Észak-Magyarország, 1954. január (11. évfolyam, 2-26. szám)
1954-01-27 / 22. szám
lass. eSZAKMÄGYARORSZAG 3 . Beclin (A „ tójától.) Január 25-én, a volt szövetséges ellenőrző tanács épületében megnyílt a Szovjetunió, Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok- külügyminiszterének értekezlete. Az értekezleten résztvesz V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere, G. Bidault, ' Franciaország külügyminisztere, A. Eden, Anglia külügyminisztere és J. F. Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere. Az értekezlet munkájában szovjet részről résztvesz: A. A. Gromiko, J. A. Malik, továbbá G. N. Zarubin, Sz. A. Vinogradov, G- M. Puskin, V. Sz. Szemjonov, L. F. Iljicsov, A. A- Szoboljev, N. T. Fedorenko, I. IBidault kifejezte azt a meggyőződését, hogy a berlini értekezlet első lépésül szolgál majd a négy hatalom közti kapcsolatok tartós megjavításának útján és újból megnyitja az utat az általános rendezés felé, amely végét vet a világ kettészakítottságának. Bidault ezután rámutatott, hogy az értekezleten résztvevő országok között vannak nézeteltérések és hogy az értekezletnek minden megoldatlan kérdést meg kell vizsgálnia. A francia külügyminiszter azt állította, hogy az Egyesült Államok által beterjesztett javaslatok lehetővé teszik _az atomveszély kérdésének megoldását és hogy Franciaország véleménye szerint a leszerelés kérdése kapcsolatban áll az atomkérdésről folytatandó tárgyalások eredményeivel. Bidault elismerte az ázsiai problémák fontosságát és kijelentette, hogy ezeket a kérdéseket meg kell oldani, „minél gyorsabban, annál jobb". Azt állította azonban, hogy „e kérdés megoldását nem gyorsítanák meg olyan kísérletek, hogy a kérdést természetes határain túl vizsgálják meg'' és kijelentette, hogy ezt az értekezletet az európai kérdések megtárgyalásának kell szentelni- „Nem gondolom — mondotta —, hogy Ausztria sorsa Korea sorsától függ- Miért kellene összekapcsolni Németország egyesítésének kérdését Kina nemzetközi státusza megállapításának kérdésével ?‘‘ A francia külügyminiszter elismerte, 'hogy Európa fennálló megoszlása „nem egészséges jelenség", amelyet az érdekelt hatalmaknak meg kell szüntetniök. Emellett azonban megismételte azt a régen meg„Ez a berlini értekezlet — mondotta — reményeket keltett az egész földkerekségen. A békeszerető népek békés munkát várnak tőlünk, nem szabad bennük csalódást keltenünk". Eden a továbbiakban azt mondotta: Angliában sokan azt remélték, hogy a háború idején kialakult együttműködés a béke éveiben is folytatódik és hogy a brit nép mélyen sajnálja, hogy ez lehetetlennek bizonyult- Azt állította, hogy AngliáIljicsov; Franciaország részéről: Pa- rodi, De La Tournelle, De Margerie, Broustra, Seydoux, Bayence; angol részről: Roberts, F. Hoyer-Millar, W- Hayter, Oh. F. C- Coleman, A. Nutting; az Egyesült Államok részéről: R- L. O'Connor, D. MacArtur, Ch. Bohlen, R- R- Bowie, D. Bruce, J- Conant, Ch. D. Jackson, C, W. McCardle. A miniszterek az első ülésen megállapodtak abban, hogy a kialakult rendnek megfelelően sorrendben elnökölnek. Az első ülésen Dulles elnökölt. Miután a miniszterek megállapodtak a munka rendjének kérdésében, az elnök G. Bidaultnak adott szót, hogy elmondja nyilatkozatát. cáfolt állítást, hogy ezt a megoszlást „rákényszerítették" a nyugatra, noha az a valóságban a nyugati hatalmak politikájának következménye. Bidault kijelentette, hogy tartózkodik a történelmi sorrend minden elemzésétől és az elsődleges okokra való minden hivatkozástól. „Úgy véljük — mondotta —, hogy védelmi programunk semmi esetre sem lehet megbeszélések tárgya". Bidault ezt azzal indokolta, „hogy a nyugati hatalmak úgynevezett „védelmi'' intézkedéseinek célja biztonságuk szavatolása. Bidault véleménye szerint a vita tárgyát a német békeszerződésnek és az osztrák államszerződésnek kell képeznie. A német kérdést érintve, kijelentette, hogy a békeszerződés előkészítésének feltételeit, mégpedig az egész Németországot képviselő kormány létrehozását még nem valósították meg és ismét megismételte a nyugati hatalmak ismert állítását, azt, hogy a probléma megoldását úgynevezett „szabad választások'1 megtartásával kell kezdeni. Bidault kijelentette, hogy a német nacionalizmus erősödésének és a Németország részéről fenyegető veszélynek az elhárítása érdekében „célszerű Németországot tisztán védelmi jellegű szervezetbe kapcsolni, amelyben e csoportosulás természeténél fogva lehetetlen bármely tag egyéni és kollektív agressziója". Azt állította, hogy „a demokrácia sorsa Németországban Németországnak a nyugattal való társulásától'* függ. Ezután Ä. Eden, Anglia külügyminisztere mondotta el nyilatkozatát. nak ezzel kapcsolatban „nem volt más választása, minthogy szövetségeseivel együttműködésben cselekedjék, hogy megőrizze biztonságát és fenntartsa a békét Európában.'1 Eden e próbálkozása után, amellyel menteni igyekezett a nyugati hatalmak tömbjének megalakítását és Európa kettészakításának politikáját, kijelentette, hogy az értekezletnek azt a célt kell maga elé tűznie, hogy „feljebb emelje azokat a sorompókat, amelyek Európában fenn- állanak, másodsorban pedig bizalommal teljesebb kapcsolatokra ösztönözzön a nyugati országok és a Szovjetúnió között.“ Az angol külügyminiszter ellenezte a „világproblémák'* megtárgyalását. Kijelentette, hogy az értekezlet többet ér el, ha a minisztereknek sikerül elhárítaniok a feszültség fontos okainak egyikét, vagy másikát „és nem tárgyalják a feszültséget elvontan.'* „Ez az értekezlet — mondotta — Európa értekezlete Európáról". Éppen ezért mindenekelőtt a fő európai problémákkal — Németországgal és Ausztriával — kell foglalkoznia. Eden a továbbiakban egyetértett Bidaultnak azokkal a megjegyzéseivel, amelyek a biztonság fenntartására vonatkoznak- „Őfelsége kormánya — mondotta — az Egyesült Nemzetek tagja. Ugyanakkor szerződésünk van a Szovjet- únióval. Ez a szerződés még sok évig érvényben marad. Mi rendületlenül tartjuk magunkat e kötelezettségekhez. Ezek a kötelezettségek biztosítják, hogy sohasem veszünk részt valamilyen agressziós cselekményben, sohasem fogjuk fenyegetni a Szovjetúnió biztonságát.'* Eden megpróbálta úgy feltüntetni a nyugati hatalmak egyezményeit és szerződéseit, mintha azok „tisztán védelmi jellegűek", a biztonságot garantáló intézkedések lennének. Késznek nyilatkozott arra, hogy — ha a szovjet kormány ezt szükségesnek tekinti — megtárgyalja a Szovjetúnióval a Szovjetúnió biztonságának kérdését. Eden utalt arra, hogy a Szovjetúnióval fennálló ellentétek és az európai nehézségek alapját a német kérdés és Németország meglévő és mesterséges megoszlása képezi és elismerte, hogy Németország békés egyesítése és a német békeszerződés megkötése a tartós béke új távlatait nyitná meg Európában. E kérdés megoldásának útjairól szólva azonban megismételte a nyugati hatalmak kormányainak ismert állításait arról, hogy az első lépés a német kérdés megoldása felé állítólag az úgynevezett „szabad választás" egész Németországban, ami — mint ismeretes — Németország megoszlásának jelenlegi körülményei közepette és az ország nyugati részében a terrorista bonni rendszer fennállása mellett nem vezethet a német nép szabad akaratnyilvánítására és Németország békés, demokratikus alapon való egyesítésére- Eden javaslata szerint, ha megtartották ezeket a „szabad választásokat" — amelyeknek az a valóságos célja, hogy a német nép akarata ellenére egész Németországra a bonni rendszert terjesszék ki —, az első feladat az alkotmány ózó gyűlés előkészítése volna, hogy biztosítsák az össznémet kormány megalakítását. Eden hozzátette, ho^y az össznémet kormány megalakulásáig egész Németországban az úgynevezett szövetségi köztársaság köz- igazgatásának kellene működnie. Ezután V. M. Molotov, a Szovjetúnió külügyminisztere mondotta el nyilatkozatát, A négy fiatal om külügyminiszterei berlini értekezletének megnyitása TASZSZ" különtudósíBidault francia külügyminiszter nyilatkozata Eden angol külügyminiszter nyilatkozata F. M. Molotov elvtárs nyilatkozata Elnök Ur, Miniszter Urak! Franciaország, Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetúnió külügyminiszterének jelenlegi értekezlete magára vonja a széles nemzetközi társadalmi körök figyelmét. Sokan fontos eredményeket várnak ettől az értekezlettől. Vannak homlokegyenest ellenkező vélemények is. Mint ismeretes, egyes körökben eleve kijelentik, hogy a berlini értekezlet kudarcra van ítélve és hogy — úgymond — már most, amikor a berlini értekezlet még hozzá sem kezdett a munkához, elő kell készíteni a közvéleményt annak elkerülhetetlen csődjére. Az eféle vélemények természetesen nem olyanoktól származnak, akiket a berlini értekezlettel kapcsolatban jóakaróknak nevezhetnénk. Ami a szovjet kormányt illeti, nem fogadhatja el azoknak az álláspontját, akik eleve készek belenyugodni a berlini értekezlet eredménytelenségébe. Felteszem, hogy közöttünk, az értekezlet résztvevői között, az említett szempont egyáltalában nem találkozik együttérzéssel. A berlini értekezletet a jegyzékváltás elég hosszú időszaka előzte meg, amelynek során három kormány — Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok —, valamint a Szovjetúnió kormánya részletesen kifejtette véleményét ennek az értekezletnek a feladatairól. Ez a véleménycsere megmutatta, hogy noha a siagy hatalom kormánya egyikmásik kérdésben eltérő álláspontot képvisel, teljesen megérett annak szükségessége, hogy ezeknek az államoknak képviselői értekezletre jöjjenek össze. Valóban, emberek milliói várnak választ arra a kérdésre, elősegíti-e ez az értekezlet a béke megerősítését, a nemzetközi feszültség enyhülését, valamint az európai biztonság valóságos megteremtését. Amilyen mértékben megfelel a berlini értekezlet ennek az alapvető feladatának, olyan mértékben lesz majd pozitív szerepe a nemzetközi kapcsolatok további fejlesztésében. A jelenlegi tanácskozás napirendjét nem állapították meg előzetesen. Kitűnt, hogy célszerűbb, ha maga a külügyminiszterek értekezlete szabja meg napirendjét. Ami a szovjet küldöttséget illeti, az abból indul ki, hogy a jelenlegi értekezlet napirendjének megállapításánál ezt a kérdést nem formálisan, hanem érdemben kell megvizsgálni. Feltétlenül azt a szempontot kell követnünk, hogy értekezletünk napirendjén olyan kérdések szerepeljenek, amelyeknek megtárgyalása elősegítené a béke megszilárdítását és a nemzetközi feszültség további enyhítését. Ezen a téren az elmúlt évben már születtek bizonyos eredmények. Valóban nem szabad lebecsülni a koreai háború befejezését és a fegyverszünet megkötését, amit mindenekelőtt a Kinai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kezdeményezésének eredményeként értünk el. Ennek az eseménynek pozitív eredményei megmutatkoztak mind Ázsiában, mind Európában, mind pedig Amerikában. A megtárgyalandó kérdések közül először a német kérdéssel foglalkozom. ügy tekinthetjük, a jelenlegi értekezlet valamennyi résztvevője egyetért abban, hogy a német kérdést értekezletünk napirendjére kell tűznünk. Egyúttal nyilvánvaló az is, hogy a német kérdést nem lehet elszigetelten tárgyalni, hogy e kérdés meg- vizsgálásá elszakíthatatlan kapcsolatban van az európai biztonság megteremtésének általános kérdésével. hogy a német problémának csakis ilyen megoldása lesz tartós és igazságos, olyan, amely elősegíti az európai béke megszilárdítását. Ismeretes, hogy mind az első, mind a második világháború kirobbantásáért elsősorban Németország felelős, Vilmos császár korában a német militarizmus agresszív erői robbantották ki az első világháborút. Bár a német militarizmus kegyetlen vereséget szenvedett ebben a háborúban, a hitlerista Németország kirobbantotta a második világháborút, amely még súlyosabb vereséggel végződött. Az is ismeretes, .hogy a második világháború mérhetetlen áldozatokat követelt Európa népeitől. — Ezek az áldozatok sok tekintetben felülmúlták azt a szerencsétlenséget és kárt, azt a vér- és emberveszteséget, amelyet az első világháború okozott.* A legnagyobb áldozatokat — nem is szólva a legnagyobb erőfeszítésekről — országunk, a Szovjetúnió népei hozták. Szovjet családok milliói vesztették el szeretteiket — férjek, fiúk, testvérek pusztultak el. Óriási áldozatokat hoztak a szovjet nők is, a Szovjetúnió népei mindezt sohasem felejthetik el. Teljes mértékben megértjük a hitlerista agresszió által sújtott más népek áldozatainak jelentőségét is. Érthető számunkra a német nép érzése is, amelyet az agresszív német militarizmus értelmetlenül belehajszolt mind az első, mind a második világháborúba és mindmáig érzi a német militarizmus politikájának pusztító következményeit. Mindebből következik: a jelenlegi körülmények között a német kérdést úgy kell megoldani, hogy kizárjuk azt a lehetőséget, hogy a német militariz- mus újból megpróbáljon világháborút kirobbantani. Ez azt jelenti, hogy a német kérdés megvizsgálása elszakíthatatlan kapcsolatban áll az európai biztonság megőrzésével. Mint a történelmi tapasztalat mutatja, ennek óriási jelentősége van a világbéke biztosításának szempontjából is. Külön kell utalni arra a tényre, hogy mind a második világháború idején, mind pedig annak befejezése után a négy hatalom kormányai amelyek a jelenlegi értekezleten képviselve vannak, egységes véleményen voltak, közös nézeteket vallottak ebben a kérdésben. Elegendő ezzel kapcsolatban emlékeztetni az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetúnió kormányfői által az 1945 februárjában Jaltában tartót! értekezleten meghozott döntésekre, valamint ugyanezeknek a kormányoknak 1945 augusztusában a potsdami értekezleten kötött megállapodásairaA jaltai értekezlet határozatai előírják, hogy „szilárd és megingathatatlan elhatározásunk, hogy megsemmisítjük a német militarizmust és nácizmust s gondoskodunk arról, hogy Németország soha többé ne zavarhassa a világ békéjét-'* Ezek a határozatok teljes támogatásra találtak mind Franciaországban, mind pedig a többi egyesüli nemzetnél. A potsdami értekezlet résztvevő államai az említett jaltai határozatokat megerősítették. A potsdami nyilatkozatban Németországról kijelentették, hogy „a német militarizmust és nácizmust gyökerestől kiirtják és a szövetségesek megegyeznek abban, hogy most és a jövőben más intézkedéseket is foganatosítanak, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait, vagy a világbékét." Ezekhez a határozatokhoz csatlakozott Franciaország is. E döntések támogatásra találtak a világ minden népénél, A német kérdésnek az európai biztonság fenntartása követelményeinek megfelelő megoldása nemcsak az európai népek és különösen a Németországgal szomszédos államok érdekeinek felel meg — ez utóbbi államok több ízben voltak az agresszív német militarizmus áldozatai —, hanem megfelel maga a német nép nemzeti érdekeinek is. A fent említett potsdami nyilatkozatnak Németországról szóló fejezete a német kérdés megoldásának ezt az oldalát is előírta. A nyilatkozat ezt mondja: „A szövetségeseknek nem szándékuk megsemmisíteni vagy rabságba vetni a német népet. A szövetségesek lehetőséget kívánnak nyújtani a német népnek, hogy felkészülhessen életének demokratikus és békés alapon történő újjászervezésére. Ha a német nép erőfeszítései állhatatosan e célra fognak irányulni, akkor idővel lehetségessé válik, hogy elfoglalhassa helyét a világ szabad és békés népei között". Ugyanezt a gondolatot még 1942- ben kifejezte J. V. Sztálin, emlékezetes szavaival: „A történelem tanulsága az, hogy Hitlerek jönnek és mennek, de a német nép, de a német állam marad-“ Érvényben vannak-e most ezek a Németország fejlődésének békeszerető és demokratikus útjáról szóló határozatok? Erről nem lehet két vélemény. Mind a szovjet népnek, mind Franciaország. Anglia és az Egyesült Államok népeinek azon nemzetközi egyezmények értelmében kell határozatot hozniok a német kérdésről, amelyeket Anglia, az Egyesült Államok, és a Szovjetúnió kormánya elfogadott és amelyekhez Franciaország kormánya csatlakozott. A Jaltában elfogadott határozatnak, a potsdami egyezményeknek és az e határozatokban a német kérdésre vonatkozó alapvető céloknak kell megmutatniok azt a fő irányt, amelynek meg kell felelnie a berlini értekezlet határozatainak a német kérdésről. Akkor az európai béke megszilárdításának érdekeit fogják szolgálni. Akkor az európai népek közötti kapcsolatok, beleértve a német néppel való kapcsolatokat, normálisan, a nemzetközi együttműködés megszilárdítása útján fognak fejlődni. A háború után kialakult európai helyzet teljesen alátámasztja, hogy ezek a határozatok, amelyek előírják, hogy szükség van a német kérdésnek az európai biztonság követelményeinek megfelelő rendezésére — helyesek. Ebből következik, hogy Németország egysége újjáteremtésé- nek és az össznémet kormány megalakításának kérdése elszakíthatatlan kapcsolatban van azzal a kérdéssel!, vájjon béikeszerető, demokratikus állam lesz-e az egységes Németország, avagy újból militarista és agresszív állammá válik. Ebből következőleg megengedhetetlen, hogy egész Németországot, vagy Németország valamelyik részét bevonnák az „európai védelmi közösség"- féle csoportosulásba. Az „európai védelmi közösség" ugyanis az európai országok egyik csoportjának katonai tömbje, Európa más államai ellen. Hogy például Nyugat-Német- országnak az „európai védelmi közösségbe" történő bevonása összeegyeztethetetlen az európai biztonság fenntartása feladatának megoldásával, az már abból is kitűnik, hogy államok ilyen katonai tömbjének megalakítása nemcsak lehetetlenné teszi Németország nemzeti egységének újjáteremtését, de elkerülhetetlenül arra vezet, hogy komolyan fokozódik az új európai háború veszélye. Erre tanít bennünket a XX. század történelmének tapasztalata is, hiszen senkinek közülünk nincs oka kételkedni abban, hogy az újjá* erem tett német militarizmus előbb, vagy utóbb, de feltétlenül darabokra tép minden olyan nemzetközi megállapodást, amelyhez monl jelenlegi képviselői hozzájárulnak. Ezek csak arra várnak, hogy elfogadják az „európai hadsereg" megalakításáról szóló határozatot. Aki mostanában illúziókban ringatja magát azt illetően, hogy a német militarizmus megtartható az úgynevezett „európai hadsereg'* eredeti terveinek keretei között, az talán később majd megbánja ezt, da akkor már késő lesz. Ha a német militarizmus előtt megnyílik újjászületésének útja, akkor — amint erről két világ* 1 háború történelmi tapasztalata \ tanúskodik — az új világháború veszélye kérlelhetetlenné, reálissá és elkerülhetetlenné válik. Éppen ezért nem meglepő, hogy Európa népeit igen nyugtalanítja az a kérdés, milyen úton halad Németország további fejlődése — az egységes, demokratikus Németországnak más országokkal folytatandó békés együttműködése útján-e, avagy az új világháború előkészítésének és kirobbantásának útján, olyan úton, amely egyúttal maguk a németek közötti testvérgyilkos háborúra is vezet. Gondolni kell a német militarizmus újjáteremtése politikájának más komoly következményeire is- Az úgynevezett „európai hadsereg" megalakítása, azaz helyesebben szólva a néhány nyugateurópai állam olyan hadseregének megalakítása, amelyben a fő katonai erő a revansiszta, agresszív célokat követő nyugatnémet hadsereg lenne, előidézheti más európai államok védelmi szövetségének megalakítását, az utóbbiak biztonságának fenntartása érdekében. Ebben az esetben, ahelyett, hogy az európai népek az európai béke és biztonság közös fenntartásáról gondoskodnának, két, egymással szembenálló katonai államcsoportosulásra szakadnának. Ez pedig feltétlenül az új európai háború veszélyének fokozódására vezetne. Az ilyen veszélyes európai helyzet kialakulásával különösen olyan szárazföldi európai országoknak kell számolniok, mint a Szovjetünk és Franciaország. Teljesen érthe'ő, hogy Franciaországban növekszik az „európai hadsereg" ellenfeleinek száma, hiszen ebben a hadseregben uralkodó helyet foglalna el a nyu* gatnémet hadsereg, élén hitlerista tábornokokkal, akik megmutatták ábrázatukat, mint Franciaország területének nemrégi megszállói is. A Szovjetúnió területének jelentős részét négy éven át megszállva tar* tóttá a hitlerista hadsereg. A szov* jet nép óriási áldozatot hozott mind emberben, mind anyagban a Német* (Folytatás a 4. oldalon.)
