Észak-Magyarország, 1954. április (11. évfolyam, 77-102. szám)

1954-04-20 / 93. szám

r 9tíSL J9$l iprflfc ao ÉSZÁKMXGYXRÖRSZAG A módosított szervezeti szabályzat tervezetéhez Élenjáró népnevelő és propagandista A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége megvitatás és hozzászólás céljából a párttagsár elé terjesztette a módosított szervezeti szabályzat tervezetét. Az Eszakmsgyarország szerkesztősége — a Köz ponti Vezetőség határozatának megfelelően — nyilvánosságot ad a párttagok és tagjelöltek javaslatainak, esz revételeinek. Hozzászólás a tagfelvétel és kizárás kérdéséhez A módosított szervezeti szabály- ftatkozik meg. Például ugyanannyi zat tervezetébe a következőket ja­vasolom bevenni: A XIV. fejezet 49. pontja a párt­ból való kizárással foglalkozik. Eh­hez azt fűzném hozzá, hogy akit ki­zárnak a pártból és a legfelsőbb szerv még nem hozott az ügyében döntést, a párttagsági könyvét meg­tarthatja, de a taggyűléseken való részvételét függesszék fel a végső döntésig. Helyeslem, hogy a szervezeti sza­bályzat rögzíti: a felsőbb pártszer­veknek két 'hónapon belül kell dön­teniük a kizárási, fegyelmi ügyek­ben. Javaslom, hogy a tag- és tag­jelöltfelvétel is két hónapon belül történjen meg a felsőbb pártszer­veknél. Ezideig többször előfordult hogy egyes funkcionáriusok büro­kratikusán kezelték a felvételi ké­relmeket és hosszú hónapokig nem intézték el azokat. A XV. fejezet 54. pontjának ki­egészítésére — amely a tagdíjfize­téssel foglalkozik, a következőket javaslom: Ne fix összegben állapít­sák meg a fizetések után a tagdí­jat, hanem százalékban Ezt azért tártom helyesnek, mért az egyes kategóriákban az alsó és felső határ között fizetésben nagy a különbség, ugyanakkor ez a tagdíjban nem mu­tagdíjat kell fizetnie annak, aki mondjuk — 600 forintot keres, mint annak, akinek ezer forinton fe­lül van a fizetése. A százalékos tag­díjfizetés ezt megszünteti. Javaslom tehát, hogy a tagdíj legyen 600 forintig 2 forint, 600—1500 forintig a fizetés egy szá­zaléka. 1500—2000 forintig a fizetés 1.5 sz> zaléka, 2000'—2500 forintig a fizetés 2 szá zaléka, 2500—3000 forintig a fizetés 2.5 szá­zaléka, 3000—3500 forintig a fizetés 3 szá­zaléka, 3500-on felül a fizetés 4 százaléka DEMES FERENC MDP titkár, Farkaslyuk Az uirafelvételi kérelmekről A Lenin Kohászati Művek min­taasztalos üzeme alapszervezetének vezetősége megbeszélte a párt szer­vezeti szabályzatának módosítási tervezetét. Egyetértünk a javaslat­tal, de még a következőket fűznénk hozzá: Igen sok párttagot azért zártak ki a felülvizsgálatnál, mert elméletileg nem képezte magát, másokat vi­szont azért, mert különböző okoknál fogva három-négy hónapig nem fi­zettek tagdíjat. Javasoljuk, hogy amennyiben ezek a dolgozók ügyük felülvizsgálását kérik, úgy azt az il­letékes pártbizottság újra bírálja fe­lül. A kizárt párttagok között sok van, aki azóta fejlődött, elméletileg képezte magát, s most példát mutat a munkában is. LENIN KOHÁSZATI MÜVEK MINTAASZTALOS ALAP­SZERVEZETÉNEK VEZETŐSÉGE A kommunista erkölcsről Nagy figyelemmel olvastam az Északnriágyarorszég április 7-i szá­mában Tárnái Sándor elvtárs : hoz­zászólását a módosított szerkezeti szabályzattervezethez. Tárnái eivt.árs a kommunista erkölcsről ír. Véle­ményével egyetértek. A mi üze­münknél egyes pártfunkcionáriusok nem mutatnák példát erkölcsi mg- gafártásukikal. Ezért javaslom, hogy a szervezeti szabályzat mondja ki: nem méltó a párttagságra az, aki­nek, családi élete nem feddhetetlen. Z. BURJÁN ISTVÁN MÁV igazgatóság A minisztertanács határozata az 1953/54 évi fűtési idény meghosszabbításáról A minisztertanács, tekintettel a hűvös időjárásra, módosította az 1953—54. évi fűtési idény lezárására vonatkozó korábbi határozatát és 1954. május 1-ig engedélyezi a fű­tést mindazon a napokon, amelye­ken az Országos Meteorológiai In­tézet előterjesztése szerint a várha­tó középhőmérséklet plusz tíz Cel­sius fokríl alacsonyabb lesz. 1954 május 1-e után, a külső hő­mérséklettől függetlenül, a fűtést meg kell szüntetni. (MTI) VILLÁM Végre sok-sok hónap után elkészült Miskolcon a posta előtti híd, s ezzel egyidejűleg felszabadult a forgalom a Kazinczy utcában. Ideje lenne, hogy az ÁFORT ismét működésbe helyezze az utcában lévő ben­zinkutat. CSELLEI LÁSZLÓ Miskolc. Továbbra is vezetnek az ózdi tröszt bányászai Az Ózdi Szénbányászati Tröszt dolgozói továbbra is szilárdan tart­ják a vezetést bányászaink megyei versenyében. Napi előirányzatukat 100.3, esedékes havi előirányzatukat pedig 10M százalékra teljesítették. A borsodi tröszthöz tartozó válla­latok közül április 17-én egyedül a sájókazai vállalat teljesítette tervét. Havi esedékes előirányzatát is csák a diósgyőri és perecesi vállalat tél­iesítetté. A borsodi tröszt április 17-én csak 62-6 százalékot ért el, míg esedékes havi előirányzatát is csak 88.9 százalékra teljesítette. Jóim Magda nyilatkozata az egyetemi továbbtanulásról Jóború Magda oktatásügyi mi­niszterhelyettes nyilatkozott az egye­temi továbbtanulásról. Nyilatkoza­tába^ a többi között a következőket mondotta: — Ki merre menjen, amikor ki­lépett a középiskolából? Ez a kérdés foglalkoztatja most az érettségire készülő fiatalokat. Igen örvendetes jelenség, hogy a ta­nulók nagy számban akarnak to­vábbtanulni. Nem helyes azonban, hogy az érettségizők elég tekintélyes része indokolatlanul csak egy-két egyetemet lát maga előtt. Nincsen olyan általános gimnázium, ahon­nan például a villamosmérnöki kar­ra ne lenne két-három, sőt mégtöbb jelentkező. Ugyanakkor az agrár­felsőoktatási intézményekre — itt három egyetemi kar, három akadé­mia, öt főiskola várja a diákokat — iskolánként mindössze egy, vagy kettő, jobb esetben hárman jelent­keznek. Aránylag csekély az érdeklődés a jogtudományi karok, a számviteli főiskola és a gyógypedagógiai tanár­képző főiskola iránt is. Rá kell mutatnunk a helyes pá­lyaválasztásra. Azzal, hogy a műszaki — valamint az orvostudományi egyetemre túlso- kan jelentkeznek, a felvétel szem­pontjából megoldhatatlan probléma elé állítják az illetékeseket. Sok ki­tűnő és jeles tanulót is el kellene majd így utasítani ezekről a karok­ról férőhely hiányában. Más egye­temeken és főiskolákon pedig túl­súlyba kerülnének majd a jó- és kö­zepesrendű tanulók. Ennek az aránytalanságnak nem szabad be­következnie. Még egy visszásságot mutatnak az előzetes jelentkezések. A fia­talok minden elfogadható ok nél­kül csak a fővárosban akarják folytatni tanulmányaikat. Példa erre: Bács megye délkeleti részéből sok diák a budapesti Eötvös Lóránd-tudományegyelemre jelentkezett, pedig ott van a köze­lükben a szegedi tudományegyetem- Az egyetemi és főiskolai jelentke­zések április 22-vel lezárulnak. A diákok és szülők pályaválasztási problémáikkal bizalommal fordul­hatnak a pedagógusokhoz és minden bizonnyal megkapják a legnagyobb segítséget közös ügyünk legjobb el­intézéséhez — fejezte be nyilatkoza­tát Jóború Magda oktatásügyi mi­niszterhelyettes. A SZOVJETUNIÓ ÉLETÉBŐL A Szovjetunió Legfelső Ta­nácsának Elnöksége Alekszandr Zsarov irót 50. születésnapja al­kalmából a szépirodalom terén szerzett érdemeiért a Munka Vörös Zászlórendjével tüntet­te ki. * A Szovjetunió déli részén lé­vő gyógyfürdőkben tavaszi élénkség uralkodik. A Kaukázus és Krim szanatóriumaiba nap- ról-napra igen sok üdülő érke­zik. A szovjet üdülőkben az idén mintegy ötmillió dolgozó tölti szabadságát, lényegesen több, mint az elmúlt évben. ★ Az OSZ.SZSZK keleti vidékein befejezéshez közeledik a gabo­natermesztésre szánt szüzföldek kijelölése. Több mint öt millió hektárt készítettek elő a szán­táshoz, amiből egymilliónégy- százézret már ebben az évben tavaszi búzával és más gabona­félékkel vetnek be. * A Volga-nnedcnce kisebb fo- lyói erősen megduzzadtak. A ta­vaszi olvadáskor lefolyó vizek útját a Tyeplovka folyón nagy földgát torlaszolta el. A kujbi- sevi és szaratovi terület hatá­rán, nem messze attól a helytől, ahol a Tyeplovka folyó a nagy- Irgiz folyóba torkollik, több mint egy kilóméter hosszúsági föld­sáncot emeltek. A földsánc mint­egy kétszázezer köbméter földet tartalmaz. Itt lesz a terjedelmes víztárolóval rendelkező tyeplov- kai öntözőrendszer központja. MÜLoAK SaNDOK elvtár- sztahano-| A \r,y JÓZSEF elvtárs a DÍVÁVAL vista reszelővágo, partonkivüli népnevelő | Gépgyárban a párttőrténet I. évfolyamá­éi óigy őri gépgyár reszélővágó üzemé­ben dolgozik. Mint népnevelő rendszere­sen foglalkozik az üzem dolgozóival. Agi- tációs munkájában jó] fel használja a sajtó segítségét. Az újságból — mint mondotta•’— nemcsak szakmai tapaszta­latokat lehet átvenni, hanem a minden­napi politikai eseményeket is megismer­hetjük s ezenkívül számos jó agitációs módszert is. ameiv megkönnyíti a nép­nevelő tpurekáját. Molnár elvtárs az újság segítségével magyarázza dolgozótársainak, hogy hogyan kapcsolódik össze az élet- színvonal emelkedése a napi tervek tel­jesítésével. Üzemében többen voltak olyanok, akik 100 százalékon alul termeltek. Molnár elvtárs segítségükre sietett, átadta ter­melési tapasztalatait. Csiszár Ilona DISZ fiatal meg is fogadta tanácsát, teljesít­ménye 130 százalék fölé emelkedett. Molnár elvtárs nemcsak neveli dolgozó­társait, hanem személyesen is példát mu­tat, selejtmentesen dolgozik. Tudja, hogy agitációjánrak csak akkor lesz eredménye, ha a szó. és a tett -között nincs különb­ség. A kongresszusi versenyben Molnár elvtárs igen szép vállalást . tett- Meg­fogadta, hogy tervét T60 százalék felett teljesíti és már eddig 260 százalékot ért el. Molnár elvtárs május 1 méltó meg­ünneplésére azzal készül, hogy segíti az üzemben még 1Ö0 százalékon alul telje­sítő dolgozókat s lehetővé teszi számukra, hogy ők is az élenjárók közé kerüljenek. nak konferenciáját vezeti. Konferenciá­ján a pártoktatási év kezdetétől fogva a hallgatók állandóan teljes létszámban megjelennek. Ezt azzal érte el,- hogy első­sorban maga mutat példát a pontos meg­jelenésiben és a - szemináriumra való fel­készülésben. A kötelező irodalom tanul­mányozása mellett rendszeresen olvas szépirodalmi könyveket is. Igen rókát segíti felkészülésében a propagandista konferencia. Igyekszik is azon résztvenni minden alkalommal. Nagy elvtára nemcsak a hallva tok pon­tos megjelenését szorgalmazza, hanem nagy gondot fordít arra is, hogy a kon­ferencia minden résztvevője alaposan fel­készülve egyen részt a foglalkozásokon. Ellenőrzi hallgatóit, segít nekik a jegy­zetelésben, átadja tanulási módszerét. Nagyrészt ennek tudható be, hogy a kon­ferencia eszmei, politikai színvonala állandóan emelkedik. Az SZKP történetének tanításakor az egyes fejezeteknél helyesen magyarázza a magyar vonatkozású eseményeket is. így a hallgatók jobban át tudják tekin­teni az anyagot, világosan látják, mi a tanultak alapján a legfontosabb felada­tuk. Pártunk III. kongresszusának tiszte­letére Nagy elvtárs hallgatói vala meny­nyien szép vállalást tettek, amit már tel­jesítettek is. A járások begyűjtési versenyének állása Megyénk járásainak begyűjtési versenyében a legutóbbi értékelés szerint az alábbi rangsor akkuit ki: SERTÉS: MARHA: ÖSSZEVONT: 1. szikszói ózdi mező csati 2. ózdi niezőosáti szikszói 3. encsi putnoki ózdi 4. mezőcsátj szikszói putnoki 5. miskolci ricäei encsi 6. abaujszámói mezőkövesdi mezőkövesdi 7. mezőkövesdi edelényi edelényi 8. edelényi sátoraljaújhelyi szerencsi 9. putnoki abaujszántói ricsei 10. sátoraljaújhelyi sárospataki a hallj szántói 11. ricsei , encsi •árospataki 12. szerencsi szerencsi sátoraljaújhelyi. 13. sárospataki miskolci miskolci Városok: 1. Miskolc Miskolc Miskolc 2. Kazincbarcika Kazincbarcika Kazincbarcika Ssabó Látaló sztahanovista esz­tergályost tere­A MA ÉS A HOLNAP SZTAHÁNOVISTÁI — Az újítását vitte be az irodába, — szól oda a szomszéd esztergapadtól egy elvtárs. — Úgy látszik elkészült a nagy munká­val. — mondja Féderer Pál főművezető, s arcán megelégedett mosoly suhan át. Láthatólag örül ajinak, hogy emberei szorgalmasan, jól dolgoznak és újítanak. Kis ideig elgondolkozva nézi « gép mel­lett sorakozó, fényesre esztergált bronz­perselyeket, amelyeken visszaverődik az üvegtetőn beáradó fény. Milyen szépek ezek a darabok. Ügy állnak egymás mel­lett. mint az orgo-nasipok. A finoman olajozott pádon tgvetlen forgácshulladék sincs. A szép, szürke gép pillanatnyilag mozdulatlanul áll. — De már jön is Szabó elvtárs, — mutat a csarnok bejárata felé a főműve­zető. A hatalmas óra alatt valóban ebben a pillanatban fordul felénk egy magas, feketehajú férfi. Kis, kerek sapka Van a fején, szeme kérdően tekint felém, aztán egy zavart pillantást vet olajos tenyerére. Csak a keze fejét nyújtja, de nem elég­szem meg ennyivel. Kezet akarok fogni vele férfiasán. | — Nagyon egyaxerű j az újí­tás, felel kérdésemre. — Amikor két félper­selyt összehegesztemek, a hegesztés köze­lében kiég az anyag széntartalma s a vas rideggé, keménnyé válik. Esztergájáékor ez a rideg szakasz három-négy vidiakést is tönkretesz. Javasoltam, hogy megmun­kálás előtt kengyellel fogják össze a ten­gelyperseJyeket, így munka darabonkint meg tudnánk takarítani a vídiakések árát, nem kevesebb mint 600—800 forintot. — Valóban jó javaslat, — mondja a főművezető. — Az újítás bevezetése a munkaidőt is meg fogja rövidíteni, mert a törött kések cserélése perceket vesz igénybe. Négy év óta, amióta Szabó elv­társ a klsesetergaüzem egyedi részlegében dolgozik, mindig azon fáradozik, hogy könnyebbé, eredményesebbé tegye a mun­kát. Hacsak egy-két fogással, egy-egy mozdulattal is sikerül megkönnyíteni, máris megmutatkozik a javulás. Január, február hóban így tudott 173, március­ban 186 százalékos átlagteljesítményt el­érni. — Mindig megkaptam folyamatosan a munkadarabot, miért ne dolgoztam volna jól, — szerénykedik Szabó elvtirs. — Szerintem, aki jól érti a szakmáját, an­nak jobban és többet kel! dolgoznia! Aki pedig még nem ura teljesen gépének, annak" az a kötelessége, hogy tökélete­sítse tudását. Mi üt drága anyaggal dol­gozunk, a legcsekélyebb gondatlanság, vagy hozzá nem értés selejtet eredmé­nyez, Az pedig nagy szégyen! — Ilyen lelkes emberekből áll az egész brigád •— mondja a főművezető. — Szabó elvtárs azonkívül, hogy ő maga kiválóan dolgozik, műszak után még napi négy órán át oktatja a brigád három legfiata­labb tagját: Zsirka Józsefet. Juhász Pis­tát, meg Juhász Lőrinciét, akik nem régen szabadultak s még nagyon rájuk fér a. szakmar oktatás. Egyik délután alkalmam . volt látni az okta­tást is. A brigád vezetőjével akartam beszélni. Ott áll „Vörös proletár“ nevű szovjet gyártmányú esztergagépénél. — Bükkfalvi István vagyok, — mutat­kozott be a leányos arcú fiatalember, aki még aligha töltötte be a 19. esztendőt. — Az én brigádomban dolgozik Szabó elvtárs is. — Az ön brigádjában . . ■? — Igen! Engem választottak brigád- vezetőnek ! — Valóban úgy va«, — lépett mel­lénk Szabó elvtárs. — Az a célunk, hogy a fiatalokban önbizalmat ébresszünk. Pista méltó is arra,, hogy brigádvezető legyen. Teljesítménye 160—170 százalék körül van. Szorgalmas, fejlődőképes fia­talember. — Pista. — azaz, hogy Bükkfalvi elv­társ — látszólag közömbösen fogadta idősebb, tapasztaltabb munkatársa dicsérő szavait s zsebéből papírlapot húzott elő, rajta a brigád második negyedévi válla­lása. Ötezer forint értékű anyagtakarékos- ság, Juhász Sándor teljesítményének 100 százalék fölé emelése ... a késtartóba fogd, úgy könnyebben ki­4 fúrót fúrod. Kíméld az erődet! A gép jobban bírja, —. oktatja Szabó László Zsirka Jóskát. Jóska, a 18 esztendős alacsony, vékony I fiú, , mindenben követi mestere utasítá- l sít. Figyelmesen megvizsgálja a kisérő­lapot: ..Dikobcaap esztergálás. Kereszt- irányú M 42x4.5 milliméteres emelkedésű menet készrevágása. 16 darab.“ A fúró halkan, puhán mélyed az anyag­ba, Jóska időnként fehérszinü olajjal lo­csolja. A legényke alig. magasabb mint az esztergapad, mégis ő az erősebb. A szorítófejben sebesen forog a munka­darab, s a kívánt méretű nyílás elkészül« — Most pedig áilít'd be a menetemel­kedést s a kis esztergakéss,el vágd ki a! menetet. Ha elkészült, menetfúrót hajts rajta keresztül és készen van a Diköb csap. Arra mindig vigyázz, hogy pontos legyen a munka, egy hajszálnyit eJ ne térjen a megadott mérettől. Az eszter­gályos pontos legyen! Á fiú figyelmesen hallgatja sztahano­vista tanítóia szavait, s közben menet- vágáshoz állítja a szuportot. Már eddigi is sok hasznát vette annak, hogy állan­dóan figyeli Szabó elvtárs minden moz­dulatát. így sikerült 63 százalékról 75 százalékra emelni teljesítményét és ha minden jól megy . • . Nagyot dobbant a szíve. Igen, hátba éppen ma el fogja érni a 100 százalékot. Miért ne? „Az esztergályos pontos legyen!“ —■ csengtek még fülében Szabó elvtárs sza­vai. Márpedig a pontosság azt is jelenti, hogy pontosan kell teljesítenie a tervet. Igen, ez azt is jelenti! I MrgtSrfíltc I izzadó homlokát és 1 _____________1 megállított« a gé­pét. Mindketten egyszeirre hajoltak a darab fölé,' s néhány másodpercig szótta- nul vizsgálták a fényes, meleg acélcaap-ot* A ima és a holnap sztahanovistái ... BORSODI GYULA

Next

/
Oldalképek
Tartalom