Észak-Magyarország, 1954. június (11. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-06 / 133. szám

▼Minap, 1*54. junta* L ^SZ-ÜrMSTGYXRORSZAG 7 Pórtélét APRÓHIRDETÉSEK Készülnek az új pártoktatási évre a bejőbábai kommunisták Apróhirdetések Alja M szóig: hétköznap 10 forint, vasár* és ünnepnap 20 forint. Minden további szó hétköznap 1 forint, vasár* és ünnepnap 2 forint. Az elmúlt oktatási évben Hejőbá- 4>a pártszervezetei komoly ered­ményt értek el a párttagság nevelé­sében — elméleti, politikai tudásuk fejlesztésében. Két politikai iskola működött a községben. A falusi eiapszervezetben egy — párttörténet í. évfolyamú .— tanfolyam, a Hala­dó termelőszövetkezetben pedig egy politikai iskola II. éves tanfolya­ma. A hallgatóknak több mint két­harmada mindkét iskolán eredmé­nyesen vizsgázott és magasabb fo­kon tanulhat az új oktatási évben. Tovább növekedett a párttagság ideológiai és elméleti tudása, öntu­datos, harcos kommunistákat ne­veltek a hejőbábai pártszervezetek politikai iskolái. Erről tanúskodik, hogy a község termelőszövetkezeti és egyénileg dolgozó parasztjai egy­aránt élenjárnak a mezőgazdasági termelés fejlesztésében, az állam iránti kötelezettségek teljesítésében. Mindezeknek pedig legfőbb lendítő ereje a helyi kommunisták, a politikai iskolák hallgatóinak példamutató helytállása. Petrik Mátyás, az I-es típusú Uj Barázda termelőszövetkezeti csoport elnöke, Snajder János, Iván József csoporttagok nemcsak a politikai is­kolák foglalkozásán tűntek ki szor­galmas, példamutató tanulásukkal •— hanem a tavaszi mezőgazdasági munkákban, az állam iránti kötele­zettségek teljesítésében is. A III. pártkongresszus tiszteletére mind­hárman teljesítik egész évi hízott- sertés-, vágómarha-, tojás- és ba- romfibeadási kötelezettségüket. A vizsgák után elsőknek jelentették be a pártszervezet vezetőségénél, hogy az új oktatási évben tovább akarnak tanulni. Ádám István elvtárs — igazgató­tanító — a párttörténet I. éves tan­folyamának foglalkozásait vezette a falusi alapszervezetnél. Csapó Ká­roly elvtárs a Haladó termelőszövet­kezetben a politikai iskola II- éves tanfolyamát. Mindketten jól meg- állták helyüket és kiváló propagan­damunkát végeztek. Lelkiismerete­sen, pontosan felkészültek a foglal­kozásokra, soha nem mulasztották el azok megtartását. Eredményes munkájukat igazolja, hogy mind­ketten hallgatóik közül 3—3 új pro­pagandistát javasoltak az új oktatási évre. Külön elismerés illeti Csapó elvtársat áldozatos munkájáért. Az ő általa vezetett politikai iskola 14 hallgatóval indult és évvégére 18-ra emelkedett a hallgatók létszáma. De nemcsak a számszerüségben ért el nagy eredményt Csapó elvtárs, ha­nem a hallgatók ideológiai, politikai nevelésében is. Igazi, harcos kom­munistákat, öntudatos termelőszö­vetkezeti tagokat nevelt — akik a legsajátabb szívügyüknek tartják a közös vagyon megvédését, a termelő­szövetkezeti gazdaság fejlesztését. Kommunista propaganda munkájá­nak nagy része van abban, hogy a hejőbábai Haladó termelőszövetke­zet tagjai olyan eredményesen gaz­dálkodnak, hogy példát vehet róluk megyénk termelőszövetkezeti tag­sága. A pártvezetöség — úgy a községi, mint a termelőszövetkezeti — tuda­tában van, hogy a párttagság nevelésének fő­formája a szervezett pártoktatás és hogy az új pártoktatási évad jó előkészítése s megszervezése gondos, körültekintő munkát igényel. Az eredmények mellett látják hibáikat is, amit az elmúlt pártoktatási évadban elkövettek. A párttörténet elsőéves évfolyamán például a 14 hallgató közül csak 8 tudott eredmé­nyesen vizsgázni, mert túlzott köve­telmények elé állították őket. Ezek a hallgatók úgy érezték, hogy nem tudnak megbirkózni azokkal a fel­adatokkal, amelyeket a magasabb fokon való tanulás jelent számukra. A falusi pártszervezet elhanyagolta a DISZ-fiatalok nevelését is. Nem gondoskodott arról, hogy a DISZ politikai iskolának állandó propa­gandistája legyen és a foglalkozá­sokat rendszeresen megtartsák. Ezért a DISZ-oktatás évközben jó­formán teljesen megszűnt. A pártvezetöség okulva az el­múlt oktatási év hibáiból, most sok­kal nagyobb gonddal és felelősségér­zettel igyekszik az új pártoktatási évet előkészíteni, jól megszervezni­Vezetőségi ülésen tárgyalták meg a beszélgető bizottságok jelentését — maguk a pártvezetőség tagjai is ellenőrzik a hallgatók kiválasztását és beosztását. Az új pártoktatási évre az elmúlt évinél sokkal reáli­sabb tervet készítettek, amely figye­lembe veszi a pártszervezet erejét, az egyes párttagok és hallgatók ké­pességeit. A szervezett pártoktatás­ba azokat a pártonkívülieket is be­vonják, akiket a jövőben a párt- szervezet tagjelölteknek akar fel­venni. Jobban igényli a pártvezetőség a járási pártbizottság segítségét is, amely segítséget a mezőcsáti járási pártbizottság igyekszik is megadni. Diószegi Dániel elvtárs jb. instruk­tor személyesen segíti mindkét alap­szervezet vezetőségét a pártoktatás előkészítésében. Az elvi útmutatá­sok mellett gyakorlatilag is segítsé­get ad. ö maga is elbeszélgetett több hallgatóval. A hejőbábai pártszervezetek veze­tői, kommunistái helyesen látják az új pártoktatási év megnövekedett feladatát. Tartsák mindig a jövőben is szem- előtt, hogy a marxizmus-leninizmus élenjáró elmélete a legmegbízhatóbb támaszunk s segítő erőnk a III. párt- kongresszus határozatainak, az új szakasz politikájának megvalósításá­ban. Az elmélet, ha a tömegek közé hatol, alkotó erővé válik. Fejlesszék, gyarapítsák tovább ezt az alkotó erőt azáltal is, hogy a legnagyobb felelősségérzettel, gondos munkával készítik elő az új oktatási évet. A következő oktatási évben pedig ne­veljenek még több harcos, öntuda­tos kommunistát, akik bátran, min­den ingadozás nélkül, következete­sén harcolnak az új szakasz politi­kájának megvalósításáért, népünk még szebb, még boldogabb életéért. HÍREK Művészeti szakkör a füzéri általános iskolában F üzér községben • járókelőknek néha szokatlan látványban van részük. Kis úttörők siet­nek hegedűvel, kottafüzet­tel az iskola felé. Egyik­nek-másiknak kis tok a kezében, melyben fúvós­hangszer van. Ha megkér­dezzük őket, hová men­nek, azt felelik, hogy zeneórára. Elkísérjük őket az is” kólába. Az egyik tan­teremből olyan hangok hallatszanak, mint a szín­házban az előadások előtt. Hangszerek hangolása, egyéni szólamok játszása, valami furcsa harmóniába olvad össze. elépünk a tanterem- be. A gyermekek elhelyezkednek a kotta- tartók előtt és Szatmári László igazgaiótanító ve­zetésével megkezdődik a > próba. Kottából játszanak. Először az egyes szólamo­kat próbálják. Vonósok, fúvósok színes hangjai fo­nódnak össze, majd belép a nagybőgő és mély, zen­gő hangja a zeneszámot harmonikus egésszé fogja össze. Ez a tevékenység az is­kola művészeti szakköré­nek keretében folyik. 