Észak-Magyarország, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-22 / 118. szám

ÍÍWek, 1963 május 22­ÉSZAKMÁGYARORSZÁG BE AKAROM BIZONYÍTANI, HOGY KIÉRDEMLEM A DOLGOZOK ELŐLEGEZETT BIZALMÁT Irta: GÁCSI MIKLÓS sztahanovista mérnök, Lenin Kohászati Művek nagyolvasztó-gyárrósziegének vezető ja RÁGALMAZOK KUDARCA... Nem <tudo.m elmondani, mit éreztem, amikor május 17-én az urnába ejtettem borítékomat. Nagyon jól tudtam: a sza­vazólapon. amelynek első helyét Kákosi Mátyás elvtárs neve díszíti, lejebb az én nevem is megtalálható. Valami hasonlót éreztem, mint amikor tavaly szeptem­berben fiatal mérnök létemre a Lenin Kohászati Müvek — akkor még Diós­győri Kohászati Üzemek-—nagyolvasztó gyárrészlegének vezetését rémbizták. A magyar vasgyártás egyik bázisát, benne öt eves tervünk legnagyobb alkotását, a „Bt ke“-kohót irányítani nem csekély felelősség. S ez a mostani megbízás még énnél is nagyobb felelősséggel jár. Képviselővé történt megválasztásom­mal az ország, a dolgozó nép helyes ve­zetéséből kell kivennem a részemet. Mint műszaki vezetőnek és mint kép­viselőnek egyaránt helyt kell állnofn. Becsülettel teljesítenem kell köteles­ségemet, ahogyan a munka élharcosai, köztük a diósgyőri durvahengermű ta­pasztalt főforrasatára, az édesapám is teszi, megbirkózva ezer nehézséggel. Egyszóval: kommunista módra kell belytáUanom. Mindenekelőtt a munkában kell bebizo­nyítani helytállásomat — jobban mint eddig. Tavaly az évi terv 421 tonnás túlteljesítésével értünk már el ered­ményt, de közismert tény, hogy idén az év elején és áprilisban is elmaradtunk. A felszabadulási hét, majd a választási békeverseny második szakaszának sike­rei sem takarhatják el, hogy eredmé­nyeinket még nem tudtuk megszilárdí­tani. fl szovjet faaasztalotck, máiisimefe következelessbä alkalmazása jelent csak megoldást számunkra. Éppen ezért most alaposan újra feldolgoztuk a szovjet tapasztalatokat. A végrehaj­tásra váró tennivalókat felelősökre bon­tottuk fel és műszaki osztályunk egy mérnökének egyedüli leiadatává tettük a szovjet módszerek bevezetésének ellen­őrzését. Eredmény máris mutatkozik. Bár- gyin elvtárs javaslatának megfelelően ,,arccal a nagykohó jelé“ fordultunk. Az állandó elegy biztosításának köszönhető, hogy a Béke-kolió májusban folyamatosan túlteljesíti előirányzatát. A szovjet tapasz­talatok felhasználásával csökkentjük a tervszerűtlen leállásokat. A Kilián- és a Ságvári-kohóknál heti másfél, illetve két­órás tervszerű leállást iktattunk be, amely idő alatt elvégezzük a gépek, a fel­vonópálya, az ércmérlegkocsik, hűtősze­re,fények és egyéb berendezések átvizsgá­lását, ellenőrzését, esetleges cseréjét. Karbantartómiinkánk megjavítása, cr gépé­szet és a kohászat jobb együttműködése továbbfejlődésünk fontos feltétele. Több műszaki intézkedést léptettünk életbe az elegydarabosítás a jobb man­gánérc gazdálkodás érdekében. Rakcsejev elvtárs egyik műszaki javaslatát megvaló­sítva, napi 60 tonna martinsalak többter­melést biztosítotttank. Ez az intézkedés a kohók és a rendelkezésre álló vagonkapa­citás kihasználása szempontjából egyaránt előnyös. Továllb folytatjuk a harcot a programszerű, termelés biztosításáért, ahol már jelentékeny eredményekről számolha­tunk be. Mindezzel és egy sor további műszaki intézkedéssel kívánunk hozzájárulni elma­radásunk pótlásához. A műszaki intézke­dések azonban egymagukban nem hoznak — nem is hozhatnak — tartós eredmé­nyeket. A siker elsősorban a dolgozókon, a műszaki elgondolások végrehajtóin mú­lik. Mint képviselőnek országos méretek­ben, mint gyárrészlegvezetőnek gyári szinten nagyobb gondot kell fordítanom az emberek fejlesztésére. Korábbi olvasz­tár- és léghevítő-képző tanfolyamaink eredményével nem vagyok elégedett. Az eddigi tapasztalatokat felhasználva, hibá­inkon okulva magam veszem kézbe a szakmai képzés fontos ügyét. A közeljövőben — kötelező részvétellel — művezető továbbképző tanfolyamot indí­tunk. A tematikát személyesen dolgoztam át s a szaktárgyakat Kókai főmérnök elv­társsal és Réti elvtárssal, a műszaki osz­tály vezetőjével együtt magunk tanítjuk. A leadott anyagot, amely az indítások, le­állások, a technológia minden fontos kér­dését tartalmazza majd, kézi szakkönyv formájában is kiadjuk. A négyszáz órás tanfolyamtól komoly eredményt várunk. Á munkaverseny, a Sztshánov-mozgalom jobb támogatásának jelentősége vélemé­nyem szerint azonos az előbbi kérdések­kel. A közelmúlt versenvszakaszokban meggyőződhettem arról, milyen tartalék rejlik a versenyben, a műszakiak jobb együttműködésében a pártbizottsággal, a szakszervezettel, a dolgozókra való tény leges — és nem formális! — támaszko­dásban. Szemem láttára fejlődött fokoza­tosain az élenjárók közé a felszabadulást hét és a választási békeverseny ,,csatái­ban“ a Zakhar ifjúsági brigád és a Gácsi- brigád. A Székely ezállóporos brigád — amelynek olvasztár brigáddá nevelése köz­vetlen célkitűzésünk — olyan segítséget nyújtott a munkában, amely nélkül szó sem lehetett volna az elért eredmények­ről. A verseny támogatáséról a választási békeverseny után sem mondhatunk le egy percre sem. Jól megjegyeztem Efanov i (dvtärenak, a Szovjet Kohász Szak szerver zet nálunk járt elnökének figyelmezteté­sét arról, hogy a műszakiaknak nemcsak várniok kell a verseny segítségét, hanem adminisztratív és műszaki vonatkozásban segíteniük kell a versenyt, mindenekelőtt azzal, hogy maguk is résztvesznek abban• Mim a dolgozó nép képviselője, most még nagyobb feSe’őssésel érzek azér». hogy a dolgozók szigorúan megtartsák a munkavédelmi előírásokat, amire a kohók­nál különösen nagy szükség van. Ez sok­szor kemény harcot kíván a megrögzött szokásokkal, a régihez való ragaszkodással, a könnyelműséggel. Bűn azonban meg­kerülni ezt a harcot. Bodor András sze­mélyében egy mérnököt bíztunk meg e harc vezetésével. A munkavédelmi utasí­tások végrehajtáséra néhány hete határ­időket állapítunk meg és megnevezzük azokat, akik felelősek az intézkedések végrehajtásáért. így most már megjelelő szigorral őrködünk a törvény érvényesíté­sén: legfőbb érték az ember. Értünk is el számottevő eredményt. Egész fejlődő szocialista iparunk szem­pontjából oly fontos munkahelyünkön fokozott Sberségre is szükség van. Nem egyszer győződtünk meg arról, hogy az ellenség ügynökei megkísérlik kártevéssel gáncsolni kohóink munkáját. Elsősorban nekem kell éberebbnek lennem, felfigyel­nem a ,,véletlen“ hibákra. A Ságvári-kohó egyik műszakjában érthetetlenül elszapo­rodott vízbetöréses üzemzavaroknál is csak a választási békeverseny során lepleztük le az aljas szabotázst, amikof már kiáltó volt a helyzet- Hegyi László volt vízügye­letes lakatos hamis jelentéssel iélreveze- tett bennünket, utasítás ellenére szám­szándékkal nyitvahagyta a körvezeték víz­csapját, ami az adott esetben nagy kárt és veszélyt jelentett. Dolgozóink vezették ki a gyárból a söpredéket, akiről utólag bebizonyosodott, hogy az ellenség vesze­delmes megbízottja. Csak néhány legfontosabbat emelhettem A csobádi gépállomás dolgozói nagy lendülettel végzik a gépjavítási munkákat. Novák Árpád üzemi ko. vács egy műszak alatt 110 darab ekevasat élezett meg. A gépállomás szerelői becsülettel teljesítették a vá lasztás tiszteletére tett vállalásukat. Farkas László szerelő brigádja a vállalt 2 darab cséplőgép javítását már május 16-ra befejezte. A vattai állami gazdaság dolgozói az andráshidai állami gazdasággal folytatott versenyben újabb kima­gasló eredményeket értek el a vá- lasztás óta. 21-én 600 holdon befe­jezték a lucerna első kaszálását. — Fekete Sándor traktorvontatású ka­szálógépén naponta 180 százalékra teljesítette tervét. Hasonló eredmé­nyeket értek el még Polina Ernő, aki 183 és Valkó János traktoros, aki 21-én 200 százalékban teljesítette na­pi tervét. Hatvan holdon befejezték már a Az ongai állami gazdaság dolgozói is csatlakoztak az andráshidai állami gazdaság állattenyésztőinek felhívá­sához. A választás után fokozott erő­vel lolytatják a harcot a vállalások teljesítése érdekében. Id. Kovács Já­nos és Szaniszló János már komoly eredményeket értek el eddig is. A fejési átlagot 9 literről 13 literre emelték. Megfogadták, hogy a szov­jet zoóteclmikai módszerek alkalma­zásával eddigi eredményeiket még tovább növelik. A sertéshizlaló brigád tagjai közül Némethi Jenő és id. Szőlősi János sertéstenyésztők egyre nagyobb ered­ményeket érnek el a hizlalásban. Né­ki a sok feladat közül, amely képviselővé történt választásom után fokozottan hárul rám. Jól tudom, nemcsak a Lenin Kohá­szati Művek, mégcsak nem is Borsod megye, hanem egész szabad hazánk dol­gozói választottak képviselőül- Bizonyos, hogy nem felelhetnék meg a megtisztelő megbízásnak, ha önmagamat tovább nem fejleszteném. A marxizmus leni’nizmus ismeretében éppúgy, mim a szakmai^ el­méletben. Műszaki tudásomat aspiráns: színvonalra kívánom fej,eszteni. Célom, hogy több olyan munkával is szolgáljam dolgozó népünket, tanuló ifjúságunkat, mint amilyen volt korábban írott .,Tüze­léstan“ könyvem, amelyet jelenleg tan­könyvként használnak az országban. Bo'dog örömmel löli el a tudat, hogy egy olyan országgyűlés tagjául vá­lasztottak meg, amelynek nagyszerű köte­lessége lesz, hogy törvénnyé emelje a pártunk által fő vonásaiban máris kidol­gozott második ötéves tervet. Azt hiszem természetes, hogy a sok hatalmas alko-tas közül különösen közel áll a szívemhez a rekonstrukció keretében épülő új nagy- kohónk, a „Béke“-kchó párja, amelynek szintén „Béke“ Mílna a legszebb és ig»- zabb neve. Erről a szóról mindenkor újra eszenibejut nagy felelősségem: a három­éves Marikám boldog, biztos jövőjéért érzett felelősség éppúgy, mint az, amely- lyel választóimnak, a dolgozó nép egészé­nek tartozom. A Lenin Kohászati Müvek nagyolvasztó gyárrészleg dolgozóinak nevében ígéretet tehetek, hogy megjavítjuk munkánkat, a vas ezertonnáival járulunk hozzá a béke megvédéséhez. Májusban es júniusban legalább 3800 tonnát pótolunk elmaradá­sunkból, amelynek az év végére híre hamva sem maradhat. Bebizonyítjuk, hogy méltóak vagyunk a nagy Lenin nevének viselésére. Én magam, részvételemmel eb­ben a harcban, azt is be akarom bizonyí­tani, hogy kiérdemlőm a dolgozók elő­legezett bizalmát. Kóta László brigádja a vállalt 4 aratógép javításán kívül még 3 da­rab új aratógépet