Észak-Magyarország, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)

1953-02-14 / 38. szám

2 ÉSZ AK M AG Y AR ORSZÁ G Szombat, 1953. február 14: Kim Ir Szén eivlárs marsall, a Koreai Képi Demokratikus Köztársaság hadserege főparancsnokának távirata Farkas Mihály eivlárs hadseregtábornok, honvédelmi miniszterhez Farkas Mihály elvtársnak, a Magyar Népköztársaság honvédelmi miniszterének. Őszinte köszönetemet nyilvánítom önnek. Miniszter Elvtárs, a koreai néphadsereg fennállásának 3- évfordulója alkalmából hozzám inté, zett üdvözletéért. Kívánok önnek új sikereket, Rákosi elvtárs vezetésével, a magyar testvérnép által kivívott szocialista építés hatalmas vívmányainak to. vábbi megerősítése és védelme terén kifejtett gyümölcsöző munkájához. Phenjan, 1953. február lO.én. KIM IR SZÉN marsall, a Koreai Népi Demokratikus fvöz. társaság hadseregének főparancsnoka. csökkentik a selejtel- Januárban nem teljesítették vállalásukat, sőt a selejt 5.15 század százalékra emelkedett, meri az üzemben nem tartják be a technológiai fegyelmet. Gajik János önt őbr igád jónak selejt- je már decemberben is 13.S százalék volt, januárban 16.7 százalékra szö­kött fel- Nem tartják be a műszaki utasításokat, felületesen végzik a dÖngRést, a formák levegőzését és a gáz átbocsátásit. A formákat nem dol­gozzák ki megfelelően, hanyagul keze­lik " darabok beömlő nyílásait, nem fordítanak gondot a snlakfogásra. — SvareMweher Vince brigádjának gon- datlansága miatt 13 tiibing öratvény váll selejtté. A brigád januári selejt­százaléka 7-3 százalékra emelkedett a decemberi 4.1 százalékkal szemben. Több más dolgozó is megszegi a technológiai fegyelmet a formázás­nál, az öntésnél is. Az ebből ere­dő károk összege havonta kb. 100 ezer forintra tehető. Meg kell javítani a vasöntödében a technológiai fegyelmet, .harcot kell in­dítani a hibák ellen, a vállalások'ma­radéktalan tejesítéséért, a szégyenlete­sen magas selejtszázalék,csökkentéséért. , Az Ígéret — kötelez! Becsület dol­ga a vállalás legjobb megvalósítása! FILE ÉVA­Köszöntjük a megyei bemutatón résztvevő művészeti csoportokat A művészeti együttesek második országos versenyének meghirdetése után fellendült kultiir csoportjaink élete. Mozgalmas, lázas készülődés kezdődött a kultúrotthonok lermei- ben. Énei-, zene-, tánc-, báb-, azínjáíszócsoportok nagy lelkesedés­sel kezdtek új munkába, hogy be­bizonyítsák, mennyet fejlődtek P°- l’itikailag, művészeti leg az elmuH év­ben. A verseny elérkezett a megyei be­mutatókig. Ma, február 14-én dél­előtt 9 órakor megkezdődnek Mis­kolcon a megyei szereplésre érde­mes iskolák versenyévei a megyei bemutatók az SZMT Kossuth utcái székhazában. A megyei bemutató 13-én reggel 9 órakor a kerületi csoportok versenyével folytatódik az SZMT székházban, s a Dérynö-szin- házban. A megyei bemutatón látni fogjuk azokat a csoportokat, ame­lyek a körzet«, illetve járási bemu­tatókon kiemelkedő művészi* teljesít­ményit nyújtottak. A .hódoscsépányi leánykórus Kodäly-daäokkal és ere­den borsodi népdalaival érdemelte ki a megyei szereplést. A népi tánc- csoportok közül a tardiak Vasár­nap délután” .című eredeti gyűjtésű helyi népi táncokkal, a kiváló puszta­falu«® tánccsoport.,, ia Kossuth verbun­kossal, a niikóháziak „Fonó és la­kodalmas” láncukkal emelkedtek k* a járási bemutatókon. A gzlnjátszó- csoportoík között szerepel többek közt a miskolci Kiszöv az „Uj élet” című bányász jelenettel, a szerencsi járási kultúrház színját­szói Kornejtsuk „Bodzalíget” című darabjával, a putnoki gultúrotthon a „Lázadók"- című drámával, a he- jőkereszturi DISZ színjátszók a „Ludas Matyi” című egyfelvonasos- sai. Az iskolai csoportok közül az átadj kéri énekkar, a miskolci % Ili* számú általános iskola énekkara, az Ózd gyártelepi általános iskolai énekkar, a tánccsoportok közül a mar tin telepi általános iskola fonó játékával, ag ormospusz:ai iskola kistarcsai és. cígándi pépi táncaival a tiszabábolnaiak pásztói-táncukkal és tiszabábolnai lakodalmas táncuk­kal szerepelnek a megyei bemuta­tón. Az iskolai zenekarok közül a csobádti furulyazenekar, a bábcso­portok közül a csobádl és az ózdi bábjátékosok jutoltak be a megyéi döntőbb. A felsoroltak mellett »agy érdek­lődésre tarthat számot többek közit a Rákosi Mátyás Műszaki Egyetem énekkara, népi tánccsoportja es színjátszói. Tisaakarád énekkara, a mezőkövesdi színjátszók, a diós­győri MSZT énekkar, a bocsi ve­gyeskar ée a gönci színjátszó cso­port, valamint több szlovák kuliúr- csoport, így a bükkszentlászlói és vágáshutái népi iánccsoport, vala­mint a felsőhámori énekkar.­Dolgozóink szeretettel köszöntik a megyei bemutatón résztvevő isko­lai és területi művészeti csoporto­dat és érdeklődével várják a be­mutatót, amely lnilíúrforradalinunk új jelentős kibontakozásáról tanús­kodik. 14 ezer böhleni bányász követeli hogy vessenek véget a Németország Kommunista Pártja ellen irányuló terrornak . Berlin (MTI) . Egész Németország dolgozó népe a leg­nagyobb felháborodással és egyben foko­zott harci elszántsággal fogadta az^ a hírt, amely szerint a Karlsruhe-i alkot­mányjogi bíróság az Adenauerkormány indítványára már a legközelebbi hetekben terrorpert készül indítani Németország Kommunista Pártja ellen. A böhleni szénbányák tizennégyezer dolgozója nagygyűlésen tiltakozott az Adenauer-kormány" aljas szándéka, Né- metország^Kommunista Pártjának átlát­szó célzatú perbefogása ellen. A nagy­gyűlés résztvevői a karlsruhei alkotmány- jogi bírósághoz intézett felhívásukban követelik, hogy vessenek véget a Német­ország Kommunista Fjprtja elleni terror­nak. Az amerikaiak új "vegyifegyvert alkalmaznak Kocsedó szigeten a hadifoglyokkal szemben Az amerikaiak ismét vegyi fegyvert al­kalmaznak a hadifoglyokkal szemben Ko- csedo szigetén. A vegyi fegyver alkalma­zása következtében harminckilenc kínai és koreai hadifogoly meghalt, vagy meg­sebesült­Az aljas bűncselekmény leplezéséül az amerikaiak nem merték közölni, mi volt a fegyver, amit alkalmaztak. Csupán úgy jelölték meg, mint ,,ingerlószer permete­zést“. Az amerikaiak szerint a tábort őrző katonák hétfőn háromszor permeteztek ilyen folyadékot a barakkokon kívül éneklő hadifoglyokra. A hadifoglyok en­nek ellenére folytatták az éneklést. Az amerikaiak ekkor gránátokkal és egyéb fegyverekkel kergették be őket a barak­kokba, hogy a permetezés hatásosabb legyen. Ott azután nagymennyiségű mér­ges folyadékot fecskendeztek a hadifog­lyoké). Nam Ir tábornok» a koreai-kínai kül­döttség vezetője csütörtökön erélyesen tiltakozott az amerikaiaknál a hadifog­lyok meggyilkolása, illetve megsebesilése miatt. A EHÁNY SETTEL ezelőtt nyílt m-eg n régi budai városháza helyre­állított épületében fővárosunk új ne­vezetessége. n vármúzeum. A barokk stílusú épület maga is történelmi emlék­Szállítási ás betonozási munkákra férfi segédmunka kát felveszünk. Jelentkezés az épi Aelemgyár mun, kaeré'gazílálkodásánál. Bp. XI. Bu­dafoki u. 78. Vidékieknek szállási .kari 10 forintért, napi háromszori étkezést 7,f0 formiert hfzteeíhunk. Lesújt a nép törvénye a közellátási rend veszélyeztetőire Másfél-másfélévi börtönre ítéltek több Jisztrejtegctőt A megyei bíróság pénteken több áru­halmozó bűnügyét tárgyalta. Németh Márkus Fűszert instruktor régi barátjától, Kálmán Edétő], aki a miskolci 31. számú népbolt vezetője volt, egyszerre 25 kg lisztet vásárolt. Németh Márkusnak az volt a feladata, hogy ellenőrizze a boltok árukészletét, ^ s ahol nagyobb mennyiségű felesleget talál, másik üzletbe irányítsa. Ezt a beosztását bűnös módon arra használta fel, hogy saját céljaira jóval szükségletén felül vásároljon. Súlyosbítja bűncselekményét, hogy amikor Kálmán Edétől megvette a 25 kg lisztet, lakásán már nagyobb mennyiségű lisztet rejtegetett. A megyei bíróság Németh Márkust 1 évi és 4 hónapi börtönre, a kör ■ ügyektől 5 évi eltiltásra, ingó va­gyona 300 forint értékű részének elkobzására, Kálmán Edét 1 évi és 6 hónapi börtönre, a közügyektöl 5 évi eltiltásra és ingó vagyona 500 forint értékű részének elkobzására ítélte. Ugyancsak tegnap tárgyalta a bíróság Kurdics István diósgyőri lakos, a 17. számú áruda vezetőjének bűnügyét* Kur­dics István a Horthy-hadseregben őr­mester volt, 36 holdas kulák fia. íöbb mint két mázsa lisztet kapott szüleitől, a „szegény kulákcktól“. Ennek ellenére vásárolt kenyeret és lisztet. A közellátás zavartalan menetét veszélyeztető bűncse­lekmény miatt Kurdics Istvánt l évi és 6 hónapi börtönre, 800 forint pénzbüntetésre, vagyona 800 forint értékű részének elkobzására és a közügyektöl 5 évi eltiltásra ítélte a bíróság. Ma, szombaton tárgyalja a bíróság Ig- nácz Imre áruhalmozó volt csendőr bűnügyét. Ignácz Imre lakásán 250 kg búzát, 60 kg kenyérm lisztet és 20 kg nulláslisztet találtak, ennek ellenére rendszeresen sok ke­nyeret vett. Például február 9-én nemcsak ó maga, hanem felesége is vásárolt kenyeret, sőt alkalmazott­juknak is adtak 20 forintot, hogy hozzon 2 kenyeret. Ma kerül a bíróság elé Szabó Endra árudavezető is, aki — mint közöltük —■ a 40-es számú népboltban 38 kenyeret hagyott tönkremenni. Pável Bikov új gyorsvágási rekordot állított fel A moszkvai rádió jelentette, hogy lyett öt perc alatt végezte el a ká_ Pável Bikov Sztálin díjas esztergá­lyos új gyorsvágáai rekordot állított fel. Egy újfajta esztergakés kipró­bálása során egy munkadarabot per. cenként háromezemégyszáznyolc, vanöt méteres vágási sebességgel munkált meg és így másfél óra he­jelölt feladatot, A kiváló esztergályos a „Vörös Proletár“ üzemben készült gyorsvá­gó esztergapadon dolgozik. Az ötö­dik sztálini ötéves terv eddig eltelt két éve alatt Bikov már kilenc és fél évi normát teljesített. Dulles nyugateurópai körútjáról muudott rádióbeszédébe!! beismerte, hogy „nyugtalanító“ v számukra a ratifikálás körüli huzavona B rádió közvetítése az MSZT II. kongresszusáról A rádió a kővetkező időpontokban ad hangképeket a Magyar.Szovjet Társaság II. kongresszusáról: Február 14_én, szombaton 12.00 órakor a hangos újságban, 19.00 órakor a hangos újságban. 20.00 órakor a- Kossuth.adón. Február 15-én, vasárnap 13.30 órakor a ham gos újságban, 19 órakor a Kossuth, adón. 4 kopni kormány újabb mesterkedése Berlin (MTI) A bonni kormány legutóbbi ülésén arra az alkotmánysértő megállapo­dásra jutott, hogy Adenauer fasiszta választót örvényének bevezetéséhez nem szükséges a felsőitáz, a szövetségi ta­nács jóváhagyása. A szövetségi't™ ács nemrégiben húsz szavazattal tizen­nyolc ellenében alkotmányellenesnek minősítette és elutasította a bonni kormány új választójogi törvényja­vaslatát, amely csalással .biztosítaná Adenauerék parlamenti többségét. A „Fuldaer Volkszeitung” című nyugat németországi polgári lap ezzel kapcsolatban megállapítja : — A demotoráeiaellenes választó- töryény új eszköz lenne Adenauer ke­zében » nyílt diktatúra megvalósítá­sához. Washington (MTI). Jolin Foster Dulles amerikai kül­ügyminiszter csütörtökön éjszaka is. mertette a. közelmúltban Nyugat- Európában tett kőrútjának „ered. menyeit.