Észak-Magyarország, 1953. május (10. évfolyam, 102-126. szám)

1953-05-26 / 121. szám

2

eszakmägvärorszag

Kedd, 1953. május 3«.

A JELENLEGI NEMZETKÖZI HELYZETRŐL

A „Pravda“ szerkesztőségi cikke

és biztonsága összeegyeztetésének“ ügyé'

A „Pravda“ május 24-i száma „A jelentési nemzetközi helyzetről“ címmel egészoldalas szerkesztőségi cikket közöl. Alábbiakban közöljük a szerkesztőségi cikk teljes szövegét:

Az utóbbi hónapokban minden országban nagy érdeklődés nyilvánul meg azok iránt a lépések iránt, amelyeket a vitás nemzetközi kérdések rendezése érdekében foganatosítanak. A jelenlegi körülmények között ez természetes.

Senki sent’ tagadhatja, hogy széles nemzetközi körökben erősödnek a nemzetközi viszonyokban tapasztalható feszültség megszüntetését célzó törekvések, A vitás kérdések megoldása útján tett minden lépés csökkentené a háborús veszélyt, elősegítené a népekre nyomorúságot hozó fegyverkezési hajsza beszüntetését, meg" könnyítené sokmillió ember helyzetét- És viszont, a nemzetközi helyzetben mutat" kozó feszültség fenntartása a háborús előkészületek további fokozását jelenti, a katonai kiadások további növekedését, az adók további emelkedését, amelyek súlya mindenekelőtt a néptömegek vállára nehezedik.

Ilyen körülmények között bármely ország kormányának nemzetközi téren megtett minden újabb lépését figyelmesen tanulmányozzák nemcsak kormánykörökben, hanem a legszélesebb körökben isKöztudomású, milyen figyelemmel és rokonszenvvel fogadták a szovjet kormány vezetőinek nemrég tett nyilatkozatait arról, hogy a Szovjetunió kész az érdekelt országok kölcsönös megegyezése alapján megoldani a vitás vngy megoldatlan nemzetközi kérdéseket. Ezek a nyilatkozatok megszilárdították a népekben azt a hitet, hogy lehetséges a megérlelődött nemzetközi problémák rendezése, a népek ugyanis tudják. hog\ a szovjet kormány nyilatkozatai soha nem térnek el valóságos szándékaitól.

Az is köztudomású, hogy a béke meg" őrzésében érdekelt emberek békeszerető megnyilvánulásként fogadták Eisenhower elnöknek áprili ■ 16-t nyilatkozatában elmondott azon szavait, hogy a vitás kérdések közül, „legyenek azok nagyok vagy kicsinyek, egyetlenegy sem megoldhatatlan, ha megvan az óhaj minden más ország jogának tisztcletbentartására“ és hogy „az Egyesült Államok hajlandók igazságos részt vállalni magukra“ a vitás nemzetközi kérdések megoldásában, jóllehet Fisenhowernek ugyanebben a nyilatkozatában voltak más olyan mozzanatok is, amelyek semmissé tették e szavak pozitív jelentőségét. Most meg kell állapítani, hogy. Eisenhower május 20-i újabb nyilatkozatában nyoma sem maradt ennek á békeszerető megnyilvánulásnak, nem is szólva a tettekkel való alátámasztásról. Teljesen érthető. hogy Churchillnek, Nagy-Britannia miniszterelnökének nemrégiben tartott alsóházi beszéde, amelyben a nemzetközi élet számos égető kérdését érintette, valamint a beszéddel kapcsolatos vita nemcsak Angliában vonta magára a figyelmet, hanem messze annak halárain túl is.

A brit miniszterelnök sok tekintetben támogatta az Egyesült Államok kormányának álláspontját. Beszédében azonban az is visszatükröződött, hogy eltérés van néhány elsőrendű fontosságú kérdésben Nagy-Britannia és az Egyesült Államok állásfoglalása kozott.

Churchill beszédének jelentős részében Nagy-Britannia és a Szovjetunió viszonyával foglalkozott. A Szovjetunió közvéleménye az e tárgyról mondottakból nem fogadhat el mindent bírálat és komoly ellenvetések nélkül. Most azonban mindenekelőtt nem arra fontos rámutatni, amiben eltérünk Nagy-Britannia miniszter- elnökétől. pontosabb kidomborítani azokat a mozzanatokat, amelyek előmozdíthatják vitás nemzetközi kérdések rendezését a népek békéje és biztonsága érdekében.

Churchill beszédében vannak olyan álli" tások, amelyek az angol nép béketörekvéseit tükrözik és azt bizonyítják, hogy NagyBritannia miniszterelnöke reálisan értékeli a jelenlegi nemzetközi helyzet néhány lényeges mozzanatát. Ezeket a megállapításokat helyesléssel fogadták a béke megőrzésében érdekelt széles társa* dalmi körök. Ugyanakkor e megállapítások ellen — különösen az Egyesült Államokban — kirohanásokat intéznek azok a körök, amelyeknek különös érdeke fűződik a nemzetközi viszonyok jelenlegi feszültségének fenntartásához.

Figyelmet érdemel Churchill következő kijelentése: „Nem hiszem, hogy megoldhatatlan lenne Oroszország biztonsága és Nyugat-Európa szabadsága és biztonsága összeegyeztetésének rendkívül komoly problémája,“ Ez a kijelentés szükségképpen együttérző visszhangot váltott ki azoknál az embereknél, akik valóban a megérlelődött nemzetközi problémák rendezésére törekszenek, akik gyűlölik a népeknek — különösen a jelenlegi körülmények között — felmérhetetlen nyomoróságot okozó háborút. Churchill említett kijelentése országunkban magára vonta a figyelmet, mint kellő időben tett lépés a jelenlegi nemzetközi helyzetben.

Amikor a miniszterelnök a Szovjetunió és a nyugatcurópai országok „biztonsága összeegyeztetésének“ lehetőségéről nyilatkozott, természetesen faját országának érdekeit tartotta szem előtt. Ugyanakkor nem kétséges, hogy az a politika, amely Anglia nemzeti érdekeinek, másfelől a béke fenntartása és a nemzetközi együtt* működés megszilárdítása érdekeinek ösz- Ezehangolására irányul, a Szovjetunió és

a többi békeszerető nép megértésével és támogatásával találkozik.

Churchillnek az a megállapítása, amelyet a Szovjetunió biztonsága és Nyugat- Európa biztonsága összeegyeztetéséről tett, annál nagyobb jelentőségű, mivel a brit miniszterelnök e kérdés felvetésével nemcsak a Nagy-Britannia és a Szovjetunió közötti viszonyt érinti, hanem a béke fenntartásának és megszilárdításának egész problémáját is.

A jelenlegi nemzetközi helyzetei a rendezendő problémák nagyfokú bonyolultsága jellemzi és tz arra kötelez, hogy kellő megértéssel viseltessünk azok iránt, akik úgy vélik, hogy az összes vitás és meg' oldatlan problémák egyszerre való megvitatását és megoldását célzó kísérletre kudarc várna. Az előrehaladás olyan égető kérdések rendezése terén,, amilyen a koreai háború kérdése vagy Németország kérdése, előmozdíthatná a jelenlegi nemzetközi helyzet feszültségének megszüntetését, előkészíthetné a talajt más problémák megoldására is. Nyilván a nemzetközi problémák rendezésének ilyen módjára gondolt Churchill is, amikor kijelentette: „Hjba volna azt gondolni, hogy semmit sem lehet rendezni Szovjet-Orosz- országgal, ha — vagy amíg — nem kerül rendezésre minden. Két vagy három nehézséget jelentő mozzanat rendezése eredmény volna minden békeszerető or-zág számára.“ Az egyik legfontosabb nemzetközi kérdés, amelynek békés rendezéséhez minden ország népeinek érdeke fűződik, a koreai kérdés.

Köztudomású, hogy a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság diplomáciai kezdeményezése, amelyet a Szovjetunió támogatott, reális lehetőségeket nyitott meg a koreai fegyverszünet megkötése és a koreai háború beszüntetése előtt.

A Koreában létrejött megegyezés alapján máris megtörtént a beteg és sebesült hadifoglyok kicserélése. Április 26-án Panmindz=onbar- újra megkezdődtek a tárgyalások az összes hadifoglyok haza" telepítéséről- A kínai-koreai fél javaslatai, és különösen május 7-i legutóbbi javaslata =— amint ez minden elfogulatlan ember előtt nyilvánvaló — megadják a kellő alapot a fegyverszünet megkötése útjában álló utolsó kérdés gyakorlati megoldásához, következésképpen, a koreai háború megszüntetéséhez.

Churchill a koreai-kínai fél javaslatának türelmes és együttérző megvizsgálása mellett foglalt állást. Kijelentette: „Nem ismerek most olyan okokat amelyek arra a feltevésre késztetnek, hogy ezek nem szolgálhatnak megegyezés alapjaid.“ Cliur chilinek ez a kijelentése, valamint több képviselő alsóházi nyilatkozatai, amelyben élesen bírálták az „ENSZ-parancsnokság- nak“ a panmindzsoni társulásokat fékező képviselőit, azt tükrözték, hogy az angol társadalom minden rétegében fokozódik az elégedetlenség a koreai kérdés rendezésének elhúzódása miatt. Plienjan és mis koreai városok és falvak, valamint Antung és néhány más kínai város folytatódó vadállati bombázása éppen úgy, mint Harrison amerikai tábornoknak a pan- mindzsoni tárgyalások megszakítására irányuló állásfoglalása, jogos felháborodást és tiltakozást vált ki mind Angliában, mind más országokban. Nehru indiai miniszterelnök az indiai parlamentben nemrég tett nyilatkozatában rámutatott arra, hogy Harrison álláspontja nyilvánvalóan ellentmond annak a határozatnak is, amelyet a múlt év végén hoztak az ENSZ" ben a koreai hadifoglyok kérdésében. Nehru egyenesen kijelentette, hogy a koreai-kínai fél javaslatainak „a tárgyalásoknak — és reméljük, a probléma megoldásának alapján’ kell szolgálniok“- A panmindzsoni tárgyalások ennek ellenére — Harrison álláspontja következtében — újból lefékeződtek.

Ebben a helyzetben teljesen érthető a panmindzsoni tárgyalások menete miatt tapasztalható határozóit elégedetlenség, amelyet Attlee, a labouristák ismert vezére juttatott kifejezésre az alsóházbanChurchill beszédében különleges helyet foglalt el a német probléma, amelyet méltán nevezett „Európa domináló problémájának“, l)e, Ita ez valóban így van, ebből az következik, hogy Churchillnek a német problémával kapcsolatos és beszédében kifejlett felfogása különös jelentőségre tesz szert. Churchillnek e kérdésre vonatkozó felfogása azonban semmi* képpen sem tekinthető az említett ,,domináló“ nemzetközi probléma rendezésére irányuló tényleges törekvés kifejezésének.

Mindenekelőu figyelemre méltó az a tény, hogy Churchill nem is tartotta szükségesnek megemlíteni a jaltai nyilatkozatot és a potsdami határozatokat, ame* lyek kidolgozásában ő maga is részt veit és amelyek megformulázták a német kérdés tényleges rendezésének legfontosabb elveit az egységes Németország, mint békeszerető, demokratikus állam megteremtésének alapján.

A fentemlitett nemzetközi okmányok történelmi jelentősége az, hogy bennük kifejezésre jut a nyugati hatalmak és a Szovjetunió között a német kérdésben a háború idején elért és közvetlenül a háború befejezése után megerősített politikai összehangoltság és konkrét szerződéses megegyezés. Ebben az értelemben az említett megegyezések, amelyek előírjak Németország, mint békeszerető és demokratikus állam egyesítésének elősegítését, a legfontosabb eredmények „Oroszország biztonsága és Nyugat-Európa szabadsága

ben.

Most is feltétlenül érdekelni fog ben* ltunkét, mennyire fognak megfelelni Nagy- Britanniának a nemzetközi viszonyok területén a miniszterelnök beszéde után foganatosítandó lépései azon megegyezések alapelveinek, amelyek alatt ott állnak a nagyhatalmak aláírásai és mennyire mozdíthatják elő a közöttük megkötött új megegyezések a népek békéjének és biztonságának megszilárdítását. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban arról tanúskodnak, hogy a vitás és megoldatlan kérdések rendezését az a politika akadályozza, amelynek keretében a nyugati hatalmak egyoldalúan elvetik a megkötött megegyezéseket. Nem vonható kétségbe, hogy az egész jelenlegi nemzetközi helyzet merőben más képet mutatna, megszűnnék jelenlegi kiéleződöttsége és le; szüllsége, ha megvalósították volna a nagyhatalmak között a legfontosabb nemzetközi kérdésekben kötött megálLapodá* sokat.

Ezzel kapcsolatban nem lehet elmenni amellett, hogy Churchill bizonyos okoknál fogva célszerűnek tartotta megemlíteni a hírhedt J 92S. évi locarnói szerződést, amely —- szavai szerint — azon az „egyszerű tételen“ alapult, hogy ha Németország megtámadja Franciaországot, akkor Anglia a franciák oldalán lesz, ha pedig Franciaország támadja meg Németországot, akkor Anglia a németek oldalán lesz. Churchill nem tett említést ezzel kapcsolatban arról, hogy annakidején a locaroói rendszer adott szabad kezet a támadó- szellemű német imperializmusnak. Nyugaton ugyan korlátozta Németország cselekvési szabadságát. Keleten azonban cselekvési szabadságot adott neki, a Szovjetunió felé irányította a német agressziót. Mint ismeretes, a locarnói politika volt egyike azoknak a nem csekély fontosságú tényezőknek, amelyek előkészítették a második világháborút.

A történelem tapaszt; latai azt mutatják, hogy amíg Németországban cselekvési szabadságot adnak a militarista, reváns- vágyú elemeknek, amíg nem foganatosítanak olyan hathatós intézkedéseket, amelyek biztosítják Németország békeszerető alapon való fejlődését, a német mjlitariz- mus elég gyorsan feltámad és semmiféle formaszerinti garanciák és kötelezettségek sem nyújthatnak bizonyosságot a német állam szomszédainak biztonságuk felől, afelől, hogy nem fogja őket ismét német agresszió fenyegetni- Meg kell jegyezni, hogy a Locarnóra utaló terv maga Nagy- Britannia biztonságának érdekei szempontjából is tarthatniimitál látszik, nem is szólva más európai államok és mindenekelőtt Németország szomszédai—Franciaország, Belgium, Hollandia, Lengyel- ország, Csehszlovákia és mások —- biztonsága biztosításának érdekeiről, mivel a Locurno-tervhez való visszatérésre irányuló kísérletek tag teret nyitnának ingadozó és átmeneti nemzetközi kombinációkra és egyes országok csoportosulására más országok ellen, ami kikerülhetetlenül nem a nemzetközi viszonyok enyhülését, hanem kiéleződését vonná maga után.

Nos, és hogyan lehetne megvalósítani Locarno eszméit a mai Németországot illetően? Churchill, felvetve Locarno gondolatál, egyetlen szóval sem telt említést Németország egységének helyreállításáról, ami pedig döntő jelentőségű nemcsak Németországra nézve, hanem Európa és az egész világ biztonságának biztosítására nézve is.

A bonni és párizsi szerződések megkötésével kapcsolatos, most folyó különintézkedésekre célozva Churchill az angol kormánypolitikát Németország széttagoltságának lerögzítésére orientálja. Sőt, mi több, Churchill beszédéből WC következik, hogy nemcsak befejezett ténynek tekinti Németország széttagoltságát, hanem olyan jelenségnek is, amelybe bele lehet és bele kell nyugodni.

„Őfelsége kormányának politikája az — jelentette ki Churchill —, hogy a legbecsületesebben ragaszkodjunk Nyugat- Németországgal fennálló egyezményeink szelleméhez és szövegéhez,“ „Semmiképpen sem szándékozunk lemondani — hangsúlyozta a miniszterelnök — azon kötelezettségeink teljesítéséről, amelyeket Nyugat Némeiországgal kapcsolatban vállaltunk magunkra “ Nem következik-e ezekből a kijelentésekből, hogy a nagyhatalmak között az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megteremtése érdekében kötött egyezmények szellemét és szövegét áldozatul vetik oda más olyan egyezmények szellemének és szövegének, amelyeket elkülönülve kötöttek és ame* lyek szentesítik Németország széttagoltságát, Nvugat-Németország újrafelfegyverzé- sét. Németország e részének átalakításit a militarizmus es a tamadó revinsszellem tűzfészkévé ?

Figyelmen kívül hagyjuk Churchillnek azt a teljesen helytelen állítását, hogy a német probléma kiéleződésének oka a szovjet politika. A Németországban előállott helyzet valóságos okát ismételten is megvilágították a Szovjetunió tekintélyes képviselői és nincs értelme itt el* ismételni őket. Nem foglalkozunk Churchillnek azokkal az elég erős szavaival, amelyeket a keletnémetországi helyzet negatív jellemzésére válogatott össze. Mi, természetesen, nemcsak hogy nem kevésbbé lecsepülő, hanem még jóval igazabb sza* vakat is találhatnánk a nyugatnémet- orszisi helyset jellemzésére, de »őst nem

az a dolog lényege, hogy kölcsönösen szidalmazzuk egymástMindenki előtt világosnak kell lennie, hogy Németország széttagoltsága a háborús veszély tűzfészkének feltámasztását jelenti Európa szivében. A német nép nem nyugszik bele, hogy elveszítse egységét, melyet majd egy évszázaddal ezelőtt vívott ki nagy erőfeszítések és áldozatok árán. Németországot illetően ezért a legfőbb feladat az. hogy megszüntessük a német állam jelenleg fennálló széttagoltságát s olyan békeszerződést készítsünk elő és kössünk meg Németországgal, amely a nagyhatalmak potsdami megegyezése alapelveinek megfelelően biztosítja az egységes, demokratikus, békeszerető Németország megteremtését. E téren a német agressziótól nem egyszer szenvedett országok fő gondja a német militarizmus fel" támadásának megakadályozása kell hogy legyen. Ezzel együtt minden feltételt biztosítani kell a német népnek Németország békeiparának fejlesztéséhez, ahhoz, hogy termelési-technikai színvonalának megfelelően résztvehessen a világ gazdasági életében, hogy tovább fejlődjék gazdag nemzeti kultúrája.

Az új békeszerződésnek ebben a vonatkozásban ki kell küszöbölnie a Versailles! rendszer hibáit, amely e nagy nemzet leigázására irányult. Senki előtt sem titok, hogy a versaillesi rendszer kidolgozóit sokkal inkább foglalkoztatta a világpiaci versenytársként szereplő Németország gazdasági újjászületésének megakadályozása, semmint Németország újrafejtegyverzésé- nek tényleges lehetetlenné tétele.

Churchill azzal, hogy megkerült olyan rendkívül fontos kérdéseket, mint Németország egyesítése és a német békeszerződés megkötése, azzal hogy hangsúlyozta az angol kormány hűségét a Nyugat* Németországgal szemben vállalt legutóbbi különkötelezettségei iránt, megzavarta azokat is, akik beszédében a mai világ nézeteltéréseinek rendezésére irányuló tényleges törekvést szerettek volna látni.

Figyelmet érdemel az a tény, hogy Churchill egyáltalán nem tett említést annak a angol—szovjet kölcsönös segély- nytijtási szerződésnek létezéséről, amelyet 1942-ben Londonban kötöttek egy újabb német agresszió megakadályozása céljából. Ezt a szerződést egyébként mind a Szovjetunió, mind Anglia biztonsága megerősítése érdekében kötötték és teljes összhangban áll a német-kérdéssel foglalkozó legfőbb nemzetközi okmányokkal, többek között a potsdami megállapodással. Churchill érintette beszédében az osztrák-kérdést, rámutatva, hogy az osztrák állam- szerződés megkötése szintén előmozdítaná a jelenlegi nemzetközi helyzet feszültségének megszüntetését. Ezzel kapcsolatban alá kell húzni, hogy az osztrák állam- szerződés kérdésében a döntés elhúzódásáért közvetlen felelősség terheli az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Francia- ország kormányait, amelyek nemcsak komoly ingadozást mutattak, hanem egyenesen cl is fordulta.k a négy hatalom között korábban összehangolt állásfoglalástól.

A dolog odáig fajult, hogy a három nyugati hatalom elutasította az osztrák államszerződésnek azt a szövegét, amelyben hosszas tárgyalások után majdnem teljesen megegyezett a négy hatalom. A szerződés összehangolt szövegével szembeállították a Szovjetunió részvétele nélkül kidolgozott saját, úgynevezett „rövidített szerződést“, amely durván sárba tiporja a Szovjetunió jogait, valamint az osztrák nép demokratikus jogait.

Mindez megmutatja, kitől fü?g az osztrák államszerződés megkötésének útjában álló akadályok kiküszöbölésének lehetősége.

Az algóházi vita sorin több képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy a brit miniszterelnök egész beszámolójában nem tett említést Kínáról. Ezeknek a megjegyzéseknek volt alapja.

Az a tény, hogy a kínai nép a társadalmi fejlődés széles útjára lépett, lényeges változást jelentett az egész nemzetközi helyzetben. Ez magától értetődő módon nem kerülhette el a brit miniszterelnök figyelmét. Ha Churchill ezúttal nem érintette Kína kérdését, Attlee, a labouristák alsóházi vezére emlékeztetett arra, hogy nem szabad semmibe venni a nagy Kínai Népköztársaság törvényes jogait és érdekeit.

„Kínának — mondotta Attlee — el kel] foglalnia jogos helyét a Biztonsági Tanácsban. Minden arra mutat, hogy Kína számbaveehdően nagyhatalommá válik. Joga van ahhoz, hogy az öt nagy egyike legyen.“ Ez a megállapítás természetesen nem Attleenek a kommunizmus iránt táplált rokonszenvére támaszkodik, amivel talán csak McCarthy gyanúsíthatta meg öt, hanem Anglia reális gazdásági érdekeire, amelyek, mint ismeretes, a politikai érdekek alapjai. Attlee igen észszerűen fejtegeti, miért érdekelt Anglia a Kínával való viszony rendezésekén. Hangsúlyozza, hogy Angliának az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem foko* zához fűzött reményei erősen megcsappantak, az Egyesült Államok „segélye“ pádig nem képes jóvátenni a kereskedelem összezsugorodásából származó kárt- „Kereskedelmet, nem segélyt“ — ezt az álláspontot védelmezi Attlee, s ezt az álláspontot észszerűnek kell elismerni Anglia és nemcsak Anglia létérdekei szempontjából. Attleé eléggé keserűen így fakad ki a tengerentúli szövetségesek ellen: „Állandóan unszolnak bennünket, hogy ae kereskedjünk Kinival — még

olyan cikkekben sem, amelyeknek alig van közük a háborúhoz. Nekünk éppany- nyira életbevágó érdekünk, hogy rende* ződjék a kínai ügy, mint bármely más

országnak.“

Egy másik tekintélyes labourists, Bevan«

a labourist« párton belül fellépő ellene zék vezére, nemrégiben nyilatkozatokat tett, amelyek még jobban hangsúlyozzák a Nagy-Britannia és Kína közötti viszony problémája megoldásának halaszthatatlan* ságát.

Lehet, hogy Churchill kommunistaellenes érzületében riem marad el Nyugat néhány más államférfia mögött, akik „Moszkva kezét“ látják a gyarmati és félgyarmati népek összes nemzeti-felszaba* dító mozgalmaiban- Amint azonban beszé- déből kitűnik, nem hagyta szabadjára ezt az érzületét. Ezt bizonyítja többek között a következő kijelentése: „Meg kell mondanom, hogy véleményem szerint — bá1 torkodom kimondani véleményemet -— a Vietminh csapatainak a sziámi határ fele irányuló váratlan előretörése nem kell hogy annak a következtetésnek levonására késztessen bennünket, miszerint a szovjetek által sugalmazott lépésről van sző.“ Minél több nyugati államférfi fog számolni az egyre erősödő ázsiai vagy u földkerekség bármely más részén kiben-* takező nemzeti és nemzeti-felszabadító mozgalmak okainak értékelésénél a valóságod tényekkel, annál nagyobb lesz a kilátás a kölcsönös megértésre „Nyugat“ és „Kelet" között, annál több lehetőség lesz a felesleges bonyodalmak éa vérontások elkerülésére.

