Észak-Magyarország, 1954. szeptember (11. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-24 / 226. szám

Nyíltan — őszintén Orm osbányán AZ X. évfolyam 226. szám-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LA Ára 50 fillér Miskolc, 1954 szeptember 24, péntek Megyénk dolgozói a kölcsön lelkes jegyzésével tesznek tanúbizonyságot forró hazaszeretetükről9 békeakaratukról A lsölcsőnjegyzés ideje alatt békemúszakokat tartanak a Borsodaátlas^i Lemezgyár dolgozói A Borsodnádasdi Lemezgyár elektróacélművcnek olvasztárai felhí­vássá! fordultak az üzem többi gyárrészlegének dolgozóihoz: tartsanak béke-műszakot a békekölcsön jegyzés idején. A csütörtök reggeli röpgy ülés eken az üzemrészek dolgozói lelke­sen csatlakoztak az olvasztárok felhívásához. Az elektróacélmű dolgozói a hónap végéig tervük 4, a hengerészek tervük 2 százalékos túltelieai- tésére tettek ígéretet. A röpgyüléseken a termelésről, és a békekölcsön jegyzésről beszél­tek a dolgozók. A kikészítő üzemben a csütörtök reggel végétért mű- soak után Zsindely Mátyás sztahá'no vista lemezszerelő brigád vezető a munka befejeztével egyenesen a kölreönjegyző helyre mert, s 1150 forint békekölcsönt jegyzett. Példáját brigádjának minden tagja követte. De nem mentek haza munka után Humanyeczky és Urbán József szerelő- brigádjai sem addig, isiig békekölcsönt nem jegyeztek, A hengerdében Vincse Imre DISZ-brigádja brigádja tagjaival e«yütt kereste fel * WHcsSßjcgyaöket. s neve után 1200 forintot írt. El­sők között jegyzett békekölcsönt Érsek Gyula Kossuth-díjas hengerész 19, aki 1500 forint kölcsönt adott a nép államának. Délelőtt 11 óráig a borsodnádasdi lemezgyár dolgozói közül mint­egy 400-an már eleget tettek hazafias kötelességüknek. „900 forintot kerese 25 éves, családos ember vagyok. Két kis gyermekem van. A háború előtt építőipari segédmunkás vol­tam. Soknak feltűnhet, hogyan lehetett egy 25 éves ember ezelőtt tíz évvel segédmunkás? Édesapámat egy ame­rikai bomba tépte széjjel. A család- fenntartás gondja römszakadt. Ti­zenhárom éves koromban kezdtem a munkát. 28 pengő fizetést kaptam agy egész hónapra. Éhesen, korgó gyomorral támolyogtam az állványok között. A nyomortól, a felszabadulás váltott meg. Megváltozott az életem. Diósgyőrben mint keszonmunkás dolgoztam. Igen szépen kerestem, de úgy éreztem, hogy szakmát kellene tanulnom. A hejőcsabai cementműnél lettem átképzés villanyszerelő. Az- ótq js itt dolgozom. A vállalattól két­szobás, szép lakást kaptam. Kissé hosszúra nyúlik■ levelem be­kezdése, de azt akarom, hogy min­denki megértse, miért jegyeztem havi 900 forintos fizetésemre 1000 fo­rintot. Nem akarom, hogy két gyer­mekem olyan nyomorban nőj jön fel, amit én már megízleltem. Nem aka­rom és nem engedem, hogy az én k, ezret jegyeztem“ gyermekeim is árvává legyenek, mert apjukat esetleg ismét széttép­hetné egy bomba. Békében, szabad­ságban akarok élni, dolgozni, felne­velni gyermekeimet! Tudom, hogy munkánk mellett forintjainkkal is az országot és ezzel együtt a békét erősítjük, arra pedig külön büszke vagyok, hogy ezt saját erőnkből valósítjuk meg. Ha csak saját üze­münkben a Hejőcsabai Cement- és Mészműnél tekintünk szét, példáját látjuk annak, hogy mire költi az állam a dolgozó nép forintjait. Az üzem egyre bővül, terjed. Dolgozóink közül MLen jutottak egy- és kétszo­bás mtjfrn lakáshoz, 30 dolgozónk pedig állami kölcsönnel saját házat épít. Tudom, hogy az én forintjaim­ra is szükség van a további lakás- építkezésekhez és ahhoz, hogy job­ban, könnyebben, szebben élhessünk. Betegágyból keltem fel a kölcsön- jegyzéshez, de semmiképpen sem akartam elszalasztani az ünnepélyes percet, hogy az elsők között írjam rá nevemet és az összeget a jegyzési Ívre. GALLO PAL Hejőcsabai Cement- és Mészmü Élenjár a DIMAVAG Gépgyár süllyeszlékes Eiováe«mtíhelye Csütörtök reggel a DIMÁVAG Gépgyár dolgozói is egymás után írták nevüket a jegyzési ívre. Délelőtt 10 órára a gyár dolgozóinak 42 százaléka jegyzett már békekölcsönt: összesen egymillió 602 ezer 200 fo­rint értékben. A legtöbben az „A" egységben jegyeztek le 10 óráig, az itt dolgozók 65 százaléka összesen 396 ezer 550 forintot. A legnagyobb a jegyzési átlag a süllyesztékes kovácsműhelyben, ahol 140 dolgozó eddig 135 ezer 200 forint békekölcsönt jegyzett, s így átlagosan 966 fo­rint az eredmény délelőtt 10 óráig. A siker annak köszönhető, hogy a kommunisták példát mutatnak. Lévai Sándor, a reszelővágóüzem alapszervi párttitkára 1300 forintot jegyzett. Csiszár Ilona DISZ-tag pedig, aki ugyanebben az üzemben dolgozik, 1000 forintos keresetére 600 forint békekölcsönt vállalt. „Tanító néni, mi már iegyeztónk békekölcsön!-..." Z"* önciné már leszedte '■*’ a tányérokat az asztalról, amikor beko­pogtatott Váradi János tsz elnök és Zoltai Ist­ván a miskolci tanács szirmai kirendeltségének vezetője. Gönci Gyula hatholdas dolgozó pa­raszt barátságosan fo­gadta a vendégeket, hellyel kínálta őket. Zoltai elvtárs kezdte a beszélgetést. Sok min­den szóbakerült. Gönci Gyula elmondta, hogy istállót épít. Az egyik sarokban meghitten, csendesen szólt a rádió. Váradi János tsz elnök rámutatott: — Ügye Gönci bácsi, ez az ajándék? — Igen, a jó beadás­ért kaptam. Közben az asszony masnit kötött a kis má­sodik osztályos Ediike hajába, aki iskolába ké­szült. Szóbakerült a bé­kekölcsönjegyzés is. Az asszony először 100 fo­rintot ajánlott, de Gönci Gyula gyorsan túllici­tálta. Amikor Zoltai 1st. ván elővette a csekket, jóval nagyobb összeg került rá s Gönci Gyula büszkén kanyaritotta alá nevét. A népnevelők nem mentek el mindjárt. Gönciné elmondta mi­lyen nagy családi ese­ményre készülnek — nősül a fiúk. A kis Editke is elkészült, há­tára vette a táskát s mielőtt kilépett volna az ajtón, arcán ragyogó mosollyal visszaszólt: — Édesanyám, meg­mondom dm az iskolá­ban a tanító néninek, hogy mi már jegyeztünk békekölcsönt! Oad kohászai íervteljesííésscl köszöntötték a kölcsön jegyzés napját — Mi ózdi, elegytéri kommunis­ták be akarjuk bizonyítani azt is, hogy forintjaink mellett tervünk teljesítésével, a minőség javításával is hozzá akarunk járulni hazánk fejlesztéséhez. Tudjuk, hogy békeköl- tsönjegyzésünk csak akkor lesz tel- lesértékű, ha olcsóbban, jobban ter­melünk. A békekölcsön jegyzés nap­iára tervünk teljesítésével készül­tünk. Az I-es számú kohónál Füsti István olvasztár 1600 forintot jegy­lett, s ezen a napon 103.3 százalék­ba teljesítette a tervet. Komoly