Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-19 / 66. szám

ELŐRE A FELSZABADULÁSI HÉT SIKERÉÉRT, A NEGYEDÉVI TERV TULTEÜESfTESÉERT! A munkafegyelem megszilárdítása a felszabadulási hét sikerének egyik alapja SOKSZOR ESIK SZÓ a munkafe­gyelemről. Egyetlen pártgyülés, tér. melési értekezlet sem múlik el anél­kül, hogy valaki ne követelné meg. szilárdítását. Ez helyes, de a szavak tettek nélkül mitsem érnek. Itt a legfőbb ideje, hogy ne csak beszél­jünk róla; hanem cselekedjünk! Evégböl szükséges, hogy nyiitan fel. táljuk azokat a bajokat, amelyeket a munkafegyelem lazasága idéz elő és szenvedélyes hai'cot kezdjünk a naptopás, a lógás, a kötelességmu­lasztás ellen. Vájjon tudják.e a munkafegyelem megsértői, milyen károkat okoznak önmaguknak és az egész népnek? Aligha, mert ha ráébrednének vagy ráébresztenék őket erre, gyökeresen változtatnának szégyenletes viselke. 'lésükön. De nem tudja sok becsületes dől. gozó sem, mennyivel károsítják meg őket a lógósok. Ha tudnák, ök Is sokkal többet tennének az ellen, hogy üzemükben napról.napra akad. uák müszaíkmulasztók. Ez évben március első dekádjának végéig me­gyénk kohászatában 5277 műszak esett ki a termelésből. Mit jelent ez? Az elveszett vas és acél ezer ton. náit. A munkafegyelem megsértői akadályozzák nemcsak saját gyáruk, hanem egész sor más gyár tervtelje, sütését,' gátolják hatalmas békealko. fásaink gyorsabb létrehozását. Ugyanaltkor, amikor öntudatos dol­gozóink lángoló lelkesedéssel teljesí. tik és túlszárnyalják a tervet, — az egész üzem, vagy az egész gyár t«rvteljesitését visszahúzzák a fe­gyelmezetlenek, a munkafegyelem ipegbontói. EL LEHET, EL SZABAD-E NÉZNI szó nélkül, hogy a diósgyőri rekon­strukció munkálatai azért nem ha­ladnak a szükséges ütemben, mert csak március első dekádjában 623 műszak esett ki a munkából? Mit mondanak a lógósokról azok a dol­gozó családok, akik még mindig ré­gi, meg nem felelő lakásokban szó. i onganak, mert vontatottan halad a lakásépítés? Az iskolák, kultúrhá- zak, tanműhelyek építése is meg­gyorsulna, ha az öntudatos munká­sok példáját követve kivétel nélkül minden dolgozó a legjobban kihasz­nálná a munkaidő 480 percét. A munkafegyelem lazasága felmérhe­tetlen kárt okoz mindenekelőtt a ko_ hászatban és a bányászatban, ez ki­hat egész gazdasági életünkre, — lassítja előrehaladásunkat, tehát a munkafegyelem megsértői — akar­va, akaratlan — a háborús gyújtó, gató imperialisták malmára hajtják a vizet. Ma már nálunk nem fenyeget a munkanélküliség, a nyomor réme, de gondoljunk csak vissza a múltra. Emlékeztessük a kötelességmulasz­tókat! Az „úri“ világban szó sem lehe­tett igazolatlan kimaradásról. Csak próbált volna fegyelmetlenkedni va. laki, — megtanították „az urak". Háromszori késés elbocsátást vont maga után. Kimaradni a munkából pedig az öngyilkossággal volt hatá­ros. A munkások fölött ott csatto­gott a tőkések ostora, a nyomor. Ha valahol egy munkahely megürült, sok száz kiéhezett a.pa jelentkezett, sorakozott az üzem előtt. Az éhség réme teremtette meg a kapitaliz­musban rabszolga-fegyelmet, biztosí­totta a tőkések számára a terme­lés. a kizsákmányolás folyamatossá­gát. Lám. etetünk sorsdöntő megválto­zásával egyesek mennyire megfeled, kéznek ezekről a borzalmas időkről! Kimaradnak a műszakról, elveszte­getik a munkaidőt, mondván, hogv ,.ha nem tetszik, egy házzal odébb állok, hiszen mindenütt keresnek munkást..“ RÁKOST ELVTÁRS bölcs szavai legutóbb élesen emlékezetünkbe idéz­ték a múltat, s elénk tűzték azt a kötelezettséget, hogy üzemeinkben megteremtsük az öntudaton alapuló szocialista munkafegyelmet, az üt. mutatás nyomán már értünk el bi­zonyos eredménveket. A borsodi sZéntröszt üzemeiben a multévihez viszonyítva, mintegy 50. százalékkal csőikként a müszakmnlasztók száma, javult a munkaidő 480 percének ki­használása, ennek eredményeként emelkedett, a fejteljesitmény. De In ég távolról sem lehetünk megelé. gedve ezzel az eredménnyel, hiszen egy hónap leforgása alatt a tröszt bányáiban még mindig több, mint másfélezer műszak esett ki, a mun. kaidő kihasználását som mondhatjuk megfelelőnek. Sokszáz vagon szén kiesését jelenti ez a termelésből egész évre átszámítva. Még rosszabb a helyzet az ózdi szénbányákban, amelyekben nem hogy csökkenne, — emelkedik a müszakmulasztók szá­ma. A diósgyőri kohászati üzemek, ben március első dekádjában 370 igazolatlan műszak volt. Külkeres­kedelmünknek is rendkívül súlyos károkat okozott, hogy a diósgyőri gépgyárban az első dekádban átlago­san naponta 22 dolgozó maradt el a munkából. Egész sor üzemünkben nem tud. nának kielégítő választ adni ana a kérdésre: mit tettek a multév óta a Központi Vezetőség határozatának jó végrehajtásáért, a szilárd munka, fegyelem megteremtéséért. Számos üzemünkben még mindig nem alakí­tották ki azt a légkört, amelyben a lógás, a kimaradás, a selejtgyártás, a technológiai fegyelem megsértése szégyen és gyalázat. Ezekben az üzemekben nem használták fel Rá­kosi elvtárs bölcs útmutatását. Több egészséges kezdeményezés is volt megyénk üzemeiben a dolgozók sorai között, de ezeket sem karolták fel eléggé. ÖNTUDATRÓL és mély felelős­ségérzetről tettek tanúbizonyságot az izsófalvi bányászok, amikor a multév őszén kiközösitették soraik­ból a lógósokat, felelősségre vonták a miiszakmulasztókat. csalókat. Miért nem voltak követői a jó kez­deményezésnek ? Egészen bizonyos, hogy ha minden bányánkban alkal­mazták volna a társadalmi feleiös- ségrevonás módszerét, a mostaninál is jobbak lennének a tervteljesités adatai, megteremthették volna az egyenletesen növekvő termelés egyik legfőbb előfeltételét. A legtöbb he­lyen azonban a dolgozók még min­dig elnézik, hogy egy.egy brigádtag elmarad a munkából, vagy ellógja munkaidejét. Bander Károly kubikos például eltűri a diósgyőri rekon­strukció építkezésénél, hogy a lógó- sok, — Szabó Lajos, Varga János. Benedek András — kilopják a zse­béből a pénzt. Becsületes munkája ellenére is keveset keres, mert több társa munka helyett csak piszkálja a földet, a napot lopja. A MŰSZAKI VEZETŐK IS sze- methunynak több helyen a fegyel­mezetlenség fölött, nem teljesítik kötelességüket, nem élnek jogaikkal. Papp József főaknász a Péch Antal táróban szintén azok közé tartozik, akik „jó ember“ hírébe akarnak ke­rülni. Megérthetné, hogy az ilyen műszaki vezetők éppen az ellenkező, jét érik el. Az öntudatos dolgozók nem becsülik az olyanokat, akik nem tudnak rendet teremteni, nem bizto. sltják a 480 perc jó kihasználását. Legjobb példa erre a királdi bányá­ban Oblaznik Gusztáv körleti föak- nász esete, aki keményen veszi a fegyelmet, éppen ezért a bányászok szeretik és körzete jelentősen túl is téliesítetté tervét az első dekádban. Elősegítik a munkafegyelem meg­bontását az olyan orvosok is. akik álbetegeket is kiírnak a munkából, eltűrik, hogv csaló kezébe kerüljön a dolgozók pénze. KEMÉNY HARCBA KELL IN­DULNI a munkafegyelem megszi­lárdításáért. Ezen a téren is elsősor­ban a kommunistákra vár a példa- mutatás kötelezettsége. Nem kom­munista az. aki maga is a műszak- mulasztók vagy a lazsálok közé tar­tozik. Gondoljanak arra elvtársaink, hogv a hős szovjet katonák még se­besülten is harcoltak. Ugya.nígv ne­künk is sziklaszllárdan kell helyt- állnunk a, munkában, ami szintén harc. hősi küzdelem a szocialista építésért, a békéért. Most a félszoba, dulási hét előkészülete ideién külö­nösen meg kell szívlelni Rákosi elv­társ szavalt arról, hogy ,,a munka­fegyelem erősítése az egyik legna­gyobb tartalékunk...“ Borsodi kommunisták! Álljatok a munkafegyelemért vívott harc élé, re. segítsétek, neveljétek dolgozó társaitokat, a munkaidő 480 percé­nek jó kihasználásával is biztosítsá­tok a felszabadulási hét nagy sike­rét* Befejezte ötéves tervét Vineze Gyula, a diósgyőri Márta-bánva háromszoros sztahanovista vájára A borsodi szénmedencében elsőnek, az ország szénbányászai közül i'lö. diknek, a szerda délelőtti műszakon befejezte ötéves tervét Vineze Gyula, a diósgyőri Mártabánya há­romszoros sztahanovista vájára. Egyszerre két munkahelyen dolgo­zik. Amíg az egyik munkahelyről a robbantás után eltávozik a füst, ad. dig a másik elővájási munkahelyet készíii elő. Figyelemmel kíséri: mi­lyen anyagban halad előre. Ennek megfelelően végzi az mulasztást. A csillét közvetlenül a lerobbantott meddő mellé állítja s egy lapátolás­sal rakja meg. A jól szervezett niun. ka eredménye: a 480 pere tökéletes kihasználása. Évek óta évi átlagban 140 százalékos teljesítménnyel dolgo­zik, március 18-ig előírt tervét is 148 százalékra teljesítette. Csapata, ban dolgozik öccse, Vineze József is. A két Vineze testvér páros verseny. ben harcolt a terv túlteljesítéséért. A felszabadulási héten újult erővel indul harcba Vineze Gyula. Eddigi havi 130—140 százalékos átlagtelje, süniéinél április 4 tiszteletére 150 százalékra akarja fokozni. Csatlakoztak a mezőkövesdiek felhívásához Felszabadulási belel iartanak a tiorsodivánkai íermelöszövelkezeteH dolgozói A mezőkövesdi dolgozó parasztok fel­hívása nyomán mi, a horsodivánkai >,József Attila“ teimelőcsoport tagjai is csatlako­zunk Sztálinváros hős építőinek kezdemé­nyezéséhez, a felszaba dúl ás i hét mozgalom­hoz. Ternieiőesoportunkon belül alaposan megvitattuk a mozgalom jelentőségét 9 tudjuk, hogy nem készülhetnénk méltób­ban felszabadulásunk megünneplésére, mint azzal, hogy határidő előtt befejezzük a tavaszi munkákat. Határidő előtt el­vetettünk 50 hold tavaszbúzát, 10 hold zabot, mákot, borsót, lencsét- Vállaljuk, hogy a tavaszárpát, a lucernát e=> a napra­forgót 50 holdon, a cukorrépát 60 holdon határidő előtt 12 nappal vetjük el- Az őszi kalászosok fejtrágyázását, hengerezé- sét és fogasolását március 25-ig elvégez­zük. A burgonyát 14 holdon határidő előtt 15 nappal ültetjük el. A hab vetései 30 holdon határidő előtt 5 nappal fejez­zük be. A kendert 10 holdon határidő előtt 15 nappal elvetjük. A kukoricát 180 holdon határidő előtt 5 nappal ül­tetjük cl. s ebből 100 holdat négyzete­sen ültetünk és pólhepomink. A gyapo­tot 5 holdon határidő előtt, április 25-re elvetjük. A dohányt 10 nappal, a paprikát 6 nappal előbb palántáljuk ki. Vállaljuk továbbá, hogy 37 ezer fa­csemetét megérkezése után 4 napon be* liil kiültetünk. Megfogadjuk, hogy negyedévi tojás* és baromfibeadási kötelezettségünket határidőre teljesítjük. Hasonló vállalást tettek a boisodiván" kai „Petőfi“ termelocsoport dolgozói is. Elhatározták, hogy a tavaszárpát t>0 hol­don kereszt sorosan határidő előtt 15 nappal, a lucernát határidő előtt 10 nap pal, a napraforgót 28 holdon határidő előtt 10 nappal, a cukorrépát 50 holdon, a takarmányrépát 10 holdon határidő előtt 10 nappal vetik el. Az őszi ka Iá szosok fej trágyázását, hengerezését. fo­gasolását március 25-ig elvégzik. A do- hánvmag melegágyba való vetései már­cius 28-ra fejezik be. Vállalták továbbá, hegy a burgonya vetését 12 holdon, a kukorica négyzetes vetését 64 holdon 15 nappal, a gyapotot 5 holdon 10 nappal, a paprikát 4 hol­don. a dohányt pedig 10 holdon 11 nap pal határidő előtt ültetik el­Első negyedévi, beadási kötelezettségü­ket tej, tojás, baromfi és hízott sértés bői határidő előtt teljesítik. AKIK FÉKEZIK A SZOCIALISTA ÉPITÓMUNKÄT... Nelejtgyártók a diósgyőri acélöntődében (Tudósítónktól.) A diósgyőri acélöntődé dolgozói áp­rilis 4 tiszteletére megfogad iák, hogy -•V termelési tervet túlteljesítik, loooü ső feladatuknak tekintik a minőség javítását, selejüiüket az év első ne­gyedében 10 százalékkal csökkentik. A minőség megjavítására tett vál­lalásuk valóravúKásut azonban sátolr ja az üzem egyes dolgozóinak gon­datlan, hanyag munkája. Ha a selejtdiagrammot megnéztük, láthatjuk, hogy nem csökkent, hanem éppen emelkedett. Míg januárban 7.34 és februárban 7.14 százalék volt, már cius 1 és 16 között már 7.56 százalék­ra emelkedett a selejt. Az üzem min­den dolgozójának sokkal nagyobb gondol kell fordítani a technológiai fegyelem betartására. Nem szabad elő­fordulni olyan esetnek, mint például március 9-én. Ezen a napon elfolyt egy adag acél, mivel az Öntőforma alsó része nem volt eléggé ledöngölve, puha volt s a forró acél keresztül­fúrta. Ezért Kiss József és Nagy Ist­ván forma készítők a felelősek, akik hanyagul végezték munkájukat. Hiba az is, hogy a műszaki veze­tőség nem gondoskodik megfelelő forma szekrényekről, a meglévők zöme már régi, elhasznált. A műszaki dol­gozóknak a vállalás teljesítéséhez biz- tosítauiok kell a jó műszaki előfelté­teleket, gondosbodniok kell új forma­szekrényekről is. A diósgyőri acélöntődé dolgozói harcoljanak következetesen ;1 teclj.no- lógiai előírások legpontosabb betartá­sáért, teremtsék meg- légkört, amely­ben n mulasztás. ;1 lógás mellett a hanyagság, a selejtgyártás — szégyen és gyalázat. Április 4 méltó megünneplésért terven lelül 340 maisa sienet termel Czakó Pál barossainai tejtóbriijadia A barossaknai bányászok csatlako7-tak a Sztálin Vasmű építőinek kezdeményezésé­hez. Elhatározták, hocy .felszabadulási hetet rendeznek. Czakó Pá! 8 tagú fejtő brigádja megfogadta: április 4~ig esedékes tervén felül 340 mázsa szenei termel * párosversenyre hívta Szabót a Antal és Kollár Pál fejtőbrigádjait. Szabó Bertalan segéd aknász vállalta, hogy az 1-es számú déli fővonal harmadik műszakja márciusi lemaradását . behozza negyedévi tervét 105 százalékra teljesíti. EILE ÉVA. A diósgyőri és az ózdi Martin párosversenye Sem az ózdi, sem a diósgyőri Martin nem teljesítette eddig esedékessé vált havi tervét. A két lemaradó közül viszonylag az ózdi Martin a jobb, néhány szá­zalék választja el a terv teljesítésétől. Megyénk dolgozói bíznak a sok termelési csatában kitűnt ózdi és diósgyőri martinászokban, műszaki vezetőkben, azt várják, hogy a legközelebbi értékelésnél a képen Ózd és Diósgyőr neve alatt egyaránt lOO nál magasabb számot találnak, a kérdőjel helyén olvashatják: melyik Martin ar. első, a terv túlteljesítésében, hol dolgoznak a jobb békeharcosok. akikre: büszkék vagyunk KUGLER LAJOS Kossuth-díjas hengerész. A diósgyőri finomhenger- dében március 17-ig esedékes negyed­éves tervét, már Íf9.4 tonnával túltel­jesítette brigádjával. Párosverseny­ben áll az ózdi Kossuth-dijas Bódi hengerész-brigáddal. A versenyben jelenleg a Hu gier »brigádé az. elsőség. KOSDI KAROLY sztahanovista Ön- tőbrigádvezető. A diósgyőri acélön­tődé egyik legjobb brigádvezetője. Március 16-án a brigád 152 százalék­ra teljesítette előirányzatát. BRINDZA KÁLMÁN fazonkovács, a Diósgyőri Kohászati t'zeniek nagy­kova csműhelyének dolgozója, aki mindennap túlszárnyalja április 4.ye tett felajánlását. Brigádjával selejt­mentesen dolgozik. Március 17-ig ese­dékes havi tervét 151.5 százalékra tel­jesítette * * •'---------------------------- > rmi i/uirvAnnnc7n’r !* t3£ÄüfiÄö I AKUKjl Au; ■’wsaegp-, %l*‘—Trrnrrrim n~ii—nnri -nrr- • — im-T"ii rn tt-tit -»nminwiw—i> ii> i|^ ........iBMnniilifiBnw................................................... mim .............ni KoiC; ,í,5‘í mareíulí). esiiiörtöK

Next

/
Oldalképek
Tartalom