Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-13 / 137. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZAG Szombat 195S június 13. H °Sjan lettem a közoktatásügy kiváló dolgozója A Pedagógus Nap alkalmával megyénkben is több pedagógust tüntettek ki „A közoktatásügy ki­váló dolgozója" címmel és pénzju­talommal. Közéjük tartozik Gaál Gyula, a bocsi általános iskola fa- nára. Az alábbiakban ismerteti, ho­gyan érte el jó munkájával a nagy kitüntetést. JJSV érzem, akkor indultam el az utón. amely a 1Q4„ ,',WSt- . büntetéshez vezetett, amikor ^49-ben iskolánkból elsőként jelentkeztem a szakta- tanfolyamra. A tanfolyamon döbbentem rá. kn tfl 7n^as,t^0í^am addig. Nevelői munkám ekkor terméL^TrZOtt Y&nyt‘ Nasyon nie g szer ettem a mcszet tudomány okát, mert mélyebben beléjük lát­tam, Tanulás közben megszabadultam mindattól ami omnemrégi. rossz maradi ám/ volt: az idealista elő­teretektől, béklyóktól, — és végérvényesen matéria- listává lettem. Mit tadtam azelőtt? Mindenből keveset, felszí­nesen, az ál tudománya skodás labirintusában bukdá­csoltam. Ezt a múlt iskolájának „köszönhetem". Csak mosf látom, mit jelent, hogy népi demokráciánk a többi dolgozóval együtt a pedagógusoknak is lehetővé tette a tanulást, hogy jogunk van a magasabb művelt­ség megszerzéséhez, hogy megismerhetjük az igaz tudományt. Tanítványaimat is arra nevelem, hogy él­jenek ezzel a jogukkal. f élfudatosan arra törekszem, hogy a rám bízott gyermekeket ujfipusu. szocialista emberekké ne­veljem, akikben nincsenek önző egyéni törekvések, ha­nem annál nagyobb a felelősségérzet, az áldozatkész- cég is a közösségért, hajlíthatatlan akarattal tudnak küzdeni az előrehaladásért 1950—51-ben például növendékeim elé azt a célt tűztem ki, hogy mikroszkópot szerezzünk be iskolánk számára a ,,napi 3 filléres“ mozgalom révén. Ez volt az első próbája az átha latos kitartásnak, a siker lé- pésrŐl-Hpcsrc történő szívós kiharcolásának. A célt el is értük. Az utóbbi évek egyik központi oktatási problé­mája volt, hogyan lehet szemléletesen tanítani a természettudományokat. Ehhez hozzásegített minket a mikroszkóp. Utána beszereztük Brehm: „Az állatok világa“ című könyvsorozatot, majd 100 darab mik­roszkópi metszetet, akváriumokat vettünk, illetve állítottunk elő. Műszer-szekrényünk is van már, ebbe a növendékek rengeteg orvosságos üveget, porüveget hordtak össze. Az összegyűlt élő, holt, növényi és ál­lati anyagok sokaságát a biológiai szakkör 16 tagja: vette kezelésbe. Nyúzták a madarakat, preparátumokat készítetlek. Ez a munka ma is tart. mert minden nö­vendék hozott valamit, még falu felnőtt, dolgozói is küldtek egy—egy madarat, vagy halat. A község tsz-tagiai és egyéni gazdálkodói számára a Szabad Föld Téli Estéken tartott előadásaimban igyekeztem hallgatóimat a természet törvényszerűsé­gei mellett a fejlett agrotechnikával megismertetni. Kimutattam, hogy egyedül a nagyüzemi gazdálkodás jelenti számunkra a boldogulás, a fejlődés igazi út­ját és hogy problémáik megoldásához lelkes segítő­társakat kapnak a néphez hű értelmiségben. A mulf iskolai évben a Pedagógus Nap alkalmából biológiai kiállítást rendeztünk, amelyet több száz falusi dolgozó nézett meg. Elismeréssel beszéltek arról, milyen más ma az iskola, mint a múltban volt. Az idén rajz-szakkör is alakult. Szabó Ferenc peda­gógus vezetésével június 14-én a rajzokból kiállítást rendezünk az iskolában. Biztos reményünk van arra, hogy az ifjú bioló­gusok“ a nyár folyamán is együtt maradnak, mert aki megízlelte a munka új lsét, s kialakidóban van benne a munkához való helyes viszony, annak az nem teher többé, hanem öröm és alkotás. Tapasztaltain­kat mindig szívesen kicseréljük más iskolákkal, taná­csokkal támogatjuk egymást, hogy mindenütt egyfor­mán fejlett legyen a természettudományok oktatása. Tavaly, amikor az „Északmagyarorszáa“ írt mik­roszkóp-mozgalmunkról. tudtommal Ládpelri. Her- nádnémef.i, Tiszakeszi is követte a példát. A pedagógus szakszervezet vezetősége 1951-ben és ^ 1952-ben pénzjutalomban részesített. Most, hogy kitüntetett pedagógus lettem, fokozottabban érzem, hogy pártunknak, kormányunknak minden dolgozón és minden munkán rajta van a szeme, érzem, mennyire értékelik a jó munkát. A kitüntetés számomra azt je­lenti, hogy feladatom és felelősségem megnövekedőit, ezután még jobban kell dolgoznom. GAÁL GYULA tanár, Bocs. LELKESEN KÉSZÜLNEK A A SÁROSPATAKI JÁRÁS DOLGOZÓI Sárospatak és a sárospataki járás dol­gozói lázasan készülnek, hogy méltókép­pen ünnepeljék a nagy szabadságharcos. Rákócai Ferenc és hős kurucai által meg­indított szabadságharc 250 éves évfordu­lóját. Patak vára 5 méter vastag falaival sok vihart látott. A föld alatt elhúzódó, most is meglévő kazamaták bizonyítják, milyen hatalmas munkára volt képes a szabad­ságáért küzdő’ magyar nép. A monda sze­rint többízáz kilométer távolságra is el lehetett jutni ezeken a földalatti alag­utakon. A sárospataki Rákóczi-vár majd­nem épségben megvan ma is és sokan akadnak, akik felkeresik a földalatt hú­zódó alagutakat is. A sárospatakiak még mindig halastó­inak nevezik azt a ma már száraz terü­letet, amelyen Rákóczi idejében halastó Volt. A bodrOgolaszi és sárazsadányi iskolákban a fiatalok cikkeket írtak a faliújságra: mit meséltek nekik nagy­apáik Rákócziról. Hogyan szerette Rá­kóczi a népet és hogyan szerette Rákó­czit a népi Sok iskolában Rákóczi- sarkokat rendeztek he, sok faUujságcik- ket írtak a Rákóczi-szabadságharcról. Szabadtéri szinpad Sárospatakon ' A Rákóczi-ünnepségek alkalmából Sá­rospatak dolgozói valóraváltják egyik nagy vágyukat: olyan szabadtéri színpa­dot létesítenek, amely festői környezeté­ben, a Rákóczi-vár közvetlen közelében megfelelő lehetőséget biztosít nagyobh- szabású szabadtéri előadások megtartá­sára. Az üzemek anyaggal, fuvarral, az ifjúság társadalmi munkával járult a szabadtéri színpad megépítéséhez. A sárospataki hangos híradó naponta többször közvetít a Rákócziszahadság- harccal kapcsolatos anyagot, az iskolák, a tanítóképző és a gimnázium flISZ-fia- taljai műsort közölnek a híradóban, is­mertetik a Rákóczi-szabadságharc nagy nemzeti összefogásának jelentőségét. Ver­sekkel színesítik a közvetítést. A június 14-i program Készül az ünnepségekre az egész járás as. Tolcsván, Erdőbényén, Tiszakarádon ez alkalomra összeállított műsort tanul­nak be a kultúrcsoportok. A sárospataki huliúrcsoportok régi kuruckori énekeket és verseket tanulnak- A vasutaszenekar tárogatósa tárogató-hangversenyre készül A tanítóképző és a gimnázium 150 tagú vegyeskara Kovács Dezső nyug. igazgató iáital feldolgozott kuruc dalokat tanult be- A járási tanács tinccsopoiija a Sarlai Sándoi-né oktatási előadó által tervezett, Patak környékére jellemző s részben már elfelejtett népviseletben adja elő