Észak-Magyarország, 1953. január (10. évfolyam, 1-26. szám)
1953-01-31 / 26. szám
11 BÉKEMÖZGflLeM FE/LŐOÉSE, - FELflDAIAI MEGYÉNKBEN Hja Erenimrsf, a nagy béke_ harcos, a népek bécsi békekongrcsz- azusán tartott beszédében úgy jellemezte a bókevilágmozgaiom hatalmas fejlődését, mint sok kis ér, pa. t a kokká, folyókltá. tengerré daga- dását. a béksmozgalom azért nő, erősödik napról-napra, mert százmilliók legfőbb vágyát, törekvéseit és akaratát fejezi ki, testesíti még. A mi megyénkben — az utóbbi időben is — sokat fejlődött a béke •mozgalom. Olyan dolgozók, akik az. előtt még közönyösen viselkedtek é migyjelentöségu mozgalom iránt, esetleg még az ellenség befolyása alatt álltak, most nagyszámban vál tak a békemozgalom aktív harcosai" vá és tevékenykednek annak célkitűzéseiért. A Központi Vezetőség június 27-i ülésén Horváth Márton, elvtárs a békemozgalom egyik fő hiányossá. gaként állapította meg, hogy ....nem küzd eléggé a soraiban fellelhető pa. eifista hangulatokkal, nem mozgósít eléggé a helytállásra és nem tudta megoldani a béke védelmének ssük- eégszerü összetartozását a honvédelemmel.“ Meg kell magyarázni — mutatott rá Központi Vezetőségünk határozata — hogy e kettőt lehetetlen különválasztani: békevédelem honvédelem nélkül annyit jelent, mint kitárni országunk határait pz, imperialista fenevadaknak. A pacifizmus jelenségei fel. lelhetők voltak megyénk egész sor üzemében, községében is. „Jól termeit. tehát mindent megtett a békéért“ — mondogatták az ózdi gyárban. Mi többtermeléssel harcolunk a békéért — hangoztatták szá mos helyen és úgy gondolták, hogy más ehhez nem is szükséges. Valóban a többtermelé3, népgazdaságunk szakadatlan erősítése — hatalmas hozzájárulás a béke. védelméhez, de ugyanígy elengedhetetlen ehhez nép. hadseregünk ütőképességének, erejé. nek állandó fokozása. Az efajta nézeteket kihasználták az ellenséges elemek is. A diósgyőri vasúti kerékpár-üzemben az egyik jobboldali szociáldemokrata nem cn. gedte el a fiatalokat szabadságharcos kiképzésre, mondván: ..nekünk a munkapadoknál kell harcolni a békéért, harcoljanak fegyverrel a koreaiak.“ Sokan — megalkuvó módon — úgy vélték, hogy sok dolgozót elriasztanak, távoltartanak a béke. mozgalomtól, ha bátran és őszintén feltárják, megmagyarázzák nekik, hogy a mi békemozgalmunk — harcos mozgalom — és hazánk füg. getlenségét, népünk szabadságát csak erős és egyre erősebbé váló néphadsereggel, békénket, ha kell fegyverrel kezünkben :— védelmezhetjük meg. Megyénk számos üzemében, közaé. gében vitatták meg a békeharcosok a Központi Vezetőség útmutatásait és vették fel a küzdelmet a káros, leszerelő, demobilizáló pacifizmus ellen. Eredményesen tárgyalták meg a KV ülésén elhangzott útmutatásokat Sátoraljaújhelyen, Miskolc városban, Mezőkövesden, a szerencsi, encsl, szikszói, sárospataki járásban, a borsodnádasdi lemezgyárban, Cigán tíon. Példamutatóan javult a munka Szikszón. Itt, továbbá Szerencsen, Sárospatakon, Miskolcon, Putnolton, Encsen a békebizottságok tagjai jó felvilágosító munkát fejtettek ki a bevonult fiatalok szülei körében, akik megértették, milyen kitüntetés, megtiszteltetés, hogy gyermekük a hazánkat védelmező néphadsereg tagja lehet. Számos fia. tál választja életpályájául, élethiva. tásául a katonai pályát. „Fiam szive szerint cselekedett, amikor néphadseregünk kötelékébe lépett“ -— mondotta Magyar Jánosné az ózdi békenagy gyűlésen. Számos békebizottságunk, békeharcosunk értékes-kezdeményezések, kel tűnik ki. Ormospusztán a béke- aktivák jó munkája eredményeként a „Béke“-akna dolgozói 130 százaié.- kos átlagteljesítményt értek el. A termelésben élenjáró dolgozók közül igen sokan' aktív részt vesznek a békemczgalomban. mint Loy Árpád Kossuth-díjas bányász, Söregi Jó. zsefné a mályi téglagyár dolgozója, Margóczi István Koe3uth-dijas ol- vasztár, Nagy Mária a szerencsi cu. korgyár sztahánovistája, Bencze Ka. talin a sajószentpéteri bánya dolgozója. Nő. erősödik a békemozgalom me gyénk községeiben is. Különösen szép eredmények tapasztalhatók En csen, Borsoclnádasdon, Tolcsván. A szerencsi, sárospataki, ricsei járásban számos helyen a békebizottságok sikeresen magyarázzák meg a mezőgazdasági munkák időbeni elvégzésének. a beadási kötelezettség teljesítésének fontosságát. Encsen a békeblzottságok tagjai, aktívái fel. keresték azokat a dolgozó paraszto. kát, akik elmaradtak a beadásban és kötelességük teljesítésére serkentették őket. Példamutatóan dolgozik a békemozgalmnban Gáspár Gáspár a mezőkövesdi\Béké‘ I tszcs elnöke, Réti Jolán a Szendrői gépállomás dolgozója, Nagy Lajosné szikszói tszcs-tag, Bencze Piroska a takta- harkányi állami gazdasí f fejöte- henésze. Mind nagyobb számban kapcsolód, nak bs a bákemozgalomba pedagógusaink, tudósaink, műszaki értelmi, ségieink, művészeink. Értékes, aktív tevékenységet fejt ki Sáljú István a miskolci egyetem rektora, Maus Péter a diósgyőri gépgyár főmérnöke, Lukovszki László Munkácsy-díjas festőművész. ^ Megyénkben különösen“nagy élénkség, fellendülés volt tapasztalható az országos békekongresszust és a népek bécsi békekongresszu3át megelőző időszakban. A kongresszu. sok jelentőségét több mint három ezer kisgyülésen ismertették. 760 új békebizottság alakult. A bécsi kongresszus határozatait eddig hét nagygyűlésen és sok száz kisgyulé- sen ismertették. • I Békemozgalmunk még erőteljesebb ütemű fejlődését több hiba fékezi. Sok helyen még mindig nem tisztázták a b&kebizottságok szerepét, helyét. Miskolcon például igen helytelenül — külön békebizottsága van a „Táncsics“.pártszervezetnek és az MNDSZ felsővárosi szervezeté, nek. Az MSZT sárospataki szervezetében, továbbá egyesek Edelény. ben és Mezöcsáton olyan nézeteket hangoztatnak, hogy a békemozga. lomra való mozgósítás kizárólag a békebizottságok feladata. Míg a sárospataki járás DISZ-bi- zottsága, az ózdi városi pártszervezetek törődik a békeblzottságok munkájával és különösen támogatja megyeszerte az MNDSZ — sok helyen nem igyekeznek erősíteni a békebizottságokat. így keveset törő. dik azokkal az ózdi kohászati üzemek pártbizottsága és az abaujszán. tói járási bizottság. Kevés segítséget nyújtanak a helyi tanácsok. Mindezek a jelenségek arra mutatnak, hogy még vezető funkcionáriusaink között Is vannak olyanok, akik nem tanulmányozták elég mélyrehatóan Sztálin elvtárs tanítását a békemoz. galomról. Nem látják Eléggé annak hatalmas jelentőségét. Szervezési hiba, hogy megyénkben községenkint több békebizottság is működik ugyan, de alig 50 községben van békefelelös, aki összefogná a békebizottságok tevékenységét. Ezt a mulasztást is mielőbb pótolni kell. Ugyanakkor javítani kell a nagyüzemeinkben dolgozó békebizottságok munkáján is. Fokozottabb figyelmet kell szentelni az értelmiségi dolgozók és a háziasszonyok bevoná. sára. Békebfzotlságainkra béke. harcosainkra az a megtisztelő, szép feladat hárul, hogy továbbra Is lan. kadatlanul küzdjenek a magyar béke. kongresszus és a népek bécsi kongresszusa nagyjelentőségű határozatainak végrehajtásáért. Miskolc, ii)o3 január 31. szombat Készüljünk a tavaszi mezőgazdasági munkákra! Az országos gépjavítási versenyben megyénk gépállomásai ugyan továbbra is az elsők között állnak, de tervüket eddig 73 százalékra teljesítették, úgy hogy van még tennivaló bőven. A gépállomásoknak összesen 58'J erőgépet krll kijavítaniok a szántó- és vontatótraktorokkal együtt. Emellett, természetesen, számos munkagép is javításra szorul. Megyénk 24 gépállomásán 142 javiló- bngád dolgozik. Ezek a brigádok szalagszerben végzik a javítási munkákat. Akadályozza a gépjavítást, hogy a megrendelt golyóscsapágyaknak csak 30-—40 százalékát kapták meg. A vetőgépek alkatrészeiben is hiány mutatkozik. A brigádok azonban mindent elkövetnek, hogy felhasználják a rég' anyagokat is és mielőbb befejezzék a gépek javítását. A brigádok párosversenyben állnak egymással. A gépállomásokon minőségi ellenőrök vizsgálják majd felül a gépeket, nehogy tavasszal bárhol is üzemzavar legyen A Gneskó-brigád szép teljesítménye a bodroghalmi gépállomáson A szerencsi gépállomás dolgozói kiszámították, hogy az elmúlt esztendőben géphiba miatt hány óra esett ki a termelésből. A dolgozók most minőségi munkát végeznek, nehogy ezévben hasonló bajok forduljanak elő. Jó eredményt .ért el az utolsó tíz napban az alsózsolcai gépállomás, amely a versenyben a 21. helyről a 16,-ra küzdötte fel magát. Az alsóvadászi a 6. helyről a 4.-re, a bodroghalmi a 3. helyről a 2. helyre, a hejő- papi gépállomás pedig a 15- helyről a 3. helyre került. Az eredmény annak köszönhető, begy a munkákat a pártszervezet is rendszeresen ellenőrzi és nagy segítséget nyújt a gépállomás vezetőségének. A brigádok közötti versenyben a bodroghalmi gépállomás erőgépjavító brigádja érte el eddig a legjobb eredményt. Gneskó István brigádvezeto tervszerű irányításával január 20-1° 330 százalékra teljesítették vállalásukat. A brigád tagjai átadják munkamódszerüket a többi javítóbrigádnak is. Hasonlóan szép eredményt ért el az újesanálosi gépállomás ekejavitó-brigádja és az alsózsolcai gépállomás tárcsa javító-brigádja. Mindkét munkacsapat 200 százalékon felül teljesítette eddig tervét. Csúfos lemaradás több gépállomáson A javító brigádok közül leggyengébb a sajó?zentpéteri gépállomás erőgép javító brigádja, amelyik január 20-ig csak 23 százalékra teljesítette tervét* A tisza* dorogmai gépállomás ekejavitó-brigádja 39 százalékot ért el. Súlyosan lemaradt az alsómérai gépállomás erőgépjavító és a mezőcsáti gépáPcmás cséplőgépjavítóbrigádja. A tokaji gépállomáson is törhetetlen a helyzet. Itt például a cséplőgépek javításához jóformán még hozzá sem kezdtek. Mielőbb meg kell kezdeni a vetőmagvak tisztítását A mezőkövesdi gépállomás kezdeményezésére az ekék után úgy szerelik fel a fogasokat, hogy azok az ekével egyidőben emelhetők ki a talajból. így nem fordulhat elő, hogy az úgynevezett farmankó- kerék összetöri a fogasokat. A gépállomásokon elkészítették a szelektorok használatának munkatervét. Üt nappal előbb értesítik a dolgozó parasztokat, hogy melyik községben mikor kezdik meg a vetőmagvak tisztítását. A vetőmagvak tisztítását mindenütt mielőbb meg kell kezdeni. Fülöp András, a ricsei gépállomás körzeti agronómusa felajánlotta, hogy a körzetéhez tartozó termelőcsoportoknak minden segítséget megad a vetőmagvak jarovizálásához és a napon való előmelegítéshez. A gépállomások agronómusai között verseny kezdődött, amelynek az a célja, hogy az agronómusok minden termelőcsoportban kísérleti parcellákon mutassák be az élenjáró szovjet agrotechnikai módszerek előnyeit. A gépállomások segítik a terntelőcso- portok munkáját a trágyakihordásban isj A csoportok igénybevehetik a gépállomások vontatóit. Előre meg kell szervezni a kétműszakos munkát Gépállomásainknak már most gondok- niok kell arra, hogy a tavaszi munkák során a gépeket 100 százalékig ki tudják használni. Ügyelni kell arra, hogy az elvetendő nö'épyek sortávolsága olyan legyen, hogy a kultivátorokat, saraboló- kapákat. az egyszerű és összetett agregá- tumokat jól tudják használni. Meg kell szervezni a kétműszakos munkái, ebben a termelőcsoportok dolgozóinak kell segíteniük a gépállomást. Az újesanálosi gépállomás dolgozói igen értékes felajánlásokat tettek a gépek jó kihasználására. Novák Ferenc traktor- vezető vállalta, hogy tavaszi tervét 12(1 százalékra teljesíti 5 százalék üzemanyagot takarít meg s 20 százalékkal kevesebb úi alkatrészt használ fel. Kosztok János traktorista vállalta, hogy ta-aszi tervét tíz nappal határidő előtt fejezi be, aa üzemanyag 12 százalékát takarítja meg és 5 százalékkal csökkenti az üresjáratokat, A gépállomás többi dolgozója is hasonló értékes felajánlásokat tett. Gyorsítsák meg az előkészületeket a tszcs-kben Megyénk termclőcsoportiainak tagjai is megkezdték a tavaszi munkákra való felkészülést. Javítják a gépeket és a kézi- szerszámokat. Az emődi .Szabadságharcos“ termelccsoport munkáját segíti a gépállomás A csobádi gépállomás dolgozói megfogadták, hogy öt termelőcsoportbatt segítenek. A termelőesoportok dolgozói időben akarják befejezni az előkészülete* két. hogy amint az idő megengedi, teljes) lendülettel kezdhessék meg a tavaszi szán* tást és vetést. Termelőszövetkezeti csoportjainkban azonfpn meg kell gyorsítani az előkészületeke ff A gépek mestere szívvel, lélekkel készül a tavaszi munkákra A szendrői fjépállomás erednáé** nyékben gazdag esztendőkre tekinthet vissza. Minden évben bebizonyította, hogy élenjáró harcosa a falu szocialista építésének. Példamutatóan végezte munkáját terveit túlteljesítette s ezzel hozzájárult a termelőszövetkezetek megerősítéséhez. A jó munka meghozta gyümölcsét. A gépállomás országos hírű 4fc(t és nem egy kiváló traktoristát ftéwlt, aki országos viszony- 1 latban is az élenjáró traktorosok közé kerültA gépállomás irodájában valóságos zászlóerdő hirdeti pártunk és kormányunk elismerését az élenjáró gépállomás munkájáért. Itt látjuk a földművelésügyi minisztérium és a MEDOSZ elnökségének gyönyörű vándorzászlaját, amelyet ez év január 17-én kaptak a gépállomás dolgozói. „A megye első gépállomása“, „Közép .Magyarország II. éliizem gépáilomása“i „A megye legjobb gépállomása“, „Közép-Magyar- or=zág legjobb traktoros-brigádja“ és még több vörös zászló tanúskodik a jól végzett munkáról. Nem volt könnyű azonban elérni ezeket a sikereket. A gépállomás dolgozói még 1950-ben elhatározták. hogy az ország legelső gépállomásai közé küzdik fel magukat. Céljukat elérték. A politikai, szakmai oktatás, az új munkamódszerek alkalmazása a dolgozók harcos öntudata s a munka jó megszervezése tette ez! lehetővé- A gépállomás a most folyó gépjavítási versenyben is komolv eredményeket akar felmutatni. A dolgozók felajánlást tettek, hogy erőgépeiket és a munkagépeket határidő előtt 5, illetve 10 nappal javítják ki. anyagjogyasztúsát 88 százalékra csökkentette. Jó munkája nyomán fizetése is állandóan emelkedett. Volt olyan hónap, amikor 2000 forintot keresett. Eredményeit elsősorban az idő és a gép maximális kihasználásával érte el. A munka megkezdése előtt pontos tervet készített, feltérképezte a megmunkálandó földterületet. Gépe üresjáratát a minimumra csökkentette s ezzel elsősorban idő- és üzemanyag-megtakar rítást ért el• Gépét mindig rendben- tartotta, mert amint mondja, ez a legfontosabb feltétele a t-akiorista jó munkájának. Gépe egész évben üzemképes volt, csak kisebb javításokat kellett végeznie. Az őszi mélyszántásban is megelőzte a többi traktorosokat, 212 százalékos tervleljcsilésével. Értékes kezdeményezésekkel segítette a gépállomás dolgozóinak mun kaját- Ö javasolta többek között, hogy a brigádok látogassák egymást s munka közben tárják fel a hiányosságokat, gyakorlatban adják át egymásnak tapasztalataikat, Javasolta, hogy minden nap értékeljék a munkát a még nagyobb eredmények elérése érdekében. De L. Molnár Lajos nemcsak jó szakember, hanem jó nevelő is. Két év alatt több felelős traktoristát nevelt a gépállomásnak. Átadta értékes munkamódszereit, elmagyarázza a gép helyes karbantartását■ Maga is gyakran kér segítséget a brigádja tagjaitól, akik mindenben támogatják kezdeményezését. Molnár Lajos is ünnepelt dolgozója most a szendrői gépállomásnak. Ö is mint Paulovszki István, Pipoly József, Gulvbán Barna, Mázik Barna és Kótai László, nagy kitüntetésben részesült. Az őszi terv 245-18 Százalékos teljesítéséért sztahánovista oklevelet kapott. Ez a legnagyobb kitüntetés, amelyben L. Molnár Lajos kiváló traktorista valaha is részesült kiváló munkájáért. Többször kapott versenyzászlót és a termelőesoportok is dicséretben részesítették. A rakacai „Dolgozó" termelőszövetkezet mór kétszer dicsérte meg a talaj minőségi megmunkálásáért. \ szendrői gépállomás jól hajtja ™ végre a párt és a kormány határozatait. A munkafegyelem szilárdsága, * téli politikai és szakmai oktatás, jó biztosíték arra, hogy a szendrői gépállomás ebben az évben is az ország legelső gépállomásai közé kerüljön. Nem szabad azonban elbizakodnia. Még fokozottabban és nagyobb gondosság*1 gal kell végezni munkájukat, még nagyobb segítséget kell nyujtaniok a környék termelőszövetkezeteinek. A pártszervezetnek még nagyobb gondot kell fordítania a dolgozók politikai képzésére, a tervek még jobb teljesítésére. L. Molnár Lajosnak és a gépállomás többi sztahánovista traktorosának ebben az évben ismét be kell bizonyítania, hogy nemcsak a gépnek, de a magasabb terméseredmények elérésének is nagyszerű mestere. Tiltakozó sztrájk és tünteléseH Olaszországon a kormány csaló választási reiorm’ervszele ellen A ,,1'Htunanlté“ jelenti, hogy Olasz, ország sok városában tiltakozó tüntetésiek cs sztrájkok voltak a kormány csaló választási reformtervezete ellen. [Általános sztrájkot jelentettek he AT- £ign«no és Scliio városokban (Vicén®» megye), sztrájkok voltak Piacenza megye négy községében, egész Bergamo tartományban, Lecco városban (Co. mo megye) és « „Busto Arelz^’* gépgyárban (Varese megye), a szardíniái szénbányavidéken 1500 bányász sztrájkok 1 T Molnár Lajos a Beloiannisz"- -tJl traktoros brigád tagja. Azok közé a kiváló traktoristák közé tartozik, akik jó munkájukkal elősegítették a gépállomás tervének túlteljesítését, 1050-ben került a gépállomásra s egyhamar „jó szakember" hírébe került. Törhetetlen szorgalmával és tanulni- vágyásával, kiérdemelte dolgozó társai szeretetét és bizalmát. Olyan ember, aki sohasem elégszik meg elén eredményeivel, állandóan fokozza termelését, bátran alkalmazza az úi munkamódszereket a magasabb tér méseredmények elérése érdekében. L. Molnár Imíos 1952-ben éves tértit Zli tttkalékrm teljesítette, Qzemr Burmái pártok közös nyilatkozatban bélyegzik meg a jobboldali szocialisták ranguni értekezletét Peking (Uj Kína) Három burmai párt — a munkásparaszt párt, a népi egységpárt és a népi békearcvonal — közös nyilatkozatot bocsátott ki az ázsiai szocialista pártok nemrégen Rangunban megtartott értekezletével kapcsolatban. A nyilatkozat megállapította, hogy az értekezlet célja az volt, hogy félrevezesse a népeket, megfossza a béke erőit és szembehelyezkedjék az ázsiai országoknak a nemzeti függetlenségén vivőn harcával, A rounkásáruló Attlee felszólította az értekezlet részt* vevőit, hassanak oda, hogy az ázsiai szó* cialista pártok kövessék gazdáinak utasé tásait, amelyek az ázsiai népek imperialistaellenes mozgalmának elfojtását célozzák. A nyilatkozat befejezésül felszólítja az ázsiai népeket: lépjenek egymással szoros egységbe, hogy megvalósítsák az ázsiai és csendesóceáni békeértekezlet határozatait és meghiúsítsák az imperialisták összeesküvését. . Oll© FC/mnnArvuDODcmlr Priir2 DLnAl iü*J I/lKUlOLrllJ [ -s.rrs, ; __<A;_ev^oiyam 26- wzam Ara 50 filier Miskolc, 1953 január 31. szombat