Észak-Magyarország, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-20 / 246. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZÁG Kedd, 1953. október 20. 28 kőműves egy nap alatt felépítette az ároktői Új Élet tszcs 150 férőhelyes tehénistállóját X z ároktői Ui Élet termelőcsoport tagjai szorgal- más, becsületes emberek, akiket jó munkájuk­ról ismernek a környéken. Kormányunk programjának megjelenése után azonban egyesek közülük — nem mintha nem találták volna meg számításukat a csoportban — mégis elha­tározták, hogy kilépnek. Ezek megijedtek kissé a pfoblémáktól, a nehézségektől. — Jön a tél, hová he­lyezzük a sok jószágot. A 150 férőhelyes istálló még mindig nem épült fel, csak éppen lerakták a funda­mentumát — hajtogatták. I lyen volt a helyzet, amikor az egyik napon a miskolci pártbizottságtól elvtársak mentek ki Ároktőre. Barátilag elbeszélgettek a község dolgozói­val. Az Uj Élet elnökhelyettese, Nagy elvtárs elmon­dotta a csoport nehézségeit a tehénistállóval kapcso­latosan. Nincs aki felépítse, pedig a tél már nyaku­kon van. Habár az elvlársak megígérték, hogy külde­nek segítséget, a csoport tagjai nem nagyon hittek a biztatásnak. Az Ígéretet azonban tettek követték. A hét elején Nemes elvtárs, a 28/1 Miskolci Építő Válla­lat igazgatója lement Ároktőre, megnézte az építke­zést. Eljövetelekor szólt az Uj Élet vezetőségének, hogy csütörtökre küld kőműveseket. . C sütörtökön reggel az autóbuszról 28 kőműves szált le. A tsz-tagok nem várták őket, így a kőműveseknek segédmunkásuk sem volt. De azok nem sokat tétováztak emiatt, — saját maguk látták el a segédmunkaerők feladatát is. A kilépni szándékozó csoporttagok az utca túlsó végéről figyelték, hogy emelkednek a falak. Estére a 150 férőhelyes istálló falai csaknem teljesen készen lettek.A miskolci kőmű­vesek — különböző építővállalatok legjobb dolgo­zói — kitettek magukért, jól alkalmazták a gyorsépí­tési módszert. Faluska János kőművesmester kijelentette, hogy szívesebben dolgozott a falon, mint bármikor, amikor pénzért dolgozik. Karácsonyi Illés is derűre fakasz­totta az estére összegyülekező csoporttagokat. Nem hitték volna, hogy iparos lettére hozzá fog mezítláb sarat dagasztani. A kőművesek és a tsz-tagok jóbarátságban vál­tak cl. A tsz tagjai nem győztek hálálkodni, s megígérték, hegy máskor nem lesznek kishitüek. — Egész megváltozott a hangulat a tsz-ből kilépni szán­dékozók között. A derék kőművesek megígérték, hogy ha segítségre lesz szüksége a csoportnak, máskor is szívesen meglátogatják őket. — Azért vagyunk szövetségesetek — mondották búcsúzóul —, hogy ne hagyjunk magatokra benneteket az ilyen problémákkal.--------------------------------­-------------------■.....................­Megnyílt a borsodi képzőművészek harmadik megyei kiállítása Szombaton este zsúfolásig meglelt a miskolci, Déryné U. 5- szám alatti M>ZT székház" kiál Utóál terme, ahol a borsodi képzőművészek 111. megyei kiállítását ünnepélyes kereteik között nyitották meg. Iván István elvtárs, a megyei tanács vív elnöke koszon 1 ölte a. tárlatnyitó közönségét és a kiállító művészeket, örömmel állapította meg, hogy a kiállítás képzőművészeink el­mélyedő munkájáról és fejlődéséről ta­núskodik. Megyénk haladó hagyomá­nyai, sajátos táji szépséget, jellegzetes­ségei már sokkal változatosabban je­lennek meg művészeink vásznain. Háy Károly, a Magyar Képzőművé­szek és Iparművészek Szövetségének képviseletében méWcdla a megyei ki­állítás anyagának jelentőségét. Megál­lapította, hogy az ország legjobb vi­déki művészcsoportjának, a borsodiak­A Bolyai János Matematikai Tár­sulat október 24-én délután 3 orakor az 1953-ban érettségizettek számára „Kürschák József matematikai ta­nulóversenyt" rendez a Rákosi Má­tyás Műszaki Egyetem matematikai tanszékén. A versenyzők három fel­adatot kapnak. Ezek Nyugat-Németországban Dr less, a wiesbadeni bűnügyi nyíl* íántartó hivatal vezetője kijelentette, hogy ijesztő méreteket ölt Nyugat- Németországban az öngyilkosságok szá­ma. Amíg 1947-ben havonta átlag 111 ember követett el öngyilkosságot, ez a szám 1948-bun 133-ra, 1949Jben 161-re, és Borsodi Géza egyetemi lm ligátokkal. Néhány szó az új bérházak hanyag építéséről. (Csermák Tibor írása.) Hazánkban műtrágyaként, három nő­vén vj tápláló anyagot, nitrogént, fosz­fort és káliumot használnak. Ezekből iparunk a nitrogént és a foszfort mű­trágya formájában, mint pétisót és szupci'foszfál.ot gyártja. Hiányzik azon­ban a harmadik táplálóanyag, a kálium amelyhez csak behozatal révén tudunk hozzájutni. De az import nem fedezi teljés egészében a szükségletet. Ezért van különös jelentősége Scherf Emil, a Földtani Intézet geológusa fel­fedezésének, aki Észak-Borsodban ká- liumtartalmu tirachitközéteb talált. A káli trachltnak elnevezett kőzettel már megindultak a kísérletek, hogy azt műtrágyaként felhasználják és műtrá­gyává feldolgozzák. A veszprémi vegyipari kutatóinté­zetben a közelből igen finom őrle­ményt állítanak elő, a budapesti Eöt­vös Loránd tudományegyetem kémiai technológiai tanszékén pedig oldható kálisót készítenek az őrleményből. Az így kapott termékkel az agrokémiai kutató intézet ez év osztói az ország számos kísérleti gazdaságában müirá­nak fejlődésébein újabb állomást je­lez ez a kiállítás. A kormány program­ja új lehetőségeket biztosít képzömű- vészciifP számára s ez vonatkozik kü­lönösen' a vidék képzőművészeire, aki­ket. közelről érint a kulturális de­centralizáció kérdése. A kormány meg­ad minden lehetőséget arra, hogy kép­zőművészeink a szocializmus építésé­ben müveikkel kivehessek részüket, A kiállításon 47 művész 157 művét állították ki. A festmények a nagyter­met, a grafikai müvek egy kisebb ter­met foglalnak el. A kiállítás eső napi nagy sikere folytatódott vasárnap és hétfőn, amikor ugyancsak tömegesen keresték fel a dolgozók a kiállítási ter­meket. A kiállítás anyagának részletes mél­tatására visszatérünk. gyázásl kísérleteket végez, hogy meg­állapítsa az új anyag növénytermelési értékét. , VÁLTS OH umttmmmET H I R F, K Éjszakai ügyeletes orvosi szolgálat 1. Menyei kórház (lel.: 13 81.). 2. Ka. zinczy u. 20. sz. rendelő (10-49.). 3. Ili. diósgyŐr, I. utca 4. sz, rendelő (03-87, üzemi telefon: 370.). Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovszkii u. 2. sz Ujdiósgyőr: Marx Károly u 38. Hejő- csaba: Csabavezér u 68 sz. • Ma Diósgyőrött az Árpád u. 6. szám alalii gyógyszertár tart éjszakai szolgá­latot Időjárás Felhősebb idő. Több helyen köd. egyes helyeken ködszitálás, vagy kisebb eső. Mérsékelt északi szél. A nappali felmele­gedés fokozatosan gyengül. Az éjszakai hőmérséklef alig változik. Várható hőmér. áékleli értékek az ország területére: ked, den reggel 10—13, délben 16—19 fok. * A fűtés alapjául szolgáló várható kö­zéphőmérséklet kedden 10 fok felett lesz. — A Gépipari Tudományos "Egyesület nagymiskolci csoportja október 22,én, csü­törtökön 14.30 perckor Diósgyörvasgyár. ban a DIMÁVAG Gépgyár kultúrtermében vetítsttképes előadás!, tart-, az ..