Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-25 / 71. szám

M.űszaki veretok! Mérnökök! Művezetők ! Valósítsátok meg maradéktalanul a szovjet javaslatokat! A* ormospusztai úttörők kérik szüleiket: HARCOLJATOK A LEGJOBBAN A SZÉNCSATÁBAN, HOGY NAGYON BÜSZKÉK LEGYÜNK RÁTOK! AZ JZSóFALVA. ORMOSPUSZTAI általános Is­kola szülői munkaközösség« lelkes értekezletei tartott arz ormospusztai moziheáyiségben, ahol csaknem vala­mennyi szülő megjelent. Ott voltak az iskola úttörői is, akik sorra, olvasták fel azokat a leveleket, amelyek, ben nemes versenyre hívják ki szüleiket. Az úttörők megfogadták, hogy ök maguk jobb tanulással, nagyobb fegyelmezettséggel állnak helyt az iskola padjaiban, arra kérték a szülőket, hogy ök meg a munkahelyükön borzoljanak tervük túlteljesítésével gyermekeik még azetob jövőjéért, a-7 ötéves terv mielőbbi megvalósí. fásáért, a szocializmus felépítéséért, a békéén. Meg­kapó. volt ezeknek a szép leveleknek a bátor, öntuda. tos hangja, ami nem maradt hatástalan a szülőkre, akik egymás után válaszoltak a versenykihívásra. — Igen meg/atott ez a levél, amit kislányom fel. olvasott —' mondotta Magyar . Jörisef bányász, miköz. ben arra mosolyra derült. — Nagyon szép a tanítók, tói. hogy az iskolában is foglalkoznak a termelés kér. désével. Sajnos vannak olyan apák, akik lemaradtak a termelésben. Én felajánlom, hogy első negyedévi ter­vemét á 10 százalékra teljesítem, április 4_re pedig 150 százalékot érek el, hogy gyermekem jövőjét még szebbé tegyem. FELSZÓLALT JOBBÁGY LÁSZLÓ, a juhtenyésztö vállalat telepvezetője is. Sok szép felhívás hangzott el — mondotta. — ígérem, hogy munkatársaimmal hős bányászaink példáját követve még eredményesebben fogunk dolgozni. A bányászok az ipar kenyerét, a fekete gyémántot ad k az országnak, mi fehér gyap­jút adunk,' hogy minél több meleg ruha jusson dolgo­zóinknak és gyermekeinknek. Simon Andrásné, az SZM elnöke hangoztatta, hogy a termelés állandó növelésével erősítjük a béke arcvo. nalát. Sok dolgozó azonban még nem értette meg, mit jelent az: ..Tied az ország magadnak építed!“ — és ezért beéri ha kevesebbet termel. Nem gondol arra, hogy lemaradásával hátráltatja az ország építését, gyermeke még boldogabb jövőjének megvalósítását. A szülői munkaközösség nevében kérem, fogadjuk el áz úttörők kihívását. Igyekezzünk mi, háziasszonyok is eleget tenni kötelezettségünknek. Buzdítsuk férjein­ket a többtermelésre. MAGYAR JóZSEFNÉ MNDSZ ügyvezető Ígérte, hogy még szorosabbra fűzik a kapcsolatot a nevelő testületté!, hogy együttes erővel, igaz szeretettel ne­veljék gyermekeiket fokozottabb kötelességtudásra. Serkentsük férjeinket a többtermelésre és arra, hogy a jól dolgozók segítsék a lemaradókat. Kiss ó. József, a nagyüzemi pártbizottság titkára köszönetét mondott a nevelők lelkiismeretes munká­jáért. Azt kérte a nevelőktől, foglalkozzanak úgy a gyermekekkel, hogy mindenik tovább tanuljon, hasz. nálja ki népi demokrácia nyújtotta lehetőséget. A pártbizottság a nevelők minden problémájának meg­oldásához készségesen nyújt segítséget. Tervünk — mondotta —, hogy nyárra strandfürdőt létesítünk a gyermekeknek. Llpták György a bányász szakszervezet küldötte örömmel hallotta, hogy nevelőink, gyermekeink meg­értették a többtermelés fontosságát s ígérte, hogy ezt a szép versenyt kiszélesítik. IFJABB KOVÁCS JÓZSEF nevelő kartársai nevé­ben csatlakozott a versenyhez. Felajánlást tett, hogy a tanulmányi eredményt még jobban javítják, még töb­bet foglalkoznak egyénileg is a gyenge tanulókkal, még jobban elmélyítik az iskola és a család közötti kapcsolatot. — Gyermekeink kérése a szívünkhöz szói — mon­dotta Repci Lászlóné. a lakótelep pártszervezetének titkára. Minden bányászasszony beszélje meg férjével az itt elhangzottakat. A lelkes hangulatú gyűlésnek igen na,gy hatása volt az egész bányatelep és környéke dolgozóira. A versenyhez csatlakoztak, vállalásokat tettek olyan dolgozók is, akik gyermekeik leveleiből szereztek tudo­mást a versenymozgalomról. A SZOVJET PIONÍROK nyomdokain haladó út­törő pajtások így kapcsolódnak be, — a jó nevelők fa. nításait megértve — az országérítés munkájába, bizo. nyos, hogy a szülők egytöLegyig megértik, mivel tar­toznak az új nemzedéknek, gyermekeiknek, akik büsz­kék akarnak lenni példamutató szüléikre és azt akar­ják, hogy szüleik is büszkék legyenek gyermekeikre. Hangverseny az élenjáró dolgozók tiszteletére A Szakszervezetek Megyei Taná­csának kulturotthonában nagyszámú dolgozó vett részt a termelésben élenjárók tiszteletére rendezett hangversenyen. Az MSZT népi zene­kara Kodály: Kállai kettősével kö­szönti Bunda János ács brigádját. A 20 tagú brigád csaknem minden tagja megjelent a hangversenyen, az első sorokban foglalnák helyet. Bun- dg János Kossuth-díjas brigádvezető mellett ül felesége. Életének egyik legboldogabb eseménye — mondja a szünetben. Nagyon büszke vagyok férjemre. Arra fogom buzdítani, hogy lankadatlan szorgalommal tö­rekedjék minél jobb eredmények el­érésébe. Jenei Lajos, a diósgyőri kohászati üzemeli Martin-acélművének Kos­suth-díjas olvasztóra tiszteletére csendül fel ezután Petőfi—Kacsóh: János vitézéből egy dal. Reményi Sándor, állami operaházunk barito­nistája Jancsi belépőjét énekli. A hangverseny következő számát Sályi Istvánnak, a miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egye­tem rektorának ajánlják, akit az egyetem szervezésében és jövendő műszaki értelmiségünk nevelésében szerzett kimagasló érdemei elismeré­séül tüntettek ki Kossuth-díjjal. A felszabadulási héten a diósgyőri kohászát üzemi bizottságának ván­dorzászlaját első Ízben Leskó Lajos martinász brigádja nyerte el. Öt is. valamint a IX. sz. Martin-kemencé­nél dolgozó Oláh Józsefet külön-kü- Jön műsorszámmal köszöntik. A kohászati üzemek nagyolvasz­tójában régebben két-három napra leállt a termelés arra az időre, míg a felvonó kerekeket cserélték. Zsa- dányi József és Fila Béla elvtársak a felszabadulási héten termelés köz­ben cserélték ki a felvonó kerekeket, ezzel népgazdaságunknak jelentős összeget takarítottak meg. Őket is dallal köszöntik, mint a munka hő­séit A diósgyőri kohászati üzemek dol­gozói mellett büszkén foglalnak he­lyet a nézőtéren a diósgyőri gépgyár dolgozói is. Tömöri Aladár furós. a rugjóüzembeí} újítás kidolgozásával 1S3 százalékról 218 százalékra fokoz­ta teljesítményét. Gombos József kétszeres sztahanovista és Virván- sski Károly, n gépszerelő üzem dol­gozója 140 százalékról 183, illetve 136 százalékra emelte termelését. Boldogan hallgatják a tiszteletükre énekelt dalokat Miljutyim: Nyugta­lan boldogság e. filmjéből Natasa daiát, Virágú Elemér: A nyár nem oly forró c. dalát és Petőfi—Huszka: Szeptember végén című dalát. Pataki Sándor vasúti forgalmi szolgálattevő érdemeiről beszél a bemondó. Jó szervezéssel biztosítja a vonatok menetrendszerinti közle­kedését. Varga Károly sztahanovista főmozdonyvezető a 2000 tonnás moz­galom kiszélesítésében tűnik ki. Jó munkájukért szép muzsikával kö­szöntik őket. A jövő szakmunkásai, a jövő szta­hánovistái ma még ipari tanulók. A legkiválóbbak közül máris kiérde­melték, hogy példaként állítsák őket tanulótársaik elé. A 101. sz. ipari ta­nuló intézet fiataljai közül Jakó László, Csermely János, Krizsán István és Kovács Ferenc mind a ta­nulásban, mind a műhelygyakorla­tokban kiváló eredményt ér el. Pél­dát mutattak tanulótársaiknak a vasgyüjtésben is. Ahogy elmondot­ták: ezzel is elő akarják segíteni, hogy a diósgyőri gyár elnyerje a „Lenin kohászati művek“ címet. Gyorsan peregnek a dómok. Mű­soranyaguk legjavát válogatták össze hivatásos művészeink, a SZMT népi tánccsoportja és népi zenekara, hogy méltó módon kö­szöntsék városunk új Kossuth-díja- sait és a szocialista építőmunka, a békeharc többi hősét. /I moz.sk műsora BÉKE. Március 25—31: Afrikában iör. tént. A BfiKE-mozJ ismételten a rési idő­pontban: 5 és esynesryed 8-lcor lartja előadásait. DIÓSGYŐRI I>IADAE. Március 25—27: Támadás 6.25-kor. Kezdés: lé) «. Háromnegyed 8, vasárnap fél 4. háromnegyed 6. S óra. DIÓSGYŐRI DIADAI,: Március 21: Szeieburdi tapsifüles. Kezdés: 4. 6 éra. FÁKGYA. Március 25—2«: Szovjet Tád­zsikisztán. Kezdés: fél G. fél 8 éra. HEJÜCSABA. Március 25—2«: Legény a talpán. Kezdés: 5. 7 éra. Kagy Érdeklődés előzi meg a mis­kolci Déryné: színház csütörtöki be­mutatóid!. Farkas Ferenc Kossuth- díjas zeneszerző, Dékáni) András és Bálint Lajos szövegírók három felvo­násai daljátéka, a „Csínom Palkó" kerül színre­A daljáték a Rdkócsi-korssa& ssa- badságihareos hagyományait eleveníti fel. A rádió hangjátéka alapján már ismerik a miskolci dolgozók a gazdag nmzsikájú daljátékot, amelyben Far­kas Ferenc a kuruc korszak népi dal- kincsének művészi formában feldol­gozott zenéjével ajándékozza meg a közönséget. Ez a zene módot ad arra, hogy a Déryné-színMz kiváló éneke­sei. megcsillogtassák tudásuk legjavát, művészi felkészültségüket. A csupa; derűt, n szabadságszerető nép vidámságát., lüktető erejét éirasz- tó operett cselekményében nem annyi­ra a történelmi eseményeken van a hangsúly, hanem elsősorban a kor légkörét, magát a korszakot érzékel­tetik a szerzők. A szereplők a kuruc korszak ismert alakjai: Bottyán Já­nos. a félelmetes „vak Bottyán'' ku­ruc generális, a, dalban is megénekelt Balogh Ádám, a kuruc dalokban sze­Kedden délelőtt étadták Breiner Ilonának a százezer forintos főnyereményt Kedden délelőtt tizenegy órakor az Országos Takarékpénztár székhá. zának tanácstermében adták át Brei­ner Ilonának, az 1. sz. Mélyépítő Vállalat munkaerőgazdálkodási elő­adójának az ötéves tervkölcsön ha­todik sorsolása százezer forintos fő­nyereményét. Breiner Ilona a főnyeremény át­vételekor kijelentette: — Azzal az ígérettel veszem, át ezt a nagy nye­reményt. hogy ezentúl még nagyobb lelkesedéssel dolgozom a tervért és békénkért. Pálzay János orgonahangversenye Miskolcon A zeneművészeti szakiskola hang­versenytermében március 25-én, szerdán este fél 8 órakor Pátzay Já­nos orgonaművész hangversenyt ad. Közreműködik: Sz. Pongrácz Margit ének és Szűcs Ilona zongorakiséret- tel. Műsoron Bach, Frank Césár. An- talffy, Dubois, Vidor, Liszt, Rachma­ninov, Strauss Richard, Lisznyai és Puccini-művek szerepelnek. 3 Dérvnö Szinii32 műsora Ma este 7 órai kezdettel: Nagy műtét. Móricz Zsigmond bérlet. replö alakok, mint Csínom Palkó és Csínom Jankó, akik a szerzők képze­letében keltek életre a „Csínom Pal­kó, Csínom Jankó" kezdetű kuruc nó­tából, vagy Tyukodi strázsamesler, akit a kurucok a „Te vagy a legény Tyukodi pajtás'' kezdetű nótában énekeltek meg, Kucug Balázzsal együtt. Hogyan foglalták el „ nép egyszerű gyermekeiből lett hősök g császár zsohljában álló labanc sereg egyik erődjét. Érsekújvárt, — erről szól n daljáték, amely a kuruc hősök sza- badságszeretetét. ügyességét, ötletes­ségét. bátor elszántadéit domborít- Ja k‘­északmarvakorszag s Magyar Dolgozók Pártja Megyei Buotiságának napilapja Szerkeszti: -> szerkesztőbizottság Felelős kiadó' Knváes István SZERKESZTŐSÉG: Miskolc, Széchenyi utca 30. Telefonszámok- 11-01. 19.20. 23-65 KTADOHTVATAL: Miskolc. Széchenvt u »0 Telefon: 2S-61 Egyszámlaszóm' 00.878.054.185 Postafiók: 114. Borsodmegyer Nyomdaipari Vállalat, Miskolc Felelős vezető: SzendrSI Itnráné Március 2tí-án mutatja be Miskolcon a Déryné Színház a „Csinom Palkó“ című daljátékot Levelezőnk \i 11 á m a Szuhakállón a Szeles-aknánál a cső rossz összeillesztése folytán ren, gebeg víz ömlik ki a környező földekre, ez akadályozza a tavaszi muru kát. A többszöri felszólítás után most már elvárjuk, hogy haladéktala« nul megjavítsák a csövet! Még a múlt esztendő júniusában fogadott fuvarral szállították Szuhakállóból az edelényi vasútáüomásra az összegyűjtött vasat. A fuvardíjat a földmüvess^övetkezet minidezideig nem. fizette ki. Érthető* hogy az érdekeltek azonnali intézkedést sürgetnék, DAMEL BÉLA Szuhakálló HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. MalinovszkiJ u. 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u SS. Hejö. csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 9. sz. alatti gyógyszertár tart éj'szakai szolgá latoi. I d ő f á r á» Kisebb felhőáfvonulások eső nélkül, néhány helyen reggeli köd. Mérsékelt légáramlás. Az éjszakai lehűlés gyengül, a nappali hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az or­szág területére szerdán reggel mínusz 1, plusz 2. délben 17—20 fok között, a vár­ható napi középhőmérséklet március 25-én, szerdán Pest-Bács.Kiskun, Bara­nya, Tolna megyékben 10 fok felett, más­hol 10 fok alatt. — A taskenti Sztálin-Textilkombmát kollektívája az év elejétől mintegy két­százezer méter szövetet készített megta­karított nyersanya gokból. A kiváló ered­mények elérésében hathatós segítséget nyújtanak a vállalatnak az észszerűsüők és az újítók. Kezdeményezéseik alapján két és fél hónap alatt több mint százöt­ven olyan újítást valósítottak meg, amely a gyapotfeldolgozás technológiájának tö­kéletesítésére vonatkozott. — Csungkinben épül Délnyugat-Kin»* legnagyobb erőműve. Az erőmű alapo­zási munkálatait már elvégezték. A tér-, vek szerint az erőművet, amely még eb­ben az évben megkezdi működését, a legkorszerűbb szovjet automata gépekkel szerelik fel. A munkálatok gyorsításához, szovjet szakemberek nyújtanak értékes műszaki segítséget. — MOSZKVÁBAN az év vétfiV több mint százezer fát, köztük hdrs- fát, nyárfát, jávorját, szilfát, vörös- fenyőt ás nyolcszázezer öíszbokrot% akácot. oi'oonát és rózsát ültetnek. — A miskolci köztisztasági vállalat ér-» tesíti a dolgozókat, hogy további rendel­kezésig a szemét-dijakat, a múlt évi elő­írás alap ián bavonkint a, háztulajdonos- útján a köztisztasági vállalat 96.828.008— 185 számú csekkszámlájára kell befizetni«# Párthírek A MISKOLCI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Értesítjük az alapismereti tanulókörök: I. és II. évfolyamának szemináriumveze­tőit. valamint a propagandista konferen­ciák vezetőit, és n Bolsevik Párt Történe­te első. évfolyama és a Sztálin életrajz konferencia vezetőit hogy részükre már. rius 25.én, szerdán délután 5 órakor x pártoktatás házában előadást tartunk. 70 induló vett részt Miskolc város ifiusági birkózó bajnokságán Vasárnap Diósgyőrött, a stadion torna­termében rendezték meg Miskolc város ifjúsági szabadfogású birkózó bajnoksá. gát. A versenyen szép számban vettek részt ifjúsági versenyzőink és az egyes súlycsoportokban igen jó és heves küzde­lem folyt a győzelemért. Eredmények: 45 kg-os súlycsoport: l. Birki Ózdi Va­sas. 2. Adamcsik Egri Fáklya, 3. Ináncsi Tiszaluci Falusi Sportkör. 48 kg. súly­csoport: 1. Fülöp Miskolci Építők, 2. Vaskó Egri MTSE. 51 kg. súlycsoport: 1. CsákVári Egri MTSE, 2. Németh Ózdi Vasas, 3. Demeter Ózdi Vasas. 54 kg. súlycsoport: 1. Zöldesi Miskolci Honvéd, 2. Fábri Ózdi MTSE, 3. Hulicskó Mis­kolci Bástya. 57 kg. súlycsoport: 1. Szilád gyi Tiszaluc, 2. Lihi Di. MTSE. 3. Sáro- si Di. Vasas. 60 kg. súlycsoport- 1. Pa], kovin Di. MTSE, 2. Vágó Di. Vasas, 3. Galuska Tiszaluc. 63 kg. súlycsoport: Tóth Di. Vasas, 2. Csengeri Tiszaluc, 3. Harangozó Di. V. 67 kg. súlycsoport: 1. Zsíros Egri Fáklya. 2. Nyalka O. Vasas, 3. Jakab Miskolci Honvéd. 70 kg. súlycso­port: 1. Fésűs Tiszaluc. 2. Farkas Ózdi MTSE. 3. Bonyec Miskolci Honvéd. 73 kg. súlycsoport: 1. Budai Di. Vasas, 2. Bollok Di. Vasas, 3. Berta Tiszaluc. SÚLYEMELÉS Diósgyőrött rendezték meg vasárnap a megyei ifjúsági súlyemelő egyéni baj­nokságokat. Az egyes súlycsoportban a következő versenyzők nyertek bajnoksá­got; Pehelysúly: Szikszai Di. Vasas 127.5 kg. Ivisvál tósuly: Oszlánszky Ózdi Vasas 160 kg. Váltósuly: Pálfi Di. Vasas 145 kg. Nagyváltósuly: Székely Ózdi Vasas 172.5, Kisközép: Fogarassy Miskolci Haladás 167.5 kg. RÖzépsuly: Chlumeczky Di. Va­sas 172.5 kg. Nagyközép: Algirisz Di. Vasas 157.5 kg. Félnehéz: Fogli Ózdi Va­sas 180 kg. MOTORSPORT Vasárnap rendezték meg Borsod Abauj- Zemplén megye motoros turabajnokságát. A versenyen igen népes mezőnyök fu­tották végig a 300 km-es távot. Az Ózdi ,,Zalka Máté“ versenyzői elkésve érkez­tek meg a rajihoz, gépeik és okmányaik sem voltak rendben. így a versenybíró­ság nem engedte őket indulni. A helye­zéseket a hibapontok értékelése, valamint a mért útszakasz időeredményei alapján állapították meg. Eredmények: 100 kcm.es kategória: 1. Szabó (Mis­kolci Honvéd) 0 hibapont 27:08, 2. Czibi (Miskolci Dózsa) 0 hibapont. 32:09, 3. Veres (Miskolci Honvéd) 10 hp. 125 kcm.es kategória: 1. Fehér (Miskolci Zalka Má­té) 0 hp. 21:08. 2. Dajka (M. Honvéd) 0 hp. 22:30, 3. Veres (M. Honvéd) 0 hp; 32:13. 250 kem-es kategória: 1. Szabó (Miskolci Honvéd) 0. hp. 20:05 . 2. Name- sánszky (Miskolci Honvéd) 0 hp. 20:06. 3. Vereezki (Miskolci Honvéd) 22:06. 350 kcm.es kategória: 1. Boros (Miskolci Honvéd) 0 hp. 20:05. 500 kem-es kategó- I ria: 1. Molnár (Miskolci Honvéd) 0 hp, 2. Farkas (Miskolci Dózsa) 3 hp. 3. Barna (Miskolci Honvéd) 59 hp. Oldalkocsis: 1. Busies—Kovács (Miskolci Zalka Máté)i 36 hp. 2. Balina—Soós (Miskolci Dózsa# 66 hp. Űj vezetőséget választ a Miskolci Dózsa ♦Teleniős cseményo lesz a Miskolci D6-. zsa Sportkörnek az új vezetőségválasztás, amelyre március 26-án délután negyed 6 órakor kerül sor a rendőr egyesület Szé­chenyi utcai székházának nagytermében,. A vezetőségválasztó gyűlésen beszámol­nak a Dózsa eddig elért eredményeiről és értékelik a hiányosságokat. Az Ózdi Vasas vezetöségváiasztó gyűlése Az Ózdi Vasas Sportkör március 27-én délután 5 órakor az ózdi kultúrotthon színháztermében tartja meg vezetőség- választó közgyűlését. A sportolók és a dolgozók érdeklődéssel tekintenek az ese­mény elé. A Sajószentpéteri Bányász sakkcsapata első lett a járási verseny északi csoport­jában. A bányász csapat 84 százalékos eredménnyel veretlenül került az első helyre. A siker Hulyák Andor csapatveze­tőnek is köszönhető, aki fáradhatatlanul dolgozik. fi 400 forintos csecsemö- keSongye-ufalványok beválthatók a Misk olci Ruházati Bolt kijelölt, szaküzletciben, az alábbi helyeken: 2. sz. bolt (Anyák boltja) Szé­chenyi u. 10. 21. sz. bolt (Gyermékruha bolt) Széchenyi u. 89. 28. sz. bolt Vasgyár, Piac tér I. 80. sz. bolt Pereces. Aprónirdetések Jó állapotban lévő 3ez Ionokat, szekrényeket vá­sárol a Miskolci Cement árnipari V. Miskolc, Jó- zsef Attila u. 23. Telefon; 20-48. 289 A Diósgyőri Munkáséi Iá tó Váll.. Ládi.telep keres azonnali belépésre SZTK ügyekhez ip értő perfekt bérelszámc-Jót és önálló anyagkönyvelőt. 299 A Diósgyőri Tüzálló- anyaggyár gyakorlattal rendelkező tehergépkocsi, vezetőt keres, (Diesel), aki szerelési munkát is végez. 312 Bútorozott szobát, kere­sek nő részére. Soós La­jos Miskolc. Béke tér 19. sz. 573 Uj konyhaberendezés el. adó. Bizony Ákos u. 25. 576 Hosszú gyakorlattal és képesítéssel rendelkező szakácsot, vagy szakács, nőt felvesz a Miskolci Vendéglátóipari Vállalat. Déryné u. 20. 310 Géplakatos szakmában jártas segéd művezeiőt keresünk azonnali belé­pésre. Közraktárak József Attila u. 1—3. 307 Ezüstróka galléromat elvesz!ettem vasárnap es­te 8 órakor a Mély völgy utcán. Megtalálója juta­lom ellenében adja le a Mélyvölgy ut 166. sz. alá. 577­Kerékpárt és varrógépet szakszerűen j.avítanak a Villamosipari Ktsz. mű­szerész üzemei. Széchenyi utca 64. (Royál közben) és Zsolcaf kapu 12. 248 Szép süllyesztés varró­gép eladó. Miskolc, Vö­rösmarty u 134. Fodor. 575 írógép és íróasztal el. adó. Kazinczy u. 20. 11-ik ajtó. 314 A Diósgyőri Vendéglátó ipari Vállalat 25. sz. ét­termének ..Diósgyőri Ven. déglátóipari V. Diósgyőr 25. sz. étterem egyszámla, szám 44.773.226—16“ fel. iratú bélyegzője elveszeti Felhívjuk az érdekelt vál­lalatokat. liogv az elve­szett bélyegzővel vissza, élést megkísérlő egyént adják át a rendőrségnek 315 Jól számoló, gyakorlót? gyors- és gépírót azonnali belépésre felveszünk. Sör-1 kirendeltség, Miskolc. Zsolcai kapu 5. 316

Next

/
Oldalképek
Tartalom