Bar­na brigádja kiváló minőségű nyers­vasat gyártott, s I-es, Il-es nyers- vas-analizise 97.8 százalék volt. Ta- masik László elegytéri brigádja 105 százalékra teljesítette tervét, s a bri­gád tagjai keresetük 50—75 százalé­kát jegyezték. A többi brigádnak is úgy kell dolgoznia az elkövetkezen­dő időben, hogy a terv maradékta­lan teljesítésével, a minőség javítá­sával segítsék a magyar nép előre­haladását. UTASI P. FERENC az ózdi nagyolvasztómű dolgozója, JEGYEZNEK A PÁLINKÁSTÁRÖI BÁNYÁSZOK Pálinkástárón tegnap délben egy órakor magyar­ruhás lányok izgatottan várták, mikor érkezik meg a bánj'ászokat szállító kisvonat. Közben elpróbálták azl; a táncszámot is, amellyel köszönteni készültek a bánya dolgozóit a kis összejövetelen, amelyen a' bé­kekölcsönjegyzést akarták megünnepelni. Amikor a kisvonat megérkezett — egy-kettőre megtelt a felolvasó. A terem csak egyszerűen volt feldíszítve, mégis amikor a párttitkár szavai után megkezdődött a rövid műsor — már érezni lehetet? •az ünnepi hangulatot. Amikor Kiss Mária, a bánya egyik dolgozója fel­állt, hogy elszavalja Petőfi: „Bizony mondom, győz most a magyar!" című versét — kicsit zavarban volt, de így is sikere lett. Utána két villámjelenetet adott elő a kulturcsoport. Azt mondták: nem színé­szek ők, pedig kár volt szerénykedniök, mert a bá­nyászoknak tetszettek és jókat nevettek a tréfákon. Keksz István fiatal vájá” is ott volt a többiek között. Amikor végétért a kis ünnepség, beszélget­tünk vele. Négy éve vájár, a múltban gazdasági cse­léd volt. Most már mint szakképzett vájár dolgozik Pálinkástárón. Halkszavú, dolgos ember, felesége és kislánya van, nagyon szereti őket, gondoskodik róluk. Havonta átlagosan 2000 forintot keres. Amint mondta, autóbusszal jár be Mezőnyárádról. Megszerette a bá­nyát, különösen azóta, hogy elvégezte a vájáriskolát. Most, amikor az üzem dolgozói megkezdték a jegy­zést, ő kétezer forintot írt az ívre. Szívesen adta, jól keres, telik a fizetéséből. — Szép ez a példamutató jegyzés — mondom. ■— Családom van, értük is teszem. Különben most építkezni fogok. Kölcsönt kapok rá. Az állam segít, én is segítek az államnak. Elbúcsúztunk. Nemcsak Keksz István gondolkozik így Pálinkás- tárón. Szabó Gyula vájár is 2000 forintot jegyzett, Kassa János pedig 1800-at. Kassa Jánost egyébként nagy öröm is érte tegnap. A tröszt — utólagosan —* megküldte számára a műnk-érdemérmet. Kormány-» kitüntetést kapott, mert kiválóan dolgozott. Ebben az évben átlagosan 140 százalékra termelt. • A pálinkástárói bányászok déli egy óráig már több m'nt 101 ezer forintot jegyeztek a haza javára, a ma­guk hasznára. A Lenin Kohászati Művekben csütörtökön délig 3*165.1)00 forintot jegyeztek Csütörtökre virradóra zászlódísz- be öltöztek a Lenin Kohászati Mü­vek épületei. A gyár fehérre fes­tett kőkerítésén hatalmas felira­tok hirdették: «A haza javára, a magad hasznára jegyezz békeköl­csönt!» Ezen a napon a szokásosnál jó­val korábban érkeztek a dolgozók, akiket a kapuban pattogó indulók­kal fogadott a gyár zenekara. Ünnepélyes hangulat lett úrrá az egész üzemen. A munkahelyük­re igyekvő dolgozók egyébről sem beszéltek, mint a békekölcsön,jegy­zésről és arról, mi mindent kaptak eddig az államtól. Sok szó esett a hengerészek között az északi ka­putól nem messze épülő hatalmas boltozató középsori hengerműről, a megépített durvahengerdei trió- bugasorról, az öltöző-mosdóról, az új irodaházról; a nagyolvasztómű olvasztárai az óriás kohóról, az ez- évben elkészített személyfelvonó­ról. a martinászok a 180 tonnás buktató kemencéről, a kokiila- csamokról, a kovácsműhelybeliek a most beszerelt szellőztető beren­dezésekről. a kohászat üdülőiről beszélgettek, amelyek részben a* ő kölcsönadott forintjaikkal épül­tek. Műszakkezdés előtt a dolgozók gyárrészlegenként és üzemrészen­ként röpgyüléseken tárgyalták meg a minisztertanács felhívását az V. Békekölcsönnel kapcsolato­san. A lelkes hangulatban lefolyt gyűlések után méhkashoz hasonló mozgalmas élet kezdődött az üze­mekben. A dolgozók egyre-másra kérték a kölcsönjegyző íveket, ad­ták egymásnak a ceruzát. A nagyolvasztóban Fehér László villanyszerelő, miközben lejegyezte 1.500 forintját, elmondotta, hogy sokat gondolkodott mostanában sorsa felett. Anyja már régóta sú­lyos betegen fekszik a kórházban. Csak Igen nehezen beszerezhető, drága külföldi gyógyszerekkel le­het meggyógyítani, amire saját erejéből bizony nem telne. Most ingyen megkaphatja, ami szüksé­ges egészsége helyreállításához — és már a gyógyulás útján is van. Tíz évvel ezelőtt a biztos halál várt volna rá. Amit lejegyzett, az csak kis része annak, ami már ed­dig az anyja kórházi kezelését fe­dezi. Reményi Lajos, a nagyolvasztó kompresszorkezelője jegyzés köz­ben hálásan emlékezett meg arról a megbecsülésről, amelyben most része van. Súlyos beteg volt és gyógyulása után régi munkahelyét nem foglalhatta el. Most köny- nyebb beosztásban hasznosítja szaktudását anélkül, hogy kerese­tében változás lenne. Kedves jelenet játszódott le a martin acélműben: özv. Szűcs Benjáminná, a martin bérelszámo­lója elfogódottan lépett a jegyzés- gyűjtőhöz és miközben 700 forin­tot jegyzett, egy levélkét nyújtott át. melyben elmondja többek kö­zött, hogy a nőknek adott egyen­jogúság neki és gyermekének ke­nyeret és megélhetést nyújt. Most örül, hogy a jog mellett a vele járó kötelességet is gyakorolhatja, amikor a dolgozó nép hazája úgy kívánja. Kalafusz János, a martin lakato­sa szabadságáról jött be. hogy je» gyezzen. 1450 forintot írt neve után, emellett szívesen feláldozta szabadságát, gyüjtőíveket kért. hogy ő is résztvehessen a jegyzés- gyűjtésben. Az elektróacélmű dolgozói újabb szép termelési sikerrel köszöntöt­ték a kölcsön jegyzés napját: ismét jóval 100 százalékon felül termel­tek és miként a termelésben, a jegyzésben is az élen haladtak. Tíz óráig 125.000 forintot jegyez» tek. Egyedül a kemencesor tíz ol» vasztára tizennégyezer kilencszáz forintos jegyzéssel mutatott pél­dát a többieknek. A «Mereszjev» ifjúsági üzem dolgozói is kitettek magukért: reg­gel 7 óra sem telt el, s már 34 dolgozó több mint 24.000 forintot jegyzett. Kovács Miklós DISZ ve­zetőségi tag — aki 1952 óta az üzem vezetője — boldogan mondja el 1400 forint lejegyzése közben, hogy 1943-ban még géplakatos'» tanonc volt. Ruhájáról, ellátásáról filléreket kereső szüleinek kellett- gondoskodnia. Akkor még nem is mert álmodni arról, hogy ő egy­kor egy