Észak-Magyarország, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1953-04-15 / 88. szám
ESZAKMAGYARORSZÁG Szerda, 1953. április 15. Max Relntann eivsárs a nyugatnémet liazaiiaK nagy küzdelméről és a Küszöbönálló választási hadiárairól Németország Kommunista Pártja elnökségének vasárnap Düsseldorfban tartott ülésén, beszámolót tartott Max Reinumn elvtirs, a párt elnöke. A többi kozott a következőket állapította. meg: — A háborús szerződések jóváhagyása — amit Adenauer a német nép túlnyomó többségének akarata ellenere hajszolt keresztül a bonni parlamentben — a' nyu- gatnámetorezági helyzet további kiéleződéséhez vezetett. — A háborús szerződések elleni harc most új szakaszába lépett. Minden erőnket latba vetve meg kell akadályoznunk a bonni és párizsi békeellenes paktumok megvalósítását- Azok az erőszakos módszerek, amelyeket az Adenauerkormány a néniét nép növekvő ellenállási mozgalmával szemben alkalmaz, a bonni rendszernek nem az erejéről, hinein a gyengeségéről és félelméről tanúskodnak. Reimann elvtárs üzenetet küldött a szociáldemokrata dolgozóknak, amelyben közös harcra' hívja fel őket, a háborús veszély megszüntetéséért, a háborús Szerződések érvénytelenítéséért, az egységes, békészerető és demokratikus Németország megteremtéséért. Az 1953 augusztus végén vagy szeptember elején megtartandó nyugatnémetországi parlamenti választásokkal kapcsolatban hangsúlyozta: — A német imperialisták pártjai a küszöbönálló választási hadjárat során el akarják terelni « német nép figyelmét nemzetünk létkérdéseiről, A jobboldali szociáldemokrata vezetők is készek kirekesztőm a választásból a német nép Sorsdöntő kérdéseinek megvitatását, készek további látszatellenzékiséggel félrevezetni a tömegekét, hogy később Adenauer „koalíciójának“ tagjaként végrehajtsák az alávaló háborús egyezménytA tömegeknek nem szabad az amerikai imperialisták lakájait megválasztaniuk, hanem olyan jelöltekre kell szavazniuk, akik megvédik a nép nemzeti és szociális érdekeit. A nyugatnémet békeblzottság elnökségének nyilatkozata A nyugatnémet békebizottség elnöksége nyilatkozatot tett közzé, amely a többi között ezekét mondja: A különszerződést és az európai védelmi közösségről szóló szerződést március 19-én egyszerű többséggel elfogadták. A szerződésnek a parlament által törtem jóváhagyása a nép ellen irányuló döntés. A nép nem okarja ezeket a szerződéseket, mert létét fenyegető veszélyt ismert fel bennük. A polgároknak joguk van a szerződéseket elutasítani, számukra azok semmisek A szerződések megvalósításával szemben tanúsítandó ellenállás az állampolgári felelősség körébe tartozik. Meg kell akadályozni a háborús szerződének megvalósítását, mert az katasztrofális fordulatot jelent- A mostani közvetlen veszélyben felhívjuk a német népet: dolgozzék velünk együtt hogy kiharcoljuk a megegyezés politikáját. A Kelet- és Nyugat-Németország között folytatandó tanácskozások útja nyitva áll. Rá kell lépnünk erre az útra, mert csak ez biztosítja a békét Európa és a világ számáraA parlament csődöt mondott. Minden állampolgár parlamenten kívüli akciója az idő parancsaCíiamaipv Sur Marne városain teret nevsz’e* el J. 1 S?tá! nról Április 12-én, a szajnamegyei Cham- plgny sur Mame városában ünnepélyes keretek között teret neveztek el J. V. Sztálinról. Az ünnepi gyűlésen Joinville tábornok, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottsága nevében mondott beszédet. Az ünnepségen felszólalt N. I. Kor- jukin, a Szovjetunió franciaországi nagykövetségének tanácsosa Í9a koreaiNehru nyilatkozata ■kínai hékekexdeményezénröl Iseh.ru indiai miniszterelnök hétfőn beszédet mondott, amelyben — mint az „AFP” közli —- kijelentet",®, .hogy -„a Koreára' vonatkozó új javaslatokat öl kellene fogadni, mert azok a nemzetközi feszültség csökkentésére irányúinak“’. „Egyik-másik világhatalmat úgyláit. szik megzavarják a javaslatok folytatta Nehru —, azonban mindent ei kelj fogadúi, ami a feszültség csökkentését célozza. Mi tehát elfogadjuk a javaslatokat.” Nehru végül kijelentette: reméli hogy a nemzetközi helyzet „tovább javul majd és végül ís a békéhez vezet “ A koreai--kínai népi erők több mint tizenötezer iünyi veszteséget okoztak az agresszoroknak A koreai-kínai népi erőt márciusban 15.577 ellenséges katonát — köztük 8253 amerikait — tettek harcképtelenné, vagyis 5990 katonával többet, mint februárban. A népi erők légvédelmi alakulatai, repiiíSkü'elékel és tüzérségi ütegei le. lőttek 99 és megrongáltak 172 ellenséges repülőgépet, megsemmisítettek illetve megrongáltuk 45 ellenséges harckocsit, 51 tüzérségi löveget és 1Ö6 teherjárművet, valamint megrongáltak egy ellenséges rombolót és el. süllyesztettek egy aknakutató hajót és két partmenti hajót, Ózd város lakói forró lelkesedéssel Rákosi Mátyás elvtársat választották meg első jelöltjüknek Szívvel-lélekkél a népfront mellé áll- j két védelmezik, a még szebb és még aak. mert tudják, hogy ezzel békén-| boldogabb jövőt biztosítják A nagyüzemi kultúrotthon helyisé. gébea kedden délután nagygyűlést tartottak ózd város lakói Hátaimig lelkesedéssel fogadták a javaslatot, hogy Ózd város Rákosi Mátyás elv- társat,, népünk forrón szeretett bölcs vezérét válassza meg első jelöltjének. Egyhangúlag elfogadták azt a javaslatot is, hogy Zsofinyec* Mihály eb-társ minisztert és Suszter Sándor elvtárs óz<h sztaháaovista öl. Va sztárt is jelöljék. Számos felszólalás hangzott el. Gö. rög István pedagógus, dr. Schmoh István kórházi orvos örömének és hiiszkőségének adót- kifejezést azért, hogy az ózdiak Rákosi elvtársat vá. lassíthatják el&5 jelöltjüknek Elmondották, milyen sokat köszönet üftk a pártnak és Rákosi ölvfársöak, aki éji-nappallá téve dolgozik a magyar nép boldog jövőjéért. A most e'őször szavazó fiatalok nevében Kovács Is-ván DTSZ-fiata! sz^lalt fel. Fogadalmat tett, hogy minden eddiginél jobban fognak dolgozni, hogy viszonozzák azt a jogot, ame'y lehé'ővé tészi számúkra, hogy résztvehesseoek a Vá'n*^ásban, az orszáe sorsának irányításában, Vogl -Tártosné háziasszony az ózdi asszonyok: nevében tett ígéretet arra, hogy még jobb munkává; segítik a szocializmus építését. A nagygyű’és résztvevői dísz*ávira_ to- küldtek Rákosi elvtársnak, Ígéretet teltek, hogy minden erejükkel, Jelöli völaszirt gvűíés Ernődön Ernőd dolgozó parasztsága kedd este választotta meg képviselőjelöltjeit. Csaknem kétezer dolgozó paraszt hallgatta Bodnár Ferenc, a járási pártbizottság titkára beszédet, aki ismertette többek között, mit ka- pott Ernőd dolgozó parasztsága az ötéves tervtől. Emlékeztetett a esendőrszuronyok gyűrűjében lezajlott régi választásokra. Ezután Kocsis Férenc, az általános iskola igazgatója tett javaslatot a képviselőjelöltekre. Elsőnek Rákosi Mátyás elvtársat javasolta, mind„ nyájunk szeretett édesapját a magyár nép nagy vezérét. A második képviselőjelölt Gém Ferenc, az erdők és állami gazdaságok minisztériumának osztályvezetője, aki a felszabadulás előtt kubikos volt. parasztszü. lök gyermeke és eddig végzett kiváló munkájával bebizonyította. hogy méltó a dolgozó nép bizalmára A harmadik jelölt Dobozi Erzsébet az émődi állami gazdaság igazgatója. Cseiédemberek gyermeke, maga is napszámosként dolgozott a felszabadulás előtt. A rövid életrajzok ismertetése után a jelenlévők közül többen felszólaltak. — Ha a magamfajta cselédember a Horthy-rendsZerben nem a kormánypárti képviselőre szavazott, várhatta az oldalába a csendőr puskáját, számíthatott arra, hogy ott. rúgják, ahol érik —- emlékeztetett a, múltra id. Szűcs József termelőszövetkezeti dolgozó. —- A felszabadulás óta elért nagy eredmények mindennél fényesebben beszélnek —- mondta Vizsoly Jánöc pedagógus. Pártunk, kormányunk valóra váltja minden Ígéretét. A fel., szabadulás óta létesült ötéves tér* vünk keretében az emődi gépállomás, az állami gazdaság, két új iskola. 60 gyermek számára napköziöithon. Községünkből sok dolgozó paraszt gyermeke ma ipari tanuló, néphadseregünk tisztje. Kétezer ember dolgozik községünkből üzemekben végéit vétettünk a munkanélküliségnek, ami azelőtt elképzelhetetlen volt, hiszen a, felszabadulás előtt a község lakosságának mintegy negyedrészének adott csak munkát Erdődy gróf 8009 holdas birtokán. Erőteljes egészséges) emberek ténferegték munka nélkül évről.évre. Az ötéves terv sikeres befejezéséért. békénk megvédésének biztosításáért még boldogabb jövöni- építéséért a Függetlenségi Népfront, ra szavazunk. A gyűlés résztvevői lelkesen elfogadták a javaslatot' a jelölésekre. AGITACIOS ERVEK, MÓDSZEREK A VÁLASZTÁS ELŐKÉSZÍT ÉSÉBEN A borsodi népnevelők nagy lendülettel végbe hazánkban, —- népkSztársasági alaz imperialisták félnek az igazság szavától. Wilfred Burchett, a ,,1’Human.lrté’“ tudósítója közölte Kegzoöból: Amerikai hírügynökségek jelentése szerint az Egyesült Államok kormánya ezi'iőszerin. főkén), azzal törődik, hogy gz átvett beteg és sebesült amerikai hadifoglyokat megfelelően ^Megrostálják” és addig „oktassák“, am if. azok „megszabadulnak” minden kedvező véleménytől, amelyet a népi demokratikus Koreában látott életviszonyokról és az irányukban tanúsított mélységesen emberi bánásmódról alkothattak maguknak. Az „AFP” hivatalos közleményére hivatkozva jeleni*! Münszanból, hogy Franciaország, Hollandia és Etiópia kérte: a népi erők fogságába ésőtt, hazatelepülő katonáknak ne engedélyezzék, hogy nyilatkozatot legyenek a sajtó munkatársai előtt. Ma mutatja be a Déryné-színház Móricz Zsigmondi „Rokonok“ című színmüvét Mórica Zsígttuónd egóss életében fcő- vétkezehósen harcolt a megvarr nép felemelkedéséért a lázasan kereste a nép botdoguláaának Htját. A múlt bűneit leleplező, élesen bíráló művei kőad tartózik ,„Rokonok" című regénye, amelynek színpadi változatát ma, szerdán és te mutatja be a finis- kolci Déryné-színház együttese. Most, amikor népünk az országgyűlési választásokra készül, különös időszerű. sége van a „Rokonok? bemutatásának. Amikor nap mint nap számot vetünk élért eredményeinkkel, jövő terveinkkel, jő, ha felidézzük a múlt rendszer korruptságát, az úri társadalom romlottságát és ezen keresztül fel tudjuk mérni, mit jelentett számunkra a felszabadulás, műyen fejődést értünk el a felszabadulás óta. A ,-Rokonok" cselekménye mintegy so évvel ezelőtt játszódik, hatalmas erejű leleplező korrajz, a korrupt, panamista, -vedet Air> romlót* magvar „úri" osztályról Egy vidéki város társadalmának keresztmetszete n. da- ru*5v Az író egyforma erővel .bírálja a nagytőkés, nagybirtokos uralmat, a polgári, feudális rothadás*, követkéz, tetése pedig világosan az, hogy a rothadt világnak össze kell omlania. A darabban felvonulnak az egykori kisvárosi társaság különböző alakjai, érdekes és izgalmas jelenetek, tragikus és komikus helyzetek során nagy szatirikus elsővel tepleződik le az egész Rorthy-Magyarország „űri" társadalma. A színház együttese telkesen hé. szült arra. hogy Móricz mondanivalóját hűen adja vissza. Az Országos Filharmónia bérleti hangversenye ózdon óidon Április 16-án este 6 órai kezdettel a Vasas Kultúrán hon ban eg Országos Filharmónia harmadik bérleti hangversenyét tartja. A műsor kórétében a debreceni MÁV FilharmSnikus Zenekar játszik, Rubényi Vilmos vezényletével. Közreműködnek Szabó Miklós is Fáy Erzsébet, az ill, operakéz tagjai. lelkesedéssel vesznek rész. a május 17-i országgyűlési választási előkészítő agitá- ciós munkában. Hatásos érvekkel, friss ötletekkel, értékes kezdeményezésekkel igyekeznek elősegíteni a választás nagy győzelmét. ★ Terenesák István, a glbárti pártszervezet titkára a község első népnevelője, így beszél dolgozó társainak: — Múltam mint minden dolgozó paraszté — keservesen nehéz volt. Minden vágyam az volt, hogy tanulhassak, de amikor apám ezt az uraságnal; felvetette, elnyomónk összecsapta kezét és az kérdezte: „akkor ki jog dolgozni?" Nézzük meg, mi van ma. Csak a mi községünkből 56 munkás- és parasztgyerek tanul középiskolákban, egyetemeken, főiskolákon. Gyermekeim előtt tárva-nyitva áll minden pálya, az érvényesülés minden lehetősége. Községünk egyik dolgozójának fiából egyetemi tanár lett• Álmodhattama múltban üdülésről, amiben a népi demokrácia részesített? Jó munkámért dlszofdevelet is kaptam. Elismerésben, megbecsülésben részesítenek engem és mindannyiunkat, akik kivesszük részünket az ország épílésé- ‘böi. Apám 46 evés vólt, amíltor elsőízben szavazhatott az Országgyűlési választáson. De milyen választás vólt az!? MoSt, a Népfroni-választíson 6 gyermekem, vöm vesz részt. íme: számús bizonyság csak az én és családom életéből arra, milyen mélyreható, nagyszerű változások mentek1 kotmányunk minden szava valósig. it Gelej községben a helyi tanács a peda' gógusok és kultúrmunkssok segítségével a választás alkalmából agitácíós szobát reá- dez be. Itt helyezik el többek között azt a grafikont, amely a földbtrtokmegoszlás változását mutatja. Egy másik ábráról megtudni, hogyan nőtt Gélején a rádióelőfize- tok száma. Összeállították a kimutatást arról, hány új ipari munkást adott a község, hogyan nyilvánul meg a munkásosztály és a dolgozó parasztság tartós, megbonthatatlan szövetsége ebben a község* ben is. ... Az agitácíós szobábáh'könyvekéi’ife kP állítanak, amelyek ötéves tervünk gyönyörű eredményeit, az országépítésben elém sikereinket összegezik és szemléltetik. Olyan szépirodalmi és ismeretterjesztő müveket is elhelyeznek, amelyek 3rról beszélnek, milyenek voltak a választások Magyarországon egykor és ma. A látogatók a község dolgozóinak figyelmét felhívják ezeknek a könyveknek elolvasására. Rigmus-brigádOt szerveznek a községben, amely felkeresi és köszönti azokat a dolgozó parasztokat, aikik kitűntek a tavaszi mezőgazdasági munkákban és a beadásban méltó módon készülnek a május 17-i nagy napra. A kultúrmuökások szent' létVállj, tiszakeezi és mezőkövesdi népi játékok előadásával teszik Színesebbé, ünnepélyesebbé az előkészület napjait és a választás napját* Pányok község népnevelői emlékeztetnek arra, hogy az elnyomatás éveiben a hírhedt nagybirtokos Melczer Lilla volt „képviselőjük“. A választást megelőző időben nagyhegyesen egyszer-kétszer meg is fordult náluk, ilyenkor ígért nekik fűt-fát, — például Zsujta községnek vasúti várótermet. A * szavazás után ruzm látták megint évekig — a legközelebbi választásig — az ígéretek — termés, etesón —* füsibeszálltah, a környék dolgozói a vastif nál a szabadban jagyoskodvu várhatták az ígért váróterem elkészültét. A Horthy- rendszépben nem készült az el soha. Ma ebből a községből is 40 paraszt• gyerek tanul középiskolákban, különböző főiskolákon, ipari tanulomtezetekben, Emlékeztetnek a népnevelők arra isr hogy ha a niultbáü esetlég jő termés volt, ott rohadt el .a .községben., —— ma az . állam gondoskodik arról,, hogy a, dolgozó pynrasi ■ tok jó áron, gyorsan értékesíthessék terményeiket, Az elmúlt héten a község dolgozói csupán a burgonya eladásiból 16? ezer forintot pénzeltek. A választás jelentőségének megvilagjta- 9át szolgálják a következő hetekben tartandó Í9meretterje.ztő tömegpropagando előadások is megyénkben. Többek közót* előadás hangzik el mindenütt „Népköz- társaságunk alkotmánya“ s „Választáséi* Magyarországon régen és most“ címmel; Az előadói munkaközösségek vezetői vasárnap a megyei tanács népművelési osztálya rendezésében Miskolcon megvitatták az előadások előkészítésének, összeállításának és megtartásának kérdéseit. Az elő- . adók helyi adatokat, szemléltető anyagokat gyűjtenek, hogy mindkét előadás hatásosan, eredményesen világítsa meg a május 17-i választás nagy fontosságát dolgozó népünk életében. Szívvel-lélekkel a Népfront mellé állok, még jobb munkával erősítem tovább hazánkat Pártonkivülí ózdi sziahánovista olvasztár és pedagógus a Magyar Fiiggetiensegi Népiront választási teihivásárél Az. ózdi marti naeélműben a VI. szá. volif szép. A felszabadulás Után haniú kemencénél dolgozik Pásztor János, pártonkivülí sziahánovista olvasztár. Tgy ítészéi a Magyar Függetlenségi Népfront választási felihívásá. ról: Fellelkesülíem, amikor elolvastam a felhívást, amely felsorolja nagyszerű eredményeinket s azokat a szép félada-okait, amelyek előttünk állanak Éreztem a felhívás minden sorából, hogy a Párt, kormányunk ú.1 győzelmek, még szebb élet felé veze-i a magyar népei. Célja az, hogy min. den jót a dolgozók élvezzenek az or- sz.