Észak-Magyarország, 1954. július (11. évfolyam, 154-180. szám)
1954-07-22 / 172. szám
4 ÉSZAKIM AGY AHORSZAG Csütörtök, 1954. július 22. A KŐFEJTÉS MESTEREI KÖZÖTT HÍREK Ha aZ Utazó Erdöbénye felé tart, már messziről szemébe öllenek o kőbánya vörösbarna andezit tömbjei és megüti fülét a kőtörőgépek tompa dübörgése. Andezitet termel nek itt, az útépítés alapanyagát. Régi bánya ez Erdöbényén, még 1927-ben tárták fel, hogy Sebestyén út profitját növelje. A bánya néhány munkása még jól emlékszik azokra az időkre, amikor Sebestyén úr és részvénytársasága lezáratta a bá nyál, mert 2—3 fillérrel is sajnálta fölemelni a bányászok órabérét. Emlékeznek még azokra a keserves estékre is, amikor a bányakantinban éjfélig vártSr hiába jogos bérüket, s helyette ötpengős utalványt kaptak, amelyet beválthattak — a tőkés boltjában. Jónéhány év telt el azóta. Sebestyén urat, meg a pereputtyát csak hírből és az idősebb munkások el beszéléseiböl ismerik már a bánya dolgozói. Az üzeni is megváltozott alaposan. A három kőtörögép helyén most nyolc működik. Sok munkáskezet szabadítottak fel ezek a gépek s a bánya fejlődésével együtt javultak a dolgozók életkörülményei. 16 lakást kaptak a közelmúltban, villannyal, vízvezetékkel, teljes kényelemmel berendezve, — és további 50 lakás épül a közeljövőben. Fürdőt. öltözőt is terveznek. Hol ma. Padiak a 2—3 krajráros gondok? Messze maguk mögött hagyták az Crétobényri köbányászok. Van, akinek 2000 forint körül jár n havi keresete, mint Bende Andrásé, de a nagy többség is 1200 forint körül keres. Ennyit mondanak el az emberek megváltozott életűkről. A követ évtizedek előtt is úgy robbantották, faragták, törték mint napjainkban. Nines abban semmi érdekes, semmi új — bizonygatják váltig a kevésbeszédű, nehéz munkához szokott férfiak. Akadnak azonban valóságos művészei is ennek a nehéz, sok-sok ügyességet, tapasztalatot követelő szakmának. Turcsányi bácsi 30 éve kőfaragó. Ki gondolná mennyi hozzáértés, érzek kell ahhoz, hogy az út- burkoló kőkockákat, az úgynevezett macskaköveket egyenesre szelje, vésse az ember?! Mint a# üzem vezetői állítják, megpróbálták már sokan ezt a látszólag egyszerű munkát, de nem igen sikerülj a próbálkozóknak olyan tükörsimára metszeni a kemény andezitet, mint amilyenek Turcsányi bácsi köméi. Pintér JánOR, az üzem egyik legjobb munkása. 20 esztendeje tő- mester s 43 éve, — 0 éves suttyó — gyerekkora óta dolgozik bányában. Az embernek még a háta is borsódzik, ha rsak hallja, hogy 1800—2000 ragon követ omlnszt le egy robbantásnál. Azt mondják az üzemben, hogy nem fordult és nem fordulhat elő baj, ha Pintér János irányítja a robbantást, annyira ura, mestere ennek. Beszélhetnénk még bőven Bende Andrásról is, aki 200 százalékot teljesít, vagy a négy Oláh testvérről, akik valamennyien itt, ebben a bányában dolgozna];. De ki tudná a sok nevet elsorolni, azokét, akik derekasan dolgoznak, bármennyi nehézség torni/osnl eléjük, bármilyen nehéz a munka. Mert probléma akad bőven. Ilyen az ' araiásokozta munkaerőhiány. IEzért nem teljesíti most tervet a bánya.) Akadályozza a munkát az esővíz is, amelyből- valóságos tengerszem képződött a süllyesztett kőfejtő aljában, s ez megbénítja odalenn az egész termelés'. Nem tudnak olcsón termelni, mert a helyszínen clöálli'olt áram és a nehézkes szállítás tetézi az önköltséget. De sok mindenen lehet segíteni. Terv is van rá, Tehe'öség is tesz. Az áramot olcsóbb ipari árammal akarják pótolni, c. szálli'ást a keskeny- vágány heh'ébc épített rendes nyomtávú rasúfol szeretnék olcsóbbá tenni. így néznek előre a jő vőhe, szövik 1erve*ke(, h'szcyt több, alesóbh anyag kell az útépítéshez, több kő a jobb közlekedéshez. Ezek azonbm csak a távolabbi jövő tervei. Most még fontosabb, még égetőbb feladatok állnak előttük. Helyt kell á Un tok az. árrlz- voszélvez'et'c területen dolgozó bányászok helyett )t. Ezért dolgoznak most fakozott, erővel s ezért ajánlják fel forintjaikat, fizetésük egy részét is; segíteni akarnak a bajbajutottakon. SÁNDOR LÁSZLÓ Levelezőink, olvasóink írják az aratásról, begyűjtésről Hajnalban is arainak a tesznyéteni Szabadság tsz tagjai Á kesznyéteríi Szabadság termelőszövetkezet tagjai elhatározták, hogy a megye termelőszövetkezetei között a7. elsők közé kerülnek az aratási munkában. Jól kihasználnak minden alkalmas pillanatot. 22 hold borsójukat a hajnali órákban takarították be. Utána teljes lendülettel a kalászosok aratásához láttak. Minden tag legfőbb kötelességének tekinti, hogy a 480 holdnyi területről a kalászosokat A begyűjtési tervek teljesítésében Sajókápolna. község dolgozó parasztsága nagyszerű példát mutat. A júliusi tervet globálisan 106.5 százalékra teljesítette s ezzel első helyre került a Sajólászlófalvóval folyó párosversenyben. A beadási kötelezettség teljesítésében élenjár Tóth Sándor és Magyar István 7—7 holdas dolgozó paraszt, Már egész évi sertés-, vágóAz alsóvadászi gépállomás aratóit épveiFtője, Horváth Lajos 6 óra alatt 10 katasztráüs hold árpát aratott le az ongat Uj Barázda földjén. A gépállomás szerelői is kiveszik részüket az aratás meggyorsításából. Szabó Gábor nagyszerű újítáidőben laarassa. Munkájukat a gépállomás kombájnjai és aratógépei segítik. A gépekhez elegendő embert biztosítottak, hogy kiesés miatt egyetlen perc sem vesszék kárba. Szorgalmasan dolgoznak a tsz tagjai, s lelkesedésüket növeli, hogy szép termést takaríthatnak be. Id. G. NAGY GABOR Kesznyéten marha-, tojás- és baromfibeadásuknak eleget teltek. Magyar István már ezévi kukoricabeadását is teljesítette a múltévi termésből, A község dolgozói megfogadták, hogy követik az élenjárók példáját, gabonabeadásukal a cséplőgép alól -teljesítik. TOZSÉR JANOS vb. elnök sokat vezetett be. Igen hasznos újítása például, hogy percek alatt úgy köszörüli meg az aratógép kaszáját, hogy az tartósan éles marad, s könnyen vágja a terményt. SZONTÁGH FERENC Alsóvadász „Augusztus 1-re befejezzük a eséplésl" Az alsóberecki Rózsa Ferenc termelőszövetkezet tagjai idejében befejezték a növényápolást, nyugodtan hozzákezdhettek az aratáshoz. Ennek eredménye, hogy már le is arattak és július 18-án megkezdték a cséplést. Elhatározták, hogy augusztus 1-re, a. cséplés befejezésével egyidőben beadási kötelezettségüknek is eleget tesznek. Eredményes munkájukat nagyban elősegíti, hogy a bodroghalmi gépállomás traktorosai — különösen Hacskó Lajos és fia — vasárnap js arattak, tarlót hántottak — és a másodvetési munkát is folyamatosan végzik. VERESS JÖZSEF Sátoraljaújhely A Déryné Színház műsora A Déryné Színház ma este fél 8 árai kezdettel a színházban mutatja be Smetana: Eladott menyasszony c. vígoperáját.-I Rititi/i' műsora BÉKE. Július 22—28-lg: Kémek a vonaton. Kezdés: hétköznap 6 és egynegyed 9. Vasárnap: 4. 6 és egynegyed 9 ára. Vasárnap délelőtt 10 árakor filmmatiné: Kőszív. Tavaly! termésből teljesítette ezévi kukoricabeadását 6 óra alatt IQ hold árpát arat le Horváth Lajos az alsóvadászi gépállomás aratógépvezetttje I hídépítők segítsége A sajóecsegi Sajó-hid olyan megrongált állapotban volt, hogy a község dolgozóit hátráltatta volna a betakarításban. A Máv. újmiskolci pályafenntartási főnökségének hidász- és építész dolgozói Borítás Kálmán mérnök és Kovács József hidásztiszt vezetésével rendbetették a hidat, amelyet már átadtak a forgalomnak. A község dolgozói örömmel és lelkesedéssel kezdték meg az aratást s elhatározták, hogy valamennyien Gál Lajos, a berenlel bánya brigád vezető vájára versenyre hívta a Borsodi Szénbányászati Tröszt elövájási csapatait. Vállalta, hogy csapatából 3 hónapig senki sem hiányzik. Ha valaki megbetegszik, a csapát akkor is teljesíti tervét. A bőesi Uj Élét termelőszövetkezet tágjai minden erőt latbavetve igyekeztek a növényápolást idejében befejezni, hogy ne hátráltassa őket az aratás - ideje alatt. Minden ember tudta már előre, hol lesz a helye aratáskor. 135 hold kalászo- fuk volt, hát alaposan fel kellett készülni. A zsölcai gépállomás két cséplőgép alól teljesítik gabonabe- adósi kötelezettségüket. Az Alkotmány termelőszövetkezet^ földjén kombájn arat, melynek munkáját az egyénileg dolgozó parasztok is dicsérik. A tsz tagjai közül példát mutat az aratásban Czif- ra Sándor sertésgondozó. Az I. típusú Béke tsz. tagjai és az egyénileg dolgozó parasztok követik az Alkotmány tsz. példamutatását. Kapusi Lajos vb. elnök. A robbanóanyag megtakarítást 15 százalékra növelik, minőségi munkát végeznek. Az ácsolatok elkészítésénél vigyáznak, hogy baleset ne forduljon elő, s munkahelyüket tisztán tartják. HAJNAL TIVADAR bányamérnök aratógépet küldött segítségül, s a gépek igen szép munkát végeztek. Nagy segítséget nyújtottak a tsz aratási munkájához a miskolci 5. számú honvédkórház dolgozói és a bőcsi DISZ-fiatalok is. SIMON ZOLTÁN Bőcs KOSSUTH. Július 22— 28-ig: Schubert. Kezdés: hétköznap: léi 6. háromnegyed 8. vasárnap délután: fél 4, háromnegyed 6 és 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Há- rom kívánság. NÉPKERTI SZABADTÉRI FILMSZÍNHÁZ: Július 21—22: Forró szivek. Kezdete: 9 óra FAKLYA. Július 21-23: Fekete ház. Kezdés: hétköznap: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap: léi 4. háromnegyed 6 és 8 óra. TÁNCSICS. Július 20-22: Forró szívek. Kezdés: hétkóznap: 5 és f óra. vasár- és Ünnepnap: 3. 5 és 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Július 21—23: Varázsbölt. Kezdés: hétköznap: 6. vasárnap: 4, 6 és 8 őrá. HEJOCSABA. Július 21—23: Szerelem engedély nélkül Kezdés: szerda csütörtök: tél 6, lél 8 óra. UJOIOSGVORI BÉKE. Augusztus 15-lg nvárl szünet. Értesítjük a vásárlóközönséget, hogy a 31-es sz. árudánk (Széchenyi u. 19. sz.) július 19- től kezdődően 7—22 óráig árusít. A 2., Szemere u. 4. sz. alatti boltunk jú!ius 19-től reggel 5— 24 óráig áll a vásárlóközönség rendelkezésére. Gyors és pontos kiszolgálás mindkét áruházban. MISKOLCI ÉLELMISZERKISKERESKEDELMI V. kszakmagyarorszAg A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának nanltapta Szerkeszti- « szerkesztóhlzostaA*. Felelős kiadó: PSIdvárl Rudolf SZERKESZTŐSÉG t Miskolc. SzánhPnvl u S0. Telefonszámok: 15—015. 15—018. 15—017 KIADÓHIVATAL: Mlskole. Széchenyi o. 80 Telelőn: 15—907 Posta fiók- 114 Borsod megyei Nvomdaloari Vállalat. Miskolc. Felelős nvomőavoyető- Szenőrőt TmrénA Jól halad az arafás a A szirmai Uj Élet termelőszövetkezet tagjai alaposan felkészültek az aratásra. 600 holdról kell a terményt betakarítaniok. Arat a tagság apraja-nagyja. Helyesen szervezték meg a munkát, mert az aratással egyidőben végzik a tarlóhán- lást, másndvetést is, melyhez a zsol- cai gépállomás biztosítja a szükséges gépeket. szirmai U] Élei fsz-ben Harsányí Sándor a tsz párttitkára örömmel beszél a tagság szorgalmáról, arról, hogyha továbbra is ilyen lendülettel dolgoznak, mint most, az aratás ideje alatt, minta termelőszövetkezetté fejlődhetnek. ZSADÁNYI FERENC Miskolc Gá! Lajos vájár brigádjának vállalása Böcsön jól megszervezték a tsz aratásál fiszafcai ügyeletes orvosi szolgáéi 1. Megyei kórház (tel.: 36—363), 2. Kazinczy u. 20. (15—032), 3. UJdiósgyőr i. u. 4. sz. rendelő (21—287). Cgyeletes gyógyszertárak Állandó^ éjszakai szolgálat: Miskolc, Szabadság tér 2. sz. MalinovszkiJ u. 2. szám. :Ujdiósgyőr: Marx Károly u. 38. Hejőcsaba: Csabavezér u. 68. sz. Diósgyőrött július 2-től július 28-ig Hegyaljai u. 1. sz. alatti gyógyszertár tart szolgálatot. IDŐJÁRÁS Várható időjárás csütörtök estig: Nyugaton felhősebb. idő, máshol kevés ‘ felhő. Több helyen, főleg északnyugaton eső, zivatar. Mérsékelt délnyugati, később éfén- kebb nyugati, északnyugati szél. A hőmérséklet emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek csütörtökön reggel: 11 — 14. a mélyebb fekvésű helyeken 10 fok alatt. Délben 24-27 fok közölt. — Többszázan tekintik meg naponta Miskolcon az MSZT székház (Déryné u. 5. sz. alatti) nagytermében a Német Demokratikus Köztársaság egészségügyi kiállítását. Valamennyiét! úgy vélekednek, hogy a kiállítás megtekintése igán hasznos, tanulságos és a? ott szerzett tapasztalatok nagy segítséget nyújtanak a maguk, családjuk cs embertársaik egészr-f^védelméért folytatott harcban. — A sátoraljaújhelyi tangazdaságba az Északmagyarországi Vegyiművektől 33 dolgozó érkezett, hogy segítsék a gyors, szem- veszteség nélküli betakarítást. Nagyszerű versenyszellem alakult kJ közöttük. Aki nappal lemaradt. nem egyszer a késő esti órákig arat. nehogv az utolsó legyen. (Bukta Albert. Sebők Ferenc.) — Miskolc város t. kér. tanácsa július 23-án, pénteken délután 5 órakor a városi tanácsház szakszervezeti kultúrtermében (Hunyadi utcai bejárat) rendes ülést tart. Az ülésen a vb. elnök beszámol a párt- és kormányhatározatok végrehajtásáról, az ipari állandó bizottság pedig a klsz-ek mű* ködéséről. — A diós gy őr vas gyári ének-, zene- és táncegyüttes többnapos budapesti és bala^ tonkőrülí vendégszereplésre indult. Uj műa sarukkal bemutatkoznak többek között a bm dapesti Magyar Optikai Müvek kultúrotthon nában is. — Mikóházán vasárnap a helyi DISZ-J szervezet a határőrséggel karöltve aratóQnJ tiepef rendezett. Délután 2 órától sportmű* sor, kufturelőadás szórakoztatta a részivé^ vöket. A Sátoraljaújhely! járási kultúrotthon zenekara adta a zenét a hajnalig tartó tánchoz. (Pataki Sándor.) — A dolgozók kívánságára a minisztertaj nács lehetővé tette, hogy az üzemekben, hivatalokban, Intézményekben kölcsönös segítő^ takarékpénztárak alakuljanak. A kölcsönös segítő takarékpénztárak a dolgozók saját szervezetei, amelyek összegyűjtik az önként jelentkezők, illetve belépők megtakarított oénzét é= a tagoknak indokolt esetben rövidlejáratú kölcsönt nyujtanak. Kölcsönös segítő takarék-pénztárakat lehet alakítani minden olyan munkahelyen, shol azt legalább őtven dolepzó kívánja, ~ A mezönagymihályl kertészetben haJ marosan beérik a 4 holdon termelt zöldpaprika. Bőven jut óbból piacra és az üzemi konyhákra is. A 9 tagú növénytermelő brU gád szívvel-’élekkef végzi munkáját. (iíjy Bukta József.) — Az egészségiig^ minisztérium közli, hegy az árvízsujtotta lakosság megsegítésére szint összegeket 3 106.248 „Egészségügyi .Minisztérium Országos Szociálpolitika» K.ö/J pont. az árvízsujtotta laíaosság megsegítése”* elnevezésű csekkszámlára lehet befizetni. ■SPORT ÉS TESTNEVELÉS — — Sportolok a.e. árvízkárosultakért A békés víz, amely alig néhány napja még hajókat vitt a hátán, egyik napról a másikra megvadult, gátjait áttörve, őmiik mezőkön, földeken keresztül s házakat dönt romba, emberek százait ür.l ki otthonából. Folyik a nagy csata, hőstettek születnek egyik óráról a másikra a hatalmas méretű mentési munkálatoknál. A borsodi, miskolci sportolók messze vannak ugyan a veszélyeztetett helyektől, de átérzik a nagy veszteséget, ami a Duna mellett lakókot s az egész országot érte. Nemcsak átérzik, hanem cselekednek i3. Arra kérték a VTSB-:, hogy az árvízkárosultak megsegítésére rendezzen sporteseményeket. A VTSB élére állt a mozgalomnak és már vasárnap sok sporteseményt rendez a lelkes társadalmi aktívák segítségével. A következő rendezvényeket bonyolítják le vasárnap „Sportolók az árvízkárosultakért” jelszóval Miskolcon. labda&tgAs M. Dózsa—M. Vörös Meteor ' délelőtt 9 órakor, H órakor: M. Honvéd—Rétsági Honvéd hadsereg bajnoki mérkőzés. 12 óra 3th perckor: Vasa9 kombinált-Drálgyári Vasa.'. A mérkőzéseket 2-3 forintos helyárakkal tekinthetik meg az érdeklődők a népkerti sporttelepen. BIRKÓZÁS Délelölt 9 órai kezdettel a Miskolc-Tapol-» caj strandfürdőben rendezik meg Miskolc vá* ros serdülő é3 ifjúsági versenyét. Ezt kővetően Miskolc birkózó válogatottjai méri össze erejét Ózd válogatottjával. A délutáni órákban vízilabda mérkőzésre kerül sor. KERÉKPÁR A Miskolci Honvéd rendezésében háztömb«» körüli kerékpárverseny kerül lebonyolításra* a Szemere-Rudas László-Rákóczf-Molotov utcák vonalán. A rendezvények bevételeit az árvízkárom sultak támogatására fordítják, ezért ezúton is kéri a VTSB városunk dolgozóit, hagy ás eseményeket nagv számban tekintsék meg. Pénteken kezdődik Miskolcon a vasutas kézilabda bajnokság országos döntője Hat férfi és női csapat részvételével Miskolcon rendezik meg a vasutas kispályás kézilabda-bajnokság országos döntőjét. A férfi csapatok közül Debrecen. Bp. Vasútépítők, Rákospalota, Miskolc. Békéscsaba, Szolnok, a női csapatok közül pedig Hódmezővásárhely, Debrecen. Ferencváros, Miskolc, Békéscsaba és Kőbánya csapatai küzdenek a döntőben. Városunk szempontjából különösen a miskolci női csapat szereplése jelentős. Kíváncsian várjuk, hogy a Lokomotív női kézilabdával megismétlik-e múlt évi sikeres szereplésüket? A múlt évben ugyanis a Miskolci Lokomotív női csapata nyerte ,meg az országos bajnokságot. Érdekes lesz azonban minden csíipat mérkőzése. mert mindkét csoportban több OB. I-ben szereplő csapat játszik majd. A küzdelem három napig tart a Miskolci Lók. sporttelepén. Pénteken reggel 8 órakor ünnepélyes megnyitó lesz. Utána a következő párosításban mérkőznek meg egymással a csapatok: 8 óra 30 perckor: Debrecen—Hódmezővásárhely női. 9.20: Debrecen—Vasútépítők férfi. 10.20: Ferencváros—Miskolc női. 11.10: Rákospalota—Miskolc férfi. 12.10: Békéscsaba—Kőbánya női. 13.00: Békéscsaba—Szolnok férfi. 15.00: Debrecen—Ferencváros női. 15.50: Debrecen—Rákospalota férfi. 16.50: Hómezővásárhely— Békéscsaba női, 17.50: Bp. Vasútépítők—Békéscsaba férfi, 18.40: Miskolc—Kőbánya női. 19.30: Miskolc—Szolnok férfi. Vasárnap este 18 óra 15 perckor vasutas kupa labdarugó mérkőzés lesz a Lokomotív sporttelepén a Miskolci Lokomotív—Győr! Lokomotív csapatai között. SPORTHÍR — A Miskolci Építők Sportköre közli, hogv a jövőben a népkerti sport létesítményt* (labdarugópálya, tornacsarnok, kézilabdapálya) edzésekre, versenyekre való átengedése csak abban az esetben tehetséges, ha azt a sportkör előzőleg írásban engedélyezi. A sportkör elnöksége az írásbeli engedélyeket minden hét hétfőjén délelőtt 9 órától 12 óráig adja ki a Rudas László utca 4. szám alatt lévő irodáidban. VAS ÉS FÉMHULLADÉK IPARI V. segédmunkásokat keres vasrakodásra. Munkaruhát, bakancsot, esőkabátot és egyéb védőfelszerelést, kedvezményes áron ebédet és munkásszállót biztosítunk dolgozóinknak. Cím: Budapest. VII. Madách Imre utca 7. sz. APRÓHIRDETÉSEK Gépkezelőket rakodó munkásokat. 16 éven felüli diákokat ércvátögatásra felvesz b Kohászati Készletező Vállalat miskolci telepe. Miskolc. Repülőtér. 1234 A Miskolci Villamosvasút kalauzokat vesz fel — férfiakat és nőket 18 évtől 40 évig. Jelentkezés Baross Gábor o 24 Villamosvasút személyzeti osztálv. 1190 Segédmunkásokat és fűtőket azonnali belépésre felveszünk. Miskolci Gázgyár, Miskolc, József Attila u. 24 sz. alatt. 1296 Lillafüredi munkahelyünkre 16 éven felüli diákokat csőfektetési munkához felveszünk. Szállás sátortáborban vagv épületben, üzemi élelmezés és kereseti lehetőség biztosítva. Jelentkezés: Miskolc. Baicsv-Zsilínszky u. 2—4. Ob. iroda. 1283 Világos szobabútor eladó. Malinovszkij u. 126. sz. 2492 Segédmunkásokat azonnal fe’veszűnk Vulkán Ox'gén- gvár, Miskolc, József Attila utca 45. 1313 A Miskolci Húsipari Vállalat. Vásártér* u. 21. sz. felvesz férfi segédmunkásokat és kőműveseket. 1312 1954. Július 18-án. vasárnap. a Miskolc—Lillafüredi autóbuszon fél tizenkettő tájban elveszett egy barnás kézi szatyor. Kérjük a becsületes megtalálót, hogy a bennelévŐ Tamásfaívt Róza. Budapest névre szóló fgazolvánvokkal együtt a •Miskolci Sertéstenyésztő- és Hizlaló Hunyadi u 32. sz. adja le. a szatyorban lévő pénzt és élelmiszert a maga részére megtarthatja. 1304 Molnársegédet, férfi segédmunkásokat. vizsgázott kazánfűtőket. villanvmotor kezelésben jártas gépkezelőket. üzem* karbantartó kőművest azonnal felvesz és molnáripari tanulókat szerződtet a Miskolc! ..István" malom. Zsolca! kapu 46 1308 A miskolci Vízvezetékszerelő Ktsz. miskolci lakosú segédmunkásokat felvesz. Zsolca! kapu 1. 1311 Jó képzettségű lakatost esztergályost, valam’nt kőműveseket felvesz a Miskolci Cemenfáruipari V. Miskolc, József A. u. 23 1302 49 bőgős ..Rauner” tangóharmónika és kis Singer varrógép eladó. Rácz Ádám u. 52 2491 Ágynemű-pehely és hálószobabútor eladó. Vörösmarty u. 64. balra I. ajtó. 2472 Az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat három fiatal mérnök részére bútorozott szobát keres. Címeket vállalatunkhoz, Baross Gábor ti. 24. sz. alá kérünk. 1318 Zetka motorkerékpárra jogosítvánnyal rendelkező árukibordóí felvesz azonnal az Állami KőnvvterjesztÖ V. Széchenyi u. 33. 1317 A Vendéglátóipar» Tröszt ke-es azonnali belépésre perfekt gvors és gépirónö- ket. Jelentkezés Széhenvi u. 14. 1316 Középfokú vizsgával rendelkező idősebb gépkocsivezetőt felvesz a Temetkezési Vállalat Miskolc, Ta- nácshár-tér IP. 1319 Mély fájdalommal tudattuk hogv Özv. Szántó Gyuláné (Vörösmarty u. 68.) elhunyt. Temetése ma délután fél 3 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozóiéból. özv. Szántó Józscfné és családja.