üzem vezetője lehessen.., A Lenin Kohászati Művekben csütörtök délig csaknem 4400 dol­gozó 3.465.500 forintot jegyzett. A szikszói általános iskolában Szokatlan élénkség uralkodott csü­törtökön reggel a szikszói általános iskolában, a megye legszebb, legmo­dernebb iskolájában. Ezen a napon a nevelők és a tanulók már jóval előbb bejöttek, mint szoktak. A korareggeli órákban hallottak a rádióból, a köz­ségi hangoshiradóból a kölcsönjegy- zésről, s ez a Mr nagy hatással volt az iskola kollektívájára. A gyermekek a gyülekezőhelyről figyeltek a tanácsterem felé, ahol a nevelők megbeszélést tartottak. — Nevelőink elsők akarnak lenni a jegyzésben — hozta a hírt a töb­bieknek egyik-másik „bennfentes“. A gyerekek szeme felragyogott. Büszkék voltak nevelőikre, akik ilyen szép példát mutattak, ami nem ma­radt hatás nélkül. Az egyes osztályok tanulói kis csoportokban kezdtek be­szélni valamiről. Nagy titkot sejtető mosolyuk, ragyogó szemük elárulta, hogy ök is valami szép dologra ké­szülnek. Legnagyobb volt az izgalom a VIII. B. leányosztályban. A leányok össze- összenéztek, suttogtak. A mellettük gyülekező nyolcadikos fiúk hiába sze­rették volna megtudni, mit terveznek, I nem árultak el semmit. Jóval a tanítás előtt, már az osz­tályban voltak, amikor Kerekes Er­zsébet tanárnő belépett s beletekintett tanítványai ragyogó tekintetébe. Meg­értette, mit akarnak. Meghatódott, hogy mennyire lázbahozta őket a köl- csönjegyzés ügye. Kerekes Erzsébet beszélni kezdett nekik a kölcsönjegy- zésről, a nép ügyéről. Egy darabig csendben hallgatták, de aztán kitört belőlük a lelkesedés. Egyszerre kiál­tott fel mind: — A mi osztályunk is jegyez! ... Kerekes Erzsébet szeretettel, büsz­kén, boldogan nézett rájuk. Nemcsak jó tanulók, hanem úgy gondolkoznak, úgy éreznek, mint egy szabad nép szabad gyermekei. — Helyes — mondta csendesen. — Nagyon szép, ha megtakarított fillé­reitekkel segítitek a nemzetet. Azt javasolnám, hogy a nyolcadikos fiú­osztállyal jegyezzünk 100 ... — Tovább nem jutott, kitört a vihar. — Nem. Nem — tiltakoztak egy­öntetűen a leányok. — Mi nem tá­maszkodunk senkire. Egymagában is elég erős az osztály. — így is jó Es mennyit jegyez az osztály? — Száz formtot! — hangzott a vá­lasz. Kerekes Erzsébet kiváncsi volt, miért jegyeznek tanítványai? Meg is kérdezte tőlük: — En azért adom forintjaimat y* szólt Talált Mária —, hogy az állam segíthessen a továbbtanulásban. Csontó Ilona szeme úgy ragyogott, mint a gyémánt. — Tudom, hogy pénzemmel űzetnek építését, gépek készítését segítem elő. En ugyanis gépipariskolában akarok továbbtanulni. — En gyermekorvos akarok lenni —' hangzott Kricsfálusi Mária szava, —* Gyógyítani akarom a gyermekeket. Én a tudomány fejlesztésére adom a pénzem. Komjáthy Erzsébet családiházak, napközi otthonok építéséhez akar hozzájárulni. Egy másik gyermek azért, hogy sok ilyen modern iskolát építsenek, mint a szikszói. És így to­vább. Minden válasz arra utalt, hogy a gyermekek nagyon mélyen, helye­sen gondolkoznak. Kerekes Erzsébet meghatottan nézte őket. Szaván is érezni lehetett a meg- hatódottságot. | i — Büszke vagyok rátok. Büszkék .ehetnek rátok születtek is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom