Észak-Magyarország, 1953. augusztus (10. évfolyam, 180-205. szám)

1953-08-13 / 192. szám

ESZAKMAGYARORSZÄG A gyarmati és függő országok ifjúsági küldötteinek találkozója D mezSkeresztesi „Táncsics“ teraieiőcsoport útja 's____________________________________________________________________4 AZ MDP BORSOD-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. evlolyam 192. szám Ara SO fillér Miskolc, 1953 augusztus 13, csütörtök II dolgozókról való gondoskodás az augusztus 20-i versenyszakasz erőforrása MEGYÉNK ipa'mezőgazdasági és értelmiségi dolgozói azon igyekeznek, hogy a szocialista építőmunka új sikerei­vel készüljenek méltó módon az Alkot­mány Napja megünneplésére. Tudják, hogy a jó munka elősegíti a párt Köz­ponti Vezetősége határozatának, a kor­mány programjának megvalósítását. A minisztertanácsnak a kormányprogram ismertetése óta megjelent, számos határo­zatából látják, hogy pártunk és kormá­nyunk ez alkalommal is — mint mindig — megtartja ígéretét, szavait tettek kö­vetik. Tudják: rajtuk a sor, — a terme­lési tervek teljesítésével, a termelékeny­ség emelésével, az önköltség csökkentésé­vel, a falvakban most a cséplés és a ga" bonabegyüjtés gyors és sikeres befejezé­sével kell hozzájárulniok az életszínvonal további emeléséhez, az árak csökkentésé­hez, biztosítaniuk, hogy olcsóbb áron több és jobb árut vásárolhassunk. Az augusztus 20-i versenyszakaszban nagy erőforrás, ha a dolgozók napról- napra érzik, hogy szeretettel gondoskod­nak róluk, meghallgatják és orvosolják panaszaikat, állandóan javítják munka- körülményeiket, ha a gyakorlatban bizo­nyosodnak meg arról, hogy hazánkban a legfőbb érték az ember. A Magyar Nép- köztársaság Alkotmánya többek között ki­mondja: , A Magyar Népköztársaság védi a dolgozók egészségét és segíti a dolgo­zókat munkaképtelenségük, esetén.“ Ez is, mint Alkotmányunk minden egyes para­grafusa, pontja fejlődésünket szolgálja, a dolgozók jólétének növekedését bizto­sítja. A SZAKSZERVEZETEK ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK II. teljes ülésén elhang­zott beszámoló és vita megállapította, hogy a szakszervezetek elhanyagolták leg­nemesebb feladatukat, legfontosabb mun­kájukat: a dolgozók érdekvédelmét, a jo­gos panaszok elintézését. Megyénkben elsősorban a kohászati és bányaüzemek vezetői, de a többi iparág vezetői is rend­kívül súlyos mulasztásokat követtek el. Nem biztosították minden esetben és megfelelően a munkások, a dolgozók egészséges munkafeltételeit, pihenését, nem törődtek eléggé, vagy egyáltalán semmit sem kulturális fejlődésükkel, egyoldalúan csak a terv teljesítését köve­telték meg. Például a Borsodi Szénbányá­szati Tröszt vezetői nem tartották be a szabadságolási tervet, a bányász szakszer­vezet egyes funkcionáriusai is azt hangoz­tatták, hogy „nem is lehet betartani“. Nagy hibák fordultak elő a műszaki veze­tők, a középkáderek problémáinak meg­oldásában, helyesebben: a problémák megoldását elhanyagolták. Üzemi szak- szervezeti szerveink nem emeltek szót a jogtalan túlóráztatások, a fölösleges va­sárnapi munka ellen, nem tárták fel a prpblémákat az üzemi pártbizottságok, a magasabb pártszervek előtt. Alapvető o-ka mindezeknek a hibáknak, hogy nem volt elég élénk a szakszervezeti élet, nem mozgósították az aktívák széles -tömegét. Ebben a vonatkozásban nem egy helyen még ma sem történt sok változás. Az Ózdi Kohászati Üzemek martinacélmüvében a szákszervezeti aktíváknak mindössze 10— 15 százaléka végez munkát- így az üzemi bizottság nem is oldhatja meg jól fel­adatait a munkaverseny szervezésében, nyilvánosságának biztosításában, a dolgo­zik érdekvédelmében. Hasonló példát le­hetne említeni a többi iparágból is. SZAKSZERVEZETI SZERVEINKNEK az eddig elkövetett hihákat a lehető leg­gyorsabban ki kell javítaniok. A dolgo­zókról való mindenirányú gondoskodást állítsák munkájuk középpontjába. Minden vezetőnek meg kell találnia annak módját, hogy megnyugtatóan elintézze az iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben, a hi­vatalokban, intézményeknél a dolgozók jogos panaszait. A vezető egyik legfonto­sabb kötelessége, hogy a kollektív szer­ződés pontjait az üzemben végrehajtsák, a kollektív szerződés valóban az üzem alkotmányává, feltétlenül végrehajtandó törvénnyé váljék. A szakszervezetek üzemi szerveire az a nagy feladat hárul, hogy az üzemi kollektív szerződések végrehaj­tásába bevonják a dolgozók széles töme­geit, biztosítsák annak megfelelő nyilvá­nosságát. Használják fel erre a célra az üzemi lapokat, a termelési értekezleteket, a szakszervezeti taggyűléseket. így érhe­tik el, hogy a kollektív szerződés az üzemi szakszervezeti munka alapjává lesz. Több üzemünk vezetői a dolgozók egészséges munkafeltételeinek biztosítá­sára, a munkavédelem problémáinak meg­oldására terveket dolgoztak ki. Megvizs­gálták, mit tudnak helyileg, a belső lehe­tőségek felhasználásával, a dolgozók be­vonásával, észszerüsítésekkel, újításokkal megoldani és milyen létesítményekhez szükséges a felsőbb szervek segítsége. Ilyen terveket dolgoztak ki példáu' a Le­nin Kohászati Müvekben, a somsályi bá­nyavállalatnál, e tervek megvalósításával az üzemek vezetői jóvá akarják tenni az eddig elkövetett nagy hibákat. A TAPASZTALAT azt mutatja, hogy a Szakszervezetek Megyei Tanácsa munka­társainak, a területi bizottságoknak, az üzemi szakszervezeti szerveknek ezirányú munkája még nem kielégítő- Még mindig gyenge az ellenőrzés. Ezen kell a legsür­gősebben javítani, hogy minden vállalat, üzem, építkezés vezetősége megtegye a kellő intézkedéseket a dolgozók érdeké­ben, ahogyan ezt a munkások, dolgozók minden vezetőtől el is várják, megköve­telik. Ahhoz, hogy az augusztus 20-i verseny­szakasz eredményeit növeljük, az Alkot­mány-dekádban újabb sikereket érjünk el, több szenet, vasat, acélt, hengerelt árut termeljünk, jobban haladjon a mezőgaz­dasági munka, gyorsabban építkezzünk, — nélkülözhetetlen, hogy az eddiginél ala­posabban, nagyobb gondoskodással foglal­kozzanak mindenütt a legfőbb értékkel, az emberrel. A bányászatban és az építő­iparban például nem kielégítő a szállások tisztasága. Panaszok hangzanak el az üzemi étKezteiéssel kapcsolatosan, ue a panaszokat nem orvosolják gyorsan és megnyugtató módon. A dolgozók szociális és kulturális igényei kielégítésének terén sok a lazaság, a nemtörődömség. A ka­zincbarcikai építkezésen zsúfoltak a szál­lások, nem biztosítják a megfelelő tisztál­kodási lehetőséget. A sárospataki állami gazdaság bálványosi üzemegységében a vezetők nem törődnek az ott dolgozó fia­talokkal, nem biztosítják szociális és kul­turális igényeik kielégítését. Az Alkot­mány Napja tiszteletére indult verseny- szakaszban el kell érnünk a felszabadu­lási hét emlékezetes, nagyszerű munka­lendületét, hogy szilárd fegyelemmel újabb Jiagy sikereket vívjunk ki, — en­nek egyik nélkülözhetetlen előfeltétele, hogy minden nap és minden helyzetben törődjünk szeretettel a dolgozók minden­napi problémáinak megoldásával. SZÜKSÉGES, hogy pártbizottságaink és pártszervezeteink javítsanak az ellen­őrzésen.. Kísérjék figyelemmel, hogy a vállalatok vezetői, a tömegszervezetek — ezek között a szakszervezetek — hogyan teljesítik a vállait kötelezettségeket és erről rendszeresen beszámoltassák az üzem vezetőjét és az üb. elnökét. Javítani kell a felvilágosító, nevelő munkán. Kímélet­lenül le kell leplezni az ellenség minden próbálkozását, amellyel akadályozni akarja a dolgozók életszínvonalának emelését. Szakszervezeti funkcionáriusaink, a szakszervezeti aktívák tanulmányozzák új­ból és újból G. M. Malenkov elvtársnak a Szovjetunió Legfelső Tanácsa ülésén elhangzott beszédét, pártunk Központi Vezetőségének határozatát, kormányunk programját és ezeknek az útmutatásoknak megfelelően dolgozzanak tovább az eddi­ginél jobb munkával, hogy mindenütt maradéktalanul érvényesüljön a nemes jelszó: ,,a legfőbb érték az ember“. VARGA ZOLTÁN az SZMT elnöke Újabb munka sikerek a DIM A VÁG Gépgyárban Az Alkotmány Napja méltó megünnep­lésére felkészültek a DiMÁVAG Gépgyár dolgozói is- Ezekben a napokban a munka új hőstettei születnek az üzemrészekben. Soltész Sándor és Dzsubin- Lajos meleg­üzemi dolgozók a munkaidő jó kihaszná­lásával már 200 százalékra fokozták ter­melésüket. A rugóüzemben Kojankovszki János villanyhegesztő 200 százalékot ér el. Vojnárovics István csavarrugó-köszörűs két és félszeres normát teljesít. Az augusztus 20-i és a VIT-versenyben a százszázalékon alul teljesítő dolgozók ez»ma is már csökkent. A „D“ egységben Madarász Lajos darus, aki eddig csak 84 százalékra dolgozott, most 104 százalékra, Kozma János ifjúmunkás, aki eddig ugyancsak 84 százalékot tudott elérni, ma már 127 százalékra növelte teljesít­ményét. Sokan teljesítették már az augusztus 20 tiszteletére tett vállalásukat is. Kondás Tibor esztergályos vállalta, hogy átlagtel­jesítményét 3 százalékkal növeli; felaján­lását már 20 százalékkal túlteljesítette. Pázmányi Gáspár és Szendrei Sándor I ugyancsak teljesítette az Alkotmány un- l népére te« fogadalmát. • • Ünnepeljük méltóan as Alkotmány Napját! Diósgyőr martinászai ismét élenjárnak a versenyben Az ózdi és diósgyőri kohászok pá­rosversenye az utóbbi napokban igen erőteljessé, elevenné vált. Hosszú hetek súlyos lemaradása után az Alkotmány évfordulójára el­indított verseny hatására örvende­tes javulás mutatkozik mindkét gyárban, de különösen a Lenin Ko­hászati Művek gyárrészlegeiben. Azt mutatja ez, hogy kohászati dolgo­zóink felismerték: kormányunk pro­gramjának megvalósításához, a béke védelmének nagy ügyéhez, az élet- színvonal hathatós emeléséhez csak úgy járulhatnak hozzá, ha az eddigi­nél szervezettebben, jobban, lendüle­tesebben küzdenek az előírás mara­déktalan teljesítéséért. A diósgyőri martinban már napok óta szép teljesítések tanúskodnak arról, hogy a tervet nemcsak telje­síteni, de túlszárnyalni is lehet a műszaki és fizikai dolgozók összefo­gásával. A két üzem párosversenyében most a diósgyőriek kapták meg az első helyet, mert minden gyárrész­legük jóval szebb eredményt muta­tott fel, mint az ózdiak. A diósgyőri nagyolvasztó 95.9, az ózdi 91.1 szá­zalékot teljesített a havi esedékes terv előírásának teljesítésében. A diósgyőri martin 101.1, az ózdi 92 százalékra áll. Különösen jó volt a diósgyőri finomhengerde dolgozói­nak munkája, már 114.8 százaléknál tartanak a havi tervben, míg az ózdiak 101.8 százalékban tettek ele­get az esedékes havi előírásnak. Péclt Antal-tárő leejolib dolgozói a frontbrigádok versenyének élcsoporijaiban A frontbrigáduk közötti orfzágo? vetél­kedés egyre erősödik. Augusztus első har­madának eredményei alapján a verseny zászlóvivője a pécsbányatelepi Pánczél Ferenc-brigád 204.1 százalékos teljesít­ménnyel. A második helyet a Pech Antal- tárói Fükő László DISZ-brigádja szerezte meg az esedékes előirányzat 167.1 száza­lékos teljesítésével. Harmadik az ugyan­csak Péch Antal-tárói Tuza Lajos bri­gádja 163 4 százalékos eredménnyel. Ne­gyedik helyen a pécsi Hartmann János- brigád áll 151.6 százalékos tervteljesítés­sel. Az ötödik és hatodik helyen egy Péch Antal tárói és egy petőfibányai bri­gád van. Halász Lajos és Menczel Lajos brigádjai egyaránt 150 százalékos telje­sítményt értek el. A* új módszerek segílséjévcl eddig három nap lemaradást hozlak be a berentel munkásszállások építésénél Még az év elején indult meg a be- rentei hőerőmű építői részére az újabb munkásszállások építése. A cél az volt, hogy még a nyár végé­ig elkészítsék a G00 személyt befoga­dó kényelmes épületeket. Már fel­épült a 120 személyt befogadó szta- hánovista otthon, amelyben az épít­kezés kiváló dolgozóinak tovább­képzését biztosító „sztahánovista club" is helyiséget kap. A szállásépítkezés a kormánypro­gram megjelenése után meggyor­sult. Kiküszöbölték az eddig mutat­kozó anyaghiányt, s ugyanakkor az itt dolgozó brigádok a bevezetett új módszerekkel jelentősen meggyorsí­tották az építkezést. Hankó József kőműves-brigádjá­nak tagjai az utóbbi időben megho­nosították munkahelyeiken a gyors- falazást. Azelőtt minden sor téglá­nál függőztek. A sztahánovista ott­hon építésénél már használták a sa­rokléceket, valamint a téglasorok felrakásánál a zsinórt. így munká­juk jelentősen meggyorsult. A bri­gád 1—1 tagja naponként a korábbi nyolc köbméter fal helyett 10.1 köb­méter falat rakott. Az építkezés meggyorsítását eredményezte az is, hogy az új szállásépítkezéseknél fel­használták a Novodonszki-féle nád- betétes betontető-elemeket. Ezekkel a nádbetétes tetőelemekkel teljesen kiküszöbölték a faanyagok felhasz­nálását a tetők megépítésénél. Az elemek felrakása emelők segítségé­vel ■— valamint a tető kátrányla­pokkal való szigetelése, a számítások szerint ugyannyi időt vesz igénybe, mint amennyit a régi tető faanyagá­nak felrakása jelentett volna. Emel­lett a betontető elemek beépítésére nem kell igénybe venni szakmunkás ácsokat. Kiss András segédmunkás brigád­ja kiváló minőségi munkával készí­ti az új módszerrel a szállások tető­zetét. Szerdán, az Alkotmány-dekád első napján is az új módszerrel har­coltak. Ekkor a sztahánovista otthon kátránylapokkal való befedését vé­gezték. Az ünnepi dekád első nap­ján 175 százalékos munkagyőzelmet harcoltak ki. A gyorsfalazás meghonosításával, a Novodonszki-féle tetőelemek al­kalmazásával eddig már három na­pot hoztak be az építkezés lemara­dásából. Az újonnan felépített szál­lásokba már 400-an be is tudtak költözni, a sztahánovista otthon pe­dig szeptember 15-re készül el. Haladéktalanul gyorsítsák meg a szendröi gépállomás do’gozói a csépiést Kudaitányán A szendröi gépállomás Rudabá- nván dolgozó két cséplőgépe egy nap alatt mindössze csak 8 mázsa gabonát csépelt ki. Ez a gyenge tel­jesítmény azt bizonyítja, hogy a szendröi gépállomás szerelői nem végeztek jó munkát, mikor javítot­ták a gépeket. A gépekből hiányzik a csavar, a pakolás. Még elegendő mennyiségű üzemanyagot sem bizto­Befejezték a csépiést, teljesítették a beadást Gagyvendégi és Fügöd dolgozó parasztjai Örömmel jelentem, hogy Gagyyendégi község dolgozó parasztjai augusztus 11-re befejezték a csépiést. A dolgozó parasztok felismerték a gyors beadás je­lentőségét, megszívlelték a párt és a kormány határozatait, gép alól 100 száza­lékra teljesítették gabonabeadási kötelezettségüket. VB. ELNÖK Fügöd község dolgozói örömmel jelentjük, hogy a vállalt határidő előtt 4 nappal befejeztük a csépiést. Beadási kötelezettségünket gép alól teljesítettük­PECSENYE ISTVÁN vb. elnök sítottak. A rudabányai dolgozó parasztok jogos felháborodással ítélik el azo­kat, akik engedték, hogy a rosszul kijavított gépek elhagyják a gépál­lomás udvarát. Joggal kérdik, ki lesz a felelős azért, ha akaratuk el­lenére nem tudják határidőre telje­síteni gabonabeadásukat? A járási tanács és a gépállomás vezetői sürgősen intézkedjenek, mert tűrhetetlen, hogy rosszul kijavított gépek, hanyag és gondatlan cséplő­gépkezelők akadályozzák a rudabá­nyai dolgozó parasztok tervteljesíté­sét. OROSZ B. JÓZSEF tudósító, Rudabánya 150 mássa helyett 230 mázsa gabonát csépel ki Kerekes Gyula Kerekes Gyula, a mezőcsáti gép­állomás cséplőgépkezelője a cséplés megkezdése óta állandóan fokozza teljesítményét. Az előírt 150 mázsa helyett átlag 230 mázsát csépel ki egy műszakon. Szabó Istvánra is büszkék a me­zőcsáti gépállomás dolgozói. Az elő­írt 80 mázsa helyett 120 mázsát tel­jesít. Gépe gondos, állandó karban­tartásával éri el a szép eredményt. Megfogadta, hogy az Alkotmány ünnepének tiszteletére tovább fokoz­Példamutató Jiözséí? **l<*n?áró dolgozói Zalkod községben Hadmezei Béla dolgo­zó paraszt adta az első gabonát a bazá. nak. A község dolgozó parasztjai egyem- berként követték példáját, három nap alatt az egész község eleget tett gabona­beadási tervének. Hadmezei Béla nem. esak a gabonabeadásban, de a növény- ápolásban, a tarlóhántásban, másodvetés, ben és az adófizetésben is példát mutat. Orosz Imre a zalkodi „Kossuth“ ter­melőszövetkezet kiváló brigádvezelője. Nagy része van abban, hogy a „Kossuth“ becsülettel, példamutatóan tett eleget ga­bonabeadási előírásának. Orosz Imre a jövőben még jobb munkával segíti a sző, vetkezet fejlődését, erősödését. za teljesítményét, még több gaboná­val járul hozzá a kormányprogram sikeres megvalósításához. Igen eredményes munkát végez Varga Gergely, az alsóvadászi gép­állomás cséplögépkezelője is. Meg­fogadta, úgy dolgozik, hogy megyénk kiköszörülje a csorbát az országos versenyben. Varga Gergely napi át­lagteljesítménye 160—180 mázsa. A sajószentpéteri gépállomáson Desincky Gyula mutat példát a csép­lőgépkezelőknek; napi 115 mázsa he­lyett 140 mázsát csépel ki. Megyénk cséplőgépkezelői! Vegye­tek példát az élenjárókról, harcolja­tok a napi egy vagonos teljesítmé­nyért. Ne tűrjétek, hogy továbbra is utolsók legyünk a nemes verseny­ben, amely az ország, a dolgozó nép új kenyeréért, a kormányprogram megvalósításáért folyik. DICSŐSÉGTÁBLA D. Tóth József 6 holdas hejőbábai dolgozó paraszt is megértette kor­mányunk programjának jelentőségét. Példamutatóan 110 százalékra telje­sítette kenyérgabona beadási előírá­sát. Mezőcsáton Gyurkó Ignác 8 hol­das dolgozó paraszt az előírt 8 mázsa gabona helyett 860 kilogrammot vitt a begyüjtőhelyre. Krasznokvajda községben több dolgozó paraszt, így Lukács Ferenc is — túlteljesítette gabonabeadási kötelezettségét. 550 kilogramm he­lyett 659 kilogramm gabonát adott a hazának. Orosz István homrogdi dolgozó parasztnak 30 mázsa búzája és 10 mázsa árpája termett. Beadási köte­lezettségét 100 százalékra teljesítet­te. Évi szükséglete 16 mázsa búza és 8 mázsa árpa. Szép terméséből 8 má­zsa búza és 2 mázsa árpa jut sza­badpiacra,

Next

/
Oldalképek
Tartalom