Észak-Magyarország, 1953. június (10. évfolyam, 127-151. szám)
1953-06-28 / 150. szám
A félévi terv maradéktalan teljesítésével alapozzuk meg a harmadik negyedév sikerét Ma is használj tik ki a jó időt9 arassunk idejében és gyorsan! Szerte a megyében nagy lendülettel íolyik a gazdag aratásért, az új kenyérért a nagy csata. A mezőcsáti járás dolgozó parasztjai máris szép eredménnyel dicsekedhetnek. Eddig 700 holdról aratták le az ősziárpát. Kiváló munkát végzett az emődi „Szabadságharcos“ termelőszövetkezet és Hejőbába dolgozó parasztsága. Az utolsó kalászig learatták árpájukat. Nap, mint nap fényesebb győzelmeket ér el a kenyércsatában a keselyűhalmi állami gazdaság. A cséplőbrigádok állandóan túlteljesítik tervüket, a gazdaság így érte el, hogy eddig már több mint 3 kazlat csépelt ki. A sárospataki járásban is csaknem minden községben folyik az aratás. Tegnap délig 123 holdról arattak le és az aratással egyidó- ben folyamatosan végzik a tarlóhántást a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok és az egyénileg dolgozó parasztok. Ma, vasárnap több községben kezdik meg a csép- lést, majd a beadási kötelezettség teljesítését. A sárazsadányi dolgozó parasztok ma reggel a búza aratását is megkezdik, s mint vállalták, elsőnek fejezik be a járásban. A mezőkövesdi járásban is gyors ütemben halad az aratás, eddig már közel 70 holdról arattak le. A termelőszövetkezetek a mezőkövesdi járásban is példát mutatnak, Az első gabonát a hazának ! Viss községben megkezdődött az ősziárpa cséplése. A dolgozó parasztok nagy lelkesedéssel, soha nem látott szorgalommal végzik a munkát. A cséplésnél a fiatalok, az asszonyok is szorgoskodnak, hogy községük mielőbb gabonát adjon az országnak. A községben már több holdon elvégezték a tarlóhántást és a dolgozó parasztok a maguk biztosította vetőmagból vetik a másodvetésü növényt. A sárospataki járásban egyhamar hire futott a vissi dolgozó parasztok nagyszerű munkája, de különösen az „ötéves Terv“ termelőszövetkezet példás munkájáról beszélnek a dolgozók. Ez a termelőszövetkezet, amely már elvégezte az ősziárpa aratását, megkezdte a cséplést, máris 10 mázsa 26 kilogramm gabonát vitt a begyüjtőhelyre. Joggal büszkék a vissi dolgozók, mert vállalásukat, adott szavukat becsülettel, példamutatással valóra váltották. DOLGOZO PARASZTOK! AZ 5 ÉVES TERVÉRT, A FALU FEL- EMELKEDÉSÉÉRT, A BÉKÉÉRT AZ ELSŐ GABONÁT A HAZÁNAK! A rakacai „Bástya“ vegyen példát a „Dolgozó“ tsz tagjaitól, gyorsítsák meg a növényápolást Csörgfi Etel, az alsózsolcai gépállomás irakiorosánaK felhívása Nekünk, traktorista lányoknak is példamutató munkával kell elősegítenünk a gyors és szem- veszjeség nélküli aratást, betakarítást. Azzal a felhívással fordulok hozzátok, hogy fokozzátok a tavaszi munkában elért eredményeket, az aratás, cséplés csatájában necsak teljesítsétek, de túl is teljesítsétek a tervet. Én az ongai „Uj barázda“ tsz- ben 1070-es cséplőgéppel fogok dolgozni. Alkotmányunk ünnepére vállalom, hogy nem 30, de 40 vagon gabonát csépelek el. Vállalom, hogy a csépléssel egyidő- ben 100 normálholdon végzem el a tárcsázást. Kérlek benneteket, harcoljatok ti is a gazdag aratásért, ápoljátok gépeiteket, teljesítsétek túl a napi műszaknormát. CSÖRGŐ ETEL traktorvezető. D ányászaink, kohászaink és építő* munkásaink nagyszerű harcot folytatnak a félévi terv teljesítéséért és túlszárnyalásáért, hogy jól felkészüljenek a harmadik negyedévre. Ezt a harcot sok kiváló eredmény jelzi, amelyek megszületéséhez hatalmas lendületet adott a Béke Világtanács budapesti ülése. Megyénk ipari és mezőgazdasági dolgozói tudják, hogy úgy harcolnak sikerrel a békéért, erősítik meg a béke- front ránk eső szakaszát, ha eleget tesznek a tervelőírásoknak, — mennyiségileg többet, minőségileg jobbat adnak drága hazánknak. Üzemi pártszervezeteink irányításával, szakszervezeti aktíváinknak most tovább kell fokozni a verseny lendületét, a műszaki vezetőkkel karöltve biztosítani kell a nemes vetélkedés további kibontakozását és a verseny nyilvánosságát. Ezt a nagy célt pártunk Központi Ve" zeíőségének június 5-i határozata végrehajtásával kell elérni. Kimondja a határozat, hogy ,,a versenynyilvánosság közvetlen irányítása, •biztosítása a szakszervezeti szervek föladata“. Az a kötelességünk tehát, hogy a versenyeredmények gyors és pontos értékelését állandóan a dolgozók elé tárjuk 9 ezzel segítsük a verseny iramának szakadatlan növekedését, az új és új munkasikerek elérését. Ili egyénk üzemi pártszervezetei, szak- szervezetei és műszaki vezetői úgy készülhetnek fel jól a harmadik negyed" évre, biztosíthatják a zökkenőmentes átmenetet, ha megfeszített erővel harcol" nak a júniusi tervek valóraváltásáért, tovább fokozzák július hónapban is a júniusi utolsó dekád lendületét. Igen sok tennivaló van még ezen a téren, annak ellenére, hogy értünk el bizonyos eredményeket. Több bányavállalatunk — mjnt például az onnospusztai, a som" sáfyi. a diósgyőri és a mucsonyi vállalat már befejezte féléves tervét. Márta- és Anna-bánya dolgozói június 15-én eleget tettek a féléves előírásnak s vállalták, hogy a hónap végéig 10.500 tonna szenet adhak terven felül a hazának és adott szavukat becsülettel teljesítik. Ózd bányászai megfogadták, hogy június 29-re befejezik a féléves tervet. A két borsodi széntrösztnek azonban vannak súlyosan lemaradt üzemei is, amelyeknek komolyan meg kell változtatni munkájukat, ha nem akarják, hogy szégyenkezzenek miattuk a megye dolgozói. Kohászati üzemeinkben is szép eredményekkel dicsekedhetnek egyes pyárrészlegek. — A diósgyőri elektroacélmü például a péntek délután megtartott békegyülésen jogos büszkeséggel jelenthette, hogy eleget tett a féléves tervnek- Ugyanakkor azonban kohászati üzemeink adóssága nem csökkent. Teljes erőfeszítésre van szükség, hogy pótolják a mulasztottakat. Á Lenin Kohászati Müvekben, de az ózdi gyárban is érezni kell a szakszervezeti aktíváknak és a műszakiaknak a nagy felelősséget a lemaradásért, a súlyos nyersvas- és acéladósságért. Diósgyőr és Ózd kohászai nem tűrhetik/el azt a szégyent, hogy adott szavuk csak ígéret maradjon a félév végén. Igyekezzen minden borsodi kohász olyan sikereket elérni, mint Gulyás Barna- brigádja a diósgyőri ,,Béke“-kohónál, amely a napokban 127.5 százalékos ragyogó győzelmet aratott, napi előirányzatán felül 35 tonna nyersvasat adott a hazának. Harcoljanak úgy a martinászok, mint a diósgyőri Nyikes Imre brigádja, vagy az ózdi XII. kemence kollektívája, amely pénteken is messze túlteljesítette napi előírását. Bprtőmunkásaink tekintsék példaképüknek a 29/2. Üt- és Vasútépítő Vállalat brigádjait, amelyek hősies küzdelmet folytatnak, hogy az új sajószögedi vasútvonalat határidő előtt 3 hónappal elkészítsékLe kell vonni a tanulságot mindazokból a hibákból, amelyeket az utóbbi hetekben elkövettünk. A z üzemi szakszervezeti szervek pél* dául — elsősorban a bányászati és kohászati üzemekben nem használták fel a felszabadulási hét és a választási béke- verseny kiváló tapasztalatait- Szakszervezeti aktíváink egy része még most sem foglalkozik a versenyszervezés munkájával, a bizalmihálózat sok helyen csak papíron van meg. Egyes üzemekben, — mint például ? diósgyőri nagyolvasztómü- ben az üzemi bizottság „objektív“ okokkal magyarázza az aktívák tétlenségét, azzal menti őket, hogy nagy részük vidékről bejáró dolgozó. Persze a valóságban nem ez a hiba, hanem az, hogy ,az üzemi bizottság elhanyagolja az aktíva- ítálózat mozgósítását. Igen sok kiváló j aktíva és bizalmi magárabagyatva dolgo* zik a terv teljesítése és túlteljesítése érdekében, mint a “Kilián“-kohónál Barát Flórián elvtárs. Számos jól dolgozó aktíva és bizalmi példamutatóan harcol a verseny erősítéséért, mint Mackó József, n diósgyőri martin I., II. és III kemencéjének bizalmija, vagy Bartók József az ózdi fír.omhengerde bizalmija. A diósgyőri öntőcsarnokban Veres József segíti a dolgozókat a tervteljesítésben. Mind több és több bizalmival találkozunk az üzemekben, akik valóban szervezői a munkaversenynek, amellett jól harcolnak a dolgozók jogos érdekeiért, a kollektív szerződések betartásáért. Így Sipos elvtárs, ^szerencsi cukorgyár bizalmija rendszeresen foglalkozik a hozzá beosztott dolgozókkal. Az építőipar és a vasút területén is számos jóldolgozó aktira és bizalmi működik. annak azonban olyan üzemi bizottságaink, amelyek nem ismerik legjobb aktíváikat s azok munkamódszereit, másrészt elnézik, hogy egyesek semmiféle szervező munkát nem végeznek. Ezek közé tartozik Sereg József, a Lenin Kohászati Müvek öntó'csarnokának bizalmija, aki elvállalta ugyan a megtisztelő feladatot, de semilyen szakszervezeti munkát nem végez. Üzemi bizottságaink segítsék, neveljék aktíváikat, gondoskodjanak arról, hogy állandóan erősítsék a versenyt. Ha üzemi bizottságaink előtt ezek a feladatok állanak, még fokozottabban kell törődni a versenyszervezéssel a területi bizottságoknak. A bányász területi bizottság azonban szintén nem ismeri aktíváit, nem követeli meg tőlük, hogy lenditői legyenek a versenynek. Súlyos hiba ez, amelyet minél előbb ki kell küszöbölni. Területi bizottságainknak minden erőt a féléves terv teljesítésére és túlteljesítésére kell összpontosítani s ennek keretében különösen nagy segítséget kell adni a lemaradt vállalatok szakszervezeti szerveinek. CÁ lyan lendületet kell adni ezekben J a napokban a versenynek, hogy minden percet a legjobban kihasználjunk a terv teljesítésé és túlteljesítése érdekében, elősegítsük adósságunk — elsősorban szén- és acéladósságunk csökkentését. A műszaki és fizikai dolgozóknak ös9ze kell fogni az egyenletes ütemű, grafikonszerinti termelés megteremtésére, fel kell használni a kimeríthetetlen értékű szovjet tapasztalatokat. Gondoskodnunk kell a megfelelő karbantartási munkálatokról, hogy az üzemzavarok miatti időkieséseket a legkisebbre csökkentsük s ezzel szabad utat nyissunk a verseny legszélesebb kibontakozása előtt. A műszaki előfeltételek megteremtésén kívül azonban biztosítani kell a verseny eleven nyilvánosságát, meg kell szüntetni az olyan hibákat, mint amilyeneket a diósgyőri martinban követtek elILfl argóczi István és Mertusz István elvtárs acélgyártók a diósgyőri acélműben például már a választási békeversenyben is nemes harcban állottak az elsőségért. Szép eredményeket értek el, de a martin üzemi bizottsága semmit sem tett a verseny értékelése és nyilvánossága érdekében. A diósgyőri martin üzemi bizottságának nagyobb segítséget kell adn* a brigádoknak. így Czöveg Gergely elvtárs az I. kemence brigádvezetője elmondja, hogy ők maguk is hibásak ugyan azért, hogy júniusi első dekádjukat csak 75 százalékra teljesítették. de felelős az üzemi bizottság is. Hiába mondották el, hogy nincsenek meg a tervteljesítés műszaki feltételei, semmit sem tett a helyzet megváltoztatására. Homoki elvárs üb. elnök meghallgatja a problémákat, de megszüntetésükre nem teszi meg a kellő intézkedéseket. A vállalat szakszervezeti bizottságainak nem szabad eltűrni az ilyen lélektelen, bürokratikus magatartást. Tudnia kill a szakszervezeti szervek minden egyes aktívájának, hogy felelős a tervért és harcolnia kell az előírás túlteljesítéséért. Értékes segítséget nyújtanak a harmadik negyedévre való felkészüléshez, a megnövekedett feladatok megvalósításához a tervismertető értekezletek. Szak- szervezeti szerveinknek gondoskodni kell ezek jó előkészítéséről, rajta kell lenniük. hogy a műszaki vezetők által elkészített terveket minden dolgozó megismerje. A tervek ismerete alapján tudják csak megtenni, a dolgozók vállalásaikat a következő versenyszakaszra. pel kel! karolni a különböző munkamozgalmakat, — a Loy-mozgalmat, a péntek-mogzalmat, az 550 órás gép- kihasználási mozgalmat, a Rőder-, Deák" A növényápolásban megyénk még mindig a szégyenletes 15. helyien kullog az országos versenyben. Jól harcol megyénk becsületéért a sátoraljaújhelyi, encsi, ricsei és a miskolci járás. Az ózdi járás gyenge eredménye azonban visszahúzza a megyét, még mindig utolsó a növényápolási munkában, a járás vez^-i megfeledkeztek arról, hogy az aratás- cséplés egész embert kíván, fokoaz aratással egyidőben végzik a tarlóhántást. Egerlövő, Borsodiván- ka és Széntistván község dolgozó parasztjai ma, vasárnap is aratják az árpát, hogy idejében megkezdhessék a búza aratását is, amely már-már kasza alá érik. A sátoraljaújhelyi járás Karos községében 17 DISZ fiatal segédkezik ma az aratásnál a „Micsurin“ termelőszövetkezet dolgozóinak. Dicséretet érdemelnek a ricsei járás dolgozó parasztjai, 138 holdról aratták le az ösziárpát és tegnap már megkezdték a rozs aratását is. Az aratási és cséplési munkában elért szép eredmények mellett azonban érthetetlen, mi az oka annak, hogy az edelényi, szikszói és (Tudósítónktól.) A rakacai „Bástya“ és „Dolgozó“ termelőszövetkezetben igen jól halad a növényápolási munka. Dicséretet érdemel a 88 éves Viszlai András, a „Bástya“ tsz tagja, aki nagy kora ellenére is jó munkát végez, példát mutat a fiataloknak. A napokban, amikor a termelőszövetkezetben értekezletet tartottak, Viszlai András is felszólalt. — Én már öreg vagyok — mondotta —, de örömmel és szívesen dolgozom, mert ma igazán magunknak dolgozunk. Gurinda György, aki szorgalmas munkával eddig már 140 munkaegységet keresett, vállalta, hogy vasárnap is dolgozik és nagyobb területen végzi el a kapálást, mint hétköznap, zott erőre lesz szükség, éppen ezért be kell fejezni a kapálástErről feledkezett meg Mikó Imre, a járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője. Gyúró Miklós tanácselnök és helyettese, Krisztián Józsefné elvtárs. Ébredjenek fel végre az ózdi járás vezetői, szakemberei, hiszen már ragyog a nap, megyénk egész területén folyik az aratási nagy csata. Ne húzzák vissza a megyét! a putnoki járásban még mindig nem kezdték meg az aratást. Elsősorban is a járások tanácselnökeitől és mezőgazdasági szakembereitől kérdezzük ezt, akik teljes mértékben felelősök a mulasztásért, a lemaradásért. Egyes szakemberek még mindig arra hivatkoznak, hogy nedves a föld, nem lehet dolgozni. Ez a káros nézet annál is inkább felháborító, mivel ezekben a járásokban az állami gazdaságok már aratnak és igen szép munkát végeznek. A lemaradt járások kezdjék meg az aratást, kövessék az élenjárók példáját, gondos, gyors aratással és csépléssel segítsék elő, hogy megyénk méltó helyre kerüljön a ga- bonabegyüjtési versenyben, és a Gazda-mozgalmakat, amelyek mind erőforrást jelentenek a harmadik negyedévi terv teljesítéséhez. A békeverseny lendületét tovább kell fokozni a harmadik negyedévben, arra kell törekedni, hogy ennek keretében tovább növeljük a sztabánovisták számát- Dolgozóinknak tudnia kell, hogy a verseny továbbfejlesztése, a tervek túlteljesítése, a nagy adósság Ictörlesztése elválaszthatatlan a béke magasztos ügyétől. — mindent el kell tehát követnünk a féléves tervek teljesítéséért, túlszárnyalásáért. a harmadik negyedévre való gondos, jó felkészülésérti Erre kérte fel a többi dolgozótársát is. A „Dolgozó“ termelőszövetkezetben Nagy Jánosné tűnik ki munkájával. Az esős idő ellenére is elvégezte a növényápolást, s már a káposzta kapálásánál segédkezik a szövetkezet kertészetében. A kimagaslóan szép eredményeket úgy érte el, hogy egyszerre négv sort kapált, kora reggeltől késő estig végezte a növény- ápolást. A szép eredmények mellett azonban hiba, hogy a „Bástya“ tsz dolgozói nem használnak ki minden órát és percet a növényápolásra, a múlt vasárnap nem dolgoztak. Vegyenek példát a „Dolgozó“ termelőszövetkezet tagjaitól, akik vasárnap is dolgoznak hogy az aratás megkezdéséig befejezzék a növényápolást. A FARKAS GÁBOR, AKIRE BÜSZKE \ DOLGOZÓ Mátyás Ferenc 3 holdas vissi dolgozóparaszt a megyében elsőként kezdte meg az ősziárpa aratását. Amikor szép termését, keresztbe rakta, nyomban megkezdte a farió- hántást és a másodvetést. Másodvetésként előcsiráztatott kukoricát vefeft. amely máris kinőtt, szépen fejlődik. Mátyás Ferenc dolgozóparaszt gyönyörű példáját mutatta a hazaszeretetnek. A cséplőgéptől teljesítette gabonabeadási előírását* a megyében elsőként 110 kilogramm gabonát vitt a begyűjtő helyre, adott a hazának Dolgozó parasztok! Kövessetek Mátyás Ferenc ragyogó példáját, végezzétek időben és szemveszteség nélkül az aratást, cséplést, s úgy teljesítsétek a gabonabeadást, mint ahogy azt az ország és megyénk minden dolgozója elvárja. CC7 Ä ifM A rVA D0DC7 ÄlT f sí"haká"^.vá,,o'tói! N P jiff ßLJjll Spl» 1 11 JfJII j|I iS jls H 11 £& jLjjjea, ||j ||| j s napos előnyt, 30 mázsára! több termést MJihJíJL\m.\i MI H* i rni 11 i[_,gl, iiKjf ” í.ijMlji ■ 1^^»«»■»»« jX.||6|V|olyam 150. szám _________________________________________Ara 50 fillér Miskolc, l»53 június 28, vasárnap_ A rxix.,: .... i' i.x_ i í mm ... •_ n H • ff. ff. -i í / 2 é