Észak-Magyarország, 1953. április (10. évfolyam, 77-101. szám)

1953-04-02 / 78. szám

4 ÉSZAKMAGYARORSZAG Csütörtök, 1358. Ä-prfKs % A pályaválasztás előtt álló bocsi általános iskolások látogatása M isko le közép iskolái ba n Iskolaévünk egyik íelejtlfetetlenül szép napja volt március 20. Azóta is igen gyakran gondolok ennek a napnak élmé­nyeire- Kiss Gyula iskolaigazgató vezeté­sétől a bocsi általános iskola Vili. ve­gyes osztálya 24 tanulójával Miskolcra utaztunk, hogy- mielőtt „gyermekeink“ véglegesen, döntenének továbbtanulásuk kérdésében, meglátogassuk Miskolc né­hány technikumát és gimnáziumát. már a villamosipari technikum előtt állt a vidám kis csapat. Erdélyi László igaz­gató nagy örömmel fogadott minket- Ma már nem kell előzetes bejelentés, nem eló're megrendezett bemutatót tartanak az iskolák- A mindennapi iskolai életet tárták elénk mindenütt. A műhelyben éppen akkor osztotta ki a munkát a mühelyfőnök. Itt ismerked­tünk meg az iskola feladatával, tanulói­nak jövendőjével, az ötéves terv villamo­sítási kérdéseivel. Megértettük az iskola jelentőségét és azoknak a tanulóknak meggyőződése — kik ide szándékoztak jönni — csak megerősödött, hogy nagyon jól választottak. 1 Fái 84 0f | fl gépműhelyben zakatolt a sok gép. Tanulóink engedélyt kaptak, hogy kipróbálhassák az esztergagépet. Olt égett arcukon az első próbamunka láza s az öröm, hogy a gép engedelmeskedett nekik, a vasfor­gács sikoltva kígyózott ki az éles kés alól. Igen nagy élményt jelentett az ifjak­nak az „elektromos szoba“. Sok értékes tapasztalattal távoztunk a most kiépülő és nagy feladatok meg­oldására hivatott iskolából, megköszöntük a lelkes igazgatónak és munkaközösségé­nek szíves felvilágosításait. Ezután a fiúk I Kiss des Ferenc-gimnáziumot látogatták meg- A korszerűen felszerelt kémiai laborató­rium termeit, fizikai szertárát, könyvtárát nézték meg, a tornateremben resztvet­tek egy tornaórán, a diákok biztosan fo­rogtak, lengtek a tornaszereken. A falusi fiúk sok jó emlékkel távoztak innen is. Ezalatt a leányokkal a Vámos Uona- leánygimnáziumba mentünk. Éppen óra­közi szünet volt- Vitkovics Koméba igaz­gatónő' kedvesen fogadott- Azonnal ott­hagyta munkáját és szíves segítséggel lesietett az udvaron várakozó tanulóink­hoz. Míg az irodából leértünk és ahogy a Il/b osztályba mentünk, feltűnt ne­kem, hogy az igazgatónőnek mindenütt ott van a szeme, minden növendékét is­meri, nevén szólítja, feladatokkal látja el, ellenőriz, irányít, vezet és felügyel. Nem hivatalnoka iskolájának, hanem együtt él véle, érte él­A folyosón le-fel sétálnak a növendé­kek. Bármerre nézünk nagy tisztaságot látunk mindenütt. Az osztály is örül a látogatásnak. Az igazgatónő' különös gonddal fordult azok felé, akik. fiataljaink közül iskolá­jának tanulói szándékoznak lenni. Be­vitte őket irodájába és hosszasan elbe­szélgetett velük. Ezalatt Szécsi Sándor tanár kartárs megkezdte a biológia órát, felehetett és magyarázott. Élénk és érdekes óra volt. Sokat tanultunk. Orosz Margit tanítványom óra mán azt mondta: „Ezután még szorgalmasabban fogok tanulni. Ezt az iskolát nagyon megszerettem, ide szeretnék járni, elha­tároztam, hogy tanárnő leszek.“ Azzal az érzéssel hagytam el ezt az iskolát, hogy ahol ilyen nagy munka­fegyelem és rend, ilyen tervszerű nevelés, oktatás folyik: öröm tanítani. Növendé­keim pedig azt érezték: nagyon jó lenne ide járni, itt tanulni. Még egy ktemelkcdíaontja volt a napnak; a tanulóváros meglátoga­tása. Az igazgató itt is örömmel állt ren­delkezésünkre. Megnéztük az ebédlőt, ahol terített asztalok mellett éppen ki­fogástalan ebédnél ültek az ifjúmunká­sok. Megtudtuk, hogy már az elsőéves ipari tanuló is milyen nsgv segítséget kap a dolgozók államától. Teljes ruháza­tot. felszerelést, majdnem díjtalan ellá­tást, szállást* Tágas, világos tantermek­ben, a fizikai előadóban kísérleti asztal mellett folyik az elméleti munka, a szak- és általános ismeretek elsajátítása. A műhelyben’ sok gép a különbözőkorú tanu­lók mesterek irányításával tanulják keze­lésüket. Növendékeink közül azok. akik ipari tanulónak készülnek, a látottak után még vidámabban néznek jövőjük elé. Mire a kohóipar; Bimnáűumba értünk, befejeződött a tanítás. Az intézet mozielőadásra vitte növendékeit s miután az iskola igazgatója szívesen hívott ben- nőnket is, m éheképpen fejeztük be a nagy élményekben gazdag napot: meg­néztük a ,.Gőgös hercegnő“ csehszlovák mesefilmei. Olyan napunk volt, amelynek mind­annyian nagyon örültünk. Hálával tarto­zunk ezért a pártnak és kormányunknak. GAAL GYULA ált. isk. tanár Nagy kedvezményeket kapnak a tartalék szőlőterületek megművelő! A földművelésügyi minisztérium a tar. talék szőlőterületek hasznosításáról két­féleképen gondoskodik: vagy állami gaz­daságoknak adja a szőlőket használatba, vagy termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok kapják haszonbérletbe. A has/,««bérbeadás célja a szőlők helyes művelésének biztosítása. A sz-őlők helyes művelésére a haszon­bérlő a bérleti szerződésben vállal, kötele, zettséget. A szerződés kiköti a szerves trágyázás, a fejtrágyázás és a megfelelő metszés elvégzését^ Énnek ellenében vi­szont igen nagy kedvezményeket biztosít: a haszonbérleti dü rendkívül alacsony, a bérbevett terület után ndn kell adót fi­zetni és beadási kötelezettség sincs, A szerződéseket három évre kötik, mert az elhanyagolt szőlő feljavítására fordított költség és munka gyümölcse nem az első,» hanem a második és harmadik évben je. lenlkezik igazán, A tszcs-k, amennyiben », szőlőt megfelelően kezelték, két év után véglegesen saját kezelésükbe vehetik át. A földművelésügyi minisztérium szőlő- kezelési igazgatósága az egyes községek-/ ben hasznosítási felelősöket bizott meg & szerződések megkötésével és a bérbeadott szőlők művelésének ellenőrzésével. H K II E K Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc Szabadság tér 2. sz. Malinovszki.1 u. 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u 38, Hejö csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja u. I. szám alatti gyógyszertár tart éjszakai szolgá latot. Időjárás Változó felhőzet, több helyen még futó eső. Mérsékelt szél. Az éjszakai lehűlés erősödik, a nappali hőmérséklet keleten csökken, nyugaton alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területé­re: csütörtök reggel 3—6, délben/ 15—18 fok között. A várható napi középítőmén e éklet április 2-án. csütörtökön tíz fok felett lesz. — A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szabó Imrét rendkívüli követté és meghatalmazott miniszterré nevezte ki és megbízta a Magyar Népköztársaság argentínai követségének vezetésével. — A miskolci élelmiszer kiskereske­delmi vállalat értesíti n dolgozókat, hogy április 5-én. vasárnap délelőtt a 31. sz. áruda helyett » 88_as fűszerbolt tart szolgálatot (Széchenyi u. 60) Április 4-én város különböző részén felállított pa­vilonok állnak a dolgozók rendelkezésére. ■— Az „osztrák népi ellenzék“ elnöksé­ge Becsben ülést tartott. Dobretsberger professzor ismertette az „osztrák népi el­lenzék“ programmját, amely célnl tűzi ki Ausztria termelőerőinek az ország, nem pedig idegen államok érdekében történő növelését, a javak igazságos elosztását, a demokratikus jogok megvédését, külpolL tikai téren az ország legszigorúbb semle­gességét, kívülmaradását mindenféle ka­tonai és fegyverkezési programmon, s n> hidegháborún. — A Miskolc T. kerületi tanácsa értesíti q dolgozókat, hogy a napokban elveszett oirostarka tehén. Román Jánostól a mar­halevél felmutatása ellenében átvehető, Miskolc. Szentgyörgy utca 68. — A Szabadságharcos Szövetség Zalka Máté sportköre április 4-én 3 órai kesu dettel háztömbkörüli motorversenyt rendez Diósgyőrben. Betonozási és szállítási munkára férfi segédmunkásokat felvesz az Épületelemgyár. Jelentkezés: Épü- letelemgyár munkaerőgazdálkodásán Budapest, XI. Budafok! ut 78. Napi háromszori étkezést 7.40 Ftért vidé­kieknek szállást havi 10 Ft-ért biz­tosítunk. Színjátszó csoportok A művészeti együttesek második országos versenyéit legjobb ered­ményt elért színjátszó csoportok áp­rilis 5-én délután 2 órakor rendezik meg bemutatójukat a miskolci Déryné-szfobázban A fesztiválon a megye négy legjobb üzemi, illetve te. rillet: csoportja szerepel. A mezőkö­vesdi járási kultúrotthon színjátszó csoportja Kiss Gyula „Hív a haza”, a miskolci KI.SZÖV színjátszói Ké­nyei Mária „TJj élet”, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának központi fesztiválja Miskolcon színjátszó csoportja Zolnay Vilmos „Veszélyben vagytok emberek”, a ka­zincbarcikai kooperáció színjátszó csoportja pedig a „Sokat próbált vőlegény” című színdarabot mutat. Ja be. Miskolcon ez alkalommal először rendeznek országos versenyt, amelyet a dolgozók igeD nagy érdeklődéssel várnak. Jegyek kaphatók a Filhar­móniánál, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának kultúrosztályán és a kö­zönségszervezőknél. Az üzleteli nyiteatartása április 2-án, 3-án, 4-én, 5-én és ú-án Az április 4-i ünnepnap és az azt köve­tő vasárnapra tekintettel az üzletek nyit­vatartásii az alábbiak szerint alakul: Az iparcikküzletek április 1—3 közölt egy órával, az illafszerüzletek 3.án két órával a szokásosnál tovább tartanak nyitva. Április 2-án a húsboltok 7—12 óráig és IS—19 óráig. 3-án az élelmiszer- és tejüzlelek a szó. kásosnál két órával tovább, a húsboltok 6—12 óráig és 13—20 óráig tartanak nyit­va. Az este 20 óráig, vagy tovább nyitva, tartó üzletek zárórája változatlan. Értékes ajándékokkal jutalmazzák a művészeit együttesek IF. országos versenyének záróbemutaíóin szerepelt művészeti csoportokat A művészeti együttesek II. országos versenye ünnepi záróbemutatóin résztvett együtteseket és azok vezetőit a népművelési minisz'érium emléklap, pal és ajándékokkal jutalmazza. A si­keres "szereplésért nemcsak a kiváló együttesek és vezetőik kapnak emlék­lapot, hanem a csoporttagok is. Nagyszámú értékes ajándékot: négy «pianiinót. tíz rádiókészüléket, egy ze­negépet, tizenhárom lemezjátszót, két. tő táskagramafont hanglemezekkel, tizenegy harmonikát, két hegedűt, négy egyéb hangszert, hat fényképező­gépet filmmel, különböző kottákat, továbbá a tánccsoportok részére tizen­két darab 3000 forint értékű ruha­anyagvásárlási utalványt, harminc méter fehér vásznat és hímzett matyó papucsokat osztanak ki jutalmul. — Ezenkívül mintegy ezer ideológiai és a különböző művészeti ágakkal fog­lalkozó jutalomkönyv segíti elő mű­vészeti együtteseink további munkáját. Az emléklapokat és ajándékokat a felszabadulásunk évfordulóján, ápri. Hs 4-én tartandó ünnepség során ad­ják át kiváló kultúr-munkásainknak. MNDSZ-asszonyok, lányok a felszabadulási hét sikeréért Megyénk dolgozó asszonyai nagy lelke­sedéssel csatlakoztak a felszabadulási hét mozgalmához az üzemekben és a falvak­ban egyaránt. Ők is termelési győzelmek­kel akarják megünnepelni íelszabadulá- eiinlc napját. Az Ózdi Kohászati Üzemek villamos tekercselő üzemében Tóth Károlyné teker­cselő 135 százalékot ért el. A csőperem­ben Bora Jolán 202, Koré Istvánná 199 százalékot teljesített. A mezőkövesdi MNDSZ asszonyok érté­kes begyűjtési agitáeiót fejtenek ki. Az encsi járásban 50 dolgozó parasztasszony- nv-al erősödött az MNDSZ aktívahálózata, köztük húsz. középparaszt-asszonnyal, jó felvilágosító munkát végeztek, hogy gyor­sabban haladjon a tavaszt munka. Kűri,tvánban, Sonisálvon, Alherttelepen, Bánszálláson, Lyukóbart a bányászasszo­nyok jobb munkára buzdítják férjeiket. A soraikból alakult rigmus-brigádok virá­gokkal, vándorzászlóval és könyvajánlók­kal köszöntik a termelésben élenjárókat. A- lemaradóknak levelet írnak, személye­sen felkeresik, jobb munkára buzdítják őket. Az ózdi MNDSZ 1625 aktívát mozgósí­tott. Kultúrbrigádjaik újabb nagy ered­mények elérésére serkentik az üzemi dol­gozókat­Miskolc MNDSZ aktívái 350 kisgyülé- sen ismertették a felszabadulási hét je­lentőségét. A Szendrey Júlia csoport zászlót készített az élenjáró dolgozóknak, ÉRTESÍTJÜK a dolgozókat, hogy április 4-én úgy a miskolci, mint a tapolcai üzemünkben üzemszünetet, április 5.én ren­des vasárnapi üzemet tartunk. Miskolci Fürdő Vállalat. az úttörő kultúrbrigádok köszöntik a munka bőseit. Felhívunk minden asszonyt, leányt: a felszabadulási héten még jobb munkával, még nagyobb lelkesedéssel segítse elő a gyárakban és a falvakban a terv túltelje­sítését, így készüljön méltóképpen leg­nagyobb nemzeti ünnepünkre, április 4-re. AZ MNDSZ MEGYEI TITKÁRSÁGA 4- én az üzletek zárva lesznek. 5- én vasárnapi (élelmiszer és iparcikk). 6- án hétköznapi nyitvatartás lesz. Budapesten a tejet árusító boltok ápri. lis 2-án a 2-i és 3-i, április 3:án a 4.i és S-i csecsemő és minőségi tejet szol­gáltatják ki az arra jogosultaknak. A vendéglátóipari üzletek április 4-én meghosszabbított szombati, április 5-én, vasárnapi rend szerint üzemelnek. A fodrászüzletek április 4-én zárva, 5.én déli 12 óráig nyitva tartanak. A csarnokok és piacok nyitvatartása a fentieknek megfelelően alakul. (MTI) Egyéves esecsemőgondozónő&épző tanfolyam indul Az egészségügyi minisztérium ez év áprilisában egyéves, bentlakásos csecsemŐ- gondozónőképző tanfolyamot indít Buda­pesten r ,,Zója“ gondozónőképző iskolá­ban. (VIII. Szentkirályi u. 7.) és n. ,,Tur. janicza Anna“ gondozónőképző iskolában (IV. Erkel u. 26.) A tanfolyamra jelent­kezhetnek 18—30 év közötti egészséges nők. akik hivatást éreznek erre a pályá­ra és lehetőleg elvégezték az általános is- kola nyolc osztályát. Felvételi kérelmeket április 5.ig lehet benyújtani az iskolák vezetőségéhez. A kérvényekhez