Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-09 / 133. szám
FSZAKMAGYARORSZÄG Előre a félévi terv sikeres megvalósításáért, a békeverseny sikeréért! AZ MDP BORSOD-ABAU3-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA IX. evtolyam 133. szám Ara 50 fillér Miskolc, 1953 június 9, kedd Félévi tervük befejezése után az ormospusztai 111. akna dolgozói megfogadták : június 30-ig terven felül 9 ezer tonna szenet termelnek Az ormospusztai 111—as akna dolgozói — mint vasárnapi számunkban már közöltük — 6-án este 8 órára befejezték első féléves tervüket. Uj felajánlást tettek. A Békevilágtanács ülésének tiszteletére vállalták, hogy a hónap végére 8000 fonna sze- netitermelnek terven felül. Panmindssonhan hétfőn aláírták a hadifoglyok hazatelepítés éré vonatkozó egyezményt !M.ártabánya héttőn délelőtt teljesítette téléves tervét Mártabánya dolgozói június 8-án délelőtt 10 órára befejezték első féléves tervüket. A kiváló eredmény a fizikai és műszaki dolgozók jó együttműködésének, a politikai munkának, a szilárd munkafegyelemnek köszönhető. A termelésben Simon Sándor, Kerekes István, Gál István és Oláh László brigádjai járnak az élen, tervükét állandóan 130—160 százalékra teljesítik. A műszaki dolgozók közül Frigvik Sándor, Kiss István és Sepsi Lajos végez különösen elismerésreméltó munkát. Az üzemben 100 százalék alatt teljesítő dolgozó nincs. A Péch Antal-tárói Fükő László frontbrigádja az élen az országos versenyben A frontbrigádok versenyében a június 1-től 6-ig elér*- eredmények alapján a Péch Antal-tárói Fükő László frontbrigádja tört az étre 197.3 százalékos tervteljesítéssel. A második helyre az oroszlányi Garai Pál-brigád küzdötte fel magát 181-2 százalékos eredménnyel. A harmadik helyen a májusi versenyszakasz győztese, a tatabányai XII-es aknában dolgozó Pruzsina Mihály frontbrigádja ál, az esedékes terv 165 százalékos teljesítésével. Negyedik az alberttelepi Nagy József brigádja 161.1 százalékos eredménynyel, a Borsodi Szénbányászati Tröszt frontcsapatai között folvó párosversenyben ezzel az eredményével az első helyre került. Ötödik helyen az esedékes előirányzat 158.8 százalékos teljesítésével a szuhakállói Boné Kálmán brigádja. 24 óra helyett 16 óra alatt elkészültek a diósgyőri „Béke‘*-kohó tervszerű javításával A Lenin Kohászati Müvek III. számú ,.Béke“- kohóját hétfőn reggél 6 órakor tervszerű javításra leállították. A javításnál dolgozó brigádok lelkes hogy a kohó este 10 óra' Sándor és brigádja. Az kor már megkezdje mun- építkezésen dolgozó vala- káját- A kohót tehát a mennyi brigádot az fűtervezett három műszak törte: köszöntsiik új3bb helyett két műszak alatt munkahőstettel a Béke javították ki. Különösen Világtanács budapesti ülőmunkája tette lehetővé, jó munkát végzett Barna sét! Hengerészbrigádok! Kövessétek a diósgyőri Szoboszlai-brigád példáját A diósgyőri kohászok lelkesen csatlakoznak a Béke Világtanács ülésének tiszteletére indított versenyhez. Különösen a diósgyőri fi- nomhengerdében jelenti be csatlakozását. egyre több és több brigád. Hétfőn a finomsoron dolgozó Szo- bószlai István brigádja a termelési értekezlet előtt röpgyűlést tartott. A brigád tagjai elhatározták, hogy a Béke Világtanács ülésének tiszteletére minden műszakon magasan túlszárnyalják a tervet, — 6 nap helyeit már 5 nap alatt teljesítik előirányzatukat. Szcbosziai István hengerész brigádja vasárnap is kiemelkedő teljesítményt ért el. Napi tervét 188 százalékra teljesítette. Hengerészbrigádok! Kövessétek a Szoboszlai- brigád példáját! Bódi Béla ózdi hengerész brigádja tört előre a diósgyőri Kugler brigáddal folyó párosversenyben Az ózdi Bódi Béla lyezést a Kugler- brigádot. gádja vezet. Havi és a diósgyőri Kug~ brigád. Sokat bősz- június első nap- tervének esedékes ler Lajos Kossuth- szankodtak is emiatt jaiban a Kugler- részét jelenleg 109 díjas hengerészek az ózdiak. Elható- brigád lemaradt. A százalékban telje- brigádjai között jo- rozták: ha törik- párosversenyben az siti, így kis híjján lyó párosversenylben szakad, akkor is ózdi Bódi-brigád 3 százalékkal tál- májusban szilárdan megelőzik a diós' tört az élre. Azóta szárnyalták a diós- ■uirlotta az első he- győri Kossuth-díjas is a Bódi Bélabri- győiiek eredményét. Akik miatt szégyenkezünk A diósgyőri nagyolvasztómfi dől. gőzöl igen sok nyersvassal adösai a hazának mégsem igyekeznek, hogy a legnagyobb gondossággal ügyeljenek minden csepp nyersvas. ra. Vasárnap például a Kilián-ko- hónál a salakcsapoló nyílás kibontása után a salakkal együtt a vas oly nagy erővel indult meg, hogy a salaklefolyó csatornát és a sa- laktálat kiégette. Körülbelül 8 tonna nyersvas a földre folyt, s megrongálta a vágányháiózatot. Wemer Antal művezető. Vas Imre csarnokmester és B. Tóth Jó zsef brigád vezető hanyagsága, gon. datlansága miatt fordulhatott elő a szégyenletes eset. A gyárrészleg vezetősége a nagy kár ellenére mindössze 50 forint pénzbüntetéssel sújtotta a hanyagokat. Szigorúbb f elelősségrevonást; A diósgyőri martinacéhnűben Peted József, Tóth Imre és Móricz Sándor az elmúlt héten 5—5 napot mulasztottak, tervüket sem teljesítették. Amíg a marinacélmü öntudatos dolgozói a békeverseny- ben becsülettel küzdenek a több és jobb minőségű acélért, ők gátolják az üzem termelését, kárt okoznak maguknak, családoknak és a népgazdaságnak. Keszon (Uj Kína) A koreai fegyverszüneti tárgyalásokat folytató két fél küldöttsége június 8-án, hétfőn 14 órakor Panmindzsonban hivatalosan aláírta a hadifoglyok hazatelepítésére vonatkozó egyezményt. Ezzel a világ népei által hőn óhajtott koreai fegyverszünet rövidesen megvalósul. A két fél fegyverszüneti küldöttsége továbbra is zárt üléseket tart, hogy gyorsan rendezze a fegyverszünettel kapcsolatos további adminisztratív részlet- kérdéseket. A küldöttségek június 9-én délelőtt 11 órakor tartják következő ülésüket. (IVíTI) A koreai fegyvcrsziincíi tárgyalásokról ftíEW YORK A vasárnapi amerikai lapok figyelmének központjában továbbra is a koreai fegyverszünet kérdése áll. A lapok kiemelik, hogy a fegyverszünetet a héf folyamán valószínűleg aláírják. KOMPON A vasárnapi angol lapok a nemzetközi helyzetet kommentálva kiemelik, hogy jelenleg minden eddiginél nagyobb remény van a koreai fegyverszünet megkötésére. Az „Observer“ diplomáciai szemleírója írja: ,.A nemzetközösség miniszterelnökeinek értekezletén bámulatos egységet értek el a távol- kelefi problémákkal kapcsolatban, beleértve a koreai fegyverszüneti tárgyalások kérdését... A miniszterelnökök egyetértenek azzal, hogy a koreai-kínai fél új javaslatai azt bizonyítják: a kínai kormány őszintén törekszik a fegyverszünet megkötésére.“ OTTAWA Amint a montreali rádió jelenti, Adams, Eisenhower elnök közvetlen tanácsadója június 7-én New Yorkban kijelentette: a koreai tárgyalások alapot adnak arra a reményre, hogy a közeljövőben megkötik a fegyverszünetet. A Béke Világtanács ülésének fisztaletare egész évre szóló nagyértékü vállalásokat tellek a mezőkövesdi gépállomás és a körzetébe larlezé termelőszövetkezeiek dolgozói Mi, a mezőkövesdi gépállomás, a négyesi „Uj barázda“, a borsod - ivánkai „József Attila“’ és „Petőfi“, az egerlövői „U/ élet“ és „Május 1“, a szentistváni „Béke“ termelőszövetkezetek dolgozói meg. fogadjuk, hogy 1953. évben a termésátlagot fokozzuk, az állatié, nyésztést fejlesztjük, az önköltséget minimálisra csökkentjük. — Versenyre hívjuk a szerencsi gépállomás traktoristáit és a körzetükbe tartozó termelőszövetkezeteket. A gépállomás dolgozói vállalják: Az éves tervünkben előírt 26-56fl normálhold hol,vetf 33.264 normálholdnak megfelelő talajmunkát végzünk. Az üzemanyagfogyasztást 5 százalékkal csökkentjük, ez 32.700 forint megtakarítást jelent. Az egy-egv erőgépre eső 830 nor- málhcld helyett 1000 normálhold- nak megfelelő munkát végzünk, az egy normálholdra tervezett 94 forint 40 fillért, 87 forint 15 fillérre csökkentjük. Ez 181.000 forint megtakarítást jelent. Két. műszak bevezetésével biztosítjuk minden munka határidőre történő elvégzését. A menetiránytervet pontosan betartjuk, a munkák sorrendjét a növénytermelő brigádvezetőkkel közösen állapít, jak meg. Az agrotechnikai követelmények betartása mellett kapcsolt munkagépekkel jóminőségü munkát végzünk. Növényápolást az óragrafikonos módszer bevezetésével 658 hold helyett 1130 holdon végzünk. Nyári idénj-tervünket 119 száza, lókra teljesítjük. Pontosan betartjuk a minisztertanács határozatát, az aratással egyidöben megkezdjük a tarlóhántást is és a másod- növényeket június 10-ig elvetjük. A cséplés alatt éjszakai műszakkal biztosítjuk a tarlóhántás időben való elvégzését. Az aratás- cséplés idejére mozgó javítóműhely beállításával biztosítjuk a munkák zavartalan menetét. Vállaljuk továbbá, hogy a szemveszteség elkerülése végett az aratást minden növénynél a minisztertanács határozatában előírt érési állapotban kezdjük meg és 8 nap alatt befejezzük. A csépléssel augusztus 10-re végzünk. A megengedett 2 százalékos szemveszteséget 1 százalékra csökkentjük Jölszervezetj munkával elérjük, hogy az aratás befejezéséig a tarlóhántás 8() százalékát is elvégezzük. A termelőszövetkezetnél az 1186 hold másod vetés alá a szántást július 10-ig teljesén befejezzük. őszi tervünket 113 százalékra teljesítjük A mélyszántást előhántoló ekével végezzük, az őszi kalászosokat 100 %-ig négyzetesen vetjük és határidő előtt 3 nappal befejezzük. A termelőcsoportok dolgozói vállalják: Elősegítjük a gépállomás gépeinek jó kihasználását az önköltség csökkentését. Biztosítjuk a gépek zavartalan üzemeltetését a szükséges alkatrészeknek és üzemanyagoknak a brigádszállásckról az erőgépekhez való szállítását. A kapások terméseredményének fokozása érdekében a kukorica vetésterületén annyiszor kapálunk géppel, ahányszor a gyomosodás miatt megkívánja, így elérjük, hogy az előzőleg tervezett holdan- kénti átlagos 14 mázsás termés helyett legalább 15 mázsát takarítunk be. A kukoricavetés 45 százalékán alkalmazzuk a pótbeporzást. A gépállomás által megkapált területen azonnal megkezd jük a növények töveinél maradt gazok eltávolítását. A kukoricát aratás után is megkapáüjuk. A termelöesoport növénytermesztési brigádjai vállalják: AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK A gépállomás dolgozóinak az őszi munkák elvégzésére tett vállalását a kapások gyors betakarításával elősegítjük. A kukorica- szárat törés után 5 nappal behordjuk. A betakarítást először olyan területeiken végezzük, amelyekbe őszi kalászosok kerülnek. A vetőmagot szelektorozzuk és csávázzuk. A gépállomás agronómusai vállalják : A szántásnál előírt mélységet pontosan betartjuk. Elősegítjük a helyes trágya kezelést. A tsz-ek «bogoséivá! ismertetjük a fejtett agrotechnikai (keresztsoros vetés, pótbeporzás, előhántó eke, stb.) alkalmazásának nagy jelentőseget, A gépállomás és a tsz-ek vezetőségei karöltve biztosítják a traktorosok számára a megfelelő brigádszállásokat, a munka, és védőruhát, műhelyekben és az erőgépeken a védőberendezéseket. Az élenjáró dolgozókat pénzzel ajándéktárgyakkal jutalmazzuk. A vállalás teljesítését a gépállomás és a tsz-ek vezetőségei közösen ellenőrzik. A gépállomás Igazgatója és a tsriek elnökei határlátogatásokon ellenőrzik a traktorosok, valamint a növény* termesztési brigádok munkáját. A versenyt 10 naponldnt értékeljük, röplapokon ismertetjük a dolgozókkal az eredményeket. Az élenjárókat állandóan népszerűsítjük. a lemaradóknak segítséget adunk, a hanyagokat megbíráljuk. A gépállomás vezetsége üzemi értekezleten a tsz-ek pedig közgyűlésen külön értékelik a vállalások egy-egy hónapra eső részének teljesítését. ígérjük Rákosi elvtársnak, pártunknak és kormányunknak, hogy a Béke Világtanács budapesti ülésének tiszteletére tett vállalásunkat maradéktalanul teljesítjük ezzel elősegítjük a mezőgazdaság szocialista átépítését, ötéves tervünk győzelmes megvalósítását. SZÉL JÓZSEF gépáll, ig. FARAGÓ KAROLY párttitkár. JACSKó MARIA DISZ-titkár. JUHASZ JÓZSEF körz. agron. SZABÓ JÓZSEF négy esi „Uj barázda“ tsz elnök. FICZERE BERTALAN orsodivár.kai „József Attila“ tsz elnök KISS ANTAL korsodivánkai „Petőfi“ tsz elnök. HEGEDŰS JÓZSEF a diósgyőri rekonstrukció hűtőtorony építésének főmunkavezetője. Kiváló szaktudással irányítja a munkahely dolgozóit a tervek maradéktalan tel. .jesítésére. FÉSŰS PÁL sztahanovista vasbetonszerelő brigád, vezető a rekonstrukció ,.C“-telepi víztisztítóim! építkezésénél. Az elmúlt dekádban brigádjával 162 százalékot teljesített. TOTH FEBENC kőműves instruktor a diósgyőri rekonstrukció 31 /3. sz, inélvénftő vállalat, békeszálíás .építkezésénél. Négy. ve,négy tagú komplex brigádot vezet. Legutóbbi teljesítményük 167 száza, lék. JUHASZ IMRE egerlövői „Május 1“ tsz elnök. BEMEDI LAJOS egerlövői „Uj élet“ tsz elnök. ÖRDÖG FERENC szentistváni „Béke“ tsz elnök.