Észak-Magyarország, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-11 / 290. szám

*</6 • /ő / A & r Hejőcsabai őrjárat Balogh Piroska megállta helyét V* J-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA iX. évfolyam 290. szám Ara 50 fillér 9PWRNINHMB)« Miskolc, 1953 december 11, péntek ^ EL A SZÉGYEKLEIES ^ ülfllSÖ HELYRŐL! Megyénk dolgozói örömteli lel­kesedéssel fogadták a pártunk Központi Vezetőségének határoza­tán alapuló kormányprogramot, melynek legfőbb célja a dolgozókról való fokozottabb gondoskodás. Üzemi dolgozóink a kormány- program mielőbbi megvalósulását azzal segítik elő, hogy határidőre teljesítik éves tervüket. Javítják a gyártmányok minőségét, fegyelme­zettebben helytállnak a munká­ban, az eddiginél több közszük­ségleti cikket gyártanak. A megye, dolgozó parasztjai azzal járulnak hozzá a program mielőbbi megva­lósulásához, hogy idejében, gon­dosan megalapozzák a jövő évi termést, maradéktalanul teljesítik állampolgári kötelezettségüket. De az elért sikerek ellenére még nem mondható el, hogy a falu dolgozói már mindent megtettek az életszínvonal gyors emelése ér­dekében. Megyénkben különösen súlyos a lemaradás a begyűjtés­ben. Az országos begyűjtési ver­senyben Borsod a szégyenletes : utolsó helyen kullog. Vájjon mi ennek az oka? Az elmúlt évhez viszonyítva a ^apásokból sokkal jobb volt a ter- ; inés. Jóval több élőállatja, hízott | sertése van dolgozó parasztjaink- ; nak. Ugyanakkor a beadási köte­lezettség is jóval kevesebb a tava­lyinál. Azt sem lehet mondani, hogy a hátralékos dolgozó parasztok nem akarják a jobb életet. Csak hogy a párt, a tanács népnevelői sok helyen nem tudatosítják elég­gé, hogy mit kell tenni ezért a jobb életért. Nem mondják el, hogy a kormányprogram nemcsak előnyöket és kedvezményeket biz­tosít, hanem kötelezettségeket is ró a dolgozó parasztokra. Aki el­zárkózik a kötelezettség teljesítése elől, az nem tarthat számot a kedvezményekre sem. Borsod lemaradásának legfőbb okát a tanács és a begyűjtő szer­vek rossz munkájában kell keres­ni. Nincs meg a kellő összhang munkájuk között. Ahelyett, hogy egymást segítenék, sokszor egy­más munkáját hátráltatják. így például az encsi községi tanács nem adja ki idejében a dolgozó parasztoknak a sertésbeadáshoz szükséges járlatlevelet. Emiatt a legutóbb öt dolgozó parasztnak vissza kellett vinnie hízott serté­sét. Ongán a községi tanács a ha­nyag nyilvántartás miatt nem tud­ja kimutatni, hogy kik a község­ben a hátrálékosok. Krasznokvajdán a községi tanács a dolgozó parasztokkal történő elő­zetes megbeszélés, vagy értesítés nélkül hajt végre elszámoltatáso- < kát. Nagy hiba tanácsaink részéről, j hogy nem népszerűsítik eléggé a példamutató dolgozó parasztokat. | ■ A megyei tanács nem ismeri elég- ! gé a jól dolgozó községi tanácsok begyűjtési módszerét. Pedig sok ilyen hasznos tapasztalat is van megyénkben. A tokaji községi ta­nács elnöke és a begyűjtési állan­dó bizottság tagjai például napok- ! kai előbb felkeresik a dolgozó pa­rasztokat és közösen beszélik meg, . hogy melyik napon adják be a sertéseket. Tokaj község dolgozó parasztjai már 93 százalékig ele­get tettek sertésbeadási kötclezett- | ségüknek. Az élenjárók példája nyomán javítsanak munkájukon a taná­csok és begyűjtési apparátus dol- : gozói. Tartsák szem előtt, hogy | ezekben a napokban igen sok függ | az ő munkájuktól. Rajtuk múlik. ; hogy év végéig megyénk dolgozó parasztjai maradék nélkül eleget í tegyenek állam iránti kötelezettsé- ; güknek. Pártszervezeteink segítsék ; a begyűjtés előrelendítését azál­tal, hogy jobb politikai munkát | | fejtsenek ki falun. Legyen most i legfőbb jelszavunk: el minél előbb j i a szégyenletes utolsó helyről! , V, ________ ... .......J BESZEDES SOROK Befejezte évi tervét a diósgyőri mariin IX. kemence brigádja A diósgyőri martin IX. kemencé­je december 1-én befejezte évi ter­vét. A kemence december 9-én 113 százalék napi teljesítményt ért el. A műszaki vezetők most a zavar­talan átmenet biztosításán dolgoz­nak, arra törekszenek, hogy megte­remtsék a még jobb munkafeltétele­ket a jövőévi terv teljesítéséhez. Erősödnek, gazdagodnak a putnoki járás fölrfmíívesszövetkezetei tormány program megvaló­sításáért végzett munká­ban. De nemcsak számbelileg erősödnek a putnoki járás földmüvesszövetkezetei. A putnoki kisárudu például október hónapban 541.000 forintos forgalmat bonyo­lított le. A napokban a járás fóldművesszövetkeaeteinek tagjai értekezletet tartot­tak, ahol a vezetők beszá­mollak az eddig végzett munkáról és ismertették azokat a feladatokat, me­lyek a földmüvessai vetke­zet dolgozóira várnak a 17/ nápbolt, Siúsüslet és népbiiffé nyílik Kazineharcskán Az új városban, Kazincbarcikán és az épülő kooperáció területén már 14 népbolt működik. A leg­utóbbi óruvásáron, melyet az úi vá­rosban tartottak, több mint félmil­lió forint értékben vásároltak ru­hát és más közszükségleti tárgya­kat a kazincbarcikai építők. A dol­gozók növekvő igényeinek a kielé­gítésére most új népbolt nyílik a városban. Az új üzletet a legkorszerűbben szerelik fel. A belső építés befeje­zése után szerdán megkezdődött a fényezett pultok beépítése. A több mint 600 légköbméteres üzlethelyi­ségben a pultba építik be a jég­szekrényeket, melyekben majd rom­landó élelmiszereket tárolnak. A csarnokszerü eladóterem mellett nagy raktárhelyiséget építenek. Az új üzlet , dolgozóinak higiéniáját szolgálja a zuhanyozóval felszerelt fürdőszoba is. Az új népbolt belső berendezésé­nek építésével egyidejűleg megkez­dődött egy húsbolt és egy népbüffé berendezése is. A berendezési mun­kálatok elvégzése után, új esztendő első napján nyílik meg Kazincbar­cika első állandó népboltja, húsüz­lete s népbiifíéje. 17 ezer fiúöltöny kerül forgalomba a fenyőfa ünnepe elült December az ajándékozás hónapja. Erre gondoltak a férfiruhagyár ter­vezői. Még a fenyőfaünnep előtt V.000 fiuöUönyt készítettek. Az öltönyük nyolcféle anyagból, hat különböző fa­zonban készültek. Többnyire azonban a — keresletnek megfelelően. — egysoros öltönyt hoznak forgalomba. Tizenhat éves fiuknak sötétkék komgamból is készül ruha. Sok öltönyt készítenek sportszövetből. Egv Péch Antal-tárói bányász példája résztvesz a politikai Fehér Imre sztahanovista vájár a Péch Antal-tárói pártszervezet ve­zetőségi tagja. Brigádja állandóan élenjár a termelésben. Jó szervező és felvilágosító munkájával elérte, hogy brigádjának minden tagja Az üzemi orvos rendelőjében Dr. Papp Sándor üzemorvos nagy figy elemmel vizsgálja a 34-e.s építőipari tröszt üzemi orvosi rendelőjében a tröszt építkezéseihez érkező új dolgozókul. rendszeresen oktatáson. A tanulás, a brigád tagjainak szorgalma eredményezi, hogy tervü­ket állandóan teljesítik, ezzel segí­tik elő a bányaüzem sikeres mun­káját. Kommunista bányászaink köves­sék Fehér Imre sztahánovista pél­dáját. Épül az iskola Györgyíarlón, az új faluban A györgytarlói lene évvel még a új faluban 300 környező tanyák ezer forintos be- földesurait saol- ruházással épül az gáltik. iskola- Az iskola- Az iskolát kor baji azok a gyér- szerűen