Észak-Magyarország, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)
1954-04-23 / 96. szám
4 ESZAKMA 'G YARORSZÄG l>íl>í<fc, 1954 április »• AZ ADÓMEGBIZO Ä putnoki országúiról merész ívben kanyarodik be az autóbusz Aggtelekre. A. megállónál fürgén ugrik le róla egy aktatáskás fiatalember. Hűvös szél fúj a hegyek felől, kissé összébbhúzza magán esőkabátját és sietve indul a tanácsház felé. Babus Béla, idős parasztbácsi jön szembe vele. Ismerősként köszöntik egymást. — De jó, hogy találkozunk, Kalina elvtárs. Adjon már tanácsot, mit csináljak? Az idén nem tartok már lovat, az adót mégis kivetették rá. Kalina László, a putnoki tanács pénzügyi dolgozója mosolyogva nyújt kezet. — Ha csak ennyi a baj. ezen könnyen segítünk. Jöjjön velem, Babus bácsi a tanácsházára, jegyzőkönyvet veszünk fel és azonnal helyesbítjük az adókivetést. Babus bácsiba karol és viszi magával. A következő sarkon özv. Váradi Lajosné állítja meg. — Drága lelkem, de jó, hogy eljött. Bajban vagyok. Mi is igényeltünk a tartalék földből, meg is műveltük. Most azt hallom, hogy ez után is kell adót fizetni. Igaz? — Művelje csak nyugodtan továbbra is a földet, a tartalék föld után nem kell adót fizetni. Béreljen minél többet, hogy a termésből szabadpiacra is jusson. Elke! a pénz majd a háznál. Váradiné meg van elégedve a válasszal. A tanácsházára érve, Kalina elvtárs kidobolt atta érkezését. A Tóvégről, az al- és felvégről elindultak a dolgozó parasztok adót fizetni, ügyes-bajos dolgaikat elintézni. Délután 4 óráig fáradhatatlanul dolgozik. Türelmesen megmagyarázza mindenkinek a pontos adófizetés előnyeit. Elmondja, mi mindent kapott már a kis falu a felszabadulás óta és mennyivel többet kap még ezután. Nyugtákat, csekkeket ad, nagyot, nevet egy-egy jóízű tréfán. Jelenlétében mindenki jókedvű Mikor az utolsó ügyfél is eltávozott, hóna alá csapja irattáskáját és elindul meglátogatni azokat, akik nem jöttek el hozzá. ..Most meg a hegy“ — szokta mondogatni ilyenkor és sorra henyit azokhoz, akik elmaradtak az adófizetéssel. — Mindenütt szívesen fogadják. — Hogyan tudta ezt elérni? — kérdezem tőié késő este. mikor fáradtan, zúgó fejjel, de jól végzett munka után boldogan leült pihenni. — Ez a falu a múltban arról volt ismert, hogy a’ v égrehajtót bottal fogadták — mondja. Ismerek a faluban minden embert, tudom „kit hol szorít a r:ipő‘‘. Megmagyarázom, hogy maguk és családjuk életét teszik szebbé a pontos adófizetéssel. Példákkal, számokkal mutatom be, hogyan, hányféleképpen kapják visz- sza államunktól a befizetett pénzt. Meggyőző érvekért nem kell messze mennem,- hiszen szemükláttára épül, szépül az egész környék. Aggteleken hosszú hónapok óta nem volt adómeg- bizott. Kalina clvtári saját munkája mellett elvállalta Aggtelek község adóügyeinek intézését is. A putnoki tanácson első negyedéves tervét 101 százalékra teljesítette. Aggteleken is — rövid pár hét alatt — heti egynapos ottartózkodással, szép eredményeket ért el. — Köszönöm Kalina elvtárs. hogy megismertetett; a pénzügyi dolgozók feladataival — búcsúzom el tőle. További jó munkát kívánok... BOBKÓ GYULA A miskolci Kodály-ünnepségek sorrendje Április 26-án, hétfőn és 27-én, kedden országos jelentőségé ünnepségek lesznek Miskolcon Kodály Zoltán, a legnagyobb élő magyar zeneszerző tiszteletére. Kodály Zoltán hétfőn délelőtt fél 11 éra tájban ez ünnepségekre érkezik Miskolcra, ahol a Szabadság téren fogadják. A város dolgozói nevében a városi tanács küldöttje üdvözli a többszörös Kossuth-difás zeneszerzőt, akit az általános iskolák 700 tagú kórusa dallal és a zeneművészeti szalciskola zenekara in" dúl ókkal köszönt. — Délután fél 4 órakor meghívott szakemberek\r a megyei és városi pár bizottság, a megyei és városi tanács képviselői előtt tart előadást Kodály Zoltán ,%mei életünk egyes időszerű problémáiról. Hétfőn este 8 órakor a Déryné színházban nagyszabású Kodály-hangversenyt rendeznek A mester kedden délelőtt a zene- művészeti szakiskolában, délután 4 órától a vasgyári zeneiskolában vesz részt a szolfégs-verseny döntőin, amelyeken a lapról legjobban éneklő 25 növendék mutatja be tudását. Kedden este 7 órakor a Zenepalotában a zeneművészeti szakiskola művésztanárai adnak hangversenyt nagy zeneköltönk tiszteletére. Jól halad a kapáSRüvények ültetése a szikszói járásban Tömör község 110 százalékra teljesítette burgonyaültetési előirányzatát. Alsóvadász, Kázsmárk, Onga, Kupa és Ináncs szintén befejezte a burgonya ültetését. A kukorica vetésében is példát mutatnak a szikszói járás termelőszövetkezetei és községei A Jéhi Vörös Fény és az ináncsi Virradat termelőszövetkezetek már végeztek a kukorica vetésével. Jól halad a munka Homrogd, Alsóvadász és Onga határában is. Képviselők fogadóórái megyénkben Koczina Gyula április 24-én délután 3 órától fogadóórát tart Damak községben. 25-én pedig délelőtt 10 órától Jósva- főn tart fogadóórát. Mihályfi Ernő április 25-én délután 4 órakor képviselői beszámolót tart Olaszliszkán, i N Gém Ferenc 25-én délelőtt 11 órától fogadóórát, délután 4-tój pedig képviselői beszámolót tart Forrón. Hegyi Imre 25-én délelőtt 10 órakor Selyeb községben fogadóórát, délután 4 órakor Felsővadászon képviselői beszámolót tart. Béréi Mária és Ramor Ervin hangversenye A Filharmónia új hangversenysorozatának első estjén, szerdán Berci Mária (ének) és Ramor Ervin (hegedű) lepett fel a miskolci zeneművészeti- szakiskola nagytermében. Ifjú tehetségeink között előkelő hely illeti meg Ramor Ervint, amit hallottunk tőle, — szorgalmas munka, lelkiismeretes elmélyülés eredménye. Értéke« képességekkel, vonzó művészi tulajdonságokkal rendelkezik. Üde., tiszta^ hangvétel, könnyed, nyugodt vonókezelés, mértéktartó virtuozitás jellemzi. Számait javarészt a hegediiirodalom közkedvelt, népszerű alkotásaiból válogatta ös&e. Corelli: La folia című szerzeményét általában melegebb, érzelmileg teltebb tónusú tolmácsolásban hallhatjuk, az ő felfogásában kevésbé szenvedélyes, férfias líra s a stílushűvösségr« való törekvés uralkodik. Bartók: Román táncaiban a befejezőrészt elnagyoltnak éreztük. A főleg ráadásként játszott apró gyöngyszemekben csillogtatta meg leginkább színes tehetségét. derei Mária az elég ritkán hallható klasszikus dalokból örvendeztette meg hallgatóságát egy csokorral. Az önálló