Meg kell jegyezni, hogy Churchill a btírzsoá államok néhány más vezetőjétől eltérően nem szorítkozott általános kit jelentésekre a nemzetközi viszonyokban fennálló nézeteltérések békés rendezésének kívánatosságáról. Konstruktív javaslatokat terjesztett elő a nemzetközi helyzet megérlelődött kérdései megvizsgálásának módszereire.

Churchill kijelentette, hogy „hosszas halogatás nélkül össze kell ülnie a Jég”

magasabb színvonalú értekezletnek a vezető hatalmak között“ és hogy „ezen »■& értekezleten lehetőleg minél kisebb számút hatalomnak és személynek kell résztvcnnic. Ennek a találkozónak bizonyos mértékbe» nemhivatalosnak és még nagyobb mérték* ben titkosnak és zártnak kell lennie."

Amint látható, Churchill nem követi néhány más államférfi példáját, nem kapcsolja össze az értekezlet összehívásáról szóló javaslatát bizonyos előzetes kötelezettségekkel egyik vagy másik fél számára.

A nemzetközi viszonyok terén hosszú! éveken át szerzett gazdag tapasztalatok nyilvánvalóan megóvják Churchilit attól az elemi tévedéstől, hogy békés viszonyok között az egyik fél diktálhatja a másik félnek — méghozzá olyan félnek, mint a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége — a vitás nemzetközi kérdésekben létrehozandó megegyezés előzetes feltételeit, Churchillnek feltétlenül számolnia! kellett azzal a nemzetközi gyakorlatba» általánosan ismert körülménnyel, hogy a tárgyalások előzetes feltételeit csak vagy háború idején diktálhatja a győztes fél a legyőzött félnek, vagy egyenlőtlen erőviszonyok mellett diktálhatja az erősebb fél, ha valamit ki akar csikarni a gyengébb féltől, és az utóbbinak erejét felülmúló háborúval való íeiiyegetőzéssel arr* akarja kényszeríteni, hogy fogadja el # diktált „béke“-feltételeket. Nem szabad megjegyzés nélkül hagyni annak a javaslatnak fontosságát, amelyet Wiu-lo-J Churchill terjesztett elő, s amely nyilvánvalóan a vezető államférfiak között » közelmúltban lezajlott közvetlen találkozók tapasztalataira támaszkodik. E javaslati számos országban élénk, pozitív visszhangra talált, s ez a tény megerősíti jelentőségét.

Ilymódon az a, Churchill beszédébe foglalt felhívás, hogy rendezzék legalább a néhány legfőbb problémát és ezzel enyhítsék a nemzetközi helyzet élességet, a jelenlegi körülmények között teljesen időszerű.

Május 13-án látott napvilágot az Egyesült Államok külügyminisztériumának nyilatkozata a brit miniszterelnök beszédéről, emellett Eisenhower elnök közölte, hogy helyeselte e nyilatkozat szövegét.

Az Egyesült Államok külügyminisztériumának nyilatkozata nem tagadja * Churchill által javasolt szükkörü értekezlet megszervezésének lehetőségét az államférfiak között, azonban újból felveti azoknak az előzetes feltételeknek ismert eszméjét, amelyeket — nem tudni miért —- egyoldalúan a Szovjetunióval szemben állítanak fel. Mint kiderül, a Szovjetuniónak még tennie kell valamit a pali- mrndzsoni tárgyalások sikeressége ér. as osztrák államszerződés kérdésének eldöntése érdekeben. jóllehet az összes történtek után egészen nyilvánvaló, hogy mindkét esetben nem a Szovjetunión múlott a dolog, hanem az Egyesült Államokon és Anglián, amelyek még nem vállaltak „igazságos“ részt sem az egyik, sem a másik esetben.

Amint a sajtóvisszhangokból, valamint az Egyesült Államok külügyminisztériumának nyilatkozatiból kitűnik, Churchill álláspontját, t mélyet Anglia politikai pártjainak tekintélyes képviselői támogattak, az Egyesült Államok bizonyos felelős köreiben „tartózkodóan“, sőt „hidegen“ fogadták. Lehetséges, hogy aá Anglia és az Egyesült Államok államfér- fiai között mutatkozó bizonyos nézet-