szerelt fel és ho­zott üzemképes állapotba, a vállalást május 14-re teljesítették. Nagy Ferenc kazalozó javitóbri- gádja május 16-ra a vállalt 9 , darab kazalozó javítása helyett 10 darabot javított ki. dohány plántálását is. A dohányker­tészet munkacsapatának tagjai vala­mennyien párosversenyben egymással végezték a munkát. Első lett Dorogi Irén 174 százalékos teljesítésével. — Utána, következnek Tasnádd Erzsébet 166 és Gulyás Erzsébet 165.1 száza­lékkal. A tehenészetben a 8 literes átlag­ról 8.2 literre növelték a hozamo.t. A versenyvállalás óta 1.8 literrel emel­ték már a fejési átlagot. Túsza, Mar­git 111, Kozák Piroska pedig 110 szá­zalékban teljesítette vállalását.. methi Jenő a hizlalásnál már elérte a darabonkénti napi 50 deltagranimos súlygyarapodást és a 22.5 százalékos daraértékesítést. Vállalását ezzel már 70 százalékban teljesítette. Id. Szóllősi János, aki vállalta, hogy napi 70 dekagrammos súlygyarapo­dást ér el és 21 százalékos daraérté­kesítést, már elérte a napi 60 deka­gramm súlygyarapodást, s a 25 szá­zalékos daraértékesitést. Az ongai állami gazdaság állatte­nyésztői a szovjet módszerek széles­körű alkalmazásával továblj küzde. nek az elsőbbségért. Óráról órára újabb leleplező tények kerülnek nyilvánosságra a római, ku­darcba fúlt, provokációs kiállításról. Már jelentettük, hogy a „Túl a vasjüg- gönyörí'-kiállítást azért rendezték meg az olasz kormány és az olasz hatóságok védnöksége alatt, hogy a választások előtt propagandakampányt indítsanak a szocializmus országai, köztük hazánk ellen. A nagy garral . beharangozott, a Róma utcáin lángvörös színnel és pók­hálóval övezett plakátokon hirdetett ki­állítás azonban mint annyi más keresz­ténydemokrata propagandafegyver — visszafelé sült el • . ■ Az „II Messaggero“, az olasz kormány félhivatalos lapja, május 9~én még így írt: „A kiállításban éppen az a szép, hogy amikor a puszta tényekre csök­kentjük tartalmát, megfosztva látványos részétől, még akkor is cáfolhatatlan tényekkel szól. . .“ Nos, ezek a „cáfol­hatatlan“ tények egymásután dőlnek meg. Először is kiderült, hogy a ,,vas­függöny mögötti“ rab szocialistát értel­miségit és papot nem másutt, mint Róma utcáin vették fel• Azonban a többi ,.vasfüggöny mögötti típus“ is hasonló eredetű.- Az ,,Unita“ például megírta: Bárki felismerheti annak a barna és bajuszos .,kőművesnek“ fény­képében, aki papírsapkával a fején és kalapáccsal a kezében a kiállítás be­járatánál látható, Giovan-Battista Arista urat, a Rádióujság egyik legismertebb bemondóját. Ugyanígy a nyomorgó gyer­mekekről készült fényképek Kóma kül­városaiban készültek, a szovjet parasz­tok nehéz helyzetét bemutató fotográ­fiák pedig bármelyik újság archívumá­ban fellelhetők — a délolaszországi dossziéban. Ve hasonlóképpen jártak a kiállítás rendezői a többi „szenzációs“ dokumen­tumokkal. Kiderült, hogy hamisítványok azok a rosszminöségü ingek is, amelye­ket mint a népi demokratikus orszá­gokban készült árucikkeket mutattak Vre. Ráadásul a gondatlan rendezők bennej ele jették az ingek belsejében a francia védjegyet, sőt a francianyelvű felírást is: „Ne se retrecit pás“ (nem ugrik össze).A kiálításon szerepelt egy üvegszekrény, amelyben a népi demo­kráciákban betiltott könyveket mutattak be, köztük Grimm és Andersen meséit, az Ali baba és a negyven rabtő című mesét, a Don Quijote-t és számos más könyvet. Ezeket az otromba rágalmakat (Tudósítónktól.) Tavaly