Észak-Magyarország, 1953. december (10. évfolyam, 281-306. szám)
1953-12-08 / 287. szám
ESZAKMGYARQRSZAG Nők a termelés frontján A középparaszlhoz való viszonyról AZ MDP BOR SOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. évfolyam 287. szám Ara SO fillér Miskolc, 11)53 december 8, kedd C üt éwégi számadás elüti t Még néhány hét és elkészíthetjük számadásunkat arról, hogy mit végeztünk, hogyan dolgoztunk ebben az évben Ez a számadás tükör lesz, amelybe beletekintve mindenki megvizsgálhatja, hogy tiszta lelkiismerettel, büszkén lépheti-e át az újév küszöbét? Teljesítette-e becsülettel a rábízott feladatokat? Eleget tett-e kommunista kötelességének? Ha bányász, — adott-e annyi szenet a hazának, amennyit pártunk, kormányunk kért tőle? Ha kohász, — ellátta-e bőven vassal, acéllal gépgyártásunkat? Gyáraink, bányaüzemeink életében különösen nagy jelentőségűek a még hátralévő hetek. Ebben a hónapban ugyanis nemcsupán a havi, de az egész évi munkáról I kell számot adnunk. Ha alaposan megvizsgáljuk iize- I meink munkáját, az évi és havi i 1 terv teljesítésének jelenlegi állá- j sát azt látjuk, hogy bizony né- j hány helyen az elkövetkezendő j { napokban akad bőven tennivaló, | Elsősorban bányaüzemeinkben. Az I ózdi és a diósgyőri szénbányászati trösztök versenyben állanak egymással. Mindkét trösztnek vannak kiemelkedően és gyengébben teljesítő üzemei. De az esedékes havi és évi terv teljesítésében mindkét trösztnél akadnak hiányosságok Az ózdi tröszt december 6-án összesítve 105.5 százalékra teljesítette ugyan a- havi terv esedékes I j részét, de míg a királdi üzem ; ! 109.7 százalékot teljesített, addig az egercsehi nem érte el a 100 százalékot sem. A diósgyőri tröszt üzemeiben még egyenetlenebb a termelés; a tröszt 6-án csak 85.3 | százalékra teljesítette a havi terv esedékes részét. A lyukói Mátyás- akna teljesítése 46 százalék volt. Hasonló számadatokat sorolhatnánk fel az ipar számos más területén is. Üzemeink fizikai és műszaki dolgozói előtt most az a hatalmas feladat áll, hogy a termelés folyama- I tát gátló akadályokat megszüntetve nap mint nap teljesítsék, sőt j túlteljesítsék tervüket. Mit jelent, ! — mit kell, hogy jelentsen ez min- ! den dolgozó, minden kommunista ! munkájában? Nem kevesebbet, ' mint azt, hogy dolgozóink nap mint nap eleget tegyenek előírá- j suknak és selejtmentesen termel- j jenek mind a saját, mind egész dolgozó népünk érdekében. Nem kevesebbet jelent, mint azt, hogy a műszaki vezetők, mérnökök ma- j radéktalanul biztosítsák a kellő műszaki feltételeket, a termelés zavartalanságát. Azt, hogy ezekben j a napokban még keményebben, lelkesebben, mint eddig, a termelés élharcosai, a kommunisták áll- í janak az élen. Mutassanak példát ! a selejtmentes termelésben, a terv maradéktalan teljesítésében és túlteljesítésében. j Természetesen, amikor a tervév i sikeres befejezésére gondolunk, egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk az elkövetkezendő évben előttünk álló feladatokról, a zavartalan átmenet biztosításáról. Igen jelentős tényező ez a következő tervév első havi termelésére nézve. Éppen ezért dolgozóink nagy hibát követnének el, ha évi és havi tervükben mutatkozó esetleges lemaradást hévégi, illetve év- végi hajrával próbálnák behozni. Hibát követnének el. ha az ütemtervet, a technológiai tervet félredobva. csupán az évvégi számadás sikeréért harcolnának. felélve j mindazt, ami feltétlenül szükséges | ahhoz, hogy az elkövetkezendő év j \ első hónapjában zavartalanul kezd- ; hessünk hozzá az új feladatok si- ; keres teljesítéséhez. Ez ellen a haj- rá ellen harcolnia kell műszaki vezetőinknek, kommunistáknak egy- i aránt. 1 A legfontosabb teendő most, hogy becsületesen, selejtmentesen, egyenletesen, minden gátló akadályt j eltávolítva termeljen bányász, ko- l húsz. martinász, — minden dolgozó i egyaránt. Csak így érhetjük el, hogy a tervév befejezése olyan lesz, amilyennek a mi épülő hazánkban lennie kell, s az új év küszöbén zavartalanul láthatunk ismét munkához. V~- -...