Észak-Magyarország, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-11 / 86. szám
merman gttő múzeum Wiskjic, Fapjjsr 1. ESZAKMAGmRORSZAG r Körúton a ricsei járásban A selejt nyomában 's.. .J AZ MDP BORSOD-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA X. HVIO-.V8 h 86. szám Ára 50 fillér Miskolc, 1954 április 11, vasárnap ELŐRE A KÖZPONTI VEZETŐSÉG KONGRESSZUSI ZÁSZLAJÁÉRT! A kongresszusi versenyben kivívott áj munkagyőzelmekkel köszöntötték a dolgozók a megyei pártértekezletet Megkezdődött a megyei pártértekezlet tanácskozása Drapériákkal, zászlókkal, nagy tanítóink arcképeivel, virágokkal feldíszített terembe gyűltek össze tanácskozásra a megye minden részéből Miskolcra érkezett kommunisták, akiket a városi, nagyüzemi, járási pártértekezleteken küldöttnek választottak a megyei pártértekezletre. A tanácskozás igen sok résztvevőjének mellén csillogott több kitüntetés is, beszédes bizonyságául annak, hogy a kommunisták a gyárban, a bányában, mérnöki beosztásban, a termelőszövetkezetekben, a gépállomáson, a mezőgazdasági termelésben, mindenütt példát mutatnak, élenjáró harcosai a nép- jólét emelésének. A pártértekezleten a Politikai Bizottság képviseletében Zsofinyecz Mihály elvtárs, a Politikai Bizottság tagja, kohó- és gépipari miniszter jelent meg. Résztvettek a tanácskozáson: Béréi Andor elvtárs a külügyminiszter helyettese, Gáspár Sándor elvtárs a SZOT titkára, Nógrádi Sándor elvtárs altábornagy, a honvédelmi miniszter helyettese, Pőcze Tibor elvtárs, országos rendőr- főkapitány, Rónai Sándor elvtárs, az országgyűlés elnöke, a Központi Vezetőség tagjai. A tanácskozás résztvevői az értekezlet vezetésére elnöknek Gyárfás János elvtársat, a megyei pártbizottság. másodtitkárát választották meg. A különböző bizottságok .megválasztása után került sor a megyei pártválasztmány beszámolójának ismertetésére és megvitatására. A beszámolót Kovács István elvtárs, a Központi Vezetőség tagja, a megyei pártbizottság titkára tartotta. (A megyei pártválasztmány beszámolóját lapunk 2., 3. és 4. oldalán ismertetjük.) A beszámoló után megkezdődött a vita. Este a pártértekezlet résztvevői együttesen megnézték a Déryné színház előadását. A megyei pártértekezlet’ tanácskozását ma, vasárnap reggel folytatják.--------------------------------------------------------------------------+--------------A „nagytermelési nap“ eredményei a borsodi tröszt bányáiban A megyei pártértekezlet elnökségéhez szombaton nagyon sok távirat érkezett. Ezekben a dolgozók bejelentették, hogy új, nagy munkasikerekkel köszöntik megyénk életének nagyfontosságú eseményét. Lenin Kohászati Művek A NAGYOLVASZTÓMÉ dolgozói április 10-én 6 óráig letör- Jésztették eddigi adósságukat, 2370 tonna nyersvasat és terven félül még 143.2 tonna nyersvasat adtak a népgazdaságnak. Vállalták, hogy a kongresszus »apjáig terven felül ezer tonna jóminőségű nyersvasat adnak a hazának. AZ ACÉLÖNTŐDÉ gyáregység kollektívája büszkén közölte5, hogy szombaton 142 százalékos napi tervteljesítést ért el. Patronáló brigádjuk 675 darab patkót és 132 darab boronafogat, készített el Detek és Beret községek termelőszövetkezetei számára. A KARBANTARTÓ gyárrészlegben számos fényes munkagyőzelem született. Tóth István kommunista ifjúmunkás szom^ baton 351 százalékot, Ibrányi József pártonkívüli ifi munkás 324 százalékot ért el. Csizmadia Sándor kokillaesztergályos 212 százalékra teljesítette napi tervét. A gyárrészleg dolgozói a fi- nomhengerdei közápiemezsort 16 órával a határidő előtt üzembe- hályezték és vállalták, hogy a durvahengerdei nagyjavítást 12 riáp helyett 6 nap alatt végzik el. A NAGYKOVÁCSMüHELY dolgozói a szombati első műszakon 134 százalékra teljesítették tervüket. Pl MA VÁG Gépgyár A melegüzemek kommunista és pártonkívüli dolgozói április havi tervüket 150 százalékra, az F. és a G. gyáregységek pedig áprilisi első dekádtervüket 102 százalékra fogják teljesíteni. Ormosbánya Az V-ös aknán a Burkus- brigád vállalta, hogy egy új csoportos fejtéshelyet készít ei és a kaparót teljesen üzemkész állapotban adja át az új brigádnak. Vállalását két nappal a határidő előtt teljesítette, s ezzel nagymértékben hozzájárult az üzem adósságának törlesztéséhez. Rudolftelep A kommunista és pártonkívü- H dolgozók szombaton szép mun- kágyőzelmeket harcollak ki. Does Gyula 178, Kozma András 145; Ludva György 138„ Tobi Pál 136 százalékos teljesítménnyel üdvözölték a borsodi kommunisták értekezletét. Ózdi Szénbányászati Tröszt A bányászok megfogadták, hogy a pártértekezlet tiszteletére napi tervüket 105 százalékra teljesítik és a továbbiakban is mindent elkövetnek, hogy napról napra, műszakról műszakra teljesítsék előírásukat. Rudabányai vasércbánya Az üzem dolgozói a pártkongresszus tiszteletére tett vállalásukat becsülettel teljesítik. Betakarításban február, március hónap folyamán 484 százalékot,, vágatkihajtásban 167-5 százalékot értek el. Bejelentették, hogy az első negyedévi lemaradás behozására terven felül 1200 tonna ércet fognak kitermelni. Erdőbényci kőbánya örömmel közölték az üzem dolgozói, hogy a kongresszusi felajánlásokat napról napra túlteljesítik és továbbra is minden erejükkel harcolnak a termelés frontján a boldog, békés jövőért. Sátoraljaújhelyi dohánygyár A kongresszusi verseny eredményeként a megyei pártértekezlet tiszteletére 103 százalékos terVteljesítóst értek el az üzem dolgozói. Javították a gyártmányok minőségét és 140 százalékra teljesítették anyagtakarékossági vállalásukat. Miskolci Vegyitermékek Gyára Pénteken és szombaton az üzem dolgozói jelentősen túlteljesítették tervüket, a napi előírásnak a két nap alatt 138.9 százalékra tettek eleget. Alsóvadászi gépállomás A traktoristák ígéretet tettek, hogy a tavaszi kampányban 31.8 százalékos teljesítésüket 35 százalékra fogják emelni. A gépállomás DISZ-brigádja vállalta, hogy a szántásban és vetésben eddigi 47 százalékos tervteljesítését 67 százalékra fogja emelni. Sárospataki Járás A járás dolgozó parasztjai nevében a járási tanács bejelentette, hogy a megyei pártértekezlet tiszteletére vágómarhabeadási tervüket határidő előtt teljesítik és a kongresszusi versenyben mind a begyűjtés, mind a tavaszi munka terén az élenjárók közé fognak kerülni. Olaszliszka A falu dolgozó parasztjai vállalták, hogy határidő előtt 3 nappal végeznek el minden mezőgazdasági munkát és ugyancsak határidő előtt teljesítik félévi beadási kötelezettségüket. Hidvégardó, Becskeháza A két község dolgozó parasztjai teljesítették cukorrépa vetéstervüket, április I4-re pedig 100 százalékig elvégzik a burgonya és napraforgó vetését. Izsófalva A falu dolgozói megfogadták, hogy II. negyedévi begyűjtési tervüket határidő előtt teljesítik, s vállalták, hogy kapásnövényeiket is határidő előtt elvetik. Bükkmogyorósd A pártórtekezlet tiszteletére vállalták, hogy április 20-ra elvetik a kapásnövényeket és a pártkongresszus napjáig 100 százalékig eleget tesznek félévi beadási kötelezettségüknek. Kiskinizs A község begyűjtési és adófizetési tervét a II. negyedévben éppen olyan becsülettel teljesíti, mint ahogy az I. negyedévben teljesítette. A Borsodi Szénbányászati Tröszt dolgozói a megyei pártértekezlet tisz. teleiére április 8-án „nagytermelési napot'1 tartottak, örömmel jelentjük a megyei pártértekezletnek a nap legjobb eredményeit. Herbolyán Makkai Ferenc frontbrigádja 141.6 százalékra, Rudolftele. pen Lévai Sándor frontbrigádja 149-8 százalékra teljesített. A sajó- kazinci bányában Matza Gyula brigádja 158, Szűcs Béla brigádja 154.8 százalékot ért el. Nemcsak a frontbrigádok, hanem az elövájási csapatok is eredményesen harcoltak a „nagytermelési nap“' sikeréért. Rőti Pál pálinkástárói elő- vájási csapata 306, Pethő József ba- rossaknai csapata 200, Bari Ferenc kurittyáni csapata 150 százalékos eredménnyel zárta a műszakot. A fejtési csapatok közül kiemelkedik Oravecz Ferenc pálinkástárói A DIMAVAG Gépgyárban Bernáth András kovácsbrigádja a megyei pártr értekezlet tiszteletére április 9-én a vállalt 560 helyett 578 őrlőgolyót gyártott. Gáti Ferenc kovácsbrigádja elhatározta, hogy tengelycsuklókból tíz darabbal többet készít. Vállalását 200 százalékra teljesítette. Tóth Károly lakatos, a kábelgépet kérA diósgyőri kohászok vállalták. hogy a kongresszusi versenyben április 10-re, a megyei pártértekezlet napjára törlesztik első negyedévi 2370 . tonna adósságukat. Péntek reggel a nagyolvasztónak már csak 63 tonna fotózása volt. Ezen a napon egyre jobban fokozódott a munka lendülete. — Holnapra biztosan behozzuk elmaradásunkat — mondogatták a kohászok. Éjszaka elterjedt a hír, hogy az adósság törlesztésén kívül a tervet is túlteljesíthetik. A kohók környékén a forró levegőt a kohászok szíve is hevítette. Elhatározták: túlteljesítik fogadalmukat. Gudász József V>rigádvezetö felnézett az adagolást jelző táblára. Gyorsan számolt, majd az I. kohó brigádtagjaihoz sietett. — Ha így adagolnak, reggelre csúcseredményt érünk el — kiáltotta mar messziről. Helyettese P. Szabó Lajos sztahanovista munkaérdemrendes olmsztár társaihoz fordult. — Igyekezzünk, — csak ennyit mondott, de szavában erős elhatározás csengett. Előkészültek a csapolásra. Kiáltás hallatszott. A II. kohónál letört a salakolőcsatorna eleje, sürgős segítségre volt szükség, csapolás előtt álltak. Ilovszki István azonnal intézkedett. Téglát, masszát hozatott, beosztotta a munkát. . — Sietni kell, sietni kell, mert elkésünk a csapolással — ismételgette, Gudász József átszaladt a másik kohótól a javításhoz. Megjelent Liptai elvtárs is, a nagyolmsztó sztahanovista munkaérdemrendes főművezetője. Nap- galot volt ügyem, de ma este nem tue csapatának 192 százalékos, Síivé Sándor felsőnyárádi csapatának 197.2 százalékos teljesítménye. Legjobb szállítócsapatok: Nagy Ferenc pálinkástárói csapata 193 százalékos, Farkas Gyula annabányai csapata 117.7 százalékos teljesítéssel- Egyénileg Popovics György albert- telepi vájár érte el a legjobb fronteredményt, teljesítménye 183.1 százalék volt. FEKETE FERENCNÉ Borsodi Szénbányászati Tröszt. Az ózdi martin HL számú kemencéjénél Szedlák József brigádja országos csúcseredménnyel köszöntötte a megyéi pártértekezlet ülését. szító gyárrészlegben a lemezek egyenge- tésénél 229 százalékra teljesítette a megyei pártértekezlet tiszteletére tett vállalását. Csirmaz György gyalus a Sztálinváros számára készülő kokszolókeret gyalulásán 310 százalékot teljesített. Ugyanezzel az eredménnyel zárta műszakját váltótársa, Szabó István is. dott hazamenni, visszahúzta a szíve. Mindenütt ott volt, ahol segíteni kellett. Gyorsan dolgoztak, a téglák szinte repültek a kőművesek kezében. Minden perc drága ... Hajnali három óra... Megszületett a győzelem: á nagyolvasztó megadta első negyedévi adósságát. A műszak végefelé a kohóknál újabb csapolásra készülődtek. Az olvasztárok ügyes mozdulattal tisztogatták a csapolócsatornát, szaporán dolgoztak az adagolók is, s mire a hajnal felnyitotta álmos szemeit, a III. kohó csapolni kezdett. Ilovszki István átszólt P. Szabó Lajosnak: — Mi egyszerre csapolunk! — Megelőzünk benneteket — főtt a válasz. És 5 óra 22 perckor egyszerre indult meg a két kohónál a légfúrógép. A csapolónyílást fúrták. Izgalmas percek következtek. A ,,Béke“-kohó már öntötte magából a fehéren izzó nyersvasat, a másik két kohónál tovább zörögtek a fúrógépek... s 5 óra 26 perckor hatalmas robajjal megnyílt az I. kohó szája is. Alig húsz másodperc telt el, mikor kirobbant a II. kohó eleje. Sisteregve, millió szikrát hányva tört elő a kohászarany, a diósgyőriek kincse. Mindhárom kohó egyszerre csapolt. Az emberek egyet gondoltak: helytálltunk. De a II• Icohó hirtelen lángnyelvekbe burkolt szikraesőt lóvéit. Úgy prüszkölt, mérgeskedett, mintha tiltakozna az emberi hatalom ellen. — Elzárni! — hangzott Ilovszki István hangja. A csapolőnyílás-tömítö nyugodtan megindult, benyomult c lángtengerbe és betapasziotta a mérges kohó száját. Az még morgott, de a kohászok már nem is vették figyelembe. Nagy izgar Tokajon már befejezték a szttlőmetszést, a burgonya és a kukorica vetésé! TÁVIRAT ÉSZAKMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGÉNEK. MISKOLC. Tokaj község tanácsa jelenti, hogy a termelőszövetkezet és az egyénileg gazdálkodók befejezték a szőlőmetszést és a gyümölcsfakorona ritkítást. Határidő előtt négy nappal, április 9-én befejeztük a burgonya és kukorica vetését is. Hevitán Mihály vb. elnök. Szombaton reggel futótűzként terjedt el az ózdi gyárban a hír: Farkas István acélgyártó vezetésével a III. kemence kollektívája ismét kitett magáért. Egy hónapja ugyanez a kollektíva három óra alatt csapolt és most — ezt a saját maguk által felállított — legjobb eredményt is túl. szárnyalta: 2 óra 55 perc alatt készítette el a 36160-as számú acéladagot. A fényes termelési győzelem kivívásában nagy részük volt Sebők Árpád és Babrik Béla berakódarusoknak, akik minden eddiginél rövidebb idő alatt rakták meg hulladékvassal a kemencét, lommal újságolták az eredményeket: a nagyolvasztó napi tervét 120.9 százalékra teljesítette, a „Kilián“-kohó pedig 134.6 százalékos csúcseredményt ért el. így a nagyolvasztó a 63 tonnás adósságán felül ezen a napon 142.7 tonna nyersvassal teljesítette túl tervét. Reggeli hat óra. A tágas öntőcsarnokban összezsúfolódtak az emberek. A műszakváltásra érkező brigádok örömmel fogadták a győzelmi hírt. Ünnepélyes pillanat. A zenekar indulókat játszott, tarka népviseletbe öltözött leányok virágcsokrokkal köszöntötték a hősöket. Ilovszki elvtársnak könny szökött a szemébe. — Sok napot megértem már a nagyolvasztóban, de még ilyet nem —. mondta nehezen küszködve a szavakkal. — így dolgozzunk továbbra is elvtársak. Közös munkánknak mindig meg lesz az eredménye. — Elfordult, de mint aki elfelejtett valamit, újból az emberekre nézett. — ígérem, hogy a kongresszus napjáig brigádommal terven felül 100 tonna nyersvasat termelek. Egymásután születtek az újabb felajánlások és a boldog kohászok táviray tot küldtek a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének: „Mi, a Lenth Kohászati Müvek nagyolvasztó gyárrészlegének dolgozói örömmel jelentjük, hogy pártunk III. kongresszusára készülve, a megyei párt- értekezlet napjáig 1954 április 10-én 6 árára letörlesztettük első negyedévi adósságunkat, 2370 tonna nyersvasat. Fogadjuk, hogy a kongresszus megnyitásának napjáig 1000 tonna nyersvasat adunk terven felül hazánknak.“ Szombat réggé* a Lenin Kohászati Müvek kohászai így köszöntötték a megyei értekezletet. MOLNÁR LÁSZLÓ |f|n Balogh Sándor és Balogh Isfván liejőpapi traktoristák befelezték frm tervüket A hejüpapi gépállomás két kiváló traktoristája, ifj. Balogh Sándor és váltótársa Balogh István a megyei pártértekezlet tiszteletére április 10-re befejezte éves tervet. Mindkét példamutató traktorista nap mint nap nagyszerű teljesítményeket ér el a kongresszusi verseny során, össze, kapcsolt gépekkel két műszakban dolgoznak és az erőgép alapos kihasználásával egy váltott műszak alatt 45—50 holdon végezik el a munkát. Eddig elért eredményeik újabb győzelmek elérésére lelkesítik a két iiatal traktoristát. Vállalták, hogy éves tervüket május 24-ig, a pártkongresszus megkezdésének napjáig 150 százalékra teljesítik« •------------------------------------------- " ......................................... így született a győzelem a diósgyőri nagyolvasztóban Szép munkagyőzelmek a DIMÁVAG Gépgyárban Országos csúcseredménnyel köszöntötte a megyei pártértekezletet Szedlák József brigádja az ózdi martinban