ilyenkor nagy volt a kap­kodás, a szervezetlenség a kenézlöi „Dózsa“ termelőszövetkezetben. Mun­kaerőhiányról panaszkodtak, de nem vette észre a vezetőség, hogy a tsz. ben a családtagok nem mindegyike vesz részt a közös munkában. El is késtek alaposan a növényápolással, melynek kárát mindannyian saját bőrükön érezték a zárszám adáskor. A tavalyi tapasztalatokból tanulva még a tél folyamán megkezdték a munkacsapatok, brigádok szervezé­sét. Minden családtagot bevontak a munkába. A tsz tagjai rendszeresen resztvettek a pártoktatásban. A jó nevelőanunka hatása érződik a tsz. tagok minden tevékenységén. Kora tavasszal terv szerint a. földet brigádokra, munkacsapatokra, majd egyénekre osztották. Egymással pá­rosversenyben határidő előtt elvetet­ték a gabonafélékéit, időben fejtrá­gyáztak. Kihordták a trágyát a ka­pások alá. A jól előkészített talajba korán megkezdték a kapások ülteté­sét. A felszabadulási héten terven felüt 15 hold gyümölcsöst ültettek be és 3 különösen könnyű volt leleplezni: a de­mokratikus sajtó leközölte a „tilos“ könyveknek a népi demokráciákban meg­jelent legújabb kiadásait. A kiállítás egyik „nevezetessége“ az a síri, „vasjüggönyöntúti“ hang voll, amely monoton hangon suttogta: „Vi­gyázz, mert megfigyelnek!“, s más ha­sonló „eredeti, vasfüggönyömön“ mon­datokat. Jellegzetes epizód történt azon- ban. ugyanaz a lung, amely ezt sut­togta, egyszerre felkiáltott a hangszóró­ban: „Aki egy aranyórát talált, vigye azonnal a kiállítás rendezőségéhez•“ A kiállítás látogatói nagy nevetéssel álla­pították meg, hogy milyen gyors az át­menet az „ottani“ világból az „itteni­be“, mások pedig felkiáltottak: ,,Vi­gyázzunk a pénztárcára is, hiszen biz­tos, van itt néhány kereszténydemokrata politikus!“ Nevetség kíséri, azokat a képeket is, amelyek a népi demokráciák „háborús“ készülődéseit mutatták be. Kiderült pél­dául, hogy az a kép, amely a Német Demokratikus Köztársaság népi rendőr­ségének „kegyetlenkedéseit“ ábrázolja, tényleg megtörtént cselekményt muta­tott be, csakhogy a szereplői nem népi rendőrök, hanem Adenauer pribékjei. A kiállítás napról napra nagyobb bot­rányba, kudarcba és nevetségbe fulladt. Többszáz látogató ment el a kiállításra, kezében az „Unitá“-tal és jól mulatlak az eredeti dokumentumok hamisságán• A kiállítás bejárata előtt egyébként a kommunisták két faliújságot állítottak jel, amelyeken szintén közzétették a ha­misításokat, a következő felirattal: „A kereszténydemokraták megkísérlik, hogy korrupciójuk gyalázatát hazugsággal és rágalommal borítsák le“ A faliújságok körül nagy tömegben gyűlnek össze Ró­ma dolgozói. A jobboldali sajtó is kénytelen figye­lemreméltó beismeréseket tenni. Az In- formitalia hírügynökség „igazi szeren­csétlenségnek“ nevezi, hogy rájöttek a drága pénzen elkövetett csalásokra. Az „11 Tempo di Milano“ megjegyzi: „Olyan kiállítás ez, amely több mint százmillióba kerüli és amelynek az ered­ménye az, hogy — ha ma lenne a válasz­tások napja — az állampolgárok több­ségét arra bírná rá, hogy természetes reakcióként a kommunistákra szavaz­zon.