Észak-Magyarország, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-19 / 271. szám
4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG t Csütörtök, 1953. november 19. A megyei pártbizottság aktivaülése (Folytatás a 3. oldalról.) tügg. Ez parancsolólag megköveteli tőlünk, hogy minden területen javítsuk meg a pártmunkát. A kezdeti eredményekre támaszkodva a legnagyobb erővel harcba kell lendülni a döntő sikerekért. Javítani kell a káder és ideológiai munkát, valamint a politikai tömegmunkát. Erőteljesen kell támogatni a DISZ-t és a szakszervezetet. Az agitáció középpontjában az emberekről való gondoskodásnak kell állnia, de emellett erőteljesen kell mozgósítani a tervek maradéktalan teljesítésére. Az egyéni dolgozó parasztokkal való kapcsolat megszilárdítása érdekében erősítenünk kell a községi pártszervezeteket. Megyénkben akadnak községek, ahol a pártszervezetek teljesen elhaltak, nem működnek, az ózdi járásban Sikátor, a mezőcsáti járásban Hejő- kürt és Tiszaoszlár. Falusi pártszervezeteinknek a tszcs-k megszilárdítása mellett sokkal többet kell törődniük a dolgozó parasztokkal. Különösen sokat kell foglalkozni a középparasztokkal. Az egyénileg dolgozó parasztok közül az élenjárókat be kell szervezni a népnevelogárdá- ba s ezekkel kell erősítenünk a párttagok sorát is. Javítani kell falusi pártszervezeteink tömegmunkáját is. A járási pártbizottságok és falusi pártszervezetek fordítsanak fokozottabb gondot a kollektív vezetésre, a bírálat és önbirálat fejlesztésére, a pártdemokráeia kiszélesítésére. Többet és jobban kell törődni az ideológiai munkával, a káderek nevelésével. A párt belső életének javításával párhuzamosan meg kell javítani a tömegek között végzett politikai munkát. Mindenekelőtt a tömegszervezeteket kell segíteni, hatékonyabban irányítani, illetve ellenőrizni. Járási pártbizottságainknak, falusi pártszervezeteinknek minden erőt arra kell összpontosítaniuk, hogy Központi Vezetőségünk határozatát, kormányunk programját maradéktalanul megvalósítsuk. Ez a politika pártunk politikája, a magyar munkásosztály politikája. Ez a politika a munkásosztály, a magyar nép anyagi és szellemi felemelkedésének, hazánk felvirágoztatásának. a békének, a nemzeti függetlenségnek és egységnek, valamint a szocializmus további építésének politikája. Ahol a fiitő tornászai nevelődnek... Vasárnap már a kora reggeli órákban zsúfolt villamosok robogtak a diósgyőri stadion felé. Csak úgy ontották magukból a vidám, mosolygó gyermekeket. A kis sportolók — fiuk és lányok — szorongó érzéssel indultak a stadion felé Legtöbbjük élete első tomászversenyére indult. A VTSB rendezte meg az általános iskolák első tomaversenyét. amelyen ezúttal 16 iskola 210 sportolója küzdőit meg egy. rnássaf a különböző versenyszámokban. Ennyi tornászt már régen láttak együtt a stadion falai. Fegyelmezetten, rendben vonultak fel a fiatal tornászok. Havas Gyula a VTSB elnöke ürömtől mosolygó arccal tekintett végig a legifjabb sportolókon, majd szeretettel üdvözölte őket Kivonulás ulán a tornateremben egyszer, re hat helyen, különböző szereken folyt a verseny reggeltől kora délutánig. A versenybírák jó munkát végeztek Gyorsan perdült a küzdelem, akadt bőven látnivaló. Sok tehetséges