Észak-Magyarország, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-15 / 268. szám

Traktoristák előre a mélyszántási és silózási terv teljesítéséért! FSZAKMAGYARORSZÄG Bírálat vagy hivatali titoktartás megsértése J AZ MDP BOR SOD-ABAUD -ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPUA íA. évfolyam 268. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1653 november 15, vasárnap A YÉSKEHAüáS ELLENŐRZÉSÉVEL A PÁR1UAIAR0ZAI0K SIKERES MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT A KÖZPONTI VEZETŐSÉG 1933. jú­nius 27—28-i határozata és az ezt. kö­vető kormányprogram végrehajtása bonyolult és szerteágazó feladat elé állítja a pártszervezeteket: mozgósi- taniok kell a dolgozókat a tervek hiánytalan teljesítésére, a mezőgazda­sági termelés fellendítésére. Az eddi­ginél sokkal hatékonyabban kell el­lenőrizniük az állami szervek munká­ját, a határozatok végrehajtását. Kü­lönösen nagy feladat hárul most a fa­lusi pártszervezetekre, kommunistákra. A Központi Vezetőség október 31-1 ülé­se a mezőgazdaság fejlesztését ha­zánk boldogulásának, népünk jólété­nek, a szocializmus építésének döntő láncszemeként jelölte meg. Most első­rendű feladat, hogy megjavítsuk párt- szerveinkben és pártszervezeteinkben a végrehajtás ellenőrzését, magasabb fokra emeljük a vezetési módszereket. _ Mi az értelme a végrehajtás ellen­őrzésének? A párt azért állítja előtér­be a végrehajtás ellenőrzését, mert ez a vezetési munka fő módszere. Ez nem egy munkaszakasz, amely mások mel­lett áll, és azokkal egyenlő érlékű, ha­nem minden munkaág, minden szakasz szervezeti munkájának legfőbb mód­szere. A végrehajtás ellenőrzésé a kommunista munkastílus alapja. Sztá­lin elvtárs azt tanítja: »Vezetni — ez korántsem azt jelenti, hogy határoza­tokat írunk és utasításokat küldünk szőt. Vezetni — ez azt jelenti, hogy ellenőrizzük az utasítások végrehajtá­sét, ele nemcsak az utasítások végre­hajtásét, hanem magukat az utasításo­kat ,is, azt, hogy az eleven gyakorlati munka szempontjából helyesek-e, vagy hibásak. Nevetséges volna azt hinni, hogy utasításaink mind tökéletesek. Ez, nem szoiiott előfordulni és nem is fordulhat elő. a végrehajtás ellenőrzé­séinek éppen az a lényege, hogy funk­cionáriusaink a gyakorlati ta­pasztalat kohójában ne csak utasítá­saink végrehajtásét, hanem maguknak az utasításoknak a helyességét is el­lenőrizzék. Ezért a végrehajtás ellenőr­zése terén mutatkozó hiányossá gék egyszersmind egész vezetésünk hiá­nyosságai iS.« •E TANÍTÁSBAN világosan kifejezés­re jut a vezetésnek és a végrehajtás ellenőrzésének elszakíthatatlan kap­csolata. Járási, városi és üzemi párt­bizottságaink is erre törekednek gya­korlati munkájukban. Különösen jól foglalkozik — kisebb hibával — a vég­rehajtás ellenőrzésével a mezőesáti já­rási pártbizottság. A pártbizottságon dolgozó elvtársak mielőtt munkába állnának, alaposan áttanulmányozzák a fiiadat elvégzéséhez szükséges p.árt- és kormányhatározatokat. Az alap- szervezetek vezetőit menetközben, a határozat végrehajtása során nevelik önállóságra. Nem sajnálják az időt a nevelésre. Ha szükséges, egy-két napig, «öt három napig is kintmaradnak munkaterületükön. Ennek meg is van az eredménye, a színvonalas pártmun­ka segítségével a járás már rég befe­jezte a vetést és a betakarítást. Nem tapasztalható ez a ricsei járási pártbizottságnál. A pártbizottság mun­káját sokszor szervezetlenség, kapko­dás jellemzi. A munkatársak nem is­meri^ megfelelően a Központi Vezető­ség határozatait. így érthető, ha kevés­bé .tudnak-segítségét adni az alapszer­vezetek vezetőinek. Egy-egy munkate­rületre nem tudatosan, célirányosan mennek ki. - Ellenőrzés közben sok esetben csak a pártszervezet vezetősé­gével és a tanács funkcionáriusaival beszélgetnek, a párttagok véleményét nem minden esetben kérik ki. De még- kevésbbé a pártonkívüliekét. A párt- szervezetek vezetőivel türelmetlenek, követelődzőén lépnek fel velük szem­ben. Daróczi Józsefné nagyrozvágyi párttitkár elvtársat ahelyett, hogy ne­vették volna, leváltották. A JÁRÁSI TITKÁROK országos ér­tekezletének egyik legfőbb útmutatása az volt: »töltsenek a pártbizottság tagjai mvftél. több időt az alapszerve­zeteknél, segítsenek minél többet a ve­zetőségeknek a helyszínen.« Járási párt- bizottságaink — és általában a pártbi­zottságok — ezzel a módszerrel lát­tak hozzá az .alapszervezetek megerő­sítéséhez. Értek is el komoly sikereket Sajnos .azonban még mindig vannak olyan pártbizottságok, amelyek nem számolták' fel teljesen a »futár« mun­kát. még mindig akadnak, akik »mo- t&rizdlt instruktorok«. Ilyen például a szerencsi járási pártbizottság. Balovics Béla PB. tag elmondja, hogy ő öt pere alatt is tud »helyesen« instruálni. Jel lenéző,. hogy az elmúlt napokban i népnevelőértekezletek megszervezését este fél 8-kor kezdték. Végigszáguldot- tak 4—5 községben, gyorsan leadták a szempontokat, s visszafelejövet már a jegyzőkönyveket akarták összeszedni. Persze a »futár« munka »nemvári eredménnyel végződött. Tobbhelyüt1* meg sem tartották az értekezletet. Gyakori még az is, hogy több párt- bizottság munkatársai csak a járási székhelyekhez közeleső községeket láto­gatják és ellenőrzik. A távolabbi köz­ségekbe viszont évekig nem teszik be a lábukat. A sátoraljaújhelyi járási pártbizottság például Miklósföld, a, sá­rospataki jb. Tiszacsermely, a ricsei jb. Istvánmajor községeket évente csak egyszer, vagy kétszer ellenőrzi A járási titkárok országos értekez­lete, majd ezt követően a Központi Ve­zetőség június 27—28-i ülése, s a Szer­vező Bizottság is aláhúzla: »a pártszer­vezeteknek nem az a feladatuk, hogy kivegyék az állami, gazdasági ügyek intézését az állami, gazdasági szervek keséből, hanem megfelelő politikai munkával segíteni, ellenőrizni kell e szervek munkáját«. A miskolci járásban nemcsak a pártszervezetek, hanem maga a párt­bizottság is sokszor összekeveri a párt- és az állami munkát. A termelőszövet­kezeti csoportok megszilárdításáért folytatott harcban például a pártbizott­ság teljesen elvette a járási tanács ön­állóságát. A pártbizottság végezte el helyettük a munkát, bizony nem köny- nyen. A pártbizottság felismerte ezt a hibát. PB. ülésen alaposan meg is vi­tatták. Az állami munka végzéséért a járási tanács apparátusát tették fele­lőssé, a. politikai munkáért pedig a pártbizottságot, a két munka kiegé­szítette egymást. Eredménye: hogy a miskolci járás lett az első a kapásnövé­nyek megyei begyűjtési versenyében. A KOMMUNISTA VEZETÉS stílusá­nak legfőbb vonása a szó és a tett,- a határozat ős a végrehajtás egysége. Minden intézkedést, a pártbizottság minden határozatát harcos, szervező munkával, a végrehajtás . rendszeres ellenőrzésével kell alátámasztani. A putnoki és az ehesi járási pártbizott­ságoknak következetesebb harcot kell folytalniok a párthatározatok végre­hajtásáért, a pártszerü kommunista vezetés, a kommunista munkastílus megteremtéséért. A párthatározat egy­séges cselekvésre szólítja fel a párt tagjait, fegyelmezett megvalósítása, a párt sikereinek egyik legfőbb alapja. A putnoki és az encsi járási pártbizott­ság — bár a határidő régen lejárt — de. még mindig nem hajtották végre a Központi Vezetőség 1953. január 2i-i határozatát: az egy évnél hosszabb idő óta tagjelöltek ügyének elbírálásáról. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. Kongresszusa igen nagy erővel emelte ki a kommunista felelősségét a párt- határozat végrehajtásáért: »Nem ele­gendő — mondja az új szervezeti sza­bályzat —, hogy a párttag csupán egyet értsen a párt határozataival, kö­telessége, hogy harcoljon a határoza­tój, megválóstkísíittrt;, kommunista passzív és formális viszonya a pártha­tározatokhoz gyengíti a párt harcké­pességét«. A végrehajtás jól megszervezett el­lenőrzése elősegíti a párt- és állami fe­gyelem megszilárdulását, a párttagok alkotó kezdeményezésének és öntevé­kenységének kifejlődését. Lehetővé te­szi, hogy idejében észrevegyük a mun­ka hiányosságait és megtegyük a szük­séges intézkedéseket a hiányosságok kiküszöbölésére. A tapasztalatok azt miitatják, hogy még a jó funkcionáriu­sok is elromlának, bürokratákká vál­nak, ha magukra hagyjuk őket, nem ellenőrizzük tevékenységüket. Vannak még nálunk egyes vezető munkatársak — különösen a gazdasági vezetők között —, akik formális maga­tartást tanúsítanak a felsőbb szervek utasításainak teljesítésében. Bosnyák János, a 34. tröszt szb. elnöke — bár hibáit élesen megbírálták — megcson­tosodott közömbös hivatalnokká vált, ■saját nyugalmát előbbre helyezte az ügy érdekénél. Formálisan nyúlt a párt határozatainak és útmutatásainak vég­rehajtásához, s a csalás és visszaélés útjára lépett. Érthetetlen, hogy a re­konstrukció pártbizottsága miért tűri ezt, miért engedi, hogy Bosnyák János visszaéljen a dolgozók bizalmával. LEGFONTOSABB FELADAT, hogy pártbizottságaink javítsák meg a ha­tározatok végrehajtásának ellenőrzését, emeljék a szervezőmunka színvonalát .— ez álljon munkájuk középpontjában, mozgósítsák a dolgozókat a párt és a kormány által kitűzött feladatok telje­sítéséért. MEGYÉNK ÉLETÉBŐL December végére elkészül elektromos 14 millió forintos költséggel épül az Ózdi Kohá­szati üzeme« elektromos gáztisztítója. Ha az üzem működni fog, évente több mint 40 ezer tonna szenet takarít meg az ózdi gyár. A gáztisztító modern felsze­relése a jelenleg kárbavesző kohógázt felfogja és egy­ben megtisztítja a szennyező anyagoktól. A dolgozók­nak így nem kell gázos levegőt szívniuk. A felfogott gáz újra alkalmas a kazánok és léghevítők fűtésére. Az elektromos gáztisztító szovjet rendszerű beren­dezése gépi utón távolítja el a gáz tisztításánál lecsa­az Ózdi Kohászati Üzemek gáztisztítója podó iszapot. Ezzel több dolgozó mentesül a piszkos, fáradságos munkatol. A gáztisztít'ót a 28/5. számú Vaskohászati Kemen. ceépítő Vállalat és a Közúti Vízépítő Vállalat építi. Már. folynak a fóldmunkálatok, a vasbeton szerkezetet is készítik. Az épületbe a későbbi idők folyamán több mint 500 tonna vasanyagot szerelnek be. A nagyjelen­tőségű épület falai 35 méter magasak lesznek. A vállalat dolgozói megfogadták, hogy december 31-re befejezik az építkezést és az elektromos gáztisz­títót átadják az ózdi dolgozóknak. Új vasúti kocsik az ózdi és borsodnádasdi dolgozók számára Az Ózd—Borsodnádasd között közlekedő kisvasút új személyszál­lítókocsikat kap. Villamoskocsikból alakítják át őket. Az ózdi gyárban már dolgoznak 54 futókerék újra­öntésén. December. 1-re az átépített kocsik kényelmes ülőhellyel, világí­tással közlekednek. Ezzel jelentősen megjavul a munkásszállítás Ózd és Borsodnádasd • között. Belépőkkel erősödött a iszászfái Szabad Föld termelőszövetkezet A szászfái Szabad Föld termelőszövetkezet ebben az évben Is eredményesen gazdálkodott. A községben több egyénileg dolgozó pa­raszt kisérte figyelemmel a szövetkezeti tagok munkáját, életét. A té­nyek meggyőzték őket arról, hogy érdemes közösen gazdálkodni. A szép eredmények láttán új tagokkal erősödött a szövetkezet, legutóbb Ákos Gyula, Radácsi József és Seres Béla egyénileg dolgozó paraszt lépett be a termelőszövetkezetbe, választotta a boldog élet útját. Épül Sárospatakon a megye legnagyobb gépállomása Sárospatakon épül Bor­sod megye legnagyobb és legmodernebb, 100 erő­gépet befogadó gépállo­mása. Az építkezésnél va­lamennyi dolgozó becsü­lettel harcol, hogy a ha­talmas gépállomást mi­előbb elkészítsék. A gép­állomás mellett 45 méter hosszú irodaház épül. A napokban a gépállomás dolgozóinak már átadtak hat fürdőszobás családi házat. A gépállomás traktoris­tái egyre jobb munkával viszonozzák pártunk és kormányunk gondoskodá­sát. Gönczi Mihály és Barkovics István trakto­risták őszi kampánytervü­ket 125-5 százalékra tel­jesítették. Befejezte ö'é/es tervét Berencsi János brigádja az ózdi durvahengerműben Befejezte ötéves tervét Berencsi János elvtárs és brigádja az óz­di durvahengermű lemezszerelőjében. Kiváló eredményeket értek el a Forradalmi Héten is, amikor 282 százalékkal zárták az ünnepi műsza­kokat. Jelenleg 1955 február havi tervük teljesítésén fáradoznak. No­vember 10-én 230 százalékot értek el. 44 kislakás épül Rudabányán A napokban Rudabányán megkezdték a kislakások helyei­nek felmérését. Hamarosan hoz­záfognak 44 bányászkislakás épí­téséhez. Új lejivó nyílt Miskolcon Miskolcon is szemlátomást valósul meg a kormány programja, azok a nagyszerű tervek, amelyek szebbé és könnyebbé teszik Miskolc és környéke dolgozóinák életét. A napokban a Hunyadi utca 1. szám alatt tejívó nyílt. Á dolgozók re!JQtl * órától a késő esti órákig meleg tejel, tejeskávét, reggeli italt és más friss tejtermékeket vásárolhatnak. Korszerű gépkocsigarázs épült Ormosbányán Az ormosbányaiak régi vágya teljesült a napokban. Befejez­ték egy korszerű gépkocsigarázs építését. Ugyanitt modern sze­relőműhely épült. DISZ-fiatalok, akik már 1854. évi tervükön dolgoznak Az ózdi Kohászati üzemek próba- megmunkáló üzemében a DISZ fia­talok már szeptember 17-én befejez­ték 1953. évi tervüket. November 7. Lelőhelyek feltárása Rudabányán Nem könnyű meálerséff aV ércbányászat. Alt u.j léluueiyeK ieitarasa kémény, szívás, kitartó munkát követel. Képünk Horváth István lurómestert mutatja be munka, közben a C. M. 106-os számú berendezés műszakvezetőjét. Horváth Istvánt jó mun­kájáért a Miskolci Mélyfúró Vállalat igazgatósága sztahanovista kitüntetésre tér. jesstetto feL ; I (ErfJődi János felvétele.) tiszteletére vállalták, hogy teljesítik 1954. első negyedévének tervét. Adott szavukat valóra váltották. Most az 1954 második negyedévi tervük túlteljesíté­séért küzdenek. A próbamegmunkáló üzem DISZ fiataljai ezzel a tettükkel, kiérdemelték »A szocialista termelés rohamcsapata« elmet. somsályi Falusi kulturestet rendezett a kulturgárda A somsályi kuitűrgárda tagjai Fe- démes községben az onnan bejáró dolgozók tiszteletére jól sikerült kul- tűrestet rendeztek,..melyen a külön­böző színes műsorszámokat egy-egy kiváló fedémesi dolgozónak ajánlottak. Az egész estét betöltő kultúrműsort rövid táncmulatság követte, melyen a fedémesi dolgozók és családtag­jaik kellemesen szórakoztak. Korszerű kuliurtiáz épül Diósgyőrvasgyárban Kellemes meg­lepetésben van ré­szük mindazoknak, akik a „lovardád­nak csúfolt diós­győri kultúrhelyi- ség felé járnak. Bontják az épüle­tet, Diósgyőrvasgyár szégyenfoltját. Vég­re, — sóhajtanak fel Diósgyőr dolgo­zói, végre-valahára ezt is megértük. Helyébe több millió forintos költséggel modem mozi épül. mindannyiunk leg­nagyobb örömére. Most már az a fon­tos, hogy az új kultúrház mielőbb felévüljön. Palla Irén ózdi úttörő a megye legjobb vasgyüjtöje Pállá Irén ózdi úttörő, eddig 536 pontot szerzett a vas- és fémgyűj­tésben. Ezzel a megye legjobb gyűjtője lett az úttörők közt. A megye második legjobb úttörő gyűjtője Marosi István Tokajban. Eddig 251 pontot szerzett. Igen szorgalmas, első akar lenni. A miskolci úttörők, akik min­den évben a legjobb vasgyüjtők- nek bizonyultak, most szégyentel­jesen elmaradtak a versenyben. Alig akad egy-egy iskola, ahol olyan gyűjtőt találni, akinek 100 pontja van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom