Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-22 / 120. szám

Mnkások, mnnkásnSk! flnyagtakarékosságga), az önköiiség csökkentésével, a minőség javításával, a tervek maradéktalan teljesítésével készüljelek a Magyar Dolgozók Pártjának Itt, kongresszusára1. Kongresszusi hét a hétszer élüzem DIMÁVAG-ban tündökölt először a DíMÁVAG kapuján a buszke élüzem csillag. Azóta a gyár dolgozói eredményüket sokszorosan túlszárnyalták, s hetedszer érdemelték ki a megtisztelő elismerést jelentő élüzem címet. A sok siker, a gyár dolgozóit a feladatok még jobb megoldására sarkalja. Most legjobb tudásuk szerint harcolnak a kongresszusi versenyben a párt zász" Iájának megszerzéséért. A 21-én reggelig esedékessé vált havi tervüket 113.2 százalékra, ezzel egész május havi tervüket már 70 százalékra teljesítették. A szép eredmény eléréséért igen jól dolgoztak az ü,zemfenntartók, akik ha hibás lett egy gép, áldozatkészen, munkaidő után is szereltek, javítottak, hogy a tér" nfelés másnap zavartalan legyen. De becsülettel helytáll és keményen harcol a gyár valamennyi dolgozója a terv túlteljesítéséért, a kongresszusi zászlóért. Néz-* zürik be a hétszeres élüzem hét üzemébe, hogyan folyik a munka. A szerelde N. egységében motorok zúgása, villanyhegesztök kattogása, s még vagy százféle gép ütemes zaja fogad. A hatalmas mun­kacsarnok legelején hosszan nyuj tózkodik a Lenin kohászat közép­hengerműve részére készült egyik görgősor. Itt találjuk Perjési János műszaki vezető elvtársat. A munká­kat ellenőrzi. Ma, 21-én fogadal­munk szerint 20 nappal a határidő előtt szállítjuk görgősort — mondja Kiss László főművezető, aki a mun­kálatokat irányította. Odébb csupa fiatal, lelkes munkások, hatalmas gépszerkezet körül tevékenykednek. — Ormai János brigádja a hatezer méterkilogramm elemütős kalapá­csokat szereli. Jól dolgoznak, szinte ég kezük alatt a munka. Tudják, hogy nagy szükségük van a kala­pácsra a salgótarjániaknak a mező­gazdasági szerszámok kovácsolásá­nál — magyarázza Perjési elvtárs. A jövő héten megkezdjük a sajó- ‘mehti vegyimű részére á magasnyo­mású kompresszor-alkatrészek, for- gattyústengelyek és hengerek gyár­tását. Molnár Ferenc 5 társával olyan nagyszerű fúróberendezést ké­szített, mely meggyorsítja a munkát, így a megrendelt árut már augusz­tus 30-án szállítjuk. Ezzel egy drága gép behozatalát — több mint két­millió. forintot — takarítunk meg népgazdaságunknak. A fogazóüzem versenytáblája is *■ beszédesen mutatja a szebbnél" szebb munka-hőstetteket, magas teljesítménye- irrdWf.' Misúta Károly esztergályos, Bácskái Ferenc köszörűs állandóan 200 300 szá­tíí-tidék között teljesíti előirányzatát. A nemes vetélkedésben a férfiakkal egysór- ban állnak helyt a nők is. . A ^bejárattól bálra Milterpach lenőné foggörnbölntö munkapadja áll. Előtte kis táblácska hír" <de.ti kongresszusi vállalását, teljesítését: *Az MVE 280-as esztergapad alkat­részek gyártását május 28 helyett 20-ig t'befejeztük.