Észak-Magyarország, 1952. december (9. évfolyam, 282-304. szám)
1952-12-24 / 301. szám
4 ÉSZAKMAGYAR ORSZÁG Szerte, 195S, tfeeember 24» tisztjei, harcosai, ott álltak a párt képviselői, amelynek mindent köszönhetünk, Sütött-e a nap, vagy ésett-e az eső — nem tudom. Egyet éreztünk mindannyian: kimondhatatlan, végtelen hálát Rákosi elvtárs iránt, a bányászok édesapja iránt. Azután mi is történt ? Bementünk a felolvasó helyiségbe, valaki kezembe nyomta a telefonkagylót és ismét Rákosi elvtárs hangját hallottam. Hogy mit mondtam? Magam sem emlékszem rá pontosan. De megérezhette — ha messze is volt tötünk, hogy mi nagyon-nagyon szeretjük őt. Azonnal táviratot írtunk és megköszöntük neki, hogy visszaadott bennünket ate életnek, visszaadott bennünket családunknak. 1933-ban bányaszerencsétlenség történt az egyik szuhavölgyi üzemiben. Négy embert zárt el a víz, mindössze egy 6 méteres keskeny kis meddővágatot kellett volna kihajtani, hogy visszaadják őket az életnek. Az egész munka nem került volna többe, mint 2000 pengőbe, de a bányatulajdonos, akinek 5 bérháza volt Budapesten, nem volt hajlandó ennyit áldozni. A bennrekedt bányászok holttestei mai napig is a föld alatt vannak. hoíjDI János Művészeti csoportok körzeti bemutatói Miskolcon Sztálin elvtárs A Hidrológiai Társaság előadóestje Miskolc vízellátásáról, csatornázásáról A Hidrológiai Társaság miskolci cső portja a mélyépítés-tudományi csoporttal karöltve előadóestet rendezett Miskolcon a város vízellátásáról és csatornázásáról. J>r Haltán György egyetemi magántanár, bakteriológus, Miskolc ivóvízellátásának egészségügyi problémáiról“ című előadó* sóban megállapította, úgy kell fejleszteni a. vízszolgáltató berendezéseket, bogy biz* tosítsák a naponkinti és személyenkinti 250 liter vizet- Miskolc lakóinak száma az ötéves terv végére eléri legalább a 250 ezret, ellátásukhoz napi 80.000 köbméter vízre lesz szükség. Javítani kell a víz mi* nőségét. A szakembereknek arra kell tö* rekedniük, hogy kiküszöböljék a miskolci vízben észlelhető zavarodásokat. Ehhez megfelelő tisztítóberendezést kellene iizrmbehelyezni, elsősorban a legtöbb tizet szolgáltató tapolcai vízműnél. Az érdekes, tartalmas előadást több hozzászólás követte. Hajós László főmér" nők beszámolt azokról az intézkedésekről, amelyek az előadásban megszabott célokat szolgálják. Hamarosan nagyteljesítményű szivattyúgépcsoportot szerelnek fel Tapolcán. A vízvezetékcsőhálózat alapos bővítésre szorul Szükséges új főcső lefektetése. Sipos Gyula mérnök hozzászólása* ban részleteket olvasott fel a víz szűréséről és az ivóvíz csírátlanításáról szóló korábbi tanulmányából. Dr Páter János bakteriológus „A bak- tctiiophng vizsgálatok jelentősége, ivótíz egészségügyi elbírálásakor" címen tartott előadást. A bakteriophag — a baktériumok parazitája. Csak ott él, ahal a homolog baktérium is jelen vari. Míg a kórokozó baktériumok kitenyésztése a vízitől körülményes, a bakteriophagokat könnyen ki lehet tenyészteni: ezeknek kimutatása jelentős segítséget nyújt a víz okozta járványok megismeréséhez és megelőzéséhez. A mélyépítéstudományi csoport részéről Ábrahám István mérnök a város csatorna" zásáról tartott szemléltető előadást. Bemutatta tervét az új főgyűjtő csatornáról és a legkorszerűbb szennyvíztisztító telepről. Előadása után sokoldalú vita alakult ki. amelyben értékes javaslatok hangzottak el a perecesi vízfolyások és a Pece rendezésére. A Hidrológiai Társaság miskolci csoportjának ez az előadóestje is gazdag tapasztalatokkal szolgált és hozzájárult Miskolc továbbfejlesztéséhez. születésnapján folytatódtak a művészeti csoportok második országos versenyének körzeti bemutatói. A diósgyőri vasas kul túrotlhonban tartott körzeti bemutatón 21 üzemi kultúrcsoport mutatta be tudó sát. Nehézkesen indult a nemes versengés, nyilván szervezési hibák miatt. A hirdetett reggel 8 órai kezdet helyett csak 10 ór.i tájban kezdődött a bemutató. Most éppen az Észak magyarországi Áramszolgáltató Vállalat énekcsoportja vonul a színpadra, Engi István karnagy vezényletével magyar népdalt adnak elő egy szólamban: „Este van, este van.- Aztán mozgalmi dal, majd többszólamú népdal következik. A kis énekkar szóla mai erőben jól oszlanak meg, szép az összhang: különösen az utolsó mozgalmi dalt építették fel hatásosan. Helyes a műsor összeállítása is. Ugyanennek az üzemi gárdának színjátszócsoportja időszerű egyfelvonisost mutat be. Címe: „A nép hangja“. Oéf- Olaszországban játszódik a darab, az amerikai megszállás alatt nyomorba döntött olasz dolgozók hősi harcát eleveníti meg az amerikaiak által beszüntetett üzemek megnyitásáért, a nagyobb bérért, ar. olasz nép függetlenségéért. Egy sztrájkoló munkás nyomorgó családjának hősies kitartása — a darab' cselekménye. A klerikális reakció az imperialisták elnyomó uralmát támogatja, de a százezernyi dolgozó sztrájkja kényszeríti, hogy az idegen zsoldban álló hatóság teljesítse a munkások követeléseit, A színjátszók lényegileg érvényesítik a darab eszmei mondanivalóját. de sok hatásos mozzanat elsikkad a rendező hibája s egy egy szereplő fel- készültségének hiányosságai miatt. A szövegmondást nem kíséri megfelelő játék, pedig a szerepeket, az egész előadást érdemes alaposabban kidolgoznia a tehetsé' ges, törekvő csoportnak. Van a vállalatnak fiatal tárucsoportja is, amely a bemondó közlése szerint 14 napja kezdte meg a kistarcsai leánytánc betanulását. Ez, persze rövid idő s ehhez mérten a tánccsoport fejlődőképesnek bi zonyul. Az Áramszolgáltató kuhúrgárdája sok rétüségével — öttagú pengetős zenekaruk is van — minden esetre bebizonyította, hogy az üzemben élénk kuhúrmun folyik, amely egyre szebb eredményeket hoz. Bemondójuk a csoportok szereplése után büszkén jelentette be, hogy a válla lat, amely elnyerte az élüzem címet, mind a termelés, mind a kulturális tömegmozgalom terén a legjobb eredményekre törekszik. évi tervét Sztálin elvtárs születésnapjára 1 millió 600 ezer forinttal túlteljesítette. darabbal lépett , színpadra Kitünően választolt diósgyőri kohászati üzemek fínomhenger délének színjátszó csoportja. A csepeli és diósgyőri olvasztárok párosversenyéről szól a darab, amelynek címe: „Ellenfelek“. A darab bemutatja, hogy a versenyző ellenfelek sztahánovistái hogyan’ segítik egymást a verseny során munkamódszereik, újításaik átadásával. Egy kis szerelmi történet fűti izgalmasabbá a kis darabot. Igen jó, élethű alakítást nyújt a diósgyőri sztabánovistát alakító idősebb üzemi dolgozó, de a többi szereplő játékán is érezzük, hogy megértették, átérezték a darab eszmei mondanivalóját. Dicséretet érdeme] jó müsorválasztásáért a csoportcsoportok a műsor, áhcz- tás, a művészi “lőadás A szere ölti szempontjából általában komoly fej ődés ről tettek tanúságot. A kazincbarcikai erőmű színjátszói tehetségesen adták elő ..Bánk bán“ egyik jelenetét. Az acélöntődé tánccsoportja tápéi táncokkal, a finom- hengermű tánccsoportja eredeti borsodi (tardonai) gyűjtésű néptáncaival aratott sikert. Igen sokat fejlődött legutóbbi szereplése óta a kohászati üzemek fúvőszene- kara, amely a Nagy Októberi Szocialista Forradalom néhány tömegdalát, majd a Moszkva-—Peking indulót adta elő. A színjátszó csoportok játékában általános fogyatékosság, hogy a színpad be- rendezésére nein sokat adnak, előtérbe helyezett és semmire sem használt bútordarabok eltakarják a szereplőket, sok olyan jelenetet, amit ülve alkalmasabb lenne játszani, állva adnak elő, nem használják ki a mozgási-alakítási lehetőségeket. A résztvevő csoportok a bíráló bízott’ ság építő bírálatait megelégedetten fo- gadták és azok alapián igyekeznek a te- rületi bemutatóig kijavítani hibáikat. December 21-én I folytatódott az is- J kólái csoportok be-* mutatója is. A miskolci középiskolák és a Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem kultúrcsoportja az MSZT-szék" ház nagytermében mutatták be műsorszámaikat. A bemutató megrendezése itt sokkal alaposabb volt, mint az üzemi csoportoké a vasas kultúrotthonban. A gépipari technikum két hónapja alakult énekkara lendületesen, frissen előadott müsorszámaival bebizonyította, hogy odaadással rövid idő alatt is szép'ered" menyeket lehet elérni. A miskolci tanítóképző kórusa jó felkészültségével, fegyelmezettségével tűnt ki. A Rákosi Mátyás Műszaki Egyetem énekkara jól válogatott műsorral szerepelt. ízesen, derűsen adta elő sajáfgyüjtésfi népdalait. Kivált tánc' csoport.iuk is, amely megszívlelte az egy hétté! előbb tartott mintabemutatón kapott bírálatot. A viharos taps is ezt bizonyította. Helytálltak a színjátszóik. A bárom csoport szereplése arról tanúskodott, hogy a műegyetemi ifjúság komolyan nekilendült a kultúrmunkának. Szép sikert arattak még a közgazdasági technikum tánccsoportjai és énekkara, a gépipari technikum tánccsoportja. . 6823 Szabad Föld Téli Fate megyénkben Tavaly 240- községben, az 1952—53 oktatási évben 260 borsodi községben kezdődtek meg a Szabad hold leli Estek előadásai. Az eddigi tapasztalatok airól .számolnak be, hogy dolgozó parasztságunk érdeklődése nőltön-nő ezek iránt az elő* adások iránt, amelyek sokoldalú, gazdag ismereteket adnak nekik- Ahol a helyi tanácsok gondot fordítanak az ismeretterjesztő előadásokra, ott a Szabad Föld Téli Esték igen szép látogatottságnak örvendenek- Hidasnémeti, Gönc, P álháza, Mezőzombor községben például az előadásokat rendszeresen 200-nál több dol~ gozó látogatja- Az előadások megszervezésében különösen kitűnik az abaujszántói járási tanács. A járásban a hallgatók szamának átlaga meghaladja a 100-at. Az edelényi és mezőkövesdi járásbaji kezdet' ben elhanyagolták a Szabad Föld Téli Estek ,előadásokat, a legutóbbi két hét alatt ezekben a járásokban is szép ered' menyeket értek el. Összesen 6823 előadás szerepel tervünkben: 1336 politikai, 444 filozófiai, 1329 természettudományi, 1371 agrár tudó mányi, 538 műszaki, 335 földrajzi, 349 egészség- ügyi, 561 történelmi, 519 irodalmi és 41 művészeti tárgyú. A dolgozó parasztok a legnagyobb érdeklődést az agrártudományi előadások iránt tanúsítják. Különösen sokan kíváncsiak a korszerű, szovjet agro- és zooiechnikai eljárásokra és nagyon szívesen fogadják az ezeket ismertető