daléneklésnek nemes hagyományai alakultak ki hazánkban, olyan világszerte ismert művészei voltak, mint Basilidea Mária; a zenei előadóművészétnek ez az ága ma kissé elhanyagolt terület nálunk, annál értékesebb Béréi Mária munkássága, akinek érett, finom énekstílusában érezni az igényt, a dalok — e tömör remekművek legbensőbb mondanivalójának megszólaltatására. Sok művészi alázat, eszmei és érzelmi gazdagság, átélés kell ehhez, hiszen néhány ütemben, néhány szakaszban olyan alkotók adnak egymásnak találkozót, mint Goethe és Liszt, Schiller és Schubert. Heine és Schuman, Berzsenyi és Kodály, A legsikerültebbnek a „Loreley‘'-t és a „Pisztrángot“ találtuk. Kodály örökbecsű szerzeményei is hivatott tolmácsolóra leltek Béréi Máriában. Bánhalmi György Bartók-díjas zongora- művész látta el a kíséretet kiforrott biztonsággal. A gyakorlás és összeszokottság hiányából eredő egy-egy akadályon átsegítette nyugodtsága, tempóérzéke Így különösen Debussy: Szonátájában, amely egyébként nem igen illett a műsorba. 4 mozik miixora; BÉKE Április 15—28: Balett eyöngy. Szemet Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap: 4 6. 8 óra. FÁKLYA. Április 21—23: Janika Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. Minden pénteken csak 1 előadás, fél 7 órakor FÁKLYA Április 25-én, délelőtt 10 órai kezdettel Bendes helyárak mellett Fekete ház. Kísérő mnsor. Festett róka. DIÓSGYŐRI DIADAL. Április 21—23: Az utolsó puskalövés Kezdés: 7 óra. í 17JDIOSGYÖBI VASAS OTTHON : Április 24—25: Eltáncolt aranyak. Kezdés: fél 5. vasárnap: fél 3. fél 5 óra. Vasárnap délelőtt 10 órakor- Da. lolva szép az élet. Pénztárnyitás: Játszási napokon délelőtt 11—12_ig. Elő. adások kezdése előtt 1 órával TÁNCSICS. Április 24—27: Balett gyöngyszemei. Kezdés: 5. 7 óra. vasárnap 3. 5, 7 óra. HEJ ÖCS AB A. Április 23—25; Bigoleffo Kezdés: 7 óra. vasárnap: 3. egynegyed 6. fél 8 óra. DJDIOSGYÖBI BÉKE. Április 22—23: Csuk és Gok. Kezdés: ä -7 óra A Déryné Színház mai műsora Ksfe 7 órakor: Trnbadnr. 5. sz. berief. Földmfivesszövetkezeti dolgozók, Dísz-fiatalok, úttörők! A földművesszövetkezetek 1954. április 25-én valamennyi községben fémpjtő napot rendeznek. iyüjtsetek össze mindenne- nü vas- és fémhulladékot, a földmüvesszövetk^zetek átvételkor azonnal készpénzzel kifizetik. A fémhulladékok összegyűjtése népgazdasági érdek! Gyüjtsd a vasat és a rezet, átveszi a szövetkezet! If I K F. K Éjszakai ügyeletes driest szolgáiéi t Megyei kórház (tel.: SB—3631. 2. Ka. zinczy u. 20. (15—032), 8 Uídiósgyfir 1 u 4 s& rendelő (21—287). ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálati Miskolc szabadság tér 2 az Malinovszöl O. *■ <7 [Jidlósgyőr- Marx (Cftroiv u 38. ReJö- '’aha- Osabavezér u 68 sz Ma Diósgyőrött az Árpád utca 12. szám alatti gyógyszertár tart éjszak»* szolga latot IDŐJÁRÁS Várható időjárás péntek estig: felhőát- vonulások, több helyen záporpső zivatar. Időnkint élénk északi, északkeleti szél A hőmérséklet csökken. Várható hőmérsékleti értékek: pénteken reggel mínusz 1— Plusz 2. délben 10—13 fok között A fűtés alapjául szolgáló várható ko. zéphőmérséklet pénteken négy fok lelett lesz _____ — A varsói gettó felkelésének 11. évfór, dulóján n lengyel főváros társadalma megemlékezett a hitlerista megszállók elleni harcban elesett hősökről A gettó hőseinek emlékművét politikai és társa, dalmí szervezetek, valamint varsói uze. mek küldöttségei koszoruzták meg. — Az amerikai szövetségi nyomozóhivatal (FBI) évi beszámolójának adatai szerint 19ö3,ban az országban hat százalékkal több bűnesetet tartottak nyilván, mint ' ben és húsz százalékkal többet, mint 1950.ben. — Az athéni rádió jelentése szerint az athéni szakszervezeti tanács elhatározta, hogy május elsejét négyórás sztrájkkal ünnepli meg , . „ _ .... — Mint a párisi radio jelenti, Tokióból közük, hogy az egyik halász, aki a március 1-i hidrogénbomba-robbantás következtében megsérült, halálán van. Az orvosok kijelentették, hogy állapota rendkívül válsártis. BUDApEsn jjoPAT-ACK ÉS ÜVEGIPARI VÁLLALAT 11-féte kivitelben gyárt hőpalackot. Idén csaknem 200.000 darabot készítettek, amelyből külföldre is szállítottak—1 Előadás Szerencsen a talajjavításról. Kreybig Lajos kétszeres Kossuth.díjas akadémikus n megye tala.ijavítási viszonyairól április 25-én. vasárnap délelőtt 11 órakor előadást tart a szerencsi cukor, gyár kultúrházában Az előadás után választ ad a felvetett kérdésekre. Az érdeklődőket meghívjuk Társadalom és Termé, szettudományi Ismeretterjesztő Társulat Mész, cement, gipsz, fedéllemez és szerszámnyelek kis tételben beszerezhetők a Tüzép Vállalat Béke-tér 19. sz. alatti kiseladási boltjában. HIRDETMÉNY A MÁV Szállítmányozási ÜV miskolci körzetvezetősége és a 31. sz. Autóközleke. dősi Vállalat értesítik a szállíttató vállalatokat. intézményeket, köztileteket és magánosokat, hogy április 26-tól kezdődően rendszeres darabárus teherautójára- tokát indítanak az alábbi útvonalakon: 1 Sátoraljaujhel y—Pálháza—Hollóháza, 2 Sátoraljaújhely—Bodrogköz 3 Mezőkövesd—Kács—Sály—Ernőd, 4. Mezőkövesd—Tiszaparti községek— Mezőcsát. 5 Mezőkövesd—Szentistván—Gelej 6. Miskolc—Tiszapalkonya—Mezőcsát. A járatokkal oda-vis.sza. valamint közbeni feladással szállítathatók darabárukul, demények és azok göngyölegei a MÁV és a Tefu. díjtételei mellett A MÁVTRANS, Tefu. coordinált forgalommal. a járatok részletes menetrendjével. útvonalával és díjtételeivel kapcsolat, ban felvilágosítások a MÁVTRANS, kör_ zetvezetőségen (Szemere u. 20. Telefon: 16—250) és a 31 sz Autóközlekedési Vállalatnál (József Attila u. 36. Telefon: 36—964.) kaphatók. MÁV. Szállítmányozási ÜV# miskolci körzefvezetősége. 31. sz Autóközlekedési Vállalat. Ü5ZAKMAGYARORSZÄG A Magva r Dolgozók Pártja Megy ej Bizottságának napilapja Szerkeszti ? » szerkesztőbizottság Felelős kiadó- Kovács István. SZER KESZTttSíÉG* Miskolc Szée+mnv n 30 Telefonszámok • 15—015. 15-016 15—017 kiadóhivatal Miskolc. Széche.nvt n 80 Telefon? 15—90? Pöstaflók- 114. Börse dmegye» Nyomdaipart Vállalat- Miskolc. •-Felelős nyomdavezető: Szendről Imrénél# Április 30-ig lehet jelentkezni az Országos Mezőgazdasági Kiállításra Ez év szeptemberében Budapesten Országos Mezőgazdasági Kiállítást és Vásárt rendeznek. A kiállításon bemutatásra kerülnek hazánk legkiválóbb növénytermesztési, állattenyésztési, gépesítési eredményei, a kiváló eredményeket elért dolgozók munkamódszerei. Bemutatják a legújabb mezőgazdasági gépeket, valamint a mezőgazdasági tudományos kutatás legújabb vívmányait. Résztvesz a kiállításon hazánk 5 legjobb állami gazdasága, 3 legjobb gépállomása és 5 legjobb termelő- szövetkezete. A- kiállításon való részvétel elismerése a kiváló eredményeknek, tehát igen nagy kitüntetés a termelésben, állattenyésztésben kimagasló eredményt elért termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, egyénileg dolgozó parasztok számára. Részivé hét a kiállításon minden olyan állami gazdaság, termelőszövetkezet, egyénileg dolgozd paraszt, aki az átlagosnál jelentősen magasabb terméshozamot ért el, bármely állatfajta, növényfajta termesztésében. A kiállításon való részvétel és a kiállítandó állatok, tárgyak szállítása teljesen díjtalan, s a kiállítás keretén belül bárki eladhat, vásárol, hat tenyészállatot. A kiállításon való részvételi igényt április 30-ig keil bejelenteni a tanácsoknál, s ugyanott részletes tájékoztatást is kapnak a jelentkezők. A hétvége sporteseményei: A hétvégi sportesemények közül kiemel., kedik n szombaton és vasárnap « vasgyári stadionban megrendezésre kerülő országos ifjúsági szabadfogású birkózó bajnokság döntője. Ezen a kétnapos versenyen több mint 100 ifjúsági birkózó küzd majd a .,Magyarország 1954. évi országos ifjúsági bajnoka” címért Igén érdekes és szín# vonalas küzdelmet láthatunk ifjúsági bir_ kozóink seregszemléién, ahol 19 megye és a főváros legjobb -fiatal versen vgői vesznek részt n küzdelemben A verseny szombaton délután 15 órakor kezdődik és vasárnap reggel 9 órától folyamatosan ke, rül lebonyolításra a döntők befejezéséig. A verseny érdekessége, hogy az esélyesek között több borsodmegyei versenyzőt talá_ lünk A Puskin csoportban r Királd—Di Bányász. Borsodnádasd—Putnok. & Az országos kézilabda kispályás bajnokság keretében a Di Vasas férfi csapa^ ta a Győri Fonó csapatát fogadja A nő? kispályás bajnokságban pedig vasárnap délután 15 órakor a Debreceni Dózsa hol csapata lesz a Miskolci Lokomotív ellenfele. Az összevont területi bajnokságban Miskolcon mérkőzik meg egymással « Mis, kőid Vörös Meteor és a Putnoki Hányása férfi csapata. As MTSB hírei: Vasárnap délelőtt 10 órakor Miskolcon a rádióleadóállomás környékén rendezik meg Borsod megye idei mezei futóbajnok- ságának döntőjét, amelyen minden kate, góriában a járási bajnokság első három helyezettje küzd a megyei bajnokságért. A versenyen csak azok vehetnek részt, akik a járási bajnokságon erre iogot sze_ rezfek és azok. akiket az MTSB meghívott. rajtengedéllyel, minősítési igazol* vánnyal és orvosi vizsgálatot igazoló iga*, zolvánnyal rendelkeznek S A Diósgyőri Vasas •» fővárosban látszik n Vasas Izzó csapatával- Az NB I. két újonc és eddig kitűnően szereplő csapatának találkozója végig kemény és izgalmas küzdelmet ígér. A mérkőzésre különvona, tot indít az IBUSZ. A különvonat résztve. vöi megtekinthetik délelőtt a Budapesti Postás—Miskolci Lokomotív NB II ős és délután « Dózsa,stadion ban lebonyolításra kerülő Di. Vasas—Vasas Izzó és a Bp, Dózsa—Szombathelyi Lokomotív mérkőzéseket * Az NB II. keretében Miskolcon rendezik meg a Miskolci Honvéd—Debreceni Lokomotív, Miskolci Építők—Kisferenye mér, kőzéseket. * Az Ózdi Vasas otthonában, fogadja a Nyíregyházi Építők csapatát A Sajószen tpéteri Bányász Debrecenben játszik rt Debreceni Honvéddal, Pereces— Nagybátony mérkőzés Nagy bátony ban ke. rül lebonyolításra. A megyei bajnokság Gorkij csoportjának legérdekesebb mérkőzései: Sárospataki Dózsa—Miskolci Vö> rös Meteor. Miskolci Dózsa—Miskolci Haladás. Mezőkövesd—Vasas Vörös Csillag Az MTSB értesíti a társadalmi sportszövetségek elnökeit. elnökhelyetteseit^ titkárait és aerit. prop. felelőseit, hogy* részükre április 23-án. pénteken este 17 óra 30 perckor rendkívüli értekezletei tart az MTSB hivatalos helyiségében. Ke.* ii a társadalmi aktívákat, hogy ezen a fontos értekezleten pontosan jelenjenek meg Az MTSB Labdarugó TSZ fegyelmi bizottsága április 20,án az alábbi határozat tot hozta: A labdarugó bajnokság idei versenykiírása 5. pontja be nem tartása miatt (mert ifjúsági csapatukat az április 1S_? mérkőzésen nem állították, ki) a Miskolci Haladás, Szerencsi Kinizsi. Kazincbarcikai Szikra sportkörök felnőtt csapatainak összeredményeihől egy,egy büntetőpontot 'evont Az MTSB ismételten felhívta a nortkörők vezetőinek figyelmét arra., hogy játékvezető kérésüket 8 nappal a, mérkőzés előtt küldjék be az MTSB-hez, mert az ebből a mulasztásból eredő kése* delem következményeit a. sportkörökre hárítja. Nem volt 12 találatos Toto-szelvény Nagy összeget nyerlek » 11. 10 és 0 találatos szelvények tulajdonosai » 1# fogadási két nyereményei: 11 találat — 12.100 forint. Rt találat — 852 forint. 9 találat — 150 forintTofózzon Ön is! Nyerhet Ön is! Tippeljen a Sportfogadási Osztály miskolci kirendeltségénél (Széchenyi «tea, sötét kapu mellett). APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja 10 szóig: hétköznap 10 forint, vasár- és ünnepnap 20 forint. Minden további síró hétköznap 1 forint, vasár- és ünnepnap 2 forint. A KOKKV miskolci te_ lepe. rakodómunkásokat és lakatosokat felvesz Je, lent kezét: MüskoIc-Repülő_ tér. , 687 Építőkő leadó állomáson 540 36 Ft 100 q Tüzép. központban, Miskolc. Szé. chenyi u 19 megrendel, hető. 640 Lakatost és &egédmun_ kásokat azonnal felveszünk Oxigén gyár. Mis. kolc. József Attila u. 45. 727 A Vaskohászati Kernem. ceéDÍtŐ Vállalat felvesz segédmunkásokat és kőmű, veseket Segédmunkások fizetése teljesítmény után havi 1000 forinttól 1330— 1400 forintig Jelentkezés Diósgyőrvasgyár, XI sz kapu ház» telefon: 636. 726 A miskolci Cementáru Vállalat (József A u 23) lóápolőkat. kocsisokat férfi és női segédmunká. sokat azonnal felvesz, 718 Középfokú vizsgával rendelkező gépkoesiveze tőket azonnali belépésre felvesz o Miskolci Gépkocsiközlekedési Vállalat. Hunyadi u. 2 681 Segédmunkásokat, villanyszerelés. lakatos és vízvezeték szereléshez ér. ♦ő szakmunkásokat felvesz a Miskolci Üveggyár Miskolc. Tatár u 56. 738 Raktári munkásokat, villany és vízvezetékszere, lő anyagismerettel teher, gépkocsihoz kocsikísérőt, vasszerkezeti mázoló munkást villanyszerelő szak, mában jártas számlázót azonnalra felveszünk Bor. sodmegyei Épületszerelő Vállalat. Miskolc. Üteg u. 3 719 Nagyobbméretü jégszekrényt legalább 1 méteres befogadóképességűt, használt üzleti berendezéseket, íróasztalt és székeket veszünk Ajánlatokat ké_ rünk- Diósgyőri Élelmiszer Kiskereskedelmi Vál. lalatnak Miskolc, Sánc u 15. sz 732 Május l,re nőket és férfiakat alkalmi mozgóárusnak százalékos alapon feL vesz a Miskolci Vendéglátói pari Vállalat 708 Konyhafőnököt (séf) vizsgázott cukrászt, pin, céreket (nőket, férfiakat) május 1-vel felvesz a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat. Jelentkezés a vállalat munkaügyi cső, port iánál Miskolc. Déryné u 20 sz 708 Villanyhegeszfőket. vas. szerkezeti lakatosokat, vasszerkezeti szerelőket és géplakatosokat állandó munkára felveszünk. — Ugyanott nagymennyisé, gű faforgács és fűrészpor eladó mázsán kint 1 fo_ rintért Cím: 34/3 Épü. letszerelő Vállalat Diós. gyŐr. Ládi,telep 713 Vasszakmában jártas segédmunkásokat felvesz a Borsodmegyei Vas- és Műszaki NagykereskedeL mi vállalat Miskolc. Vágó. hid u. 6 az. 715 Rakott húsvágó tőkét és jó állapotban lévő bordás, vagy síma sonkapréseket veszünk napiárban Értesítést Miskolci Húsipari Vállalat. Miskolc. Vásár, tér u 21. Telefon: 15—567. kérünk 720 Azonnali belépésre ko, vácsot. szíjgyártót és ko- vácsműhelvbe segédmunkást felveszünk. Állami Kordélvos Vállalat Miskolc. Sánc utca 15 725 Autós>phon patronokat és készüléket (palackot) magas áron vásárol a Miskolci Kiskereskedelmi Vállalat 24 sz. boltja Miskolc, Széchenyi u 8 sz. 728 6 darab ebédlőszék. Ol- gyai nagyméretű téli olaj- festmény eladó. Jókai u 33. 1237 Farkas Károly u 56 sz eTatt 140 négyszögöl le. bombázott telek, melyen n Dincealaozat és víz benne van. eladó Érdeklődni lehet Somogyi Béla u. 26. Hátul az udvarban. 1242 Patyolat Vállalat azonnal felvesz apyagkönyvej lésben jártas anyagbe* szerzőt, anyagraktárost £* fűtőt 717 Tánczenekart (kétszer négy tagút és egyszer háromtagút) « nyári idény-* re alkalmaz a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat, Jelentkezés naponta S órától 11 óráig a munkaügyi csoportnál, Déryné u 20. sz. alatt 737 Veszek Szekeres harmonika iskola és egyéb har# mónika kottát. Fischer ze^ netanár. Széchenyi u 58. sz 1233 Dolgozó család háztar# tási bejárónőt keres. Szé* chenyi u 58 sz. II. em. 4 aitó 1234 Statisztika* néfry éveg Eyakorlatta! áthelyezéssel állást keres Telefon sz.v lö—811. 1241 Hegesztő lakatost. kőműveseket. szobafestőket és segédmunkásokat vala, mint 4 és 8 órás takarító-, nőket azonnalra felvesz ár Miskolci Élelmiszerkiske« reskedelmi Vállalat (Mis* kolc. Széchenyi u 36 sz.) 740 A 36 sz. AKÖV (Máv\* aut) középfokú jogosítvánnyal rendelkező gép* kocsivezetőket felvesz Jelentkezés: Besenyei u 3 sz 742 Poiifuro7.ni tudó férfiakat és nőket azonnal fel# vesz az Asztalos ktsz_i Miskolc. Laborfalvy Ró-j. za u 18. 736 2 darab új diófa feleágy eladó, asztalosnál. Ka* zinczv u 30 sz. 1225 Mindazoknak. akik szeretett férjem teraefé, sén megjelentek ravatalára virágo* hoztak, ezzel fájdalmamat eny hiteni igyekeztek, ezúton mondok hálás köszőne- tet _ özv. Hava«» .Józsefnél