Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-20 / 118. szám

Tsz dolgozó parasztok! A munkafegyelem megszilárdításával előre a kongresszusi-verseny sikeréért! Szil árdítsák meg községi tanácsaink az állami fegyelmet, segítsék jókban a begyűjtési tervek teljesítését A Központi Vezetőség múlt év Júniusi és októberi határozata nyo­mán a kormány programja sokol­dalú kedvezményben részesítette dol­gozó parasztságunkat, termelőszö­vetkezeteink tagságát. Jelentősen megnövekedett ennek hatására a fa­lu anyagi jóléte, nőtt a dolgozó pa­rasztok gazdasági ereje, termelési kedve. Ez is mutatja, hogy a ked­vezmények népgazdaságunk érde­keinek szemelőtt tartásával, köz­vetlenül a dolgozó parasztok érde­keit is szolgálják. Dolgozó parasztjaink tisztában vannak azzal, hogy a sokoldalú kedvezmények, a jogok biztosítása a kötelezettségek maradéktalan tel­jesítésével jár. Ugyanúgy, ahogy dolgozó parasztjaink elvárják, hogy megkapják a részükre nyújtott ked­vezményeket, az állam is megköve­teli, hogy dolgozó parasztságunk ele­get tegyen kötelezettségének. El kell ismerni, hogy dolgozó pa­rasztjaink többsége becsülettel tel­jesíti államirántj kötelezettségét. Még mindig vannak azonban olya­nok — és nem kevesen — akik csak a jogokról, a kedvez­ményekről beszélnek, de elfe­ledkeznek a kötelezettségekről. A szerencsi járásban a hízottsertés és vágómarhabeadásra kötelezettek több mint 14 százaléka még az el­múlt évről is hátralékos. Hasonló el­maradás tapasztalható más járások­ban is. Vannak községek, ahol nagyfokú a lazaság az állami fegyelemben. A kulákok és egyéb ellenséges elemek azt híresztelték, hogy nem kell tel­jesíteni a beadási kötelezettséget — úgy is elengedik. Szendrőn és Kö­röm községben a kulákok olyan köz­hangulatot akartak teremteni a fa­luban, hogy lejárassák az olyan be­csületes dolgozó parasztokat, akik pontosan teljesítik beadási kötele­zettségüket. A mezőcsáti járás termelőszövet­kezetei április 30-ig egészévi vágó­marhaelőírásukat teljesítették. Ugyanakkor a kulákok a járásban egyetlen vágómarhát és hizottsertést sem adtak be. Hasonló a helyzet a miskolci, szerencsi, sátoraljaújhelyi és a ricsei járásban is. Ennek a visszás helyzetnek egyik oka, hogy a begyűjtéssel foglalkozó szervek hosszú ideig eltűrték a ku­lákok szabotálását. nem vonták fe­lelősségre őket bűnös mesterkedé­seikért. Begyűjtési szerveink az elmúlt hetekben figyelmeztették a hátralé­kosokat. hogy rendezzék beadásu­kat. Sokan azonban úgy véleked­tek: bem lesz abból semmi baj, ha ezekután sem teljesítik kötelezett­ségüket. Csak most, hogy a begyűj­tési megbízottak megkezdték a no­tórius nemteljesítők elszámoltatását, jöhettek rá ezek, hogy nem érdemes a kulákokra hallgatni. A begyűjtési szerveink több he­lyen. azt hangoztatják, hogy a lema­radásért nem őket terheli elsősorban a felelősség. Igaz, hogy a lemara­dásért elsősorban a nemteljesítők a felelősek, de azért, hogy egyes terü­leteken nagy a hátrálékosok száma — a begyűjtési apparátus és a köz­ségi vagy a járási tanács a felelős­Gyakori hiba volt, hogy az elmúlt hónapok folyamán csak a kedvez­ményekről beszéltünk. kevés szó esett a kötelezettségekről. Ezzel aka­ratlanul is az állami fegyelem laza­ságát segítettük elő. A begyűjtési apparátus és a ta­nácsok munkájában az utóbbi idő­ben van bizonyos javúlás az állami fegyelem megszilárdítása terén — többek között most már idejében fi­gyelmeztetik a termelőket a törvé­nyesség betartására. De még bőven van hiányosság is. Egyes járásj be­gyűjtési hivataloknál a begyűjtési előadók és megbízottak helytelenül értelmezik azt a rendelkezést, hogy a dolgozó parasztok meghallgatásá­val kell megállapítani a beadási Kö­telezettséget. A rendelkezés szerint most a terv végleges felbontásánál kell jóváírni azokat a kedvezménye­ket. amelyek 2 dolgozó parasztok­nak járnak. Ahhoz viszont egyetlen begyűjtési megbízottnak sincs joga, hogy a tervfelbontás során a tenne- lőt megillető mérséklésen túl csök­kentse az előírást, vagy a rendelet­től eltérő beadási határidőt szabjon meg. Figyelembe kell venni a ter­melők gazdasági adottságát, de messzemenően be kell tartani az ál­lam iránti kötelezettség jó teljesíté­sét. Községi tanácsaink segítsék és el­lenőrizzék a begyűjtési megbízottak, előadók munkáját. Számos élenjáró községben a községi tanács vb. tag­jai jól segítik a begyűjtési megbí­zottak munkáját, felelősséget érez­nek a beadási kötelezettség teljesí­téséért. De nem egy helyen t elmulasztják a kötelezettség teljesítésének megkövetelését Az egyéni tervtárgyalások során magukra hagyják a begyűjtési elő­adókat, a megbeszélésnél nincs jelen a vb. egyik tagja sem. Az a hely­telen nézet alakult ki egyes községi tanácsoknál, hogy a begyűjtési hiva­tal mellett most már a tanácsnak kevés feladata van a begyűjtéssel. Ezeket a helytelen nézeteket fel kell számolni minden községi ta­nácsnak. Együtt kell dolgozniuk a be­gyűjtési megbízottakkal, biztosíta- niok az állami fegyelem megszilár­dítását, a beadási kötelezettség ma­radéktalan teljesítését. A mesőcsáti járás újból első leit a begyűjtési versenyben Az elmúlt héten e szikszói járás meg* előzte a mezőcsáti járást a begyűjtési versenyben. A mezőcsátiak nem nyugod­tak bele a lemaradásba s e héten a hibák kijavításával újból az éhe kerültek. A legjobb eredményt az elmúlt héten •z encsi, abaujszántói és a miskolci járás érte ei. Laasan haled a begyűjtés a put- IK>ki. ricsei és a sárospataki járásion. A kongresszusi hét megkezdésével jó eredményt ért el az encsi és az ebaui' szántói járás. Az edelényi és a mező­kövesdi járásban rosszul szervezték meg B munkát. A megyei begyűjtési hivatal értékelése szerint a május 16-i állapotnak meg­felelően a járások közötti sorrend a kö­vetkező: 8. putnoki 9. sárospataki 10. miskolci 11. szerencsi 12. ricsei 13. sátoraljaújhelyi 1. mezőcsáti 2. szikszói 3. encsi 4. abaujszántói 5. edelényi 6. mezőkövesdi 7. ózdi Városok közötti versenyben: 1. Miskolc 2. Kazincbarcika Gyorsítsák meg a tanácsok a beadási tervek megbeszélését Szerte a megyében folyik a beadási tervek egyénekre való bontása. A be" gyűjtési hivatalok és a tanács dolgozói arra törekszenek, hogy ebben messze­menően érvényre juttassák begyűjtési rendjelünk demokratizmusát. A begyűjtési tervek egyénekre való bontásainál több helyen már szép ered­ményeket értek el. Tomanádaskán, Kor­láton, Pusztaradványon. Kékeden, Bas* kőn, Nagykinizsen és Szentistvánbaksán már elvégezték a feladatot. Ezekben a községekben a begyűjtési előadók jól dolgoztak; munkájukhoz a tanács hat­hatós segítséget nyújtott. Néhány járás­ban azonban lassan halad a tervbomás, mert a tanácsok nem tudatosították a dolgozó parasztokkal, hogy saját érdekük ellen vétenek, ha nem jelennek meg a begyűjtési tervek megbeszélésén. A lemaradt járások és községek vegye­nek példát azoktól a községektől, me lyekben már befejezték a tervbontási munkát. A járások sorrendje a tervbontásban a május 12-i értékelés szerint: Járások: A begyűjtési hivatal vezetője: 1. encsi Wagner Emil 2. putnoki Hudák András 3. mezőcsáti Fajkis Kálmán 4. abaujszántói Guttper János 5. miskolci Fodor Géza 6. mezőkövesdi Klaniczai Jenő 7. edelényi Kovács János 8. szikszói Baráth József 9. sárospataki Juhász István 10. sátoraljaújhelyi Venter László 11. ózdi Tunai István 12. szerencsi Paszternák Tibor 13. ricsei Kiss Gusztáv „Védjük meg a civilizációt, védjük meg az emberiséget“ Most jelem meg jüzetalaUban az Or­szágos Béketanács április 24'i nagyjelen­tőségű kibővített ülésének teljes anyaga. Az új kiadvány tartalmazza Parragi György országgyűlési képviselő, Kossuth- díjas újságíró, az Országos Béketanács elnökségének tagja niagasszínvonalú be~ számolóját, valamint közéletünk néhány kiválóságának felszólalását. Többek kö­zött Jánossy Lajos , Kossutlrdíjas akadé­mikus, dr Czapik Gyula egri érsek, Bc- reczky Albert református püspök, Kiss Ferenc Kossuth-díjas egyetemi tanár tettek hitet a béke mellett és ítélték el az atom- és hidrogénjegyverck gyártását Az Országos Béketanács új kiadványa, — amely közli az Országos Béketanacs ülésének a magvar békeharcosokat szé~ leskörű felvilágosító munkára szólító fel­hívását is — most, a genfi értekezlet napjaiban dokumentum erejével bizor nyitja népünk legszélesebb rétegeinek békeakaratát. A Déryné Színház mai műsora F*te 7 órakor: Seépasszoirr mnówfr». •*. as. Műsoros előadás a miskolci csatáról Május 21-én, pénteken délután 6 órai kezdettel az SZMT kuhúrházhan (Kos- suth-utca 11) az 1919'es miskolci csata 35. évfordulója alkalmából műsoros elő adást rendeznek. Előadó: Komáromi Jó­zsef múzeumigazgató. A műsorban szere* pel három miskolci író, Borsodi Gyula, Holdi János és Kárpáti Béla verse, no­vellája, illetve egyfelvonásos színműve is. Szerepel továbbá a kohászati ifjúsági zenekar, az ír kér. állami zeneiskola út* törő énekkara, az Északmágyarországi Vegyiművek férfi tánccsoportja, az SZMT kultúrház tánccsoportja és a Malinovszkij úti ált. iskola énekkara. Az előadásra a belépés díjtalan. Minden érdeklődőt sae* retett el vár a kultúrház vezetősége. HÍREK SPORT ÉS TESTNEVELÉS 'V Kínai kosárlabdázok Miskolcon A hazánkban tartózkodó kínai kosárlabda bajnokcsapat május 28-án, pénteken délután IS órakor a Miskolci Lokomotív sporttelepén Miskolc város válogatottjával méri Össze ere­jét. Erre az alkalomra a labdarugópályán ké­szítik el a kosárlabdapályát, hogy a mérkő­zést nagy befogadóképességű nézőtérről so­kan tekinthessék meg. Segítsék a sportkörök a vilianytelepi strandfürdő helyreállítását Miskolc dolgozóinak régi vágya teljesül, amikor rövidesen ismét kinyitja kapuit a vil- lanvtelepi strandfürdő. A mielőbbi megnyitás érdekében a strandfürdőn élénk társadalmi munka folyik. teor úszószakosztálya jelentkezett elsőnek’ társadalmi munkára. A Vörös Meteor úszószakosztályának kész­séges társadalmi munkája követendő példa és reméljük, hogy még e héten a többi sport­körök is kiveszik részüket a vilianytelepi A miskolci sportkörök közül a Vörös Me- strandfürdő helyreállítási munkálataiból. A megye labdarugósporijáról Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1. Megye! kórház (tel.! 36—363). 2. Ka­zinczy u. 20. (15-032). 3. Uidiósgyőr l. ü. 4. sz. rendelő (21—287). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó élszakai szolgálat: Miskolc, Sza­badság tér 2. sz. Mallnovszkl! u. 2. szám. Ufdiósgvőr: Marx Károly u. 38. Heiőcsaba: Csabavezér o. 68. sz. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 12. szám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgálatot IDŐJÁRÁS Várható időjárás csütörtök estig: változó felhőzet, még több helyen záporeső. zivatar. Átmenetileg megélénkülő nyugati, északnyu­gati szél. A Dunántúlon erősödő éjszakai le­hűlés. A nappali hőmérséklet keleten^ csök­ken, nyugaton alig változik. Várható hő- mérsékleti értékek: csütörtök reggel nvugaton 7—10. keleten 9—12. délben országszerte 17— 20 fok között. A vasgyári dolgozók iparcikk ellátá­sának megjavítására „vevőankétot” rendezünk május 25-én 17 órakor a II. kerületi tanács igazgatási osztá­lyának helyiségében, kultúrműsorral egybekötve. Kedves vevőink minél nagyobb számú megjelenését kérjük. MISKOLCI KISKER. VALL. mhwmiiji■*■—eu Orte* — A városi és kerületi tanácsok vég­rehajtóbizottságai felkérik a város dolgo­zóit, hogy a Magyar Dolgozók Pártja III. Kongresszusának tiszteletére házaikat lo­bogózzák fel, az erkélyeket, ablakokat es az üzletek kirakatait díszítsék ki. — Megkezdődtek az előzetes lelentkezések az MTH ioaritanuló intézetekbe. A felvételre a lakóhelyhez legközelebb eső MTH iskolá­ban lehet jelentkezni. — Vadászi Elememé országgyűlési képvi selő május 21-én, pénteken délután 4 órakor Pácin községben tart fogadóórát. — Azokon a helyeken — ígv Miskolcon is . ahol a szervestrágvagvüjtésnek állandójelle- gíí üzemegysége van. eltörölték a fekál- és szennyvíz kiürítéséért fizetendő díjakat. A rendelkezés közületekre nem vonatkozik. Amennyiben a magánosok a második negyed­évre már befizették a fenti szolgáltatásért a díiat. azt rövidesen visszakapják. — Az utóbbi napokban különböző üzemek­ben sokat tartózkodnak a textilipari kutatóin­tézet munkatársai. Most valósítják meg, amit még az év eleién kezdeményeztek, hogy a kutatók közvetlenül segítsék az üzemek munkáját. Ebben versenyre hívták a többi kutatóintézetet is. 4 mozik műsora: BEKE. Május 19-21: Senki nem tud semmit. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap; 4. 8. 8 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Fehér hajú lány. KOSSUTH. Május «-19: Róma nyílt város. Kezdés: fél 6. háromnegyed 6. vasárnap: fél 4. háromnegyed 8. 8 óra. TÁNCSICS. Máius 18—20: Ifjú szívvel. Kezdés: 5. 7 óra. HEJOCSABA. Május 19—20: Vidám verseny. Költözik a hivatal. Kezdés: 7 óra. FAKLYA. Máius 19—21: Civil a pályán. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnao: fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. Május 23-án. vasárnap délelőtt 10 órakor matiné: Mese a bátor szívű vadászról. UJDIOSGYÖR! VASAS OTTHON. Május 22—23: Halhatatlan melódiák. Kezdés: fél 5. vasárnap fél 3. fél 6. Vasár­nap délelőtt 10 órakor: Tizenötéves kapi­tány. DIÓSGYŐRI DIADAC. Máj« 18-21: Hurrá tavasz. Kezdés: 6. vasárnap 6. 