Észak-Magyarország, 1953. október (10. évfolyam, 230-256. szám)

1953-10-01 / 230. szám

Gyermekeimért, unokáimért...

Dél felé járhatott az idő, amikor erős csörgéssel megszólalt a telefon szerkesztőségünkben.

Halló... halló... itt Kazincbarcika — jelentkezett a központ. Herbolya bányáról keresik az elvtársakat. Azonnal kapcsolom, tartsák a vonalat.

Kis szünet után, idős bácsi jelentkezett, j Északmagyarország szerkesztősége — kérdezte.

— Igen — válaszoltam.

Itt Z. Tóth József sztahanovista bányász beszel. Herbolyáról.

— Tessék elvtárs, hallgatom.

Z. Tóth József a meghátódottságtól remegő hangon így folytatta. Szavai el el akadtak, rövid szünetek tépték szét mondatait. S mégis minden amiről beszélt, oly egyszerű, világos, érthető, megható volt.

Elsőnek jegyeztem a IV. Békekölcsönt Herbolyán. Tudom, most is, mint mindig s minden évben önmagunknak adtuk — százszorosán visszakaptuk. 70 éves ember vagyok. Kenyerem javát megettem. Sok keserűség jutott osztályrészemül a múltban. Ma — én a múltban kisemmizett bányász, a lenézett senki — megbecsült tagja vagyok egy új, szebb, boldogabb élet megteremtéséért küzdő népnek. Hetven éves szívem minden dobbanása mond köszönetét mindenért, a sok jóért, a sok szépért, ami életem alkonyát megaranyozta. Hetven év tapasztalatát s tudásom legjavát kívánom adni ma is a fiatalságnak, hazámnak, hogy éljen viruljon, boldoguljon.

Három gyermekem van, rájuk gondoltam, amikor nehéz kezemmel, mely a csákány nyeléhez szokott, a

jegyzésgyüjtő ívet aláírtam. Rájuk s nem magamra már. S Kazincbarcikára, arra a hatalmas műre, mely máról holnapra nőtt ki a földből. Arra a nagyszerű jövőre, melynek kialakításán ők munkálkodnak szorgalommal. kedvvel lelkesedve. Szinte magam előtt láttam gyönyörű hazánkat, amely ma még építő állványok, gépek, daruk, teherautók, nyüzsgő építők és szerelők között tűnik elénk. De holnap és holnapután benépesülnek az új városok, működnek a vízierőművek, életetadó víz folyik a csatornába, fehéren izzik a vas az új kohókban.

Én a 70 éves ember nekik jegyeztem — három gyermekemnek, unokáimnak. Tudom, ők már nem úgy kezdik az életet, mint én kezdtem.

Z. Tóth József hangja itt elakadt, majd néhány másodperc után, így fejezte be.

— írja meg az elvtárs, hogy egy öreg bányásszal beszélt, egy boldog emberrel beszélt, aki azért jegyzett békekölcsönt, hogy ennek a szép országnak új nemzedéke ne nélkülözzék soha — s ezt tiszta szívből tette. Köszönöm... köszönöm... S ezután a telefon elhallgatott.

Még sokáig tartottam a kagylót a kezemben, úgy éreztem, hogy Z. Tóth József öreg bányász kezét fogom. En is fiatal vagyok, értem is jegyzett... köszönjük önnek Z. Tóth József bácsi, köszönjük népünk fiataljainak neveben. ön nagyszerű édesapa, ön igaz gondos nagyapa, ki féltő gonddal vigyázza gyermekei, unokái útját.

(boda)

A haza -javára, magunk hasznára jegyezzük a békekölcsönt. KépiipU az ózdi Táncsics telep egyik házát mutatja. Az egész telepen ilyen modern munkáspalotákban laknak az ózdi dolgozók. Ilyen házakat építünk az államnak Iwlcsönadott forintokból.

HAZÁNKNAK ADJUK

JEGYEZNEK A DIÓSGYŐRI KOHÁSZOK

Mausz Péter főmérnök példamutatása

Mausz Péter, a DIMÁVAG Gépgyár főmérnöke az elsők között jegyzett Békekölcsönt.