“ Bevezetőben elmondotta, hogy erre a körútra azért volt szükség, mert „úgy látszott: európai barátaink kö­zül egyesek megváltoztathatják ál­láspontjukat az egység elérése érdé. kében teendő lépéseinket illetően.“ Mint a beszédből kitűnik, Dulles ilyen irányú aggodalmaira nem sok biztatást kapott a hét meglátogatott fővárosban, mert mint mondotta „az aláirt szerződés életbeléptetése körüli huzavona... nyugtalanító, mert a saját biztonságunk megte- i-cmtésére vonatkozó terveket arra alapítottuk, hogy az atlanti szerve. zetet — amely nem foglalja magá­ban Nyu gat - Néme to rszágot — alá. támasztaná az európai védelmi kö­zösség, amely igénybe veszi a. néme. tek katonai erejét.“ Dulles azt is be. ismerte, hogy „európai barátainktól nem is kaptunk semmiféle határo. zott Ígéretet.,.“ * Az ameriltai külügyminiszter be» számolójában neim hallgathatta el a nyugateurópai országokban tapasz­talható am erikaellenes érzelmeket sem, majd befejezésül kijelentette:! véleménye szerint az „európai vé. delim! közösség megteremtésére vo. natkoző terv... — jelenleg alszik“, majd megismételte azt a követelést, hogy „az elkövetkező hetekben hala. rozottabb eltökéltséget .várnak a nyugateurőpai csatlósoktól.“ 'JhMátdoiták, áldották, ? Ezen a kérdésen vitalkóeik me­gyénk történelemhamisító klerikális reakciója n történelmet ténylegesen ismerő emberekkel. A történelemha­misítás, a csillagok letapadása az égről nem új dolog. Évszázadok óla, űzik ezt a »,foglalkozást” a. népbu- títók, miközben prófétának vallják magukat. A történelemhamisítást — mint a jó lcufárok— először ,-ki­csiben’’ gyakorolták és csak az év­századokkal azelőtt történteket ha­misították meg, azzal a jelszóval, hogy „arra már úgysem emlékeznek'’, Később rátértek a „nagyüzemi’’ ha­misításra, amikor az évtizedekkel azelőtt történteket másították meg, majd napjainkban — tanulva, Oöb- belstől és Trumantól — a „fejlődés­nek” olyan fokát érték el, amikor már a ieonap történteket is megha­zudtolják. Kern saját szórakozásukra űzik ezt a mesterséget, j-orántsem ! Ha­tározott céljuk van: a nép félreve­zetése, ezzel az építőmunka, gát­lása. Ást Ferenc, az edelényi reakció fekete palástba bujt képviselője nem­régiben szemforgató módon kijelen, tette, hogy ,.az egyház nem támo­gatta a H. világháborút. sőt még fegyvereket sem áldotta meg.” Ami­kor esz a 'kijelentés elhangzott, még buzgó hívei is a plafonra néztek, nem szakad-e le a nagy hazugság súlyg, alatt. Merész cselekedetre vállalkozott Ast Ferenc, amikor a feketét fehérre akarja mosni s a hazugságról be akarja bizonyítani, hogy igazság. Bár 8 év telt el a TI. világháború óla, az „átlagosan” művelt ember számára ez mégsem olyan hosszú idő, hogy ne emlékez­zék a; történelemre. Csak az olyan .Különlegesem művelt” (.'?) ember számára — mint Ast Ferenc — hosszú idő-ez, hogy elf eleit, a fegy- reráldogatást. Két lehetőség *®n, hogy Ast Ferenc ezt állítja. Az egyik, hogy „megfeledkezett” a sa­ját maga állal is gyakorolt fegy­veráldásról, g. másik, hogy nem fe­ledkezett meg, de ennek ellenére állítja, hogy nem, áldották meg. Ha „megfeledkezett-, akkor nem teertg-hk a mCrgefy tg-áhC, mert g művelt emberek ismerik a történelmet és nem feledkeznék meg ilyen hamar a történtekről. Ha nem feledkezett tneg és mégis állít­ja, akkor történelcmhamisVó, hazug „próféta”, aki bár prédikálja a 10 parancsolatból, hogy a, hazugság bűn, őmar;a. többet hazudik, mint amennyi hazugságot egy hónap alatt 