“ így fulladt nevetségbe a rágalmazók provokációja Rómában. holdnyi területen erdősávok létesítet­tek, mellyel védik földjeiket a futó­homok ellen. Ilyenkor tavasszal egyik munka a másikat éri. Alig fejezték be az ültetést, máris hozzákezdtek a növényápoláshoz. Nagy lendületet adott a munkának a választási béke­verseny, az asszonyok is kitettek magukért. Most is igen élénk vetél­kedés folyik köztük, özv. Pénzes Já- nosnénak még a leánya is segített, pedig nem is tsz-tag. Példamutatóan kiveszi részét a munkából a tsz elnök felesége, . Szabó Andrásné is. Vasár- naponkint férjével együtt dolgoznak, nehogy lemaradjanak a csoportta­gok mögött. A lelkes, jól szervezett munkának meg is van az eredménye, A* járásban elsők között végezték el az acatolást, a cukorrépa, a mák sarabolását. Már egyelik a cukorré­pát, s megkezdték a napraforgó első kapálását. Szorgalmasan dolgozik a kertészeti brigád is. Bori Pál brigádvezetö 5 hónapos kertészeti iskolát végzett. —, Nagyszerűen alkalmazza a tanulta­kat. Jól megszervezett munkával, egy, nap alatt 8000 palántát ültettek ki. Munkájuk eredményét, a kertészet első termékét, 400 kiló spenótot már piacra vittek. Rövidesen piacra kerül a korai káposzta is. A csoport tagjai becsülettel telje­sítették a választások tiszteletéi'® tett felajánlásaikat. A Népfront győ­zelme arra lelkesítette a tagságot, hogy megfogadja: további szorgal­mas munkával, a növényápolás ide­jében valö elvégzésével még szebb eredményeket ér el. A kenézlöi „Dózsa“ tagjai tanultak az elmúlt esztendő hibáiból. Bevon­ták a hozzátartozókat is a murisá­ba. Jó eredményeiknek ez is az egyik „titka“. Mosit valamennyien azért dolgoznak, hogy adott szavukat való­ra váltsák, s biztosítsák a bö ter­mést, a magasabb jövedelmet, a Nép­front programjának megvalósulását. RUBICSEK LÁSZLÓ, DUCSAI ISTVÁN brigádvezetö. AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK KONDOR SÁNDOR a bodroghalmi állami gazda­ság fcjőgnlyása felajánlását 115 százalékban teljesítette. NOVÁK ANDRÁS a bodroghalmi állami gazda, ság sertésgondozója a reábi- zott 225 darab kismalacot hiánytalanul felnevelte. KARTUS EÁSZEO a Zempléni Ásványbánya Vállalat sztahanovista üzem. vezetője a ..bányászat kiváló dolgozója“* FERENC JÓZSEF a Zempléni Ásványbánya Vállalat sztahanovistája a , »bányászat kiváló dolgo­zója/4 Elv műszak alatt 110 ekevasat élezett meg Novák Árpád a csobádi gépállomás kovácsi A vattai állami gazdaságban 600 holdon beíejezték a lucerna első kaszálását A választan óta 9 literről 12 literre növelték a fejési átlagot as ongai állami gazdaság tehenészei S baktatták! gépállomás minden traktorosa 109 százalékon felül teljesítene tavaszi talajmunka tervét A baktakéld gépállomás dolgozói becsülettel telje­sítették a választás tiszte­letére tett felajánlásukat. A ..Beloiannisz“-brigád lovászi talaj munka tervét 275 százalékra teljesítette, A választás tiszteletére vállalta 3 darab cséplőgép kijavítását, ezzel szemben a brigád 5 dardbot javí­tott. ki. tője Dsupin András tavaszi tervét 272 százalékra tel~ jesítelte, a cséplőgép jár vitása terén tett vállalását határidőre elvégezte. Sza­bó István traktoros, a tar vaszi munkákban 420, Ber­dő r Vince 312, Berdár János 310 százalékot ért el. A gépállomáson egyet­len dolgozó sincs, aki a tavaszi talajmunka tervét 100 százalékon jelül ne teljesítette volna, A gépjavítási munkák végzése mellett a gépállo- más dolgozói már jól fele készültek a nöiényápolási munkákra is, a választási békeverseny lendületével hasonló eredményeket afearnak elérni a növény­ápolásban is. ROMJA TI FERENC ÁMG igazgató, Baktakék A „Dózsa“’brigád veze­ü választási békevsrseny lendületével, a családtagok bevonásával dolgoznak a kenézlöi „Dózsa“ tagjai

Next

/
Oldalképek
Tartalom