— Örömmel, boldogan teszem — mondotta munkatársainak, ismerőseinek. — Tíz gyermek apja vagyok. Az ő jövőjükért jegyeztem ie kétheti fizetésemet, 1800 forintot. A legnagyobb fiam 18 éves, a légkisebb pedig 27 hónapos. A tíz gyerek közül nyolc jár iskolába. Egyik ötéves gyermekem zenei óvodába jár. Boldog a családom. Mindenünk megvan, nincs semmiben hiány.

Esténkint, amikor a kis család együtt van, vidám tervezgetés folyik a jövőről. Nem zavarja semmi békés nyugalmunkat. S amikor a Békekölcsönt jegyeztük, a békére gondoltunk, arra, hogy minden áldozatot megér, hogy gyermekeink nyugodtan tanulhatlak az iskolában, nyugodtan hajthatjuk álomra fejünket. S. látjuk gyermekeink ragyogó jövőjét, amelyet a kölcsönjegyzések forintjaival is építünk és a terv jó teljesítésével biztosítunk.

Gyermekeink boldog jövőjét biztosítani, a békét védeni nemcsak kötelesség, hanem dicsőség. A magunk javára, a háza ’ javára tesz- szük, — százszorosán visszakapjuk.

A DIMÁVAG Gépgyár 10 gyermekes főmérnöke jól tudja ezt,— hiszen ő is sokat kapott a tervtől, — sok egyéb mellett az alkotó munka széles területét, olyan távlatot, amilyenről magyar mérnök régebben nem is álmodhatott.

1953 SZEPTEMBER 29, kedd — éjjel 12 óra. Diósgyőrben ilyenkor már a lakóházakban sötét van. Az utcák kihaltak, az utolsó villamos is fáradtan igyekszik a színbe. A csendes éjszakában csak a diósgyőri gyár lüktet, zakatol. Nagyokat szusszantanak a kohók. A ne- mesacélkovácsműhely gözkalapá- csának pergő ütése messze elhangzik. A szorgalmas mozdonyok vígan füttyengetnek egymásnak.

Dolgozik a gyár, dolgoznak a Lenin Kohászati Művek martinászai, hengerészei, — szívósan, fáradhatatlanul küzdenek az élet- színvonal további emeléséért, a? újabb árleszállításokért. A III. negyedév utolsó napján kétszeres a munkakedv, az akarat. A büszke élüzem címérj; folyó versenyben a diósgyőri kohászok vezetnek. Azt akarják, hogy újra a Lenin Kohászati Művek homlokzatán ragyogjon az élüzem csillag.

Alig hagyja el a tizenkettest bent a gyárban az óra mutatója. A sötét irodák ablakai hirtelen kivilágosodnak. Az ajtók előtt kisebb csoportokban hengerészek, kovácsok, martinászok várakoznak. Arcuk ünnepélyes, némelyik a kezében zöld fenyőágat, másik vörös zászlót tart.

ŐK A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK élenjáró békeharcosai, kedden, éjfél után egy perccel megkezdik a IV. Békekölcsön jegyzését.

„A haza javára, magunk hasznára jegyezünk'1 — ez a tudat lelkesíti őket. S a hatalmas gyárban pár perc alatt végig futott ez a gondolat a férfiak, nők, ifjúmunkások között,

A durvahengerde irodahelyiségébe lépünk. Fél egy lehet éjfél után. Hengerészek, forrasztárok adják át sorra egymásnak a tollat, hogy a jegyzési ívet aláírják. Amikor a népnevelők beszélni kezdenek arról. hogy minden egyes jegyzés sokkal közvetlenebbül, mint eddig, életszínvonalunk emelését szolgálja; egyik-másik idősebb munkás közbevág: — Igazad van elvtárs... s aztán sorolja élete gazdagodásának állomásait. Az új üzemet, benne az új géppel, a több keresettel. ;— De siessünk — szól közbe más is, amikor kissé hosszúra nyúlik a beszélgetés. Kötelességünknek itt eleget tettünk, de vái ránk a másik: a terv.

EZER ÉS EZER nagyszerű megnyilvánulást jegyezhetne ceruzánk. Kerékgyártó István trió- sori brigádvezető, alig győzte kivárni a 12 órát. Előtte már kétszer is volt az irodában a jegyzésgyüj- tőknél. — Mikor lehet már — fakadt ki türelmetlenül. — Amikor megkérdezték, miért siet, így válaszolt: Élenjáró dolgozó vagyok a munkában, itt is ez a kötelességem.

Leitner Kálmán, a „C" műszak üzemvezetője — az egyszeri hen- gérészinas, aki gyerekkorától itt él az üzemben — szintén lejegyzett már, amikor hozzáérünk. Mielőtt bármit is kérdezhettünk volna" így beszélt:

— Kenőgyerek voltam, ma üzemvezető vagyok. Munkaérdemérem, sztahánovista oklevél, boldog családi élet, — mindezt pártunknak, népi demokráciánknak köszönhetem. Ezért jegyeztem. Eddigi jegyzéseim során évről-évre nőtt a keresetem, — ma 2500 forintot viszek haza havonta. Ezért jegyeztem. S azért, hogy az árleszállítások után a megtakarított külön- bözetből kabátot vettem gyermekemnek. De nem feledtem el a légó pincékben eltöltött rettegést sem. Azt akarom, hogy többé soha ne fojtsa el gyermekeink kacaját a robbanó bomba — ezért is jegyeztem.

Ezer és ezer dolgozó gondol most erre Diósgyőrött. Amikor jegyeznek, ha más szavakkal is, de mind azt mondják el. amit Leitner Kálmán. S ezért jegyeznek.

EGY ÖRAKOR Már beérkeznek a jelentések. A nemésácélko- vácsmühely éjszakai műszakjának dolgozói becsülettel eleget tettek hazafiul kötelességüknek. Számos dolgozó, amikor nevét az ívre felírta, munkafelajánlást is tett.

De az ellenség sem volt rest — 12 óra után azonnal munkához látott. Az acélöntődében, a nagyko- vácsműhelyben, a martinban igyekezete arra irányult, hogy távoltartsa a dolgozókat a jegyzéstől. A diósgyőri kohászok azonban visszaverték próbálkozását. Mindenütt, ahol az ellenség kísérletezett, harcos népnevelők szálltak vele szemben. Az eredmény nem maradt el, a népnevelők szava erősebb volt, hiszen az igazság, a tények és tettek is igazolták őket.

, A IV. Békekölcsönjegyzés első órái is a szocializmust építő diósgyőri kohászok győzelmes lebirha- tatlan erejét mutatta. Megyénk dolgozói mindenütt kövessék példájukat.

A kölcsön jegyzése gyümölcsöző befektetés

Mészáros Gyula, amint értesült a minisztertanács felhívásáról, azonnal felkereste a jegyzésgyüjtőket, hogy hazafias kötelességének mielőbb élenjáró sztahánovista dolgozóhoz méltóan eleget tegyen.

— Örömmel, boldogan jegyzek Békekölcsönt — mondotta. — Egy havi fizetésem felét jegyzem le. mert eredményeink fokozásához jelentősen hozzájárul az az ezer- millió forint, melyet dolgozó népünk népgazdaságunk fejlesztéséi’«“ kölcsön ad. A kormány programja is bizonyítéka annak, hogy az ál- lamkölcsönök gyümölcsöző befektetések, amelyeknek minden forintja bőségesen visszatérül az egész ország és valamennyi dolgozó .fa- váM. Ezért jegyzek hát békekölcsönt:- s-azért teszünk most elegét'valamennyien becsülettel kötelességeinknek, hogy még boldogabb még szebb legyen életünk. Tudjuk, hogy forintjainkból új gépek születnek, s az új gépek valameny- nviünk számára lehetővé teszik a könnyebb munkát, a több termelést, a több keresetet.

Mészáros Gyula jegyzésével, igazi békeharcosként állt helyt békeharcunkban. Tudja, hogy azok a forintok, amelyeket kölcsönként az államnak adott, az új és új gépek sokaságában, az új kultúrházal^, bölcsődék, utak, hidak egész sorában testesülnek meg. Megfogadta, hogy az államnak kölcsönadott forintok mellett igazi békeharcoshoz méltóan új erővel, lendülettel lát munkához, hogy még jobban, mint eddig, elősegítse a kormány programja sikeres megvalósítását. ,

Bányászok között a jegyzés nyomában A MEGYE MINDEN RÉSZÉBŐL

Száz és száz ember siet a munkába. Szerda vön, de - nem mindennapi nap ez a mai.. Van benne valami ünnepélyesség, egy kis ■ láz és sok-sok szeretet a haza, a drága magyar- haza és a párt iránt. Kemény, munkában edzett kezek markolják a tollat, ajánlják jel kölcsönként forintjaikat a haza javára, a maguk hasznúra. Ilyen jeleneteket lehet látni mindenütt, a bányában a föld alatt is.

Mártabánya

Reggel fél 6. Rop gyűlésen ismertetik a• felhívást. Az üzémben még csend és némaság honol, csupán a teremben izzik a lelkesedés. Kincs köz- beszólás, ' mindenki feszültén— figyel, s amikor az előadó befejezi, egyöntetűen, őszinte lelkesedéssel. jelzúg a taps. Azután megindulnak a tárna hősei, le a szénjalak mellé s kezdődik a munka, a tett, hogy a márttibá- rn-aiak a békekölcsön jegyzés mellett százalékúkkal, termelési eredményükkel

is megmutassák: „Ez a haza a mi hazánk, s minden erőnkkel azon vagyunk, hógy még szebbé, erősebbé, boldogabbá tegyük.“

Imbolygó lánggal világai a karbidlámpa fénye. Zúg a végnélküli kőtél, a fúrógép,- csendülnek a csillék,, a szén hasad a falon, s a vájárokhoz bizalmiak mennek a jegyzési ívveli Vájjon mire gondol Gál István sztahánovista, amikor 1000 forintot jegyez, vagy Aczél Jenő, akinek mqst született alig egy hőnapja kislánya és 900 forintot kanyaríi az ív,re. Mit éreznek a többiek — Barci Bertalan, Tar Lajos, Kerekes Sándor, Barci Ferenc és mind-mind a műszak dolgozói. akiknek 90 százaléka alig egy óra leforgása alatt lejegyzett.

Tar Lajos ezt mondja:

— Sohsem voltam . a múltban olyan helyzetben, hogy akár csak egy pengőt is kölcsönadhattam volna valakinek. Ma 1150 forintot jegyeztem. Ennyi átlagosan - félhavi fizetésem. Hogyne adnám örömmel, amikor tudóm, hogy jó helyre kerül eg

a pénz — minden egyes forint tízszeresen, százszorosán térül meg.

Annabánya

Komoly, nyugodt mozdulata bányászok, akik a vasút és az üzemek termelését, . sokezer csatád otthonának melegét biztosítják. A lámpák fényénél, lenn a föld• mélyében sápad inak tűnik arcuk, pedig most, mintha büszkeség pírja is égne rajtuk. Alig néhány perce, hogy a bizalmiak végigjárták a bányát. Mindenki adott, szívesen, örömmel a hazának. Kiss József,: Bohóczki József, Balogh Sándor, Márkus András boldogan tettek eléget hazafias kötelességüknek. Kétheti fizetésüket ajánlották fel, de nem egy helyen — ha elfogadták volna — még többet is adtak volna a bányászok.

Az elejtett beszédekből "tisztán, élesen kirajzolódik a lelkesítő tudat, amit ország-világgá kiáltanak mást a magyar dolgozók: so lm nem csalódtunk a pártban, bizalommal, boldogan adunk újabb kölcsönt hazánk szebbé, még erősebbé tételéhez(h. U

Lak

Barzsó Kálmán dolgozó paraszt Lak községben elsőnek jegyzett Békekölcsönt. Elmondotta, hogy nagyon sokat köszönhet a népi demokráciának; 8 gyermeket nevelt, ezek közül az egyik leánya óvónőképzó'ben, egy fia pedig felsőbb iskolában tanul.

Ifeiőraót

A mezőcsáti járásban az egészség- ügyi dolgozók — orvosok, ápolónők, szülésznők — elsőnek írták alá a jegyzést gyűjtő ívet. Összesen 22.650 forinttal járultak hozzá egészségügyünk gyors fejlesztéséhez.

Karcta

A karosai egyénileg dolgozó parasztok mo9t a kölcsönjegyzés alkalmával tettekkel válaszolnak államunknak a mezőgazdaság fejlesztését, életszínvonalunk emelkedését elősegítő rendeletekre. Már az első nap reggel 16 egyénileg dolgozó paraszt lejegyzett.

Saerenea

A szerencsi csokoládégyárban a dolgozók szerdán reggel maguk keresték fel a jegyzést gyűjtő népnevelőket, hogy aláírják a jegyzési íveket. Reggel fél nyolcig már 300 dolgozó tett eleget hazafias kötelességének. Matiszkó Jánosné a jegyzésív aláírásakor fogadalmat tett, hogy még jobb munkával, a terv túlteljesítésével veszi ki részét a kormányprogram megvalósításából.

jegyzés első óráiban

Miskolc a

Reggel félhat kor a Lenin Kohászati Müvek főkapujánál zenekar fogadja a dolgozókat. Szinte velük egyszerre érkeznek az újságok a felhívással. Mindenki átfutja a cikket és rövid számvetést végez. Csakhamar megjelennek a jegyeztető párok, kezükben az üres ív.

A középsori csarnoképítkezésnél is ott van már a jegyeztető pár. Bernáth Miklós ác9 ifjúmunkással vitatkoznak éppen.

— De ha én 2000 forintot akarok jegyezni. Tavaly is annyit jegyeztem!

— Nem lehet Bernáth elvtárs, nem lehet. Szigorú utasításunk van, kétheti keresetednél töb" bet nem fogadhatunk el!

Délelőtt 9 óra. A Di- MÁVAG melegüzemi la- katosmühelyben Spisák Ferenc és jegyzőpárja odaszólnak Répási Lászlónak, aki épp a vertikális kemence javításával van el* foglalva*

— Gyere csak Répási elvtárs, — s elmondják miről van seó.

—: Nézzétek, én két- hete jöttem ide} nem tudom még hogyan fogok keresni; most lettem csak segédmunkás. De 300 forintot szívesen jegyzek. Annyi mindent kaptam, míg ipari tanuló voltam • . . most meg esti gépipari technikumba já- Tok . . • mérnök Í9 lehetek .. . A magam hasznára tehát ... — és beír 350 forintot*

10 óra van. A Széche- nyi-utcán a színház előtt zene szól.

Bent a szép új társalgóban a színház művészei és műszaki dolgozói röp- gyülést tartanak. Az előadó arról beszél, mi mindent kapott a színház eddig a tervtől s mit kap a jövőben: — központi fűtést, új öltözőt, forgó- színpadot- A régi és a már megváltozott színész- sorsról beszél, amelynek Ht sok'sok tanúja yan.

Aztán megkezdődik t

jegyzés. . .

Délután '2 óra. A Sztálin úton a sok új, modern ryunkásház közül az egyikben, Varga Gyuláiknál. A fiatalasszony — férje az új gyár kövácsmühelyé- ben dolgozik — délelőtt jegyzőpárjával végigjárta a bérház lakásait. Nagy örömmel beszél az ered" ményről:

_ 17 családnál voltunk. A háziasszonyok összesen 1300 forintot j®" gyeztek, noha férjeik a munkahelyükön jegyeznek. Csonkáimnak 3 gyermeke van, a negyediket most várja; a férje a gyárban jegyez, de azért ő i9 jegyzett 50 forintot.

.Megérkezik a munkából Varga elvtárs. El* újságolja, hogy 700 forintot jegyzett.

— Annyi mindent kaptunk, ezt a szép három- szobás lakást be is tud“ tűk bútorozni; mo9t vettünk rádiót . .. egyszóval, szép, emberi életet... — mondja- [L