Észak-Magyarország, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-24 / 250. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Szombat, 1953. október 24. Örömteli új élet született a gönci termelőszövetkezetekben f,.. ... - többezer holdas határában lázas igye­IsOIlC község fcezettel folyik az őszi munka. Min­denfelé szorgalmas emberek iparkodnak a szántás-vetés­sel, — kihasználják a kedvező idő minden percét. A község két termelőszövetkezeti csoportja nemes ve­télkedésben áll egymással, hogy mielőbb elvégezzék a be­takarítást. a szántást és a vetést. Künn a földeken találjuk meg a Rákóczi termelő­szövetkezet tagjait is, amint éppen sárgarépát ásnak. L'gv dolgoznak hogy gyorsan végezzenek a feladattal, ez­zel is szilárdítsák az új sikerek, a további fejlődés alap­jait. Szép eredményekkel dicsekedhetnek eddig is. Erről beszél Szalai Mihály elvlárs, a tsz üzemi párttitkára. — Negyedik éve, hogv megalakult a csoport. Eleinte bizony voltak nehézségek" a tagságnak kemény harcol kellett vívnia míg elérte a mai sikereket. Tisztelet és be­csület azoknak, akik a nehézségek ellenére bátran ki ár­tották A bajokat azonban legyőztük. Már túl vagyunk i nehezén — ezután már sokkal könnyebb lesz — hála par­tunk és kormán vünk sokoldalú támogatásának, amelyet mi is minden téren" élvezünk. Ez szilárdította meg csoportuu- Aat mert akadtak közöttünk olyanok is- akik meghálál­ták a nehézségektől, s itt akarták hagyni a közös gaz­dálkodást. Halász János, Lesko István, Menyhétt- BaiiU/ Gulyás István, Csizmái- Ferenc, Volyák István ki akarlak lépni a csoportból. / . . , i. , .. arcú asszony, LuMner Istvánná is bele­MoSOlygOS kapcsolódik a beszélgetésbe. _ De kiszámították, hogy mit vesztenek -gyorsan lelettek a szándékról — mondja és még hozzáfűzi: — jot tették, hiszen már láthatják, hogy nagyobb jövedelműn . lesz, mint akármelyik jól dolgozó egyéni gazdálkodónak. _ \ ’csoport szinte újjászületett — szól közbe Csontos József né is. — Mindenki dolgozik, egyetlen lógós sincs közöttünk. Igaz — most már mindenki láthatja, hogy ér­demes fáradni. Szép volt a termésünk. A búza 10 mázsái, az ősziárpa 15 mázsát adóit holdankint. — Kertészetünk is jól jövedelmezett — szólal meg Varga Jánosné. — Sár­garépából 14 mázsát takarítottunk be eddig 240 négyszög­ölről. 10 mázsa petrezselymünk lelt. Évközben 12 ezer forint jövedelmei hozott, a kertészet, amellett, hogy egész nyáron át minden családnak bőségesen volt zöldségfé­léje. Bőven jutóit a gabonából, minden családnak van felesleges terménye. Lintner Istvánné férjével együtt 525 munkaegységet szerzett, de jövedelmüket még a prémium is növelte. Egy négyllónapos borjut kapóit jó munkájáért. A jutalmakra bőven futotta, hiszen — amint- Zsurko József elmondja — az 520 darabból álló juhállomány gyapjújából 22.000 fo­rint készpénz bevételük volt. a gomolya pedig fedezte a szövetkezet egész évi tojásbeadását. S mindezeken felül a tagság még további támogatásra számíthat pártunk és kormányunk részéről. Mentesültek a háztáji tejbeadás alól. A csoport tagsága közül 10 család igényelt lakásépítési kölcsönt. Ilyen eredmények Ä válaszol államunk támogatására. — Rövidesen végzünk a betakarítással — mondja a párttitkár elvlárs. — ösziárpa és rozs vetésünket határidő előtt elvégeztük, so hold búzából 10 holdat kereszlsorosan vetettünk. Már csak 20 hold búzavetós van hátra, — ok­tóber 25-ére párosversenytársunkkal, az Uj Barázda tag­ságával együtt ezt