Észak-Magyarország, 1953. november (10. évfolyam, 257-280. szám)

1953-11-01 / 257. szám

ÉSZAKMAGYARORSZffi fl Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ütése A minisztertanács határozatai AZ MDP BOR SOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPDA IX. evtoiyam 257. szám Ara 50 fillér MísRoic, 1953 november 1, vasárnap ELŐRE NOVEMBER 7 MÉLTÓ MEGÜNNEPLÉSÉÉRT AZ OKTÓBERI SZOCIALISTA FORRADALOM új torszakot nyitott meg az emberiség történetében: a kapitalizmus összeomlásának és a szocializmus győ­zelmének korszakát. a népek testvériségének és barátságának kor­szakát. a világ minden részében — a felszabadult országokban és a ma még elnyomás alatt élő kapitalista és gyarmati országokban egyaránt — forró lelkesedéssel készülnek a dolgozók a világtörténelmi jelentőségű nap évfordulójának megünneplésére. A Nagy Októberi Szocialista Forradalomban megszületett Szovjetuniónak köszönhetjük felszabadulásunkat, a sok-sok, fel­becsülhetetlen értékű segítséget, amelynek birtokában, pártunk bölcs vezeté­se mellett, biztosan haladunk előre a dolgozók erős és boldog hazája építé­sének útján. Ezért készülnek a felszabadulás óta évről-évre ma már hagyo­mányossá váló módon — a magyar dolgozók, s köztük megyénk dolgozói, arra. hogy új munkasikerekkel, a szocialista építés meggyorsításában, a nép életszínvonalának emelése érdekében elért nagy termelési győzelmekkel ün­nepeljék e napot. A SZOVJETUNIÓ iránt érzett hála és szeretet, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom jelentőségének felmérése lelkesítette nehézipari üzemeink, bányáink, építkezéseink öntudatos dolgozóit, hogy javasolják: tartsanak »forradalmi hetet«, »ünnepi hetet«, s ezekben a műszakokban minden eddi­ginél szebb, értékesebb termelési eredményekkel küzdjenek a terv teljesíté­séért és túlteljesítéséért. Már az »ünnepi hét« megindulása előtt sok helyen születtek nagyértékü győzelmek, — mint a Lenin Kohászati Művek legtöbb gyárrészlegeiben is történt. — napról-napra, müszakról-műszakra emelték a terv teljesítésének százalékát, A fellendült munkaverseny, az öntudatos dolgo­zók lelkesedése számos példamutatásban nyilvánult meg. így például a far- kaslyuki bányaüzemben Koos József 334, Bújna Imre 173.6, Albert Károly 400 százalékban tett már eleget November 7 tiszteletére tett vállalásának. Az alsózsotcai dolgozó parasztok is büszkék lehetnek: a vállalt határidő elölt teljesítették a község begyűjtési előírását. Ifj. Balogh Sándor hejőpapi trak- torista évi tervét már 288 százalékban váltotta valóra, November 7. tiszteleté­re megfogadta, hogy e napig 300, november 20-ig pedig 3:50 százalékra tel­jesíti évi tervét. PÁRTSZERVEZETEINKNEK, szak szervezeteinknek, a DISZ vezetőknek legfőbb feladata most, bogy a legszélesebbkörü politikai felvilágosító mun­kával, jó szervezéssel és mozgósítással még élénkebbé tegyék a munkaver­senyt az ipar minden területén és hasonlóképpen a falvakban minden dolgo­zót bevonjanak a nagyszerű vetélkedésbe. Az üzemek között is felélénkülő párosverseny, a November 7. tisztele­tére indult nagyértékű hazafias kezdeményezés akkor hozza meg a kívánt eredményeket, ha mindenütt összefognak a fizikai és műszaki dolgozók, együt­tes erővel, egymás munkájának megbecsülésével harcolnak az újabb és újabb győzelmekért. Nehézipari üzemeink dolgozóira az a feladat vár. bogy a ter­melés mennyiségi növelése, az eziranyu terv teljesítése és túlteljesítése mel­lett sokkal fokozottabb gondot fordítsanak a minőségre. Ennek legfőbb előfel­tétele a technológiai fegyelem megszilárdítása, a rend és a tisztaság megte­remtése és fenntartása minden munkahelyen. A kormányprogram megvalósításához, a jólét állandó növeléséhez az iparnak több és jobb »kenyérre« — szénre van szüksége. Dolgozó népünk azt várja bányaüzemeink dolgozóitól, hogy beváltsák adott szavukat. Kövessék mindenütt legjobb bányavállalataink, üzemeink, élenjáró bányászaink példa­mutatását, valósítsák meg sikerrel évi termelési előírásukat, emellett ügyelj er nek jobban a termelt szén minőségére. Az aknászoktól és brigédvezetöktől azt várja népünk, hogy jobban harcoljanak a munkafegyelem: megszilárdításáért, a bányagépek teljes kihasználásáért, a jobb munkafeltételek biztosításáért. A bányák műszaki vezetőinek megtisztelő fontos feladata, hogy biztositeák a verseny sikerének, a zavartalan termelésnek előfeltételeit, emellett meggyor­sítsák a feltárást és elővájást. BÁNYAÜZEMEINK vezetőinek sokkal nagyobb gondot kell fordítaniok a munkavédelmi beruházásokra. Törődjenek szeretettel a dolgozók minden prob­lémájával, orvosolják a leggyorsabban jogos panaszaikat. A szakszervezet használja fel jobban a verseny szervezésének és fellendítésének nélkülözhetet­len eszközét: a nyilvánosságot. Dicsérjék, népszerűsítsék az élenjárókat, ter­jesszék el a legszélesebb körben termelési tapasztalataikat, munkamódszerü­ket, ugyanakkor a nyilvános bírálattal is serkentsék jobb munkára a lemara­dókat. i A KOHÁSZAT DOLGOZÓITÓL azt várja hazánk, hogy több és jobb vasat, acélt gyártsanak. Műszaki vezelöink biztosítsák a minőségi termelés előfelté­teleit. Irányítsák úgy a munkát, hogy következetesen, rendszeresen alkalmaz­zák a kiváló szovjet tapasztalatokat. Szervezzék meg nagyobb körültekintés­sel a megelőző karbantartást. Őrködjenek azon, bogy a kidolgozott technoló­giai utasításokat a legpontosabban betartsák. Fűzzék szorosabbra kapcsola­taikat a munkásokkal, álljanak a munkaverseny élére, hiszen számtalan ta­pasztalat győzhette már meg őket arról, milyen nélkülözhetetlen, milyen értékes segítőtársuk a szocialista munkaverseny. GÉPGYÁRAINKBAN elsőrendű fontosságéi, hogy a műszaki vezetők szer­vezettebbé tegyék műhelyeik munkáját, biztosítsák a folyamatos termelést. Számolják fel végre az állandóan ismétlődő hóeleji pangást és a hóvégi »ro­hammunkát«. , , ÉPÍTŐIPARUNK DOLGOZÓITÓL a November 7. tiszteletére indult ver­senyszakaszban azt várja dolgozó népünk, hogy meggyorsítsák a lakásépítke­zést és a tatarozást-. A vállalatok együttműködésének megjavításával, a gépek jobb kihasználásával, szilárd munkafegyelemmel tegyenek meg mindent pár­tunk Központi Vezetősége határozatának és kormányunk programjának me­gyénk területén történő mielőbbi megvalósításáért. Az építőipari vezetők, funkcionáriusok sokkal nagyobb gonddal törődjenek a munkások ellátásával, szükségleteik kielégítésével, Kazincbarcika építői versenyfelhívással fordultak a'megyénkben dolgozó többi építőipari tröszthöz, ehhez már csatlakoztak a 34. építőipari tröszt dolgozói, a Lenin Kohászati Müvek rekonstrukciójának építői. Kövesse a többi vállalat, építkezés e jó példát! SZTAHANOVISTÁINKTÓL, az élenjáró műszaki és fizikai dolgozóktól e versenyszakaszban fokozottabban elvárja dolgozó népünk, hogy újult lendü­letet. adjanak és azután is mind magasabb színvonalra emeljék a munkamód­szerátadási mozgalmat. Ennek a nagyszerű mozgalomnak, az elvtársi segítség­nyújtásnak értékes voltát a következő egyetlen példa, is fényesen Bizonyítja: Ormosbányán Gvurkó István elvtárs segítségnyújtásának eredményeként áz egyik bányász 43 százalékról 120—140 százalék között mozgó átlagra emelíe teljesítményét. Mi lenne, mennyivel emelkednék a termelés, milyen nagy lé­péssel jutnánk előre, ha minden üzemünkben kivétel nélkül minden dolgozó legalább 100 százalékra eleget terme tervelőírásának! És ez nem elérhetetlen célkitűzés! Pártszervezeteink nevelő munkáján, sztahanovistáink, kiváló mű­szaki dolgozóink állandó és tervszerű segítségnyújtásán múlik I A FALU DOLGOZÓI azzal készülhetnek méltó módon e nagy nap meg­ünneplésére, hogy' — a kormány határozatainak 'megfelelően és — .ami ezzel egyet jelent — családjuk, saját maguk, növekvő jólétük, egész népünk további felemel­kedése érdekében — minden terményből, illetve termékből teljesítik beadási elő írásukat, haladéktalanul befejezik a még hátralevő vetést, hogy ezzel megteremt­sék a jövő évi bő termés alapvető feltételét­A KOMMUNISTÁK megtisztelő kötelessége, hogy — gyárakban, bányák­ban, építkezéseken, falvakban és irodákban egyaránt — felvilágosító szóval és személyes példamutatással lelkesítsék a versenyt és ennek nyomán megyénk jó hű­mévé tovább öregbedjék. Az egész országban úgy beszélnek Borsod dolgozóiról, mint akik becsülettel, példásan munkálkodnak a kormányprogram és legfőbb cél­kitűzése megvalósításáért, a dolgozó nép életszínvonalának, jólétének állandó wne- Jfoééic Tudósítóink jelentik a péntek-mozgalom eredményeiről: FARKASLYUK: PÉCH ANTAL-TÁRÖ: KIRÁLD: A péntek-mozgalomban résztvevő dolgozók közül Kocsák László elv­társ péntekig az előírt 140.4 tonna helyett 153.4 tonnát teljesített, s ez­zel 109.?, százalékra teljesítette heti tervét. Szabó Ferenc 14 tonná­val teljesítette túl előirányzatát, 126.9 százalékos eredménnyel dol­gozott. Tózsa Rigó Béni brigádja ugyan­csak résztvesz a péntek-mozgalom­ban, de nem tudta elvégezni öt nap alatt a heti feladatot, 95.8 százalék­ra teljesítette tervét. November 7-i vállalását Koós József 334 százalékra, Bújna Imre 173.6 százalékra, Albert Károly 409 százalékra teljesítette. FARKAS SÁNDOI Ezen a héten 4 csapatunk teljesí­tette már pénteken heti feladatát. Fehér Imre sztahanovista vájár brigádja heti tervének 123 3 száza­lékra tett eleget, 39.6 tonna szenet adott terven felül népgazdaságunk­nak. Lukács László brigádja 115 2 százalékos eredményt ért el. Elő­irányzatán felül 10 5 tonna szenet termelt ki. Fükő László sztahano­vista vájár brigádja péntekig 9.7 tonna szenet küldött a felszínre tér. ven felül, Rusznyák József elővájá- si brigádja pedig 6 és fél tonnát. PETRENKÓ SÁNDOR. "» * A péntek-mozgalomhoz csatlako­zott brigádok Ígéretükhöz híven, 5 nap alatt teljesítették, illetve túl­teljesítették heti előirányzatukat. Kriston Hossó Béla vájár brigád­vezető 1.5 tonna helyett 2.35 tonnát teljesített, -156 százalékos eredmény­nyel dolgozott, műszakonkint 74 forintot keresett. Kriston Hossó Kálmán brigádve- zető vájár 156 százalékos, Szalmás László brigádvezető vájár 150, Kato­na Géza vájár 141 százalékos és Hor­gony István sztahánovista egyéni vájár 180 százalékos eredménnyel dolgozott péntekig. Keresetük mindnyájuknak műszakonkint 70 forinton felül volt. IMREI SAROLTA A Lenin Kohászati Művek újjáépítő! csatlakoznak Kazincbarcika építőinek versenyfelhívásához A Lenin Kohászati Művek újjáépí­tői, az ÉM 34. sz. Mélyépítőipar) Tröszt dolgozói október 30-án röp- gyűléseken megvitatták Kazincbar­cika építőinek versenyfelhívását. A lelkeshangú röpgyűléseken a dolgo­zók egyöntetűen elhatározták, hogy elfogadják a versenyfelhívást,* min­den erejükkel azon lesznek, hogy méltóképpen megállják helyüket a nemes versenyben, amelyben az el­sők között akarnak lenni. Elhatároz­tuk, hogy november 7-ig ünnepi he­tet tartunk, amelyen kiemelkedő eredményekkel akarjuk méltóképpen megünnepelni a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évfordulóját. A versenyfelhívásra a következő­képpen válaszolnak a tröszt dolgo­zói. ~l A negyedik negyedéves tervet -*-• 103 százalékra teljesítjük. sy Az egy főre eső termelési ér- “• téket, az előirányzathoz képest ugyancsak 103 százalékra emeljük. 3 A munkahelyeken eddig is • meglévő 10 perces mozgalom erősítése mellett vállaljuk, hogy az igazolatlanul hiányzók számát a III negyedévi 2.8 százalékról a IV. ne­gyedévben 1.7 százalékra csökkent­jük. Vállaljuk, hogy a Béke mun- * kásszállás szennyvízcsatorná­ját december 10-re elkészítjük. A dolgozókról való szociális gondosko­dás továbbfejlesztésével a dolgozó­kat vállalatonkint szállásoljuk el. CT Munkahelyeink a balesetmen- tes negyedév biztosítása érde­kében harcot indítanak a munkahe­lyi rend, az előzetes óvóintézkedések betartásának és végrehajtásának biztosítása érdekében. Valamennyi dolgozónkat a téli munkákkal kap­csolatosan balesetelhárítási oktatás­ban részesítjük. befejezését, a 22. számú ház utcai frontjának teljes beállványozását, a többi épületeket december 29-rs te*­A négy döntőjelerftóségű üzem pá­rosversenyében még mindig a Lenin Kohászati Műveké az elsőség, bár a gyár durvahengerműve pénteken el­maradt előző napi teljesítménye, s ezúttal előírása mögött is. Diósgyőrött a nagyolvasztómű új­ból túlteljesítette tervét és 112.2 százalékos eredményével megelőzte az ózdi kohók teljesítményét, ame­lyek szintén szép sikert, 100.6 száza­lékos teljesítést értek el. A martin­acélművek közül a diósgyőri ezúttal jesen elkészítik. A Béke munkás- szállás építkezésének összes munkáit december 25-re befejezik. lékos teljesítést mutatott fel. Ózdon csak 89.2 százalék volt a martinacél­mű napi termelése. A durvahenger­művek versenyében az ózdiak 108.5 százalékot teljesítettek, míg páros­versenytársuk, a diósgyőriek csak 98.6 százalékot tudtak elérni. A fi­nomhengerművek között most is szép és eredményes vetélkedés folyt, s bár Ózdon már harmadik napja túlteljesítik a tervet — Diósgyőrött mégis szebb, 161.5 százalékos ered­mény született. Teljesítették adott szavukat a sajókazai bányászok Adott szavunknak eleget tettünk, havi tervünket 100.3 százalékra teljesítettük. Dolgozóink nagyszerű versenyszelleme, jó munkája tette lehetővé ezt a szép eredményt. Igen sok kiemelkedő teljesítés született: Zabari Pál vájár 216.8, Kiss József vájár 200, Vass József csillés 200, idősebb Jaskó József vájár 195.2, Foris Gyula vájár 188.2 százalékot ért el. Frontbrigádjaink közül Gyenes István csapata 217.8, Szűcs Béla csapata 186.9, Mancza Gyula csapata pedig 133.3 százalékos eredményt mutatott fel ebben az időszakban. Üzemünk dolgozói elhatározták: még nagyobb lendülettel dolgoznak az elkövetkező időszakban, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom ünnepét minél szebb eredményekkel köszönthessék. A pártbizottság nevében: NEMESKÉRI JÁNOS PB másodtitkár h. A szakszervezeti bizottság nevében: A tröszt igazgatósága nevében EMRI LÁSZLÓ MACZINGER BÉLA SZB titkár. tröszt ig. Kohászati üzemeink párosversenyének pénteki eredménye Diósgyőr—Ózd 3:1 is jobb volt —■ igen szép, 121.5 száza­O A kazincbarcikaiak példáját követve az ünnepi versenyhét keretében versenyt hirdetünk arra, hogy az újításokat az illetékesek a legrövidebb időn belül bírálják el. fa Vállaljuk, hogy a Rőder-moz- galom kiszélesítésével a 100 százalékon alul teljesítők számát a III. negyedévi 13.4 százalékkal szem­ben 10 százalékra csökkentjük. H A tröszt dolgozói vállalják. * * hogy a sztahánovista módsze­rek fokozottabb alkalmazásával, a zsaluzóanyag többszöri felhasználá­sával a IV. negyedév folyamán 237.000 forint értékű anyagot taka­rítanak meg. MOLNÁR LÁSZLÓ Sajókaza. A DIÓSGYŐRI KOHÁSZOK BÜSZKESÉGE Q Vállaljuk, hogy a kikészítő csarnok építésénél a C. 16 osz­loptól a C. 0 oszlopig, valamint a nyugati végfal monolit szerkezetei­nek betonozását november 20-ig el­készítjük, a középsori csarnok II. sz. gépalapok összes munkáit, illetve földmunkáit november 7-re befejez­zük, a pocogói munkásfürdő építé­sét november 28-ra, a homokbánya! öltöző és fürdő felépítését december 20-ra. a mészégető öltöző és mosdó épületét december .21-re befejezzük. A Miskolc Széchenyi utcai tatarozá­soknál a 28. sz. ház építési részét és a felsS emelet tatarozásának teljes Virágcsokrokkal köszöntik a Lenin Kohászati Müvek dolgozói Mislóczki elvtársat, a Szocialista Munka Hősét magas kitüntetése alkalmából. (Erdőfdi János felvétele,)

Next

/
Oldalképek
Tartalom