Örvénylő menej vágásról“. Előadó: Antal György pz Április 4. Gépgyár műszaki osztályvezető, je Gyülekezés 14.20-kor a DIMÁVAG hi­vat alház előcsarnokában, ahonnan vezető kíséri a miskolci vállalatoktól érkezett elvtársakat az előadás helyére. Pontos megjelenést kérünk, men a későn érke, zőknek a belépést nem -tudjuk biztosítani. GTE nagymiskolci csoportja. — A Méréstechnikai és Automatizálási Tudományos Egyesület nagymískolci cső. porija október 20,án. kedden délután 5 órai kezdettel a diósgyőrvasgyári vendég­ház I. emeleti helyiségében vetíietfképes előadást, tart a thermoelektromos hőmé/ lökről. Előadó: Bihari Sándor a buda/ pesti MÁVAG mérnöke Vezetőség. — A Magasépítési Tudományos Egye­sület miskolci csoportja október 20-án; kedden délután 5 órakor küldöltválasztó taggyűlést tart A taggyűlés programja: 1 Titkári beszámoló, tartja Darvas Oli­vér. 2. Küldöttek megválasztása az egye­sület. november hó 12,én iart-andó buda­pesti közgyűlésére. 3. Előadás: műszaki érdekességek eddigi gyakorlatomból. Tartja: Nagy Jenő Károly főmérnök. Az előadás helye « Miskolci Tervező Iroda alagsori kuliurhelyisége. Szabadság, tér 2. sz — A Német Demokratikus Köztársaság kormányának pótlólagos lakásépítési pro. gram .ja keretében Halle kerületeben háza­kat építenek orvosok és tudósok számára. A fötdmiinkálatok részben már megkés­el ödíek. Magában Halle városában tíz ily<rn házat emelnek, amelyekbe a Luther, egyetem tudósai és a város poliklinikái/ nak és kórházainak orvosai költöznek be családjukkal A házak építésére a kor­mány 1.250.000 márkát utalt ki. — Bulgária gépgyáraiban az esztergá­lyosok. az öntők és lakatosok eredménye, sen sajátítják el a szovjet uiítók munka/ módszereit. 16 gépgyárban több mint 1200 munkás dolgozik Levcsenko és Muhanov munkamódszereivel. Ennek eredménye, ként 8 hónap alatt 1.588.000 lévát takarí­tottak meg. — A kínai népi önkéntesek egyik utász, alakulata résztvesz Phenjan újjáépítésé­ben. Az alakulat megkezdte egy kor. m6nyhpra<-al. két légla és cserénégelő, egy kórház, egv híd és több munkáslakás kijavítását és újjáépítését. FELHÍVÁS! Kérjük az Északmagyarország Lap­kiadó Vállalathoz tartozó járási és nagy­üzemi szervező elvtársakat, hogy október 21-én délután 4 órára jöjjenek be a kiadó­hivatalba. Fontos megbeszélést tartunk. Vezetőség. A mozik műsorai BÉKE. Okióbor 15—23: A flolía hőse. Kezdé?: hétköznap fél 6 és 8/4 8 óra. vasárnap fél 4. 3/4 6 és 8 óra. KOSSUTH. Október 15—21. Jónapot elefánt. Kezdés: hétköznap 6 é3 1/4 9 órakor, vasárnap 4. egvneevcd 7 ás fél 9 óra. IIKJÖCSÁBA. Október 16—18: Angyal­lal nyaraltam. Kezdés: 7 óra. vasárnap: 3. 5. 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Október 38—20: Lammermoori Lucia. Kezdés: 6. óra. vasárnap 4. 6 óra D.-VASGYÁRI KULTUR. Okf. 38—20: A flotta hőse. Kezdés: vasárnap: fél 3. háromnegyed 5. 7 óra, hétfő, kedd: háromnegyed 5. 7 óra. UJ DIÓSGYŐRI BÉKE. Október 22—23: , A császár pékje. • ••Kezdés: háromnegyed 5. 