sajátkezű* leg írt önéletrajzot, születési, iskolai, ha­tósági vagyoni, körzeti orvosi bizonyít­ványt s ha n felvételre jelentkező már dol­gozott. működési bizonyítványt is kell mellékelni,. A tanfolyam időtartama alatt a hallga­tók lakást, teljes ellátást é3 havi száz- tizenhat forint tanulmányi segélyt kap­nak. A tanfolyam sikeres elvégzése után a csecsemőgondozónok elhelyezéséről az egészségügyi minisztérium gondoskodik. Bemutatták Miskolcon a „Hangverseny Kievben“ című filmet Április' 1-én mutatta be nagy siker­rel a miskolci Kossuth-jilmszínfuiz a „Hangverseny Kievben“ című színes szovjet filmet. A film magasrendű mű­vészi élményt nyújt zenei, táncmű­vészeti és színművészeti szempontból. Lent: képünk a film egyik felejthetet­lenül szép jelenetét mutatja­Április 4-án leiátszfiafőh a bajnoki labdarúgó mérkőzések Az OTSB közli, hogy előzőleg kiadott rendelkezéseivel ellentétbe:» április 4„én lejátszhatók a bajnoki labdarugó mérkőzések. (MTI) Sportered mények ATLÉTIKA Vasárnap megyénk két járásában rendez, ték meg a mezei futóbajnokságokat. Mezőcsáton 43 induló. Szikszón pedig 65 induló vett részt a verseny egyes szá­maiban. A két járás mezei bajnokságának győztesei az egyes kategóriában: MEZÖCSÁTI JÁRÁS: 500 m. női serdülő: Zakar Magdolna, mezőcsáti ált iskola 1:48. Csapatversenyben: 1. Mezőcsát 6 pont. 1000 m. fiú serdülő: Tóth Sándor Me- zőcsát 2:57. Csapatversenyben: 1. Mezőcsát 6 pont. 2000 m. férfi ifjúsági: Molnár József Tiszakcszi 8:03. SZIKSZÓI JÁRÁS: 500 m. női serdülő: Csirke Ilona On- gai Falusi Sportkör 1:55. Csapatversenyben: Ongai Falusi Sport, kör 6 pont. 1000 m. fiú serdülő: Czerédi. Ongai Fa­lusi Sportkör 3:45. Csapatversenyben: Ongai Falusi Sport­kör 8 pont. 1800 m. férfi ifjúságid Kispál János Szikszói Petőfi 6:15.2. Csapatversenyben: Szikszói Petőfi 6 p. * Vasárnap rendezték meg Diósgyőrött r Munkaerőtartalékok mezei futóversenyé­nek területi döntőit. A sportkörök vá­logató versenyein több mint 1500 fiatal vett részt. Ezen n. versenyen csak a leg­jobbak indulhattak így is 93 versenyző állt rajthoz a területi döntő egyes szá­maiban. Győztesek: 500 m. női serdülő: Várnai Anna Diósgyőr 1:36.6. Csapatversenyben: 1. Ózd 17 pont. 2. Diósgyőr 17 pont. 3. Nyíregyháza 22 p. 800 m. női ifjúsági: 1. Sulek Sári Nyíregyháza 2:26.5. Csapat- versenyben: 1. Diósgyőr 13 pont, 2. Nyír. egyháza 15 pont. 3. Miskolc 24 pont. Női felnőtt 800 m: 1. Halász Klára Diósgyőr 2:33.4. 1000 m. férfi serdülő: 1. Garai Diósgyőr 3:06.9. Csapatversenyben: 1. Rudabánya 54 pont, 2. Diósgyőr 62 pont. 3. Nyíregyháza 84 pont. 2000 m. férfi if­júsági: 1. Pál Diósgyőr 6:39.2 Csapat- versenyben: 1. Diósgyőr 47 pont. 2. Ru­dabánya 70 p. 3. Ózd 80 p. Felnőtt 2000 m: Aranyi Nyíregyháza 6:20. TORNA 56 induló vett részt Miskolc város if­júsági tornászbajnokságán. A verseny az egyes szereken szép küzdelmet hozott. A verseny eredményei: I. o. ffi. ifj.: 1. Nagy Zoltán Di Vasas Gépgyár 107.7 p. I. o. női ifj.: 1. Hődy Éva Di. Vasas Gépgyár 103.2» pont. II. o. ffi. ifi.: 1. Nagy József Di. Vasas Gépgyár 107.1, 2. Nagy Sándor Di. Vasas Gépgyár 105.5, 3. Megav Miskolci Lók. 101.2. Csapatver­senyben: 1. Diósgyőri MTSE. 2. Di. Va­sas Gépgyár. II. o. női ifjúsági: 1. Uderszky Miskolci Bástya 90.2, 2. Váradi Miskolci Építők 90. 3. Gulyás Miskolci Bástya 88.1. Csapatversenyben: 1. Mis­kolci Bástya. 2. Di. Vasas Gépgyár. SAKK Miskolc város sakkcsapat bajnoksága legutóbbi fordulójának eredményei: Épí­tők—Saujhelyi Lók. 6—6, Botvinik—V., Csillag 10—2. Petőfi—Haladás 9—3, Pere­ces—Postás 6—6, Meteor—Miskolci Lók. elmaradt. Gépgyár—Fáklya nem állt ki 11—1. fi MEGYEI KÖNYVTÁR HÍREI A megyei könyvtár (Miskolc Szabadság- tér 3.) minden munkanapon hétfő kivéte­lével délelőtt 11 és 12 óra között, délután 4 és este 7 óra között» áll a felnőtt dől« gőzök rendelkezésére. Ifjúsági kölcsönzés hétfő kivételével délelőtt 11-től 12-ig és délután S.tó! 6-ig. A nyilvános olvasóte­rem hétköznapokon délután 4-től 9-ig, va* sárnap 10 órától 1 óráig áll a dolgozók rendelkezésére. Beiratási díj felnőtteknek egy évre 3 forint, diákoknak 1 forint. Az? olvasóterem április 5.én is nyitva tart. fl Dénmé Színház műsor!) Ma este 7 órai kezdettel: Csínom Palkó.. Fagycjev bérlet. f mozik műsora­BÉKE. Április 1—8: Első fceskck. Kezdés: 5. 1/4 8 óra. vasárnap: 8, 1/4 6, 1/4 8 óra. KOSSUTH. Április 1—8: Hangverseny Kievben. Kezdés: fél 6, 3/4 8. vasárnap fél 4 óra, kor is FÁKLYA. Április 1—2: Békés napok. Kezdés: fél 6. fél 8 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. Április 1—Sí Szovjet Litvánia. Kezdés: 6 óra. vasárnap 4-kor is, D.-VASGYÄRI KULTUR. Április 2—8: Veszélyes őrjárat Ke7r»ás: 3/4 5 és 7 óra, IIEJOCSABA. Április 2: Az utelsö puskalövés. Kezdés: 5, 7 óra. ESZ»KMAGYAnORSZAO A Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának napilapja Szerkeszti: « szerkesztőbizottság Felelős kiadó- Kovárs István SZERKESZTŐSÉG: Miskolc. Széchenyi utca 30. relefonszftmok- 11-01 19.20. 23-65 KIADÓHIVATAL: Miskolc. Széchenyi u. 30 Telefon: 28-61 Egyszámla izém • 00.878.054.185 Postaftók: 114. Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat. Miskolc Felelős vezető Szeneiről Imréné Apr Drapp, esetleg fehér 38- as magasszárú fűzős ci­pői vennék. Címet aki- adóhivatalba kérnék A Miskolci Húsipari Vállalat férfi segádmunká. sokat vesz fel. Jelentke­zés: Vásártéri u. 21. min­den t egget. 336 Gyermekszerető háztar­tási alkalmazottat ózonnal felveszek. Cím a kiadóhi­vatalban Jó erős gyermekágy el­adó. Csillag u. 2. 653 Segédmunkásokat, szak­munkásokat. lakatosokat, villanyszerelőket, kőműve­seket keres « Hejőcsabai Cement és Mészmű. Mis­kolc környéki dolgozók is jelentkezhetnek. Felvilá­gosítást. a vállalat ad 340 ó n i r d e t e Gyakorlott gyors. és gépirónőt azonnal felve­szünk. Cím q kiadóhivatal­ban. Önálló kontírozó köny. velőnőt keresünk azonnali belépéssel ipari vállalat­hoz. Jelentkezni lehet hét köznaponkint délután 2 órától fél 4_ig. Borsodi Anyagellátó Vállalat, Mis­kolc. Telegdi u. 9. 344 Kifogástalan diófa reka- miégamitura, egyéb jak, berendezési tárgyak el­adók. Bükkszentkereszt. Katinka villa. 649 Az Északmagyarországi Áramszolgáltató Vállalat megvételre keres tűzbiztos iratszekrényt. Ajánlatokat Miskolc. Baross u. 24. Anyagosztály címre ké­rünk. 343 s e iá Sürgősen keresek kom­ba? in vagy Euphilin in­jekciót. Horváth. Széche­nyi utca 49. 10-es vasbolt. 647 Eladó deszka. 43-as férfi antilop ^ félcipő, faágy * Gábor Áron u. 22. sz. 2. ajtó. 650 A babakt inik» minden­féle babajavítást vállal« Babaszemeket és hajat ve­szek. Rákóczi u. 2. sz. .651 A Miskolci Ruházati Bolt gyakorlott eladókat felvesz. Széchenyi u. 38. szám. 343 Csővázas gyermek sport, kocsi eladó. Hunyadi u. 50 földszint jobb. CH

Next

/
Oldalképek
Tartalom