Észak-Magyarország, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)

1953-01-23 / 19. szám

4 ESZ AKMAGYARORSZÁG péntek* 195&. janaár 33. .A • „Vörös hajnal“ termelőszövetkezef hen látszólag minden rendjén. megy. A járási tanács mezőgazdasági osztályának vezetője, Bánkuti jelentései alapján a járás legjobb termelőszövetkezetének szá­mít, ezen a címen még jogtalan, előnyöket is élvez. Göndöcs Gyula párttitkár is úgy véli: nincs itt semmi hiba. Gondtalanul mulat azon a hajnalig tartó dáridón, ami­kor a termelőszövetkezet az új gépállomás felállítását ünnepli. Amíg azonban a tér" nielőszövetkezeti tagság dáridózik, vihar kerekedik a falu felelt s a felhőszakadás­tól megdagadt vizek megdöntik a szövet­kezet beérett gyönyörű, búzatábláját. Ha három napon belül nem aratják le. ki- pereg a szem, oda a termés. Ha* *a szövet' kezet \al0ban olyan egészséges volna, mint ahogy Bánkuti, a járási tanácsba befurakodott kulák, volt uradalmi intéző jelentéseiből kitűnik, most kaszát ragadna az egész tagság, a termelőszövetkezet apraja*nagyja, hogy megmentsen minden búzaszemet, .hiszen tudnák, hogy minden megmentett szem a dolgozók államát, ön­magukat, a békét erősíti. Nem ez történik. A válságos helyzetben kijózanodó p^ttitkár hiába hívja fel a szövetkezeti gyűlésen a tagságot a gyors aratásra, szembeszáll vele Pörneczi Gáspár termelőszövetkezeti elnök, aki-—Bánkuti kulák sógora. Pörneczi felesége és sógora ,segítségével maga mellé édesgette a tag- ság zömét, tervszerűen élesztgette bennük a régi, elmaradóit gondolkodásmódot. igye* kezeit őket szembefordítani a párttal, a párt célkitűzéseivel, vagyis saját érde­keikkel -— most amellett kardoskodik; nincs értelme az aratásnak, a veszkődés- nek, szántsák be a búzatáblát, Bánkuti majd igazolja a száz százalékos kárt és felveszik a biztosítási összeget. Ez a meg- ojdás tetszik a többségnek. A párttitkárt és javaslatát kinevetik. Csak kevesen Gilicze bácsi, Csonka Mária, az új gép’ állomás vezetője, Csete István kanász — emelnek szót határozottan az aratás mel­lett. Nébányan óvatosan foglalnak állást. Most döbben rá Göndöcs párttitkár, milyen rossz munkát végzett eddig a pártszervezet, mennyire elhanyagolta a csoporttagok öntudatra, kommunista er­kölcsre való nevelését. Nem riad vissza a nehézségektől, elszánt harcot indít Pör- neczáékkel és híveikkel szemben az ara" tásért, a régimódi gondolkodás felszámo­lásáért, a szövetkezet becsületének meg­mentéséért. A három napig tartó harc az öntudatos kommunisták győzelmével végződik. Ennek a harcnak kiemelkedő hőse Gilicze bácsi, a kommunista öntudat és becsület meg­testesítője, aki személyes példamutatásá­val. rendíthetetlen kitartásával a három küzdelmes nap alatt mint kiolthatatlan fáklya lobog és világítja meg a helyes utat a tévelygő, ingadozó szövetkezeti tagok előtt- Göndöcs másik kemény har­costársának bizonyul Csete István kanász, akit világos észjárása, emberismerete csalhatatlan biztossággal vezet rá: hol fúr-farag az ellenség, hogyan kell az inga­dozók, a megtévesztettek szemét fel- nyitni. Az új munkaerkölcsért folyó harc pozi­tív erői között találjuk a falu tekintélyes egyéni gazdálkodóját, Árendás József kö­zépparasztot (Göndöcs menyasszonyának apját), akinek egész szerepe nagyszerűen liikrözi a szövetkezeti mozgalmon kívül­álló dolgozó parasztok fontolgató maga­tartását a termelőszövetkezetbe való be­lépés kérdésében. Ahogyan Árendás von­zódik, vagy távolodik, majd végül mégis belép a szövetkezetbe, figyelmeztető a szö­vetkezeti parasztság