Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-23 / 145. szám

A budapesti felhívás Véget ért a Béke Világtarács budapesti ülésszaka. A nemzetközi békemozgalom vezető emberei megvizsgálták és megtér gyalták a nemzetközi helyzetet, megvon­ták a békemozgalom eddigi eredményei­nek mérlegét - és a népek elé tárták új javaslataikat, amelyek hivatva vannak az eddig elért eredményeket továbbfejlesz­teni és valósággá változtatni azt. ami ma indokolt reménység. Joggal hang­súlyozták a nemzetközi békemozgalom vezető emberei a Béke Világtanács buda­pesti ülésszakán, hogy a béke erői a há­ború erői fölé kerekednek, hogy a tár­gyalások szelleme a háborús politikának fölébe kerekedik és hogy ez az eredmény a békeharc nagy győzelmét jelenti. Jog­gal mondotta a nemzetközi békeharc neves vezető embere, a kiváló szovjet író, Ilja Erenburg visszatekintve a béke- mozgalom fejlődésére: „Nagy utat tettünk meg, nagy dolgokat vittünk véghez.'1 * A háborút gyűlölő és a békét szerető minden ember figyelme ezekben a napok­ban Budapestre szegeződött, a béketábor száz- és százmillió harcosa követte feszül: figyelemmel a Béke Világtanács buda­pesti ülésszakának tanácskozásait. Ennek a száz- és százmillió békehorcosnak a szíve mélyéről szólnak a Béke Világtanács budapesti felhívásának szavai: „Nagy re­ménység született. Ma már minden em­ber látja. hogy lehetséges a megegyezés “ Ezt üzeni az emberiségnek Budapestről a Béke Világtanács, ez a sokarcú, csodá­latos testület, amelyben írók és költők, tudósok és művészek, papok, államférfiak és egyszerű emberek, fehérek és fekete- bőrüek, sok nyelven ugyanazokat a gon­dolatokat, érzéseket fejezik ki és szívük minden dobbanása így szól: „Békét!“ A Béke Világtanács budapesti felhívása újabb állomás a nemzetközi bekemezga- lom fejlődésében. „Véget lehet vetni a vérengzésnek. Végezni lehet a hideg­háborúval“ — állapítja meg a felhívás és ünnepélyesen felszólítja a népeket: „Követeljék kormányaiktól, hogy tárgyal­janak és egyezzenek meg-“ A tárgyalás­nak és megegyezésnek nemcsak a nem­ző tkozi békeharc előterében álló nagy, központi kérdésekre kell irányulnia, ha­nem a legszélesebb arcvonalon mindenütt meg kell indulnia, hogy elősegítse az ellentétek békés úton történő, megoldását Enrtek érdekében egyre szélesebbre és szélesebbre kell terjeszteni azt a mozgal­mat, amely a tárgyalást és megegyezést követeli cs megvalósítani segíti­A budapesti felhívás azt mondja: tőlünk, mindannyiunktól függ, hogy meg­hiúsítsuk azok mesterkedéseit, akik aka­dályozzák, vagy késleltetik a megegyezést. Szinte ^ iskolapéldáját láttuk az ilyen törekvéseknek éppen a Béke Világtanács ülésének napjaiban Koreában. A koreai és kínai kormány békepolitikájának ered­ményeként sikerűit nemrégiben, a hadi- fogblycsere-egyezmény megkötésével a koreai fegyverszünet útjából elhárítani az utolsó akadályt. És azokban a napok­ban, amikor az egész békeszerető embe­riség joggá] és teljes indokoltsággal el­várhatta, hogy ma vagy holnap megtörté­nik a koreai fegyverszüneti szerződés alá­írása, véget ér egy sokat szenvedett nép rettenetes megpróbáltatása — követte el a koreai nép hóhéra, Li Szin Man az amerikai imperialisták segítségével azt a hallatlan merényletet, hogy sokezer hadifoglyot eltüntetett a hadifogolytábo­rokból, Világos, hogy ez a merénylet a koreai béke ellen irányult- Az angol nagyburzseázia vezető lapja, a „The Ti­mes“ szabotázsnak nevezte Li Szin Man akcióját és azt mondta, hogy ez „határo­zottan a fegyverszüneti tárgyalások zá- tonyrajuttatását célozza“. A „Daily Mail“ Li Szin Man provokációját „áruló lépésnek“ nevezi. Churchill, Anglia mi­niszterelnöke kijelentette: „A Koreában történtekért az angol miniszterek nem vállalhatnak felelősséget-“ Nem minősíthető másnak, mint provo­kációs törekvésnek az sem, ami a Német Demokratikus Köztársaságban végbement eseményekkel kapcsolatban cáfolhatatla- nul megállapítást nyert: provokátorok, hivatásos zavartkeltők, gyújtogatok egye­nes megbízást kaptak arra, hogy össze­tűzéseket provokáljanak Németország szovjet megszállás alatt álló övezetében. És szörnyű kihívása az egész békeszerető emberiségnek a Rosenberg-bázaspár meg­gyilkolásai Millió és millió ember köve­telte két éven keresztül az egész világon az ártatlan házaspár szabadonbocsátását. Két egyszerű ember éveket kínlódott a siralomházban és hangoztatta minden befolyásolási és megtörés! kísérlettel da­colva teljes ártatlanságát. Két kis gyer­mek kérte, hogy hagyják életben szüleit- A legelemibb emberiesség követelte volna, hogy helytadianak az egész világ, szavá­nak. amelyben együtt hangzott a párizsi érsek és a londoni dokkmunkás, a világ­hírű tudós és az egyszerű, írni-olvasni nem, tudó pakisztáni dolgozó tiltakozása. Az emberiesség nevében, két kis gyer­meke kérésére, a békeszerető emberek (szavára hallgatva meg kellett volna ke­gyelmezni a Rosenberg-házaspárn.ak. S bár ártatlanok voltak — meg kellett bal- niok, mert a béke hívei voltak. A Béke Világtanács budapesti fel­hívása nyomatékosan figyelmeztet arra, hogy hiúsítsuk meg azokat a mesterke­déseket, amelyek akadályozzák a meg­egyezést és érjük el azt, hogy a kormá­nyok tárgyaljanak és megegyezzenek. A Béke Világtanács azt tanácsolja a béke- ezerető embereknek, hogy ne korlátozzák ezt a követelésüket egy bizonyos egyez­mény megkötésére, ne korlátozzák har­cukat csupán a nagyhatalmak közötti békeegyezmény létrejöttére, bár egy ilyen egyezménynek a létrejötte magától értetődően döntő jelentőséggel birna a nemzetközi béke tartóssátétele szempont­jából. A megegyezés érdekében folyta­tandó harcnak az a feladata, hogy min­den viszályt és civódást, tárgyalások út­jára kényszeritser., A békeszerető emberi­ség kettőzze .meg erőfeszítéseit, hogy meg­könnyítse a tárgyalásokat nemzetközi megegyezések érdekében. Ilyen tárgyalá­soknak alapelvként kell tiszteletben tar- taniok minden nép jogát ahhoz, hogy szabadon megválassza saját életmódját és egyben nyomatékosan hangsúlyozni kell minden népnek azt a kötelességét is, hogy tiszteletben tartsa azt az életmódot, amelyet más népek szabadon választottak. „A különböző rendszerek közti szükséges békés együttélés — mondja a Béke Világtanács budapesti ülésszakának nyi­latkozata a tárgyalások érdekében folyta­tandó kampányról — ezáltal lehetséges, s a népek közti kapcsolatok mindenki számára gyümölcsözőkké válnak.“ Minden békeszerető ember magáévá teszi és elfogadja a Béke-Világtanác9nak azt a követelését, hogy haladéktalanul írják alá a már létrejött megállapodások alapján a koreai fegyverszünetet. Az egész emberiség követelése az, hogy ..be kell szüntetni a többi folyamatban lévő há­borút és a népek .függetlensége elleni agresszív cselekményeket“. A Béke Világ- tanács az emberiség túlnyomó többsége nevében szólt, amikor síkraszáilt a német nép egységéért és nemzeti szuverenitásá­nak elismeréséért és felemelte szavát a militarizmus s reváns-szellem újraéle­dése ellen Németországban. Minden béke- szerető embei egyetért azzal, hogy Japán­nak vissza kell kapnia teljes nemzeti szuverenitását. A' nemzeti függetlenségük és szuverenitásuk, tiszteletbentartásáért, az életük megszervezésébe való idegen beavatkozás .ellen harcol.0 népek egyben a békéért, az egész emberiség békés együttéléséért is harcolnak­Véget lehet vetni a koreai háborúnak és véget lehet vetni a hidegháborúnak is — hangzott el a békemozgalom harcos jelszava a Béke Vil'gtanács budapesti ülésszakán. Most erre kell összpontosí­tani a nemzetközi békemozgalom minden erejét. Azt az eredményes lépést, amit a békemozgalom megtett, most újabb lépéseknek kell követniük és ha ma büszkén tekintünk vissza az elért ered­ményre, úgy ez ne legyen ok sem meg- pihenésre, sem az eredményekkel való meg­elégedésre. A nemzetközi kérdések meg­oldására a Béke Világtanács által kidol­gozott helyes javaslatok és módszerek csak akkor válhatnak igazán hatéko­nyakká, ha a békevilágmozgalom még nagyobb erővel mozgósítja harcra a nem­zetközi béketábor száz- és százmilliós tö­megét. Ez a mozgósítás csak akkor jár­hat sikerrel, ha a Béke Világtanács kapui még szélesebbre tárulnak minden olyan erő és minden olyan nézet előtt, amely a békét akarja. A Béke Világ- tanács budapesti ülésszaka ragyogó pél­dáját szolgáltatta annak, hogy különböző világnézetű, felfogású emberek, fajra, arcbőrük színére és társadalmi hovátar- tozandóságukra való tekintet nélkül egy­befoghatnak, ha egyet akarnak: a békét és ha a békéért hajlandók együtt küz­deni minden fenntartás, minden előzetes feltétel nélkül. A Béke Világtanács ülése arra hívta fel a figyelmet, hogy a béke­mozgalom hatalmas erejével minden államférfinak cs minden kormánvnak számolnia kell, Ám „ha valaki a tigris hátára ül — mondja egy kínai közmon­dás — nehezen száll le róla“. Az impe­rialisták a tigris hátára ü'tek. Most ne­hezen szállnak le -óla. Ezért kell a béke­erők egységét továbbkovácsolni és a tár­gyalásokért és megegyezésért folytatott nagy kampányban elérni hogy az impe­rialisták „leszálljanak a tigris hátáról“. Az a felhívás, amellyel a Béke Világ­tanács budapesti ülésszaka fordult az egész emberiséghez, választ jelent vala­mennyi ember reményére. „Ez a fel­hívás — mondotta Emanuel d'Astier de la Vigerie a Béke Világtanács záróülésén elhangzott beszédében — észszerű: egyet­len becsületes ember nem emelhet ki­fogást ellene, senki nem lehet vele szem­ben közömbös“. A Béke Világtanács budapesti felhívása éppen ezért újabb si­kerek kiindulópontja lesz a béke megerő­sítéséért és tartóssátcteléért folytatott nagy nemzetközi küzdelemben. Ebben a DOLGOZO PARASZTOKl Slit a sáp, nincs akadály, eyyellen percet sem leket késni a növényápolással! — Régen volt ilyen bü termésre kilátás, mint az idén — mondogat­ják megyeszerte a dolgozó parasz­tok. Az eső hatására a kultúrnö­vények mellett rendkívül szaporán nő a gyom is. Dolgozó parasztságunk elsőren­dű feladata most a gyakori kapá­lás. A ricsei, putnoki, encsi és sátoraljaújhelyi járás dolgozó pa­rasztjai már befejezték a cukor­répa második kapálását is. Nagy lendületet adott a munkának az üzemi és a városi dolgozók által nyújtott segítség. A mezőcsáti já­rásban vasárnap mintegy 630 hol­don végezték ei a növényápolást. A szikszói járásban 6 cs félezer ember dolgozott. Vámosújfalun 86 egyéni dolgozó paraszt volt a föl­deken. Megkapáltak 3 hold kuko­ricát, 14 holdról betakarították a szénát és 6 hold szőlőt kötöztek és permeteztek meg. Mindezek ellenére megyénkben még mindig súlyos a lemaradás a növényápolásban. A kukorica má­sodik kapálását mindössze 60 szá­zalékban végeztük el, szégyentel­jesen lemaradt a mezőkövesdi já­rás. A legnagyobbfokú lazaság és hanyagság tapasztalható a szeren­csi járásban. Szégyenszemre eltű­rik, hogy a gaz elölje a kukori­cát, burgonyát. A községi taná­csok nem mozgósítják a dolgozó parasztokat. Onga és Gesztely ha­tárában messzire virít a vadrepee. A községek élenjáró dolgozóinak, a kommunistáknak kell elsősor­ban példát mutatniok, mert, mint mindenért ebben az országban a kommunista“, a jó növényápo­lásért a falusi pártszervezetek fe­lelősek elsősorban. Ugylátszik nem érzik ezt az ináncsi és az ároktői termelöcso- port kommunistái és vezetői, akik a kapálás helyett vasárnap kocs­mába mentek. A taktabarkányi állami gazda­ság súlyosan lemaradt a növény- ápolással, pedig hetven dolgozó asszonyt tudna munkába állítani, de a gazdaság vezetősége nem gon­doskodik napköziotthonról, bölcső­déről. Ugyanakkor siránkoznak; nincs elegendő munkaerő. Pár nap múlva teljes lendülettel megkezdődik az aratás. Nincs idő tehát a késlekedésre és tétovázás­ra. Az idő sürget, meg kell gyorsí­tani a kapálást. Gépállomásaink amelyek a tavaszi munkában de­rekasan megálltak helyüket, len­düljenek ismét harcba. Tűrhetet­len, hogy még mindig csak 25 szá­zalékban végezték el a növény­ápolást. Különösen a burgonya töltögetésénél nagy a lemaradás. Mire várnak a gépállomások? A munkásosztály nem azért adta a dolgozó parasztságnak a gépeket, hogy azok kihasználhatatlanul he­verjenek s a gyom pedig elölje a termést. Az idő jóra fordult. A gabona gyorsan érik. Községi tanácsaink vizsgálják felül a határt, s ahol az ősziárpa beérett, ott haladéktala­nul kezdjék meg az aratást. Gon­doskodni kell a másodvetéshez szükséges vetőmagról is. Ezen a téren súlyos mulasztások tapasz­talhatók. A megyei tanács mező­gazdasági osztálya nem biztosítot­ta még a szükséges vetőmagot. — Arról beszélnek: megjött, itt van az értesítés, csak vetőmag nincs még sehol. Sürgősen számolják fel a bürokráciát, ne értesítésről be­széljenek, hanem biztosítsák idő­ben a vetőmagot. Ha valamikor, úgy most csakis a dolgozó parasztoktól függ, hogy milyen termést takarítanak be ka­pásokból. Milliókat nyerhetünk, vagy veszthetünk aszerint, hogy időben végeztük-e el a kapálást, vagy sem. ARATOGEPKEZELOK! Szemveszteségnélküli aratással adjatok több gabonát a hazának! A keselyühalomi állami gazdaságban fokozódó szorgalommal fo­lyik az ősziárpa aratása. A dolgoz ók vállalásokat tettek az aratás, cséplés mielőbbi befejezésére. Rácz István aratógépkezelő elhatározta, hogy egy műszakon az előírt 8 hold helyett 12 holdón gépkiesés nélkül arat. Eddig már 23 holdról aratta le az ősziárpát- Rácz István ver­senyre hívta Keresztesi János, Káló József, Varga Sándor és Nagy Károly munkatársait. Valamennyi aratógépvezető vállalta, hogy 250 holdat arat, le. Az aratás gyors befejezéséért versenyre hívták a mezőnagymihályi állami gazdaság aratógép vezetőit; akik csatlakoztak a versenyhez. Aratógép vezetők! Csatlakozzatok a heselyühalomi dolgozók kezde­ményezéséhez, adjatok még több gabonát a hazának! /Ve késlekedjünk a széna betakarításával! A növényápolási munkák végzése mellett nagyjelentőségű a széna idő. beni betakarítása. Ahol idejében be­takarították a szénát, a sarjufüvek dús fejlődésnek indultak — bőven fog fizetni a második kaszálás is Számos helyen, mint például a ri­csei és a sárospataki járásban az esőre hivatkoztak, hogy amiatt nőm lehet betakarítani a szénát_ Ez az ál. lítás teljesen alaptalan, merj ahol az esőzés megnehezítette a renden lévő széna betakarítását, semmi akadálya nem volt, hogy azt be is silózzák. Me. gvénkben azonban a legtöbb helyen elhanyagolták ezt's engedték, hogy a széna tönkremenjen_ A múlt évi aszályos esztendő követ, köziében a télen sok gondunk volt a takarmányozással. Legyen ez figyel, moztető tanulság minden dolgozó pa­rasztnak. minden termelőszövetkezet, nek és állami gazdaságnak! Dicséretet érdemeinek az abaujszán. tói dolgozó parasztok, akik a széna kaszálását és begyűjtését vasárnap is fokozódó szorgalommal végezték. Harmincegy hokiról .lekaszálták és 71 holdról begyűjtötték a szénát. Jól ha. lad a szénakaszálás és begyűjtés a putnoki, edelényi és a szerencsi já­rásban is Községi tanácsaink a növényápolás mellett mozgósítsanak a széna beta­karítására, ismertessék a dolgozó pa_ rasztokkal, hogy megyénkben eddig alig 40—50 százalékra teljesítettük szénakaszálási tervünket, s ez igen nagy lemaradást' jelent. Mondják él. a dolgozó parasztoknak, hogy csakis kellő mennyiségű takarmánykészlettcl biztosíthatjuk a veszteségmentes álte. leltetést. állatá'lományunk még gyor. sabb fejlesztését. Gépállomásaink még az aratás meg. kezdéséig állítsák munkába a fűka­száló gépeket, segítsék a termelöszö. vetkezetek dolgozóit, hogy az aratás, cséplés megkezdéséig minél nagyobb mennyiségű szénát gyűjtsenek be. VILLÁM DOLGOZÓ PARASZTOK! Követendő példa • Révleányvár dolgozó parasztjai már a békeverseny , mozgalomban is szép eredményeket értek el. Megfo­gadták, hogy továbbra is élenjár­nak, idejében kapálják a kultúrnö­vényeket, hogy az idén jóval több termést takarítsanak be, mint ta­valy. A dolgozó parasztok állták szavukat- Egymással nemes ver­senyben, több dolgozó paraszt har­col az elsőségért- Baráti Mihály vezet, aki a növényápolás mellett a szálastakarmány betakarításában is az első. A növényápolásban követendő példát mutat id. Szakács János, aki a cukorrépát már négyszer kapálta meg, s szálastakarmány beadási kö­telezettségét elsőként teljesítette. Ifj. Tóth János dolgozó paraszt is az élenjárók nyomában halad, de Barafi Lajos 5 holdas dolgozó pa­raszt sem hagyja magát. A burgo­nyáját már kétszer töltögette és a kukoricát már háromszor kapálta meg ekekapával. A révleányvári dolgozó parasztok valamennyien tudják, hogy ebben az évben jóval többet vár tőlük dol­gozó népünk Becsületükön eddig sem esett csorba, s a jövőben is be­bizonyítják hazaszeretetüket. ISKI BERTALAN vb. elnök. Igen szép és dicséretreméltó do­log. hogy megyénkben az állami gazdaságok közül az igrici az elsők között kezdte meg az ősziárpa ara­tását. A felkészülésben azonban hiá­nyosságok tapasztalhatók. Vasár­nap. 21-én is két kombájnnal és főbb aratógéppel végezték a mun­kát. Amikor azonban a kombájn csavarlazulás következtében üzem­I becsi „Haladás“ és a lácecséki dolgozó parasztok is megkezdték az ösziaipa aratásai Tár nap múlva megyénk egész te­rületén kasza alá érik az ősziárpa. Vasárnap a bocsi „Haladás“ terme­lőcsoport, is megkezdte az őszi árpa aratását, az alsózsolcai gépállomás aratógéppel segíti munkájukat, hogy mielőbb szemveszteség nélkül taka­rítsák be az új kenyeret- Vasárnap már 4 holdat arattak le szemveszte­ség nélkül. A lácacséki dolgozó parasztok gondos, gyors növényápolással ké­szültek áz aratásra Vasárriap már több dolgozó paraszt kezdte meg a munkát- Vállalták, hogy az aratási' csatát szemveszfeség nélkül viszik győzelemre. képtelenné vált, a dolgozók akkor vették észre, hogy szerszámosládát és szerszámot nem vittek maguk­kal. Később a kombájn egy kereke leengedett, de nem volt új szelep Ez a gondatlanság arra figyelmez­teti a kombájn vezetőjét, de me­gyénk minden állami gazdaságút- hogy még előrelátóbban készüljön fel az aratásra, mert minden perc késedelem súlyos károkat okozhat. harcban a nemzetközi béketábor fő tá­masza a Szovjetunió következetes béke- politikája. A Szovjetunió harca a hideg­háború ellen, a vitás kérdések tárgyalá­sok útján való tisztázásáért, a nemzet­közi feszültség enyhítéséért, a Szovjetunió békekezdeményezései — hatalmas erővel viszik. előre a béke, az egész emberiség ■nagy ügyét, amelyet a Szovjetunióval együtt minden erejével védelmez a nagy Kínai Népköztársaság és az egész népi demokratikus tábor. A magyar nép büszke arra. hogy fő­városának szivéből hangzott el a Béke Világtanács, felhívása és szívvel-lélekkel csatlakozik ehhez a felhíváshoz, A ma­gyar nép a nemzetközi békemozgalomnak hü harcosa, a maga részéről mindent el fog követni, hogy ez a mozgalom újabb les még nagyobb sikereket érjen eb A magyar nép baráti üdvözletét küldi a Budapestről távozó békeharcosoknak és arra kéri őket. vigyék el a világ minden tájára és közöljék minden békeszerető emberrel: itt a Duna—Tisza táján min­den magyar hazafi a békét védi és min­den erejével kész a nemzetközi békemoz­galmat támogatni. (A Szabad Nép június 22-1 számából. >---------­^~ Hl Mill mii ...........UHUIM i ­--------—^ WBMBMDnBB ^l^^szam ..... _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom