Észak-Magyarország, 1954. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

1954-03-14 / 62. szám

ESZAKMÄGYARORSZÄG Malenkov elvtárs találkozása választóival I minisztertanács határezata a hús- és zsiradékárak leszállitásárál AZ MDP BOR SOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZO®ÁGÁNAK LAPJA X. évfolyam 62. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1954 március 14, vasárnap SZERETETTEL KÖSZÖNTJÜK A JÁRÁSI PÁRTÉRTEKEZLETEKET A munkásosztály forradalmi pártjai, a kommunista pártok kongresszusai mindig kimagasló je­lentőségű eseményei a proletariátus harcának, a dolgozó milliók életének. Emlékezzünk vissza a kommunista pártok dicső példaképének, a Szov- jetúnió Kommunista Pártjának kon­gresszusaira, amelyek mindegyike egy-egy újabb győzelmes szakaszt nyitott meg a Szovjetunió népeinek életében. A mi harcokban edzett pártunknak is minden kongresszusa határkő a magyar dolgozó nép éle­tében, A TIT. Kongresszusra való felké­szülés, s a most megtartandó járási pértértekezletek idején a kommu­nistákkal az élen dolgozó népünk megnövekedett aktivitással harcol a népünk felemelkedését szolgáló párt- é* kormányhatározatok megvalósítá­séért. A Központi Vezetőség júniusi, majd az azt követő októberi és de­cemberi határozata olyan célokat tűz pártunk elé, amelyeknek megvalósí­tása nem képzelhető el a dolgozó tömegek egészének mozgósítása- ak­tív, cselekvő munkája nélkül. Ä pártértekezlet a legfelsőbb veze­tő testület saját területén; tanács­kozásai újabb nagy lépéssel viszik előre az áprilisban összeülő III- párt- kongresszus előkészületeit. Nagy lé­pést tesznek azzal, hogy a pártérte­kezleten a járási pártválasztmányok beszámolnak tevékenységükről, meg­vitatják: hogyan dolgozott a párt- választmány és a pártbizottság, mennyire felelt meg a párttagság bi­zalmának, milyen eredményeket ér­tek el a júniusi, októberi és decem­beri határozat végrehajtásában s mi­ly«*! segítséget nyújtottak az alap- wwvezeteknek. Nagy lépés a kon­gresszus előkészítésében azért is­mert a pártértekezletek demokrati­kusan megválasztják az új pártvá­lasztmányokat, amelyek a terület pártszervezeteinek munkáját irá­nyítják, s mert a pártértekézlet meg­választja küldötteit, a felsőbb — me­gyei —. pártértekezletre. A járási pártértekezleteik egyik, legfőbb hivatása, hogy a kül­döttek olyan vezetőket válasszanak a pártválasztmányokba, akik a kom­munisták mellett a pártonkivüliek zömét is harcba tudják vinni a Köz­ponti Vezetőség határozatának, a kormány programjának megvalósítá­sáért. Megyénk alapszervezeteiben befejeződtek a vezetőségeket újjává­lasztó taggyűlések. Ezeknek tapaszta­latai azt mutatják, hogy párttagsá­gunk nagy várakozással tekint a fel­sőbb pártszervezetek értekezletei fe­lé. Ä bátor* építő bírálatnak és az ön­bírálatnak ilyen szabad légkörében taggyűlések még nem zajlottak le megyénkben, mint most, a vezetősé­gek újjáválasztásának idején. A párttagság aktivitásának növekedé­sét mutatja, hogy a legtöbb helyen a párttagok zöme is résztvett a tag­gyűlés előkészítésében, hogy me­gyénkben alig volt olyan taggyűlés, amelyet el kellett volna halasztani amiatt, mert a párttagság nem jelent meg kellő számban. Nagy meglepetés érte azon alapszer­vezeteknek a vezetőit- akik szerettek azzal mentegetőzni, hogy „passzív a tagság*. A taggyűléseken a pártta­gok többsége felszólalt, bátran rá­mutattak a hibákra, bírálták az egyes vezetőségi tagok munkáját, s a fel­sőbb pártszervek munkájáról is bírá­latot mondtak. A járási pártértekez­letek fontos feladata- hogy tovább fokozzák a párttagok aktivitását, to­vább fejlesszék a vezetőségválasztó taggyűlések egészséges, harcos bírá­ló szellemét, s mindezzel elősegítsék, hogy a pártszervezetek még nagyobb tömegeket mozgósítsanak a termelé­si tervek teljesítésére, a tavaszi munkák gyors elvégzésére. A jó pártértekezlet alapja a jó beszámoló. A pártválasztmányok beszámolóinak helyre kell hozniok a vezetőségválasztó taggyűlések leg­főbb hibáját: azt, hogy a pártszerve­zet munkáját a pártélet kérdéseit elszakították azoktól a tennivalóktól, amelyekkel a pártszervezeteknek napról-napra foglalkozniok kell azoktól a problémáktól, amelyek a dolgozókat közvetlenül érintik. Sok tóapszervezetben a beszámoló nem szólt a termelés, a tervteljesítés fel­adatairól, az áruellátásról, a dolgo­zók szociális és kulturális helyzeté­ről. a tavaszi munkákról, a begyűj­tés és az adófizetés kérdéseiről, stb­A pártválasztmányok beszámo- lóinak mindezekkel tüzetesen kell foglalkozniok. Részletesen tár­gyalják meg, hogyan állnak a kor­mány programjának, az új szakasz politikájának megvalósításával, ele­mezzék, mit tett a pártválasztmány és a pártbizottság, mit tettek a párt- szervezetek a maguk területén — az üzemben, a járásban- a városban, a községben — a kormány programjá­nak megvalósításáért. Vizsgálják meg a beszámolók, a pártértekezle­tek küldöttei: megtett-e minden in­tézkedést a pártválasztmány és a pártbizottság, hogy érvényt szerez­zen mindenütt a párt politikájának. Eléggé öntevékeny volt-e, bátran kezdeményezett-e, vagy csak „felül­ről'“ várta az intézkedéseket? Bírál­ják meg a küldöttek azokat a veze­tőket és választmányi tagokat, akik csak szavakban gyakorolnak önbírá­latot, csak szavakban értenek egyet a párt politikájával, de tetteik nem igazolják ezt, A járási pártértekezletek szólítsák harcba a pártszervezetek kommunis­táit a késlekedés- a huzavona ellen- Az elkövetkező hónapok nagyon je­lentősek a kormányprogram végre­hajtása szempontjából- A hosszú, kemény tél megrövidítette a tavaszi munkák elvégzésének idejét, ugyan­akkor — saját hibáink folytán is — számos nagyüzemünk elmaradt ja­nuári és februári tervének teljesíté­sével. Megyénk kohászai és bányá­szai az utóbbi napokban és hetekben már egyre lendületesebben verse­nyeznek a kongresszusi zászló elnye­réséért. Március első dekádjában már az Ózdi és a Lenin Kohászati Művek is túlteljesítették tervüket. Épnek ellenére azonban még jelen­tős az a szén-, acél- és nyersvas- mennyiség, amivel megyénk nagy­üzemei, bányái januárban és feb­ruárban adósai „ maradtak népgaz­daságunknak. Üzemeink kommunis­tái mutassanak olyan példát a kon­gresszusi versenyben, mint Mislóczki Sándor kommunista hengerész, aki brigádjával már 203 tonna acélt adott terven felül a hazának. Járja­nak élen úgy a vállalások teljesíté­sében. mint Kugler Lajos elvtárs, aki átlagosan 110 százalékra teljesíti kongresszusi felajánlását, A járási pártértekezletek mun- kájának középpontjában a ne­gyedévi terv teljesítésére, a tavaszi munkák gyors elvégzésére való moz­gósításnak kell állnia. A falu kom­munistái példamutatásukkal ragad­ják magukkal a dolgozó parasztot a tavaszi munkák, a szántás-vetés időbeni elvégzésére, a beadási köte­lezettségek pontos teljesítésére. Ha minden falusi kommunista úgy mu­tat példát az állam iránti kötelezett­ség teljesítésében, mint Ács Gyula abaujvári pártvezetőségi tag, akkor megyénk nem lesz többé utolsó az országos begyűjtési versenyben. Kö­vetendő példa: az, ami a kommu­nisták kezdeményezésére a mezőcsá- ti járás termelőszövetkezeteiben ta­pasztalható. Ezidáig a járás kilenc termelőszövetkezete jelentette be, hogy az év végére előírt sertésbe­adási kötelezettségét hamarább tel­jesíti. A sárospataki Dózsa terme­lőszövetkezetben a párttagok kezd­tek hozzá leghamarább a tavaszi ve­téshez. A járási pártértekezletek sikere nagyrészt a küldöttek aktivitásától függ. A párttagság azt várja a kül­döttektől, hogy behatóan megvitatva a pártválasztmány munkáját, párt­szerű, kemény bírálatot mondjanak a. vezetők tevékenységéről, irányító módszereikről. A beszámoló és a vi­ta alapján a küldöttek javaslataikkal szabják meg a tennivalókat és adja­nak világos útmutatást a pártvá­lasztmány részére. í/itassák meg a pártválasztmány eddigi tevékenysé­gét: hogyan segítette a járásban a termelőszövetkezetek megszilárdítá­sát, az egyénileg dolgozó parasztok­hoz való jobb viszony kiépítését, a párt tömegkapcsolatának elmélyíté­sét. Hogyan mozgósította a dolgozó­kat a kongresszusi verseny kiszélesí­Rákosi Mátyás elvtárs felszólalása a gépállomások élenjáró dolgozóinak pénteki ülésén — A gépállomások élenjáró dol­gozóinak országos tanácskozását azért hívtuk össze most, közvetlenül a tavaszi munkák megkezdése előtt, hogy így huzzuk alá a gépállomá­sok munkájának fontosságát és még- egyszer felhívjuk figyelmüket en­nek a feladatnak fontosságára, mely előttük áll — mondatta Rákosi Má­tyás elvtárs. — Pártunk és kormányunk ha­tározata a mezőgazdaság fejlesz­tésére a legközelebbi esztendők­ben népgazdaságunk kulcskér­dése, egész további fejlődésünk egyik leg­fontosabb feladata, hogy a mező- gazdaság hozamának emelésével is növeljük népünk anyagi jólétét. — A mezőgazdaság fejlesztésével kapcsolatban nagy feladat hárul a gépállomásokra. Jelentékeny rész­ben az ő jó munkájuktól függ ter­veink megvalósulásának sikere. A gépállomások munkájának jelentő­ségét emeli az a körülmény, hogy a késői tavasz miatt rövid időre tor­lódnak össze a tavaszi mezőgazda­sági munkák és elvégzésükben sok­kal nagyobb szerep vár a gépállo­másokra, mint a megelőző eszten­dőkben. A decemberben elhatáro­zott mezőgazdasági fejlesztés végre­hajtása valójában most a tavaszi munkákkal veszi kezdetét s a gép­állomások eredményes munkájától függ, hogy a végrehajtás jól kezdőd­jék. Pártunk és kormányunk hatá­rozatainak megfelelően a gépállo­mások az idén hétszerannyi munkát fognak végezni az egyénileg dolgo­zó parasztok számára, mint tavaly. Ebből viszont az következik, hogy sok tíz- és százezer egyénileg dolgo­zó paraszt az idén veszi először igénybe a gépállomások segítségét, s nem szabad megtörténnie, hogy a paraszti tömegek rossz tapasztalato­kat szerezzenek, hogy csalódjanak: ellenkezőleg, mindent meg kell tenni arra, hogy jó munkával meggyőzzük őket arról, hogy érdemes és hasznos igénybevenni a gépállomások mun­káját. Ez a körülmény arra is kö­telez, hogy gépállomásaink minden dolgozója feszítse meg erejét és biz­tosítsa, hogy b várakozásoknak a gépállomás meg is tud felelni. — A jobb munka előfeltételei ezen a tavaszon kedvezőbbek, mint bármikor ezelőtt, hála a gépállomá­sok erősödésének és az ipari üze­mek patronázsának, a munkás-pa­raszt szövetség ez eleven, lelkes megnyilatkozásának. így minden le­hetőség meg van arra, hogy a gép­állomások a rájuk váró fokozott kö­vetelményeknek meg tudjanak fe­lelni. — Szeretném ezzel kapcsolatban aláhúzni a gépállomások munkájá­nak politikai jelentőségét: ha a gépállomások jól végzik munkájukat és megnyerik a dol­gozó parasztság bizalmát, akkor ezzel fontos politikai munkát is végeznek. Hozzászoktatják a falu népét, a dol­gozó parasztokat, a termelőszövet­kezetek tagjait, hogy necsak akkor vegyék igénybe a gépállomásokat, amikor közvetlen gazdasági segít­ségre van szükségük, hanem te­kintsék politikai és kultúrális köz­pontjuknak, ahová mindenkor biza­lommal és bátran fordulhatnak ta­nácsért és útmutatásért. A gépállo­más legyen népszerű, a falu dolgozó népe tekintse legjobb segítőjének és barátjának. Az ilyen gépállomások egyben a legjobb támogatói lesznek a szocialista építésnek a falun, mert jó munkájuk eredményeképpen meg­erősödnek a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok is közelebb kerülnek, szorosabban tö­mörülnek a népi demokrácia álla­ma köré, mely számukra ilyen hasz­nos segítséget biztosít — A gépállomás minden dolgo­zója legyen tudatában annak, hogy a legjobb politikai munka a mezőgaz­dasági munkák jó elvégzése és meg­fordítva: a rossz, hanyag, pontatlan munka nagy politikai károkat okoz, visszaveti egész fejlődésünket a fa­lun. Mindnyájan tudjuk, hogy nö­vekszik a jól dolgozó, jól fejlődő gépállomások száma. De a múlt év­ben, amikor a termelőszövetkezetek megerősítéséért folyt a harc, sok­szor hallottuk azt a p>anaszt, hogy mennyi gazdasági és politikai kár származott egyes gépállomások rossz munkájából. Erről itt eddig kevés szó esett. Pedig tavaly hányszor mondották el, hogy a szövetkezet várta a szerződésben meghatározott időre a szántótraktorokat, a növény- ápoláshoz szükséges gépieket, vagy a cséplőgépet. S ezek a gépiek vagy egyáltalán nem érkeztek meg, vagy egy-két órai munka után meghibá- sodtak és néha napiokig tartott, amíg újból rendbehozták őket. Ez a ter­melőszövetkezeteknek nemcsak anyagi kárt jelentett, de elkeserí­tette, elkedvetlenítette a tagságot és széles támadási felületet nyújtott a kulákoknak, a termelőszövetkezetek minden ellenségének. Ismétlem: a jólvégzett gazdasági munka egyben a legjobb politikai munka. — Az idén külön feladatot je­lent a gépállomások számára a gyenge termelőszövetkezetek és termelőszövetkezeti csoportok se­gítése. A termelőszövetkezetek zöme azzal, hogy kiléptek belőle az elégedetlen tagok — megerősödött. De van egy sor termelőszövetkezet, amely a ki­lépés miatt meggyengült- Ezeknek a szövetkezeteknek fokozott segítségre van szükségük, mert gyakran nagy á földterületük, kevés hozzá a mun­kaerejük és emiatt különösen a nö­vényápolásnál a gépállomások foko­zott segítségére szorulnak. Gépállo­mási igazgatóink, pártszervezeteink ezért szenteljenek külön figyelmet annak az egy-kettő, vagy három meggyengült termelőszövetkezetnek, mely hozzájuk tartozik. Pártunk, megfelelően annak a fokozott jelentőségnek, melyet mező- gazdaságunk fejlesztésével kapcso­latban a gépállomások nyertek, meg­erősíti a gépállomások pártszerve­zeteit. Ezért minden gépállomás pártszervezetének titkárát függetle­nítettük, abból a meggondolásból ki­indulva, hogy így jobban fog men­ni a mtjnka, mint amikor a gépállo­másokon politikai helyettesek dol­goztak. Ugyanakkor a gépállomások jó munkájáért felelőssé tettük a já­rási pártbizottságainkat is és hatá­rozatba vettük, hogy a járási párt- bizottságok egyik titkára felelős a gépállomások munkájáért. j Külön fel kell hívni Járási és ] gépállomási pártszervezeteinket, hogy ők is legyenek tudatában azon feladatok fontosságának, mely a tavaszi munka megindu­lásával, de különösen a legköze­lebbi hetekben a gépállomásokra vár és mozgósítsák minden ere­jüket e feladatok jó megoldására Mozgósítsák nemcsak saját pártszer-1 vezetőket, de a DISZ lelkes ifjait is, akiknek jó munkájáról nem egy fel­szólaló már a tanácskozás folyamán elismerően emlékezett meg- Mozgó­sítsák a mezőgazdasági dolgozók szakszervezetét, a Magyar Nők De­mokratikus Szövetségét, a tanácsok mezőgazdasági osztályait, a termelő­bizottságokat. Pártszervezeteink se- gítsenek biztosítani, hogy meglegyen a gépállomásokon a sikeres munka minden technikai előfeltétele: a gé­pek jó előkészítése és karbantartása, a szükséges üzemanyag, a pótalkat­rész. De nem kevésbé fontos, hogy a gépállomás minden dolgozója le­gyen tudatában munkája jelentősé­gének, vegyen részt a munkaver­senyben, dolgozzon lelkesen, fegyel­mezetten, pentosan és érezze, hogy rajta van nemcsak a falu, de az egész dolgozó nép szeme. Ennek vi­szont az az előfeltétele, hogy a gépi- állomások pártszervezeteinek kom­munistái, népnevelői, titkárai világo­san lássák feladatuk fontosságát és különösen azt tartsák szem előtt, hogy most, a tavaszi munkák bein­dításánál a legközelebbi hetekben milyen jelentős a gépállomások jó munkája. Sok elvtársunk ezt még nem ismerte fel és ezért innen szó­lunk hozzájuk, hogy mozgósítsák a gépállomások dol­gozóit. gondoskodjanak róla, hogy . a gépállomások olyan jó munkát végezzenek, mely növeli az egész mezőgazdaság hozamát, erősíti a termelőszövetkezeteket és meg­kedveltet! az egyénileg dolgozó parasztsággal a gépállomásokat, a falu szocialista építésének e fontos szerveit. — Á legközelebbi hetekben a gép­állomások vizsgáznak. Most fog meg­mutatkozni, a munkájukon keresztül, mennyit fejlődtek, mennyit javultak és mennyivel járulnak hozzá mező- gazdaságunk fejlesztéséhez. De vizs­gáznak gépállomásaink pártszerveze­tei, párttitkárai, népnevelői, kommu­nistái és diszistái is, akiknek lel­kes, áldozatkész, fegyelmezett példa- mutatásától függ a munka sikere-. Álljanak elvtársaink mindenütt az első sorban, ahol legnehezebb a munka és segítsék győzelemre a me­zőgazdaság fejlesztéséért vívott harc­nak a tavaszi munkával most kezdő­dő első nagy csatáját! (MTI> A gépállomások élenjáró dolgozót országos tanácskozásának második napja A gépállomások élenjáró dol­gozói országos tanácskozásának második napján elsőnek Szőke Mátyás földművelésügyi minisz­terhelyettes szóit hozzá a beszá­molóhoz. A tsz-ben dolgozó gépállomási agronómusok feladataival fog­lalkozott felszólalásában Soós Gábor, az ÁMG-főigazgatóság fő- agronómusa. Borbás Lajos, a MEDOSZ elnö_ ke a mezőgazdasági versenymoz­galommal foglalkozott. A vita során elhangzott felszó­lalásokra Hegedűs András elv­társ, az MDP Politikai Bizottsá­gának tagja, a minisztertanács első elnökhelyettese, földművelés- ügyi miniszter válaszolt. A válaszbeszéd után Simon Gé­za, a vasmegyei gépállomások igazgatóságának vezetője felöl- vasta az országos tanácskozás résztvevőinek felhívását a gép- állomások összes dolgozóihoz, szakembereihez. A felhívást’ a tanácskozás elfogadta. A kétnapos értekezletet’ Mafol- esi János elvtárs, az MDP Köz­ponti Vezetősége mezőgazdasági osztályának vezetője zárta be. tésére, a Központi Vezetőség és a megyei pártbizottság kongresszusi zászlajának elnyerésére. í1 rezzék át a pártértekezletek küldöttei, hogy az ő jó mun­kájuktól is függ a pártkongresszus sikere, s ami ezzel egyet jelent: pár­tunk megerősödése, hazánk tpyábbi felvirágzása. A borsodi üzemek és falvak kommunistái már kemény próbákon, nem egyszer nehéz har­cokban bizonyították be ragaszkodá­sukat, forró szereteteket pártunk iránt. A pártválasztmányok tagjai, az alapszervezetek küldöttei a járási pártértekezleteken végezzenek olyan munkát, hogy ez megyénk kommu­nistáit és valamennyi dolgozóját újabb nagy sikerekre, győzelmekre vezesse. Meleg elvtársi szeretettel köszönt­jük a járási pártértekezletek részt­vevőit és munkájukhoz sok sikert kí­vánunk,

Next

/
Oldalképek
Tartalom