Észak-Magyarország, 1953. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1953-07-02 / 153. szám

FSZAKMAGYARORSZÄG Dolgozók, az egyes ruházati cikkek árának csökkentéséről Előadás-vázlat a julius 3-i falusi kisgyülések megtartásához AZ MDP BORSOD-ABAU 8 -2E IMPLÉN MEG\ 'El PÁRTBIi rOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. évfolyam 153. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1053 július 2, csütörtök »Olyan a másodvetés, mintha, megkétszereznék földjüket“ AZ IDEI Bö TERMÉS learatá- sh igen gondos és körültekintő felkészülést követel állami gaz­daságainktól, gépállomásainktól, tszcs-inktől és egyénileg dolgozó parasztjainktól, hogy szem-vesz­teség nélkül idejében betakarít­suk a gabonaféléket. A sáros­pataki, a szerencsi járásban már befejezés felé közeledik az őszi árpa aratása. Több helyen már megkezdték az őszi búza hetaka- rftását is. Dolgozó parasztsá­gunk igen nagy szorgalommal, lelkesedéssel aratja le fáradsá­gos munkája gyümölcsét, a bő termést. Az eredményeket azon- bán még tovább fokozhatjuk. Körülményeink olyan kedvezőek, hogy lehetővé teszik a föld ho­zamának további növelését. ..A mi éghajlati viszonyaink mellett a kalászosok learatása után leg­alább 3 millió holdon lehetne másodveteményt. tarlórépát, rsa- lámádót, muhart, kölest vetni. Ha ezt az eredményt el tudnék érni. könnyen 50' százalékkal emel hét nők állatállományunkat” — tanít bennünket Rákosi elv­társ. A nála járt, parasztkül­döttségnek ezeket mon lot:.a: „Menjenek rá a másodveíemé- nyekre. Olyan a másodvetés, njintha megkétszereznék a föld­jüket. Mintha valamiből 400 hold helyett. 800 hold lenne. 100 na­pos kukoricát vessenek, meg kö­lest. Azt a tyuk is, csirke is na­gyon szereti, no, meg kifizetődő. A közmondás is azt tartja, fizet, mint a köles ... — Nálunk az emberek csak kukoricával sze­retnek disznót hizlalni, ha ezt vetik másodnövénynek, lesz be­lőle bőségesen . . ÁLLATTENYÉSZTÉSÜNK fej­lődőben van. Megyénkben is szá­mos állami gazdaság és ierrpe- lőszövetkezet rendelkezik kiváló állatállománnyal. A takarmány- ellátás terén az elmúlt éviién is komoly nehézségekkel küzdöt­tünk. "Ezeket, a nehézségeket a másodtermelés kiterjesztésével jelentősen csökkenteni tudjuk, sőt, meg is szüntethetjük. A má­sodnövény több takarmányt, több*" állatot —, több húst, léjét, tojást jelent. Egy hold másrd- tormés —— közepes termés esetén is — ha rövid tenyészidejű ku­koricát vetünk, másfél-két má­zsa húst, ha silókukoricát ter­melünk, 2—3 ezer liter tejet je­lent. A másodtermelés 1—1 amellett, hogy nagy országos érdek — nagy hasznot jelent minden egyes dolgozó parasztnak, aki bátran és lehető legnagyobb te­rületen vet másodnövényt. Igen nagy jelentősége van a másodtermesztésnek az állami gazdaságokban és a termelőcso­portokban. Állami gazdaságaink­ban nagymértékben ezen múlik az éves tervek teljesítése, az ál­latállomány fejlesztése és a gaz­daság jövedelmezőségének ala­kulása. A másodvetés tervének időbeni teljesítése egyben azt is lehetővé teszi, hogy az _ állami gazdaságok állattenyésztő dolgo­zói terven felüli jó eredményeket érjenek el s így jelentős termé­szetbeni prémiumhoz jussanak. KÜLÖNÖSEN FONTOS a má­sodvetés kiterjesztése termelő­szövetkezeteinkben. ahol az ál­latállomány további fejlődésé­nek alapfeltétele, hogy megfele­lő mennyiségű és minőségű ta­karmány álljon rendelkezésre. A másodtermeiéssel a termelőszö­vetkezet tagsága nemcsak a kö­zös állatállomány takarmányát tudja bőségesen biztosítani, ha­nem több jut a tagok háztáji ál­latállományának eltartására, fej­lesztésére is. így tehát a másod- vetés segíségével a közős­ből is, a háztáji gazdaság­ból is több állati terméket vihet­nek a szabadpiacra s így na­gyobb jövedelemhez jutnak. Az egyénileg gazdálkodóknak iS nagyobb jövedelmet jelent a másodnövények termelése. Az állam kedvezményekkel is előse­gíti ezt. A másodtermés után nincs beadási kötelezettség. Mondják ezt el a népnevelők min­den dolgozó parasztnak. Ez a ked- vezméay azt jelenti, hogy példá­ul egy 0 holdas dolgozó paraszt, aki 3 holdon másodnövényt vet, 9 holdról takarít be bő termést, beadást viszont csak 6 hold után teljesít. MINDEN SZORGALMAS, az új módszerek iránt fogékony dolgo­zó paraszt megsokszorozhatja te­hát ilymódon jövedelmét, kiny- nyebben biztosítja állatai szá­mára a szükséges takarmányt,- több állati terméket adhat el sza- padpiacon. •Néhány helyen hallható — az ellenség igyekszik elterjeszteni ezt a nézetet, — hogy „a má- sodterinelés kizsarolja a földet". Ez az állítás teljesen hamis. Ép­pen az ellenkezője bizonyosodik be. Ha a dolgozó paraszt nem hantja fel aratás után azonnal a tarlót, s nem veti be közvetlen utána másodnövénnyel, — a tarlón tenyésző, elszaporodó gyomok legalább annyi tápanya­got szívnak ki a földből, mint a másodnövény. S ha például pil­langósokat, —— borsót, csillag­fürtöt — vetünk másoduüvény- ként, ezek növelik a föld nitro- géntartalmát. javítják a talaj szerkezetét. Vizsgáljuk tovább a kérdést. A másodtermés több ta­karmányt, tehát több istállótrá- gyát is jelent es lia a trágyát gondosan kezeljük, időben szánt­juk be a földbe, emellett az egyre bővebben rendelkezésre ál­ló műtrágyát is használjuk, ál­landóan növelhetjük a talaj tap- anyagkószletét. X TARLÓHÁNTÁS, a másod- vetés tervének teljesítésében igen nagy feladat, felelősség hárul megyénk gépállomásaira. Ez év­ben csaknem minden traktor­állomás gépparkja kibővült. Az erőgépek és egyéb talajművelő szerszámok .ió ’kihasználásával, a munka jobb megszervezésével kövessenek el mindent a tarló- hántás és a másodvetés sikeres elvégzéséért. Szervezzék meg az éjszakai műszakot, hogy ahol nappal learatják a gabonafélékét, még az éjjel felszántsák a tarlót, elvessék a másodnövényeket. Súlyos hiba, hogy gépállomá­saink általában elhanyagolták eddig ezt a nagyfontosságú fel­adatukat. Június" 26-ig mindös­sze 32 holdon szántottak fel a tarlót és vetették el a másod­növényeket, holott ennek több­szörösén aratták már le addig az őszi árpát. GÉPÁLLOMÁSAINK kommu­nista dolgozói mutassanak pél­dát a tarlóhántásban, a másod­vetésben, jó munkájuk mellett felvilágosító szóval is harcolja­nak a sikerért, magyarázzák meg a dolgozó parasztoknak, 'hogv a másodvetéssel milyen sokat nvernek. milyen jelentősen növelhetik egyéni jövedelmü­ket. A megyei tanács mezőgazdasági osztálya adjon az eddiginél sok­kal nagvobb segítséget a községi tanácsoknak. Ne ígérgessenek fe­lelőtlenül vetőmagot, ne biztogas- son „megrendelésekkel, ^diszpo­nálásokkal”. Az ígérgetésből, a papírokból nem nő másodnövény. Gondoskodjék a rendelkezésre álló vetőmag azonnali kiszállítá­sáról, szétosztásáról, emellett tudatosítsa, hogyan oldható meg a vetőmag problémája. A fel­szántott tarlóba már az idén ter­melt borsó is vethető! Muhar-, köles-, vagy takarmányrépavető­magban sincs hiány. Igaz. a ku­korica vetőmagnak nem egy he­lyen szűkében vannak a falu dolgozói. De ha egymást kölcsö­nösen megsegítik, a vetőmagra fordított összeg busásan meg­térül. mert ha most gyorsan elvetik a száznapos kukoricát, 12—13 kiló vetőmag holdankint, 12—15 mázsa, vagy még ennél is több termést hoz. Pártszervezeteink, tanácsaink, gépállomásaink, agronómusaink népszerűsítsék a másoövelés előnyeit, leplezzék le a lculá'iok és egyéb ellenséges elemek ha­zugságait, hogy a tavalyinál sok­kal nagyobb területről takarít­sunk be másodtermést, jelentő­sen túlteljesítsük erre vonatko­zó tervünket.; -<■ -’S. Előre a harmadik negyedévi terv sikeres teljesítéséért! Á DIMAVÁG gépgyár dolgozóinak vállalása A DIMÄVAG Gépgyár dolgozói­ban szilárdan él az az elhatározás, hogy a választási békeversenyben el­ért eredményeket fokozva, a második negyedévi terv túlteljesítése után a III. negyedévi tervet is határidő előtt teljesítik. Megvizsgálva a lehetősége­ket, a következő vállalásokat tettük: III. negyedévi árutermelési tervün­ket 2 millió forinttal túlteljesítjük. III. negyedévi export-tervünket 2 százalékkal túlteljesítjük. Ennek érdekében a következő gyártmányokat készítjük el határidő előtt: Az MKGS prototípusú gépet augusztus 30 helyett egy hónappal korábban próba alá készítjük. Az MKGF 4-es élsodrót július 30 helyett július 20-ig átadjuk a kül­kereskedelmi szerveknek. A III. negyedévre előirányzott tü- bing-tervünket 180 tonnával túltelje­sítjük. Különféle acélvázas vasszerkeze­tekből 60 tonnát gyártunk terven fe­lül. A lokomobll hajtórúdból a havi 40 darab helyett 45-öt gyártunk. A 0—5—0-ás mozdonyalkatrészek kovácsolásánál az előirányzott meny- nyiséget 10 tonnával túlteljesítjük. Reszelőüzemünk vállalja, hogy egészéves reszelő export-tervét befe­jezi a III. negyedév vegére. A „Vö­rös Csillag” traktorgyár részére a III.. negyedévre vállalt rugókat szep­tember 30 helyett augusztus 20-ra szállítja. A szovjet exportra készülő darukocsikhoz szükséges rugókból szeptember 30-ig 246 gép helyett 250 géphez szükséges rúgót szállít. A Sztahánov-mozgalom fejlesztése érdekében rendszeres oktatómunká­val sztahánovistáink számát 570-ről 700-ra emeljük. A Koleszov szélesvágással dolgo­zók számát 12-ről a III. negyedév végére 40-re emeljük. A 100 százalék alatt teljesítők szá­mát a III. negyedév végére 30 száza­lékkal csökkentjük. A „Petőfi” tiibing ifjúsági üzemet, a fogazó üzemet és a kábelgyártó üzemet sztahánovista üzemmé fej­lesztjük. A „kiváló minőséget gyártó üzem“ cím elnyerésének érdekében vállal­juk, hogy a második negyedéves át­lagos 0.55 százalékos megmunkálási selejtünket a III. negyedév végére 0.50 százalék alá szorítjuk. A Gazda-mozgalom keretében a III. negyedévben a különféle hulla­dékanyagok felhasználásával 350 ezer forint értékű anyagot takarí­tunk meg népgazdaságunknak. Kutasi György PB titkár. Pálmai József vállalatvezető. Dudás Elemér DISZ-titkár. Eperjesi István SZB elnök. Szép sikert értek el a tarcali kőbánya dolgozói A tarcali kőbánya dolgozói jó munkát végeztek az elmük tervidőszakban- II. negyedéves tervüket június 17-én, a fél­éves tervet június 19-án befejez­ték. Id. Dankó Miklós kőfejtő brigádja 170, Kundrát Béla 120, Fábián János 128, Horváth Benjámin 130 százalékra telje­sítette júniusi tervét­A terv lúlíeljesítésérel kezdték az új negyedével az ózdi tröszt bányászai Az Ózdi Szénbányászati Tröszt dolgozói becsülettel teljesítették vállalásukat- Június 29-én 6 órakor befejezték első félévi tervüket- Az első negyedév adósságát is letörlesztették, sőt terven felül is termeltek­Szerdán, a második negyedév első napján újult erővel kezdték a munkát. Az első harmadban a tröszt dolgozói 100.8 százalékra teljesí­tették a tervet- Legjobban az egeres ehi vállalat dolgozói termeltek, az első harmad előírásának 103.6 százalékban tettek eleget. Az ózdi tröszt bányászai mu f assanak továbbra is példát me­gyénk bányaüzemeinek, napról-napra, minden műszakban teljesítsék túl a tervet, járjanak továbbra is az élen az országos versenyben­A rudabányai javítóműhely dolgozóinak A hosszú esőzések miatt üzemünknél a dömperek nem tudtak közlekedni, ezért maradtunk el a fél­éves tervteljesítéssel- 27-én elbeszélgettem a javítómű­hely dolgozóival, kértem őket: a javításra váró 4 dömpert vasárnap hozzák rendbe, hogy hétfőn üzem­be állíth-as-uk. A dolgozók lelkesen vállalták a vasár' napi munkát. Vasárnap all tagú bri­gád szorgalmasan dolgo­zott- Velük volt a mecha­nikai csoport vezetője és lelkes munkája Farkas Sándor gépészmér­nök is, hogy a műszaki feltételeket biztosítsák. A szorgalmas munkának meg lett az eredménye, mert a 4 dömperen kívül inág három — akkor ér­kezett — dömpert is ki" javítottak. 29'én és 30-án lemaradásunk döntő részét behoztuk. Akadnak azonban még hibák a javítóműhelyben. Ifjú Koch Emil esztergá­lyost — hogy szaktudását hasznosítsa — az ex kává' tortól a javítóműhelybe helyezték- Heggel 7 óra­kor jelentkezett munkára Majer László főművezető­nél, de még 9 órakor 9sm állította munkába, mert „nem érkezett- meg írás­ban az áthelyezése“, holott BalLa László főmérnök be­jelentette az áthelyezést. Javasolom Majer főmű­vezetőnek, hogy sokkal jobban viselje szívén a munkaidő kihasználását és ne váljék bürokratává. JUHÁSZ BÁLINT párttitkár Rudabánya A Lenin Kohászati Művek kiváló dolgozóinak példamutatása az új negyedév első műszakjában A Lenin Kohászati Művek sok kiváló dolgozója ért el kitűnő eredményt az új negyedév első műszakjában. Például a martin- acélműben Gergely Imre olvasz­tár és Kiss Pál acélovártó a „Petőfi” kemencénél 120 száza­lékra teljesítette a műszak-ter­vet. Az acélöntődében Kosdi Károly sztahánovista brigádja 154, a Németh brigád 142, Láncos György ifi-brigádja 138 száza­lékos teljesítménnyel tűnt ki. Újabb győzelmet arattak a diósgyőri flnomliengerészek A Lenin Kohászati Művek fínomhenge- részei az elmúlt félévben derekas munkát végeztek. Előirányzatukat határidő előtt teljesítették. Most megfogadták, hogy » munkájukban előfordult hibákat, hiá­nyosságokat kiküszöbölik, hogy terven felül még több hengerelt árut adjanak a hazának. A harmadik negyedév első műszakján nagy lelkesedéssel láttak munkához. Az előző napon nem tettek eleget a tervnek. A lemaradás csupán néhány százaléknyi volt, de a diósgyőri fínomhengerészek nem szokták meg, hogy teljesítményük 100 százalék alatt legyen, — elhatározták, hogy kiküszöbölik a csorbát. — Ha mindjárt az első napon, az első műszakban jól kezdünk, akkor nem lesz hiba, — mondogatták a Leskó'brigád tagjai. Nagy igyekezettel fogtak a mun­kához. A műszakos művezető biztosította a jó anyagellátást. Egy percig sem ment üresen a henger. Egymást érték az izzó acélbugák. A műszak végén a Leskó- brigád büszkén jelentette, hogy a har­madik negyedév első műszakján 144 szá‘ zalékra teljesítette napi tervét. A fínomsoron dolgozó Szoboszlai István hengerész brigádja is szép sikert aratott, 129 százalékban tett eleget kötelezettsé­gének. A középsoron Négyesi István bri­gádja 114 százalékra teljesítette tervét. Ezek a brigádok különösen értékes mun­kával járultak hozzá, hogy az üzem 101 százalékot ért el július 1-én. így köszön­tötték a harmadik negyedévet a diósgyőri finfiffkepge részek. |; , Meddig maradnak még szégyenben a diósgyőri martin dolgozói.-.? A Lenin Kohászati Művek mar_ iinacélmtíve 33 ezer tonna acéltario. zással zárta az első félévet. Igen nagy adósság ez, — éppen ezért az lett volna várható, hogy a III. ne. gyedévben már az első napon, az első műszakban sikeresen harcol, nak a tartozás törlesztéséért. Nem ez történt A diósgyőri martinacél. mű dolgozói július l.én az első mű. szakon ismét súlyosan lemaradtak na. pi tervük mögött. Újabb nagy szé­gyene ez az üzem fizikai és műsza­ki dolgozóinak. Ugyanazok a hibák hátráltatták a munkát, mint az elmúlt félévben, újból megbosz. szulta magát a karbantartás elha­nyagolása. Tanuljanak végre a martinászok, a műszaki vezetők az eddigi tapasz­talatokból. a vezetés színvonalának emelésével, a kemencék jobb karban, tartásával és maximális kihaszná­lásával törekedjenek az elmaradás pótlására. Dolgozzék minden acél­olvasztár a szovjet gyorsolvasztás módszerével, tegyék közkincsé a kiváló dogozók munkamódszereit. Pártunk, népünk, az ország bízik abban, hogy a diósgyőri martinászok, akik már oly sokszor kiválóan meg. állták helyüket a termelésben, ■ a kommunisták vezetésével, hamarosan megjavítják termelésüket, nem tűrik tovább a szégyent, a nagy lemara. dást. A málvi téglagyár főmérnökének és főművezetőjének versenyvállalásai A mályi téglagyár sokmillió tég­lával adósa népgazdaságunknak. Emiatt már nem egy esetben meg­bírálta munkánkat az ..Északma- gyarország“. A lemaradás legfőbb oka a rendkívül sok géoál’ás En­nek megszüntetése érdekében a vállalat főmérnöke és főművezető­je versenyre hívta egymást. Igen értékes vállalásokat tettek. Szernán János főmérnök vállálfa, hogy a nyersgyártó aggregátok műszaki hibák miatt nem fognak állni. Bán­sági Mátyás főművezető vállalja, hogy megszakítás nélkül ellátja anyaggal és homokkal az aggregátor kát. A bánya és a nyersgyártás dol­gozói nagy örömmel fogadták a mű­szaki dolgozók versenyvállal ásóit. Minden erejükkel segítik megvaló­sításukat. hogy ne szégyenkezzenek tovább a lemaradás miatt­HIDAS ÁRPÁD Akik miatt szégyenkezünk Pelles József demagos előmun- kás és Szabó József elegymester, a diósgyőri nagyolvasztó dolgozói június 25-én a „Kilián“-kohónál az osztályozok alatti kokszporos ko­csikat nem cserélték ki, emiatt 3 adag kiesett a termelésből. Fegyel­mezetlenségükkel hátráltatják a nagyolvasztómű tervteljcsítését. A diósgyőri martinacélműben Tóth Gyula acélgyártó művezető a napokban a IV-es számú kemencé­nél 25 tonna cserepes acélt csapolt. Sokezer forintos kár érte emiatt népgazdaságunkat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom