Észak-Magyarország, 1952. december (9. évfolyam, 282-304. szám)

1952-12-23 / 300. szám

MISKOLC ÉSZAKMAGYABORSZA’G ^Szemléltető oktatási segédanyagé a XIX. kongresszus tanulmányo­zásához HSsies mánkéval menmsniettsk 17 sznhakáHél bányászt VC Méltó otthont kapottá matyó népművészet V AZ MDP ÖORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vili. eviolyam SOí). szám Ara bt! filter Miskolc. 1952 december 23. kedd 1952 GYŐZELMES BEFEJEZÉSÉÉRT — 1953 SIKERES MEGKEZDÉSÉÉRT ! „ELORE AZ ELSŐ CSAPOL ASERT !“ Vasárnap ünnepélyes külsőségek között befűtötték a buktatható Martin-kemencét A diósgyőri 180 tonnás buktatható Martin-kemence építői becsülettel telje" sítotték ígéretüket: Sztálin elvtárs 73. születésnapján, vasárnap este 6 órakor át­adták szárításra a kemencét- Az építkezés egész kollektíváját —- kubikosokat, betonozó kát, víz- és gáz“ szerelőket. villanyszerelőket, kemence" kőműveseket, fizikai és műszaki dol­gozókat egy vágy fűtötte: új munka- győzelemmel ünnepelni a világ dől" gozói szeretett vezérének születés- napját. December 21-én a kemence homlokza" tára táblát helyeztek el: „Sztálin nevével épül a világ!“ A kemenceóriáson apró vörös zász­lók lengenek. Nagy tábláról Sztálin elv' társ képe tekint A begyűjtési ünnepségre egy be gyűlt dolgozókra. A hatalmas vas* testet villanykörték százai világítják meg. Az ünnepség alkalmából a kemencére sze­relt hangszóró pattogó indulókat közvetít^ A kemencéket kiszolgáló daruk csikor" gása, az ütemes termelés zaja keveredik a zenével. Kötényes kőművesek, munka­ruhás szerelők csoportokba verődve nézik az „óriást“. Még 4 hónap sem telt cl, amióta az első lapát földet kiásták a kemence Nagyobb gondot kell fordítani a szakmai képzésre a diósgyőri Martin-acélműben fl minőség javításáért harcolnak a diósgyőri nagyolvasztómíi dolgozói A diósgyőri nágyolvaszlőmoű dolgo­zóinak fontos feladata, hogy megfe­lelő összetételű, minél kisebb kén- és szilícium tartalmú vasat adjanak a Martin-acélműm ü Sok kifogás merii-t fel az utóbbi hónapokban ezen a té­ren. A dolgozók most a kohók egyf'I1~ ieteg járatásával akarják kiküszöbölni a hibákat. Legutóbb bebizonyították, hogy jó anyagellátás, egyenletes kohójárat és magas termelés mellett jó a minőség. December első dekádjában három napon keresztül kifogástalan minősé­gű nyersvasat csapoltak az óriáskohó- ból. A vasnak jelentősen csökkent a szilícium-tartalma és javult mangán- tartalma is. A nagyolvasztómű műszaki vezetői arra törekszenek, hogy csökken [sók a kohó lassítását és az e’egysuly tartá­sával biztosítsák a megfelelő összeté­telű és minőségű nyersvasat. Ha fci- fuvást vesznek észre, megváltoztálják az adagolási módszert. Az adagolás ellenőrzésére részletes intézkedéseket tettek. Minden műszakra felelős üzemmérnököt állítottak be, az ada­golás technológiája betartásának el­lenőrzésére. A minőség javulásában ennek az intézkedésnek is része van. Mivel a lecsapolt adagok próbáját a Martin gyorsiaboratóriumábói késedel­mesen kapták, a gyárrészleg vezetője és a vegyiműhely vezetőhelyettese a nagyolvasztóban házilag gyorslabora­tóriumot rendezett be. Ezt Sztálin elv­társ születésnapján adták át rendel­tetésének. A gyorslaboralórinmban a esapolás után azonnal analizálják a nyersvasat, tudatják az eredményt a kohómesterrel, aki idejében javítani tud a minőségen. Igyekeznek a minőség javítását t°" vább fokozni és elérni, hogy a meny- nyiségileg emelkedő termelés minősé­gileg is kifogástalan legyen. A nagy­olvasztómű dolgozói havi tervüket hétfőig 102.7 százalékban, negyedévi előírásukat pedig 99.3 százalékban teljesítették. '1 ' i Határidő előtt teljesítették Sztálin elvtárs sziiletésiaulára tett vállalásukat a ma’omipari egyesülés dolgozói .....különösen nagy súlyt kell helyezni arra, hogy ne isméíló'd- jék meg az elmúlt esztendő utol. só hónapjának az a hibája, hogy , minden erőt csakis a tervév be. fejezésére összpontosítottak és emellett elhanyagolták a januári termelés előkészítését.“ (RÁKOSI) A BORSODI DOLGOZÓKNAK két. döntő jelentőségű feladatot kell megolda. niok ezekben a napokban. Először: ott. ahol lemaradás mutatkozik, pótolni kell a mulasztottakat, pontosan végre kell hajtani az évi tervet. Másodszor: a terv jó teljesítése közben elő kell készíteni a sí. ma, zökkenőmentes átmenetet a követ­kező tervévre. Igen nehéz és bonyolult feladat ez. de feltétlenül jól kell megöl, dani, hogy eleget tegyünk a megnöveke­dett követelményeknek és már most biz­tosítsuk a jövő év még nagyobb célkitű­zéseinek elérését. Látszólag kétirányú munkát kell tehát kifejteni. De nem volna helyes a kérdő, seket élesen elválasztani. A két probléma a legszorosabban összefügg egymással. Jövő évi tervünket nem tudjuk végrehaj. tani, ha nem teljesítjük idejében ezévi kötelezettségei n ket. Okulnia kell minden dolgozónak ■— elsősorban műszaki vezetőinknek — az eddigi hibákon, meg kell szívlelnie Rákosi elvtárs szavait. SZÁMOS üzemben — Őzdon, Diós­győrött csakúgy, mint az egyes bányairo. dákban, a múlt év végén, ez év elején gyakran lehetett haljani a megnyugtató kijelentést: felkészültünk a tervév teljesí­tésére, meghoztuk a szükséges határozató, kát. Elfelejtették, hogy a felkészülés terme, lesi terveink végrehajtására, a békeharc és a szocialista építés mostani szakaszában nem egyszerű műszaki probléma, hanem politikai feladat, amelynek megoldása harc kérdése. A harc győzelmes megví­vásához nem elég határozatokat hozni végre is kell hajtani azokat. Gondoskod­ni kellett volna at ellenőrzés megszerve­zéséről, körültekintően meg kellett volna állapítani a tényleges helyzetet cs az eb­ből adódó teendőket. Ez azonban nem történt meg, ezért jelentkezett a borsodi üzemeknél is jelentős lemaradás ez év első hónapjaiban. Úgy kell most meg­szerveznünk, magasabb színvonalra emel­nünk munkánkat, hogy megszüntessük eze­ket a hibákat, véget vessünk annak a rö­vidlátó politikának, mely nem gondol a holnapra és a pillanatnyi sikerekért fel­áldozza a jövőt. HARCOLNUNK KELL az önelégült­ség, a látszateredményekke’ való hivalko­dás, a gondatlanság, az éberség hiánya ellen, az ellen a megnyugvó hangulat ellen, hogy a dolgok úgyis jól mennek — tanítja Rákosi elvtárs. Ezt a harcot csak úgy tudjuk győzel­mesen megvívni, ha gondosan kidolgozott haditerv szerint irányítjuk. Vann’aL.e már üzemeinknek ilyen ha­ditervei, hogyan vonták be ezek összeál­lításába a dolgozók széles tömegét, ho­gyan kívánják felhasználni az erőket és a lehetőségeket? — ezek most üzemeink legfontosabb kérdései. A haditervet a műszaki intézkedések terve jelenti szá­munkra. Már az elmúlt hónapban meg kellett kezdeni ennek az összeállítását. Ugyanakkor gondoskodni kellett arról is hogy a tervet a dolgozókkal részletesen megismertessék, előkészítésébe őket minél jobban bevonják. Tanácsaikat, észrevéte. leiket, javaslataikat kellett kérni, lehetővé tenni, hogy a tervek összeállításánál is 1 elhasználhassuk rendkívül értékes gya­korlati tapasztalataikat. A DIÓSGYŐRI KOHÁSZATI ÜZE- MEK több gyárrészlegében eredményesen, jól állították össze a műszaki intézkedések tervét, bevonták a dolgozókat annak el- készitésébe. így a nagyolvasztómű dolgozói csak­nem 100 javaslattal járultak hozzá a mű­szaki intézkedési tervhez. A benyújtott javaslatok közül 42—t nyomban el is fo­gadtak, s javarészük előreláthatóan beke­rül a gyár jövőévi intézkedési tervébe. A javaslatok lehetővé teszik például az üs­tök tartósságának fokozását, az üzemza. varok gyorsabb elhárítását, a fokozott anyagtakarékosságot; számos közöttük a termelés emelését, a minőség javítását cé. lozza. Hasonlóképpen helyesen történt a műszaki intézkedési terv összeállítása a nagykovácsműhelvben, a durva- és finom, hengerműben. Különösen a megelőző tervszerű karbantartásra, a gének jobb ki. használására, a forgási sebesség növelésére és a kieső idő csökkentésére vonatkoz­tak a dolgozók javaslatai. Az évi terv teljesítése mellett fokozott gonddal készülnek a jövő év feladataira az ózdi kohászok is. — Azt akarjuk, hogy az új évben már az első naptól kezdve biztosítva legyen számunkra az anyag cs a termelő munka minden feltétele — hangoztatta Búzás Barna sztabánovista olvasztár. — Követni akarjuk Rákosi elvtárs útmutatását és már az első napokban teljesítjük a tervet s akkor nem lesz szükség hajrámunkára, túlórára. Ez okozta az idén is lemaradá­sunkat. Számos üzemben azonban még nem ju­tottak el erre a felismerésre, az elő- készületek terén megmaradtak a szavak, nil. EPPEN OLYAN ÜZEMEKNÉL, amelyek az idei tervteljesitésben lema­radtak —- tapasztalható, hogy elhanyagol­ják a műszaki intézkedési terv helyes kidolgozását. A diósgyőri Martin-acélmű, ben például igen kevés javaslat érkezett a dolgozóktól, akiket nem vontak be a műszaki tervek összeállításába, nem kér­ték tanácsukat, javaslataikat. Hasonlókcp. pen elhanyagolták ezt az öntödékben. Bányaüzemeinknél szintén sok a hiá­nyosság ezen a téren. Egyik legnagyobb hiba. hogy csak általánosságban hívják fel a dolgozókat: adjanak be javaslatokat, de nem ismertetik előttük részletesen azokat a problémákat, amelyeket elsősorban kell megoldani a jövő évi terv sikeres teljesí. tése érdekében. Nemrég zajlottak le azok a termelési értekezletek, amelyeken az évi terv győzelmes befejezésének fela­datai mellett — behatóan foglalkozni kellett volna a jövő évi tervekkel, a fel­készülés teendőivel. Ormospusztán élénk vita folyt arról, hogyan teljesíthetik mostani kötelezettségeiket, a következő év előkészítésének problémáit azonban alig érintették. Példát mutattak viszont az al- berttelepi DISZ fiatalok, ak‘knek 10 tagú brigádja Loy Árpád elvtárs, Kossuth.díjas frontmester vezetésével versenyre h ívta a másik- két műszakot és az crmotpusz’ti valamint a mártabányai bányászokat arra, hogy megteremtik a zökkenőmentes átme­netet a jövő évre, s az első naptól kezd­ve egyenletessé teszik jövő évi termelé­süket. Egyes bányaüzemekben — mint a sajó. kazinci vállalat üzemeinél is — csak most fogtak hozzá, hogy pótolják a mű­szaki intézkedési terv összeállításában ed. dig elkövetett mulasztásokat. GERŐ ELVTARS figyelmeztette bá­nyászainkat: „Szénbanyaszatunl; vezetői és bányászaink igyekeznek behozni az utóbbi hónapodban a felemelt tervhez képest rnu. tatkozó lemaradást s ez helyes és dicsére, tes dolog. Az azonban már nem helyes, hogy emiatt elhanyagolják a feltárást, a munkahelyek előkészítését, az elővájást“. Példát mutatnak, nagy lendülettel végzik a feltárást az ózdi szénbányászati tröszt vállalatai, amelyek idejében meg akarják teremteni a jövő évi gazdag eredmények előfeltételeit — megszüntessék a rabló- gazdálkodást. A műszaki intézkedések tervének — különösen a bányaüzemekben — ki kell terjednie a gépek jobb kihasználásának biztosítására. Rákosi elvtárs útmutatását követve végleg fel kell számolni az ide­genkedést a gépektől. Bányaüzemeink a következő évben több mint 27 százalék­kal több gépet kapnak, arra kell tehát törekedni, hogy a gépek teljesítőképessé­gét minél jobban kihasználják, a bányászt a felesleges munkától, a munka nehezétől megkíméljük, biztosítsuk a termelés nagyarányú további