Észak-Magyarország, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-20 / 272. szám

ESZAKMAGYÄRORSZÄG f I Felszólalások a megyei pártaktíva ülésén (3. oldal.) AZ MD P BOR SÖÖ - Á BAUD - ZEMPLÉN MEGY El PARTBIZOTT SAGANAK LAPJA tA» BVloiyam <d7i- sietni Ara SÜ fillér Miskolc, íyöö november 20, péntek Harmincöt éve alakult meg a Kommunisták Magyarország; Pártja Tf ét hete ünnepeltük azt a na- pót, amellyel az emberiség új korszaka beköszöntött: a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom évfor­dulóját. Ennek a napnak a fényében köszöntjük november 20-át. Har­mincöt évvel ezelőtt, 1918 november 20-án született meg a Kommunisták ' Magyarországi Pártja. Forradalom- -ban született, de a nagy októberben fogant. »Mielölt míg Magyarországon formálisan megalakult volna a Kom­munista Párt, az Orosz Tanácsköztár­saságban már tíz- és tízezrével, léptek be a vörös gárdába, a vörös hadsereg­be magyar parasztok és munkások, akik mint hadifoglyok tanúi voltak az októberi nagy szocialista forradalom és a Bolsevik Párt küzdelmeinek, a béké­ért, a földért, a szocializmusért és megértették, hogy az Orosz Bolsevik Párt felszabadító forradalma közös ágy. a magyar dolgozók ügye i.s és a ■ö kezükről is leveri a láncot.« (Rákosi) T ehin tanításait megfogadva, az orosz proletárforradalom hazatért magyar harcosai: munká­sok, parasztok, értelmiségiek, vala­mint a baloldali szociáldemokraták megalakították a pártot. Volt már vezérkara, vezetőereje a forradalom­nak, a kommunista mozgalomnak, volt már nálunk is olyan párt, amely —• mint gyűjtőlencse a napsugarakat — egybefogta és a marxizmus-le- ninizmus elméletével felvértezve irá­nyította a magyar proletárok, föld­nélküli parasztok, s a néphez hű értelmiségiek forradalmi harcát. A forradalmi párt megteremtésé­vel elérkezett az ideje, hogy ha­zánkban is felvetődjék a proletár hatalom megszerzésének kérdése. Alig négy hónap alatt a Kommu­nista Párt megteremtette a szocia­lista forradalom lényeges előfeltéte­leit, megnyerte az ipari munkásság Zömét, a földtől megfosztoít paraszt­ságot, a munkásokból és parasztok­ból lett katonákat. 1919 március 21- én létrejött a Tanácsköztársaság. A Kommunista Párt 35 éves történetének első dicsőséges lapjai ezek. Ha követett is el hibát a párt, nem változtat azon a tényen, hogy a Magyar Tanácsköztársaság a maga hatalmas vívmányaival szerves folytatása volt a magyar nép dicső szabadságharcos küzdelmeinek. A. magyar proletárforradalom emléke­zete kiirthatatlanul bevésődött min­den igaz magyar hazafi leikébe. A 35 év történetének lapjain ez­után a mártírok nevének hosszú so­ra olvasható. A magyar hősök nevei mellé, akik az orosz proletárforra­dalom kivívásáért, a közös ügyért adták életüket, akik ott porladnak Jakucktól a lengyel határig, a Szov­jetország földjében, a Horthy-fasiz- mus 25 sötét éve alatt bitófán, bör­tönben elpusztult kommunisták ne­veit írta a történelem. Sallaiés Fürst, Ságvári és Rózsa Ferenc neve pél­daként áll minden igaz ember előtt. Ott voltak a magyar kommunisták a közös ügyért vívott harc nemzet­közi porondján, Spanyolországban is, meghaltak a hitlerista fenevadak internálótáboraiban, gázkamráiban; méltán nevezhetjük pártunkat a mártírok pártjának. Dicsőség azok­nak, akik — a nemzetközi proletár harc többi hősével együtt — életü­ket áldozták a későbbi nemzedék szabadságáért. A Párt soraiból kihullottak he- ■cx lyére mások álltak. A párt erősödött, felvértezte magát a for­radalmi elmélettel, s az illegalitás nehéz évei alatt megszerezte azokat a forradalmi tapasztalatokat, ame­lyekkel a munkásosztály felkészülhe­tett a hatalom átvételére. Felmérhe­tetlen támaszt jelentett a párt szá­mára a megannyi segítség, amelyet a Kommün bukása utáni szörnyű­séges időben a Szovjetúniótól ka­pott. A pártot, a kommunistáka minden elnyomottat éltette a tudat, hogy van Szovjetunió. Az elnyoma­tás éveiben is teljesítette a Kommu­nista Párt feladatát: harcolt a szo­ciáldemokrata opportunizmus ellen, tanult és tanított. A vádlottak pad­ját szószékké változtatta Rákosi elv­társ: nevelte a reakció terrorjával dacoló, a fasiszta elnyomás ellen harcoló önfeláldozó forradalmi ká­dereket. S amikor a Szovjetunió hős kato­nái kezéből a magyar nép megkapja a szabadságot, a Kommunista Párt tudta, mit kell cselekednie. Pusztu­lás és zűrzavar közepette, a mi pár tunk, a Magyar Kommunista Párt volt az egyetlen, amely kivezető utat mutatott a nemzetnek. A párt veze­tésével a dolgozó nép élni tudott a kapott szabadsággal, újjáépítette or­szágát. Az ellenséggel vívott kemény ütközetekben a Kommunista Párt az utolsók közül az elsők közé emelte népünket és mindenütt a világon, ahol az emberi haladás mértéke szá­mít, becsülete van nemzetünknek. A párt felszabadulás utáni törté- netének dicsőséges lapjai emlé­keztetnek a munkásosztály nagyszerű tetteire: a szocializmus alapjainak megteremtésére, az ötéves tervre és nagyszerű létesítményeire: Sztálin-' városra, Komlóra, a budapesti föld­alatti gyorsvasútra. A dolgozó nép változatlan erővel küzd tovább a párt vezetésével az osztályellenség­gel szemben, felvette a harcot a természettel, új, kultúrált mezőgaz­dasági módszerek honosodtak meg egyre inkább. Az ipar fejlődésével megteremtettük a bőséges élet alap­ját. »A Magyar Dolgozók Pártja Köz­ponti Vezetősége 195$ június SS-l hatá­rozatában feltárta és elemezte azokat a hibákat, amelyek pártunk vezetésé­ben megmutatkoztak, amelyek lazítot­ták a párt és a munkásosztály viszo­nyát, általában rontották a párt, az ál­lam, a dolgozó tömegek viszonyát, ked­vezőtlenül hatottak a munkásosztály, de az egész lakosság életszínvonalára és súlyos nehézségeket okoztak népgazda­ságunknak« — mondja pártunk Köz­ponti Vezetőségének október 31-i ha­tározata. A munkásosztály, a dol­gozó nép örömmel fogadta és alkal­mazza a párt által a hibák kijaví­tására javasolt eszközöket. A terme­lésben mutatkozó aránytalanságok kiküszöböléséhez hozzáfogtunk. Az ipari munkásság, a dolgozó paraszt­ság jó munkája volt alapja az or­szágunkban ilyen nagy arányban el­sőízben végrehajtott árleszállításnak. Ez az intézkedés, s annak meghatá­rozása, hogy döntő láncszem a me­zőgazdaság további fejlesztése, az elért eredmények megszilárdítása — és az ennek az elvnek alapján hozott legutóbbi sorozatos intézkedések eredményezik, hogy a cél: a bősé­gesebb, gondtalanabb élet, a tanu­lási, szórakozási lehetőségek már a jelenben is mindenki számára elér­hetők. A kommunisták, az egész dol- gozó nép teljes erejüket lat- bavetik, hogy a párt célkitűzései megvalósuljanak. A párt 35 éves múltja, forradalmi tapasztalatai és mai munkája biztosítja, hogy a kom­munizmus ügye, melyért annyi kom­munista vére hullt, győzedelmeske­dik, válóra válnak az ország leg­jobbjainak, Táncsicsnak, Kossuthnak vágyai, Petőfi álmai: az a kor, ami­kor a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet s a tudás napvilága ragyog be minden ház ablakán. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL Számos könnyűipari vállalat fejezte be éves tervét Megyénk számos könnyűipari üzeme november 19-én büszkén jelentette évi tervének befeje­zését. A Cementipari Gépjavító Vál­lalat 104.0 százalékra teljesítette évi tervét. November 20-tól már a terv túlteljesítéséért .harcol. A miskolci Gépállomások Gépjaví­tó vállalata november 19-én be­fejezte évi tervét és örömmel jelentette 104.8 százalékos kivá­ló eredményét. A zempléni ásványbánya dol­gozói éves tervük 103.3 százalé­kos teljesítését jelentették no­vember 19-én. A közeli napokban befejezi évi tervét a 16. számú autója­vító vállalat és az ózdi tűzálló­téglagyár. Köszöntjük megyénk könnyűiparának élenjáró válla­latait kiváló teljesítményeikért, s jó munkát kívánunk nekik a kormányprogram megvalósítá­sához. A negyedik negyedévben is élüzem akar maradni az ózdi tűzáilóanyaggyár (Tudósítónktól.) Az üzemben kiváló mű' A nagyteljesítményű fúró­Az ózdi tűzálló anyag- szaki gárda gondoskodik gépekkel könnyebben gyár dolgozói harmadik arról, hogy zökkenőmentes eredményesebben, vídá- negyedévi kiváló munka- legyen a termelés. Le. mabban folyik a jakért elnyerték a büsske njezki János elvtárs az ózdi élüzem kitüntetést. Most tűzáilóanyaggyár ig.azgató- azon iparkodnak, hogy a ja hasznos tanácsaival twr ncgyedik negyedévben is pont« lelkesíti a gyár Ózdon ■ maradjon a büszke kollektíváját. . Az üzent élüzem csillag. most. új gépeket kapott. mums a. Nagy gondot fordítanak a gépek karbantartására is s ev. tikerük titka. TÁLJÁN PÁL , Ózd Az Ózdi Szénbányászati Tröszt jár az élen a páros verseny ben A két szénbányászati tröszt vetél­kedésében az ózdiak vezetnek. Havi tervük esedékes részét november 19-ig 102.6 százalékra teljesítették. A tröszthöz tartozó bányavállalatok közül Farkaslyuk és Egercsehi nem teljesítette a tervet. Farkaslyuk 95.7, Egercsehi 00.1 százaléknál tart. A Borsodi Tröszt legjobb vállala­tai: Diósgyőr és Ormosbánya, mind­ketten 100 százalékon felül teljesíte­nek. A leggyengébb az eredménye Sajókazincnak, amely 71.7 százalékot teljesített. Elnyerte az „élvállalat“ elmet a Mucsonyi Szénbánya Vállalat A bánya, és energiaügyi, minisztérium kisvállalatok közötti versenyében a harmadik negyedévi terv teljesítése alap­ján az „élvállalat° címmel tüntette ki a Mucsonyi Szénbánya Vállalatot- igen lelkesen harcolt a .terv teljesítésé­ért Nagy József alberttelepi frontmester munkacsapata. Napi előirányzatát állan­dóan UK) százalék fölött teljesítene. Ki­tűnt még a munkában Popomcs György frontvájár és Obert Tamás elövájár mun­kacsapata. A vállalat dolgozói a november 7.A lendülettel harcolnak tovább az éves terv teljesítéséért. Megfogadták, hogy decem­ber 10-re befejezik éves tervüket. Hat új népbolt nyílt Mezőkövesden és környékén A mezőkövesdi dolgozó gozó parasztok jó műn- A mezőkövesdi dolgozó parasztok is egyre jobb bájától. parasztok még jobb műm. munkával viszonozzak A kormányprogram nyíl- kával és « beadási kotr­szerető gondoskodását, f“8™ hozftala. °*a lezettseg maradéktalan jobb munkával harcolnak Mezőkövesden es környe- teljesítésével harcolnak a kormány programjának kén hat népholt nyílt, ami n3.^rt, hogy még többet megvalósításáért. Tudják, jelentősen elősegíti a dől- ^ ‘ m5] hogv hogy a program sikeres gozo parasztok es a tanya- , . , , megvalósítása nem kis- kon lakók áruval való jó kormányunk ^ program'« mértékben függ a dől- ellátását. mielőbb valósággá legten A kormányprogram megvalósulásának tényei Borsod megyében A Központi Vezetőség júliusi határo­zata óta, a kormányprogram végrehajtása során Borsod megye sok segítséget ka­pott. Közel 2,100.000 forintot ruháztunk be kultjirotthonokra, napközi otthonokra, általános 'iskolákra, közvilágításra, utak javítására, állattenyésztésre és középületek karbantartására. Újabb érdel&helyek után kutatnak Rudabányén Lemaradtak a begyűjtésben Hernádpelri dolgozó parasztjai Hernádpetri dolgozó parasztjai igyekeztek idejében földbetenni a magot, mielőbb befejezni a szántást- vetést. A beadásban azonban komo­lyan lemaradtak. Vannak ugyan a községben, akik élenjárnak a be­adásban, mint B. Miklós Imre 13, Gyarmati Ferenc 6, id. Erős János 1.4, Kerepesi János 6 és Ludnik Fe­renc 7 holdas dolgozó parasztok. Példamutatásukat azonban nem követik, késlekednek a kötelezettség telje:: 'késében Veres Ferenc 12, Bur­Í án Ferenc ,3, Drótos András 12. Bod- Í4r Lajos Í6 holdas, Dúrbák Ferenc és Varga Irén dolgozó parasztok, akik miatt az egész község megké­sett a terv teljesítésével. A község november 7-ig kukoricából 81, bur­gonyából 78 százalékra teljesítette tervét. De lemaradt a tej, tojás- és baromfi beadásnál is. A hanyagok szégyent hoznak a község becsületes, jól teljesítő dolgozóira is. Számolják fel sürgősen ezek is késésüket, hogy Hernádpetri ne csak az őszi munkákban, de a beadási kötelezettség teljesítésében is élre kerüljön, Az Összeg túlnyomó részéiből a falu dolgozói részesültek. Hidasnémeti község az államosított lakóházak rendbehozúsárn 15.000 forintot fordított• Gibári iskolát javított, Göncruszkán befejezték a,s or­vosi rendelő építését, llejce kultúrotrho- nát tatarozta, Rakaca községben lúd épült, Szendrő községben napközi ott­hont és körorvosi rendelőt rendeztek be Uolgozó parasztságunk kézzel jogha- tóati meggyőződhetett az elteli hónapok során a kormányprogram megvalósulásá­ról. Ennek hatására a községek dolgozó parasztjai, a szövetkezetek tagjai sorra jelentik az őszi munkálatok elvégzését. A kormányprogram megvalósulásának ténye az is, hogy Hidasnémeti községben 200 házban megszólalt a rádió. Meg is érdemelte ezt a község, mert kenyér- gabona beadását 100 százalékig teljesí­tette, öszibúzavetését befejezte és az őszi mélyszántást 241 kát. holdon végezte el. A Miskolci Mélyfúró Vállalat dolgozói kemény munkával újabb lelőhelyek után kutatnak a rudabanyai ércbányában. Képünk Krajos Gyula furómestert mutatja munka közben. Erősítenek az ózdi finomhengerészek l Diósgyőr és Ózd finomhengeré­szeinek nemes versenyében már hosszabb ideje a diósgyőri finom­hengerészek járnak az élen. No­vember 19-ig 107 százalékra telje­sítették a havi terv esedékes részét, míg az ózdiak csak 95.5 százalékot értek el. Szerdán a napi terv telje, sítésében az ózdiak bizonyultak jobbnak, 103.7 százalékot értek el, míg a diósgyőriek csak 84.8 száza­lékot. Az ózdiak most erősítenek, s igyekeznek, hogy a negyedév vé­gére elkerüljenek a második hely­ről. Az üzemben évek óta nemes ve­télkedés folyik a Kugler—Bódi és a Pázmány—Négyesi brigádok között. A párosversenyzők között az ered­mény a következő: Kugler Lajos elvtárs Kossíith- díjas előhengerész brigádja, — amely már több mint egy hete be­fejezte éves tervét — megelőzte az ugyancsak Kossuth-díjas Bódi Béla brigádját. A havi tervben novem­ber 18-ig Kugler elvtárs brigádja 171 százaléknál tart, Bódi elvtárs brigádjának eredménye pedig 125 százalék. Pázmány Lajos és Négyesi Ist­ván versenyében Pázmány elvi ars brigádja jár az élen,

Next

/
Oldalképek
Tartalom