áíhafl, amely nekünk épül, szépül. Egy hónappal ezelőtt Pásztor János -tanulmánynfon járt Csepelen, végig az úton Mt*a mindenütt a lelkes, serény építkezést, az alkotó munkát. Igen soka* kaptam már én !á nép,- államunktól — foly'atia. — Apám urasáK cseléd volt Még nem voltam 14 éves, már dolgoznom kellett. Tanulni szerettem volna, — nem iehe-ett. Ei kellet) mennem pénzt ke. resni és még csak szakmát sem tanulhattam. hiszen akkoriban a ,Ja. neneokat” nem fizetek. Szü'eim nem tud át- volna a családot is éllátni és ruházkodásomról 1* gondoskodni. — 1949-ben behívtak katonának Keserű. sé«»t es gvű'o’etet ,ie>me*t ez szft. monyra, hiszen * katonaélet s múlt rendszerben.- csák a' tiszt „uraknak'’ marosan munkába álltam és azóta Rt dolgozom az ózdi gyárban. A felsza. badulás évfordulóját iöbbterme’éssel ünnepeltem, a versenyben 115—120 százalékos teljesítést értem eb Jó keresetem van, nyugodtan, boldogan élek. A választási bókeversényben brigádommá! együtt Vállaltam, hogy műszakon kint átlagban terven fel ül 4 tonna acélt termelünk, így erősítjük tovább hazánkat Béke* akarok, ezért; egyre többet és jobbat termelek és szívvel-lélekkel a Népfront mellé állok. „0 felhívásban ismerteiéi! nagyszerű programra szavazok, ennek megyalösílásáért dolgozom íegíobh tudásom szerint” Szabó István elvtárs. az ^zdl József Attila általános gimnázium tanára Igen nagy érdeklődéssel olvasta a Magyar Függetlenségi Népfront választási felhívását. — Amikor oda értem az olvasásban — mondja —ahol a felhívás sorolja eddigi hatalmas eredményein ke*, nősz. ezasan elgondolkoztam fl múltról. — Tisztán lá*tam magam előtt az ipoly- kéri rozoga iskolaépületet, ahová tanítani küldtek. Rövid idő múlva az iskola annyira megrongá’ódott, hogy életveszélyes volt benne n tanítás. Az állam — egyszerűen bezára-ia, új iskolaépületről szó sem lehetett A szegény, nincs*e'en paraszt dolgozók gyermeke) tanulni szerettek volna, de nem vol* számukra egy fedett he’y. Nyáron szép időben a réten és a szi!- vásV-e-tekhen gyűltünk össze, ott tn-To-tam néíhftny órát. A tanítás véne jöjjenek az „iskolába”, meri **" vizes lesz a fű". Ilyen volt régen a meayav „közók- -atás”, ilyen volt a vidék! pedagógú: élete. Arról, hogy továbbképezze má gát. nem is álmodhatott. Ma az pzd' József Attila gimnáziumban tankok. Gyönyörű, új korszerű épület- 1948-tól három szaktanári oklevelet szerez, tem. taní-óbó! tanár lettem, megadta ehhez pártunk és államunk a lehetőséget. Ahogy a választási felhívást végit- olvas*,sm _ folytatja Szabó elv-társ — , mégjőbban megerősödött bennem a szeretet, bizalom, a bála nagt pártunk éh bölcs vezérünk. Rákos' elvtárs iránt A Magyar Függene®, ségt Népfront választás' féibíváSábáj' i=me-neteft nnsvszerű. lelkesítő pro. gramra adom szavazatomat májúé 17-én ennek a programnak magvasén mondtam a gyerekeknek, hogy ha | lósítftsftért dolgozom legjobb tudásom este 10 óra után esik a* cső, másnap! képességem szertnt M