1949-ben a járási úttörő központ négy furulyát ajándékozott a csapatnak. E négy hangszer köré épült a zenekar, a felnőt­tek népművelési zenekará­nak hangszereivel. Azóta állandóan fejlődik. A kör­zeti és járási kultúrverse- nyeken — egyesítve a felnőttek népművelési ze­nekarával —• állandóan szerepel az úttörő zene­kar. A művészeti szakkör az esztétikai nevelés egyik legfontosabb eszköze. Az a falusi felnőtt és gyer­mek, aki ismeri a kottát, ismeri a zene összetételét, tudatosan hallja a zene melódiáit, harmóniáit, a kultúra e fontos területét meghódítva értékesebb em­berré válik. Az emberi kultúra más értékeit is becsülni fogja, civilizál­tabb életformára fog tö­rekedni, ezzel összefüggés­ben munkáját jobban vé­gezve a gazdasági élet fejlődését is szolgálni fogja. A művészeti szak­kör, mint az esztétikai nevelés fontos része és eszköze ezáltal az erkölcsi neveléssel is összefonódik és segíti a falusi ember- ben a szocialista erkölcs kialakulását. Úttörő járási szpartakiád Szikszón Az általános iskolák tanulói szorgalmasan készülnek az évvégi vizsgákra. A nevelők a tanulók felkészítése mellett nem feledkeztek meg a járási LMHK nap előkészítéséről sem. Több mint egy hőmooal ezelőtt a já­rási tanács oktatási csoportja és a TSB el­határozta, hogy a nemzetközi gyermeknap alkalmával úttörő szpartakiádot rendeznek Szikszón. A járás székhelyén 8 iskolának több mint 500 tanulója vett részt a járási úttörő szpartakiádon. A verseny sikerét elő­segítette a kedvező időjárás is. A szparta- kiádot ünnepélyes tel vonulás vezette be, amelynek élén a szikszói fiatalok haladtak, majd Alsóvadász. Halmai, Aszaló. Kiskínizs. Csobád és Ináncs úttörőinek népes csoport­ja követte őket. Nem sokkal később meg­kezdődtek az egyes ve^senyszámokban a küzdelmek. A Labdarugó Társadalmi Sportszövetség elnökségének javaslatára az MTSB a me­gyei I. osztályú bajnokság tavaszi forduló­jának befejezése után az őszi fordulóból 3 mérkőzést előre hozott. (A tavaszi forduló­ban elmaradt mérkőzéseket a három forduló után kell lejátszani. Június 13-án az alábbi mérkőzések kerülnek lejátszásra: M. Meteor—Sárospataki Dózsa, M. Hala­dás— M. Dózsa. Saujllelyi Szpartakusz— M. Traktor. Mezőkeresztes—Szerencs. M. Drót­gyár—Encs, Szikszó—Saujhelyi Lokomotív. Vasas V. Cs.—Mezőkövesd. Barcika—Ormos­bánya, Kurityán—Edelénv. t Di. Bányász— Királd, Di. Gépgvár—Spéteri Építők, Putnok —Borsodnádasd, Ózdi Építők—Somsály, Bán­szállás-szabad. Minősítést nyertek. Az ÖTSB elnöke az alábbi sportolók mi­nősítését hagyta jóvá. Magyar Népköztársa­ság Érdemes sportolója dr. Szily Józsei Torna-szabadgyakorlat bemutatóval vette kezdetét a verseny, amelyen az alsóvadász! fiatalok szerepeltek a legjobban. Az atlétika nőiversenv számában Csirke Ilona ongai pajtás 500 m-en 1.31 időt futott, amely ki­váló teljesítmény fii. o. szint 1.30). A 100 méteres fiú síkfutásban Bárány László on­gai, a lányoknál Dér Éva csobá'H úttörő volt az első. Távolugrásban és gránátdobás­ban Petró László Csobád, a 100 m. síkfu­tásban pedig Dankó László szikszói pajtás szerezte meg az első helyezést. Az összetett pontversenyben: 1. Csobád 198 pont. 2. Szikszó 183. 