is elvégezzük. Szép sikerekre számíthatnak jövőre is a Rákóczi tsz tagjai. Az Uj Barázda csoport szintén új utón indult el. Sz év tavaszán alakult III. tipusu csoporttá. Jelenleg 32 laggal 300 hold földein gazdálkodik, ök Is szép sikereket értek el. Boda Bertalan, a csápon egyik jót dolgozó tagja 306 munkaegységre 13 mázsa 80 kiló búzát, 8 mázsa árpát és előlegként tekintélyes mennyiségű kukoricát és burgo­nyát -kapott. Egy munkaegységre 4.5 kilogramm búzát és 2.0 kilogramm árpát oszlottak szél, így az a tág, aki kiveszi részét a munkából, nem lát hiányt a télen, sőt bőven van feleslege. Bekapcsolódtak a feladatok elvég­zésébe a sikerek láttán azok is, akik eleinte az ellenségre hallgattak s ki akartak lé.pni a csoportból. Így a csoport szilárdabb lett, mint valaha. A tagság jövedelmét emeli kormányunk sokoldalú támogatása is. Csak a háztáji tej- beadás elengedése 1.200 liter tejet, az adóhátralék elen­gedése pedig 11.800 forintot jelenlett számukra. S most fiszővásárlásra 6.000 forint, silóépítésre 11.000 forint hi­telt kaptak. Ezek a kedvezmények még jobban megszerettették a tagsággal a közös gazdálkodást. A szövetkezet tagjai él­nek is a párt és kormány adia lehetőségekkel, hogy még jobban felvirágoztassák közös gazdaságukat. Uj üzemága­kat vezetnek be. Tervbe vették méhészet és halastó lé­tesítését. Jnl ál Inni; az öszi raunltával is- Ez évben 18 mázsás " 1 termésátlagot érlek el tavasz búzából, most úgy dolgoznak, hogy .jövőre is biztosítsák a dús termést. Szorgalmas, becsületes munkával viszonozzák pártunk és kormányunk segítségét. ROZSA JÚZSEFNÉ LEVELEK A TERMELÖCSOPORTOK, GÉPÁLLOMÁSOK ÉS KÖZSÉGEK ÉLETÉRŐL Az alsózsolcai gépállomás traktorosai jó munkával erősítik az ónodi és feisőzsolcai íefmelöcsoportokat A fclsó'zsolcai Szabadságharcos termelőszövetkezet dolgozói szép pél­dát mutattak megyénk valamennyi termelőszövetkezetének. Vállalták, hogy November 7 méltó megünnep­lésével az ősziek vetését a határidő előtt egy héttel befejezik. Vállalásu­kat dicséretreméltóan, becsülettel teljesítették. Kiváló munkát végzett a többi között Bódi István, aki nap mint nap túlteljesítette tervét. A szövetkezetből egyetlen tag sem lép ki. sőt három új belépő dolgozó pa­raszttal erősödött a jól gazdálkodó termelőcsoport. Az ónodi Rákóczi termelőszövet­kezet dolgozói is derekas munkát végeztek. Október 22-én befejezték az őszi vetést, jól haladnak a beta­karítással és a begyűjtéssel is. A feisőzsolcai és az ónodi terme­lőszövetkezetek jó munkája nagy részben az alsózsolcai gépállomás traktorosainak köszönhető, akik de­rekasan dolgoztak a termelőszövet­kezet földjén. Különösen Madarad József traktorista végzett kiváló munkát, két műszakban dolgozott és a percek maximális kihasználásá­val harcolt terve teljesítéséért, azért, hogy a termelőcsoportok jövőre még gazdagabb terméseredményeket ér­jenek el. Megyénk termelőszövetkezetei! Kövessétek az élenjárók példáját, a traktoristák pedig vegyenek példát Madarasi Józsefről, aki bebizonyí­totta, hogy érdemes megyénk dolgo- gozóinak bizalmára. SÁNDOR LAJOS. Aggtelek dolgozó parasztjai a kormányprogram megvalósításáért Aggtelek község dolgozó paraszt­jai eredményesen dolgoznak a kor­mány lelkesítő programjának sike­res megvalósításáért, úgy dolgoz­nak, hogy mielőbb befejezzék a szántást-vetést, az őszi kapás- növények gyors betakarítását. A községi tanács vezetői kisgyűlése- ken beszélik meg a dolgozó pa­rasztokkal az időben és jóminő­ségben végzett munka jelentősé­gét. A község dolgozóinak szorgalma, a pártszervezet és a tanács jó munkája komoly eredményeket hozott. Aggtelek a járásban az elsők közé küzdötte fel magát. — Vetőszántási tervét eddig 72, őszi vetési tervét pedig 69 százalékra teljesítette. Igen jó munkát végez­tek a szántás-vetésben Oláh An­tal, Bartók Lajos és Fábri László dolgozó parasztok, akik egymással nemes versenyben állnak. Az élen­járókról vegyenek példát Babus Béla, Hátai István és Alsó Szűcs István, akik nem dicsekedhetnek jó eredményekkel. A kulákok — a dolgozó parasz­tok ellenségei — azonban most is szabotálják az őszi munkákat és a beadási kötelezettség teljesítését. A községi tanács sürgős feladata, hogy a szabotáló kulákok meg­kapják méltó büntetésüket. Ezt kérik Aggtelek becsületes dolgozó parasztjai, akik szívvel-lélekkel harcolnak a szebb, a még boldo­gabb élet. megteremtéséért. BÁNDI GYULA Aggtelek. Gazdagon részesedtek, még jobban harcolnak az őszi munkák sikeréért a táji Kossuth dolgozói (Tudósítónktól.) A faji Kossuth ter­melőszövetkezet földjein mór zöldül­nek az őszi vetésű kalászosok. A dol­gozók szorgalma szép eredményekkel járt, október 5-én már befejezték a vetést. Az eredmények elérésében nagy része van a tsz elnökének, a pártszervezet­nek és nem utolsó sorban a gépállo­másnak, amely igyekezett, hogy a mun­kát határidő elölt befejezze. A trakto­rosok közül Fazekas elvtárs érdemel dicséretet, aki jó, minőségi munkával segítette azt, hogy a, tsz jövőre még na- gasabb terméseredményeket- érjen cl. A szövetkezetben most lelkes, fárad­ságot nem ismerő munka folyik. A ta­gok szépen részesedlek a közös jöve­delemből, a részesedés még jobb és harcosabb munkára serkentette őket. A napokban 150 sertést- adott el a szövet­kezet, amelyből szép pénzbevételük volt. A termelőszövetkezetben kiváló mvn­kát végez Madarasi István, aki gazda- gon részesedett munkája után. Többek közölt 5 hektoliter bőid és ezen felül nagymennyiségű gyümölcsöl kapott. A szövetkezet dolgozói a közgyűlésen egyhangúlag elhatározták, hogy to­vábbra is közösen gazdálkodnak. A község egyénileg dolgoíó parasztjai is jól haladnak a szántás-vetéssel, úgy dolgoznak, hogy jövőre ők is több ter­mést takarítsanak be. MAGYAR LÁSZLÓ A mezőcsali és a mezőkövesdi járás mutat példát a borbeadásban Kormányunk rendeletéi sok érté­kes kedvezményt nyújtanak a szőlő- termelő gazdáknak is. Ezek a ked­vezmények most a borbeadás idején éreztetik hatásukat. Különösen a mezőcsáti, a mezőkövesdi járás és Tibolddaróc dolgozó parasztjai tel­jesítik példásan beadásukat, Mező­csáton özv. Veres Jőzsefné, Habona László és Vidinczai István egyénileg dolgozó paraszt már 100 százalékra teljesítette borbeadási kötelezettsé­gét, ezzel is példát mutatva dolgozó­társaiknak. Mezőkövesden Farkas István, Molnár József és Csizmár János érdemel dicséretet, mindhár­man 100 százalékra tettek eleget be­adási kötelezettségüknek. Tibolddarócon Mogyorósi János, özv. Csattos Jánosné, Vaskó József a beadási kötelezettség 100 százalékos teljesítése mellett a szabadpiacon értékesítette borfeleslegét. Ezekben a járásokban a községi tanács szívügyének tekinti a borbe­adás teljesítését, s erre jól mozgó­sítja a dolgozó parasztokat. Vannak olyan tanácsok is, ahol nem törődnek a borbegyüjtéssel. — Gyengén halad a borbegyüjtés Igri- cin, Ároktőn, Ernődön, Hejőkeresz- turon és Erdőhorváti községben. SZÉKELY BÉLA. A Déryné Színház mai műsora Este 7 órai kezdettel: Csongor és Tünide. 