7 óra. UJDIOSGYÖR! BÉKE. Május 20-21t Fa­las? orvos. .if L ___ ^ Egy-két nap-választ ei minket az angol-magvar mérkőzéstől. Az ország sportrajongóinak sze­me Budapest és válogatott csapatunk «elé tekint. Milliók fogják szorongva hallgatni a rádiót a nagy összecsapás alkalmával. Az utóbbi 3 esztendő aranv betűkkel íródott be a magyar labdarúgás történetébe. Kevesen gondolnak azonban arra. hogy honnan, mi­lyen mély pontról indultunk e) 1945-ben. Mi­lyen erőket kellett mozgósítani, milyen át­szervezéseket kellett megvalósítani, amíg ed­dig eljuthattunk. Beszélhetnék a sportlétesít­mények újjáépítéséről, illetve az úf létesítmé­nyek egész sorának életrehivásáról. a töme­gek mozgósításáról é3 a sportolásba való bevonásáról, a szakemberek ezreinek kiképzé­séről és továbbképzéséről, az óriási anyagi támogatásról, amilyent eddig elképzelni sem lehetett. De nézzük, hogyan áll a labdarúgás Bor­sodban. Megyénk eev NB I.. hat NB II. és 28 megvei labdarugó csapattal rendelkezik. Jóval több. mint kétszáz a megyei, városi, járási és ifjúsági bajnokságokban szereplő csapatok száma. A játékosok száma több ezer. Ilven fejlett labdarugó sportja talán egvétlen más megyének sincs. Az ország sportjának — mely mindnyájunk szívügye — utánpótlásra van szüksége, s ezt a megyék biztosítják számára. Ha ilven ér­telemben vizsgáljuk megyénk sportját, el­mondhatjuk vannak eredményeink, de vannak hiányosságaink Is. Eredményként kell elkönyvelnünk a megyei ifjúsági bainokságot. amelyek sportköreink utánpótlását biztosítfák. Ifjúsági válogatott keretünk szép eredményeket ért el és másod­szor éri az a megtiszteltetés, hogy a nagy válogatott találkozókon előmérkőzést játszhat­nak. (Először a svéd—magyar, másodízben most az angol—magvar mérkőzés előtt.) Eredmény, hogy 4 ifjúsági játékost adtunk legutóbb az országos válogatott részére, kettőt Becsbe, kettőt Nvugat-Németországba. Hiányosság, hogy szakembereink, edzőink nem érzik kellőképpen ennek a jelentőségét. Sok esetben meggátolják fátékosuknak a vá­logatott keret edzésein való részvételét, sport­köreik érdekelt előtérbe helyezik a megye, illetve a válogatott csapat érdekeivel szem­ben. A válogatottság pedig dicsőség a játé­kosra. az edzőre és a sportkörre nézve is. Az ifjúsági játékosok fejlődését akadályozza az is. hogy a hármas előmenetelű iskolai ta­nulókat a sporttól eltiltják, ugyanakkor a gyakori iskolabálokon való megjelenésre kö­telezik. Feltehető a kérdés — és joggal —. hogv mi előnyösebb egv fejlődő diák szerve­zetére. az egészségfej lesztő sportolás, vagy a bálozás. Nézzük meg a megyei csapatok helyzetét. Sok fótiak mondható teljesítmény mellett akad sok rossz is. Helyesen iárt el Sátorai iauihely, ahol a megosztott erőket összevon­ták és ütőképes csapatot létesítettek, amely méltóan képviseli megyénk színeit. Máshol viszont helytelenül jártak el az erők széthú­zásával. pl. Mezőkövesden. Szükséges, hogy a sportkörök és labdarugó csapatok száma szaporodjék, de káros ha egv csapatra való iátékost osztanak szét másik csapat létreho­zása érdekében. Ez az eredmény és labdaru­gó sportunk színvonalának süllyedéséhez ve­zet. Igen előnvös a két csoportos megvel bajnokság, mivel az ott résztvevő 28 csapat mindegyike — 1—2 kivételtől eltekintve — meg is üti a kívánt színvonalat. Nem helves véleményem szerint a kétcso­portos rendszer Jövőbeni felszámolása. Ennek a rendelkezésnek káros kihatása máris meg­mutatkozik. A nagy tét. a kiesés réme egész évben kisérti a játékosokat. A labdarúgás színvonala állandóan esik. a mérkőzések egyre inkább csak a küzdelem jellegét mu­tatják. A rendelkezés Főleg ott érezteti káros hatását* ahol már úev látják a játékosok: kár küzdeni, úgvis kiesnek. Ez a helyzet az NB II-ben is. Szerintem — ha emelni akarjuk labdarúgá­sunk színvonalát — helves lenne 3—4 megye összevonásával az NB III-as mezőnyöket visszaállítani és mellette megtartani a megyei baínokságokat a jelenlegi formában. Ennek lenne hajtó ereje, előbbre vinné a labdarúgás ügvét és tovább fokozná a mérkőzések láto­gatottságát. Amennyire jó az ifi válogatottal való foglalkozás, annvire helytelen a megyei válogatott felállításának teljes mellőzése. Je­lentősen emelné a megvei labdarúgás szín­vonalát a megvék egvmás közötti nemes ve­télkedése. Helves lenne megvei viszonylatok­ban is felvenni a nemzetközi kapcsolatokat a népi demokratikus országokkal. Foglalkoznom kell még megyénk alacso­nyabb kategóriájú bainoksáeaiban résztvevő csapatainak kérdésével. Gondolok itt főleg a járási és falusi sportkörök csapataira. Örvendetes tényként kell megállapítanom. hogy a szakvezetők és edzők megértei lék az idők szavát és igyekeznek a falusi sportkö­rök jó munkáját a legmesszebbmenően elő­segíteni. Az MTSB felszereléssel, míg a me­gvei labdarugó edzők bizottsága mintaedzé­sek bevezetésével siet a falu segítségére. Még máius és a következő hónap folyamán 20 képesített edzőnk fog 20 különböző falusi sportkörnél mintaedzést vezetni és előre el­készített tervekkel fogták ellátni a sportkör röket. Szólnom kel! röviden a játékvezetőkről. A minősítő vizsgák óta határozottan fej** lödés tapasztalható, de mée mindig sok á hiányosság. Nem állanak hivatásuk magaslat tán, nem elég erélyesek, döntő eseményeké nél mérlegelnek (különösen vidéken) és ez a határozatlanság termőtalaja a közönség é3 sokszor a játékosok sportszerűtlen magatar­tásának. Itt főleg az utánpótlás terén vau hiányosság. Hibásak ezért a sportkörök éa az edzők is. mert idősebb játékosaikat nem irányítják játékvezetői tanfolyamokra. A já­tékvezetői tanácsnak nem szabad szemet hunyni a megalkuvó játékvezetőkkel szemben viszont az MTSB és a labdarugó társadalmi szövetség nyújtson nagyobb védelmet a játék­vezetőknek. Mint sulvos hiányossággal kell foglalkozz nőm miskolci viszonylatban a pálva kéfdés-i sei. Sok a csapat, kevés a oálva és ebből a kevésből is megszüntették a selyemrétit és a sajópartit. Egv-egv edzés alkalmával 4—6 csapat is gyakorol egv pályán. Mondanom sem kell. hogy^ ilven körülmények között kőé molv, tervszerű munkáról szó sem lehet. Alapjában hibás és helytelen megyénkbeqi a sportköri vezetők és az edzők közötti vi-< szony. A sportkörök csodákat várnak az ed*i zőktől. Csodák nincsenek, csak eredmények^ amelyek hosszú, fáradtságos és következetes* munka után születnek meg. Sokszor évekre van szükség, míg az edző szívós és türcl^ mes munkájának meg lesz a gyümölcse, de az ís csak akkor, ha a sportkörök vezetői tá«* mogatják munkáját, segítik a nevelésben és fegyelmezésben, a játékosok pedig sportszeríí életmód mellett szorgalmasan és kitartóan részt vesznek az edzéseken. A sportköröknél3 felejtik, hogy még_l! ió Játékos sem jó.csáá Dat. hát még 11 közepes, vagv gyenge képés«* ségű. Helytelen és a labdarúgás színvonalaJ nak. a csapat munkájának rovására megy. há a sportkör 3—6 havonkint edzőt cserél, ilyen sportköröknél soha nem lesz eredmény, ezt számtalan sportkör példája mutatja. Jó és eredményes^ munkát edző csak ott tud végez«* h!* ahpl időt és támogatást kan a sportkör vezetőitől, ahol helyes és építő kritikát al-* ka imaznak a helytelen romboló és ellenséges megnyilvánulások helvett. Labdarúgásunk’ színvonalának emelése érdekében itt hívom lel a sportkörök figyelmét, hogv a jövőben a % edzők bizottsága nem is járul hozzá az ál­landó edző cseréhez, sőt az ilven sportkörök«* hóz nem fogia az edzők szerződését engedés Ivezni. Végül, de nem utolsó sorban foglalkoznom1 . ? sportrajongók magatartásával. Mes* kell állapítanom, hogv a közönség neveléséi ben is értünk el eredményeket, de még mini dig sok a sportszerűtlen megnyilvánulás. A közönség nevelése nem tart lépést a labdarúgás fejlődésével, a* ellenfelet sokhetven ellenségnek nézik. Ki kell emelnem Forróencset. ahol a közönség magatartása mintaszerű, de meg kell emlí­tenem Sátoraliauihelvet és Mezőkövesdet ís, ahol a közönség az ellenfél játékosainak és a nyomdafestéket nem tűrő kifejezések használatában nem ismer határt. Nagy és szép feladat vár itt a sport«* vezetőkre. Láthatjuk, hogv a feladatok nagyok, sok ä tenni, javítani való. A feladatokat meg lehet oldani, de csak úgv. ha mindnyájan össze-* fogunk a nagy cél. a labdarúgás szinvona-* Iának további emelése érdekében. KOVÁCS ERNŐ _ labdarugó edző. 8 labdarugó edzők tanácsának elnöké; eszakmagy a rorszaq A Bfae-rar Dől gőzök Párti« Megyei Bizottságának nanfinnla Szerkeszti! <* szerkesztőbizoftsáff. Felelős kfadó* Koráé«* István. SZERKESZTŐSIG ? Miskolc Széchenyi o 80. Tfilefonszámok: T6-015. 18-01«. 15-OT ... . . KIAriOHTVATAX.! Miskolc. 8z£dienvt n S0 Telefon! 15—90 PoüteflAte- 114. Borsodmesrye* NvomdalDaii Vállalat- Mi skolc. EeleTös nvom*©«*»-«»*­APROHIRDETESEK Gépészet! előadót, k! az energetikusi ügyekben is jár­tas — felvesz a Miskolci Cementáruipavi V. műszaki osztálya. Miskolc. József At­tila u. 23. 914 Csiszoló szakmunkásokat (nikkelezés alá) felvesz 8 Miskolci Vasipari és Gver- mekkocsfgvártó Vállalat Jó­zsef Attila o. 14. 892 !8 éven felüli férfi villany­szerelőket felvesz a Miskol­ci Oveggvár Jelentkezni le­het Miskolc. Tatár-utca 56. sz. alatt 905 A Sertéstenyésztő és Hiz­laló V. Mádra számviteli csoportvezetőt, segéd könyve­lőket és adminisztrációban jártas gyors- és gépírókat felvesz. Jelentkezés Miskolc, Hunyadi -a* 32r isz. alatt Gyalupadot vásárolnánk bognár műhelv részére Húsipari Vállalat Miskolc. Vásártéri u. 21. 907 Bádogost, vízvezeték és fű­tésszerelőt villanvhegesztőt. kőművest, kubikost, festőt és^mázolőt. asztalost felve­szünk azonnal állandó mun­kára. 34/3 Épületszerelő Vállalat DIósevőr. Ládi- telep. 915 Adminisztratív munkában fártas dolgozókat felvesz a Vas és Műszaki Nagykeres­kedelmi Vállalat. Miskolc. Vágóhíd utca 6. sz. 908 Használt régi típusú, jó írógép magánfélnek eladó. Magéra Táltva. 1669 Vennék kifogástalan ruha- szék tényt, 6ébor Áronéi. Gyakorlattal rendelkezi árueladásban jártas eladókat felveszünk. Miskolci RuháJ zatl Bolt Széchenyi u. 38,; sz. 904 rtaa dolgozókat felveszünk. MisJ kolci Éoületszerelő Vállalat, munkaügyi osztálv Széche­nyi u. 19. félemelet. 698 Fizikai dolgozókat állandó munkára felvesz a Nversbőr- evüítő Vállalat Bessenyei «1 i________________002 Mindazoknak, kik felejt­hetetlen feleségem és édesanyánk temetésén résztvettek. ravatalára vi­rágot helyeztek és ezzel fájdalmunkban osztoztak, ezúton mond hálás köszö­netét a Kelemen család. ■ i ii _mm.m

Next

/
Oldalképek
Tartalom