3. Onga 98, 4. Kis- kinizs 38 ponttal. A járási uttörőnap csapatai értékes díjat, az első helyezettek érmet kaptak. mester Di. Vasas Gépgyári Sport Kór (sakk) Ma gyár Népköztársaság I. osztályíj sporto­lója. Viczek József MHSE (birkózás) Antal Ferenc Mezőkövesdi Petőfi (labdarúgás). Pethő József MHSE (ökölvívás). Császár Zoltán. Varga József Ózdi Vasas (teke). Kalló János Di. Vasas Gépgvár. SK Mészá­ros Endre Di. MTSK. Temesi József 100-as MTSK (torna). Bán Kamii. dr. Csővári Zol­tán, dr. Filep Gusztáy. Szegedi János. Raisz István M. Petőfi. Borbély Zoltán. Fértőszegi Róbert, Hegedűs Lóránt. Tokaji Nagy Gvörgv, Németh Zoltán, Juhász László, Fá­bián Béla Lenin Kohászati Vasas SK. Dol- lák István. Ligetfalvi János Di. Gépgvári SK, Dévényi Sándor M. Dózsa SK, Kolozs Miklós M. Építők. A Labdarugó Edzők Bizottsága e hó 7-én, hétfőn 17 órakor az MTSB helyiségében tartja szokásos havi értekezletét, melyen a megye területén működő labdarugó-edzők megjelenése kötelező. Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat t. Me evet körhái (tel.: 3Ő-363). 1 Ka­zlnczy u. 20. (15—032). 3. Uidiósgyőr 1. u. 4. sz. rendelő (21-287). ___ ügyeletes gyógyszertárak Állandó élszakai szolgálat: Miskole. Sza­badság tér 2. sz. Mallnovszkit o. 2. szám. Utdiósgvőr: Marx Károly u. 38. Heiőcsaba: Csabavezér u. 68. sz. Ma Diósgyőrött s Heryalta a L «ám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgálatot. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap estig: váHczó felhőzet, főként az ország déli felében még esők. Mérsékelt, a Tiszántúlon élénk észak­keleti szél. A nappali felmelegedés kivált a nyugati megyékben erősödik. Várható hőmérsékleti értékek vasárnap reggel 11—14, délben nyugaton 20- 23, kele­ten 18—21 fok között. — Az „AFP” hivatalos Jelentésre hivat­kozva közli, hogy Guillaume tábornokot a francia fegyveres erők vezérkari főnökévé és a vezérkari főnökök bizottságinak elnökévé nevezték ki. — Ritka zsákmányuk akadt a napokban a paksi_ halászoknak: ötvenkilós vizát fogtak a Dunán. A viza a Káspi- és a Fekete-tengerben él. Csak iváskor úszik fel a tengerbe torkoló folyókba. Ikrája az annyira kedvelt kaviár. A kifogott viza húsát a paksi halászok újpesti csárdájába szállították, fejét és bőrét a mezőgazda­sági muzeum vette át. * Eljegyzési hir. Szerencsés Nóra és Bod­nár Vilmos [egyesek. — A kereskedelmi és pénzügyi dolgozók szakszervezete kezdeményezésére tíz szak- szervezet kapcsolódott be az Országos Ta­karékpénztár betétgyűjtési mozgalma szerve­zésébe. A betétgyűjtési verseny és a taka­rékossági napok eredményeként az üzemi dolgozók eddig több mint hatvanezer taka­rékbetétet helyeztek el .jz OTP fiókjainál. — A Szikra kiadásában, a Magyar Mun­kásmozgalmi Intézet összeállításában meg­jelent — „A magyar munkásmozgalom tör­ténetének válogatott dokumentumai” című gyűjtemény második kötete. A kötetben kö­zölt iratok bemutatják a magyar munkás­ságnak és szegényparasztságnak a századr forduló idején vívott hősi küzdelmeit, gaz­dasági helyzetük megjavításáért, politikai jogtalanságuk megszüntetéséért folytatott osztályharcos tömegmegmozdulásait. — Az