számára, hogy a még kívülállókat csak úgy lehet meggyőzni a 'társasgazdálkodás előnyeiről, ha azok látják a szebb eredményeket; látják, hogy a szövetkezeti parasztok „még náluk is jobban szeretik a földeit, amelyért még az életüket is odaadnák“. A kívülállók elhatározását az dönti el, milyen rend van a termelőszövetkezet házatáján. Nagyoblre a gazdasági rend és magasabb-e az er­kölcsi rétid. * 'Urban Ernő Kossuth-díj as író filmje középpontjába az új munkaerkölcs, a kom” munista erkölcs, a termelőszövetkezeti becsület kérdését állítja. Azt mutatja még, hogy ennek az újnak a győzelme milyen nehézségeken, buktatókon keresz­tül. milyen szívós harcok árán születik meg. A film minden jelenetét valósággal feszíti az életadta konfliktusok drámai ereje. A történések bonyolult, erezete szer­vesen vezet a cselekmény végső kibonta­kozásáig: a dalos, vidám aratásig, Gön" döcs és Árendás Juci boldog szerelméig, n termelőszövetkezeti tagság magáratalá- lásáig. A harc, amely az aratásért, a be­csület megmentéséért folyik, különösen nehéz addig, amíg az ellenséget le nem leplezik. Hiszen amikor Bánkuti és Pör- necziék a szalonna-kiutalással megszédí­tik a tagságot, hogy ezzel a régi cselédi és summ ás-aratói alacsonyrendüségi érzést élesszék fel bennük, még a kommunisták, a párttagok közül is sokan meginognak. Nehezíti a harcot a félrevezetett asszo" nyok magatartása és férjeikre gyakorolt befolyása. Amíg ugyanis Pörneczi, a ku“ Iáktól behálózott, besógorosodott dolgozó paraszt jobbik énje ellenére kissé ügyet­lenül végzi aknamunkáját, addig Pörneczi* né, a ravasz kulákasszony gátlástalanul és céltudatosan hinti a mételyt az asz- .szonyok között és'rajtuk keresztül állítja Pörneczi oldalára az ingadozó férjeket. í|: A természeti vihar következményei 'állják ki a termelőszövetkezetben a belső. VIHAR vihart, amely letépi a fátylat a rendkívül súlyos hiányosságokról. Az öntudatos kommunistákra hárul a feladat, hogy ezt a vihart tisztító viharrá alakítsák, amely kisöpri a szemetet a termelőszövetkezet életéből. Jogos-e az ünnepélyes hangulatú záró­jelenet, amely diadalünnep színezetét ölti. Igen, jogos. A kommunisták három - napos küzdelme a vihar által kirobbantott válságot értékes éredmenyekkel oldotta meg. Helyreállt a sokáig rosszul dolgozó párttitkár megtépázott tekintélye, lelep­lezték és kiűzték a szövetkezetből az ellenséget, — az egész tagság arat. Sike* rült a pillanatnyilag döntő, a legsürgő­sebb feladatot megoldani. A szövetkezet megtalálta leghivatottabb új elnökét Gi­licze bácsiban. Ennyi eredmény alapján joggal zeng vígan a dal a tagság ajkán: ..Vagyok olyan legény mint te, vágok olyan rendet, mint te“. ;Jc A ..Vihar“ — a magyar filmművészet leggazdagabb tartalmú színes filmje — hiányérzetet keltő fogyatékosságai is ab­ból adódnak, hogy Urbán Ernő élményei, tapasztalatai a mai magyar falu életéről valósággal árasztják a színes, ízes mon­danivalót és a kisebb-nagyobb életadta drámai szövevényt, ami alig fér el egy film korlátozott keretei közölt. Ezért ma­rad homályban a gépállomás szerepe, ezért hiányos Csonka Mária gépállomásvezető szerepe, ezért jut olykor csak villanásnyi fény az emberek egymás közti viszonvá* mik megvilágítására (Göndöcs és Pör­neczi). ezért nincs összefogó képünk a faluról, az egész termelőszövetkezet gazda­ságáról és -—* ami a legertheiőbben kelt hiányérzetet, — ezért nem látunk egy bölcsőt, egy apró gyermeket, úttörőt, az új nemzedéket. Néhány fiatal szerepelte­tésén kívül nem látjuk a termelőszövet­kezet ifjúságának életet., a munkában való részvételét, az eredmények kivívásában A MEGYEI KÖNYVTÁR HÍREI A megyei tanács könyvtárából (Miskolc, Szabadság.tcr 3.) naponta — hétfő kivé- telével -— délután 4-től este 8 óráig köl­csönözhetnek könyveket a dolgozók. Ugyanebben az idó'pontban tartják nyitva az olvasótermet is. Vasárnap délelőtt 10—11 óráig- rendes olvasótermi szolgálat. • sem jut szerep számukra. A dráma halai- más cselekménye, mintha mindezeket az életelemeket elsodorná. A családi ottho­nok, ahová a film betekintést enged (Illések, Pörnecziék) gyermektelenek, gyermektelen a tájék, a mező, az udvar is. Az ifjúság, az új nemzedék joggaí kér helyet Urbán Ernő legközelebbi film" jében. A film kimeríthetétlenül gazdag felejt­hetetlen, megkapó, szívbemarkoló vagy mosolyt ébresztő jelenetekben, amilyen például Gilicze bácsi * kedves biztatása feleségéhez: — „Csak a nyomomban, min- dig csak a nyomomban, ahogy menyasz- szonv korodban tetted“ — a Pörneczitől behálózott Illés Kálmán észretérése és szájas feleségének vödör vízzel való ..meg­növelése“. vagy Mentes Géza jelenete Csete Istvánnal. * A csiszolt jellemábrázolások és hamisí­tatlanul életízü jelenetek Fábri Zoltán rendező és a kiváló szereplők Bihari Jó­zsef (Gilicze). az első nagy szerepét ját­szó Molnár Tibor (Göndöcs), Szemethy Endre (Csete kanász), Komlós Juci (Csonka Mária), Bessenyei Ferenc (Pöi- neczi). Olthv Magdi <Pömecziné) és még sok más jeles színészünk — magasrendü művészi munkájának eredménye. A min­dig célbataláló, nagyszerű fényképezés, az egyes képek szépsége, hangulatának meg­felelő színezése Illés György Kossuth" díjas és Nemzetközi Béke-díjas operatőr nagy tudását, szakértelmét és művészi rá tennett ségé t dícséri. A „Vihar“ Miskolcon, Borsodban *is elindult diadalátjára. Kimagasló művészi értékét misem bizonyítja jobban, hogy a legközvetlenebbül érintett falusi dolgozó tömegek mellett mély hatást, hatalmas érdeklődést vált ki a városi dolgozók minden rétegében­HAJDÚ BÉLA Elítélt kulák Novak Józsefné abaujdevecseri l»u_ Iák szabotálta az őszi vetést, A bíró. Ság 1 évi börtönre, 2 ezer forint pénzbüntetésre és 2 ezer forint értékű vagyonelkobzásra ítélte. " 11 S Vasárnap alakul meg Miskolcon • a Természettudományi Társulat akvarista csoportja A Természettudományi Társulat akvarista csoportot alakít Miskolcon Az „elő sarok“, de különösképpen az akvárium igen szemléltető eszköz arra, hogy a dolgozók és az iskola, sok megfigyelhessék a természet törvényszerűségeit és természettudo_ mányi ismereteket szerezzenek. Az akvarista csoport január 25.én, va­sárnap reggel 9 órakor tartja alakú, ló gyűlését a Természettudományi Társulat miskolci csoportjának Szé. Jól sikerült „Keringő-est Miskolcon Az Országos Filharmónia miskolci zene- tora „Keringő-e stet“ rendezett a Déryné- színházban. Az est keretében fellépett Szilvássy Margit és Remsey Győző, az Állami Operaház, valamint Németh Ma­rika., a Fővárosi Operettszínház ismert művésze- Konferált Hegedűs János. A színházat ezalkalómmal is zsúfolásig megtöltötték a zenét kedvelő dolgozók. Nagy sikere volt Hacsaturján: „Álarcos“ bár című keringöjének, melyet a zenekar adott elő. Szívesen hallgatta a közönség Strauss: „Legénybúcsú“-fából a Mi kell szívem, mi kell“ kezdetű dalt. Remsey Győző operaénekes előadásában. Ezután felcsendült Lehár: „Arany és ezüst“ ke- ringoje a zenekar, Jacobi; ..Leányvásár“ című operettjéből a kettős Németh Ma­rika es Remsey Győző tolmácsolásában. A zenekar karnagyának. Nagypál Bélá­nak saját szerzeményű „Távol a báltól“ c. kellemes melódiáját keringöjét szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a hallgatóság. ❖ Az Országos Filharmóniának nagyobb gondot. kell fordítania rendezvényeinek pontos kezdésére. A Keringö-esten is csak késve csendültek fel az első melódiák, emiatt a műsor [ónéhány. száma elmaradtA. Mikor óhajt már foglalkozni a dolgozók ügyeivel a tiszamsnti vízépítő vállalat...?! Az „Északulagyarország“ január S.i számában levelet közöltünk a bürokráciáról. Többek között a ti. szamenti vízépítő vállalat hanyag ügyintézéséről is irtunk. A vállalat dolgozói hosszú hónapok alatt sem tudják megkapni a jogosan kő. vetelt családi pótlékot. A cikkre? külön levélben is felhívtuk a válla, lat vezetőjének figyelmét, de leve, lünkre nem kaptunk választ. Most újabb panasz érkezett. Sóvá. ri Ernő a tiszamenti vízépítő vál. lalat tállyai munkahelyének dől. gozója még október 28-án beadta a családi pótlék folyósításához szükséges iratokat, adatokat. A "óta többször sürgette a kifizetést, de a válasz mindig ugyanaz: „Az SZTK miskolci alközpontja nem adta még meg az átigazolást.“ Mikor érti meg végre a vállalat vezetősége, hogy kötelessége a leg. gondosabban törődni a dolgozók ’ügyeivel,..?: chenyi u. 19. szám alatt lévő II. emeleti helyiségében. A csoport célkitűzése: az akvarisz. tika tudományos és gyakorlati kér­déseinek megbeszélése, vetitettké- pekkel kísért előadások rendezése, az ifjúság, az üzemi dolgozók, az is. kólák, valamint a kulturotthonok be. kapcsolásával az „élő sarok" mozga. lom és az akvarisztika népszerüsú tése. Január 30-án kezdődik a természettudományos ismeretterjesztő könyvhét Hazánkban január 30 és február 9 között rendezik meg először a termé. szettudományo® ismeretterjesztő könyvhetet. A könyvhéten üzemekben, a gép­állomásokon, az állami gazdaságok, ban, a városokban és a falvakban, (Valamint az iskolákban és a könyv­tárakban kiállításokat és előadáso­kat, könyvvásárt rendeznek. Buda. pesten központi könyvkiállitás nyílik. Megyénkben február l.én délelőtt 10 órakor a járási székhelyeken isme­retterjesztő előadásokat tartanak. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. Malinovszkij u. 2. sz. Ujdiósgyőr: Marx Károly u 38. Hejő. csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött a Hegyalja u. 1. szám alalti gyógyszertár tan éjszakai szolgá­latot. Időjárás Felhőátvonulások, több helyen kisebb havazás, havaseső, ónoseső, eső. Mérsé’ kell. időn kint élénkebb nyugati, észak- nyugati szél, az éjszakai lehűlés tovább gyengül, a nappali hőmérséklet alig vál­tozik. Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: pénteken reggel mínusz 2—pTusz 1, délben 1—4 fok között. Várha­tó napi középhőmérséklet január 23-án, pénteken négy fok alatt lesz. — A Faipari Tudományos Egyesület ma, pénteken délután fél 4 órakor a diós- győrvasgyári vendégház I. emeleti helyi­ségében vetítettképes előadást rendez. Barlay Ervin, a Budapesti Faipari Kuta­tó. Intézet munkatársa tart előadást. ,,,Korszerű fűrészelés és a rönkök fülle* dés elleni védelme“ címmel. — Az. M8ZT Miskolc városi szerveze­tei megválasztották küldötteiket a váro­si küldöttértekezletre. amelyet január 25-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel tartanak a pártoktatás házában. — A miskolci tűzhely- és kályhakar. bantartó vállalat dolgozói versenyre hív­ták a megye helyiipari vállalatainak dol­gozóit. Vállalták, hogy első negyedévi tér. vüket 10 nappal a haláridő előtt befeje­zik. A versenykihívást a vállalatok elfo­gadták. — A SZOVJETUNIÓ külföldi iro­dalmi kiadója új kiadásban bocsátotta ki az 1951. évben Sztálin-dijjal jutal­mazott külföldi írók könyveit- A na­pokban került forgalomba új kiadás­ban Nagy Sándor ,,Megbékélés’* című Sztálin-dijjal kitüntetett elbeszélése. P á r t h í r ek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÁGIT. PROP. OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYE: Értesítjük a politikai gazdaságtant 1. éven tanulmányozó elviársak konferencia vezetőit, hogy számukra a kongresszusi anyag negyedik részéből január 24 én, szombaton délután 2 órakor tartunk kon, ferenciát. * A párttörténet II. évfolyama konferen­cia vezetőinek, a pol. gazd. alapfogalmak első két heti anyagából január 26-án dél, után 2 órakor tartunk konferenciát, * Értesítjük a propagandista szemi­náriumvezető elvtársaJkat, hogy a szombatra hirdetett előkészítő kon. ferencia ELMARAD. # A MISKOLCI VÁROSI PÁRTBIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE Értesítjük az alapszervezetek titkár elvtársait, hogy a titkári értekezletet nem jan. 27*-én, hanem 26-án, hétfőn délután 5 órakor tartjuk meg a városi pártbizott. ság Szemere u. 15. sz. alatti székházának II. emeleti helyiségében. Eredményesebb társadalmi munkával az 1953. év sportfejlesztési tervének sikeréért! Az MTSB értekezletre hívta össze aktí­váit. A különböző társadalmi sportszövet, ségek tevékenységének irányítói az MTSB-vel együttesen értékelte az elmúlt évi munka eredményeit és hiányosságait. A résztvevők megállapították, hogy 1952- ben megyénkben is komoly eredményeket értünk el. Megyénk 2000/,-ra teljesítette sportfejlesztési tervét, a versenynaptár­ban előírt versenyeket csaknem vala­mennyi társadalmi sportszövetség meg­rendezte. Ezt a Jól működő sportszövet­ségek vezetői-és versenybírói tették «lehe­tővé. A társadalmi sportszövetségeknél bő­vült az áktiva hálózat, önállóságban so­kat fejlődtek az aktívák. Bőven vannak azonban hiányosságok is. Egyik ilyen hiba, hogy általában csak két-három lelkes aktíva működik rend. szeresen egy-egy sportszövetségben. Nem dolgoznak az elnökségek és a különféle bizottságok. Többször kapkodva rendez­ték meg a versenyeket.. Nem fordítottak gondot a társadalmi sportszövetségek sa­ját sportáguk propagálására. Nem törőd­tek a minőségi fejlesztéssel. Igen helyes lenne, ha minden sportágban állandó megyei válogatott.keretef 1 állítanának össze. Hiányos volt az edzők ellenőrzése, akik általában munkaterv nélkül dolgoz­tak A társadalmi sportszövetségek legfonto­sabb feladata, hogy életre keltsék a mi­nősítő bizottságokat, amelyekre igen ko­moly feladat vér. A versenynaptár alap­ján már most el kell készíteni az évi munkatervet, a tavalyinál sokkal alapo. sabban kell előkészíteni a versenyeket. A társadalmi sportszövetségekre váró nagy feladatok szükségessé teszik, hogy még jobban kiszélesítsék az aktíva hálózatot. Többet kell törődniük áz élsportolók ne­velésével, sokkal önállóbban kell foglal- kozniok a saját sportágukkal. Nem könnyű feladat az új minősítési rendelet jó végrehajtása, ezért fon'os. hogy a társadalmi sportszövetségek, de a sporlkprök vezetői, edzői és sportolói _ is alaposan áttanulmányozzák a minősítés új szabályait. Február 15-én lép életbe a rendelkezés, amelynek értelmében verse­nyen csalt olyan sportoló vehet részt, aki­nek minősítési könyve, vagy rajtengedé­lye van. Az eddig minősített sportolók is kötelesek ebben az évben új minősítési kérni. Aki nem kér újra-minősítést, az az előzőt elveszti. Ha valaki 1953_ban előző minősítését az új szinteknek megfelelő eredménnyel nem erősíti meg, alacso­nyabb minősítést kap. Az értekezlet ve­gén Tapp Gazsi Imre, MTSB elnök az el­múlt évben legjobban kitün, társadalmi aktíváknak jutalmul könyvet, emléktár gyat adott át. A kereskedelmi és pénzügyi dolgozók szakszervezete mellett működő Vörös Me. teor SE területi elnöksége 24-én, szómba ton délután 6 órakor Miskolcon. Széche­nyi u. 26. sz. alatt kiértékelést tart az 1952. évi sportmunkáról. A megbeszé­lésre ezúton is meghívja az egye­sület sportolóit és vezetőit. A beszá­moló és díjkiosztó sportnagygyülés után fűmet vetítenek. R Dér»né Színház műsora Ma este 7 órakor Hamlet. Bérletszünet. Hamlet szerepében: Bozóky István. A ni ősik műsora; BÉKE. Január 22—25: Két krajcár reményig. Kezdés: hétköznap 5 egynegyed 8, va­sárnap és ünnepnap 3. egynegyed 6, esrvneaved 8 óra. KOSSUTH. Január 22—25: Hurrá tavasz. Kezdés: fél 6, háromnegyed 8 óra. va­sár- és ünnepnap délután fél 4 órakor is. HEJÖCSABA. -Január 23—25: Vallomás. Kezdés: péntek, szombat 7 óra. ÉSZAKMAGYAROKSZAG A Magyar Dolgozok Pártja Megyei Bizottságának napilapja. Felelős szerkesztő: Sárközi Andor. Felelős kiadó: Harmati Sándor, Szerkesztőség. Miskolc. Széchenyi u. S0. Telefonszámok: 11.01. 19.20, 23*65, Kiadóhivatal: íiskolc, Széchenyi u 30. Telefon: 28.61» Postafiók: 114 szám. Egyszámlaszám: 00.878.054,185. Borsodmegyel Nyomdaipari Vállalat Miskolc. • Felelős vezető: Szenűroi Imréné. óhirdetések Apr Főkönyvelőt keres nagy vállalat. Jelentkezés le. vélben, részletes önélet­rajz csatolása mellett. Miskolc, postafiók: 79. 1596 Nagy vállalat kontiro. zót keres. Jelentkezés le. vélben, Miskolc, posiafiók 48. címen. 1595 A miskolci kös;isrtasági vállalat férfi és női se. gédmunkásokat, kocsisokat és úttisztítókat felvesz. Jelentkezés: Major-u, 2. sz. alatt. 1592 Jó állapotban lévő kis* és nagykocsis írógépei ke résünk megvételre. Aján­latokat ármegjelöléssel Mokép kirendeltséghez, Rákóczi u. 5. 69 Perfekt gépírónöt (gyors, író) azonnalra felveszünk. Belsped, Béketér 5. 70 Bőrcsizma 44-es eladó. B. Pál Zsigmond, Tass u. 15. 90 Felhívjuk az állami vál­lalatok és egyéb közüle_ tek figyelmét, hogy a Miskolci Köztisztasági Vállalat takarító és ciáno. zó üzemrészlege irodák, üzlet, és egyéb helyisé­gek időszaki és állandó takarítását. fertőtlenítő, sét. ciánozását vállalja. Megrendeléseiket a Major u. 2. sz. alatti irodánkba kérjük. 52 Elcserélném Szűcs Sá. muel utcában lévő 2 szo­ba, konyha, éléskamrából álló alacsonybérű lakáso. mat ugyanilyen nagyságú komfortosért Címeket a kiadóhivatalba kérek. A borsod megyei keres, kedelmi szállítási vállalat alkalmaz közúti jogosít­vánnyal rendelkező von­tató vezetőt. 66 Perfekt gyors- és gép­írónőt keres azonnali be. lépésre a kő- és kavics­termelő tröszt. Miskolc, Béke-tér 2. 71 Lakatosokat. eszterga, lyosokat. motorszerelőket, segédmunkásokat keres azonnali belépéssel a XVI. sz autójavító vállalat Mis­kolc, Zsolcai kapu 7/9. sz. Lakatost, villanyszere­lőt kovácsot, vízvezeték­szerelőt. special autógén és villanyhegesztőt azon. nal felvesz a miskolci ke­nyérgyár. Arany János u. 106. sz. Jelentkezés reggel 7—9-ig. 68 Nagy gyakorlattal ren. delkező gyors- és gépíró- nőt keresünk, életrajzot kérünk a Mokép kirendelt­séghez. Rákóczi u, 5. 69 Kályha, asztaltüzhely, teleháló szobabútor, asz­tal. szék, csillár eladó. Attila u. 26. 90 Gyakorlott gépkocsive­zetőket felveszünk buda. pesti I. sz. teJierautófuva rozási vállalat miskolci főnöksége. Jelentkezés: Miskolc, Malinovszkij u. 11. garage.

Next

/
Oldalképek
Tartalom