Észak-Magyarország, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-22 / 274. szám
r •0. ESZÄKMÄGm ~\ Szeretettel üdvözöljük a miskolci béketalálkozó résztvevőit l l AZ MDJ?. BORSOD:ABAUJ-Z.EMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LÁPDA IX. évfolyam 274- szám Ara 50 filler Miskolc, 11153 november 22, vasárnap Gazdag zárszámadás megyénk termelőszövetkezeteiben jy| INDEX ÉVBEN NAGYJELENTŐSÉGŰ ESEMÉNY a termelőszövetkezetek életében a zárszámadás, de az idei zárszámadás kétszeresen az. Amikor az ellenség megismerte pártunk és kormányunk célkitűzéseit, amelyek az egész mezőgazdaság g.yorc fellendítésére irányulnak és az is tudomására jutott, hogy a termelőszövetkezeteket még az eddigieknél is jobban segíti államunk,, minden erejével a szövetkezeti mozgalomra vetette magát, a termelőszövetkezeti tagok, akik önkéntes elhatározásból léptek be a szövetkezetekbe, keipény és győzelmes harcot folytattak az ellenség ellen. Ezt a győzelmet azonban tovább kell folytatni, erre a legjobb alkalom a zárszámadás. A most folyó zárszámadások abban is különböznek az eddigiektől, ; hogy ez a leggazdagabb. Ennyi pénzt és terményt még soha sem osztottak ki termelőszövetkezeteinkben egy-egy munkaegységre, mint most. A gazdag zárszámadást elősegítették kormányunk intézkedései“, egy sor kedvezmény, ami mind a termelőszövetkezetek ' megerősödését, további fejlődését szolgálja. A kormány által hozott intézkedések már, az idei zárszámadásnál több mint 67 millió forinttal gazdagították megyénk termelőszövetkezeteit. Ennek eredményeképpen pénzből is jóval többet kaptak és kapnak a termelőszövetkezeti tagok a munkaegységekre. Az idei zárszámadás fényesen tükrözi a termelőszövelikezeti parasztság életszínvonalának emelkedését, a szorgalmas és becsületes tagok jólétének növekedését. Bátran elmondhatjuk, hogy termelőszövetkezeteink többségében a tagok jövedelme minden eddigit felülmúlt. Az abaujkéri ötéves Terv termelőszövetkezetben 9 kilogramm és 5Í dekagramm kenyérgabonát, 3 kilogramm és 80 dekagramm árpát és 6 forint 15 fillért osztottak ki egy munkaegységre. Czikó János például 33 mázsa bíuát, 13 mázsa árpát és 6 mázsa rozsot kapott munkaegységeire. > * • • Az emődi Szabadságharcos termelőszövetkezetben csupán kenyérgabonából 9 kilogrammot osztottak ki, legtöbben 30—35 mázsa gabonát vittek haza. A hejőbábai Haladó termelőszövetkezetben például 46 és fél vagon szemesterményt takarítottak be. aminek 70 százalékát csupán előlegként osztották szét a tagok között. De tovább sorolhatnánk még azokat a szövetkezeteket, amelyeknek tagjai bőségesen kaplak gabonái és kapásterményeket egész évi munkájuk gyümölcseként. , Az ellenségnek nem sikerült m egzavarni a termeluszöveikezelsvk egységét Pártunk és kormányunk rendeletéit látva, szerte a megyében új belépőkkel erősödtek a szövetkezetek. Eddig újabb 400 egyénileg dolgozó' paraszt ismerte fel a szövetkezeti gazdálkodás előnyét, mert a tények százai bizonyították ’ be, hogy a termelőszövetkezetek gondtalan életet, jó megélhetést nyújtanak azoknak a tagoknak, akik egész évben becsülettel dolgoztak. l A zárszámadások és a most folyó közgyűlések újabb lépéssel viszik előre a termelőszövetkezetek megszilárdításának ügyét. A zárszámadó közgyűlések sikerétől is függ, hogy milyen módon szilárdulnak tovább szövetkezeteink. Segítse elő a közgyűlés, hogy minden csoporttag világosan, meglássa, az ő munkája mennyire függ össze a csoport munkájával és a csoport haszna — mennyiben az egyén haszna. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL 60 ezer forint jutalom a negyedév végén A Borsodi Szénbányászati Tröszt igazgatósága november 15-től december 31-ig bezárólag a tervteljesítésben a legjobb eredményt elért csapatokat, bányavállalatokat jutalomban részesül. Az év végén 60.000 forint jutalom kerül szétosztásra közöttük. A legjobb frontcsapat minden tagja 400 forintot kap. Ugyancsak 400 forint jutalmat kap a legjobb eíővájási csapat minden fgyes tagja. Ezenkívül a tröszt 10 legkiválóbb teljesítményt elérő dolgozója az alábbi jutalomban részesül: Első díj motorkerékpár, második díj konyhabútor, harmadik díj kerékpár, negyedik díj férfi ruha, ‘ötödik dij karóra, hatodik díj' tűzhely: hetedik díj paplan, nyolcadik díj női ruha, kilencedik díj vádászbakancs, tizedik dij egy pár férfi cipő. Javult a szakszervezeti munka az ózdi martinban Az ózdi martinászok november 20-án 101,7 százalékot értek él a napi terv teljesítésében, s már huzamosabb idő óta vezetnek a diósgyőri martin előtt. Munkájuk lendületét jelentősen fokozta, hogy a szakszervezet tevékenységének középpontjába a dolgozókkal való fokozottabb törődést állította. Boros Gyula elvlárs, a- ózdi martin iib. elnökével, égyüti a szakszervezeti vezetők és bizalmiak elősegítették, hogy a vaskert dolgozói is védőélelt kapjanak, a kemence- kőművesek pótszabadságban részesüljenek, s a martini Úr- darusokat meleg ruhával lássák el. Az.élenjáró dolgozó1" munkamódszerét ismertetik, a rend és tisztaság megteremtéséért harcolnak, nem tűrik, a fegyelemlazitást. Az ózdi martin szakszervezeti bizottságának eredményes munkája az üzem tcrvteljesítésén is lemérhető. Kultúrotthon épül Encsen és Abaujszántón Abaujszdntón és Kncsen új kultúrotthon épül. Az abaujszdntói 170 ezer, az en- csi 270 ezer forintba kerül. R kazincbarcikai Béke-város építőinek verseny ihívása A kazincbarcikai Béke-város építői, a 38. tröszt dolgozói kéthónapos értékes vállalást tettek a háromemeletes lakóépületek mielőbbi felépítésére, s egyúttal párosversenyre hívták ki a 34. sz. trösztöt az „Élüzem" cím megszerzéséért. líj családi házak épülnek Nyékládházán A nyékládházi dolgozó parasztok minden évben példásan végzik el a mezőgazdasági teendőket, a beadási kötelezettségüket is minden évben példásan teljesítik. Most, az őszi munkák idejéü is élenjárnak a nyékládháziak. A vetést határidőre befejezték, mélyszántási tervüket 70, kukorica-, burgonya- és napraforgóbeadási előírásukat is már 90 százalékra teljesítették. A nyékládházi dolgozó parasztok valamennyien tudják, hogy miért fontos a beadási kötelezettség időbeni teljesítése. Tudják, hogy a mezőgazdasági termelyényeikért igen sok értékes árut és egyéb cikkeket kapnak államunktól. Ebben az évben a községben 18 családi ház épül fel, amelyből hatot az egyénileg dolgozó parasztok kaptak. Most ismét 24 családi ház épül, amit 1954-ben adnak át a dolgozóknak, tavasszal pedig 32 családi házat építenek álla. műnktől kapott kölcsönnel. Bonyodalmak Diósgyőrben a munkásruhák körül Fejes Imre elv- patt. Sürgőst — dódott ki, hogy a jes munkáját, s társ a Lenin. Ko- mondták, a mun- szállító cég nem nem feledkezik el hászati, Müvek be- ká «ruháknak mi- kapta meg a meg- arról, hogy a dof- szerzési osztálya előbb itt kell lenni, rendelésit Fejes gozókról való gon- íuházíti felelőse A rendelés fiókba elvtárs hibájából, doskodás elsőrendű 1953 november 9- került. Csak «mi- Reméljük máskor k üst élessége., én igen fontos kor sürgették a körültekintőbben Csizmadia József megrendelést ka- ruhákat, akkor tu- végzi felelősségtel- acélöntöde Szövetkezeti lakások Perecesen A kislakásépítő szövetkezet a napokban jelölte ki az új szövetkezet: házak helyét Perecesen. Rövidesen az építkezést is megkezdik. Hasonló építkezés kezdődik Mezőkeresztesen, Izsófalván és Edelényben. Uj orvosi rendelők Sátoraljaújhelyen Százezer forintos költséggel két új orvosi rendelő épül Sátoraljaújhelyen. A rendelőket december 1-re át is adják rendeltetésüknek. A higénikus, modern felszerelésű orvosi rendelő felépítését nagy örömmel fogadták Sátoraljaújhely dolgozói. Eredményesen teljesítik Rudabányán a feltárási tervet Örömmel jelentjük, hogy éves vá- gatkiliajtási és feltárási tervünket november 4-én befejeztük. Tervelőirányzatunk jó teljesítéséhez kiváló munkával járult hozzá Bodnár Bálint és Takács Béla brigádja. Normájukat állandóan 130—140 százalékra teljesítik. Eredményeiket ciklikus munkamódszerrel, a munkaidő kihasználásával érték el. Rövid idő alatt elsajátították a fúrókocsik és a rakodógépek kezelését és nagy örömmel dolgoznak vele. Mindkét A. zárszámadásokkal egyidöben legfontosabb gazdasági feladat most a termelőcsoportoikban: a szántás és a vetés mielőbbi befejezése. A nagy , őszi feladatok és a tavaszi munkára váló felkészülés mellett beszéljék meg a tsz-ekben az építkezések, a további munkák és az állatállomány fejlesztésének, áttelelíelésének kérdéseit. Micsurin-állomás létesül Sárospatakon Sárospatakon Micsurin- állomás létesül, .amely lehetővé teszi, hogy egy katasztrális holdon a sárospataki úttörők kísérleti munkát végezzenek. A telepen új növényfajtákat termesztenek. Meteorológiai állomást is felállítottak, az időjárás vizsgálatát úttörők látják el. brigád párosversenyben áll a baráti Csehszlovákia alsósajói bányaüzemének brigádjaival. HRONSZKY RUDOLF üzemvezető, Rudabánya Amerika mindenbe beavatkozik BERLIN Conant, az Amerikai Egyesült •Államok nyugatnémetországi főbiztosa Münchenben ellenőrző látogatást tett az amerikai pénzen fenntartott és az amerikai kémszolgálat irányítása alatt működő „Szabad Európa1' rádiónál, amelynek uszító tevékenysége főleg a délkeleteurópai népi demokratikus országok ellen irányul. NEWYORK Az „United Press" hírügynökség washingtoni tudósítójának közlése szerint Carney tengéraagy. az amerikai haditengerészet vezérkari főnöke visszatérve háromhetes távolkeleti útjáról, egy sajtóértekezleten kijelentette, hogy az Egyesült Államok a közeljövőben két torpedórombolót bocsát a csangkaj- sekista csapatok rendelkezésére. DELHI Travankor-Kocsin indiai áüare.- áw förvénpiweó testűieft vifemtusokra készülnek. A sajtó hangsúlyozza, hogy az Egyesült Államok a különböző katolikus és más szervezetéken keresztül beavatkozik Travankor-Kocsin állam bel- ügyeibe. A travankor-kocsini közvéleményt felháborította az Egyesült Államok beavatkozása India belügyeibe és a kormánytól azonnali és határozott intézkedéseket követel. KOPPENHÁGA Az amerikaiak Grönland»: már régen amerikai támaszponttá változtatták, bár az új dán alkotmány értelmében Grönland közvetlenül Dániához tartozik. A helyzet odáig fajúit, hogy a dánoknak engedélyt kell kérniök az amerikaiaktól u grönlandi repülőterek használatú;, így például az „Information címlap jelentése szerint a „SAS" skan dináv repülőtársaságnak az arat rikaiak csak hosszú tárgyalások után engedélyezték a Nyugat-Grön latodon lévő Söndre Stroem-Fjord-ű- vepSWtér hamüatíM,-:í‘>í,n az uzíe'‘lM'.u jó szaruoöura os 1U ,5aaer*éB dolgozik. A fodrászszövetkezet dolgozói mindent meglesznek a pontos, előzékeny, udvarias kiszolgálás erdekeben A miskolci fodrászszövetkezet a szolgáltató iirar ierü'etén a legutóbbi versenykiér. tekelesné! országos viszonylatban az első helyezést érte el. Erdei Kottán a szövetkezet ^elnöke és Reims JéeTcncné kormán v. ktfantutu Xonois ié munkájáért. CErdődi J-ános íeHélHe) Szép és virágzó élet vár termelőszövetkezeteink tagjaira, de az ed- digihél még harcosabban, még lendületesebben kell dolgozníok, még jobban kell védeniük a közös vagyont, még jobban kell alkalmazniok a ter- mtótfokozó kiváló szovjet agrótechnikát. Ha ezt teszik, pártunk és kormányunk, egész dolgozó népünk segítségével bizton haladnak új győzelmek felé, a virágzó közös gazdaság és a jómódú paraszti élet megteremtéséhez. A miskolci fodrászszövetkezet a dolgozó nők szolgálatában