nép­táncait. Mag* * június 14-i ünnepség reggel Zenés ébresztővel kezdődik. Délelőtt fél 10 órakor felvonulás indul a sportpályá­ról és megkoszorúzzák a Rákóczi-szobrot- Az itteni kis ünnepség után a kollégium árkádjai alatt a Rákóczi kertbe vonulnak. Itt lesz' a tuladonképpeni ünnepség, amelyen Esze Tamás történész mond ün­nepi beszédet. Budapestről külön törté­nészküldöttség utazik ebből az alkalom­ból Sárospatakra. Délután 1-től 3 óráig sportbemutatót tartanak, majd a sárospataki és_ környéki kuRurcsoportnk, továbbá a diósgyörvas­gyári 130 tagú népiegyüttes ad gazdag műsort. Ezután tárogató hangverseny lesz, majd táncmulatságot rendeznek a várkertben. Ünnepségek Miskolcon, ózdon, ónodon, Tarcalon Megyénkben több városban és köz­ségben hasonlóképpen ünnepélyes külső­ségek között emlékeznek meg a Rákóczi- szabadságharc évfordulójáról. Ózdon a vasas kultúrotthonban Ben­ezédi László, az Országos Levéltár munka­társa, tart előadást. Miskolcon ma, szom­baton este a s-abadtéri színpadon Szabó István, a Szabadságharcos Szövetség or­szágos központjának kiküldötte mond be­szédet, Ózdon és Miskolcon a kuhúrcso- portok ünnepi műsort adnak. Ónodon Kühne László miskolci gimná­ziumi tanár, Tarcalon dr Deák Gábor közgazdasági gimnáziumi tanár tart elő­adást vasárnap délelőtt 10 órakor. Xgy ünnepelték a Pedagógus ^Napot megyénkben HÍREK Megyénk valamennyi községében és városában, meleg hangit, ünnepség keretében tartották meg vasárnap a Pedagógus Napot. EMÖDÖN a pirosnyakkendős út­törők hosszú sorfala között vonul­tak be a nevelök a kultúrotthon szépen feldíszített termébe, ahol a dolgozók nagy tapssal fogadták őket. Dudás Ferenc VB elnök mon­dott ünnepi beszédet ezután a tö­megszervezetek küldöttei üdvözölték a nevelőket, majd kiosztották a pénz- é« könyvjutalmakat. A tanulók virágcsokorral köszöntötték nevelői­ket. SÄTA községben a délelőtti ün­nepség után az iskola kulturcso- portja szórakoztatta a nevelőket és az egybegyült dolgozókat. TOLCSVA községben vasárnap délután tartották meg a Pedagógus Napot. Az úttörők kultúrműsora után a községi tanácselnök értékelte a tantestület ezévi munkáját. Az ünnepélyen Pál József iskolaigazga­tónak, aki nevelömunkáján kívül példamutatóan irányította az egész tantestület munkáját, 800 forint ju­talmat adtak át. Havril József ta­nító 500 forint jutalmat kapott. TISZAPALKONYÁN a tanácsháza előtti téren vasárnap délelőtt zajlott le a Pedagógus Nap. Amikor az ün­neplő közönség és a szülők össze­gyűltek, úttörők kísérték el a pe­dagógusokat az ünnepélyre, ahol vi- rágesövel fogadták őket. A tanács­elnök beszéde után a tanulók kö­szöntötték nevelőiket. MEZŐKÖVESDEN a virággal dú­san feldiszített kultúrotthonban ün_ népéiték meg a Pedagógus Napot. Az egybegyült dolgozók közül majd. nem mindenkinek hatalmas virág­csokor volt a kezében, amit a neve­lőknek hoztak megbecsülésük je­léül. Az ünnepély alkalmával több pedagógusnak jutalmat adtak át az eddig .végzett kiváló munkáért. Az úttörök szavalattal és táncszámok­kal emelték az ünnepség színvonalát. SÁTORALJAÚJHELYEN a vi­rágfüzérekkel gyönyörűen díszített teremben tartották meg a Pedagó­gus Napot. A nevelők tanítványaik­kal és a szüleikkel együtt vonultak az ünnepségre Kispál Pál vb. elnök tartól/ ünnepi beszédet. Az ünnepséget kövefő kultúrmű­sorban az egyes számokat nevelőik­nek ajánlották a gyerekek. II Déryné Színház műsora Ma este 7 órakor: A borjú. Bérlet. szünet. fi miskolci I. kor. tanács értesítést Értesítjük az I. kér. tanács területén lakó gyermekes dolgozókat, hogy a gyer­mektej jegyet folyó hó 15-töl kezdődően és a következő napokon is reggel 7 órá­tól délután 13 óráig és délulán 14 órától 18 ói'áig átvehetik. A tej jegyet 0—1, 1—3 és 3—6 éves korié- minden gyermek meg. kaphatja, ezenkívül a terhes és szop1 a fős anyák is. A kiosztás a következő utca- sorrendben történik: t5 én A-tói B.ig terjedő utcák. 16 An C.tő] E~ig terjedő utcák. 17-én F-U51 HJg terjedő utcák. lft.An I-tői L_ig terjedő utcák. 19-én M.tői O.ig terjedő utcák. 20.An P-től S-ig terjedő utcák. 22-én Sz-től T.ig terjedő utcák. 23An U-tó| Z.is- ierjedő utcák. 34--27-ig azok. akik valamely oknál fogva a jelzett napon nem jelentkezhet., tek. A kiosztás Zöldfa u. 9. sz. alatt tör­ténik. Bejelentőlapot, a gyermek születési igazolását és egyéb szükséges igazolást mindenk; vigyen magával. A terhesség is igazolandó. Kelengye utalványok este 6—7 órai időpontban vehetők át. Miskolci I. kér. tanács kcreskcát'imi __. osztálya. 4 mozik műsora: BEKÉ. .Június 11—17: Az asszony állja a szavát. Kezdés: tél 6 3/4 8. vasárnap: fél 4, 8/4 6. 8 óra. KOSSUTH. Június 11—14-ig: Ezerarcú hős. Kezdés: 6 és 1/4 9 óra. D.-VASGYÁRI KILTER. Jún. 11—12: Fiuk. lányok, kutyák. K>«Fs: j A1 6 fél 8 óra. HEJOCSAB.V. Június 12—14.is: Az asz. szony állja a szavát. Kezdés: 8 óra. vasárnap: 4. 6. 8 óra. FÁK BY A. Június 13—14: Oiszmagvar. Kezdés: fél 6, fél S óra. vasárnap fél 4.kor is. Ujdiósc-vőri Béke meri műsora: Jön. 11—15.ón: Orel gőzös pusztulása. Kezdés: 5. 7 óra. északmag varorszAö A Magvar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Szerkeszti: a, szer kés? főbizottság. Felelős kiadó* Kovács István. SZER KFSZTOSÉG: Miskolc. Széchenyi u. 30. Telefonszámok r 11—01. 19—20, 23—65. KIADÓHIVATAL»: Miskolc. Széchenyi u 30 Telefon: 28—61. Posfafiők: 114. Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malmovszkij u. 2. sz. Ujuiosgyor; Marx Karoly u 88. HejŐ. csaba: Csaba vezet u. 68. * Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. sz. alaiu gyógyszertár tart éjszakai szolgá iatoi. — Ügyeletes állatorvos Ács Sándor Miskolc, Magdolna u. 6. Telefon: 23—25. Időjárás Erősen felhős idő. többfelé záporeső, ziva.ar. Mérsékelt légáramlás. A hőmér­séklet alig változik. Várhaló hőmérsék­leti értékek az ország területére: szom­baton reggel 14—17, délben 21—24 fok között. — A ,,Trybuna Ludu“ Sztálinvárosról, A ..Trybuna Ludu“ június 8-i számában terjedelmes cikkei közöl Leszek Golinski tollából, a Duna.menti tíztálinváros“ címmel. A cikk részletesen ismerteti a eztálinvárosi nagy építkezéseket, bemu­tatja a hatalmas békemű lelkes építőit. — A „A<, ERE RESS“ hírügynökség megemlékezik arróly hogy Tóth Zoltán Kossuth’díj as, a tői tenettudomány dok­tora a magyar történészkongresszuson előadást tartott „Balcescu — magyar és román nép összefogásáért 1818—49-ben“ cím mel.. — A kazincbarcikai állomás dolgozó: június 15 tiszteletére vállalták, hogy fél. éves tervüket határidő előtt két héttel tel. jesíűk, továbbá, hogy június likán cs 11-én békemüszakot tartanak. — A „Komszomolszkaja Pravda*' P. öucal cikkét közli a budapesti földalatti vasút építéséről. A cikket a földalatti munkálatokról készült képpel illusztrál­ták. P á r t h x r ek A MEGYEI FAKTBIZOTTSÁG ÁGIT. PROF OSZTÁLYÁNAK közleménye Értesítjük a Párttörtcnet I. évfolyama szemináriumvezetőinek propagandistáit, akik Kovács Sándor cs Krivda Irén elv- társaknál konfcrenciáznak, hoay részük­re június 15.cn, hétfőn délután 2 órakor tartunk konferenciát a VI, fejezet 1—- heti anyagából a szokott helyen. A MISKOLCI VÁROSI pártbizottság közleménye Értesüjük a Páritörténet, második évfo­lyama hallgatóit, hogy számukra június 13 án, szombaton délután a szokott helye­ken és időben iartunk konferenciákat. * Értesítjük az alapszervezeti titkár elv. társakat, hogy részükre összevont titkári értekezletet tartunk a Városi PB.n júniu3 15.én délután 5 órakor. ♦ Értesítjük az összes alapsterri titkár elv társa kát. hogy a politikai iskolák zá­ró vizsgáit, egységesen június 17-en, szerdán kelj megtartani. Miskolci úttörő pajtások tapasztalatcseredétogalása az aisczsoicai űüiíröHneé A miskolci Tóth Pál leányiskola nö­vendékei. legjobb sportolói — Demeter Sándorné és Bíró Györgyim tanárnők ve­zetésével — Alsózsolcára látogattak, az ottani úttörőkhöz, hogy a két iskola nö­vendékei között a kapcsolatot elmélyítsék. a kölcsönös tapasztalatcserével egymás fejlődéséi elősegítsék A szemerkélő eső sem riasztotta vissza a falusi és városi pajtásokat, a sportpályán atlétikában is összemérték erejüket. A kis pajtások ve­télkedése néhány egészen figyelemremel- tő eredményt hozott. A 60 m. síkfutásban Fekete Zsuzsa (Tóth Pál isk.) győzőit 8.9 mp-el. Aa 5x60 m.es váltófűtést az alsózsolcai isko. la növendékei nyerték meg. Magasugrás­ban Fodor Erzsébet (Alsózsolca) győzött 137 5 em el. 2. Csontos Anna (Alsózsolca) 137.5 cm. 3. Kiss Jolán (Alsózsolca) 135 cm. (mindhárom eredmény kiváló). Tá­volugrásban Kiss Jolán (Alsózsolca) győzött 418 cm-el. A kislabdadobás győz. tese Nagy Irén (Alsózsolca) 49.60 m. Magasugrás csapatverseny: 1. Alsózsolca 134 cm. átlag. Távolugrás csapatverseny; 1. Alsózsolca 383 cm. átlag.. Kislabdado. bás csapatverseny: 1. Alsózsolca 41.48 m. Vezetőségválasztás a Sárospataki Bástya Sportegyesületben A Sárospataki Bástya Sportegyesület vezetői és sportolói igen népes gyűlésen választották meg az egyesület új vezeiö- ségét. Mucsa Endre, az egyesület ágit, prop. felelőse beszámolt az eddigi ered­ményes munkáról. Kiemelte: az egye­sület sportolói a vezetőségválasztás tisz­teletére valamennyien letették az MHK próbát a sportegyesület már teljesítene idei MHK tervét. A cél legyen az — hangsúlyozta —. hogy minél nagyobb tömeget vonjanak be az év hátralévő ré­szében is a sportunk alapját képező MHK testnevelési rendszerbe Sipos György testnevelő tanár a szak. osztályok fejlődését ismertette. Elmon. dotta, hogy a Sárospataki Bástya jelen­tős támogatást nyújtott a patronált isko. Iáknak, amit a sportolók a tanulásban és sportban elért jó eredményeikkel igye­keztek meghálálni. így például Szath- máry Katalin megyei bajnokságot nyert tornában, első a tanulásban is. A Bp Bástya képviselője felszólalásá­ban hangoztatta: az új vezetőség feladata, hogy tovább szaporítsák az eredménye­ket, megszüntessék a még mutatkozó hiányosságokat. Megígérte, hogy segítsé­get adnak ehhez. __. MISKOLCY CSABA levelező. OLCSÓBB LETT A TISZTASELYEM! Vásároljon a Miskolci Ruházati Bolt méteráru és divatáru szaküzleteibcn, ahol selyemáruféleségek eszállított árakon állnak a fogyasztók rendelkezésére. Pld.: Régi ár: UJ ár: tiszta selyem lavable sima 155.50 93.30 »> 11 crop de chine, twill inganyag 164.50 98.70 n Tf kendo 182.50 146.— n 99 90 — 72.— *T *1 nyakkendő 62.40 59— Eorsodmegyei Nvnmdaiparl Vállalat. Miskolc. Felelős vezető: Széniről Iinréné. Ökölvívómérhözés Diósgyőrött Szombaton este 7 órai kezdettel rende. zik a vasgyári stadion tornatermében a Diósgyőri Vasas Gépgyár—Békéscsabai Építők ökölvívó mérkőzést. Minőkéi csa­patban több tehetséges versenyző van, a Gyöngyösi Éoftők—Ózdi Vasas ' atlétikai nórosvíadal Gyöngyösön rendezték az Ózdi Vasas- Gyöngyösi .Építők allólikai párosver. senyt. A férfiak pontversenyét Ózd nyer- t* meg 63:41. * nőkét pcüig & Gyöngyösi Építők nyerték meg 51:31 arányban. Aa összesíteti pontversenyben Ózd győzött Apróhirdetések Használt íróasztalt, iratszekrényt, egyéb iro­dai berendezést, hangszó. rőt. mikrofont és locso. láshoz használható gumi­csövet, valamint szállodai berendezést, kézikocsit azonnali megvételre keres a Miskolci Vendéglátó, ipari V. Deák u. 20. Fize. tés azonnal. 671 Konyhai kisegítőt, jú­nius 15.re felvesz a Bá­nyaipari Diákotthon, Csa baj kapu 20 672 Raktáríakarílúkat azon­nal felvesz a Közraktár. József A. u. 1—3. 674 Szakkénzett autogén, és villanvhegesztőt,. villany­szerélőt. lakatost és bádo. gost azonnali felvételre keres q Megyei Sütőipari Vállalat. Hunyadi u. 56. 635 Vagonkirakishoz felve szűrik fizikai dolgozókat, szállás biztosítva. Tüzép Vállalat. Széchenyi u. 19, 651 Esztergályosokat, ková­csokat. lakatosokat. gu­mija ví lókat, segédmunkád soka» felvesz a XVI. sz. Autójavító Vállalat, Zsol. cai kapu 9—11. 641 Elcserélnénk 5 darab 17x5.50 és új autóköpenyt 16x5. vagy 2.25-ös méret, re Cemeniipari Gépjavító V. Telefon: 14—22. 661 A Miskolci Vendéglátó­ipari Vállalat megyéjelre keres q Bizományi Áru­házon keresztül kétkere. kü taligákat. Ajánlatokat Déryné u 20. sz. alá kér jük. 655 Gyakorlott könyveló't. számlalikvidálort és gyors- és gépírót keres a Borsodi MÉH Vállalat Jó. zsef A u. 15. 656 Éjjeliőröket, azonnal felvesz p dióss-yőri 6. sz. Mélyépítő Vállalat. Je. lerPkezés: Diósgyőr. Uj- gvár. Lehetőleg nyugdí­jas vasutasok jelentkez­hetnek. 670 l’erfekt időelemzőt bér. számfejtőt, anyagkönyve, löt, keresünk azonnali be. lépésre. Ajánlatokat ..At szervezés" jeligére Mis. kolc. 1. Pf. 46. címre kérjük Épületgépészeti szakmá­ban gyakorlott kaikul á, tort. valamint gyakorlat­tal rendelkező gyors, és gépírót azonnali belépés, re keres a Miskolci Éoü- letszerelő Vállalat. Mis. kde. Széchenyi u. 19. fél­emelet. 660 Maróst, vésöst, eszter gálvost gyakorlattal, to­vábbá segédmunkásokat azonnal felveszünk. Ké­sőbb szakmunkássá ké­pezzük át őket Cement­ipari Gépjavító Vállalat Hejőcsaba. Mésztelep. Tégla, cserép, faanyag, ajtók, ablakok eladók. Telegdi u. 11. Kockáné, 1252 Diáktánctanfolyam kez­dődik június 17-én, szer­dán fél 6 órakor a megyei tánctanítók munkaközös, sége iskolájában, Debre­ceni u. 2. 673 Használt raktári állvá­nyokat vagy üzleti pol­cokat, vesszünk. Ajánlalo-« kát kérjük * Cementipari Gépjavító Vállalat, Mis. kolc-Hejőcsaba. Mésztelep u. címre beküldeni. 6-r Barna pénztárca elvA szelt, jutalom ellenébcrt Vályi Ilonának, a'^ órszá. gos Takarékpénztárban a megtalálója adja át. 1270 Jó állapotban lévő két. kerekű kézikocsit, ven ti. latort íróasztalt, irtttszek# rényt veszünk. Cím: Mis­kolci Élelmiszerkiskéres. kedelmi V. Miskolc, Szé­chenyi u. 36. sz. 659

Next

/
Oldalképek
Tartalom