-■ _______J BESZÉDES S OROK Az árleszállítás eddig közel 30 millió forint megtakarítást eredményezett a borsodi dolgozóknak Rádiót, kerékpárt és viilamoscikkeket vásárolnak a falvak dolgozói Különösen a falvak, a termelőszövetkezetek dolgozói vásárolnak sok kerékpárt, rádiót és villamosipari cikkeket. Nem kis' része van ebben a termelőszövetkezetekben elért nagy jövedelmeknek, a mostani gazdag zárszámadásoknak. Dolgozó parasztságunk nagyrészének most már meg van a módja, hogy olyan iparcikkeket vásároljon, amire éppen szükségük van Az árleszállítás Miskolc város ipari dolgozóinak mintegy 13 millió forint, míg Ózd dolgozóinak közel 4 millió forint megtakarítást eredményezett. Egyedül a kenyér és péksütemény árának leszállítása 7 millió forint megtakarítást jelent. A negyedév alatti vásárlások során az árleszállítás eredményeként 30 millió forintot takarítottak meg dolgozóink. Ebből az összegből 120 ezer pár férfi cipőt, vagy 34 ezer férfi kabátot, vagy 30 ezer férfi kerékpárt vásárolhatnának. Gácsi Lajos diósgyőri hengerész brigádja befejezte évi tervét A finomhengermű durvaisorán pénteken Gácsi Lajos elvtárs brigádjában valóságos ,fcszilveszteri‘‘ hangulat uralkodott. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen évi tervük utolsó napjára esedékes tervük teljesítéséhez láttak. Este félkilencet mutatott az óra, amikor a Gácsi-brigád egy pillanatra megállt Befejezték az 1953-as esztendőt és boldogan indultak új győzelmek felé.., Jobb munkával válaszolnak a minisztertanács újabb határozatára a far husi vük i bányászok Országszerte nagy lelkesedést váltott ki a szénbányászok között pártunk és kormányunk újabb intézkedése, amely tovább javítja anyagi és kulturális életszínvonalukat. Határtalan örömmel fogadták az intézkedést a farkaslyuki bányászok is, akik megfogadták, hogy a minisztertanács határozatára jobb munkával válaszolnak. Nagy termelési napot rendeztek, amelyen az üzem dolgozói kiváló munkával 133.8 százalékot értek el, s ezzel havi tervük esedékes részét 116.9 százalékban teljesítették. Közel 20 ezer cukrászsütemény fagyot! el Miskolcon egyetlen nap alatt Miskolc dolgozói szeretik az édességet, amelyhez a kormányprogram óta mind nagyobb választékban jutnak hozzá- Ezt bizonyítja, hogy a két nagy miskolci vendéglátóipari vállalat miskolci és diósgyőri cukrászdáiban és más vendéglátóipari üzemeiben vasárnap közel 20.000 cuhr rászsüteményt, mtnyont. tortaszeletet és krémest vásároltak és fogyasztottak el a dolgozók. A forgalom növekedése a miskolci cukrászdákban a félévelöttivel szemben körülbelül 30 százalékos, míg Diósgyőrött megközelíti az 50 százalékot isüv uj hisai uutt t uu y (in < A falusi lakosság különösen a tanyán lakó tsz- tagok jobb áruellátás« érdekében, a'MÉSZÖV 20 új kisárudát nyitott meg tanyáinkon és falvaink- ba>n. 12 községben a meglévő boltokat fejlesztették kisáruházzá. Az új árudák nagyba elősegítik, dolgozó p, rasztságunk jobb áruell -fását. Mezőgazdasági kisgépeket vásárolnak megyénk dolgozó parasztjai Új fürdőket létesítenek a bányavidékeknek 9 Lenin Kohászati Müvek dolgozói megkezdték a közszükségleti cikkek gyártását A kormányprogram mielőbbi megvalósítása érdekében már több vállalat megkezdte a közszükségleti cikkek gyártását. A Lenin Kohászati Művek egyik főmérnökének újítása alapján a halnán található hulladékvasból ekevasat kovácsolnak. Az újítás nyomán megkezdték a mintadarabok gyártását. A hét folyamán próbálják ki az új ekevasat, s ha beválik, megkezdik a sorozat gyártást. Borsod megyében a dolgozó parasztság tavaly, de még az év elején is, alig vásárolt mezőgazdasági felszerelést. Az új kormányprogram óta a dolgozó parasztság termelési kedve megnövekedett. Néhány hónap alatt a dolgozó parasztok soha nem látott mennyiségű mezőgazda- sági kisgépet vásároltak. Különösen az ekék iránt nagy a kereslet. A legutóbbi két hónapban a megyében 430 ekét vásároltak. Néhány hét alatt 80 új magtakaró boronával gyarapodott felszerelésük. A szüret idején 200 szőlőprést és 130 szőlőzuzót vásároltak, csaknem tízszeresét; mint a múlt esztendőben. Hasonlóan magas az emelkedés a múlt évivel ------------------------- *-----------------------szemben a kukoricamorzsoló, a répa- és szecskavágó vásárlás terén is. — Ezekből a kisgépekből a kormány- program óta összesen 700-at vásároltak. A dolgozó parasztok megnövekedett vásárlási kedvének kielégítésére sietnek a miskolci üzemek, köztük a Borsodvidéki Gépgyár, valamint a Vas- és Fémipari Ktsz is. A gépgyár még ezidén terven felül 500 magtá- karó boronát készít el, míg a vasipari ktsz. 50 készlet rögtörő boronát gyárt. Januártól kezdve azonban a ktsz. már tízszeresére növeli a rögtörő boronagyártást és ugyanakkor az ekekapák gyártásához is hozzáfog. (gondoskodjanak jobban a verseny nyilvánosságáról a Borsodi Szénbányászati Tröszt üzemeiben... A Borsodi Szénbányászati Tröszt kondói, sajószentpóteri és rudolftelepi üzemeinél nincs gazdája a versenynek, — a ver- senytáblákon 5-—6 napos eredmények vannak. Mechanikussá, lélektelenné vált a kuritváni és felsőnyárádi bányaüzem közötti párosverseny is. Igv érthető, hogy a versenytáblák mindkét üzemnél lemaradásról ódnak számot. Ennek oka, hogy a szakszervezet nem népszerűsíti az élenjárókat, nem serkenti az elmaradókat. Papíron ugyan minden csapat párosversenyben van, a gyakorlatban azonban a csapatok nem tudják milyen eredményt ért el versenytársuk. Ugyanez a helyzet a Borsodi Szénbányászati Tröszt több más üzentében is, ahol szép számmal szerveztek párosversenyt, ezt azonban rendszertelenül értékelik. Ormosbányán például napokig nem tudják, milyen eredményt ért e! párosversenytársuk. * a Diósgyőri Szénbánya Vállalat. Hasonló hibák vannak a sa- jókazai és alberttelepi frontbrigádok közötti párosversenv- ben is. — A sajőkazai frontbrigádok szeretnék tudni, hogyan állanak a tervteljesítéssel az alberttelepi versenytársak, de a szakszervezet nem közli velük. Pedig az üzemben ezen a téren különben nincs hiba. Sajókazán a verseny nyilvánossága a termelés egyik legfőbb lendítője. Naponkint értékelik nemcsak a napi, hanem a havi tervben elért eredményeket is. A brigádok és munkacsapatok azt is pontosan tudják. hogy egy-egy műszak után mennyi szenet kell termelniük az éves terv teljesítéséhez. Villám táblákon, karikatúrákkal bemutatják például azt is, hogy amíg Nagy Géza csapatvezető dolgozott, addig másik két társa másfél óráig „fát“ keresett, A körletaknászokat is megbírálják a villámokon, ha valamilyen műszaki intézkedés elhanyagolásával . akadályozták körletükben a termelést. A jó versenynyilvánósság eredménye, hogy a sajőkazai bányaüzem hétfőn reggel 8 napos előnnyel indult harcba a IV. negyedéves terv batáridő előtti teljesítéséért. Megállapítható azonban, bogv a Borsodi Szén- bányászati5 Tröszthöz tartozó .üzemeknél általában komoly, hi" ha van a y^rgegj? nyilvánossága körül. A legtöbb üzemnél nem törődnek eléggé a verseny élénkítésével, a jó eredményeket elérők népszerűsítésével. Ez az egyik legfőbb oka annak, hogy a tröszt hétfőn reggelig esedékes havi tervét csak 85.2 százalékra teljesítette. Nagy lemaradás ez, hiszen ugyanakkor. az Ózdi Szénbányászati Tröszt esedékes havi tervét 105.5 százalékra teljesítette. Vasárnap az ózdi Szénbányászati Tröszthöz tartozó négy vállalat közül három 100 százalék, fölött, — a királdi 109.7, a somsályi 101.4. a farkaslyuki 112.7 százalékra teljesítette előirányzatát. Egyedül az egeresein vállalat teljesítette 100 százalékon alul (93.9 százalékra) tervét, A Borsodi Szénbányászati Tröszthöz tartozó vállalatok közül viszont csak egyedül az ormosbányai vállalat teljesítette 100 százalékon felül — 100.3 százalékra — előirányzatát —, a t.öbbi mind lemaradt terve mögött. Oda kell hatni, hosrv a tröszt üzemei a verseny jobb megszervezésével megjavítsák teljesítésüket, behozzák lemaradásukat. A VILÁG MINDEN TÁJÁRÓL Tudomány a szovjet mező- gazdaság szolgálatában A Szovjetunió mezőgazdasá"l minisztériuma mellett országos traktor- és mezőgazdasági gépjavitási és használati tudományos kutatóintézet létesült. Az új intézet munkatársai a különböző gépek termelésben történő felhasználásával kapcsolatos tudományos és gyakorlati eredményeket teszik majd kőzkinccsé, kidolgozzák a traktorok és egyéb gépek javításának típustechnológiáját. Az intézet Moszkva közelében fog működni. Jóváhagyták a szlovák helyesírás új szabályait A szlovák megbízottak testületé a Szlovák Tudományos Akadémia javaslatára december 1-i ülésén jóváhagyta a szlovák helyesírás új szabályait. Az új szabályok 1954. január 1-én lépnek életbe. Brazíliában kiadták a Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának anyagait Amint az »Imprensa popular« című lap közli, a »Vitoria Limitada« nevű brazil kiadóvállalat portugál nyelven kiadta a Szovjetunió Kommunista- Pártja XIX. kongresszusának anyagait. Nyugat-IMémetországban „egyelőre” tíz százalékkal emelik a kislakások bérét ProuaKér* bonni lakásépítési miniszter sajtónyilatkozatban bejelentette, hogy Nyugat-Németországban 1954. február 1-től »egyelőre« tíz száza lékkai emelik . valamennyi régi és ói egy- és kétszobás lakás bérét, A nagyobb lakások bére változatlan marad. Sok a tudatlan diák Manchesterben A „Manchester Guardian“ arról számol be, hogy a manchesteri diákok jó* része feltűnő tudatlanságot árul el ai írás és számolás terénÖtvenkilenc manchesteri elemi- és középiskolában ezer diák képességeit vizsgálták meg. A vizsgáiul eredményi' bői kiderült, hogy az ezer tanuló közül a II éves diákok .12 százaléka és a 15 éves diákok 8 százaléka még össze* függő mondatokat sem tud fogalmazniA tanulók képességeinek tanulmányom zásával foglalkozó jelentés megállapítja, hogy 30 iskolában 3500 diáknál végzett matematikai vizsgálatok alapián, a hétéves tanulók 5 százaléka thncl kisebb összeget eredményező két számjegyet sem tud összeadni, A tízévest 'jut! csupán mintegy negyedrésze volt képes ,megjelelő“ módon megoldani írásbeli feladatát. A 14 évesek negyedrésze képe télén volt írásbeli feladat megoldására. A „Picque-Pame“ című opera bemutatója Becsben A bécsi opera bemutatta a ..Pic- que-Dame"-ot, Csajkovszkij nagy orosz zeneszerző operáját. Az opera bemutatója hatalmas sikert aratott. A bécsi sajtó üdvözli az orosz opera megjelenését az osztrák színpadon. Az elhagyott gyermekek sorsa Törökországban Törökországi sajtó jelentésekből kitűnik, hogy az elhagyott gyermekeit ezrei bolyongnak országszerte a, városok-utcáin. 4z » tkizami Aktiam* című török lap beismerése szerint csupán Isztambulban több mint 35.000 kóborló gyermek él. érint as »Akin« című lap írja, ezeket a gyermekeket az éhség kényszeríti arra. hogy lopással, vagy >t szemét1 ódákban való kereséssel szerezzék meg a létfenntartáshoz szükséges mindennapit. Ezek a gyermekek éjszakáikul parkokban, vasútállomások régi vagonjaiban, kapualjakban, vendéglőkben és mecsetek udvarán töltik. nyaszati Tröszt területén, Sajószent- pétereai már használják a bányászok az új fürdőt s december 3Tre elkészül Bánifalván,, Rudolítelepen, Ku- rityánba>n és Félso- nyárádon, továbbá Saj óhazán is a bányászok részére létesített öltöző és fürdő. « A múltban elhanyagolták a bányászok egészségvédelmét, egész sor aknánál hiányoztak a tisztálkodási lehetőségek. Most folyamatosan pótolják a múlt ma- lazításait, az ország bányavidékéin folyamatosan építenek új fürdőket. A Borsodi Szénbá-