Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)
1954-05-18 / 116. szám
Uj munkás! kerek kel köszöntsük a párt 111. kongresszusát! Borsodi dolgozó parasztok! A növényápolás és a begyűjtés kiváló eredményeivel köszöntsétek a pártkongresszust! Már csak néhány nap választ el bennünket A pártkongresszustól. Megyénk üzemeinek, bányáinak dolgozói a tegnapi nappal kongresszusi hetet kezdtek. Az eddigieknél is magasabb terméseredményekért indultak harcba. Már a kongresszusi hét első termelési napján is több szenet, több vasat, több gépet, közszükségleti cikket adtak dolgozó népünknek. Üzemeink, bányáink dolgozóinak kiváló példamutatását követték megyénk öntudatos dolgozó parasztjai is. Borsod jónéhány termelőszövetkezete, községe, több- ezer egyénileg dolgozó parasztja szintén kongresszusi hetet kezdett. Vállalták, hogy a begyűjtésben, a kötelezettségek teljesítésében, a növényápolásban elért értékes eredményekkel köszöntik pártunk kongresszusát. Legfontosabb feladataink most: a növényápolás meggyorsítása és az állam iránti kötelezettségek teljesítésében az eddigi eredmények nagymértékű növelése. A gyors és gondos növényápolással biztosítjuk a magasabb terméseredményt, életszínvonalunk emelésének egyik fontos feltételét. Az állam iránti kötelezettségek {pontos teljesítésé.vel erősítjük a munkás-paraszt szövetséget. Élelmet, húst, zsírt, tojást, tejet adunk munkásosztályunknak, hogy nyugodtan, eredményesen termelhessen, több munkagépet. cipőt, ruhát, egyéb közszükségleti cikket adhasson a falunak. Borsodi dolgozó parasztok! Pártunk kongresszusa előtt, a kongresszusi hét napjain — üzemeink, bányáink dolgozóinak példamuta-« tását követve — végezzétek gyorsan és gondosan a növényápolást, a beadás meggyorsításával harcoljatok azért, hogy megyénk előretörjön az országos versenyben! Egyénileg dolgozó parasztok! Csatlakozzatok minél többen a mező- nyárádiak vállalásához! Tegyetek eleget beadási kötelezettségeteknek, végezzétek el a növényápolási munkát. Termelőszövetkezetek dolgozói! A beadási kötelezettségek példamutató teljesítése után. a kongresszusi héten érjetek el kimagasló eredményeket a növényápolásban is! Borsodi dolgozó parasztok! A növényápolási munkálatok elvégzésével, a beadási kötelezettségek teljesítésével előre a kongresszusi hét sikeréért! 11 személyes példamutatás az alapja a bánrévei dolgozó parasztok begyűjtési sikereinek Bánréve község vezet a putnoki járás begyűjtési versenyében. Ez a határmenti kisközség már hosszú idő óta élenjár a tervek teljesítésében. A község vezetői, tanácstagjai elsőknek tesznek eleget az állampolgár* kötelezettségnek, s a jó példát szívesen követik a falu dolgozói. Léka Józsefné tanácselnök helyesen irányítja a falu életét. A feladatok megoldásában a tömegszervezetekre, s a jól teljesítő dolgozó parasztokra támaszkodik. Feladatokkal bízza meg a begyűjtési állandó bizottság tagjait. Az elnökasszony jó vezető munkájáról tanúskodik az is, hogy a járási, tanács a Tojás és Baromfi- begyüjtő Vállalat és a járási begyűjtési hivatal versenyzászlója is a bánrévejek tulajdonában van. Ruzsinszki Imre, a begyűjtési állandó bizottság elnöke egész évi sertés- és tojáselőirányzatának eleget tett, tejbeadását is pontosan teljesíti. Cserháti József egyénileg dolgozó paraszt szintén eleget tett egész évi tojás- és baromfibeadásának, teljesítette a kongresszus tiszteletére tett felajánlását. A község vezetői elhatározták, hogy jó felvilágosító munkával az eddig elért eredményeket tovább fokozzák. Megmagyarázzák a dolgozó parasztoknak, mit jelent, ha előbb teljesítik sertésbeadásukat, azt, hogy ebben az esetben kukoricakedvezményben részesülnek. Léka Józsefné részletesen ismerteti a tervbontás jelentőségét. Ennek köszönhető, hogy a termelők pontosan megjelennek a tanácsházán a tervek egyénekre való bontásának megbeszélésére. Bánréve községben jó a tanács és a dolgozók közötti kapcsolat — ez egyik alapja a szép eredményeknek. Május 1 tiszteletére tett vállalásukat is becsülettel teljesítették, 5 hónapra előirányzott tojásbeadásuknak 141, baromfibeadásuknak pedig 118.3 százalékra tettek eleget. A község dolgozói kiváló teljesítésükkel nemcsak a putnoki járás községeinek, hanem az egész megyének példát mutatnak. 29.500 szőlőkarót állít elő a kongresszusi héten a miskolci erdőgazdaság vezetője vállalta, A miskolci erdő- gazdaság szakéul béréi. vezetői megtárgyalták az előirányzott tervek teljesítését. Valamennyien lelkesen csatlakoztak a Ganz Vagon- és Gépgyár dolgozóinak felhívásához. Emri János, a mocsolyási erdészet hogy helyes munkaszervezéssel biztosítani fogja a kongresszusi hétre előirányzott terv 110 százalékos teljesítését. Május 23-án kongresszusi műszakot tartanak, társadalmi munkával nagyobb meny- nyiségü tűzifát leszállítanak. Kezdeményezéséhez a többi erdészet vezetője is örömmel csatlakozott. Az erdőgazdaság szőlőkaró készítési terve az első fél" évre közel 80 ezer darabra szól. Elhatározták, hogy ebből a kongresszusi héten 29.500 darabot elkészítenek, ígéretük nem maradt puszta szó. Már az első napon, hétfőn, 5000 darab karót készítettek el. Kiválóan dolgozik a szőlőkaró készítésénél Gyenes Ferenc és Gyenes Albert. fl magyar-angol válogatott labdarugó mérkőzés hírei A magyar labdarugó válogatott a héten naponkint! edzésekkel készül a május 23-i angolok elleni mérkőzésre. A válogatott szerdán egy alacsonyabb osztályú csapat ellen előkészületi mérkőzést látszik. Az angolok elleni magyar együttes végleges összeállítása még nem dőlt el. A valószínű csapat a következő: Grosics—Buzánszki, Lóránt, Lantos—Bozsik, Zakariás— Tóth II.. Kocsis. Hidegkúti, Puskás. Czibor. Az angol labdarugó válogatott, amelv vasárnap Belgrádban vendégszerepeit, kedden reggel repülőgépen indul Budapestre. Az együttes a déli órákban érkezik a magyar fővárosba. Vásár Nagy Vásár Május tavaszi vásárt Május 17—23-ig rendez 17—23-ig Edelényben, a kultúrterem helyiségében a Borsodi Bányászellátó Kiskereskedelmi Vállalat május 17 — 23-ig A vásáron megtalálhatók a szocialista ruházati Ipar legújabb termel vényei: Női, férfi, gyermek konfekció. Női, férfi, gyermekcipő és szandál. Textil, pamut, szövet, selyem. Női és férfi sima vagy gojzer varrott cipő, női pár 340.— Ft, férfi pár 423.— Ft. Női, férfi, gyermek fehérnemű. Kötöttáruk. Ezt a vásárt a bányász területek és dolgozó parasztságunk jobb áruellátása céljából rendeztük. A vásár nyitva naponta délelőtt 8—1-ig, délután 3—6-ig.-m/ . Borsodi Bányászellátó Kisker. V. Nehru beszéde az indiai parlamentben Delhi (TASZSZ) Az „Indinfo“ hírügynökség közölte Nehru indiai miniszterelnöknek azt a beszédét, amellyel megnyitotta a népi kamara külpolitikai vitájátA genfi értekezletről szólva, Nehru kiemelte, hogy az ázsiai országok érdekeltek az indokinai kérdés békés rendezésében. Az elmúlt évszázadokban — mondotta Nehru — az volt Ázsia szerencsétlensége, hogy nemcsak gyarmati rendszerek álltak fenn Ázsiában, hanem az is, hogy Ázsia gyakran mások számára hadműveletek színtere és a mások által kirobbantott háborús cselekmények, színhelye volt. Azt óhajtjuk, hogy Ázsiában szűnjék meg a háborús nyere- séghajhászás és különösen azok nye- reséghajhászása, akik Ázsiában folytatnak háborút