Észak-Magyarország, 1954. május (11. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-06 / 106. szám

Csütörtök, 1954. május 6. ÉSZAKMÁGYARORSZAG 3 168 új lakás Diósgyőrött Messzire 1 látszik a daru ma­— ■ 1 ?as gémes tornya. A diósgyőri Kilián György gimnázium melletti telken, frissen épülő falak mellett, széles sínpáron jár ez az ér­dekes. erős vasszerkezet. A gémből hosszú darukötélen lecsüngő kampó szaporán emelgeti a társzekerekről a betonból készült födén/gerendá- kat. Két hatalmas lakóház épül itt. Az egyikben 105, a másikban 63 lakás lesz. A 105 lakásos építkezésen már fektetik a földszinti falakra a fö- démgerendákat, s megkezdték az el­ső emelet falazását. A néhány mé­terrel távolabb lévő 63 lakásos épü­let földszinti falai is rövidesen el­készülnek. Háromemeletes házak lesznek ezek az épületek, túlnyomórészt két szo­ba, fürdőszobás lakásokkal. A terv szerint rövid néhány esztendő alatt 1600 új lakás épül itt. A múlt év nyarán a teherautók és dömperek hosszú sora szállította az anyagpt, októberben kezdték meg az építkezést. FelzÚQOtt I az exkavátor, s---------------——' nekiszegezte orrát a szántóföldnek. A mintegy 10 ezer köbméter kiemelt földet gépkocsik­kal szállították el a lyukói láp fel- töltésére. A 28/3, építőipari vállalat dolgo­zói nekiláttak az alapozásnak. Meg­nehezítette a feladatot, hogy a víz­ben szegény környéken még kút sem volt. Az építésvezetőség úgy segített ezen, hogy az őszi és tavaszi ára­dások idején a Pereces patakra duz­zasztógátat épített, s összegyűjtötte a vizet: A téli hónapok több-kevesebb időre minden építkezésen visszave­tették a munkát. Januárban és feb­ruárban a diósgyőri 168 lakás épít­kezése is megakadt mintegy három hétre, de a tavasz beköszöntése után annál nagyobb lendülettel indult meg a munka. Az építkezés dolgozói első negyedévi tervüket március 25- re befejezték. Sokan értek el közöt­tük kiemelkedő sikereket. Vaha Sándor fiatal kőműves és két brigád­társa 174 százalékos teljesítménnyel sztahanovista lett és Godó Lajos 16 tagú kubikos brigádjából a kőműves munkához értő kubikosokkal kom­plex-brigádot szervezett. A brigád­tagok 1000 köbméter falat építettek. Szurmai Bertalan állványozó és zsa­luzó ácsbrigádja kifogástalan mun­kával 140 százalékos teljesítéssé! zárta a negyedévet. Fintor János 24 tagú kubikos brigádja a rossz idő­járás ellenére is kiemelkedően jól dolgozott. A napokban I 120 fiata1’ ér>;­-------------------------toipari tanuló került az építkezéshez, akik jelenleg a nagyobbik épület második emele- ének falait rakják. Szorgalmasan, fegyelmezetten dolgoznak. Továbbra is ilyen fegyelmezett magatartást, szorgalmas munkát várunk tőlük. Barth István építésvezető mérnök felhívta a brigádvezetők figyelmét, hogy tanítsák, neveljék a fiatalokat. A 168 lakás építői hősi munkát végeznek, de az eredmény további javítása érdekében meg kell említe­nünk a hibákat is. r Az építésvezetőség nem küzd anyagellátási zavarokkal. Egyedül mészböl van hiány, de ez is elég nagy hiba. Mindig csak annyi me- szet kapnak, ami egy-két napra ele­gendő. A munka emiatt ugyan nem áll meg, de építészeti szempontból nem helyes friss meszet használni, amellett félő, hogy ha a szállítmány csak egyszer is elmarad, megáll a munka. Az építkezésnél «ok gépet-----------------------­----' használ­nak. A kilométernyi hosszú sínen'15 bányacsille segíti az anyagszállítást, 2 betonkeverőgép, 5 transzportőr és 3 födémdaru dolgozik a mar említett törpedarun kívül. Csak a Takács­féle habarcsközpontot nem tudják munkába állítani, mert a szükséges 380 kilowattos transzformátor he­lyett csak 100 kilowattos transzfor­mátorral rendelkeznek. Pedig a Ta­kács-féle gép a megkevert habarcsot csőhálózaton, sűrített levegővel nyomná az épülő falakra. Nem kel­lene ládázni a habarcsot. Nagy hiba egy ilyen gépet kihasználatlanul he- vertetni! Másik baj az, hogy nincs az épít­kezésnek elegendő szakmunkása. Emiatt gyenge a munka minősége- Darvas Olivér műszaki ellenőr azon­ban — nagyon helyesen — kifogás­talan munkát kíván az építkezés dolgozóitól. A rosszul falazott, se­lejtes épületrészeket lebontatta és újra készíttette. Nagyon jól tette, a selejtet meg kell szüntetni! A munka I minőségére elsősor­------------------! ban az építkezés fi­zikai dolgozóinak kell vigyázatok! Megtörtént azonban, hogy amikor Barth István építésvezető utasította Tóth Bélát és brigádját, hogy bont­sa le a selejtes falat, megtagadták a munkát és öten önkényesen elhal­ták az építkezést. Vájjon hol fogad­ják szívesen az ilyen kőműveseket'’ Az építkezés többi dolgozói elítél­ték Tóth Béla és társai viselkedé­sét. A május 4-én megtartott ter­melési értekezleten a szép kongresz szusi vállalások középpontjában i munkafegyelem megszilárdítása és a jóminőségű munkáért indított harc állt. Ez a kettő kell ahhoz, hogy határidőre, december 31-re megva­lósuljon a terv: felépüljön 168 csa Iád kényelmes, kedves hajléka. B. Gy. Élenjáró propagandisták ■t ’V ■: : : ■­Az emődi állami gazdaságban f A bolondos időjárás hol napsü­téssel, enyhe széllel simogatja a zsenge vetéseket, hol lusta, nagy cseppekben hullatja rájuk az esőt. De bármilyen szeszélyes is az idő, az emődi állami gazdaság hatal­mas, buján zöldelő földtábláin ta­gadhatatlanul május van. Az őszi vetésekben már elbújhat a kis- 'rTlyul és a fúrj-. Bokrosodnak már a " tavaszi vetések is. Nem messze in­nen fogasolják a borsót, rapid ka­pával lazítják a kikelt cukorrépa sorközeit. Több mint 200 ember szorgosko­dik a gazdaság földjein és a 42 hol­das szőlőben. A növénytermelő brigádok ió munkájának eredményeként április .26-ig mindent elvetettek a gazdaság földjein. Különösen a Petőfi-brigád tagjai dolgoztak jól. Galuska Mi­hály brigádagronómus és emberei naponta átlag másfél-két normát teljesítettek. — Érdemes jól dolgozni — mondja a brigádagronómus —; na­pi 60—70 forint körül keresnek az emberek, de van, aki a 90 forintot is eléri. Bezzeg tiz évvel ezelőtt, amikor még mint részes arattam itt az uraság földjein, hiába robotol­tunk látástól vakulásig, csak szá­raz kenyérre valót kerestünk. A munka tehát jól halad, a ve­tések szépek, Gyöngyösi Géza nö­vénytermelési főagronómus még sem elégedett mindennel. Hogy miért? Azért, mert néhány nap múlva, amikor a hőmérő hi- ganyszála 20 fokra emelkedik, egyszerre annyi munka szakad majd a nyakukba, hogy alig győ­zik. Mindenütt egy időben kell ka­pálni, gyomot irtani, úgyhogy a mostani munkáslétszám közel há­romszorosára lesz Szükség. Idény­munkásokat pedig egyre nehezebb találni. — Ha elegendő gépünk lenne — sóhajt fel a főagronómus. — Igaz, hogy minden évben újabb és újabb gépeket kapunk, de mi még többet szeretnénk.., Nem lehet zokon venni a szak­ember türelmetlenségét, mert ha több gép lenne, akkor sokkal na­gyobb területen termelhetnének kapásokat. Ez egyúttal lehetővé tenné, hogy növeljék az állatállo­mányt és így több istállótrágya jutna a földekre. És ami a mező­gazdász szemében legalább ugyan­ilyen . fontos — sokkal jobb vetésforgót alkalmazhatnának. Jobb lenne tehát a talaj termőere­je, gazdagabb a hozama- S mindez a gépesítésen múlik. Ezért kér nem­csak Gyöngyösi Géza több gépet az ipartól, de ezt kéri egész mezőgaz­daságunk is. A mezőgazdaság fej­lesztő program egyik legfontosabb célkitűzése: ennek az igénynek a kielégítése. Amíg megérkeznek a gépek, sok­sok szorgalmas munkáskézre van szükség. Az elmúlt években éppen ez okozta a legtöbb gondot. Az idénymunkásokat rossz szükség­szállásokon helyezték el, nem volt rendes üzemi konyhájuk, s bizony még tisztálkodni sem tudtak ren­desen. Ezért aztán nem nagyon to­longtak a felvételi irodán. Az idén azonban már az egész környéken híre ment, hogy érdemes lesz Ernő­dön dolgozni. Két gyönyörű 60— 60 személyes, fürdőszobás munkás- szálló, új üzemi konyha várja az idénymunkásokat. A szálló négy­személyes szobáiban ruganyos vas­ágyak, a nagy, akácosra néző abla­kokban muskátli virít. És lesz már az idén kultúrterem és abban es- ténkint mozivetítés is. Aki olvasni szeret, ellátogathat a könyvtárba, a sportkedvelők pedig röplabdázhat- nak. Jól gondoskodik az állami gaz­daság állandó munkásairól is. Nem­rég készült él három korszerűen berendezett ikerház, s rövidesen újabb két családi ikerházat, vala­mint hét egyszobás családi házat adnak át a dolgozóknak. Az emberekről való gondosko­dás a munkán is meglátszik. Ha­bár a szántóföldeken majd csak a betakarításkor mérhető le az igazi eredmény, az agronómusok szerint már most is biztosra vehető, hogy az idei termésátlagok jóval meg­haladják az elmúlt évit­Az állattenyésztésben a jobb munka eredménye már most is látható. Különösen Lippai Péter munkaér- demrendes juhász érdemel dicsére­tet. Egyetlen juha sem hullott el, s a 390 anyajuh mellett 408 kisbáránv szaladgál a legelőn. A tehenészet­ben az elmúlt évi 9 literrel szem­ben most 10.5 liter a napi fejési átlag. A borjuszaporulat tervét 118 százalékra teljesítették. A nö­vendékmarháknál a hízási elő­irányzatot 17 százalékkal túlteljesí­tették, 160 hízottdisznó pedig na­ponta 42—45 dekával gyarapodik De a sikerek ellenére Gellért János főállattenyésztő sincs min­dennel megelégedve. — 3okkal több állatot kellene tartanunk — mondja. — Az állat­tartás igen jövedelmező és felada tunk, hogy egyre több állati termé­ket szállítsunk a piacra- Jövőre már ennek nem lesz semmi aka­dálya. Az év végére elkészül az ezer férőhelyes süldőól, a száz fé­rőhelyes sertésfiaztató és a tehén­istállókat is kibővítjük. Tizennégy- férőhelyes elkülönítőt — amolyan kis állatkórházat — is építünk. Szóbakerül az állami gazdaság vízellátása is. A gazdaság udvarán három éve áll már a víztorony, de viz még sincsen. Ez igen nagy kárt okoz. A teheneket például a legzor­dabb időben is ki kell — vagy ki kellene — hajtani itatásra a kút­hoz. Télen azonban előfordul, hogy az állatok napokig alig szagolnak a vízbe. Ez az idén a legszeré­nyebb számítások szerint is napi 150—200 liter tej veszteséget jelen­tett az állami gazdaságnak. Óvatos számítás szerint évi 200.000 forint veszteséget okoz a vízhiány. Ráadásul a tehenészet dolgozóinak is sokkal több munkájuk van. A kútfúrás és a víz bevezetése az istállókba összesen 225.000 fo­rintba kerül. Ugylátszik az illetékes szervek az elmúlt három évben nem végezték el ezt a számítást. Megérkeztek ugyan a gazdaságba az önműködő itatok, a vízvezetékcsö­vek, s — amint ígérték — rövide­sen elkészül a kút, amelynek árát a tejhozam növekedése egy éven belül fedezi. Ha azonban a kút el­készítésének Ígérete ismét csak Ígéret marad, akkor utána kell nézni, kik ezért felelősek, hogy megtérítsék az elveszett napi 150— 200 liter tej árát. (P. s.) A bánrévei fűtőház dolgozóinak ünnepe Bensőséges ünnepség keretében zajlott Martos Ferenc fütőházi főnök ígéretet le a bánrévei fütőhéz élüzemmé avatása. Az ünnepélyen résztvett a Postaügyi <'s Közlekedési Minisztérium megbízottja és a járási pártbizottság titkára is. Több­ezer forint pénz- és könyvjutalmat osz­tottak ki a fü-tőház dolgozói között. tett arra, hogy még az eddiginél is jobb munkával harcolnak a kongresszusi zászló elnyeréséért és a SZOT vándorzászlójáért. BALOGH ISTVÁN Bánréve II Sídol minőségi romlásáért felelősségre vonják a Tisztaság szappan- és mosóporgyár vezetőit Az utóbbi hónapokban a dolgozó asszonyoknak igen sok bosszúságot okozott a Sidol fémtisztító haszná­lata. Hiába dörzsölték vele a tisztí­tásra szánt tárgyat, nem fényesí­tett. A minőségvizsgáló intézeti-szak- értők megállapították, hogy az utób­bi időben a Sidol minőségében 25— 30 százalékos romlás kövétkezett be. A budapesti Tisztaság szappan- és mosóporgyár felelős vezetői szem elől tévesztették a kormányprogram célkitűzését „Jobb minőséget a dol­gozóknak". Az ügyészség a gyár vezetői ellen a bíróság előtt vádat emelt, (MTI), SZABÓ ZOLTÁN elvtárs a yaittórte- net I. évfolyamának konferenciavezc- tője Legyesbénye községben. Szabó elvtárs oktató-nevelő munkájához igen magy segítséget nyújt, hogy rendszere­sen részt vesz « propagandista kon­ferenciákon. Eoben az oktatási évben egyszer sem hiányzott a konferenciáról. Szabó elvtárs alaposan felkészül a sze­mináriumra, ezzel nagyban hozzájárul ahhoz, hogy hallgatói tökéletesebben megértik a foglalkozás anyagát. Nem kis részben ennek tudható be, hogy a szeminárium résztvevői rendszeresen eljárnak oktatásra. BEKE GUSZTÁV ináncsi általános iskolai igazgató-tanító már évek ót* végez propagandista munkát. A pro­pagandista szemináriumokra rendsze­resen eljár, a vitavezetésre, az előadás­ra jól felkészül. Hallgatói tanulásához sok segítséget nyújt. Tanfolyamának résztvevői megelégedéssel beszélnek munkájáról, szívesen vesznek részt a foglalkozásokon, amelyek élénkek, vitatkozók, a hallgatók bátran kifejtik véleményüket. Beke elvtárs, mint * községi pártszervezet titkára propa­ganda munkája mellett rendszeresen segíti és ellenőrzi a pártoktatást. LEVELEZŐINK ÍRJÁK Még jobb munkával segítjük a béke védelmét Fütőházunk dolgozói lelkesen készül­tek május elsejére és felajánlásuk telje­sítésével bizonyították be békeakanatu- kat. A munka ünnepének tiszteletűre tett felajánlások teljesítésénél a Lgszebb eredményt Kövesfalvi István jelvénves sztahanovista főmozdonyvezető és fűtői érték el, 150 százalékot teljesítettek. Poruczki Gyula jelvényes sztahanovista főmozdonyvezető fűtői segítségével 135 százalékot mutatott fel. Nagy János la­katos 127, Zuscsák István lakatos 126, Pénzes József hegesztő ugyancsak 126 százalékra teljesítette tervét­A világ népei — köztük mi magyar dolgozók is — tudjuk, hogy a Szovjet­unió a genfi értekezleten mindent elkövet a béke megvédésének érdekében és mi az eddiginél még jobb munkával támo­gatjuk a béke védelmét. KRISTÓF JANOS főmozdonyvezető, Sátoraljaújhely Valóságos kis villanegyed épül Sárospatakon A FAGI Sárospatakon 1952-ben és 1953-ban 42 házat épített. A kormány­programnak megfelelően most ezévben az állami gazdaság dolgozóinak 28. a Vörös Csillag termelőszövetkezet tagjainak 8, a gépállomás dolgozói részére pedig 4 — összesen tehát egy év alatt 40 házat épít. Az épületeket az építtetők ízlésé­nek megfelelően készítik. A községi ta­nács házhelyeket, a járási tanács építési csoportja pedig helyben beszerzett épí­tési anyagokat, követ, faanyagot biztosít az építéshez. Az állami gazdaság szállí­tási eszközzel és az építési anyagok táro­lásához szükséges helyiség rendelkezésre bocsátásával segíti az építkezést. A vá­rosfejlesztési terv. szerint az év végéye valóságos kis villanegyed születik az új házakból. TAMAS JANOS építésvezető Köszönjük a segítségnyújtást Megyénk területén számos vállalat ajánlotta fel, hogy munkájával hozzá­járul a termelőszövetkezetek megerősíté­séhez. A diósgyőri papírgyár és a kryp- tongyár dolgozói brigádot szerveztek és a pamlényi Dózsa termelőszövetkezetnek igen jelentős segítséget nyújtottak a mezőgazdasági kisgépek és a megrongák épületek javításában. Ezzel a segítséggel a termelőszövetkezetnek 3000 forint éra tékű megtakarítást biztosítottak. A szövetkezet tagsága hálás köszönetét fejezi ki a papírgyár és a kryptongyfr brigádjai minden egyes tagjának lelke* munkájáért és segítségnyújtásáért. Ifj. VISZLAI JÁNOS tszcs elnök, Pamlény Pereces! bányásztanulók sikerei Mi, a perecesi 104-es MTH-intézet tanulói jómunkával készülünk a pártkongresszusra. Az elmúlt héten „május 1“ műszakot szerveztünk. Lelkes munkával igen szép eredmé­nyeket értünk el. Szigeti mester elv­társ csapata 246, Mutnyánszki mes­ter elvtárs csapata 272, Idesz mes­ter elvtárs csapata 240, Szabó mes­ter elvtárs csapata 232, Kiss Káróly másodéves tanuló csapata pedig 188 százalékot teljesített. A fiatalok trw vább tartják szép eredményüket* még jobb munkával készülnek a pártkongresszusra KLETZ LÁSZLÓ DlSZ-htkár, Pereces, MTH Vigyázzunk a vasúti kocsik tisztaságára A Horthy-rendszerben nem törődtek a dolgozók kényelmével. Ha valaki a vasúti kocsikban szemetek, a kalauz pénzbírsággal sújtotta — s a bírságot akár bírósági úton is behajtották. A népi demokráciában a MÁV szeretné mi­nél tisztább kocsikkal fogadni az utazó­kat. A kocsitisztítók versenyben dolgoz­nak, sok esetben mégsem sikerül jó munkát végezniük. Sok kocsi már el­indulás előtt szemetes, piszkos, papírok­kal, napraforgóhéjjal van tele. Ilyenkor a kalauz nem hajlandó átvenni a kocsit és a kocsitisztítóknak ismét takaritaniok kell. , Gondoljanak arra az utazók, hogy a tisztaság megőrzésével nemcsak a vasutas dolgozók, hanem saját maguk egészségért is védik. KELEMEN IMRE levelező Értékes sikerek a sárospataki téglagyár korszerűsitésénél (Tudósítónktól.) A sárospataki téglagyára* a tél folya­mán korszerűsítették. Az üzem a régi rossz gőzgép helyett villanymotort kapott. Uj épületekben helyezték el a nagytel­jesítményű új gépeket. A téglagyár dol­gozói a korszerűsítés számos munkáját saját műhelyükben végezték el és az el­fekvő anyagok felhasználásával 20.000 forintot takarítottak meg. Az új gépek segítségével évente félmillió téglával töb­bet tudnak termelni, ami 25 új családi ház felépítéséhez elegendő. A rossz időjárás ellenére a téglagyár dolgozóinak jó munkája eredményekép­pen a téglaégetést a határidő előtt négy nappal megkezdték. Ezalatt a négy nap alatt annyi téglát égetnek, melyből há­rom családi házat lehet építeni. RUBICSEK LÁSZLÓ ITT A TAVASZ A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat megnyitotta Tapolcán az ANNA éttermet és terraszt, az Avason a TATRA sörkertet,' hi­deg konyha, sör, bor nagy választékban, a Népkerti Vigadót. ízletes konyha, italok nagy választékban minden este TÄNCEENE. — Gyönyörű környezetben fogyaszthatja az újonnan megnyílt avas! toronyban sörkülönlegességeinket és hűsítő Italainkat, minőségi palackborainkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom