Észak-Magyarország, 1953. március (10. évfolyam, 51-76. szám)

1953-03-12 / 60. szám

Harcoltunk teljes erővel a tavaszi munka sikeréért! ■ _ Gyárfás János elvtárs,' a megyét liánbizottság másodtitkára a meg-yej. tanácsülésen elhangzott felszólalá­sában a következőket mondotta: TANÁCSAINK FELADATAI a tavaszi • munka megkezdésével rendkívül megnöve­kedtek, ezeknek a feladatoknak sikeres megoldása fokozottabb felelősséget, jobb munkát követel. Sok hibát kell kijavíta­nunk, sok nehézséget kell legyőznünk. Tavaly mezőgazdasági termelésünket igen visszavetette a tavaszi fagykár és a liosz- szú nyári aszály-. Ilyen súlyos kára évszá­zadok óta nem volt mezőgazdaságunknak. Elmondhatjuk, hogy kapitalista körülmé­nyek között az ilyen csapás katasztrófá­hoz'vezetett volna. Példa erre Tito Jugo­szláviája, ahol a fasiszta vezetők árulása mellett az aszály is okozója, hogy az állam, a kereskedelem, a közgazdasági élet szétesőbén van. Megnövekedtek feladataink azzal is, hpgy őszi búzából nem teljesítettük vetés­tervünket, ezt most kell pótolnunk. Hozzá­járni ebhez, hogy munkánkat az osztály- harc kiéleződése közben kell elvégeznünk, mert az imperialisták egyre nagyobb irigy­séggel szemlélik 1 a Szovjetunió - és a népi déaiokratikus országok — közöttük ha-' zrtik -— rohamos fejlődését. A tavalyi rossz termés szükségessé tette, hegy exportszállítmányainkat át kellett váltanunk: — amit mezőgazdasági cik­kekből exportáltunk a különböző orszá­gokba, iparcikkekkel kellett helyettesíte­nünk. Nekünk az exportra szükségünk van iparunk és mezőgazdaságunk további fejlesztéséhez. Külföldről kell behoznunk a kohászat, a bányászat, a közlekedés fej­lesztéséhez szükséges fontos cikkeket, alapanyagokat. Emellett exportba és imi portra szükségünk van könnyűiparunk egészséges fejlesztése, a fogyasztási cik­kek termelésének további növelése érdeké­ben is. Szükségünk van például gyapjú és gyapot behozatalára, hogy minél több férfi és női ruhaanyagot, ruhát állítsunk elő. Szükségünk van cipő, csizmagyártás- hoz bőrre. A dolgozóink által annyira kedvelt gumicsizmák alapanyagának na­gyobb részét is külföldről hozzuk be. 1953 TAVASZÁN az ipar váljalta ne" Kézségeink leküzdésének oroszlánrészét- De helyes lehne'-e; ha hoászabb időn ke­resztül-folytatjuk ezt? Nem helyes. Néni helyes, mert ha ez bosszú ideig így foly­tatódnék, akadályozná, iparunk, egész nép­gazdaságunk további lendületes fejlődé­sét. Ha tavaly nyáron nem éri mezőgazda­ságunkat a nagy kár, iparunkat nem 16, hanem ennél 4—6 százalékkal nagyobb arányban fejleszthettük volna. Mindezek­ből nyilvánvaló, hogy ebben az évben fel­tétlenül lm termést kell betakarítanunk, ez közvetlenül és közvetve is elsőrendű érdeke a dolgozó parasztságnak, elsőrendű érdeke egész népünknek. Megnövekedett feladataink teljesítéséhez tettekre van szükség. Arra van szükség, hogy tanácsaink kettőzött erővel küzdje­nek a lemaradás behozásáért, az 1953-as terv maradéktalan teljesítéséért. Vájjon tanácsaink megértették-e ezt, valóban kettőzött erővel küzdenek-«? Van sok olyan tanács, amely tettekkel bizonyí­totta, hogy igen, hiszen községük