felszerelik. , , , , Uj iskolát kap meíkek tanulnak még ehben , lló. majd, akiknek napban SzubakáSó apjuk ezelőtt ki- bányászközség is. Orvosi rendelő épül Rakacán Dolgozó parasztjaink egészségvé­delme érdekében Rakacán 120 ezer forintos beruházással orvosi rende­lő épül. A rendelőt a falu igényei­nek megfelelően építik. Ezzel meg­szűnik majd az az állandó orvos­probléma, amellyel & falu eddig küzdött. Pártunk és kormányunk messze­menően gondoskodik dolgozó né­pünk egészségvédelméről. MI TÖRTÉNIK AZ ORSZÁGBAN Győr város egyre növekvő forgalmá­nak zava-talan lebonyolítása érdekében, a Sztálin utón villanyrendőrt állítanak fel, amely még ebben az évben meg­kezdi működését. Szovjet tapasztalatok alapján a kuta­tók hazánkban több helyen megte­remtették a citruszkulfura alapjuk, t keszthelyi kisérleli gazdaságban a kö­zelmúlt napokban 40 ezer citromtő ol­tását kezdték meg. A budapesti Egyesült Izzó ipari ta­nulói csillogó fenyőfadiszeket készíte­nek. A fiatalok vállalták, hogy- decem­ber fű-ig 10 ezer karácsonyfa díszt ké­szítenek hulladékból. Gyógyvízforrást tártak fel a nóg- rádmegyei Kisterenye község hatá­rában A fúrásnál elérték a 390 méter mélységet. A gyógyvíz 19 fo­kos hőmérséklettel tör a felszínre. 118 kétszobás fürdőszobás lakás épí­tését kezdik meg rövidesen a Békes- Csongrád megyei gyapottermelő állami gazdaságokban- Ezen felül 550 személy, részére létesítenek új üzemi konyhát. 19 fiatal lány szárnyalta túl a gyapotszedő mester szintet a hidas­háti állami gazdaságban. A legjob­bak között is Hajdú Júlia vezet, aki csaknem 50 mázsa gyapotot szedett már le. 321 mázsa cukorrépát termelt hol- dánként iladdk Yincéhé munkacsaptiiti a batatonnugyöereki állami gazdaságban a Sztahdnov-parcéllán 180 kétszobás családi ház épül ebbeit az évben a dorogi szénbány ák terüle­tén. Ezek közül 175 már tető «latt van. December 1-ig 101 család költözött b® az új otthonokba. Mosófazekak sorozatgyártását kezdi meg december második felében a Fém­doboz és Tubusmüvek, valamint a Fém- butorgyár. A két üzem dolgozói mán hozzákezdtek e fontos eikk gyártásá­nak előkészítéséhez. Mezőgazdasági kisgépek gyártásával síelnek parasztságunk segítségére ti győri Kisalföldi Gépgyár dolgozói. A jövő évben többek között t7 ezer ten­geridarálót és 050 kisebb tipu.su répa­vágó gépet gyártanak. Kusnyeehi bányászok A kuznyecki »Sztálin«-kohómű dolgo­zói a vastermelés fokozásáért folytat­nak versenyt. A kohászok számításba vették a lehetőségeket és megállapítot­ták, hogy eddigi vállalásaikon felül még néhányezer tonna nyersvasat adhat­nak az országnak. A martinműhely dol­gozói is naponta túlteljesítik tervüket. Diák szanatórium Aszianban Pekingtöl 20 kilométerre, a nyugati dombon, gyönyörű helyen épül az asziani diákszanatórium. A 300 ágyas új szanatóriumot, amely hagyományos kínai stílusban épül, a legkorszerűbb felszereléssel látják el. A szanatórium létesítését az összkínai Diákszövetség javasolta. Éhenhalt egy hannoveri munkanélküli A nyugatnémetországi Nassenfels ha­tárában lévő erdőben kedden egy férfi holttestére bukkantak. A rendőrség ki­derítette, hogy a halott Otto Kohs negyvenéves hannoveri szobafestő, aki hosszabb idő óta munka nélkül volt és »alaki« okokból munkanélküli segélyt sem kapott. A hatósági orvosok a bon­colás során megállapították, hogy Otto Kobs a szó szoros értelmében éhen­halt ÍGY LESZ GONDTALANABB ÉLETÜNK... AZ IDÉN I hosszú, enyhe volt az ősz. Kedvezett a dolgozó parasztok­nak, Kényelmesen el tudták végezni az őszi szántást, vetést. Felsőzsolcán így hétköznap délelőtt a férfiak kö­zül keveset lehet olllion találni, kinn vannak a földeken, Az Isjván utca egyik takaros portájáról kocsi fordul ki. Francuz István már minden őszi munkát el­végzett, ilyenkor fuvarozásra is jut ideje. A tiszta, rendes udvaron asomóba rakva áll a kukorica- és napraforgó- szár. A kerítés mellett lévő kukorica- hombárt csaknem szinülttg megtöl­tik a lenek közül elővillanó sárga csövek. Ez már mind Francuz István állataié. A beadást rég teljesítette. Hátrább az ólban szépen gömbölyö- dő hízó röfög. Ez is a háztartásban marad, 60 kilogram sertésbeadási kő telezemségüknek szintén eleget tet­tek. A TO fl.\ ACOS. I sárgára meszelt kis ház kívül-beliil ragyogóan tiszta. Míg a gazda a határban jár. felesége és édesanyja a ház körüli teendőket látja el. Amikor belépünk a konyhá­ba. Francuzné éppen követ mossa, barátságosan kínál helyet s maga is letelepszik a tűzhely mellé. — Úgy hallottuk a tanácson, de a falu lakói is beszélik, hogy maguk azok közé a becsülete Emberek közé tartoznak, akik példamutatóan elsők között teljesítik beadási kötelezettsé­güket, — Hát nem váratunk magunkra, az biztos, de nem mi vagyunk az egyedüliek — teszi hozzá szerényen —, ott vannak példáid Kobzos Ist­vánok, Simánszki Demeterek, Plósz Yincéék, Szabó Istvánéit és a többiek, akikről, szintén pélcbit lehet venni. — No, mer’ úgy van az, — szól közbe id. Francuzné, — hogy az em­ber nyugodtabbgn alszik, ha nincsen adóssága. Az én fiamat nem kell ilyesmire biztatni, mint egyeseket. Tudja ő azt éppúgy, mint mi asszo­nyok, hogy megváltozott, boldog új életünk lesz könnyebb, gondtalanabb, ha időben adjuk az államnak, ami az övé. 7 7 UDJA. [_ sokan panaszkodnak a faluban, hogy rosszul megy a soruk — mondja a fiatalasszony, — De hát nem is csodálom, ha az egyes »jó gazdák« élete megnehezedik. Ott van­nak például Bujdos illésék. Olyan jó középparasztok ők is, mint mi, csak sóh’sem tudnak egyenesbe jönni. Sok a hátralék, a tcirt. baromfit több hó­napra összegyűjtik, s aztán egyszerre nehéz teljesíteni a beadási. — Mi — folytatja —, először köte­lességünket teljesít lük. Az idén is be­adtunk 24 mázsa kukoricát, 372 kilo­gramm gabonát, több mint 13 mázsa árpát, ezenkívül takarmányt, napra­forgót, burgonyát, babot, sertést, mar­hát, Most már csak én vagyok hátra­lékba a hízott baromfi beadással. AZT MONDJA [ »én«, hiszen a ba­romfihizlalás az asszony dolga. — Gyerek van? — kgy kis unokám van, fiú — felel a nagymama, — Most hatodik oszlóin lyos. De nem olyan ám, mint az apja. Ezt egy kicsit büszkén, egy kicsit szomorúan mondja, büszke azéd, mert a fiú tanulni akar. Szomorúan azért, mert nem akar földműves len­ni. — Az apja is iskolába akart járni — emlékszik vissza a fiatalasszony. — El is végzett három osztályt a pol­gáriban . . . — ... de, csak visszahúzta a sztva a földhöz — egészíti ki menyét a nagymama. —ti cm a szíve, hanem az ínség — felel az asszony. r.'i/.!,/. v | rl(jr óra felé jár xz ‘-Ui, késtfuádni kell az ebédfőzéshez Délre hazajön a házigazda, a gyerek h megjön az Uh ólából. Francuzné krumpbéri megy a kamrába, a nagy­mama. egy tos lángolót tesz a tűzre. Így telnek itt. a napok, egyik a másik titán 0 ináUalanu!, ahogyan egy be­gyűjtésben élenjáró kőzépparaszt csa­ládjához Ilii), (Tátimé) A putnoki járás terüle­tén egyre erősödik a fö'.d- müvesszövetkezeti mozga­lom. Az elmult hónapok­ban 980 dolgozó panaszt fizette be a részjegyet, kérte felvételét a föld- müvesszövetkezetek tagjai sorába-

Next

/
Oldalképek
Tartalom