össze! megrendezendő országos mezőgazdasági kiállításon megfelelő helyet kap a lótenyésztés is. ..A ló az ember segí­tőtársa” — ez a kiállítás lótenyésztési ré­szének jelszava. Segítőtárs volt a ló a múlt­ban, de az a félenben is. A kiállítás meg­ismerteti majd a lótenyésztés múltját és Je­lenét. ezenkívül látványos bemutatókkal ér­zékeltetik, hogy milyen nagy szerepet játszik a ló évezredek óta az ember mindennapi életében. FIGYELEM! FIGYELEM! A Miskolci Ruházati Bolt lakás­textil szaküzletében (Széchenyi u. 101. sz.) szigetelő, ipari célra is alkalmas molinó kapható, 160 cm. széles, métere 18.70 forint. A megyei TSB hírei Szőlősgazdák figyelmébe! Keresünk megvételre kézi borfej tógépeket. Heinrich- típusút ár és méret megje­lölésével. Gépjavító KTSZ. Gyöngyös. Mátyás kir. u. 3. sz. 772 175x185 gerébtokos és 50x 95 dupla ablak eladó. An- na u. 12, 1882 Kombináltszekrény, befőt- tesüvegek, mosóteknő, egye­bek, elköltözés miatt eladók. Szeles a. 70. sz. Régi kór­házépület. Kiss Péter. 1881 Faanyag, boroshordók el­adók. József Attila u. 2!. 1875 Asztalok, ágy. könyvszek­rény, autogeizir, egyéb bú­torok eladók. Hétköznap 3- tól 7-ig. Vörösmarty u. 14. sz. 7. ajtó. 1874 350 köbcentis BMW és 300 köbcentis New-Imperi- ál motorkerékpár eladó. Uidiósgyőr. Jegyző n. 8. 1872 250 köbcentis ARDIE mo­torkerékpár sürgősen el­adó. László Jenő u. 5. 1850 4 fotel, aszta!, kanapé, ebédlőasztal eladó. Csabai kapu 43. sz. Délután 5-7- ig. 1842 Különböző méretű ládák, titazókosarak. polcos áll­vány, nyugágy eladó. Arany János a. 3. 1836 Sötét diófa hálószobabú­tor. nagy asztal és szek­rény eladó. Ujdiósgvőr. Fadrusz J. u. 21. 1826 Jégszekrény üzemképes, középnagyságú, tyúkól, vá- fu eladó. Művész u. 15. Endrédy. 1817 Ebédlőbútor modern, dara­bonként is és modern nagy csillár eladó, Telegdy u. 12. emelet. 1814 Eladó világos hálószoba­bútor, nagyméretű sötét ebédlöszekrény. 4 darab fo­tel, új bordó rekamié. Ba­lassa u. 19. Martintelep. 1812 Kitűnő hangit zenekari mesterhegedű eladó, **Má- tyáskirály u. 73. 1764 125 köbcentis, elől-hátul teleszkópos Csepel motor­kerékpár eladó. József At­tila u. 12. I801 Gyönyörű antik íróasz­tal és összecsukható fehér vaságy eladó. Papszer u. 16. __________________ 1797 2+1-es Orion rádió eladó. Somogyi Béla u. 31. sz. 2. ajtó. 1795 Kétregiszteres, négvoktá- vos harmonium eladó. Mis­kolc, Szilágyi D. u. 16. 1774 Festett komplett hálószo­babútor eladó. Megtekint­hető a délelőtti órákban. Géza utca 2. 1779 Jó állapotban lévő mély gyermekkocsi eladó. Ujdi- ósgyőr. Görögszőlő 8. sz. Modem konyhabútor és 500 kg teherbírású mázsa eladó. Malinovszkij u. 39. 1846 Harmónium 5 regiszteres, szívórendszerű eladó. Ér­deklődni Vöröshadsereg ti. 5.. (Épfu-val szemben.) gondnoknál. 1831 Sérvkötő rúgóva! és rú­gó nélkül. lúdtalpbetét gipszmintára. gvógyhaskö- tő. fűző. Vámosné. orvosi műszerész. Budapest, Le­nin krt. 85. Férfi és női kiszolgálás. 1011 Fehér ..Tente’* gyermek­kocsi eladó. Vörösmarty u. 15. 1830 Eladó teli hálószobabútor. építkezés miatt. Nap utca. Újsor Miskolc. 10. szám. 184! Jókarban lévő zongora eladó. Érdeklődni Vörös­marty u. 20. 1844 Teljesen új kétszemélyes rekamié eladó. Miskolc, Tetemvár felsősor 218. sz. 1847 Eladó motoros ekekapa. kis jégszekrény és asztal­tűzhely. Felszabadítók u. 19. 1848 Diófa könyvszekrény. író­asztal, kisasztal. bőrgar­nitúra eladó. Teleky u. 2. Gyermekvédő intézet mellett 1851 Szép, világos hálószoba­bútor eladó. Major u. 3. sz. Szemánné. Érdeklődni 8— 14 óráig. 1870 180x80-as üvegajtó tokkal. 130x130-as kettöszárnyas és Yfiiandaablak eladó. Diós­győr. Vitéz u. 57. Ságvári­telep. 1838 Fűtőket és segédmunkáso­kat azonnali belépésre fel­veszünk. Miskolci Gázgyár. Miskolc. Józsei A. n. 24. sz. 975 Kétszer szoba, konyhás ház eladó cserelakással be­költözhető. Kinizsi u. 16. Bordó rekamié eladó. Ér­deklődni 16—20 óráig Sze­mere u. 7. 1835 Férfi fizikai dolgozókat állandó munkára felvesz a Nversbőrgvüjtö Vállalat. Besenyei u. 2. 1008 350-es Puch motorkerék­pár Jó állapotban eladó. Kovács. Szondv György u. 42. sz. 1821 Bútorozott, vagy üres al­bérleti szobát keres idő­sebb házaspár. Rákóczi u. 7, Laszkaráti. 1820 Magános nő bútorozott szobát keres. Sibrik Miklós iL 7. sz. hivatal. 1871 2 nagyszoba, konyha, pin­céből álló lakásomat elcse­rélném egyszobás. kony­hás. speizos lakásért ser­téstartással. Dankó Pista u. 30. sz. Szabó. 1853 Elcserélném Ujdiósgvőr Gépész u. 2. sz. alatti két szobás lakásomat nagymé retű kétszobás, összkom fortos lakásért ráfizetéssé vagy fentemlftett lakáso mat és Mikes Kelemen u 4. sz. alatti egvszoba konyhás lakásomat három szobás összkomfortos laka séri. 1852 Miskolc és Felsőzsolca között egy hold szántóföld eladó. Kartács u. 20. 1877 Eladó Akác u. 2. sz. ház háromnegyed része. Ér­deklődni Diósgvörvasgyár. Újtelep X. utca 23. 2. ajtó. 1778 Különbejáratú bútorozott szoba kiadó férfi részére. Mélyvölgy u. 166. szám 1843 Társbérlők figyelem. Négyszobás, kertes lakásért központi kétszer kettőszo­bás komfortost cserélünk. Horváth Lajos u. 13. Bor­sod-Abaúj-Zemplénmegyei Ingatlanközvetítő Vállalat. 1772 Gyermekszerető, magános nőt kis háztartás részére felveszek. Ujdiósgvőr. Ka- bók Lajos u. 13. sz. 1876 Rendes bejárónőt azon­nal felveszek. Széchenyi u. 5. II. ajtó. 1879 Az ÉM 29/3. Csatorna- és Vfzvezetéképítő V. a sa}ó- parti (Ózd) munkahelyre ÉM vizsgával rendelkező gépkezelőket felvesz. Je­lentkezés az Ózd sajóparti építésvezetőségen. 1040 Gyakorlott gvors- és gép- íróaöt, valamint fizikai dol­gozókat azonnal felve­szünk. Tüzép V. Széchenyi u. 19. II. em. Tel.: 16—246. 1039 Képesített könyvelői vizs­gával és 2 hónapos revizo­ri tanfolyammal iúnius 16- tól állást változtatnék Mis­kolcra. Kiss Dániel főköny­velő. Erdőgazdaság. Aba- űíszántó. Dolgozó házaspár kis la-> kásban gvermekszeretö al­kalmazottat keres. Felsza­badítók útja 10. Szilágyi. 1819 A Berentel Szolgáltató Vállalat (Kazincbarcika, Berente) karbantartó üzeme szobafestő-mázoló szak­munkásokat. valamint föld­munkásokat (kubikosokat) és segédmunkásokat keres felvételre. Illetmény bá­nyász kollektív szerint, el­helyezés munkásszálláson. Üzemi étkezés biztosítva. Jelentkezés: a Berente! Szénosztályozó személyzeti osztályán. Férfi munkaerőt helypénz­kezelői munkakörben törté­nő foglalkoztatásra felve­szünk. Vásárcsarnok Válla­lat. 1029 jGyors- és gépfrónőt kere­sünk azonnali belépésre.' Április 4. Gépgyár. Beren­te. 1030 Gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket. segéd­munkásokat. éjjeliőrt azon­nal felveszünk. Tejipari Szállító Vállalat. Szemere u. 5. 