emelkedését. Az intézkedési tervek jó összeállításáért elsősorban műszaki vezetőink a felelősek. Munkájukat azonban csak úgy tudják eredményesen elvégezni, ha bizton szá­míthatnak a pártszervezetek segítségére, a szakszervezetek minden rcstletre kiterjedő támogatására. Különösen nagy szerep vár szakszerve­zeteinkre, amelyeknek elsősorban köteles, ségük, hogy a bizalmiak segítségével az üzem minden problémáját részletesen is­mertessék a dolgozókkal, gondoskodja­nak arról, hogy a dolgozók javaslatait gyorsan elbírálják és a helyes elgondolá­sokat a műszaki intézkedések tervébe fel. .vegyék. A szakszervezetek feladata, hogy újult lendületet adjanak a szocialista munkaversenynek, megteremtsék ezzel a jövőévi tervek teljesítésének döntő félté, telét. MINDEN ÓRA és perc legalaposabb kihasználásával kell harcolnunk 1912 győ. zelmes befejezéséért, úgy kell készülnünk, hogy nagy sikerekkel kezdjük 1953-at. Elsőrendű hazafias kötelezettségünk ez amelynek teljesítését az ország bizalom, mai várja a borsodi dolgozóktól. Szeretett vezérünk, Rákosi elvtárs szavát követ­ve, mindent el kell követnünk, hogy né­pünk ne csalódjék a borsodi dolgozókban. A malomipari egyesülés dolgozói Sztá' lin elvtárs születésnapja tiszteletére meg­fogadták, hogy évi tervüket december 20-ra befejezik. Három nappal a vállalt határidő előtt, december 17"re 100.2 szá­zalékra teljesítették tervüket­A nyékládházi malom dolgozói 104.1, a ricsei malom dolgozói 105.1, a tarcali malom dolgozói 101.2, a felsődob'zai ma­lom dolgozói 101.4, a szikszói malom dol­gozói 101.1, a mezőkövesdi Mártoirféle helyéről. Hősies munkál végeztek az építők■ 16.000 köbméter földet moz­gattak meg, 4000 köbméter betont, csaknem 3000 tonna vasszerkezetet, ugyanennyi tűzállótéglát építettek be a kemencébe, Bán István elvtárs. főépítésvezető mon­dott ünnepi beszédet. Méltatta az ország legnagyobb Martin-kemencéje építésének jelentőségét s azt az odaadó, lelkes mun­kát, melyet épitői végeztek. — A Szovjetuniót kivéve, sehol a vilá­gon ilyen lelkes munkatempóban még nem építettek Martin-kemencét, mint a mi dolgozóink — mondotta. — Elsősorban a béketábor nagy vezére, Sztálin eltlárs iránt érzett hálánk és szeretetünk lelkesített minden dolgo­zót, ez adott hatalmas lendületet munkaversenyünknek. Köszönetét kell mondanom a sok vállalat dolgozóinak, akik az építkezés során oly lelkiismeretesen segítettek munkánkban. Sikerünket úgy tudtuk elérni, hogy vala­mennyien egyemberként harcoltunk azért, hogy hazánk első óriáskemencéje mielőbb felépüljön. Csordás Sándor elvtárs, a vaskohászati kemcnceépitő vállalat pártszervezetének titkára A diósgyőri Martin.acélmü vezetői komoly hibát követnek el azzal, hogy nem foglalkoznak eléggé a dol­gozók szakmai továbbképzésével t'zemrészenkint megszervezték ugyan a tanfolyamokat, de azokkal a to. vábbiakban nem törődtek. A bulla, déktéri, a kemencesori és az öntő. csarnoki tanfolyamok alig működnek. Úgyszólván csak az acélmű gépé­szetén sikeresok a tanfolyamok. 60 gépészeti dolgozó, — öntő és berakó­darus — fejleszti tovább szakmai tudását. Az elméleti és gyakorlati Vasárnap a kohászati üzemekben a verseny során a kővetkező ered. mények születtek: N AGYOLVASZTÓM t) VEK: 1. ózd 101.3 százalék. 2. Diósgyőr 87.8 százalék. ACÉLMŰ VEK: 1. Diósgyőr 114.3 százalék. 2- ózd 98.2 százalék. 3. Borsodnádasd 79.2. százalék. Szép eredményt értek el a diós­győri martinászok, noha 2 és fél óra kiesésük volt, a forgalmi nehézségek miatt. Az ózdiak daruravárás miatt sok időt veszítették. Borsodnádasdon az acélmű I. számú kemencéjét fa­lazták. A borsodi szénbányászati tröszt mártabányai üzemének dolgozói de­cember 10-én befejezték évi tervü­ket. Vállalták, hogy december 31-lg 6000 tonna szenet termelnek terven felül. Az élenjáró dolgozók minden­ben segítik a lemaradókat. így SÍ. mon Sándor vájár, aki már 1953. malom dolgozói 101.9, Miskolcon az alsó- városi majom dolgozói 100, az encsi ma­lom dolgozói 100.8 százalékot értek el. A malomipar legjobb almolnára címért folyó országos versenyben Szollár Pál a harmadik, a legjobb főmolnár címért folyó versenyben Kaspár József harmadik, a legjobb lisztmérő címért folyó versenyben Bamóczki János első. Halász László máso­dik, a legjobb lisztraktári dolgozó címért folyó országos versenybe!. Juhász István második lett. . diósgyőri 180 tonnás tolmácsolta a kemence építkezésén dolgozók kérelmét, hogy új békealko­tásunkat, a diósgyőri 180 tonnás óriáskemencct, Sztálin eh társ szüle" tésnapjának tiszteletére „December 21“ kemencének nevezzék el. Ezután Bóka Sándor elvtárs, a diós­győri kohászati üzemek építkezései párt- bizottságának tagja beszélt arról a hatal­mas segitségről, amelyet a Szovjetunió adott és ad nap mint nap számunkra. Ennek köszönhető az is, hogy a kemencét a vállalás szerint ezen a napon átadhat­ták szárításra. Frank László elvtárs, a beruházási vál­lalat igazgatója méltatta a hős kemenccépitők nehéz" séget, akadályt nem ismerő munkáját. Ezután az egybegyűltek egy része g hatalmas buktatható kemence hajójába vonult, a nyugati salakkamrák egyikében kis máglyarakást gyújtottak meg ... Az ünnepi gyűlésen a kemence épitői megfogadták: a nehéz darupályát és az egyes ki­szolgáló berendezéseket a kemence lehűlésének ideje alatt elkészítik. „Előre az első csapolásért!“ — jelszóval folytatják harcukat, hogy aZ óriáskemence mielőbb acélt adjon a hazának. óráikat pontosan megtartják. Szorgalmas tanulásuknak jó ható. sa munkaeredményeikben is megmu. latkozik. Gépeiket nagy gonddal ke. zelik, karbantartják. Október óta csökkent a daruk kieső ideje. Amíg augusztusban — a tanfolyam előtti időben — 222 óra esett ki a daruk, nál, szeptemberben csak 125 óra, ok. tóberben 111 óra, novemberben pedig 105 óra. A Martin-acélmű többi üzemrészé, ben is sokkal nagyobb gondot kell fordítani a szakmai képzésre! 1. Diósgyőr 102.5 százalék. 2. özd 88.6 százalék. Az ózdi durvahengerműi dolgozók csapolólyukbontás, darura és öntésre, várás, fenékjavítás miatt lemarad­tak a termelésben. FINOMHENGERMUVEK: 1. Diósgyőr 107.8 százalék. 2. Borsodnádasd 88.5 százalék. 3. ózd 74.4 százalék. A diósgyőri finomhengerészek új­ból felküzdötték magukat és még többet is teljesítettek volna, ha a durvahengermű jobban ellátja őket anyaggal. Hasonlóképpen a borsod, nádasdiak is anyaghiány miatt estek vissza. Az ózdi finomhengerdében a tolatási zavar, gamituracsere és me. legítésrevárás okozott időkiesést. évi áprilisi tervén dolgozik, brigád­jának 3 tagját segíti. Megmutatja hogyan használhatják ki a munka­idő minden percét. Ennek eredmé. nyeként Tólh Béla — aki hónapok óta nem érte el a 100 százalékot —, decemberben 110 százalékot teljesi. tett; Gonda Béla december 22.ig csaknem 300 tonna szenet termelt terven felül. Gál István vájár is segíti az elma­radókat, elmagyarázza, ho] kell na. gyobb töltettel robbantani, erősebb ácsolatot készíteni. Ha valahol hiá. nyosságot észlel azonnal közbelép. Az eddig gyengén teljesítő Darázs István már rendszeresen 108 száza, lékot teljesít. Jelentősen emelkedett Mártabá. nyán az egy dolgozóra eső termelési átlag. Hétfőn reggelig csaknem 4500 tonna szenet termeltek terven felül Mártabánya dolgozói. Ózdon a nagvolvasztőmü, Diósgyőrött az acélmű, a durva* és a finemhengermü téliesítetté túl vasárnapi tervét! DUKVAHENGERMUVEK: Már csaknem 4500 tonna szenet termelt terven felül Márta-bánva

Next

/
Oldalképek
Tartalom