elő' adásokat. A Szabad Föld Téli Estéknek Felhívjuk a vásárlóközönség 11 gyeimét, hogy 3. sz. Ruházati fontos szerepük van abban, hogy dolgozó parasztságunk elsajátítsa és alkalmazza is ezeket a módszereket, amelyek elősegítik az eddiginél sokkal nagyobb hozamok biz to sít á sát, A politikai, természettudományi, irodalmi és történelmi előadásokat is örömmel hallgatják a borsodi falvak ta nulni és tudnivágyó dolgozói. GŐZ ISTVÁN megyei tanács népművelési osztály Januar 1-én megkezdi működéséi az új országus onkológiai intézet ötéves tervünk nagyarányú beruházásokkal fejleszti az egészségügyi minisztérium Budapestén működő orszá gos onkológiát intézetét, a rosszindula- lű daganatos megbetegedések elleni küzdelem központi szervét. Minthogy az intézet eddigi épülete már szűknek bizonyult, az egészségügyi minisztérium a Kékgolyó utcai volt állami kórház terü'lelén kiépíti Európa egyik legkorszerűbb onkológiai intézetét. A korszerű felszereléssel rendelkező új országos onkológiai intézet január 1-én megkezdi működését. (MTI) A Déryné Színház mflsora Ma est© 7 órakor: Szelistyei asszonyok, Móricz Zsigmond bérlet. P ó r t h i r ek Pártbizottsánok és prop. szeminárium vezetők ügyeimébe December 27-én. szombaton délután 2 órakor a pártokta.ás házában a prop szem. vezetők számára előkészítő konfe. renciát tanunk a kongresszusi anyag 4, részéből, ,,A Szovjetunió Kommunista Pártja — a kommunista és munkáspártok példaképe“ címmel A prop. szem. vezetők ehhez a követ, kező anyagot tanulmányozzák át: 1. Malenkov elvtárs beszámolójából ,,A Párt“ című fejezet. 2. Hruscsov elvtárs beszámolóját a Szervezeti Szabályzat módosí ásáról. (Ok. tóber 14. Szabad Nép). 3. Az SZKP Szervezeti Szabályzata (Okt. 15. Szabad Nép). 4. Rákosi elvtárs beszámolóját a XIX. kongresszusról. (Társadalmi Szemle ok. tóberi száma.) 5. Kovács István elvtárs előadását a módosított Szervezeti Szabályzatról (Szabad Nép okt. 1 és 2. száma). Az előkészítő konferencián az alábbi kérdéseket vitatják meg: 1. Mi a jelentősége a Szervezeti Sza. bályzatnak a kommunista pártok életé_ ben? Miért vált szükségessé az SZKP Szervezeti Szabályzatának módosítása és mi a módosítás jelentősége. 2. Milyen követelményeket állít az SZKP módosított Szervezeti Szabályzala a párttagok elé? a) Milyen feladatok elé állítja a párt- agokat a pártegység megőrzésére vonat, kozó kövelelmény? (Ezenbelül a Párt és állami határozatok, valamint a párt és állami fegyelem teljesítéséért folyó harc jeleni őségé). b) Mi a jelentősége az önbirálatnak és alulról jövő bírálat kifejlesztésének? Hogyan kell harcolni az e téren megnyil vánuló hibák ellen? 3. Miért tartják a kommunista pártok a szervezeti munka alapkérdésének a káderek helyes kiválaszlását és elosztását, a határozatok végrehajtásának menetközben való ellenőrzését? 4. Mi a jelentősége az ideológiai mun. kának a párton belül. Milyen feladataik vannak az alapszervezeteknek a párttagok elméleti színvonala emelésének biztosító, sában ? A pártbizottságok gondoskodjanak, hogy a prop. szem. vezetők a fentiek alapján alaposan készüljenek fel és jelenjenek meg az előkészítő konferencián. M. B. ÁGIT. PROP. OSZTÁLY. hírek Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc Szabadság tér 2. sz. Malinovszkij u. 2. sz Ujdiósgyőr: Marx Károly u. 38. Elejő- csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőröd a Hegyalja n. 1. szánj alatti gyógyszertár tar» éjszakai szoigá. latot — Ügyeletes állatorvos szerda déltől, péntek reggelig dr. Ács Sándor Miskolc, Magdolna u. 6. Telefon: 29.25. Időjárás Nyugat felől növekvő felhőzet, elsősor. ban Dunántúlon és északon többfelé ha. vazás, havaseső, sokfelé köd, mérsékelt délnyugati, nyugati szél. A hőmérséklet kissé csökken. Várhaló hőmérsékleti értékek az ország területére: szerda reg_ el 0—mínusz 3, délben 1—4 fok között. A várható papi középhőmérséklet decem. bér 24-én, szerdán 4 fok alatt lesz. — A Szövetkezetek Országos Szövetsége központjában december 22„én délután 5 órákor ..Földmüvcsszövetkezeti mozgalmunk a sajtó tükrében“ címmel kiállítás nyílt meg. A kiállítás szemléltetően meg., mu'atja, milyen segítséget, adott a sajtó földművesszövetkezeti mozgalom fejlő, déséhez. A kiállítás egy hónapig lesz nyitva, utána minden megyében vándorkiállítás formájában mutatják be.- A sajósecntpclerl fodrász KTSZ dől. gozói Sztálin elvtárs születésnapja tiszteletére tett felajánlásukat becsülettel teljesítették. Évi tervükön felül 50 ezer forint értékű munkát végeztek el december 21.ig Balogh János (SajószenL Péter. — Az egészségügy terén kifejtett jő munkáért 3 20 falusi orvost díszoklevéllel és pénzjutalommal tüntetett ki Ratkó Anna egészségügyi miniszter. Az oklevele, két és jutalmakat. Drexler Miklós egészségügyi miniszterhelyettes hétfőn délben ünnepélyes keretek között adta át a ki, tünietetteknek. — CSEHSZLOVÁK FILMHÉT. „Országaink filmművészete erősítse népeink barátságát, békeharcát“ — ezzel a jelmondattal rendezik meg 1953 január 8'tót 14-ig hazánkban másodízben a csehszlovák filmhetet. A filmhéten öt új játék' filmet, két új dokumentumfilmet mutatr rjik be. — Tolcsván szép ünnepséget rendeztek Sztálin elvtárs 73. születésnapján. Pál József igazgató-tanító vezetésével az út, törő pajtások elénekelték a szovjet és magyar himnuszt, Disznósi Mária, a já. rási pártbizottság küldötte tartott ünnepi beszédet. Az általános iskola tanulói ér„ tékes műsorral szórakoztatták a hallgatóságot. (Trembecki Ferenc.) — Görög orvosok sztrájkja. Az ,,Athí- naiki“ című görög lap jelentése szerint Rhodosz szigetén az állami alkalmazásban lévő orvosok sztrájkba léptek, mert már hat hónap óta nem kapják meg fizetésüket. Jöjjön el ma este a miskolci Kossuth szálloda fehértermében rendezendő ViQÚM, MŰSOROS FENYÖFJIÜNNEPÉLYRE! Belépődíj nincs. A diósgyőri vendéglátóipar: vállalat as 1. sz. vasgyári étterem helyiségeibe« december 24.cn és 25_én vidám műsoros fenyőfa-este, rendes. Fellépnek: Görög Mara Benkő Béla, Besztercei Pál és Virágh Elemér A MISKOLCI TÜZÉP VALLA. LAT helyi fürósz&ru és építő, anyag telepei december 27-től, december 31.ig, a vidéki telepei pedig december 30.án és Sl.én leltározás miatt zárva vannak. Ezeken a napokon kizárólag tü. zelőanyagot értékesítünk. Szeretettel meghívjuk Önt és családját december 24.én és 25.én este 9 órakor Fe nyőfa ünnepélyünkre Miskolcon a Székelykertbe és Tapolcán az Annába Vidám hangulat — zene! Ünnepi étel. és italkülönlegességek nagy választékban Vendégeinket szórakoztatják a Székelykertben: Tapolcán az Annában: Karácsonyi Magda, Pászti Tibor Fehér Tibor, Sárközi Sándor a miskolci Déryné.színház művészei Tapolcára az autóbusz járatot biztosítjuk. Indulás 18.—, 18.30, 19.—, 19.30, 20,—, 21.—, 22.—, 23.30. Vissza ugyanebben az időpontban, az utolsó kocsi pedig éjfél után 1 órakor indul. MISKOLCI VENÖÉGLATÖIPARI VALLALAT. Boltunkat (SzéchenyLutca 10) megnagyobbítottuk, ismét vá. sárlóközönségünk rendelkezésére áll. Férfi, női divat, és rövidáru osztályai nagy áruválasztékkal várják a vásárlóközönséget. A másik műsorát BEKE. December 22—24: Teli Vilmei. Kezdé3: Hétköznap 6. egynegyed 8, va sárnap és ünnepnap 3. egynegyed 6, egy negyed 8 óra. KOSSUTH. December 18—24: Szárnyaló dallamok Kezdés: fél 6. háromnegyed 8. vasárnap fél 4 Háromnegyed 6 és 8 óra. FAKI.YA. December 24—25: Jó reménység. Kezdete: fél 6, fél 8, vasárnap és ün. nepnap fél 4 órakor is. Matiné 25-én délelőtt 10 érakor: Zeng a főid, román film: 1.50 forintos helyárakkal. IIEJflCSABA. Dec, 24—25: Felhőkarcolók árnyékában. Kezdete: 5, 7 óra. GSZAKMAGTARORSZAG A Magyar Dolgozók Párttá Megyei Blzoitságának napilapja. Felelős szerkesztő: Sárközi Andor. Felelős kiadó: Harmati Sándor. Szerkesztőség. Miskolc. Széchenyi o. 80. Telefonszámok: 13-31: 23-65: 17-37. Kiadóhivatal: íiskolc, Széchenyi u 30. Telefon: 28.61, Postafiók: 146. Egyszámlaszám: 00.878.054.185. Borsodmegyei Nyomdaipari Vállalat Miskolc. Felelte vezető: SzendrŐI Imréné. a miskolci Déryné Színház művészei nck és táncszámokkal és a helyi népi zenekar. — Ingyenes ..Szívkiiidi szívnek szívesen“ műsor. — Különleges ünnepi hideg és meleg ételekről és italokról gondoskodunk. 24.cn a belépő* díjtalan, 25-cn a műsort szolgáltató helyiségben a belépési díj 4 forint. Apróhirdetések Gumijavító szakrrlunká. sokat, akkumulátorszerelői, motor- és autóvillamossági szerelőket azonnali belé. pésre keres az épület, anyagfuvarozó Miskolc. Vöröshadsereg u. 12. 1491 Villanyszerelőket, lokomobilkezelőket, lakatoso. kát azonnali belépésre fel. veszünk. Vízépítő gépészet. Hadirokkant utca 48 A). 1494 Az Északi Fűrészipar! Vállalat ládi üzeme, Diós. győrvasgyár gyors és gépirót, valamint anyag beírókat felvesz azonnali hatállyal. 1499 Keresünk azonnali meg vételre, vagy kölcsön irodai használatra írógépet, nagykocsis is lehet. MO KÉP borsodmegyei kirendeltsége Miskolc. Rákóczi u. 5. sz 1455 Gyapjú női télikábát el. adó. Cím a kiadóhivatal, ban. 1489 A debreceni baromfifeldolgozó vállalat (Diószegi ut 9.) azonnali megvételre keres légfütéses keltelőgé pékét 400—1000 darabos nagyságbal}. Értesítést fenti címünkre kérünk. 1496 Egyedülálló fiatalem. bér bútorozott szobát ke. rés. Címet a kiadóhivatal ba kér. Férfi mindenest \ takarí. tásra, ruhahordásra fel_ vesz a ruházati javító KTSZ. Miskolc, Széchenyi u. 46. sz. 1509 Az Allatifehérje Vállalat szereléshez értő gépkocsi vezetőt keres. Jelentkezés 28-án reggel. Kisméretű íróasztal el. adó Rudas László (Kál vin) utca 6/a felső csengő. 4440 Terfckf gépírónőt fel. vesz az István malom. Zsolcai kapu 46. 1508 A vidéki taxi egyesülés miskolci kirendeltsége szerelőket vesz fel. Cím: Taxi garage Miskolc, Szamuely Tibor u. 1. sz. 1507 4 hónapos vöröses ár- tánysertés elveszett. A megtaláló jutalomban ré. szesül. Dankó Pista u. 54. sz. ^438 Eladó házifüstölő, vaságy, katonaláda, gyalu, pad, keramilcső. asztalilámpa. Baross Gábor u. 23. 4422 Eladó fehér Kalor kály. ha, asztaltüzhely. Hejőcsa. ba, Mésztelep u. 8. sz. Hajdú. , 4421 Eladó kaucsukbaba. réz. ágy. szobaasztal, Singer varrógépmotor. Széchenyi u. 117. földsz. 4433 Müstoppolást, harisnya- szemfelszedést vállal a ruházati javító ktsz.' Széchenyi u. 46. sz. 1469