Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)

1953-06-05 / 130. szám

0z4, DüsgySr, Bffse&áfcsd kÉászai! Mialekíiii vasa!, acélt, liensereliáraí a szocialista hazának - álijalok lislyt a békeirségea! Diósgyőr martinászai! Gyorsolvasztással a több acélért! A diósgyőri ■ martinászok termelő- Winnkájában az elmúlt napokhoz vi­szonyítva fejlődés mutatkozik, a terv teljesítését akadályozó hibák többsé­gét azonban még mindig nem sike­rült kijavítaniok. Súlyosan visszaveti a termelést a kiéső idő. így például szerdán kishi- ján 3 órahosszat álltak a IV, kemen­cével tervszerűtlen, javítás miatt, s ezért e.gy adag gyártása elhúzódott. A III, kemencénél félórás hulladékravárás volt. Hiba, hogy a csapolási grafikont az aktivaértokezloten elhangzott ha­tározat ellenére sem tartják be A VI, kemencénél 15 percet kellett várni á csnpolásra, mert a IV. kemencc adag­ját később csapolták le, mint a grafikon Szerint kellett volna Ugyancsak határozat írja elő, hogy 15 százalékkal növelni kell a fajlagos teljesítményt. Unnék egyik legjobb eszköze a gyorsolvasztás, Az élenjáró olvasztá­rok, — Pásztor József és Oláh Jó­zsef értek is el kiváló eredményt a gyorsolvasztóssal. ez azonban kevés. A diósgyőri martinacélmü minden ol­vasztár brigádjának alkalmaznia kell a gyorsolvasztási módszert. Nagy hiba, hogy a gyár központi igazgatósáig» nem gondoskodott argói, hogy a hulladéktéren megfelelő le­gyen a munkáslétszám, ami akadá­lyozza a kemeneesóriak munkáját A diósgyőri martinacélmü gyárrész- legvezetösége s az üzem minden dol­gozója harcoljon azért, hogy haladék­talanul tovább javuljon a munka. Meddig kell még szégyenkezniük az adósság halmozásáért? Ózdi tröszt bányászai, ennek csak lemaradás lehet a vége Szerdán az ózdi szén­tröszt ismét nem teljesí­tette napi tervét. Ezút­tal is az ogercsehi dol­gozók lemaradása gá­tolta a terv teljesítését, de hozzájárult ehhez a királdi vállalat gyenge eredménye is. Ha az ózdi széntröszt műszaki vezetői nem nyújtanak sürgősen hathatós se­gítséget a két lemaradt vállalatnak, hamarosan elveszítik az országos elsőséget Ne felejtsék el, hogy vetélytársuk a nógrádi széntröszt ter­ven felül már 10 ezer tonna Szenet adott a ha­zának, míg az ózdi bá­nyák az év elejétől kezdve több mint 4700 tonna szénadósságot halmoztak fel. Igen súlyosan terheli az ózdiakat az egercse- hiek töhb, mint 10 ezer tonnás és a farkaslyu- kiak 7700 tonnás adós sága, A" lemaradt bányák tekintsék példaképük­nek a somsályi, a bor- sodnádasdi és a Péch Antal-tárői bányászo­kat, akik terven felül termelt szénnel rájuk dolgoztak, hogy meg­védjék az ózdi bányá­szok becsületét. Mseidig a baross^naiak, a safókazaiak és a kurityániaü ieftiismerete? A bányaüzemek versenyében az utolsó helyen változatlanul a barossaknaiak és a sa.iókazaiak, valamint a kurityániak állanak. Szégyenletes módon messze el­maradtak szerdán is a terv mögött- En­nek egyáltalán nem valami geológiai nehézség az oka, hanem az, hogy mind a három bányaüzemben kapkodó, szerve­zetlen munka folyik, a műszakiak nem teremtették meg a tervteljesítés előfel­tételeit, ügy lát szik minden bírálatot el­engednek a fülük mellett és siránkozás­sal. az ^objektív“ nehézségekre való hi­vatkozással