fiatal mutatkozott be a versenyen, amelynek sikere biztosíték arra. hogy városunk iomászsportja bizto. san halad a fejlődés útján. Ebből n tehetséges fiatal gárdából nevelődik majd ki a jövő tomászutánpó+lása. A nevelőkön, ed. zőkön és a sportkörök támogatásán múlik, hogy a szépen meginduló kezdeményezés tovább folytatódjék. Az általános iskolások tornászainak első seregszemléje a kö. vetkező eredményeket hozta: Leányok II. korcsoport csapatversenye: 1. Vasgyári leányiskola 282.30 pont. 2. Tóth Pál leányiskola 275.70, 3. Sajószent. Péier 368.45. 4. Pereces 267.95, 5, Mali. novszkij uíi iskola 266 pont. 6. Vörösmarty úti iskola 264.30. Egyéni versenyben: 4 Salamon 47.45, 2. Barkóczi 47.35. 3. Vámos 47.30. valamennyi a vasgyári leányiskola növendéke. Leányok I. korcsoportja: 1. Vasgyári leányiskola 220.40. 2 Pereces 217. 3. Tóth Pál leányiskola 216.30. 4. Sztálin uii leány, iskola 212.30. 5 He tócsába 30.1.70, 6 Vörösmarty úti leányiskola 209.-10. Egyént versenyben: 1. Csontos. Sztálin úti leányiskola 37.05 pon;. 2. Lázár vas. gyári leányiskola 37 p. 3. Benedek Pere. ces 36.75. sikerült tornász tömegversenyén. Köves, se a példát a többi iskola is. amely nem kapcsolódott be az első tornászversenybe. SAKK HÍR Miskolc város egyéni sakkbajnoksága IX fordulójának eredményei: Petőfi I.— Meteor 7 és fél—2 és fél. Kohászat- Loko- moiív 7—3. Haladás—Építők 7—3. Sparta. kusz—Előre 6—3. Traktor—Mélyépítők 7—3, Pereces—Postás 5—4. November 22-én a bainokság III. fordu, tóját játsszák, melyen a III. csoport sakkversenyei is megkezdődnek. Fordulója: X. Fáklya szabadnapos. 2. Lillafüredi Petőfi—7. Botvinik II. S.Petőfi II.—6. Me. teor TI 4 Lokomotív II.—5 Postás II. A Petőfi I—Haladás és Kohászat Építők november 22. helyett november 21.én délután 5 órakor játsszák a III. fordulót. Felhívjuk a sportkörök sakkszakosztály vezetőit, hogy november 22.ig a megyei egvéni bajnokságra I. osztályú m. játéko- saikat nevezzék be. A Déryné Színház mai műsora Este 7 őrsi kezdettel: Csongor és Tünde. 1. sz. >7('Ivénvbérlőt. ___; 4 mozik műsora BÉKE. November 19—25: A dalnok esküje. Kezdés: 5. 1/4 8. vasárnap: 3. fél 6. KOSSUTH. November 19—25: Király, lány a feleségem. Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasár. nap- fél 4. háromnegyed 6. 8 óra. TÁNCSICS. November 17—19: Kövirág. Kezdés: fél 6. fél 8. vasárnap fél 4. fél 6, 8 óra. HEJÖCSABA. November 18—19: Boldog. ság madara. Kezdés: 5. 7 óra. DIÓSGYŐRT Dl AD AU. November 18.20: Riailó. Fiúk I. korcsoportja: 1 Sajőszentpéter 215.6 pont, 2. Vörösmr'y úti iskola 215 2, 2. Palóczi úti iskola 212.75. 4. Pereces 210.8 p. 5 Szia1 in úti iskola 208.8 p. 6. Hejőcsaba 202 pont. Egyénileg: 1. Iíémiás Palóczi üli iskola 37.1 pont. 2. Nagy. Kun József úti iskola 37.1 p. 3. Kádas Sajószenípéter 36.4 p. Fiúk II. korcsoportja: 1. Palóczi üli iskola 266.6. 2. Pereces 265.8, 3. Vörösmarty uii iskola 263.4. 4. Sztálin úti iskolp 259.3. 5. He.iőc.saba 257.1 6. Malinovszkij úti iskola 253.6. Egyénileg: 1 Chlenko Pereces 35.95. 2. Kiss Palóczi úti iskola 35.85, Ormus Palóczi úti iskola 35.75. Miskolc város 16 általános iskolája pél- i damuíatőan vett. részt a VTSB igen jól 1 UJDIOSGYÖRT BÉKE. Nov. 19—20: A kínai nép Koreáért. Kezdés: 3/4 5. 7 óra. Állandó fizikai dolgozókat építési. anyag telepre azonnalra felveszünk. Szállás biztosítva. Tüzép Vállalat Miskolc. Széchenyi n. 19. I. em. Még ma köss szerződést a MEZÖKER-rel, Holnap már késel. Hogy több pénzt kapi, dolgozz ésszel. Hogy több zöldséget adj a népnek Siess, köss szerződést a MEZÖKER-rel. óhirdeté Keresünk azonnali belépésre bádogos. üveges, burkoló szakmunkásokat, segédmunkásokat és könnyű teherfelvonó kezelésében jártas munka, erőt. 28/9 sz. Szakipari Vállalat Miskolc, Sztálin u 129. 1510 s e k Eladó épületfaanyag. Somogyi Béla u. 63. sz. 2914' Bontásból eredő faanya. got. téglát, cserepet, ajtót, ablakot, veszünk. MÉH Váll. József A. u. 15. 1520 Apr A Diósgyőri Vendéglátó, ipari Vállalat. Miskolc. Sztálin út 123. azonnali belépésre felvesz gyakorlott gyors, és gépírőnőt, valamint nagymotorvezetői igazolvánnyal rendelkező árukihordó motorkerék, párveze+őt. 1495 Adminisztrátort, mező- gazdasági ismerettel, állattenyésztési szakembere, két. tehenészeket és ser, lésnevelésben jártas dől. gozóka!: azonnal felvesz a Boldvaí Állami Gazdaság. Lakást biztosítunk. 1492 A Borsodvidcki Gépgyár esztergályosokat. azonnal felvesz. I505 Gyakorlott anyagköny. velőt keres azonnali be. lépésre. Állami Kordélyos Vállalat. Miskolc. Sánc-u. 15. sz. 1482 Magános fiatalember bútorozott szobát keres a központban Címet a kiadóhivatalba kér. Segédmunkásokat azonnal felvesz a Miskolci Villanyszerelő Vállaiat, Ady Endre u. 7. 1503 Gyakorlót, anyagkönyve. löt azonnal felvesz a Ke. saSyühalomi Állami Gazda sás Mezöcsót. 1519 Szekrény eladó B Pál L Bslgmond. Tass u. 15. 2819 A Közlekedési Építő Vállalat tapolcai üzemi konyhája a +éli vásárlásra Miskolcon vagy Hejőcsa- bán gépkocsival megközelíthető pincét bérbevesz. Ajánlatokat a bérleti ősz. szeg feltüntetésével szó. ban vagy írásban az aláb, bi címre kell megadni. Közlekedési Építő Vállalat Hejőcsaba. Cementgyár Telefon: 15—47. 1508 Tóth László szirmai la. kos 10 éves pirostarka tehenének elveszed marhalevelét megsemmisítem. I. kér Tanács. 2917 Zongorái vagy pianinót bérelnék. Miskolc, Petőfi u. 43. I. 4. 2910 Jóhangú zongorát vennék. Mátyáskirály u. 26. 2920 Perfekt gép. ás gyorsírót. aki az adminlsztráto. ri teendőkkel is jártassággal bír. azonnali belépés, re felveszünk. Állami Kordélyos Vállalat miskolci kirendeltsége. Sánc u. 15. 1518 A Diósgyőri Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat keres 55 éven felüli moz, góárusokat (kb. havi 700 —800 forint). valamint szakképzett eladókat és fizikai munkásokat. 1515 A Miskolci Sertéshizlal, da állandó munkára alkalmaz kocsisokat és rakodó- munkásokat. Jelentkezni lehet a hizlalda I. sz. telepén. Partizán u. 21. 1504 Parafadugót minden nagyságban veszünk Bor, sodvidéki Kiskereskedelmi Vállalat Miskolc, Munkácsi u. 5. sz 1616 Mély fájdalommal tu. datjuk. hogy a legjobb feleség, édesanya, anyós és nagymama. Idős Szalontay J.ajosné 79 éves korában meg. halt Temetése ma délután 2 órakor lesz a Mindszenti temető rava, talonjából Szalontay család. S c li u t> e r t7 l)écs napsütötte kertjeinél;, mezőiig nek szelíd derűjét, széljárta erdőinek halk zúgását, csobbanó patakjai vizében felvillanó pisztrángok vidám játékát idézi a Schubert-dalok hangulata. A kis utcák tarkára festett házainak ablakain meg-meglibbennek egy pillanatra a keményített jeher függönyök, amint napbarnított leánykezek félrehúzzák, hogy nehány garast dobjanak a kintornás kalapjába. „O du lieber Augustin, Augustinv alles ist hin", — nyekergi az ócska verkli. Egy öreg, terebélyes tölgyfa mellett felharsan a falusias csöndben a nagyköpenyű postakocsis harsány kürt jele: tru-ta, tra-ta... Itt üldögélt esiénkint a' szelíd és igénytelen fiatal mester, Franz Schubert Becs környékének, Grinzingnek, Nussdorjnak, Dornbachnak valamely terebélyes jókkal árnyékolt vendéglőjében, néhány kedves barát társaságában egy pohár bor mellett hallgatva a nej1' déglök udvarain, a házak előtt üldögélő fiatalok ajkán jölcsendütö népzenét, a muzsikáló Becs kedvre derítő, táncra perdítö háromnegyedes taktusát. ■. Az osztrák népzene gyökéréiből nő ki, ível magasra a schuberti dal. Az osztrák nép táncának, dalának könnyed lebegése, kedves játékossága, édes vidámsága és lappangó mélabúja szól hozzánk Schubert dalaiból. A fiatal osztrák zeneköltő teremtő géniusza nyomán újjászületett a dal, új formát, új belső tartalmat kapott, a zenei tőleély magaslatára emelte. Forma és tartalom tökéletes egységbe olvad össze, a dallam szinte a vers rigmusából nő ki, hol könnyedén szőkéivé, hol tragikus magaslatokra emelkedve követi a vers gondolatát. JZ özei hatszáz dalt alkotott a bécsi költő, akinek, élete is olyan, mint egy szelíd és lágy dallamú, fájdalmas zengésű Schubert-melódia. Az egyszerű és igénytelen élet szegény volt külső eseményekben. A sok- gyermekes bécsi néptanító fiát, aki 1797 január 31-én született, rövid élete végéig elkíséri a szürke arcú gond és HÍREK Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat l. Megyei kórház (lej.: 13,81.). 2. Kazinczy u. 20. sz. reirdelő (16-49.). 3. U.j, diósgyör, I. utca 4. sz, rendelő <63-87, üzemi telefon: 370.). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz, Malinovszkit u. 2. sz Ujdiősgyőr: Marx Károly u 38. Hejő, csaba: Csaba vezér u. 68 sz. Ma Diósgyőrött az Árpád u. 6. szám ala.'il evőgyszertár tart éjszakai szolgálatot Időjárás Párás, több helyen ködös idő. Kisebb felhőátvonulások, legfeljebb egy.két. he. lyen kevés hóesés, mérsékeli- légáramlás. Az éjszakai fagyok tovább tartanak. A nappali hőmérséklet alig változik. Várha. tó hőmérsékleti értékek az ország területére: csütörtökön reggel mínusz 4-—mínusz 7. délben plusz 3—plusz 6 fok között. * A fűtés alapjául szolgáló várható napi középhőmérséklet. csütörtökön 0—plusz 3 fok között lesz. — Ikuo Ojama professzor, a Béke Vi- lágfanács tagja, a japán békebizottság elnöke és a nemzetközi Sztálin,bék$díj ki- füntetettje, kedden reggel repülőgépen Peringből Becsbe utazott, hogy résztvegyen a Béke-Világtanács soronkövetkező ülésszakán. Ikuo Ojamáf elkíséri felesége és Tokusaboru Tan, a Béke Világt^nács tagja. — A „Eitfiag“ NyugatJNTémetország új légiforgalmi vállalata hétfőn rendkívüli közgyűlést iariott Kölnben. A közgyűlés el. határozta, hogy az eddigi hatmillió^ márkáról 25 millió márkára emeli fel a vállalat alaptőkéjét. Az ehhez szükséges összeg legnagyobb részéi a nyugatnémet állam bocsátja a ,,Luftag’‘ rendelkezésére. A rendkívüli közgyűlés a ..kéz kezet mos" elv alapján dr. Max Adenauert. a bonni kancellár fiát p. ..Lufiag" felügyelőbizoltv ságának tagjává választotta. — A vezető indiai napilapok mély aggodalommal írnak a Pakisztán és az Egyesült Államok között tervbevett, úgy. nevezeti védelmi .egyezményről. amely Nehru miniszierelnök legutóbbi kijelentése szerint „komoly nyugtaianságoí kelt Indiában." A ..Hindustan Standard" szedni ..Több mint nyilvánvaló, hogy ha ilyen egyezmény létrejön, az ... mélyen beleüt, közik India kül és belpolitikájába egyaránt". Párthirek A MISKOLCI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE: Felhívjuk az üzemi és hivatali párt, szervezetek titkárait, vezetőségi tagjait, propagandistáit és népnevelőit, hogy no. vember 19_én. csütörtökön délután 5 órakor a Pártokiatás Házában ..Az időszerű nemzetközi kérdésak'‘.röl központi előadó tart előadást, melyen feltéllenül vegyenek részt. ÉSZAKMAGYARORSZÁG A Magyar Dolgozóit Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó: Kovács István SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi o. 30, felefonszámokr ti—01. 19—20. 28—85. KIADÓHIVATAL! 'iskole. Széchenyi o 80 Telefon: 28—81 Postafiók: 114 Égyazámlaszám: 00.878.054 185 Borsodmegyet Nyomdaipart Vállalat. Miskolc. Fe?c*V vezető: Szendről Imréní, a ka llr a t a 11 a n dalköltő nélkülözés. Szép, tisztán csengő hangja miatt a 11 éves Franzot felveszik az udvari énekkarba, így a kisfiú a városi császári es királyi konviktuában nevelkedik, ahol ugyan alapos zenei nevelést kap, de enni annál kevesebbet. — Gyakran gondolkozom helyzetemen — írja ebben az időben bátyjának, Ferdinándnak — és noha egészben véve elégedett vagyok, mégis úgy érzem, itt-ott javítani lehetne rajta■ Biztosan te is tudod tapasztalatból, hogy az ember szívesen enne néha egy-egy almát, vagy zsemlyét, különösen, ha mérsékelt ebéd után csak nyolc óta múlva jut hozzá egy szegényes vacsorához ■ ■ ■ Korán ébred fel és bontakozik ki a zenei tehetség Franzban, de csak lopott órákat szentelhet a zenének, kenyeret kell keresnie, az iskolában, ahol apja tanító, segédtanító lesz. ll/legkisérel kitörni a számára csak l’* igát jelentő, rosszul fizetett segédtanítói állásból és zenetanán állásra pályázik, — de elutasítják. Nem sikerül — mint ahogy élete végéig egyetlen egyszer sem sikerült — hivatalos zenei álláshoz jutnia. Most is, mint később annyiszor, a baráti szeretet és gondoskodás segít Schubertén. A bécsi költőnek kevés része volt a családi élet melegében, anyja korán meghalt, ó maga sohasem házasodott meg, a viszonzott szerelem édessége nem igen jutott osztályrészéül. Egyedül a baráti szeretet ereie, heve melengeti, veszi körül szerető gondoskodással. Most is barátai, Schober, Spaun, Mayrhofer segítettek rajta. Zeneleckéket szereztek számára, hogy ne kelljen tanítóskodniu és több-kevesebb sikerrel megkísérelték, hogy számottevő zenei személyiségek figyelmét felhívják müveire. Lassan kialakul sajátos, reménytelen szegénysége által megszabott életmódja. Hol egvik, hol másik barátjánál lakik, kis, szűk szobácskákban, emberfeletti szorgalommal dolgozva. Kora reggel ébred, orrán szemiheggel, hisz éjszaka a legtöbbször munka közben lepi meg az álom, amint lázas gyorsasággal. szinte a megszállottság önkívületében rója a kótasorokat. A dalokon kívül dúsfantáziájú zongoraműveket, a tárig- ész jegyét viselő szimfóniákkal, operákkal gazdagította a zeneirodalmat. e hiányos lenne a kép, ha csak barátai körében, amint egy-egy pohár bor melleit üldögél valamely 'bécskörnyéki kis vendéglőben, vagy íróasztala mellett, amint megszállottról rója reggeltől napestig a kótafejeket — ábrázolnánk a bécsi költőt. Schubert egyáltalában nem volt közömbös a min, den haladást elfojtó, az osztrák szellemi életet béklyóba szorító metternichi reakció iránt, épp úgy szenvedett miatta, mint az osztrák ifjúság legjava, mint annyi barátja. Egy alkalommal több barátjával együtt őt is letartóztatják „szabadságmozgalmi összejövetel“ miatt, Egyik kölfőbarátját, Johann Senat ez alkalommal tifbb hónapig fogva tartják, majd kitoloncolják. Schubert a maga módján, válaszol az önkényre: megzenésíti Johann Senn verseit, akinek neve vörös posztó a hatóságok szemében . . • Milyen ember volt ez a kövérkés, alacsonytermetű, rövidlátó fiatal zeneszerző? Kathi Fröhlich, Grillparzer mennyasszonya így jellemzi: csodálatos ember volt! Távol állott leikétől az irigység és rosszindulat. Milyen önzetlenül, önfeledten csodálta a szép zenét, bárki is szerezte. Ilyenkor kezét összekulcsolva, néma elragadtatásba merülve ült■ Szerény, szinte túlságosan is szerény volt. Néha úgy csöndben arról ábrándozom — mondotta egyszer —. hogy még belőlem is lesz valami... De ki mer bármit is alkotni Beethoven után ■.. zerénysége és félszegsége is hozzájárult. hogy a külső elismerés mindig elkerülte életében. Szegényen halt meg 31 éves korában, 1828 november 19-én, most 125 éve. Ütött-kopott hagyatékát 63 forintra becsülték, de felbecsülhetetlen az a zenei kincs, a szárnyaló dallamoknak az a birodalma, amelyet az utókorra hagyott .Erre táncol Budapest" vidám-est Miskolcon A miskolci Filharmónia hétfőn „Erre táncol Budapest" címmel kitűnő szórakozást nyújtó vidám estét rendezett a miskolci Déryné-szín- házban. Az est szereplői Hajdú Péter és tánczenekara, továbbá Vámosi János és Hollós Ilona voltak. 'Túlnyomó részben Hajdú Péter és zenekarának tagjai töltötték ki a műsort., A kiváló harmonikaművész több közismert tánczeneszámot, köztük „Expressz vonat'l című saját szerzeményét adta elő nagy sikerrel. Hajdú Péter emellett mint szavaló, énekes és utánzó művész is kivette részét a műsorból. A zenekar tagjai — együtt és egyenkint is — sok derűs percet szereztek a hálás közönségnek zeneparódiájukkal, időszerű rigmusaikkal, amelyekkel mai életünk egy-egy fonákságát figurázták ki. Nikolics Ottó és János szakszofonosok, Hunner Miklós dobos Hajdú Péterrel együtt kitűnő humoristáknak bizonyultak. A detektivregényt olvasó Hermina néniről szóló énekes paródia és a közös opera és sport- közvetítés sokszor váltott ki hangos kacagást a nézőtéren. Igen tetszett Túrán László zongoraművész szovjet könnyű zenét tolmácsoló zongora- játéka, nem kevésbé Vámosi László és Hollós Ilona legújabb közkedvelt táncszámokból összeállított műsora. Zoltán Pál szellemes összekötő szövegeibe több hatásos, időszerű kis szatírát illesztett be. (ai) Hangversenyre készül a diósgyőrvasgyári zenekar Szorgos irtunk a folyik a diósgyőrvasgyári Ének-, Zene- és Táncegyüttes otthonában, a vasas székházban. Az emeleti helyiségben az énekkar próházik, lent a nagyteremben a vasgyári zenekar gyakorol. • A próba szünetében rövid tájékoztatást kértünk Bánhegyi I,ászló elvtárstól, a zenekar karniesterétó'l és Lakatos László elvtárs. tói, a zenekar bizalmijától: mik a terveik a jövőre vonatkozólag. A következőket mondották: A vasgyári zenekar két évi hallgatás után újult erével lendül munkába, hogy pótolja az elmulasztottakat. A tervünk megismertetni Diósgyó'r dolgozóival az új magyar zeneszerzők műveit, a klasszikusok müveit, a haladó népek zenéjét. Szorosan együtt kívánunk működni az együttes minden karával. A vasgyári 7,ei)ekar december közepe táján már hangversenyt, ad Diósgyőr dolgozóinak. Műsorukban szerepel Csajkovszkij „Djó törő'“ szvitje, Strauss „Denevér1,-je, Lehár ,,Mo. solyországa", Verdi „Tra- viatá“-ja stb. Úgy állítják össze a műsort, hogy az minden hallgató szántára élményt jelentsen. Ma a próbákon közel 44 zenész vesz részt, lelkesen dolgoznak, hogy decemberi hangversenyükön, kiérdemeljék a . dolgozók megbecsülését. Karszt-ankét Miskolcon A Magyar Hidrológiai Társaság miskolci csoportja és a Magyar Földtani Társulat barlangkutató" szakosztálya november 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap nagyszabású karsztankétot rendez a miskolci városi tanács nagytermében. Az értekezleten összefoglalják a bükki karsztkutatás legújabb tudományos eredményeit és meghatározzák a további legfontosabb feladatokat. Az ankét első napján Schréter Zoltán, „A Bükk-hegység karsztosodásának földtani tényezői1-, Láng Sándor, „A Bükk-hegység geomorfológiája", Ja- kucs László, „A Bükk-hegységi karszt- és barlangkutatás időszerű feladatai", Leel-Össy Sándor, -a A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora A rudolftelepi szénbányavállalatnál komoly hibák gátolják a tervteljesítést. ^ Felolvassuk a Nehézipari Minisztérium által a Borsodi Szénbányászati Tröszt részére kiküldött jutalmak elosztási módját. A tokaji gépállomáson. Hírek a megyéből. Az ország legöregebb túrista vezetőjénél. Bányászkulturcsoportok tapasztalatcseréje a farkaslyuki kulturott- honbanä „Karszt- és barlangkutatás a magas Bükk fennsíkjain“ címmel tart előadást. Vasárnap délelőtt az értekezlet tovább folytatódik., Kessler Hubert „A Bükk-hegységi karsztvízkr'-'tás szerepe a borsodi iparvidék \ ellátásában", Borbély Sándor, „A zsombolykutató munkabizottság eddigi eredményei" Vértes László, „A Bükk-hegységi barlangkutatás ősrégészeti eredményei1- és Krompaszky Géza, „A bolhási víznyelő feltárása és a feltárás mai állása" címmel tart előadást. Az értekezlet résztvevői vasárnap délután tanulmányi kirándulást rendeznek a lillafüredi barlangokhoz. A MISKOLCI SZMI KULTURHáZ HÍREI A miskolci SzMT kulturházban (Kossuth utca 11. szám) zeneirodalmi előadássorozat kezdődik. Az első előadást november 19-én este 7 órakor tartják. A miskolci zeneiskola tanárai közül közreműködik: Erdélyi Lászlóné, Farbaky Gézáné, Pel- sárdy Mária, Néveli József, Bogdán Emilia és Szilágyi Pálné. November 20-án este 7 órai kezdettel a kulturházban Ady-estet rendeznek. Előadó Csorba Zoltán tanár. Közreműködnek Csordás Teréz éj) Tacskó Békj