saját céljaik elérése érdekében. Nehru a továbbiakban az öt ázsiai ország miniszterelnökének colombói értekezletén hozott határozatokkal foglalkozott. Külön kiemelte, hogy az értekezlet állást foglalt egyes államok más államok ügyeibe való be nem avatkozása mellett. Nehru emlékeztetett Indonézia miniszterelnökének arra a javaslatára, hogy hívják össze az ázsiai és afrikai országok értekezletét. Mi valamennyien (vagyis a colombói értekezlet résztvevői) jelentette ki Nehru — üdvözöljük ezt a javaslatot ... Indonézia miniszterelnöke elvállalta azt a feladatot, hogy tanulmányozni fogja ezt a kérdést és azután megtárgyalja az érdekelt kormányokkal. Nehru közölte, hogy indokínai vonatkozású javaslatait, amelyek előirányozzák a tűzszünetet, a közvetlen tárgyalásokat és a be nem avatkozást, alapjában véve helyeselték a colombói értekezlet résztvevői. Nem vonom kétségbe — mondotta Nehru —, hogy azokat a nagy államférfiakat, akik ezzel a munkával foglalkoznak Genfben — őszinte béketörekvés vezérli, őszintén remélem, hogy fokozatosan találnak valami utat a rendezés felé. De ismétlem, hogy rendezést csakis tárgyalások útján lehet elérni, nem pedig rákényszerítéssel. Indiának a genfi értekezlettel kapcsolatos állásfoglalását érintve, Nehru kijelentette, hogy India nem vonhatja ki magát az ázsiai kérdések eldöntésével járó felelősség alól. Kitüntetéseit A Népköztársaság Elnöki Tanácsa ki- váló párt- és tömee^zervezeti funkcioná-' Húsokat tüntetett ki. A kitüntetéseket hétfőn délután Dobi István, a Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke adta át az Elnöki Tanács foga dót érmében. A kitüntetések átadásán jelen voltak Ács Lajos, az MDP Politikai Rizottsáffának f-agja és Vég Béla, az MDP Központi Vezetőségének titkárai. Nagy Dániel, az Elnöki Tanács einökhelvetteés Darabos Iván. az Elnöki Tanács titkára. Többek között Gvárfás János, Putnoki László és Koleszár István elvtársak (Borsod megye) a Munka Érdemrend kitüntetést kapták. ÍMTT) Magukul flV-liszte*nek kiadó szélhámosokat Ítéltek el A belügyminisztérium szervei leleplezték Varga Tibor és társai büntetett előéletű személyeket, akik magukat államvédelmi tiszteknek adták ki és házkutatás ürügye alatt sorozatos lopásokat és egyéb bűn- cselekményeket követtek el. A központi katonai bíróság Cegléden megtartott nyilvános tárgyalásán Varga Tibort és Fenyvesi Bélát tíztíz évi, Kecskés Sándort nyolc évi. Tomcsányi Lászlót négyévi börtönre Ítélte. Az ügyész súlyosbításért fellebbezett. (MTI) Megjelent a „Társadalmi Szemle“ új száma A „/Társadalmi Szemle“ most megjelenít áprilisi számának első cikkében Kálmán Endre elvtárs a párt és a tömé" gek közötti kapcsolatok fejlesztésének kérdésével foglalkozik. Az MDP küszöbön álló III. kongresszusa alkalmából Luca Ferenc elvtárs cikke a mezőgazda- sági termelőszövetkezetek megszilárdításával kapcsolatos időszerű feladatokat tárgyalja. Vásárhelyi Miklós elvtárs ,?Az összeurópai kollektív biztonsági szerződés — a béke és a népek függetlenségének alapja“ címmel írt cikket. „A köz-1 gazdaságtudomány fellendítéséért“ című cikkében Szabó Kálmán elvtárs a közKözlemény a genfi értekezlet hétfői zárt üléséről Genf. Az MTI kiküldött tudósítója jelenti: A Kínai Népköztársaság küldöttségének sajtóirodája a genfi értekezlet május 17-i ülésén létrejött megállapodás értelmében a következő közleményt adta ki: „Az indokínai kérdés megvitatásában résztvevő kilenc küldöttség május 17-én délután 3 órakor zárt ülést tartott. Felszólalások hangzottak el a Dien Bien Phu-1 sebesültek elszállításának kérdéséről. Az ülésen ezután folytatták az indokínai béke helyreállításának kérdésével kapcsolatos vitát. Május 18-án újabb zárt ülést tara tanak“. (MTI) Nyugati sajtóhangok London (MTI) A brit sajtó ismét a genfi értekezletre összpontosítja figyelmét és több lap azt a véleményét hangoztatja, hogy a most kezdődő hét döntő fontosságú lehet. A lapok tág teret szentelnek annak a hírnek, hogy az Egyesült Államok és Fran- ciaország között megbeszélések folynak az Indokínában való esetleges amerikai beavatkozás kérdésében, A legtöbb lap aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy Nagybritanniát nem tájékoztatták ezekről a megbeszélésekről. A „Daily Herald“ vezető helyem közli diplomáciai munkatársának, W. N- Evemek cikkét ezzel a címmel: ,,Az Egyesült Államok és Franciaország nem tájékoztatta Nagy-Britanniát.“ Ever azt írja, hogy „Ez a fejlemény a legmegdöbhentőbb eset a szövetségesek diplomáciai kapcsolataiban a háború vége óta és megrendíti a három ország közötti bizalom légkörét.” A „The Times“ vezércikkében hang" súlyozza, hogy „a délkeletázsiai k/'dós- ben támadt ellentétek a legveszélyesebb válságot jelentik a háború vége óta“. Azért a legveszélyesebb — teszi hozzá a lap —, mert a szövetségesek nem értenek egyet sem a probléma természetét a genfi értekezletről illetően, sem abban, hogy milyen ess* közökkel kellene megoldani s problémait. A „Daily Mail“ hírmagyarázója Sze* rint ,,a zárt ajtók mögött folytatott meg« beszélések növelni fogják a megegyeaea kilátásait“. Washington Michel Leleu, az AFP tudósítója ■ washingtoni tudósítója jelentéseivel kepH csolathan arról ír, hogy az amerikai la* pok négy feltétellel hozzák összefüggésbe az esetleges indokínai beavatkozást, ha „a genfi értekezlet ku dárdát vállán.“. Eszerint az amerikai beavatkozás feltételei az alábbiak: 1. Kommunistaellenes koalíció megalakítása Délkelet-Ázsiában. 2. A kongresszus jóváhagyja a kor* Hiánynak a beavatkozásra vonatkozóan tervezett intézkedéseit. 3. A három társ* állam teljes függetlensége. 4. Az mda* kínai francia parancsnokság és a háborús stratégia átszervezése. Több hírmagyarázó rámutat, hogy ajgó Genfben elfogadhatatlannak látszik ai Egyesült Államok számára, az nem szükségképpen látszik elfogadhatatlannak Anglia, vagy Franciaország számára. És itt van a három nyugati nagyhatalom közötti nézeteltérés gyökere... (MTI! Ely tábornok elindult Indokinába Páris (MTI). Ely tábornok, a francia vezérkari főnökök bizottságának elnöke — Sálán tábornoknak, az expediciós hadtest volt t parancsnokának és Pelissier tábornoknak, a légierők vezérkara helyettes főnökének kíséretében — vasárnap este elindult Indokmába. Párisban valószínűnek tartják, hogy a nemzetvédelmi bi« zottság csak Ely tábornoknak indokinai tapasztalatairól teendő jelen« tése alapján hoz majd végleges döntéseket Indokinával kapcsolatban* (MTI) gazdasági elméleti alkotó munka elmaradásának okaival és fejlesztésének feladataival foglalkozik. Zala Júlia elvtársnő cikke a számvitel jelentőségét és a számviteli munka megjavításának feladatait elemzi a gazdasági vezetés segítése szempontjából. A magyar zene fejlődésének időszerű kérdéseiről Maróthy János elvtárs írt tanulmányt. A folyóirat több hozzászólást közöl a ,,NEP“ alkalmazásának kérdéseiről Mód Aladár és Kassai Géza elvtársiak cikkeivel megindult vitához. A hozzászólásokat Halasi László és lózsef Róbert, Hoch Róbert. Horn Miklós, Pálffi Zoltán, Szabó E. István elvtársak írták. A „Szemle"-rovatban Patkó Tmre elvtárs a Bolgár Kommunista Párt VI. kongresszusának és a Lengyel Egyesült Munkáspárt II. kongresszusának eredmé- nyeit és tanulságait foglalja össze. Göncöl György