7 óra. Középiskolások matematikai tanulmányi versenye a miskolci Rákosi Mátyás Műszaki Egyetemen kidolgozására A Magyar Rádió miskolci stúdiójának műsora Tárczy Tibor besatílgctése Zsiüai Irén Nagyjelentőségű kezdeményezések a kálium műtrágyák hiányának kiküszöbölésére négy órát fordíthatnak. Minden könyv és jegyzet szabadon hasz­nálható. írószerekről és papírról mindenki maga gondoskodjék. A résztvevők vigyék magukkal utolsó iskolai bizonyítványukat, vagy más igazoló iratot. A tanulóverseny két legjobb dolgozatának készítője Kürschák József-díjban részesül. igen sok az öngyilkos 1950-ben 170~re, 1951-ben 192-re és 1952-ben 200-ra emelkedett. Ez a megdöbbentő statisztika — foly­tatta dr Jess — mutatja az ország sú­lyos gazdasági helyzetét• A felnőttek soraiban a háború utáni években 40 szá­zalékkal, az ifjúság körében pedig 90 százalékkal emelkedett a bűnözés. Az ónodi Rákóczi termelőszövetke­zetben. Megyénk hírei. Látogatás a nemesblfcki kulturotUion- ban. Gondoljon ruházati iparunk a k istermetűekre is 23 éves vagyok, a 28/11. számú se­gédipari vállalatnál dolgozom. Beosz­tásom: lakatos brigádvezelö. Normá­mat 130—150 százalékra teljesítem. Cáriunk és kormányunk lehetővé lel­te. hogy becsületes munkámmal ha- vonkint 1200—1300 forintot keressek, de a kormányprogram óriási kedvez­ményeit nem tudom élvezni, mert az árleszállítás óta járom az üzleteket, s egy 4-i-es hosszú bőrkabátot szeret­nék venni, de a legkisebb szám i- 50—52-es. A nyáron sem tudtam meg­felelő méretű ruhát kapni, sóin 38-as, vagy 33-es szandált, annak ellenére, hogy a ruha ös más cikk vagonszám­ra hever az üzletekben, ezek azonban mind nagyméretűek. Én 161 centimé- tér magas vagyok, de nálam aiapso- nyabb ember is rengeteg van még, aki ugyanolyan hasznos'építője az or­szágnak, mint bármelyik magasabb termetű. Panaszomat, elmondtam a párttitkár elvtársnak, aki még nálam is alacso­nyabb, s ő ajánlotta, forduljak a saj­tóhoz, amely mienk, a dolgozóké. Ezért hívom fel niházali iparunk ve­zetőinek figyelmét, tegyék lehetővé, hogy szocialista iparunk termékei no­csak a nagy embereket elégítsék ki, hanem minket, klstermelüeket, is. MATl.'EA LAJOS lakatos, Miskolc. A Diósgyőri Vasas Vörös Csillag nyerte a megyei labdarúgó bajnokságot Di. Vasas Vörös Csillaír—Miskolci Dózsa 3:1 (2:0) A megyei "bajnokság döntő mérkőzése hatalmas küzdelmet hozott. Mindjárf a diósgyőri csapat vette át a játék irányi, tásáh Lapos adogatásokkal közeli ette meg a Dózsa kapuját A 8. percben Má. gori kiugróit, lapos lövése Kiss lábán irányt változtatva a jobb alsó sarokban kö?öf.+ ki. 1:0 a Vasas Vörös Csillag ja­vára. Továbbra is n diósgyőriek támadlak, a Dózsa csak ritkán jutott, el n diósgyő. riek kapnia elé. A 25. percben Móré rö­vidre öklözi ki a labdák éppen n befuló Kiss elé. aki a hálóba juttatta. 2:0. Lendületes Dózsa támadások vezették be a II. félidőt A 2. percben a labda a Vörös Csillag kapusától Bíró elé perdült, aki éles lövéssel küldtp a léc alatt a háló. ba 2:1 A gól után erősített a Dózsa és mintegy negyedórás fölényt harcol* ki, de a diósgyőri védők iól zárlak. A 35. perc, ben kavarodás után Gajdos fejelt újabb gólt és 3:1 lett a végeredmény. Miskolci Honvéd—Pereces 5:2 (0:1) A játék nagy részében a porecesi csa­pat támadott löbbet. A Honvéd az utolsó negyedórában Tiba gyors elf másaival szerezte meg a győzelmet Góllövők: Ti/ ba 4, Nagy. illetve Polcz, Cseh. Miskolci Építők—Debreceni Lók. 4:1 (0:1) Az első félidőben n debreceni csapat, a második félidőben pedig az Építők vollak fölényben Góllövők: Szemes. Pasztrovics 2. Csorba, ill. Imri. Debreceni Honvéd—Tíi. Vasas 3:2 (1:1) A diósgyőri csapat mélyen formája alatt játszott Védelme, sem támadósora nem nyújtóba a szokott játékot. Szét­essen. tervszerütlenüi játszottak n diós. győriek, a debreceni csapat megérdemel/ te a győzelmet Góllövők: Fekete. Kom- lóssy. Nólás. ill. Dobó 2. Sajószentpcteri Bányász—Salg. Vasas. 1:1 (0:0) A sajószehfpéteri csapat lelkes játéká­val megérdemelten szerezte meg n számá­ra igen értékes bajnoki pontot. Góllövők: Kalinszky, ill. Vincze Ózdi Vasas—Lőrinci Vasas 4:1 (0:1) Úgy indult a mérkőzés, hogy meglepetés születik, de az ózdiak a második félidő, ben* magukra talállak és fölényesen győz, tek. Góllövök: Rubint 2. Petrik 2. ill. Schrei. Miskolci Lók.—Nagybátony 1:1 (1:0) Végig változatos, jó iramú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. Az első félidőben miskolciak, a másodikban a hazai csapat volt- fölényben. Góllövő: Radványi. Rigó. Bp. Lók—Egri Fáklya 5:2 (3:0). Nyíregyháza—Gyöngyös 1:0 (0:0). # Csütörtökön játsszák le az elmaradt I)i. Vasas—Nagybátony mérkőzést. Hétközben újra érdekes sportesemény­nek lehelnek tanúi a sportkedvelők Csü­törtökön a vasgyári stadionban délután 3 órai kezdettel keiül lebonyolításra az el­maradt Di. Vasas—Nagybátony NB II.ös labdarugó mérkőzés. RÖPLABDA Vasárnap bonyolították le Budapesten a röplabda Béke Kupa negyedik fordulóját. Csapataink a következő eredményeket ér, ték el: Bp. Vörös Lobogó—Diósgyőri Vasas férfi 60:22 (40:10). Miskolci Lók.—Közgazdasági Egyetem ffi 36:33 (21:13) Bp. Haladás—Miskolci Lók. női 65:29 (38:16). SPORTLÖVÉSZET. A Miskolci Honvéd és Dózsa céllövői Székesfehérvárott vendégszerepeitek, ahol a Székesfehérvári Dózsa volt az ellenfelük. Egyéni versenyben Királybíró * Miskolci Honvéd győzött 262 ponttal. Csapatver­senyben a Miskolci Dózsa csapata leit az első 1221 ponttal. 2 Miskolci Honvéd 1162 pont 3 Székesfehérvári Dózsa 1161 pont. TORNA. A miskolci VTSB minősítő torna ver. senyf rendezett Miskolcon. A versenyen szép számban vetlek részt különösen a fiatal tornászok. A diósgyőri és a Miskol­ci Lók. versenyzői szerepellek jól. A ver­seny győztesei a következők: Férfi ifj. II. osztály: Nagy Sándor Di. Vasas. Férfi ifj I. osztály: Nagy Zoltán Di. Vasas Férfi felnöi-t III. o.: Bimbó Di. Vasas Női ifj. III. osztály: Kertész Miskolci Lók. Női felnőtt III. osztály: Fejémé Miskolci Lokomotív. ATLÉTIKA Nyíregyházán rendezték meg a munka, erő tartalékok újonc és sportköri váloga­tom atlétikai egyéni-csapatbajnokságá*. Az ipari tanulók versenye iöbb számban igen ,ió eredményt hozott Tíz MTSE te­rületi csúcsot javítottak meg * verseny során. Csapatversenyben Diósgyőr győ­zött. 2. Nyíregyháza. 3. Miskolc. A ver. senv jobb eredményei: Női számok: 100 m. Fráter Diósgyőr 14 mp.. magasugrás: Fráter Diósgyőr 130 cm., diszkoszvetés: Halász Diósgyőr 34.94 sulylökés: Halász Diósgyőr 9.27. Férfi számok: 800 m: 2 Soós Diósgyőr 2:08.8. sulylökés: Piroth Diósgyőr. 4x200 m. váltó: 1 Diósgyőr 1:45.3 Különvonaf indul a Miskolci Építők— Egri Fáklya labdarugó mérkőzésre Az IBUSZ miskolci irodája kellő számú jelentkező esetén október 25-én sport vo­natot indít Egerbe a Miskolci Építők— Egri Fáklya labdarugó mérkőzésre. A vasúti költség 21 forint 40 fillér. A vonat előreláthatóan reggel 8 órakor indul Mis­kolcról. Egerből pedig 18 óra 30 perckor indul vissza. Jelentkezni csütörtök ideiig lehel az IBI SZ-ban. Nemhivatalos totonyeremények A sportfogadások 42. heti október 18-i fordulójára beérkezeti 262.646 darab kél- hneábosnak megfelelő tippszelvény. Fel­osztásra kerül 363.969 Ff. Az I és II. nyerőosztályban 118.190 Ft. a III. nyerŐ08z*ályban pedig 157.587 Ft kerül kifizetésre. 12 találatot három pályázó ért el. Ezek egyenkint 39.300 forintot kapnak. 27,en értek p1 11 találatot. Egyenkint 4370 forint kerül kifizetésre. 206,an értek el 10 találatok ezek fejen- kint 760 forintot kapnak. A 12 találatosok szelvényeinek száma és tulajdonosa: 017.585: Totoző: Somogy» Béla u. 1. 1 141.086: Totozó: Thököly ut 38 279.240: Totozó: Szeged. Lenin u. 13. A nyerő és ellenőrző szelvények össze­hasonlítása folyamatban van. ezért, a fenti nyereményösszegek csak tájékoztató jellegűek (MTI) északmagyarorszAq A Magvar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a szerkesztőbizottság. Felelős kiadó? Kovács István. SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefonszámok • 11—01. 19—20. 23—65. KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u 80 Telefon: 28—61. Postafiók: 114. Borsodmegyet Nyomdaipari Vállalat. Miskolc. Felelős vezető: Szendről Imréné. óhirdetések Apr Nyíregyházi építkezései, hez kőműveseket azonnal felvesz a 61 /2 Építőipari Vállalat Nyíregyháza, Szé. chenyi u 43. Vidéki dől. gozók részére szállást díj. mentesen napi háromszori étkezést 7.20-ért biztosí­tunk. 1331 Állandó fizikai dolgozó­kat építési anyag telepre felveszünk. Szállást bizto. sítunk. Tüzép V. Széche­nyi u. 19 I.. em. 1329 Motorkezel ékben jártas gépkezelői és segédmun­kásoka f felvesz a Miskol­ci István Malom 1340 A Rákosi Mátyás Ne. hézipari Műszaki Egyetem terv- és pénzügyi osztály műszaki csoporlja azon, nali belépésre felvesz he. gesztöt. lakatost, villany­szerelőt. viz- és gázveze­tékszerelő Szakmunkásp, kát. Jelentkezni lehet: Egyetemváros. E/3. épü­let I. em.. 27.es számú szobában. 1360 Gabonnlapáloláshoz női munkavállalókat azonnal­iba keresünk. Gabonaszak. mában jártas raktámokot azonnal felveszünk. Köz­raktárak. József Altila u. 1—3. 1365 A Miskolci Kertészeti Vállalat keres azonnalra SZTK ügyintézőt és haj. lót. Jelentkezés a Szent, Péteri kapui telepen. — 1355 Jókarban levő Kossuth, gyártmányú szőlősajtót vennék Valikovics János, Tállya. Rákóczi út 2548 Sö»é* hálószobabútor el. adó. Rózsa u. 40. Bútorok és dróttáblás vaskerítés eladó. B. Pál Zsigmond. Tass u. 15 2478 Hároma.itós fükrösszek. fény. konyhabútor, hibás rézüst eladó. Lévay u. 53 sz. 2583 Világos nagy szekrény és egyéves sértés eladó Szeles u. 29 sz. 2560 Varrógépmofor eladó Miskolc. Asztalos u. 4. az. 2545 Fehérnemű javítást vál­lalok Malinovszkij u. 10. földszint 7. 2541 Pianinói vennék. live, ges könyvszekrény eladó. Cím MÁV.Ielep 35/3. 2527 Anyatejet adok Széche, nyi u 99. Marabu rendszerű ka­zánhoz fűtőt. valamint raktári segédmunkásokat és eladó segédeket azon­nali belépéssel felvételre keresünk. Borsod megyei Vas és Műszaki Nagyke­reskedelmi Vállalat Mis. kolc. Vágóhíd u. 6 1357 Gyakorlott gyors, éá gépírónőt azonnali belé­pésre felveszünk, azonkí­vül esztergályost, motor- szerelőt és anyagbeszer, zőt Állami Gazdaságok Gépjavító Vállalat. Mis. kolc. Bessenyei u. 10. sz. Telefon 23—82. 1364 A Diósgyőri Élelmiszer Kiskeresk V. keres há. romkerekü motorkerékpá­rosokat. kereskedelemben jártas eladókat, valamint: mozgóárusokat és gép. gyorsírót. Miskolc, Sánc u. 15. 1363 Azonnali belépésre vizs. gázolt fűtől keresünk a Sztálin úti ált iskolához. Jelentkezés II. kér. Ta­nács p ü. osztályán. 1366 Asztalost keres azonnali belépésre a Mezőker. Mis­kolc. Arany János u. 138.

Next

/
Oldalképek
Tartalom