1. sz. szelvény bérlet. 1 miskolci mozik új kezdési ideje A miskolci Béke-filmszínházban október 26-tól kezdve hétköznap délután 5 órakor, este egynegyed 8-kor, vasárnap délután 3 és fél 6-kor, este pedig háromnegyed 8-kor kezdődnek az előadások. A Kossuth-filmszínházban októ­ber 29-től kezdve hétköznap fél 6 és háromnegyed 8-kor, vasárnap fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor kezdőd­nek az előadások. A mozile műsorai BÉKE. Október 15—25: A flotta hőse. Kezdés: nélköznap tél 6 és 3/4 8 óra. vasárnap fél 4. 3/4 6 és 8 öra. KOSSUTH Október 22—28: Szökik a menyasszony. Kezdés: hétköznap 6 és 1/4 9 órakor, vasárnap 4. egynegyed 7 és fél 9 óra. HEJŰCSABA. Október 23—25: Feledbe, teilen 1919. Kezdés: 7 óra, vasárnap 3, 5. 7 óra. PERECESBEN FATELEP. Okt. 25—2«: Eső ntán napsütés. Október 2«—28: Gőgös hercegnő. Ui kezdés: 5, 1/4 8 óra. vasárnap 3. fél 6. 3/4 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Október 25—27: Királylány a feleségem. Kezdés: 6 óra. vasárnap: 4. 6 órakor. D.-VASGYÁHI KULTUR Október 25.27: Szökik a menyasszony. Kezdés: vasárnap: fél 3. 3 /4 5, 7 óra, hétfőn: 3 /4 5. 7 óra. kedd 7 óra. FA K LY A Október 24—25: Rejtelmes sziget. Kezdés: fél 6, fél 8 óra. vasárnap: fél 4. kor is. UJ DIÓSGYŐRI BÉKE. Október 25—2«: Mágnás Miska. Kezdés: vasárnap délelölt 10 órakor, délután fél 3. 3/4 5. 7 óra. hétfőn 3/4 5. 7 óra ígéretekkel nem tudnak szántani a legyesbényeiek Községünk dolgozói élnek azokkal a le­hetőségekkel, amelyeket pártunk és kor­mányunk nyújt részükre. A bérhevert állami tartalékterületek után közel 11.000 forint hitelt igényeltek gazdasági felszere­lések beszerzésére. Meg is kapták a köb csont, a pénzesutalványok már 15 napja rendelkezésükre általak. Ezekután csak az vplt hátra, hogy <t pénzt rendeltetésének megfelelően felhasználják. Amikor azon­ban elmentek vásárolni — kiderült, hogy a földmüyesszövetkezeti boltokban nincsen elég eke, borona és ekekapa, — a dol­gozó parasztok nem tudták megvásárolni a szükséges gazdasági felszerelést. Tér mészetesen nem hagytuk annyiban a dol­got, érintkezésbe léptünk a szerencsi f öldin ü vessző vetkeze t vezetőjével, hogy gondoskodjon a szükséges gazdasági esz* közökről. ígéretet kaptunk arra, hogy még aznap hoznak Miskolcról, másnap .már értük is lehet menni. De bizony az ígéret csak ígéret maradt még egy hét múlva is. Az elmúlt héten a megyei tanács me­zőgazdasági osztályán értekezlet volt, amelyen szóvátettem az ügyet. Busznyák elvtárs a mezőgazdasági osz­tály vezetője szintén megígérte, hogy azonnal intézkedni fog. Hangoztatta, hogy mindent elkövet a gazdasági felszerelések beszerzése érdekében, mert az őszi mun­kát november 1-re be kell fejezni. Eridéig még mindig nem kaptuk meg a szükséges felszereléseket — holott, amint az köztudomású — ígéretekkel nem lehet szántani még Legyesbényén sem. De talán nem is az elvtársakban van a hiba. Amint értesülünk, az a baj, hogy nem gyártunk elég ekét, ekekapát és boronát, mert a MÉSZÖV nem rendeli idejében, nem számított ilyen nagymér­tékű igénylésre. Komoly hiba ez, hiszen azon kell lennünk, hogy minél több dol­gozó paraszt vegye igénybe az állami köl­csönt, ami lehetővé teszi a magasabb ter­méseredmények elérését. S most amikor minden percet ki kell használni, hogy a vetőmag mielőbb a földbe kerüljön, nem tudjuk elvégezni jó minőségben a mun­kát, mert nem tudjuk beszerezni a szük­séges szerszámokat. így dolgozóink hiába vették fel a kölcsönt, nem tudják azt felhasználni. Mindazok nevében, akik hasonló helyzetbe kerültek, kérjük az illetékes tanácsszerveket, hogy haladék­talanul intézkedjenek, gondoskodjanak arról, hogy a gazdasági felszerelések — az eke és a borona hiánya ne hátráltassa az őszi munkát. CSENDES ISTVÁN Legyesbénye HÍREK íiszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1. Megyei kórház (fel.: 13-81.). 2. Ka­zinczy u. 20. sz. remdelo (16*49.). 3. Uj* diósgyőr, I. utca 4. sz. rendelő (63-8<. üzemi telefon: 370.). ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovszkil u. 2. sz Ujdiósgyőr: Marx Károly u 38. Here. csaba: Csabavezér u. 68. sz. Ma Diósgyőrött a Hegyalja u 1. szám alatti eyógyszertár tart éjszakai szolgá- laiot ___________ Időjárás Főként a délnyugati megyékben felhőát­vonulások. legfeljebb egy-két helyen ki­sebb eső. Helyenkint ködképződés. Mér. sékelf délkeleti, déli légáramlás, újra lesz­nek éjszakai fagyok. A nappali hőmérsék­let kissé emelkedik Várható hőmérsék­leti értékek az ország területére szómba, ton reggel: Nyugaton 0—plusz 3. keleten mínusz 2—plusz 1. délben országszerte 12 —15 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható napi középhőmérséklet szombaton 10 fok alatt lesz. — A DP A nyugatnémet hírügynökség közli, hogy az egyiptomi hatóságok először engedélyezték szovjet filmek bemutatását. Kairóban elsőnek a ,,Potyomkin páncé­los“-l vetítik. — A magyar filmgyártás áj alkotását­,,A harag napjá ‘-t amelynek forgatóköny­vét a hasonló című színdarab szerzője, Sándor Kálmán Kossuth-díjas író írta — november elején mutatják be. A film cse­lekménye a 1919-es Magyar Tanácsköz, társaság idején játszódik, egy Salgótarján melletti kisváros négy küzdelmes, ese. ménydús napját eleveníti fel. P á r t h i r ek Értesítjük politikai gazdaságtan T. évfolyam prop. konferenciavezetőket, akik Kőszegi Károly elvtársnál konferencíáz- nak, hogy részükre » Pól. gazd. tárgya és módszere című témából október 24,én, szombaton AZ EREDETI ÉRTESÍTÉSTŐL ELTÉRŐEN DÉLUTÁN 2 OKAKOR lesz konferencia Miskolcon a P. H. 9,es szo­bában. I Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora A 224 méteres hullámhosszon este 7 órától 8 óráig. A csodaszer. (Géczi Gyula elbe­szélése.) Harc a minőségi acélért a diósgyő­ri martinban. A miskolci rum- és likőrgyárban. Hírek a megyéből. Legfőbb érték az ember. (Haffner Antalné levele.) Táncmuzsika. ASZTALITENISZ A Fáklya SE miskolci területi elnöksége szombaton és vasárnap a Bányaipari Technikum lomatermében rendezi meg az asztalitenisz bajnokság területi döntőjét, A versenyen Borsod-Abauj,ZempIén, Sza- bolcs-Szatmár. Heves és Nógrád megyék csapatai vesznek részi. * A Vasas területi elnöksége szombaton’ délután és vasárnap délelőtt tartja területi csoport bajnokságát n Drótgyár kulturier. mében. Résztvesznek Debrecen. Eger, Miskolc, Diósgyőr és Ózd Vasas csapatai. ATLÉTIKA A Vasas SE területi elnöksége vasárba*» délelőtt fél 9 órakor minősítő atlétikai versenyt rendez. A versenyen előrelátható­lag nagyszámban vesznek részt megyénk atlétái. Értesítjük a dolgozókat, hogy Okto­ber 26-án. hétfőn Miskolcon orszá­gos vásárt tartunk. Sertésvásár nem lesz. — Egyben közöljük, hogy ok­tóber 26-tól a Vásárcsarnok rrggel 6 órától este 18 óráig tart nyitva. Miskolci Vásárcsarnok. ÉSZAKMAGYABORSZAG A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kladö: Kovács István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi n. 30. Telefonszámok: 11—01. 19—20, 23—88. KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u 80 Telefon: 28-41. Egyszámlaszám: 00.878.054 185 Postafiók: 114. Borsodmegyet Nyomdaipart Vállalat Miskolc. Felelős vezető: Szendrő! Imréné. óhirdetések Apr A Kákosi Mátyás Ne­hézipari Műszaki Egyetem terv- és pénzügyi osztály műszaki csoportja azon, nah belépésre felvesz he. gesztőt. lakatost, villany, szerelőt, viz- és gázveze- tékszerelő szakmunkáso, kát. Jelentkezni lehet: Egyetemváros. E/3. épü.. let I. em.. 27.es számü szobában. 1360 Szakképzett villanysze, relői, kovácsot keres a Miskolci Sütőipari Válla* lat. Arany János u. 106. 60xJ2 méteres vasvázas épületet, vagy tetőszerke, zetei keresünk megvételre Ajánlatokat azonnal kér, .lük: Cementipari Gépja, víró Vállalat. Miskolc.Hejő, csaba címre megküldeni. 1374 A Diósgyőri Élelmiszer- kisker. Vállalat keres azonnali megvételre ki.* sebb-nagyobbméretű hasz. nált kályhákat, használt faanyagot-. Cím: Miskolc. Sánc u. 15 1375 Keresünk állandó köny, nyűfuvarra, lovas fuvarost napi 8 óra munkaidővel. Közlekedési Építő V. Baj. csy-Zsilinszky u. 2—4. A Miskolci Vendéglá’ó. ipari Vállalat azonnali be­lépésre felvesz vizsgázott cukrászokat. Déryné u. 2Ü. 1377 Egyéves Bergsiri sertés eladó. Szeles u. 27 sz. 2638 Azonnali felvételre bér. felelőst keresünk Keselyű, halomi Állami Gazdaság Mezőcsát. Jelentkezni ugyanon 1384 Segéd munkásokat azon. hal felveszünk. Vaskohá, szati Kenienceépílő Válla­lat Vasgyár XI. sz. kapu 1383 A Borsodmegyei Épület- szerelő Vállalat. Miskolc, Telegdy u. 15. lakatos és bádogos szakmunkásokat, betanított segédmunkáso, kát. és segédmunkásokaf keres felvételre. 1389 Raktárost — vegyszerek­hez értőt — (férfit. nöD azonnal felvesz a 12 sz. Kohászati Technikum Igazgatósága. Önéletrajz szükséges. Diósgyőrvas, gyár. Árok u. 11/b. 1376 Cipőszakmában jártas kereskedelmi eladót é*s raktári munkásokat fel­vesz a Miskolci Cipő­nagykereskedelmi Válla­lat- Jelentkezni Kazinczy u. 4. sz. kereskedelmi ősz, tályon. 1379 Műszaki adminisztráció, ban jártas gépírónőt azonnal alkalmaz a Vas- kohászati Kemenceépítö V Jelentkezés: Vásgyár XI.' sz. kapunál. 1382 Földalatti munkában gyakorlott kőművest és ácsot felveszünk. Szállás, háromszori étkezés bizto­sítva 6. sz. Mélyépítő vál­lalat Diósgyőr. Ujgyár. 1380 Borsodmegyei Tejipari Vállalat keres megvételre (Bizományi Áruházon ke. resztül) ser’.éshidmérlege- ket. stráf szekeret, kocsi- ponyvát és asztalos gyalu, padot. Ajánlatokat Mis. kolc. Szemere u. 21 sz. alatti irodánkba kérünk. Önálló kőműves komplex: brigádot segédmunkások­kal földszintes épületek györsépítkezéséhez felve, szünk. Szállás, étkezés biztosítva. 6. sz. Mélyépí'ft Vállalat Diósgyőr, Uj.- gyár. 1380 Gyakorlott anyagköny­velői és beíró könyvelőt keres a 34 /2. sz. Mély­építő Vállalat Miskolc, Uj* diósgyőr Gózon Lajos u- 19. november l.i belépés­sel. 1391' A Miskolci Kertészeti Vállalat megvételre keres használt berendezési tár­gyakat: ké.eifós ruhásszekv rényekei. székeket, lócá­kat. asztalokat és falifo, gasokai. Ajánlatokat & vállalat Miskolc. Szentpé- teri.kapui központi irodá­jába kérjük megtenni. Mély fájdalommal jelentjük, hogy a szerető hitves és édesanya. id. Ternay Istvánná. Boross Zsuzsanna 59 éves korában el­hunyt Temetése ma délután 4 órakor lesz a Mindszenti temető ravatalozójá­ból Gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom