Észak-Magyarország, 1954. február (11. évfolyam, 27-50. szám)

1954-02-04 / 29. szám

Csütörtök, 1934. február 4L ÉSZAKMAGYABORSZÁG m Pártélet Vezetőségválasztó taggyűlés a diósgyőri martiuban Nagy a sürgés-forgás a diósgyőri tnartinacélmű I. alapszervezetében. — Már két hete készülődünk a ve­zetőségválasztó taggyűlésre — mond­ja Lakos Ferenc elvtórs, vezetőségi tag. — Igaz, hogy Jenei Lajos alap- szervezeti titkár elvtárs csak tegnap érkezett vissza a háromhónapos párt­iskoláról, de a vezetőség a beszámo­lót közös munkával gondosan elké­szítette­A tagság alaposan tájékozódott a párthatározatokról, s az esemény je­lentőségének tudatában gyülekezik a kultúrteremben. Csak a betegek ma­radtak távol, a létszám majdnem teljes. — Pedig a vidékieknek nehéz itt­maradniok, mert a vonatközlekcdés bizonytalan a nagy hó miatt — jegyzi meg Gadóczi .János darus —, tie azért itt vagyunk mind. Sokat beszélgettünk a vezetőségválasztás jelentőségéről. Különösen Harangozó elvtárs foglalkozott ezzel sokat. A titkár clvtárs megkezdi a veze­tőség beszámolójának ismertetését Szigorúan bírálja a vezetőség munkáját- Nem tartot­tak rendszeresen megbeszélést a párt- csoport bizalmiakkal és a népneve­lőkkel- Nem serkentették a bírálat állandó alkalmazására a párttagsá­got. A pártbizottság nem adott megfe­lelő segítséget a vezetőség jobb mun­kájához- A hiányosságokat igyekez­tek munka közben kijavítani, ennek eredményeként javult a kollektív ve­zetés. Hiba van a tagdíjfizetés körül is, sokan nem akarják, megérteni a progresszív tagdíjfizetés fontosságát. Rámutatott a beszámoló a terme­lés, a páftoktatás, a szakszervezet munkájának Irányítása terén tapasz­talható hibákra. Ezeket a hiányosságokat fel kell számolnunk, hogy üzemünk megáll­ja helyét a nemes versenyben, telje­sítsük felajánlásainkat, amelyeket a partkongresszus tiszteletére vállal­tunk­A beszámoló azután a. jobb munka biztosításának legfontosabb felada­tait emelte ki. A beszámoló után Kovácsík elv- társ szólalt fel elsőnek Bírálta a ré­gi vezetőség munkájának fogyatékos­ságait, majd a továbbiakban elisme­réssel állapította meg, hogy a veze­tőségnek szívügye volt a dolgozókról való gondoskodás­Nyilas elvtárs is bírálta a vezető­séget azért, mert a tömegszerveze­tekkel nem tartott, kellő kapcsolatot. Ezenkívül kifogásolta, hogy túlságo­san baráti szellemben tartották meg a vezetőségi üléseket, olyan ..pista- hangoztatta, hogy a gyakori tervsze- bácsizó" hangnemben. Javasolta, rütlen kemeneejavitásokat ki kell hogy gondoskodjanak a párosverseny felélénkítéséről és erősítéséről. A DISZ-fiatalokat bátran meg kell bízni különböző fel­adatok elvégzésével — mondotta­Sok hozzászólás foglalkozott a tag­díjfizetés körüli hibákkal. Bírálták azokat az elvtársakat, akik elmarad­tak a tagdíjjal, vagy nem progresz- sziv tagdíjat fizettek. Azokat a párt- csoportbizalmiakat is bírálták, akik­nek csoportjában előfordultak ilyen hibák. Jávorcsik elvtárs választ adott a kérdésekre: — Miért, nem fizettem rendesen tagdíjat? Azért, mert nem kaptunk útbaigazítást, hogyan kell kiszámíta­ni a progresszív tagdíj összegét. Lá­tom, hibát követtem el, de most, hogy megértettem, minden mulasz­tást pótolni fogok a következőkben és a többieknek is megmagyarázom, miért fontos a progresszív tagdíjfi­zetés. Egyébként, nem kaptunk ren­des magyarázatot más kérdésekre sem. A ml taggyűléseinken hiába szólalt fel az ember, tudtuk, hogy a szó elhangzik, vagy papíron marad, — a vezetőség nem harcolt követke­zetesen a feltárt hibák kijavításáért. Az új vezetőségtől azt várjuk, hogy változtat, ezen. Mind többen jelentkeztek hozzá­szólásra. Elmondták bírálataikat, megmutatkozott, hogy öntudatos kommunisták, akik tisztában vannak jogaikkal és kötelességeikkel. Több értékes javaslat hangzott el a mun­ka megjavítására. Farkas elvtárs II Diósgyőri Szénbánya Vállalat párosversenyre hívja a mucsonyj vállalat dolgozóit küszöbölni, csak így tudják elnyerni a kongresszusi zászlót. Kovács János elvtárs brigádja nevében bejelen­tette: vállalják a kemence teljesít­ményének növelését, a szerszámok idejében való előkészítését. Lakos Ferenc elvtárs vállalta, hogy a VT. kemencénél túlteljesíti februári tervét. A taggyűlés ezután megválasztotta a vezetőség tagjait és a küldötteket. Az üzem legjobb kommunista dolgo­zói közül kerültek ki a vezetőségi ta­gok, közöttük Jenei elvtórs Kos- suth-dijas martinász, Papp Dániel sztahanovista. Lakos elvtórs sztuhá- novista, január óta a Munkaérdem­rend tulajdonosa. A választás a Központi Vezetőség határozatá­nak szellemében folyt le. Hiba volt azonban, hogy a küldöttekre vonat­kozó javaslatok ismertetésénél az el­nöklő elvtárs nem bocsátotta egyen­kénti megvitatásra a javaslatot, ha­nem valamennyi javasolt jelölt ne­vét egymásután felolvasta, azután kérte a tagság hozzászólását és sza­vazatát. Pedig a Központi Vezető- j ség határozata kimondja: .....az el-] nők a javasolt jelölteket sorrendben 1 egyenkint külön-külön vitára bo­csátja. .. Egy-egy jelölt feletti vita lezárása után a taggyűlés szótöbb­séggel dönt arról, hogy a jelöltet fel­veszi-e a szavazólapra vagy sem... A vezetőségi tagok jelölésével és a jelölésük feletti vitával azonos mó­dón kell javaslatot tenni a felsőbb pártszerv pártértekezletén résztvevő szavazati joggal és tanácskozási jog­gal bíró küldöt tek jelölésére is.. A technikai hiba ellenére egészé­ben tartalmas és sikeres volt a mar­tinászok taggyűlése. Olyan vezető­séget választottak, amely képes lesz a műszak dolgozóit mozgósítani a párt- és kormány célkitűzéseinek megvalósításéra. Mi, a Diósgyőri Szénhánya Vállalat dolgozói örömmel értesültünk a mucsonyi szénbánya dolgozóinak pártunk III. kon­gresszusa tiszteletére tett nagyszerű fel­ajánlásairól. A II. kongresszus tiszteletére indult szocialista munkaversenyben a győztesek ti voltatok. A III. kongresszus tiszteletére indított versenyben mi kívánjuk elsőnek jelenteni felajánlásaink teljesítését. En­nek érdekében párosversenyre hívjuk a Mucsonyi Szénbánya Vállai.at dolgozóit és az alábbiakat vállaljuk: I Február havi termelésünket január -* • hónaphoz viszonyítva naponta 5 vagonnal emeljük és februárban terven felül 1200 tonna szenet adunk a hazá­nak. cy Március hónapban napi termele- síinket 6 vagonnal emeljük'és 1410 tonna szenet termelünk terven, felül. O Április havi tervünket a pártkon- •f* gres.-zus napjáig 7 vagonnal akar- juk túlszárnyalni. Ugyanakkor külör.iD I 1>cn: gondot fordítunk a paleválogatásra. » szén minőségének megjavítására, az eddigi 0.5 százalékos p,alstartalmát 0 1 :zúza­lékra csökkentjük. a megelőző a cAiftepirl, | A zavartalan termelés or etekében "• mindent elkövetünk karbantartás biztosítására, teljes üzemeltetésére. A Márta- és Áor>3 bányai száiiítópályán a hiányzó berende­zéseket beszerezzük. kiegészítjük é* üzembehelyezzük. ű* A mártabányai üaerabe* mérőt« 1-ig, Amra-bányán pedig április 4-ig megvalósítjuk a koncentrált csoportos pillérfejtést. 6 A következő munkavédelmi intéz- * kedéseket foganatosítjuk: ar. új bányászok oktatása érdekében beleseit- elhárító tanfolyamot szervezünk, ugyan akkor biztosítjuk a munka- és buleset védelmi beruházások helyes felhasználasat és fokozott gondot fordítunk » 'ácalrA. karbantartására, a munkahelyek tlwtó- ságáro. A Diósgyőri Szénbánya Vállalat neve ARVAY ISTVÁN párttitkir VINCZF. LAJOS üb. elnök PÓCSIK GYULA igazgató Url»á ti szerű szél nehezíti a hölorlaszok eltakarítását Borsodban A közelmúlt napok havazása és a szinte orkáuszerű szél 30 centitől egészen két méter niaga-sságig terje­dő hótorlaszokat emelt a megye te­rületén. Sátoraljaújhely, Sárospatak, Szerencs, Szikszó, valamint Mer.ő- csát., Mezőkövesd környékén, továb­bá a miskolc—budapesti műúton vannak hótorlaszok. A hófúvások első percétől kezdve két motoros hóeke dolgozik. Egyik Sátoraljaújhely környékén teszi jár hatóvá az utakat, a másik a Miskolc —Sátoraljaújhely közötti műúton tá­volítja el a hóakadályokat. A megyei tanács motoros hómaró­gépe először a Miskolc—Lillafüred— Eger közötti műutat tisztította meg. úgy, hogy’ a Budapest felé irányuló forgalom most ezen keresztül bonyo­lódik le. A hómarógép most a mis- kolc—budapesti utón dolgozik. Bükk* ábrány és Ernőd között mintegy 100 hófúvásba került gépkocsit szabadí­tott ki. A hótorlaszok eltakarításában se­gítséget nyújtanak a községek is. Gesztely és Megyaszó között a közsé­gek dolgozó parasztjai fogatos hó­ekékkel takarították el a torlaszokat. Ugyancsak a dolgozó parasztság se­gítségével tisztították meg a Bodrog­közben a pácini utat is. Többmilliós munkavédelmi beruházásokat kap az idén is a diósgyőri kohászat A dióssryőri Lenin Kohászati Müvekben i tavaly b* nem leesett -munka védelmi beruházások belies megvalósítása mellett az idén újabb jelentős összeg* két fordítóink a ttiutíkáívédelemre. ^ # .Jelenleg öt üzemi öltöző épül. A múlt évről megmaradt es^ az uj mwtK*- védelmi beruházások ösaeee médiaiadj.i 3 négymilljó^forintot. Kétmillió forintot fordítanak >7/d]őzőberendezések beépítésére. A szelloxőberendetéyek ftgy ress* hrt vagonban már <1 miiit év végén Diósgyőrbe érkezett. ^ Villanymotorokkal mukodo 72 tetö^p’iJözo ventilátor é<* 18 önműködő szellőző van a szállítmányban; ® ven ti lát örökár a gázos ^rélön tiniében és a kovacsmühel vekben szerelik fe A napokban várják a Szellőző Müvektől 73 lé.gzuhany szállítását- A nagykováé?.- műhelyben gdrcős légz-u hiányok at is szerelnek fel, amelyeket a szükségnek meg felelően odaállítanak, ahol 3 legnagyobb « hőség, vagy gáx nehewti meg * dob Có74>k munkáját. Az, elektroarélmü «ilíciumörlőjében betekkel ezelőtt elkészült i Ivelso porelszívó, amelynek bekötése azonban betek óta a folyamatos üzemmenet miatt húzódik. .... _ , . Szociális beruházások egész, sora is épül ]954_ben. \ 9 millió foruwtíK meghaladó crtókü beruházások közül <1 legjelentősebb az új étkezdék in-ogépító&e és a régiek bővítése, központi üzemi konyha és étkező létesítése, a vasgyári m<W felépítése és az új diósgyőri kultúrpalota tervezése. ,■4 hejöenubni cementgyárban begyújtották a második klinkerégető forgókemeneét A fiejőcsabai cementgyárban na­pok óta csak klinkerégetés folyik, mert. a cementörlő gyárrészlegben megkezdték a téli nagyjavítást. Bár a nagyjavítást márciusra tervezték, a téli hideg miatti kényszerű leállást kihasználják erre a munkára. Ter­melési értekezleten a dolgozók Ígé­retet tettek, hogy a pártkongresszus tiszteletére megrövidítik » javítás idejét. Ezzel az elhatározással kezdtek hozzá hétfőn a nagyjavításhoz. A kiin kéregetést az első akti a ké­mé nőében megszakítás nélkül foly­tatták. sőt kedden a régi mészégető­ből átalakított második klinkerégető kemencét is begyújtották. A forgóke­mencét közel féléves munkával való­sággal újjáépítették. I eljesítette kongresszusi felajánlását, új vállalást tett az újesanálosi gépállomás Az újesanálosi gépállomás első­nek jelentette a megye dolgozó né­pének, hogy munkára készen, csa­tasorban állnak az erőgépek, ekék, tárcsák, s amint az idő engedi, meg­kezdhetik a szántást, vetést, a ke­CÁZ ÚJ MÉRNÖK ............................................................................... Jtóste' hőnaiDal j McIött törtérit A diósgyőri kohászat új hivatal­háza — éppúgy mint más napokon — estefelé elcsendesedett. Elnémul­tak a számológépek, megszűnt a te­lefoncsörgés. Csak egy-két irodából szűrődött ki fény. A folyosón por­szívógépek zümmögtek; takarítottak. Gácsi elvtárs, a nagyüzemi DISZ- bizottság titkára elgondolkozva igye­kezett felfelé a II. emeletre, a DISZ- bizottságra- Erősen töprengett, mint mindig: mit kéne csinálni, mit ta­nult a Szovjetunióban, mire tanítot­ták a komszomolisták, s miként hasz­nosítsa mindezeket a tapasztalatokat a DISZ-fiatalok érdekében. Vezetőség választó gyűlésről jött. Nem volt megelégedve a látottakkal, nem úgy mentek ott a dolgok, mint kellene. — így van ez! — sóhajtott. — Az életet és az elméletet nem könnyű összhangba hozni. De az lenne jó dolog — latolgatta magában, felfelé lépkedve a lépcsőn •—, ha mindén negyedévben össze­hívnák az ifjú kommunistákat, ha a pártbizottságok újabb 200 ifjú kom­munistát küldenének a DISZ-be dol­gozni. Még nagyobbak lennének, az eredmények. Amikor idekerült, alig akadt néhány ifjú sztahánovísta, ma közel 200 fiatal sztahánovista van a gyárban. Sok kezdeményezést megvalósítottak, « dicséretből is ju­tott bőven- De valahogy olyan örege­sek a DISZ-szervezetek. Itt kell mi­előbb fordulatot elérni- Nagy erő rej­lik a mi. fiatalságunkban, csak jól kell irányítani őket ’ Ehhez persze se­gítség kell­Ilyen nnnrtAl*tnkk»l J lépett be titkári szobájába. A huzattól becsa­pódott ajtó riasztotta fal töprengésé­ből- Az íróasztala mailett egy am­ber Olt. Olyan fiatal, mint <5 Les­tyák elvtárs — a karbantartó gyár­részleg új mérnöke. Lám nem feledkezett meg a múlt­kori beszélgetésről, eljött. A két fiatalember, aki termetre és alakra is igen hasonlít egymáshoz, keményen kezetrázott. A DISZ-titkár üdvözölte a vendéget, s a mérnök köszöntötte p gyár ifjúmunkásainak vezetőjét. Szívből jövő kézszorítás volt. Két: olyan fiatalember találko­zása. akik elvben, gondolkodásmódban egyek, s ha más munkaterületen dolgoznak is, de közös cél érdeké­ben. Hamar belemelegedtek a beszélge­tésbe. — Örömmel segíteni fogok a fia­taloknak — mondta Lestyák elv- társ- —- Sokkal tartozom pártomnak; neki köszönhetem, hogy elvégezhet­tem az iskolát, s mérnök lehettem. De sokkal tartozom a DlSZ-szerve- zetnek Is, hogy felkarolt, támogatott. S ezt most viszonozni kívánom. — Köszönöm a DISZ-fiatalok ne­vében — ölelte meg Gácsi elvtárs a fiatal mérnököt. fl hatsk gyorsan peregtek Egyik nap sör került a karbantartó gyár­részleg DISZ alapszervezete vezető­ségének újraválasztására- Napokkal élőtte széleskörű előkészületek foly­tak. amelyekből Lestyák elvtórs, is kivette a részét. S amikor választottak, Lestyák elvtárs mellett sok fiatal szavazott­Végül is a karbantartó gyárrész­leg új DISZ-vezetőségének titkára a fiatal mérnökember lett. A választás után azonnal munkához látott, ösz- szehfvta az új vezetőséget, megbeszé­léseket tartott velük, tervet készítet­tek. Szeretettel beszélnek róla. A fia­talok lelkesednek érte. Gyakran for­dulnak hozzá tanácsért. — Mi tanácsolsz? Lestyák elv­társ. Azt szeretnénk, ha üzemünk fiataljai mindenben az élen járná­nak. Helyesnek tartod, ha az ózdia­kat kihívjuk versenyre? — Naponta száz és száz ilyen kérdésre válaszol. Kiegészíti a javaslatokat, intézkedik — egyszóval úgy dolgozik, amint egy DISZ-tItkárnak dolgoznia kell. A főművezető így beszél róla: — Különösen az tetszik nekem, hogy mindig tanul. Most mezőgaz­dasági szakkőnvvéket olvasgat, pedig gépészmérnök. Hogy mit akar, ma­gunk sem tudjuk. A fiatalok vala­mit sejtene.k, de nem árulják el. Eerv-két n*na*l később kiderült, hogy Lestyák elvtárs azért búvárko­dott a mezőgazdasági szakkönyvek­ben, mert az emődi c$ a baktakéki gépállomásra akar egy brigáddal ki­menni. Az üzem fiataljai követték. A javítóműhely DISZ-brigádjai két traktor generáljavitását vállalták el. Február 20-ra készen lesznek — ezt ígérték. Az alkatrészek gyártása már nagy ütemben folyik. Ma tele van az üzem keresgélő fiatallal. — öt Is ott akarjuk látni az új I Gyakran hangzik tél az örömkiáltás: vezetőségben —- mondták * felszó-1 —- Nézzétek, ebből *z anyagból arz- lalók; — Bízunk benne. tergályözhatunk valamit, itt meg csak hulladék, semmi haszon belőle. Lestyák elvtárs, a mérnök, DISZ- titkár azonban még jobban össze akarja kovácsolni a DlSZ-szerveze­tet. — Tudjátok — mondja —, az a baj, hogy amikor egy-egy értekez­letre összejövünk, olyan hangulat alakul ki, mintha nem tudom mi­yen gazdag élettapasztalatokkal ren­delkező öregek, tudósok, történészek üléseznének. Hiányzik még mindig a szervezetben a fiatalos hév, a vi­dámság, a nóta. Én nem szakállas DISZ-tagokat akarok nevelni, hanem olyan fiatalokat, akik között otthon van a tréfa, de ha komoly munká­ról van szó, önként vállalt vasfe­gyelemmel. tűzön-vizén keresztül végrehajtják, amivel a DISZ és a párt megbízza őket. Ehhez az kell, hogy sokszor együtt legyünk, együtt járjunk moziba, színházba, együtt táncoljunk, szórakozzunk, énekel­jünk. Most azért csatázik, hogy biztosít­sa a fiatalok tanulási lehetőségét, továbbképzését és sok-sök 'íjjal meg­ismertesse őket. Ezekhez igényeli a pártszervezet segítségét, pártmegbD tatásokat kér a fiatalok számára. * íme. íor öolonriV 1 egy új fia I al mérnök, egy DISZ-titkár. Minden szaváért felelősséget érez, mindenütt előtérbe helyezi a közösség ügyét, harcol az ifjúsággal, együtt küzd ve­le nagyszerű célkitűzéseikért. Kell-e mondani, hogy ilyen DISZ- titkárt szeretnek a fiatalok, akik szavára egyemberként Indulnak harcba bármely nehézség leküzdé­sére. Sok ilyen DISZ-tít.kárra van szükségünk. Tanuljatok tőle. fiata­lok, hiszen ő mindenkit szívesen tanít. SÜTŐ JANOS meny. nagyszerű harcot a több, jobb termésért. Felajánlásunkat teljesítettük — írják az újcsanálosiak —. de nem állunk meg. Uj vállalást teszünk, a Hl. pártkongresszus tiszteletére vál­laljuk. hogy május 13 helyett már­cius 3-rc befejezzük a eséplő és aratógépek javítását. Vállaljuk 2 lakókocsi. 2 simító és 2 soroló elké­szítését, 4 tagú javítóbrigádot szer­vezünk, amely segíti a megye egyik, a gépjavítás terén lemaradó gépál­lomásának munkáját. Gépállomásunk DISZ-flataljal vál­lalják. hogy az aratógép javítását május 25 helyett február 25-re befe­jezik. Javítás közben megismertetik az aratógép kezelésével azokat a dolgozókat, akik eddig még nem arattak. Ezenfelül cséplögéproncsok- ból március 31-re két új lakókocsit készítenek. Megerősítik a DISí- szervezetet és a politikai kör mun­kájából. a politikai oktatásból mind­annyian ifjú kommunistákhoz mél­tóan kiveszik részüket. A gépállomás vezetősége és dolgo­zói nevében KOVÁCS K. JÓZSEF igazgató A Kínai Népköztársaságba utazik a magyar labdarugó C-váiogatott A magyar labdarugó Cmvdlogaiott « napol.t an. — sldrelAthatAlag szombaibn — a Kínai y/.pkőztársasáffSa t/f-aalt. Az lOVQt!«s Moeskvdiff V4S11IOP, onnan re. pti/ő<?ép/rn teszi mep az utat PeKnffiff. A mérkőzésekre hárem \tn/n vfre&ban ■ Peringben. Sanghajban flarkauhai' \erfu majd sor, $ különböző együttesek lesznek a magyar C-Mtpat ellenfelet. A mintegy n.-’.ő; ven napos útra SS já­tékos n'azik (MTt) Nagy-Britanniáhan kedden 3500 villanyszereid sztrájkolt Az „AFP" hírügynökség jelenti: az angol villamosip*rí munkások szakszervezete közölte, hogy kedd*» 3500 villanyszerelő sztrájkolt Angliá­ban. A sztrájk o héten legerősebben Lancashire vidékét, mtndenekeléU Liverpoolt és m»s városokat érintett*

Next

/
Oldalképek
Tartalom