Észak-Magyarország, 1953. február (10. évfolyam, 27-50. szám)
1953-02-06 / 31. szám
MEGYÉNK NfiMOZGflLMÁHAK fELNDAIfil 1953-BBH Irta: KAMMEL LAJOSNÉ, uz MNDSZ megyei titkára PÁRTUNK KÖZPONTI VEZETŐSjv GÉNEK 1952 november 29-i határozata megszabta egész dolgozó népünk ezévi fel- adatait. Megyénkben a dolgozó asszonyok leányok a többéves tapasztalatokból meggyőződtek arról, hogy érdemes követni pártunk útmutatásait, így válik erősebbé hazánk a béketáborban, népgazdaságunk fejlődésével együtt igy lesz még szebbé, gondtalanabba az o életük, így biztosít- ják gyermekeik még boldogabb jövőjét Áz elmúlt esztendőben elért nagy fejlő- eléshez komoly mértékben hozzájárult az is, hogy ezrével, tízezrével kapcsolódtak lie a nők a termelő munkába, értékes eredményeket értek el ötéves terviinií feladatainak megvalósításában. Megyénkben az AINDSZ-szervezetek zöme jól tevékenykedett annak érdekében^ hogy a nők bekapcsolódjanak a termelésbe. Különösen kitűntek ebben az MNDSZ ózdi, mezőnyárádi, farkaslyuki, királdi, ormospusztai szervezetei. Nem egy MNDSZ tervezet munkájának hiányosságaira hívtaréi azonban a figyelmet az hogy az építőipar és a gépállomások szamara nem tudtunk elegendő nő-munkást biztosítani. Ennek oka elsősorban az, hogy egyes szervezeteink vezetőségei nem vették észre, hogy az ellenség kártevő aknamunkát fejt ki, vissza akarja tartani a nőket attól, hogy az építőiparban, il lelve a gépállomásokon dolgozzanak. A miskolci szervezetek, Kazincbarcikának és környékének _ szervezetei nem látják, mi- , e.n nafy mértékben meggyorsulnának az építkezések, ha nem küzdenének munkaerőhiánnyal, ha a felvilágosító munka eredményeként a nők százai, ezrei jelenr kCTiének az építőiparba. Hónapokkal efóbb lehetnének új lakóházaink, bölcsődéink, napköziotthonaink, iskoláink, kul- turotthonaink, ha jobban elősegítenénk ezek gyorsabb felépítését, A mezőgazdaság termésátlagát is gyorsa óban ^ emelhetnénk, ha a szerencsi, abaujszántói, sárospataki, mezőcsáti, encsi, licsei és szikszói járások MNDSZ-szerve- zotei szétzúznák az ellenséges híresztelést. niztos!t®i«E, hogy a leányok, asszonyok nagy -záltiban jelentkezzenek a gépállomásokon. Kövessék a mezőkövesdi járás példáig ahol rövid néhány hét alatt újabb -rflút vontak be a gépállomás munká- jaba. Az agitácicban élenjárt Mezőnyárá- ilon^ Simon Palné, aki már másfél éve a gépállomás traktorosa, a legszebb foglalkozásnak tartja munkáját. Ebben az esztendőben mezőgazdaságunk további sok- száz traktort kap, mezőgazdasági jellegű községeink MNDSZ-szervezetei tartsák elsőrendű feladatuknak, hogy az új gépekhez új traktorosokat képezzünk ki az nssszonyok és leányok közül. FALUSI SZERVEZETEINK agi-tációs, szervező munkájának középpontjában kell allnia a termelőszövetkezeti mozgalom fejlesztésének- ^ Az elmúlt esztendőben több mint ezer nő lépett megyénkben termelőcsoportokba, de ez távolról sem kielégítő, hiszen termelőcsoportjainkban a nők arányszáma még mindig csak 28—30 százalék. Tűzzük ki célul, hogy az év végére legalább 50 százalék legyen! Nőnevelőink keressek fel a kétlakt dolgozók feleségeit is. Győzzék meg őket, hogy legjobban teszik, ha a földdel belépnek a termelő- csoportba, -így a férj az üzemben, a vasútnál, a bányában teljesértékű munkát tud végezni, a termelőszövetkezeti cso- portban szerzett munkaegységekre kapott jövedelem még jobban biztosítja a család megélhetését. Ismertessék mindenütt helyi példákkal, mit jelent a parasztasszony, a parasztleány, az egész család számára, ha a nő a termelőcsoportban jól dolgozik. Áz 55 éves Dragos Jánosné, a tiszalúci „Vörös hajnal“ termelőszövetkezeti csoport tagja a múlt esztendőben 289 munkaegységet szerzett.’ Örömmel beszél arról, milyen jólétben él, teli a kamrájuk, megbecsülik munkáját. Megfogadta, hogy ebben az esztendőben legalább 320 munkaegysége lesz. Szervezeteink vonjanak be minél több — tszcs-ben dolgozó — nőt a Baranya megyéből elindult „200 munkaegységet ! “-mozgalomba. Községi szervezeteink megtisztelő feladata, hogy segítsék a begyűjtési terv maradéktalan végrehajtását. Tavaly sokszor kellett szégyenkeznünk amiatt, hogy megyénk lemaradt különösképpen a tejes a baromfi begyűjtésében. A sátoraljaújhelyi járás, Szentistván, Abaujszántó és még néhány község MNDSZ-szervezetei állandó feladatuknak tekintették a begyűjtési agitációt, az eredmény nem is maradt el. Ezévben már sok MNDSZ- asszony tett felajánlást, hogy Rákosi elvtárs születésnapjára -teljesíti tojás-, baromfi- és tejbeadási. kötelezettségét- Mezőkövesden Káló Istvánná megfogadta, hogy erre a napra eleget tesz egész évi tojásbeadási előírásának, csatlakozott a ..Keltess több baromfit !“-mozgalomhoz. Ettcsen Kostyó Józsefné, az MNDSZ országos vezetőségének tagja vállalta, hogy március 8-ig teljesíti egész évi tojás- és Bertalanná felajánlotta: március 9-ig eleget tesz egész évi tojásbeadási kötelezettségének. Legyen községi szervezeteink, minden tagunk jelszava, hogy „MNDSZ- asszony nem maradhat adósa államunknak!“ A KÖZPONTI VEZETŐSÉG november 29-i határozatának .végrehajtásában igen nagy feladatai vannak bányatelepi szervezeteinknek. Azok az asszonyok, leányok is igen sokat tehetnek a széntermelés meny nyiáégi fokozásáért, minőségi javításáért akik nem dolgoznak bányában. Szervezeteink tartsanak szoros kapcsolatot az üzem vezetőségével, legalább hetenkint sze rezzék meg azoknak névsorát, akik igazolatlanul mulasztottak, vagy nem teljesítik a tervet, keressék fel ezeknek a bánya szoknak családját, beszélgessenek a bányászokkal, a bányá-zasszónyokka 1, mondják el, hogy a mulasztás, a 'lemaradás milyen nagy kárt okoz népgazdaságunk* nak, közvetlenül is a bányász családjának. Rigmusokkal, ,,az élenjárók délutánjának“ megrendezésével népszerűsítsék i példamutató dolgozókat, ahogyan ezt farkaslyuki, putnokbányatelepi, sajószent- péteri, alberttelepi szervezeteink teszik. Adjanak versenyzászlót a legjobb munkacsapatoknak, ahogyan ezt a helyes módszert a bánszállás; szervezet alkalmazza. Mindehhez szükséges, hogy bányáink vezetői megértsék, milyen nagy segítséget jelent számukra az MNDSZ-asszonyok támogatása. Adják át a kimaradozók és a lemaradók névsorát, ne történjék meg máshol a putnoki eset, ahol ezt a bánya vezetősége tehernek tartja, nem segíti az MN DSZ-szerveze te t. A MUNKAFEGYELEM MEGSZILÁR DITÁSÁRA, a terv es a vállalások túlteljesítésére irányuló agitáció bányatelepi szervezeteink mellett természetesen elsőrendű feladata minden olyan szervezetünknek, amelynek területén üzem van, különösképpen pedig diósgyőri, ózdi, miskolci, kazincbarcikai szervezeteinknek. E nagy feladatokat csak jól dolgozó, erős szervezetek oldhatják meg. Az elmúlt evben a kongressiuSi országos versenyben a mi megyénk lett az első, többek között nagy eredményünk volt, hogy 15 ezerrel növeltük taglétszámunkat, kétezerrel bővítettük aktíva-hálózatunkat. Ebben az esztendőben szilárdítsuk meg szervezeti életünket. Minden szervezet tartsa meg hetenkint, vagy kéthetenkint a vezetőségi ülést, alaposan készítse elő a háromhavonkint megtartandó taggyűléseket, rendezze meg legalább havonta a nőnapot, tegyük ezt kultúrműsorral is színessé. Most megközelítőleg 900 olvasókör működik megyénkben. Dicsérettel kell megemlékezni Sátoraljaújhely, Mezőkövesd, Felső- és Alsóvadász, Mezőkeresztes, Al- berttelep, Ózd, Gönc, Tolcsva MNDSZ- szervezeteinek és a miskolci „KrupSzkája“- szervezetnek ezirányú munkájáról. Szervezeteink törekedjenek arra, hogy még a nagy tavaszi mezőgazdasági munka megkezdése előtt minél több olvasókört indítsanak, minél több asszonyt vonjanak Ire ezekbe a körökbe. A tapasztalat bizonyítja, hogy a politikailag képzettebb, szélesebb látókörű nők jobban felismerik az ellenség kártevő kísérleteit, következetesebben harcolnak nagyobb eredmények eléréséért. Saját munkáját könnyíti meg tehát annak a szervezetnek vezetősége, amely nagy gondot fordít az olvasókörökre és a szülők iskolájára. SZERVEZETEINK természetesen csak úgy dolgozhatnak jól, ha mindenben kérik, igénylik a pártszervezetek segítségét. Szükséges továbbá, hogy az elvtársak, a kommunisták, az összes többi becsületes dolgozó is jobban segítsék az MNDSZ munkáját, mint ahogyan ez eddig történt. Sajnos, nem kis számban akadnak még olyan férfiak, akik akarva-akaratlanul kadályozzák a nők egyenjogúságának legteljesebb megvalósulását, a nőmozgalom erősödését, kiszélesedését. Ezeknek az elvtársaknak, dolgozóknak figyelmébe ajánljuk Lenin elvtárs szavait: „Ugr tekintik a női tömegek közti agitá- ciós és propaganda munkát, a nők felébresztését és forradalmiságát, mint valami mellékes dolgot, amely csak az elvtársnök ügye ■ •. Ez végeredményben a nők és a nők munkájának a lebecsülése, igen, ez így van. Sajnos, 'sok elvtársunkra is ráillik: kapard meg a kommunistát és kibújik a nyárspolgár. Persze érzékeny helyen kell megkaparni, csak a nő iránti mentalitását kell kissé firtatni . A legritkább férfi, még a proletár sem, gondol arra, hogy mennyi gondot, bajt vehetne le felesége válláról, ha ő is segítene „az asszonyi munkában“. De nem ez ellenkezik „a férfi jogával és méltóságával", amely megköveteli, hogy a férfi nyugaloniban és kényelemben éljen. A nő a háztartási élet mindennapi áldozata, ezernyi kicsi semmiségnek az áldotta. A férfi régi árjoga titokban tovább él... Az elmaradt nő, aki nem érti meg baromfibeadását, Ládpetriben Galuska! a férfi forradalmi eszményeit* csökkenti A borsodi kohászati üzemek párosversenyének szerdai eredményei A borsodi kohászati üzemet versenyében szerdán a következő eredmények születtek: Nagyolvasztók Ózd 100.2 százalék Diósgyőr . 89-4 . „ Ózdon a nagyolvasztómű dolgozói szép eredményt értek eL túl teljesítették napi előírásukat. A diósgyőriét viszont súlyosan lemaradtak. Koksz- hiány mutatkozott, lassítani kelleit a Il-es kohó 'járatát. Hozzájárult a késéshez a hidegreöntés vontátottsága is és az, hogy a Martin-acélmű nem foga dt., a vasat. Emellett a III. számú kohónál elmaradt néhány adagolás az ércméi'legkocsi segédgépéinek hiba jából. aki a bunkerból nem engedte ki az ércet Acélművek Diósgyőr Ózd Borsodnádasd 98.1 százalék 90.2 „ •>4.2 .. Ezen a napon egyik acélmű sem tudta teljesíteni tervét. Diósgyőrött huliadékravárás miatt volt időkiesés, mert a Martin keleti vágányáról leesett egy vagon s nem tudtak hulladékot szállítani. A VI-os kemencénél tervszerű fenékjavítást végeztek. Ózdon a kemencék hosszú adaglartalom- ma, működtek hulladékra; davuravá- rás és torlódások miatt, A borsodná- dasdi acélműben « II- számú kemen- o® a trafó meghibásodása miatt nem udta teljesíteni tervét. Durvahengerművek Ózd Diósgyőr 101-8 százalék 100 A diósgyőri darvahengerde szebb eredményt is elérhetett "volna, ha még gondosabban végzett megelőző karbantartással idejében megakadályozzák a daru főkapcsolójáuak zárlatát. Finomhengerművek finomhengerde. A diósgyőriek szerdán két hengercserét végeztek, amellett a finomhengersor csak délután 2 órakor indult. A borsoduádasdi . hengermű anyaghiány miatt nem tudta teljesíteni tervétKunenlárok Eisenhower kongresszusi iizeneléluü Pekingi megfigyelők Eisenhower üzenetének hat Iránvelvérói Eisenhower amerikai elnök az el múlt napokban üzenetet intézett a kongresszushoz „az ország helyzeté rol". Mint az „Új Kína“ jelenti, Eisenhower kijelentéseivel kapcsolatban pekingi megfigyelők megállapítják, hogy az elnök beszéde a koreai háború kiterjesztésének és más országok leigázásának programját tartalmazza. Pekingi, megfigyelők arra is rámutatnak, hogy Eisenhower üzenete a következő hat „meghatározott“ irányelvben árulja el az új amerikai kormány összeesküvését az agresszió meggyorsítására: 1. Eisenhower köztársasági kormánya folytatni akarja a hírhedt „kétpárti“ politikát az egész világ leigázására. 2. Az új kormány politikájának „összefüggő globális politikának" kell lennie. Eisenhower értelmezése szerint ez azt jelenti, hogy Ázsiában is a „szabadság" ugyanolyan imperialista rendjét keli bevezetni, mint Európában és a két Amerikában, ami kifosztást és rabszolgaságot jelent. 3. Eisenhower azzal a kijelentésével, hogy kormánya „nem ismeri el" az Egyesült Államok kormányai által a múltban aláírt nemzetközi megállapodásokban vállalt kötelezettségeket. elárulta, hogy kormánya szét akarja tépni a nemzetközi szerződéseket.. Már választási hadjárata során is hangoztatta kifogásait a jaltai, a potsdami és más megállapodásokkal szemben. Most. nyíltan bejelentette, hogy "valóra váltja elgondolásait. 4. Eisenhower felszólította a „köl csönös biztonság" ame-rikái tervének keretébe tartozó országokat, hogy a lehető legnagyobb áldozatokat hozzák az amerikai vezető körök „biztonságáért". Eisenhowert felbőszítette, hogy az amerikai csatlósáüa- mok vonakodnak feláldozni magukat az Egyesült Államok érdekeiért. Szitkozódott, hogy ez „lelki szegénység". 5. Követelte a nyugateurópai országok részéről a Wall-Street által diktált „egységet". Ez az „egység" azt jelentené, hogy a szóbanlévő országoknak ki kell árusítaniok gaz-, dasági, katonai és politikai szuveré- nitásukat az Egyesült Államok javára. 6. Az új elnök leleplezte, hogy kormányának külpolitikája az amerikai monopoltökések számára „pro- fitszerzö“ áru- és tőkekiviteli piacokat, valamint nyersanyagforrásokat akar biztosítani. Kijelentette ugyanis, hogy „barátainknak kezdeményezniük kell szélesebb piacok és szilárdabb valuták megteremtését". Ennek az a célja, hogy más országok engedjék meg az amerikai monopoltökének iparuk és kereskedelmük ellenőrzését és szuperprofit ki- sajtolását az idegen országok népeiből ~ Harry Polliit felhívása az angol néphez Ózd Diósgyőr Borsodnádasd 101-5 százalék 98 * 92.4 „ Igen szép eredményt ért el az ózdi London (MTI) Harry Pollit, Nagy- britannia Kommunista Pártja főtitkára Eisenhower üzenetével kapcsolatban a párt politikai bizottsága nevében felhívást intézett az angol néphez. — Itt az ideje — hangsúlyozza a felhívás — hogy az angol nép cselekedjék. Kényszeríteni kell a kormányt, hogy Eisenhowerhez küldjön ultimátumot, amelyben a következőket jelenti ki: 1. Soha semmi körtlhnények között nem támogatja a Kínai Népköztársaság elleni háborút. 2. Anglia haladéktalanul kivonja valamennyi csapatát Koreából, követeli a tüzelés haladéktalan , megszüntetését, a fegyverszüneti tárgyalások folytatását, valamennyi hadifogoly hazabocsájtását. Anglia semmi szín alatt nem vesz részt új koreai offenzívában 3. Anglia feltétlenül szembeszáll Dulles támadó külpolitikájával. A felhívás igy fejeződik be: ötéves tervünk ajándéka: a miskolci villamosvasút aluljárója a férfi harci kedvét és elszántságát. Mint a csöppnyi féreg, észrevétlenül, lassan, de biztosan megőröl és szétrág mindent.. • A nők közötti kommunista munka azt jelenti, hogy a férfiak között is nagy ne- velömunkát kell végezni. A régi úri álláspontot gyökerestől ki kell irtani a pártban, is*a tömegekben is“ ....... SZERVEZETEINK most mindenütt ismertetik a népek bécsi békekongresszusának és a Nemzetközi Nőszövetségnek határozatait, A „Lóri házról-házra“-mozga- lom keretében nőnevelőink, aktíváink ke-, ressenek fel minden becsületes családot, mondják el a szervezetünkön még kívülálló asszonyoknak« leányoknak is, mivel segíthetik ők a béke megvédését. Érjük el ezekben a betekben, hogy az asszonyok, leányok ezrei és tízezrei tegyenek munkavállalást hazánk felszabadulásának közelgő évfordulója tiszteletére és vállalásaik végrehajtásával erősítsék tovább drága hazánkat, a béketábor, reánkeső frontszakaszát. ririnri tfii/n: Miskolc, 1953 tebruár fi. péntek