elvtárs a Canacasban nemrég lezajlott pánamerikai értekezlet elemzésével kapcsolatban ismerteti a latinamerikai népek egyre erősödő harcét a Wall Street gyarmatosító törekvései ellen. Köpeczi Béla elvtárs cikkének címe: ,.A mai francia irodalom részvétele a nép harcában“. A ,,Könyvismertetések“-rovatban Fred Oelssnernek Rosa Luxemburgról írt könyvét Óvári Miklós elvtárs, Sőtér István Eötvös Józsefről írt monográfiáját Pándi Pál elvtárs ismerteti. Lausman nyilatkozata Prága (TASZSZ) Május 15-én a „Csehszlovák Távirati Irodában“ sajtóértekezletet tartottak, amelyen nyilatkozott Bohu- mil Lausman, a szociáldemokrata párt volt vezetőinek egyike, aki külföldről visszatért Csehszlovákiába és jelentkezett a csehszlovák hatóságoknál. „A Nyugat-Európában töltött négy esztendő — mondta — lelki gyötrelmet és ugyanakkor politikai iskolát jelentett számomra.“ „Ez a négy esztendő — folytatta Lausman — azért jelentett számom- lelki gyötrelmet, mert közvetlen közelről megismertem az amerikaiak terveit és láttam, hogy ezek a tervek újabb szenvedéseket és újabb szörnyűségeket hoznának a csehszlovák népre. Ez indított arra, hogy visszatérjek Csehszlovákiába. Visz- szatértem az országba, tekintet nélkül arra, hogy lelkiismeretemet súlyos bűncselekmények terhelik, olyan bűncselekmények, amelyeket mind emigrálásom előtt, mind az emigrációban a népi demokratikus rendszer ellen elkövettem. És mindezek ellenére győzött bennem az igazságba és a megbocsátásba vetett hitem.*“ Közvetlen repülőgépjárat Budapest és Berlin között Ä nemrég megindult Budapest-« Varsó közvetlen légijárat után keddtől, május 18-tól a magyar, főváros közvetlen légi összeköttetést kap Berlinnel is. Budapestről a német fővárosba eddig légiútcm csak úgy lehetett eljutni, ha az utas Prágában átszállt egy másik repülőgépre, • A közlekedés- és postaügyí minisztérium irányításával a Maszov- let most továbbfejleszti nemzetközi légijáratait. Ezentúl hetenként kétszer —i kedden és csütörtökön — Budapestről közvetlen járat közlekedik Prágán át Berlinbe. (MTIJ „Kötelességemnek tartom mindé* nekelőtt nyilvánosan kijelenteni, hogy az emigránsok túlnyomó többsége, különösen az úgynevezett politikai képviselet idegen érdekeket szolgál, eladja az embert az ameri* kaiak által kiutalt pénzért a Szov* jetunió és a népi demokratikus or* szágok elleni kémkedésre, terrorcse* lekményekre és felforgató tevékeny* ségre, valamint ez országok megrá* galmazására. Láttam, hogyan vonják be a nyugati kormányokat — a nyu* gateurópai népek többségének akarata ellenére — esztelen fegyverkezési versenybe, láttam, hogyan szervezik katonai támaszpontjaikat és hogyan használják fel e terveik érdekében a csehszlovák emigrációt Is. Ä Csehszlovákia ellen irányul«! amerikai terveket *—* mondta Laus* man — mindenekelőtt bizonyítja az a körülmény — és erről magam tí meggyőződtem — hogy az amerikaiak titkos táboraiban nemcsak kémeket terroristákat és kártevőket képeznek ki, hanem külön tanfolyamokon, főként az egykori SS-tisztek köréből kiválogatott tiszteket képeznek ki. Ezeket aljas terveik megvalósítása esetére az általuk tervezett meg* szállás hatósági képviselőiként különféle tisztségek betöltésére 6zán* ják. Miközben az emigráns vezérek bőségben élnek, az egyszerű elcsábi* tott emberek nagy része nyomorog és nélkülöz. (MTI)- Bécsben május 16-án, vasárnap az „Oé Ausztria függetlenségének eléréséhez és biztosításához” cfmfl programnyilatkozat egyhangú elfogadásával és az új Központi Bí* zottság és Ellenőrző Bizottság egyhangú megválasztásával végétért Asztrfa Komcsii- ^oista Pártjának XVI. kongresszusa.