'meg(gyónnak neki. Ismerve Ast Ferenc eddigi népeUenes csele­kedeteit (feketézők, áruhalmozók védelme, uszítás a, népi demokrácia ellen, ®tb-), nyugodtan megállapít­hatjuk, hogy tudatosan hazudott. Azonban ez a hazugsága is — csak­úgy, mint a többi — visszahull fe­jére. Az igazság az, hogy nemcsak, az „egyszerű” papok, nem csak a püspö­kök áldották meg ü Szovjetunió ellen fordított fegyvereket, hanem maga a. pápa is, sőt ő járt ebben az élen. Példáját a magyar klerikális reakció képviselői is híven követték. A II. világháborúban résstvett ma­gyar katonák százezrei a tanúi an­nak, hogy g fronton nem volt ember, akitől, jobban féltek, mint a tábori' paptól. Ha az előjött a front mö­götti biztos helyről egy félnapraj akkor a, katonák már tudták, hogy most a gyónás, áldozás, fcgyveráldág és a roham következik, amely után a katonáknak csak. egy része ma­radi életben. Ha Ast Ferenc és tár­sainak kevés a volt katonák száz­ezreinek a szava, úgy vegyen ma­gának annyi fáradságot, hogy könyvtára legsötétebb zugából ke­resse elő a Katonai lelkipásztorko­dó stan” című tankönyvet, — amely­ből a frontra küldött ,tábori lelké­szek’’ a S hónapos különleges isko­lán tanultak. Nyissa ki a H4- olda­lon s a, következőket találja: „Be,, sxéd.minla tábori lelkészek szá­mára. Roham előtti beszédhez: „Vitéz baj. társak! A haza értéke, mindig attól függ, hogy milyen elszántsággal, rá­menős szellemmel, fegyelmezett aka­rattal ’és megrendíthetetlen győzni- a kar ássál rontunk rá, az ellenségre. Fegyvereink és küzdelmeink felett itt vürraszt g. magyarok Istenének áldó szeretet« és jósága, „ seregek nráPktli hatalmas 'smiiS jobbja, ve­lünk együtt immár készen állanak derék és képzett tüzéreink, hogy ha­lálcsőt zúdítsanak az ellenségre, hogy lerombolják az akadályokat, hogy utat nyissanak tarackjaikkal, aknavetőikkel, gépágyúikkal és pán­céltörőikkel a rohamozó gyalogság­nak. Már ott látom szemetekben az elszánt rohamot, látom: a bieloskezű géppuskások halálos trilláját, tamint félelmetes sorozatokkal rendet vág­nak az ellenség vad csordájában. —* M^r hallom zúgni repülőink merész és rácsapó légosavaravt, hogy ha­lálos bombáikkal kiforgassák a bunkerek alvilági söpredékét. Látom kúszni aknaszedőinket és árkászain- kat, hogy a halálmező dzsungeléban biztosítsák a rohamozó honvédek biztos, diadalát. Vitéz bajtársak ti Harcba induló testvérek! Az Isten és a nemzet szeme rajtatok és ve­letek ! A biztos győzelem, samt bizodal­mával ikísér mindamnyiotokat a Ti parancsnokaitok és a Ti tábori lel­készetek szeretete és büszke hitel. Áldás és győzelem fegyvereitekre!” Ezzel fejezték be a tábori lelkészek roham, előtti beszédülcet, ezeknél & szavaknál szidták a katonák leg­jobban a tiszti ruhába, bujt papot, akiről tudták, hogy ezután visszaül az autóba és hátramegy « biztos bunkerba, közben, hányja, magára, a, keresztet; mily szerencsével vissza­jött a „rohamból”. A tankönyvbey, sok ilyen 9 ha­sonló beszédminta található „Ujono- bevonulásra, Honvédnapra,, Kormány­zó urunk névnapjára,”, sőt még a, „Katonaszökevény kivégzésére” is­Meg van. győzve Ast Ferenc? El­ismeri, hogy támogatták n, fasisztá­kat, megáldották fegyvereiket? A magyar dolgozó nép jól tudja, hogy a „tábori lelkészek” voltak azok, akik cirkálnias beszédeikkel szédítették a. katonákat, akik lel­kileg felkészítették őket n halálra, hogy a tőkések — földbirtokosok hazájáért „megtisztulva,” haljanak meg. Sokszázezer magyar katona vére szárad a klerikális reakció ke­zén s ezt g vért sem Ast Ferenc, sem más történelemhamisitó w*r tudja lemosni PA Tmm m-wmi

Next

/
Oldalképek
Tartalom