már be­fejezte a tavas-zhúza vetését- De van sok olyan tanács is, amely nem értette meg- A.kettőzött erő és odaadás, megsokszoro­zott lendület és felelősségérzet helyett nagyfokú felelőtlenségg'el. hanyagsággal és bürokráciával találkozunk ezeknek a ta­nácsoknak munkájában. Sokkal nagyobb felelősségtudatra, önbírálatra van szükség, mint amiről a . megyei. tanács ülésén el­hangzott felszólalások tanúskodtak. Pél­dául a mezőgazdasági állandó bizottság elnöke egy szót sem szólt arról, hogy Híjért vetették be eddig a tavaszi búza előirányzott vetésterületének csak kisebb hányadát. 500 erőgéppel rendelkezünk, de csak 226 dolgozik, gépeinket tehát nem használják ki megfelelően, Lovásíoga* tainkuak alig valamivel több, mint egy~ harmada dolgozik tavaszi munkán. A MEZŐGAZDASÁGI ÁLLANDÓ BI­ZOTTSÁGOK csak úgy tudják feladatai­kat : jól végezni, ha a pánvezetőktől, a pártbizottságoktól megfelelő támogatást kápnák. Még’ sem hangzott el egyetlen birálat sem, amely feltárta volna a ta­nácsok munkáját nem megfelelően támo­gató pártbizottságok hibáit. Tanácsaink jó része felelőtlenül Ígérget a dolgozó parasztoknak és a felsőbb ta­nácsszerveknek. . Frázisokat puffogtatnak, ezek mögött semmi pozitívum nincs. Put­rinkon értekezletet tartottak a tanács­elnökök Felajánlásokat tettek az encsi, rfclényi. miskolci járási tanács vezetői. Megígérték, hogy március 9-re befejezik a vetést. És mi lett belőle? > A tavasz- búzának, a tavaszi árpának még 50 száza­lékát sem vetették el! Kevesebb frázisra, több tettre van szükség! Tanácsaink eltűrik az ellenség aknamunkáját, amivel még mindig gátolja a munkát, azt híreozteli, hogy csak „vár­janak tovább vetőmagra“. Szét kell zúzni az ellenség aknamunkáját! Meg kell mon­dani minden dolgozó parasztnak, hogy igen súlyos kárt okoz saját magának, népünknek, ha vetőmagról nein gondosko­dik, ha lovát nem fogja be a tavaszi munkába, ha elhanyagolja a tavaszi mun­kát. AZOK A TERMELŐSZÖVETKEZETEK és egyénileg dolgozó parasztok, akik biz­tosították a vetőmagot,---azok a jó gaz­dák. De ahol a sült-galambra vártak — még ha kapnak is vetőmagot —, úgy jár­nak, mint aki 100 forintot talál és azt mondja: „könnyen jött, könnyen megy“, — s indul a kocsmába azzal, hogy — „gyere te is, igyál, komám“ — fenekére ver a pénznek. Az ilyen emberek nem vigyázhatnak .eléggé a közösség vagyonára. Ahol az ellenségnek sikerülj várakozási hangulatot előidéznie, ott gyenge a poli­tikai munka, — ezt a hibát haladéktala­nul ki kell javítani, mert ellenkező eset-' lien veszélyben forog a további munka sikere. , Tanácsaink eltűrik egyes szakemberek siránkozását is. A tudomány megállapí­totta. a tapasztalt emberek megmondják, hogy a tavaszi búza akkor hoz jó termést, ha korán vetjük, idejében kell vetni, hogy júniusra teljesen kifejlődhessék. Az. hogy a szakemberek ezt az elvet megvaló­sítsák, nemcsak gazdasági, hanem politi­kai kérdés is. Merészen kell alkotni! —- erre kell buzdítani a szakembereket. GÉPÁLLOMÁSAINKON nagyfokú a szervezetlenség, ami nem egy -helyen . már szabotázsszámba megy. Áz ellenségnek sikerült beférkőznie gépállomásainkra, — erre vallanak az olyan tűrhetetlen esetek, amilyen például, hogy c tokaji gépállomás traktorai még 10 órakor sem mennek ki a földekre. Ha tisztán látnák tanácsaink, hogy minden gépállomás, minden traktor egy-egy lövedék az ellenségre, akkor nem így kezelnék a kérdést. A fogatok is szin­tén csak 9 órakor mennek ki a földekre, de 3—4 óra tájban már hazafelé tartanak. A tavaszbúza,. a tavaszárpa vetésénél minden késlekedés többézei, több -tízezer, mázsa gabona veszteséget jelent, több mil­lió, több tízmillió forint ..elvesztését je­lenti. Éppen ezért -fel kell számolnunk takácsainknál a .nagyfokú ..fegyelmezel len- .séget, felelőtlenséget és. bürokráciát. Meg kell szűnnie tanácsainknál annak, hogy a dolgozó parasztot ide-oda küldözgetik és senki sem intézi el ügyüket. Véget kell vetni annak, hogy a tanácsoknál a .mező- gazdasági ügyek' intézése reszort-feladat legyen. Le kell küzdenünk a szakmai so­vinizmust. Az adóbeszedést, a begyűjtést leszűkítik pénzügyi, adminisztrációs kér­déssé, holott ez elsőrendű termelési kér­dés is. Igen fontos, hogy a mezőgazdasági munkák irányításával mindenütt a tanács első embere, a tanácselnök foglalkozzék. VANNAK MÉG olyan tanácshivatalok, ahol most, a legsürgetőbb, leggyorsabban és legjobban megoldandó, halasztást nem tűrő feladatok idején a tanács dolgozói — még a párttagok is —- az órához kötik munkájukat. A szerencsi tanáesházán délután fél 3 órakor már csak a hivatalsegéd volt berni, azt mondta: a többiek már elmentek, „mert 2 óráig van hivatal". így nein leltét csatát nyerni. Mit mond az ilyen tanács­ról a dolgozó paraszt, akit arra buzdí­tunk, hogy saját maga hasznára, a haza javára minden percet használjon ki a leg­jobban. mielőbb fejezze be a vetést? Az ilyen tapasztalatok arra mutatnak, hogy jónéhány tanácsnál nem nevelik harcos­ságra, helytállásra az ott dolgozó kommu­nistákat. munkatársakat. ( A lemaradás miatt elsősorban a tanács- apparátusban működő vezetők jó részét terheli a felelősség. Nen: tanulták meg eléggé Sztálin elvtárstól, hogy a tanács ereje elsősorban a népben van. Ahhoz, hogy a tanács eredményesen oldja meg harci feladatát, elsősorban a népben kell híznia, a nép -erejét keli segítségül hív­nia. Ezzel szemben megyénkben vannak olyan tanácsok, tanácsvezetők, akik na­gyon híznak az Írásban, a körlevélben, a bürokráciában-és nem bíznak a népben, amelyből maguk 'is származnak. A MEGYEI TANÁCS másfél héttel ez­előtt fogatzárlatot rendelt eh ÜL lett a bürokratikus -endeletgyártás következ­ménye? A lovak gazdái lovaikat bezárták az istállóba. Ezt vonja maga után, ha nem magyarázzuk meg, hogy ezzel vagy azzal az intézkedéssel milyen közös érdeket szolgálunk. Ha viszont megmagyarázzuk- mire akarjuk a fogatokat használni, ha megmagyarázzuk, miért kell népünk ér­dekében ilyen, vagy olyan intézkedést tennünk, azt dolgozó parasztságunk meg­érti s akkor a dolgozó nép erejével hegyet tudunk elmozdítani. De ha bürokraták le­szünk, ha elfeledkezünk a dolgozókról, ha nem világosítjuk fel őket,, akkor, a fel­adatokat nem tudjuk megoldani. Az a hiba. hogy tanácsaink általában nem , for­dulnak a dolgozókhoz.. Pedig a terveket ők teljesítik, ők valósítják meg az intéz­Gyors, gondos vetéssel teljes lendülettel előre a bő termésért l Megyénkben több gépállomás, tarine, löszövetkezet és község dolgozói .szép példát mutatnak a tavaszi munká­ban. Az edelényi, á csobádi és a sze_ rencsi gépállomás halad az élen. Té_ len jól kijavították a gépeket, üzem. zavar, géphiba nem akadályozza munkájukat. Á legutóbbi értékelés, szerint a ' tavaszi versenyben Vádnál Károly, a sajöszentpéteri gépál­lomás sztahanovista traktorosa került az első helyre. Tavaszi tervét mát 74 százalékra teljest, tette. Mindössze 1 százalékkal maradt el mögötte a csobádi gépállomáson dol_ gozó Reiman László traktoros. Jól harcol a gépek kihasználásáért a szerencsi gépállomás, a traktoro­sok igyekeznek, hogy — fogadal­mukhoz híven — ebben az évben megnyerjék a versenyt nagy vetély. tár-sukkal, a hejőpapiakkal szemben. A szerencsi traktoristák eddig 30 százalékra teljesítették tavaszi talaj, munka tervüket, most fokozottabb erővel dolgoznak, bogy mindvégig megtartsák el. Bőségüket. Egyes gépállomásokon azonban igen sok és súlyos hiba akadályozza a munkát. A .szendrői gépállomás a múlt eszíehdőbén igen jól dolgozott, a legutóbbi értékelés szerint azonban most lemaradt, mert szervezetlen a mtmka, riém használják ki jól az időt. A szendrői traktor-isták megfo­gadták, hogy ebben az évben vala­mennyien elérik , a sztahánovista szintet, — kövessenek el hát min­dent munkájuk megjavítására. Tavaly megszerezték géjiállomá. sült számára az élüzem kitünte­tést. Ez nagy- dicsőség volt. -Most viszont szégyenkezhetnek! Előre a csorba. kötBswiKilóséért, a fogadalom megvalósításáért! Az alsóvadászt gépállomás munka, ja, is rendkívül .vontatott. A hanyag­ság.' jeliemzö bizonysága. hogy mz egyik erőgép, melyet Hangács köz-' ség határába irányítottak, már 8 nap óta áll. Az alsóvadászt trakto­rosok is bizonyítsák be, hogy becsű, lettel teljesítik kötelezettségüket, dolgozzanak úgy, ahogyan dolgozó néztünk elvárja tőlük. A vattai állami gazdaságban a traktorosok közül kitűnt’ jó munká­jával Tóth János, napi tervét állan­dóan ImO százalékra teljesíti. Jó ütemben halad a vetés is. Március 9_én, 280 holdon fejezték be a ta­vaszbúza vetését. 180 holdat keresztsorosan ve­tetlek, Szentistván község termelőszövet, kezeöm elég szépen előrehaladtak a tavaszi munkával, de már jó vaj to. vább tartanának, ha nem veszteget­nék a drága időt, A munkát csak délelőtt 9 órakor kezdik, délután mindössze 5 óráig dolgoznak. Gondolják meg: az idő teljes ki. használásával már befejezhették volna a vetést, a mag már fej. lödéinek indult volttá a földben! Ne károsítsák meg magukat, népgazdaságunkat, — a legrövi­debb időn belül végezzenek a ve. téssel! Minden elfecsérelt óra, sőt perc következményei káro. san .jelentkeznek majd a termés­eredményben ! A mezőkövesdi ., községi tanács sem mozgósítja jól a dolgozó pa­rasztokat, elhanyagolják a község, ben a felvilágosító munkát. Sok dol­gozó paraszt már délután 4 órakor abbahagyja a munkát. A községi ta. nács ás ,az állandó bizottságok tag. jái ismertessék a dolgozó parasztok­kal. hogy ha a mag hamarabb kerül a földbe, hosszabb a tenyészideje, jobban fizet, hoidankint egy ...két mázsával is, nagyobb a termés. Felháborító lianyagságo-t követ. nek el a szerencsi, a pülnöki és ricset járási tanács mezőgazda, sági osztályai. A községek tavaszi vetéstervét még . mindig nem bontották fel egyének­re, ez az oka annak, hogy ezekben a járásokban nagy a lemaradás.. Hala­déktalan intézkedésre van szükség, —- a felelős-ségrevonás sem marad­hat bü Ernőd dolgozo parasztjai nagy szorgalommal végzik a tavaszi mun­kát. Bebizonyítotíáki hagy jól sZér. vezeti, öntudatos ’ munkával egyotlen napon is milyen szép eredményt lyKef elérni. A község dolgozó parasztjai március lO.én 107 holdon vetették el á tavasz- búzát. A gépállomáson kiemelkedő muu- liát végez ifj. Muri Mihály traktoris. ta, naponta 9 holdat szánt fel. ; Gépáll omás-aín Írnak, termelőszövet, kezeteinknek és egyénileg dolgozó parasztjainknak a napokban minden percet a legjobban ki kell használ, niok. A községi tanácsok minden fo­gatot a tavaszi munkára állítsanak be. Az állandó • bizottságok tagjai el. lenőrizzék, hogyan folyik a munka, hogy a fánáes idejében segíthessen, közbeléphessen' A községi pártszervezetek moz­gósítsák a népnevelőket, vonják Sie á felvilágosító munkába a munkában élenjáró dolgozó pa­rasztokat is. A kommunisták, a községi tanácsok tagjai,' a nép­nevelők elsősorlian maguk mu tassanak példát, felvilágosító szóval és tetteikkel egyaránt lel­kesítsenek arra, hogy megyénk a minisztertanács határozatában előírt határidőre feltétlenül be­fejezze a vetést. GYORS, GONDOS VETÉSSÉ!,, TELJES LENDÜLETTEL ELŐRE A Bő TERMÉSÉRT! A járások legúiabb sorrendje a vetési versenyben A tavaszbúza vetésében a járások versenyének sorrendje a következő: !. miskolci encsi 3- szikszói 4. mezőcsáti 5. putnoki 6. abauj­szántói 7. edelényi 8. mezőkövesdi 9. ózdi 10. szerencsi 11. sárospataki 12. sátoralja. újhelyi 13. ricset járás. A SZTÁLINI ÖRSIG LEHüilLEIÉVEL, AZ EREOMENYEK ALLANDOSÍTASAVAL KÉSZÜLNÉK MEGYÉNK DOLGOZÓI A EELSZABAOÜLÁSI HÉTRE Becsülettel helytálltak az ózdi kohászok a sztálini őrségén Az ó«li kohászok hétfőn a sztúliut őrségen 10Ö.S százalékra teljesítelek a napi tervet. A IT -es kohó 114-9 szá­zalékot, a III-a« kohó 113-4 százalé­kot teljesített. Túlszárnyalta a napi tervet a másik két kohó is-, ., Kedden . is értékes eredmények 'szü­löttek d'ü ózdi, nagyolvasztóiban, nap! tervüknek 111.1 százalékban tették eleget a dolgozók. A sztálini őrségen az acélmű ,iol20- zói hétfőn 100-2 százalékra teljes:: telték ‘érvüké'. Sikeresen Lokozta teljesítését a diósgyőri nagyolvasztómű A diósgyőri nagyolvasztómű dolgo­zói a sztálini, őrség lendületével , foly­tatják harcukat. Kedden sikeresen növelték eredményeiket, 3.10.2 «zú­zalékra jeliek elegét napi kötelezett­ségüknek. Esedékes havi ‘érvüket már 100.9 . százalékra 'teljesítették. Jól teljesítette előírását .., durva- hehgerde is; nnve'.v kedden 100.0 szú. za'ékó- ért el. A finort'béngérde 1.05.9 százé, k-ko‘ t elled lep Ezé» «' napon egyedül .. diósgyőri acélmű ma­radt le '------■■ ............................................. Héttőn mindkét borsodi széntröszt túliéijesiiette Lervét a sztálini őrségen Hétfőn, a Borsodi Szénbányászati Tröszt 308, az ózdi széntröszí pedig 10U.4 százaiéira teljesítet ie napi ter­vét. A sajöszentpéteri vállalat 107.8, a királdi vállalat 112, a farkaslyuki 101-3. az. ormospusztai 126.6, á ru- dolftelepi 121.7 százalékéi ér! el. Nagyszerű példát nfutat Komló, napi, tervét kedden, U 330.7 százalék­ra iejjeaíteite, havi tervével 384.3. százalékra áll! A rudolf'.eiepi üzem eredménye még jobb is. lehetett volna, ha nem hanyagoljuk el a tervezeti két front­fejtés megnyitását. Nagy János so- gédnknüsz az- hibát követte el, hogy a műszak alatt nem kérésié fel a munkahelyeire'j emiatt Molnár Mik­lós csapata :j második harmadb n már fél 6 órakor abbahagyta , a muu. kát. boloü volt lerobbantott szene és ácsolnia is kellett volna. Ugyanilyen hibák fordulnak elő a XI-es alapvá­gatban is. Újításokkal készülnek a borsodnádasdí dolgozók a felszabadulási hétre A Borsodnádasdí Lemezgyár dolgo zói az ét eleje Óta már, 50 újítás' nyújtottak belezek közül 29-ef‘‘ elfo­gadtak. -.Ast elfogadptt újítások alkal- mazásával évi 120 ezer forint- meg­takarítást lelieí elérni, 1 Az április ,4-i felajánlások teljesí­tésének megkönnyítésére az újítási bizottság ötletnapokat hirdetett. Érsek Lajos, hengermű dolgozó ja az. eddig: vénsavas púcolás meg. változtatása- javasolta, A kísér!« eredményesnek bizonyult A négy nap­pal ezelőtt bevezetett új eljárással áz ónozott lemezek gyártásánál az eddigi 00 százalékos kf hozatalt 68—70-re emelték A Jágyítótűzfej sok • gondot okozott, javítására is értékes újítási javaslatot adlak be.. A hengermű me­legítőkemencék kapacitásának, növe­lésére Stubnya József adott be érté­kes újítási javaslatot Javaslatára « berakó fogók meghosszabbításával, valamin: kemencenjióhoz helyezet­görgő segítségével 30 százalékkal nö­velni tudják ■* kemence ■ kihasználá­sát. kedéseket. V harc. nem.::z irodákban dől ej- A harc ott dől el a dolgozóknál. Ők vívják ki a győzelmet, a vezetők köteles­sége, hogy jók szervezzék, irányítsák, se­gítsék, lelkesítsék a harcosokat. Tanácsaink központi feladata, hogy gyorsan, az előirt határidőre és a leggon­dosabb munkával .elvessük a tavasziakat. Használjunk ki minden órát. percet, állít' sunk munkába minden gépet, mozgósítsuk a fogatokat, az ökrös fogatokat is. Ha a dolgozókhoz fordulunk és megmagyaráz* zuk ennek fontosságát, ha szétzúzzák az ellenség minden kánevő próbálkozását, ha elmélyítjük ;1* felelősségérzetet n gép­állomások dolgozóiban, ismét bebizonyo­sodik, hogy dolgozóink csodákra képesek. Harcosan álljunk dolgozó parasztságunk elé, mert az öntudatos dolgozó parasztok nem szeretik a siránkozó[. TELJES ERŐVEL harcoljunk a tavaszi munka sikeréért. : mezőgazdasági terv teljesítéséért! Kohászaink, bányászaink egyre kiválóbb eredményeikkel visszasze­rezték Borsod megye becsületét, ugyan­erre hívják fel a dolgozó parasztok' !: ezt várják .tőlük’ * „ -— —— ............................... IX. ev.oivain Go. tatain ^.r» a» tnier Miskolc, li)í>3 matcius 13. csüiönök

Next

/
Oldalképek
Tartalom