“ Ebben a munkában Mitter pachné is kiverte részét. Selejtmentesen, átlagasan 150 százalékot ér el. — Meg­fogadtam a kitgresszus ünnepe alkalmá­ból — mondja —, hogy 140 százalékos teljesítményemet 156-ra emelem. A ger pem, tisztántartásával, figyelmes göndör fásával már 160 százaléknál tartok. | A kerékpárüzem ahol zászlók garmada hirdeti a sok dicsőséget, győzelmet, melyet már az üzem dolgozói szereztek — hosz- ezú, sorokban csillogó terven felüli vfcsúti kerékpárok között visz az út. Ä máskor oly forgalmas iroda csak­nem teljesen kihalt. A műszaki ve­zetők a kongresszusi héten munka­idejük nagy részét a dolgozók között . töltik. Laczházi Géza elvtársnak, a gyáregység vezetőjének betegsége miatt otthon kellene maradnia. Munkatársai szemrehányásaira azt feleli: — hogy maradhatnék én ott­hon a nagy csata utolsó napjaiban? Minden szemrehányás ellenére is bejár dolgozni. A gyáregység főleg exportcikkeket gyárt. A magyar ipar termékei külföldön már eddig is nagy hírnévre tettek szert, ezt nö­velni akarják még az üzem dolgozói. LŰKJS.Í tiANDQB. LOVÁSZ SÁNDOR fiatal mérnök, aki a hét folyamán egyszer már el­nyerte a DIMÁVAG legjobb mér­nöke vándorzászlót, elmondja, hogy határidő előtt elkészítettek négy ar­gentin kerékpárt. A személykerék­párokból határidőre 32 helyett 40-et gyártottak. A tartálykocsi kerékpá­rokból a május 20-ig előirányzott 85 helyett 100-at készítettek el. Még na­gyobb mennyiségű ^terven felüli árut tudtunk volna elkészíteni, ha a Le­nin Kohászati Művektől selejmentes anyagot kapunk. Az üzemvezetők és a dolgozók nagyszerű együttműkö­désével így is túlteljesítettük kon­gresszusi vállalásunkat. Olyan dol­gozóink vannak, mint Rehó Ilona esztergályos, aki 118-ról 165-re, Sztrenkó János 163-ról 230-ra, Hürai Pál 150-ről 206 százalékra emelte teljesítményét. De üzemünk vala­mennyi dolgozója lelkiismeretes munkával segíti gyárrészlegünket a kongresszusi zászló elnyerésére. A hídműhely hatalmas épület­tömbje úgy félrehúzódik, mintha nem is a D1MAVAG-hoz tartozna. Tcrvszámai, a dolgozók teljesítménye azonban mást igazol. A hét elején a jó munkáért népi zene köszöntötte az itt dolgozókat. A kiváló teljesítőknek virágot adtak ál. Ígér. fontos jeladata van az itteni kommu­nistáknak. A kormányprogram meg jele’ nése óta a dolgozó parasztok megsegíté­sére szerszámokat, gépeket készítenek. A szerelőműhelyben hosszú sorokban állnak a nagyteljesítményű kalapácsos darálók. E hónapban 51 darab készül. Ebből egyet terven felül gyártanak. Eddig már 40 daráló áll útrakészen. Hubai Dániel bri~ gádja kitett magáért a kongresszusi hé­ten. Átlagos teljesítményük 135—140 százalék. Hubai elvtárs elmondja, hogy brigádját két részre osztotta. Egyik része előkészít, a másik szerel. A két munka~ csapat egymással vetélkedik. Jelenleg az előkészítők haladnak élen. No, de majd nemsokára eldől, hogy ki lesz az első a nemes vetélkedésben. HUBAI DÁNIEL brigádja dolgozói az első A rugóüzem 10 napon 152 szá_ zalékos tervteljesítéssel megszerez­ték az elsőséget a gyáregységek kö­zötti versenyben. Lengyel Béla elv- társ, gyáregységvezető elmondja, hogy igen szeretnék megtartani a zászlót a második dekádban is, — Most sem dolgoztunk gyengéb­ben, sőt erősítettünk. Az igaz, hogy a többi gyáregységek is igen rákap­csoltak Üzemünk most a mezőgaz­daság részére dolgozik. Ebben a hó­napban 750 traktorekerúgót irányoz­tunk elő. A kongresszus tiszteletére azonban vállaltuk, hogy 4 ezret ké­szítünk el. Eddig már több mint 3500-at gyártottunk. — Hogyan érték el ezt a szép eredményt? — A termelést egyenletesebbé tet­tük. A munkát jobban megszervez­tük, a műszaki vezetők idejük leg­nagyobb részét a dolgozók között, a munkapadok mellett töltik. Nagyot lendített munkánkon, hogy az üzem DlSZ-fiataljai értékes vállalásokat tettek a kongresszusi héten, s azo­kat többnyire már túl is teljesítet­ték. Mega István, Szabó Ferenc újí­tással gyorsították meg a traktor- ekerúgók gyártását. Mészáros Gyula műhelybizottsági elnök példamuta­tásával fokozza a versenyt. Ö maga pénteken reggel 6 órától 11 óráig előirányzatát 500 százalékon felül teljesítette. Nem sokkal marad mö­götte Farkas István DISZ vezetőségi tag, Markovics József DISZ-titkár, Egerszegi Zoltán, Sütő József gyalu­sok is tervteljesítésükkel növelik az üzemi átlagot. Reméljük, hogy lel­kes munkánkkal hozzájárulunk mi is, hogy a vállalat az élüzem címek mellé a kongresszusi zászlót is meg­szerezze. A kovácsüzem hatalmas mű­helyében melegítőkemencék előtt félmez­telenre vetkőzött munkások szorítják a fogát. Egyengetnek egy-egy tüzes alkat­részt az üllőn. Most nemcsak a tűt, me­lege hevíti testüket, hanem a munka láza is. Itt dolgozik a versenyben már sok dicsőséget szerzett Papp János kovács brigádja is. Nemrégiben szárnyrakelt a hír, hogy az ország összes kovácsait ver­senyre hívta Papp elvtárs. A DIMAVAG kovácsait nem alyon könnyű, megelőzni a versenyben. A Papp-brigád mellett Macsala Gyula bri­gádját is alig győzi a kemence meleg- anyaggal. Szűcs Sándor és az exportra dolgozó Vincze Ferenc brigádja nagy- mennyiségig terven felüli és kifogástalan _ I Jaj j i A reszelővágóüzem többsége nő. Ez meg is látszik a mű­hely arculatán. Bármerre járunk, példás rend, amely egyben megte­remti a jó munka előfeltételét is. Ami a jó munkát illeti, nincs benne hiány! A nők eredményéről büszkén beszélnek az üzem vezetői. A kon­gresszusi héten minden eddigi telje­sítményüket túlszárnyalták. Sokan elérték az új sztahánovista szintet. Baglyos Sándomé 152, Csiszár Ilona 180, Tamás Piroska, Tompa Vanda 208 százalék. A „Nők a tervért'“ bri­gád átlaga 150—160 százalék között mozog. Kasza Sándor a Szocialista munkáért érdeméremmel kitüntetett gyáregységvezető elmondja, hogy most a kongresszusi héten a ver­seny közepette gondoskodnak a jö­vő hónapi munkáról, a terv túltelje­sítéséről. Rövidesen megkezdik a kettes lóvontatású eke gyártását, melyből augusztus végéig 1200-at ké­szítenek. A műszaki előfeltételeket már most biztosítjuk, hogy a gyár­tás zavartalan legyen, hogy a dol­gozó parasztok ősszel már új ekével szánthassák a földet. — ügy gondoljuk — mondja vé­gül Kasza elvtárs — a jövő hónapi tervünk túlteljesítésével is hozzáse­gítjük a DIMÁVAG-ot, hogy a hét élüzem cím mellé a kongresszusi zászlót és a 8. élüzemcímet is meg­szerezzük! CS. KOVÁCS IDA a vasszerkezeti üzem I - eg&k kgfoválóhK dolgozói/*, KONGRESSZUSI KÜLDÖTT Lengyel Istvánná, csenyétei egyénileg dolgozó parasztasszony jó munkájával, öntu­datos magatartásával érdemelte ki, hogy mint kongresszusi kül­dött résztvegyen né­pünk legjobbjainak ta­nácskozásán. Beadási kötelezettségét barom­fiból és tojásból 120 százalékra teljesítette, a cukorrépa és a mák sarabolását, egyelését már befejezte. — ■■sas ­A párt és as ifjúság MÁR CSAK egy-két nap választ el bennünket pártunk legfőbb szer­ve. a kongresszus összeülésétől. Ifjúságunk az üzemekben és a falvakban különösen nagy lelkese­déssel várja a hatalmas jelentőségű eseményt, s a termelés mennyiségi és minőségi növelésével akar hoz­zájárulni a kongresszus sikeres mun­kájához. Lelkesedését fokozza az a tudat, hogy a kongresszus nagy gonddal foglalkozik majd az ifjú­sággal, s jövőjével. Fiataljaink vi­lágosan látják, lépten-nyomon ta­pasztalják, hogy pártunk mindent elkövet érettük, hiszen az ő részük­re építjük a szocializmust, tesszük szebbé, gazdagabbá hazánkat; ezért árad a szeretet és a lelkesedés ifjú­ságunk soraiból pártunk iránt. Örömteli, boldog jelenét és még bol­dogabb jövőjét köszöni ifjúságunk a pártnak. Régen nem volt ilyen boldog, de­rűs ifjúságunk élete. A Horthy- rendszer idején megaláztatás volt a sorsa, teljes létbizonytalanság töltöt­te el. Tízezrével lehetett látni fiatalo­kat, akik munka nélkül nyomorog­tak. A legtöbbjük nem is gondol­hatott jövője megalapozására, örült, ha silány éhbérért bármilyen mun­kát vállalhatott. Jogaikról nem is beszélhettek, ha valahogy munká­hoz jutottak, félbért kaptak. Senki még a száját sem nyithatta ki emiay, mert különben elbocsátották. Életpályát sem választhattak szaba­don. Ha valaki szakmunkás akart lenni, 4—5 éves szenvedést kellett vállalnia az inásévek alatt. Ingyen dolgoztatták, kegyetlenül kihasznál­ták. Amikor segéd lett, sem javúlt meg az élete. Legtöbbje a segédle­véllel együtt megkapta a felmondást is Az üzem nem foglalkoztatta to­vább, mert fizetni kellett volna ne­ki. Száz és száz fiatalember segéd­levéllel a kezében napszámosmunkát vállalt, vagy élte a munkanélküliek szomorú életét. ÉPPEN ILYEN reménytelen volt a parasztfiatalok helyzete is. Nem változtathattak sorsukon. Odahaza szüleikkel dolgozhattak, ha nem volt földjük, elszegődhettek béresnek, cselédnek, summásnak a nagybirto­kosokhoz és a kulákokhoz. Látástól- vakulásig dolgoztak éhbérért. A po- gcmyipusztai Serényi-birtokon az in­téző ráadásul kegyetlenül ütötte- verte őket. De ez a sötét korszak elmúlt. Ma már egészen más a magyar ifjúság élete. Pártunk szerető gondoskodása övezi a fiatalokat. Népköztársasá­gunk alkotmánya törvénybe iktatta jogaikat. A mi szabad hazánkban az ifjúság alkotó munkával részt- vesz a szocializmus építésében. El­tűnt a kizsákmányolás, megszűnt a munkanélküliség, ifjúságunk szabadon kibontakoztathatja minden képessé­gét. Pártunk gondoskodott arról is, hogy fiataljaink értékesen, vidáman, boldogan tölthessék el tanulóéveiket. Szép tiszta, egészséges tanműhe­lyekben sajátíthatják el szakmá­jukat. Ugyancsak megváltozott a pa­rasztfiatalok élete, most már ők is bizakodva tekinthetnek a jövőbe. Termelőszövetkezeteink, gépállomá­saink, állami gazdaságaink állandó, biztos kereseti lehetőséget, jó mun­kakörülményeket teremtenek ré­szükre. A parasztfiatalok munkáját traktorok, kombájnok, arató- és ka­szálógépek könnyítik meg. Az ifjúság megváltozott, boldog életét mutatja, hogy széles lehétőség nyílt előtte a kultúra, a művészet, s az irodalom kincseinek megisme- résére. Ezt mutatták az elmúlt hó-1 napban lezajlott járási kulturverse-i nyék is. PÁRTUNK MÚLT év júniusi ha-! tározata még nagyobb lehetőségeket, még szebb és boldogabb életet biz­tosít ifjúságunk számára. A párt­kongresszuson is azon tanácskoznak népünk legjobbjai, hogy még szeb­bé, gazdagabbá tegyék ifjúságunk életét. Érthető, hogy ifjúságunk mélysé­ges hálát, szeretetet érez pártunk, népi államunk iránt s ezt még jobb munkával igyekszik viszonozni. Százával, ezrével születnek ezek­ben a napokban megyénkben is új munkahőstettek az üzemekben, a földeken és az iskolákban. Olyan ki­magasló teljesítményeket érnek el megyénk ifjúmunkásai, mint a DIMÁVAG Gépgyárban Tóth József DISZ-tag, aki tervét 150 százalékra teljesíti, vagy Kollár Bertalan és Rubi János, akik szintén jóval 100 százalékon felül termelnek. Éliás Erzsébet esztergályos DlSZ-brigádja 129 százalékra, Barna Lajos DISZ- brigádja 137 százalékra tesz eleget tervének. Az Ózdi Kohászati Üze­mekben a kongresszusi verseny ide­je alatt 115 ifjúmunkás lett sztahá­novista. Parasztfiataljaink közül is sokan kitűnnek; A léhi állami gazdaság­ban Csengő Mária 156, Juhász Má­ria 170 százalékos átlagteljesítményt ért el a növényápolásban. De sorol­hatnánk szinte végnélkül azok ne* vét, akik ugyanilyen szép, teljesít-* ményekkel veszik ki részüket a kor-* mányprogram megvalósításából. Ez is azt mutatja, hogy ifjúságunk biz-* tosan halad a pártmutatta úton,, s egyre szilárdabban követi a Szovjet-* unió lenini Komszomoljának dicső ifjúságát. AZ ELÉRT sikerek mellett azon­ban még nagy erőfeszítéseket kell tenni megyénk ifjúságának, hogy to­vább fokozza eredményeit, megszün­tesse a hibákat. Sok még a tenni­való annak érdekében, hogy DISZ- fiatalságunk pártunk igazi „roham­csapata“ legyen. Elég gyakori, hogy DISZ-szervezeteink nem töltik be mindenütt feladataikat. Fiataljaink! nem veszik ki mindenütt kellőkép­pen részüket pártunk politikájának megvalósításából. A fogyatékosságo­kon mielőbb segíteni kell, s min­dent el kell követni, hogy megyénk ifjúsága teljes mértékben kivegye részét a ráeső feladatok megoldásá­ból. Különösen nagy és megtisztelő fe­lelősség hárul most, a kongresszusi versenyben fiataljainkra. Uj fejeze­tet nyit megyénk ifjúságának életé­ben is a pártkongresszus. Fiataljaink! feszült figyelemmel fordulnák a nagy esemény felé, mert tudják, hogy a pártkongresszus tanácsko­zásának eredményeként megsokszo­rozódik pártunk gondoskodása irán­tuk. Megyénk ifjúságának azonban egy percre sem szabad elfelejtenie, hogy a szebb, boldogabb élet meg­teremtésének ő maga is kovácsa és további jó munkájával kell hozzájá­rulnia a kormányprogram megvaló­sításához. MUSTOS ATTILA' 1 DISZ MB szervező titkán Miskolctapolcán, az Annában minden este B u 11 o l a és szólistái várják a szórakozni vágyó közönséget! Szalonzene! Tánczenei Kitűnő konyha, termelői borok nagy választékban!

Next

/
Oldalképek
Tartalom