nyugtatják meg magukat. Vájjon meddig alszik a barosaakn.aiak, a sajókazaiak és a kurityániak lelkiisme­rete, mikor ébrednek rá, hogy a mostani magatartásukkal hatalmas károkat okoz­nak az országnak. Ilyen bányaüzemek miatt forog veszély­ben a borsodi bányászok becsülete, a minisztertanács és a SZOT vándoizászla- járiak megtartása. Egész sor bányaüzemnek, — mindenek­előtt a sajószentpéteri, a pálinkástárói, a felsőnyárádi és a rudolftelepi bányának szintén sokkal jobban kell harcolnia, hogy kiköszörülje a jóhírén esett csor­bát. behozza az elmúlt hetek súlyos ké­sését. Tekintsék ezek az üzemek példa­képüknek az ormospusztai és a márta- bnnyai, az alberttelepi és a ezuhakállói bányászokat, akik hősies küzdelemben napról napra túhzárnyalják előirányza­tukat, jól teljesítik a békeverseny kere­tében tett vállalásaikat. Az ormospusz­tai III. akna dolgozói napi ten ükét 125-4 százalékra teljesítették és havi tér vükkel is 112 százalékra állanak. Bányászok, aknászok, műszaki vezetők! Ne tűrjétek egyetlen üzemben sem a le­maradást, az élenjárók példám nyomán harmadról harmadra emeljétek 100 száza­lék fölé a tervteljesítést, szilárdan állja­tok helyt a békeó'rségeken! Olaszország a választások előtt Az oiasz hatóságok választás előtti mesterkedései Róma (TASZSZ) A demokratikus sajtó közli, hogy a választások közeledtével a hatóságok a haladó pártok rovására mind több eset' ben sértik meg a választási törvényt. A .,1‘Unitá“ megírja* hogy Salerno vá­ros több lelkésze szavazócédulákat kapott és kiosztja azokat bizalmas híveinek. E szavazócédulákat máris kitöltötték -a ke­reszténydemokraták javára. A klerikálisok azt akarják, hogy ezek a választók a most kapott szavazócédulákat dobják be az urnába és adják vissza a lelkészeknek azokat a szavazócédulákat, amelyeket maid -a szavazóbelyiségben adnak ki. Rogiano Gravina városában (Calabria megye) a kereszténydemokrata polgár­mester és a kereszténydemokrata párt több személyisége végigjárja a házakat és élelmiszert oszt, m.ajd felszólítja a lakosokat, hogy „hálából“ a keresztény- demokrata pártra szavazzanak, A ,,1‘Unitá“ megírja, hogy ugyanannak a megyének Seminara városában a keresz­ténydemokrata part egyik személyisége több lövést adott le a kommunista párt választási plakátjait ragasztó dolgozókra. Foggia megye Alberona városában a 18 szavazatszámláló közül 7 kereszténydemo­krata, 6 neofasiszta, 2 köztársasági és 3 monarchista­A Vatikán elitéit egy katolikus papot, mert bírálni merte a kereszténydemokraták politikáját jól ismerik. A Vatikán közbelépésére osz­Róma (MTI) A Vatikán elítélte Don Zeno Saltini katolikus papot, mert könyvében a ke­reszténydemokrata párt ellen írt. A Vatikán kényszerítette .Saltinil, hogy vonja vissza könyvének azokat a részeit, „amelyek szembenállnak a keresztény- demokrata párt érdekében .a püspöki kar álul képviselt választási irányelvekkel“. Dem Zeno nevét — aki a háború után hontalan fiatalok segítségével egy egész községet épített fel — Olaszországban látták fel ezt a közösseget, mert az „nem követte az egyházi hatóságok által képviselt politikai irányelveket“, s mert a közösség tagjai tömegesen írták alá a'nagyhatalmak képviselőinek tanácskozá­sát követelő felhívást. Don Ze>no könyvében megbélyegezte a kereszténydemokraták korrupcióját és pártjukat „sem demokrata, sem keresz­tény“ pártnak nevezte. Peiiesó a* iraki királyhoz Az ,,A1 Miszri“ című egyiptomi lap jelentése szerint több mint öt­ezer iraki lakos petíciót küldött, Fejszal királynak, amelyben köve­teli a rendkívüli törvények eltörlé­sét, a politikai foglyok szabadonbo- esátását,. az 1930. évi angol-iraki szerződés érvénytelenítését és az úgynevezett ,,középkeleti parancs­nokság“ tervének elutasítását. A petíció aláírói ezenkívül köve­telik a külföldi olajtársaságokkal kötött és érvényben lévő egyezmé­nyek megsemmisítéséj és Egyiptom hathatós támogatását abban a har­cában, amelyet a Szuezi-csatorna- övezefben lévő angol csapatok ki­vonásáért vív. Ehlers a bonni parlament elnöke ifjúsági munkaszolgálat bevezetését javasolja Berlin (MTI) Hermann Ehlers, a bonni szövet­ségi gyűlés elnöke egy hamburgi gyűlésen javasolta, hogy Nyu- gatnéme társságban a többszázezer munkanélküli ifjú és leány „foglal­koztatására“ vezessenek be „ifjú­sági munkaszolgálatot“. Ehlers szerint az ifjúsági munka- ■szolgálat tagfaival kell megépíttetni a Hamburg és Hannover közötti új műutat. A gyűlésen hasonló húrokat pen­getett Asbach, Schleswig-Holstein tartományi kormányának népjóléti minisztere is. aki indítványozta, hogy a hitleri Németország ..biro­dalmi munkaszolgálatának“ mintá­jára vezessenek be hároméves munkaszolgálatot Nyugatnémetor­szágban.. Pártélet ★ Népnevelők a békehét sikeréért! A választások tiszteletére tett felaján­lásukban dolgozóink a második negyed­évi terv győzelmes teljesítéseié vállaltiak kötelezettséget. A békeverseny, a karc az adott szó valóraváhásáért tehát a je­len szakaszban is töretlenül tovább foly­tatódik- Most a Béke Világtanács buda­pesti ülésének közeledte még nagyobb lendületet, még mélyebb tartalmat ad a békeversenynek. Megyénk üzemeiben, bányáiban, az építkezéseken, a mezőgaz­daságban a dolgozók nagyszerű, kezdemé­nyezésére június 8-tól 15-ig békehetet tartunk a Béke Világtanács ülésének tiszteletére. Az üzemekben, bányákban a félévi terv sikeréért, a mezőgazdaságban pedig a növényápolás gondos elvégzésé­ért, az aratás, cséplés alapos előkészíté­séért, a bó tern ősért folyik a harc­A választási békeversenyben megyénk dolgozói komoly eredményeket értek el az iparban, a mezőgazdaságban egyaránt. Az eredmények elválaszthatatlanok párt- szervezeteink, népnevelőink harcos, oda­adó, jó munkájától. Egyes fontos terüle­teken azonban, mint például a nyersvas, az acélgyártás, a széntermelés terén egyes vállalatok még most is adósai népgazdaságunknak. A Lenin Kohászati Müvek nagyolvasztó gyárrészlege több mint 13 ezer tonna nyersvasc.al, martin- acélműve 26.000 tonna acéllal, az ózdi kohászat 6700 tonna acéllal adósa nép­gazdaságunknak. Az országos versenyben az utolsók kö­zött kullog megyénk a növényápolásban, valamint az aratás-cséplés előkészítésé­ben. Pártszervezeteink, népnevelőink a vá­lasztási agitáció jó tapasztalatait tovább fokozva induljanak harcba a jövő héten megtartandó békehét sikeréért, ezen túl* menőleg a félévi terv túlteljesítéséért, az adósság letörlesztéséért, az elsőség meg­szerzéséért. Pártszervezeteink adjanak meg minden támogatást a szakszerveze­teknek, a műszaki vezetőknek, bogy a verseny élharcosai, a verseny gazdái le­gyenek. A pánszervezetek titkárai továbbra is tartsák kézben a népnevelők instruálását, ez a választási csatában jól bevált. Ellen­őrizzék és segítsék a népnevelőket, hogy fokozódjék az egyéni agitáció, meggyőz­zék, mozgósítsak minden dolgozó társu­kat­Ki kell szélesíteni a párosversenyt az egyének, brigádok, műhelyek, egységek és vállalatok, valamint községek között. Ne legyen egyetlen terület sem, ahol ne folyna az egymás közötti nemes vetél­kedés a tervek túlteljesítéséért, az első­ség megszerzéséért. Pártszervezeteink ellenőrizzék, hogy a párosverseny ered­ményeiről naponta értesüljenek a dolgo­zók, hogy ezzel is tovább erősítsük a ver­senylendületet. Az agitáció központi kérdése a féléves terv teljesítésére való mozgósítás, falun pedig a növényápolás elvégzése, az ara­tás-cséplés előkészítése legyen. Mondják el népnevelőink, hogy a féléves tervünk teljesítéséért folyó harc utolsó hónapjá­ban vagyunk. Ezekben a hetekben dől el, hogy a félévi eredmények alapján kié lesz a minisztertanács és a SZOT vándorzászlaja és a velejáró nagyösszegü pénzjutalom. Minden dolgozó, minden üzem úgy küzdjön ebben a nemes vetél­kedésben, hogy ők szerezzék meg a dicső elsőséget, a nép elismerését, kifejező jutalmat. Minden dolgozó, aki igazán akarja a békét, aki akarja az ötéves terv- sikeres befejezését, a következő ötéves terv nagyszerű programjának megvalósí­tását. úgy harcoljon a június 30-ig még hátralévő időben, hogy munkája nyomán újabb és újabb kimagasló teljesítmények szülessenek. A termelés mennyiségi emelésére való mozgósítás mellett gondot kell fordítani agitációnkban a minőség megjavítására, az önköltség, a selejt csökkentésére, a technológiai fegyelem betartására. Aze­lőtt a helyes kezdeményezéseket, amik ezen a téren születtek, népnevelőink ági" tációjukban elevenítsék fel, mert nagy­szerű létesítményeink megvalósításához, életszínvonalunk növeléséhez, a következő ötéves terv időszakában végrehajtandó árleszállításhoz elengedhetetlenül szüksé­ges a selejt és az önköltség csökkentése, a minőség megjavítása. Népnevelőink elsősorban saját példa­mutatásukkal serkentsék dolgozó társai­kat. Minden népnevelő' törekedjék arra, hogy az előttünk álló nemes feladatok végrehajtásában az ő kiváló teljesítmé­nyei legyenek csoportján belül az irány­adók. Saját példamutatásuk mellett azon­ban tovább kell fejleszteni a hozzájuk beosztott dolgozókkal való rendszeres be­szélgetést. Ha valamelyikük nehézséggel küzd, vagy hiányosság van munkájában, népnevelőink adjanak neki segítséget problémái megoldásához. Ahol a műszaki feltételek biztosítása terén merülnek fel hiányosságok, hívják fel népnevelőink a műszaki vezetők figyelmét azok kiküszö­bölésére. A hanyagokat, késlekedőket bírálják dolgozó társaik előtt. Ellenőriz­zék népnevelőink, hogy minden dolgozó napról napra teljesítse, sőt túlteljesítse a reáeső feladatokat. Serkentsék nép­nevelőink csoportjukon belül a tömeg- szervezeti aktívákat, szakszervezeti bizal­miakat a versenylendület fokozására. Adjanak meg nekik minden segítséget, hogy ők is a legjobban kivegyék részü­ket a félévi tervünk sikeréért, a Béke Világtanács ülésének méltó köszöntéséért folyó harcban. Pártszervezeteink beszéljék meg a nép­nevelőkkel az üzemben adódó nehézsége­ket, amik gátolják a békehét sikerét, első féléves tervünk teljesítését. Arra a területre összpontosítsák az erőket, ahoí legszűkebb a keresztmetszet, ahol a leg­nagyobb hiányosságok tapasztalhatók, Konkrétan mondják el a népnevelőknek, hogy a hiányosságok megszüntetése érde­kében helyileg hogyan agitáljanak. A napokban megtartandó termelési értekez­letek tapasztalatait is beszéljék meg a népnevelőkkel, hogy ezek ismeretében még jobban tudják mozgósítani társaikat. Induljanak harcba pártszervezeteink, népnevelőink, tömegszervezeti aktíváink a termelés fokozásáért, a lemaradás be­hozásáért, Bizonyítsuk ezzel is, hogy át- érezziik felelősségünket szocialista hazánk építésében, a béke védelmében. Köszönt- sük újatíb termelési győzelmekkel a Béke Világtanács budapesti ülését. M. B. ÁGIT. PROP. OSZTÁLY Mentsük mega Rosenberg-bázaspár életét Mint világszerte, úgy megyénkben ia egyre erősödik a tiltakozó moz­gatom. A dolgozók a röpgyü lések százain követelik, hogy az amerikai imperialisták semmisítsék meg a Rosenberg-házaspalr kivégzéséről szóló határozatot. 0 A LENIN KOHÁSZATI MÜVEK dolgozói táviratban adtak kifeje­zést tiltakozásuknak, amelyet az Országos Békotandcshoz intéztek. — Ml, a Lenin Kohászati Művek dol­gozói harcos együttérzéssel kísér­jük figyelemmel a Rosonberg-házas- pár sorsát. Figyelmeztetjük Eisen­hower elnököt hogy döntéséért fe­lelős az egész világ többszánmiHsó békét követelő dolgozója előtt — hangzik többek között a távirat. 9 kozó táviratot küldtek az Országos Béketanáeshoz. ® GÖRÖMBÖLYÖN A ,^?ETÖFT?‘ TSZCS dolgozód gyűlésükön megfo­gadták, hogy tavaszi növényápolás! tervüket határidő előtt teljesítik, bár a miunkálatokbgn még csak S5 aaázaMknál tartanak. ® Nehéz volna néhány sorban visz- szatükrözni azt az gyűlöletet, amely a röpgyüléseikot fűtötte, s vaiameny. nyi gyűlésről nem is lehet beszá.- molnii. Oak Miskolc városában 300 helyen tartottak gyűléseket a dol­gozók. Ezek mind azt bizonyították, hogy dolgozóink tudják: újabb ter­melési győzelmekkel, egységes helyt­állással lehet kiszabadítani a Rosen­berg házaspárt a gyilkosok kezéből. A brit nemzetközösség miniszterelnökeinek értekezlete London (TASZSZ) Június 3-án Londonban Churchill- nek, Anglia miniszterelnökének el­nökletével megnyílt a brit nemzet- közösség miniszterelnökeinek érte­kezlete. Az angol miniszterelnöki hivatal által az első ülés után kiadott köz­lemény szerint „a miniszterelnökök megkezdték a nemzetközi helyzet általános megvitatását“- A „Reuter“ hírügynökség rámu­tat, hogy mértékadó forrásból szer­zett értesülés szerint a miniszter- elnökök az első ülésen támogatták Churchillnek azt a nemrég elhang­zott javaslatát, hogy kelet és nyu­gat között folytassanak magasszin- vonalu értekezletet. A RÚD AB ANY AI VASÉRCBÁ­NYA,SZÓK mélységes feáháiborodás- sai ítélték el röpgyüiésükön az amerikai imperialisták gyilkossági kísérletét. Egyöntetűen szabadságot követelnek a Rosenfoerg-házaspár- nak és követelésüket tettekkel tá­masztják alá. Veress Károly bri­gádja például vállalta, hogy tervét 135 százalékra teljesíti. Bodnár Bá­lint kétszeres sztahánovista elhatá­rozta. hogy májusi 175 százalékos teljesítményét jriniiusban 10 száza­lékkal emeli. Pohorai Ferenc és Dobó Sándor DISZ-brigádvezetök megfogadták, hogy multhavi ered­ményüket 5—5 százalékkal szárnyal­ják túl. A BORSODN ADASDI LEMEZ­GYÁR hengerművének röpgyíüésén Nyerge« Péter elmondotta, hogy a versenytendület foltozásával keíl vá­laszolni a dolgozóknak az, amerikai imperialisták gaztettére. A henger­mű és az acélmű dolgozói elhatároz­ták, hogy naponta túlteljesítik a tervet. m A BORSOD VIDÉKI GÉPGYÁR­BAN is izzó hangulatú röpgyülést tartottak. Kiss József öntő ezeket mondotta: Mi a termelésben ránk váró feladatok maradék taten elvég­zésével akarjuk elősegíteni, hogy a két Rosenberg gyermek visszakapja szüleit. Én mint brigádvezetö vál­lalom, hogy multhónapi 132 százalé­kos teljesítményemet 140 százalék­ra emelem. 9 A MISKOLCI ÜVEGGYÁR röp. gyűlésén a dolgozók elhatározták: 120 százalékos havi tervteljesitéasel adnak méltó választ az amerikai kormánynak. Kopgyülésukroj tüta­Asb amerikai légierő bombázza Korea 'városait és Iái vált Phenjan (TASZSZ) Az amerikai légierő tovább bom­bázza Korea városait és falvait, — Dél-Phenan tartomány Kanszó és Phenvon megyéjének lakott helysé­ge! ellen az amerikai repülőgépek körülbelül négyszáz főként nagy űrméretű bombát dobtak. Június 2-ára és 8-ára virradó éjjel amerikai éjszakai vadászgépek és „B-26“ típusú bombavetőle gépfegy­verrel lőtték Phenjan lakónegyedeit. A gépfegyvertüznek áldozatai vau­nak. Conant amerikai főbiztos hosszas megbeszélést folytatott Adenauerral és Ollenhauerral Berlin (MTI) Conant, az Egyesült Államok nyugatnémetorsaági főbiztosa Wa­shingtonba való elutazása előtt hosszas megbeszélést folytatott Adenauer kancellárral, Ollenhauer- ral, a szociáldemokrata Párt jobbol­dali elnökével és Wehner szociálde- mdkrata képviselővel, a bonni pár­iámén.,. össznémet ügyekkel foglal­kozó bizottságának elnökével. Conant a megbeszélések alapján tájékoztatja majd Eisenhower el­nököt a bonni kormánynak és a szociáldemokrata „ellenzéknek“ Németország újraegyesítésével, a bermudai értekezlet feladataival és négyhatalmi értekezlet összehívásá­val kapcsolatos felfogásáról. Az amerikai főbiztos külön-külön tárgyalt az említett nyugatnémet' politikusokkal. A BRIT FILMIPAR VÁLSÁGÁRÓL A ,,Financial Times“ az angol filmipar egyre sú­lyosabb helyzetével foglalkozó egyik cikkében megálla­pítja, hogy az an­gol filmgyártásnak hathatósabb állami segélyezésre lenne szüksége. „Ha a kormány nem dolgoz ki gyö­keresen új politikát — írja a lap —, ükkor a brit film­ipar fokozatos össze­omlására lehet szá- mítani A cikk a továb­biakban hivatkozik az NFFC (Nemzeti Fünyfinanszirozó T ársaság) jelenté­sére, amely hang­súlyozta, hogy ,,a termelési költségek bizonyos elkerül­hetetlen megnöve­kedése ... a müzl­ié to gat ók számának csökkenése és amiatt, hogy az amerikai társaságok is jelentős hasznot, fölöznek le a fűm, támogatására létre­hozott alapbóla brit filmgyártás helyzete egyre ne­hezebbé válik. A „Financial Ti­mes“ ehhez a meg­állapításhoz azt fűzi hozzá, hogy a brit jilmgyártók ,, olyan helyzetben vannak, mint, aki koporsó­ban. fekszik''.

Next

/
Oldalképek
Tartalom