1036 Nagy gyakorlattal rendel­kező. önálló pénzügyi elő­adót azonnali belépésre ke­resünk. Állat- és Zsírbe- gvüjtö Vállalat. Miskolc, Sánc utca 15. földszint. 1033 Mozgóárusokat keresünk fó keresettel. Diósgyőri Vendéglátóipar! Vállalat. 1012 Férfi és nöiszabó szak­munkásokat felvesz a Ru­házati Szövetkezet. Jelent­kezni Széchenyi u. 29. szö­vetkezet központi irodájá­ban. 970 Uj diófa teleágyak el­adók. Kazinczy u. 30. asz­talosnál. 1767 Utburkoló szakmunkást felvesz a Diósgyőri Szállí­tási és Raktározási Válla­lat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán a ko­hászati garázs mellett lévő volt legényszállóban. 1020 Kertészeti Vállalat keres azonnali belépésre gyakor­lott forgalmi könyvelőt és üzemi-konyhája vezetéséhez perfekt szakácsnőt. Jelent­kezés Miskolc, Szentpéter! kapu központi telepünkön. Villanyszerelő szakmun­kásokat és 18 éven felüli férfi segédmunkásokat tel­vesz a Miskolci Üveggyárj Jelentkezni lehet: Miskolc.) Tatár-utca 56. sz. alatt. 1022 Építkezéshez segédmun«1 kasokat felvesz. Szeszfor­galmi Vállalat Miskolc, Szeles u. 53. 1016 Kovácsszerszám fúróval eladó. Németh Laios Uicsa- nálos. 1698 Jó állapotban lévő vilá­gos fél hálószobabútor el*> adó. Salétrom u. 17. sz. 1786 Használt iratszekrényt; íróasztalt, székeket és zon­goraszékeket veszünk a Bw zománvi Áruházon kérész-* tül. Gyógyszertár Vállalat,; Déryné u. 10. sz. 90S Eladó ajtó tokkal. ikerabJ lak, 100x100-as ablak. Ma­lőr u. 4. sz. 2. aitó. 1717 Sötét és világos hálószo­babútor. kombináltszekrény eladó. Uidiósgyőr. Testvé­riség u. 47. sz. 1768 Fajtiszta bécsikék és bel­gaóriás választási nvulak beszerezhetők. Hódmezővá­sárhely VI.. Ilka u. 5. 978 2 holdnyi kerti rét kasza-* ló lábon eladó. Konrá4l Diósgyőr, Baráthegy 24. Szőlő. 1SS4 350 köbcentis Viliers m£* torkerékpár eladó. Érdele lődni vasárnap. Major u; 27.. telefon 16-511. A mozik műsora s BÉKE. Június 3—13:. A* ezred lánya. Kezdés: 6 egynegyed 9. vasárnap: 4. 6. egvnegved 9 óra. Június 6-án délelőtt tű órakor: Kis parti­zánok KOSSUTH. Június 6: Nézz a tükörbe. Június 7—9: Bajazzó. Kezdés: fél 6 háromnegved 8. vasárnap: fél 4 háromnegyed 6 8 óra. NÉPKERT! SZABADTÉR! SZÍNHÁZ. Június 5: Nézz a tükörbe. Június 8: Ezred lánya. Kezdés: 9 óra. UJDIOSGYÖR! VASAS OTTHON. Június 5—6: Az ezred lánya. Kezdés: 5. vasárnap délelőtt 10. délután 3. 5 óra. HEJÖCSABA. Június 5—6: Vadvizország. Kiskakas rézkrajcárja. Kezdés: fél 8, vasárnap: fél 4. háromne-J gyed 6. 8 óra. TÁNCSICS. Junius 5—7: Nézz a tükörbe. Kezdés: 3. 7. vasárnap 3. 5. 7 óra. — Min­den pénteken szünnap. FÁKLYA. Június 4—7: Örs a hegyekben. Kezdés: fél 6. háromnegved 8, vasárnap fél 4, háromnegyed 8. 8 óra. Június 6-án délelőtt 10 órakor: Aranykul- csocska, Halászó cica. A Déryné Színház mai mGsora Este 7 drakor: Csárdáskirálynő. Bemutató előadás. Bérletszünet. ÉRTESÍTJÜK Ujgyőr, Diósgyőr vasgyár, valamint Diósgyőr vá­sárló közönségét, hogy a 7-es számú Ujgyőr, Marx Károly u. 31. sz. alatt lévő vasboltunkat ideigl enesen a Marx Károly u. 37. sz. alatt lévő helyiségbe helyeztük át. A helyiségbe bejárat az udvar felől. Az ideiglenes helyiségben is széles választékkal állunk vásár­lóink rendelkezésére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom