Észak-Magyarország, 1952. december (9. évfolyam, 282-304. szám)
1952-12-02 / 282. szám
f ßsZAKMAG* AKüKSZAG Redd, 1952. december 2. Párt let Hozzászólás Kovács József elvtársnak az „Északmagyarországiban megjelent vitavezetési vázíatáiioz 1 fasznál] uk fel az agitációkan az SZKP XIX kongresszusa anyagát A XIX. kongresszus anyagának okta. tása minden eddiginél nagyobb feladatok elé állította a propagandistákat. Éppen ezért igen nagy örömmel olvastam az „Északmagyarország“-ban Kovács József elvtárs vitavezetési vázlatát. E cikkel igen nagy segítséget kaptam fékké, szülésemhez, vitavezetési vázlatom elkészítéséhez. Nagyon sok jó adat van benne. Úgy gondolom, hogy a cikk valamennyi politikai iskola vezetője számára nagy segítséget jelentett. A cikk olvasásakor felötlött bennem, felkészülésem során elgondolkoztam azon hogy nem elég, ha csak a politikai iskolák vezetői és hallgatói ismerik' meg a XIX. kongresszus anyagát, minden dolgozónak behatóan meg kell ismerkednie ezekkel a hatalmas je enfóségű utmiüatásckhal. Elhatároztam tehát: nem elégszem meg hogy hallgatóim tudását növeljem. .il Felhívom a hallgatók figyelmét üze-fegyelmezettebb munkával ennek építése. hanem igyekszem biztosítani, hogy a kongresszuson elhangzott tanítások minél «szélesebb körben elterjedjenek. Erre meg is van a lehetőség, mivel hallgatóim 80 százaléka népnevelő. Hangsúlyozni fogom tehát a foglalkozáson a XIX. kongresz- «zust ismertető népnevelő munka jelentőségét. Hiányolom, hogy Kovács elvtárs cikkében erről még csak említést sem tett. A vita végén megkérem a hallgatókat: mondják el, miért látják szükségesnek hogy a kongresszus anyagát minél több dolgozó megismerje. Ők elmondják elgondolásaikat, én pedig majd kiegészí. tem.. Felhívom figyelmüket, hogy beszélgessenek el munkatársaikkal, mondják el nekik, mit tanultak a politikai iskolán és a tanultak alkalmazásának milyen je. lentősége van a szocializmus építésében. Módszerbeli segítséget is adok a politikai iskolán tanuló népnevelőknek, hogy miről és hogyan beszéljenek. Malenkov elvtárs a világgazdaság helyzetének jellemzésekor megállapította, hogy a fejlődés két vonalon halad: — egyik a -szervezett béketábor országai gazdaságának szakadatlan # fellendülése, a másik a kapitalizmus szakadatlan pusztulása. Ezt népnevelőink üzemünk éleivel hszzák kagcsotetbs A felszabadulás előtt a diósgyőri gyár az akkori állam vállalata, tehát kapita. lista vállalat volt. A tőkéseknek nem a: volt az érdekük, hogy a nép számára termeljenek — hogy például minél több traktort, gépet készítsenek és megköny. . nyítsék a termelőmunkát. Egészen más céljuk volt,: — egyedül a profit. Nem a békéért és nem a dolgozók jobb megélhetéséért termeltettek, hanem a piaci ke resiet szerint és a háború számára. Jellemezte a kapitaJista háborús termelést munka-nélküliség, a «dolgozók kizsákmá. nyolás2. Korszerűtlen gépekkel dolgoztattak. Például volt olyan kemence, Amelybe kézzel kellett berakni az anyagot. Az ember volt számukra a legolcsóbb. Nem törődtek az egészségvédelem, mel, még fürdőt sem biztosítottak. És ilyen a kapitalista államokban ma is a termelés ugyanolyan, sőt rosszabb az ottani dolgozók élete, mint a miénk volt. A felszabadulás óta a mi üzemünkben is békegazdaság folyik. Szocializmust épí.; tünk, az acélt azért gyártjuk, hogy több traktoros átelában a dolgozók éle rét, munkáját megkönnyítő gép gyártásához biz. tcsítsuk az alapanyagot. Az ócska gépeket modern gépekkel cseréltük fel. így például a kemencéknél az ajtót már autó. matikus berendezéssel emeljük fel. Min. dig többet és. jobban gépesítünk, hogy megkönnyítsük a dolgozók munkáját Modern fürdő, és öltözőhelyiséget építet' tünk. A dolgozók védőételeket kapnak. A felszabadulás előtt csak a tőkések üdültek — ma a dolgozók pihennek a falaton partján és más üdülőhelyeken.. Miben mutatkoznak még béKctermelésünk eredményei ? Abban is, hogy például Hámorból a felszabadulás előtt gyalog jártak munkába ti dolgozók. Ma autóbusz szállítja őket munkahelyükre, illetve lakásukra. Acél. termelésünk a felszabadulás előttihez vi. szonyítva kétszeresére emelkedett. A nagyobb termeléssel — a szocialista bérezés elvének megfelelően — együtt jár a nagyobb kereset. Nincs dolgozó az üzemben, aki ne tapasztalta volna, hogy minél többet, jobbat termelünk, annál több fi. Zctést, egyéb juttatást kapunk. Mit kell tehát tennünk, hogy még job. ban megszépítsük életünket, teljesítsük kötelességünket, a Szovjetunió vezette béketáborban? Még fokozottabban kell küzdenünk na, ígyobb eredmények eléréséért, meg kell visítanunk mindazokat a feladatokat amelyeket Gerő elvtárs beszámolója alap. ján a Központi Vezetőség november 29-i ülése megszabott számunkra. Még mindig mag von sok dolgozónk vidékről jár be munkába. A hosszéi utazás elfárasztja, elveszi idejét, így nem ál! snódjáhan kellő mértékben tanulni, szó. rakozni. Hogyan lehet ezen segíteni? Csakis többtermeléssel. Például J954.ben 3 500 úi lakást és 1959-ben 15.000 új lakást építünk Miskolcon. Ezt nekünk több acéltermeléssel kell elősegítenünk világosan láthatjuk egy példából is, hogy magunknak termelünk. műnk egyik hibájára: a munkafegyelem lazaságára. Még mindig gyakori, hogy ünnepek és sürgős mezőgazdasági mun. kák idején nagy a műszakmulasztások száma. Ebből kettős kár származik: hiányzik a termelésből kimaradt dolgozók teljesítménye, ezenfelül pedig az öntudatos fegyelmezett dolgozóknak pótolniok kel] őket, helyettük is — kétszeresen — dől. gozniok. Tehát inkább kifáradnak, fa. radtan nem tudják képezni magukat. Pontosan kiszámoljuk a népnevelőkkel hogy ha egy dolgozó kimarad, milyen kárt okoz az ütemnek, saját magának. A népnevelők segítségével szeretnénk fe'rfejtesusfti minden dolgozökan a felelősségérzete*. A hatalom a dolgozó népé. Minden dolgozó tehát egyénileg is felelős az üzem tervének, az egész ötéves tervnek telje, sítéséért. Hogyan akarhat valaki jobb cs szebb életet, ha ő maga nem akar jó és ben résztvenni? Azt is tervbevettem, hogy ellenőrzőm a politikai iskolán tanulók népnevelő, fel- világosító tevékenységét. A politikai iskola következő foglalkozásán megkérdezem hallgatóimat, hogyan adták át tudásukat és milyen eredménnyel Nem kétséges, hogy mi, politikai iskola-vezetők, csak akkor töltjük be igazán faladatunkat, ha a legteljesebb mértékben biztosítjuk, hogy hallgatóink rainé] szélesebb körben elterjesszék az általuk tanultakat. Éppen ezért felhívással for- dűlőig a megye minden politikai iskola■ vezetőjéhez: hassanak oda, hogy az iskolán résztvevő népnevelők. de termesze, tesen a többi hallgató is ismertesse a.z SZKP. XIX. kongresszusának anyagát a dolgozók széles körében, ezzel mozgó- sítsa őket munkájuk megjavítására, feli. datuk elvégzésére. KISS PÁL középfokú pol. isk. vezető, diósgyőri Martin. A (Hásgvüri nagvoSv^szJá és dísrvaftestgenle. az ózdi fiüQRffíengonle és a Jiorsodn^dasdi acélmű kivaíó eredménye a borsodi kohászok versenyében A diósgyőri, ózdi, borsodnádasdi kohászok között folyó versenyben szombaton és vasárnap a következő eredmények születtek: . A diósgyőri nagyolvasztóméi dolgozói szombaton 108.8, vasárnap 112.5 száza, lékot értek cl. Különösen az I-es és Ií-ei kohó kollektívái végeztek kiváló munkát. Az I-cs .131, a Il-es 117 százalékot teljesített. Az ózdi nagyolvasztóméi dolgozói szombaton 97.8, vasárnap viszont már 103 százalékban tettek eleget napi előírásuknak. A borsodnádasdi acélmű■ dolgozói ki. magasló termelési győzelmet vívtak ki: —- 22 3.5 százalékos tervteljesítést. Az ózdi martinászok vasárnap 101.7 diósgyőriek vjszont csak 93 százalékot értek cl vasárnap. A durvakengerdék versenyében november 29-én és 30-án is a diósgyőrieké volt az elsőség, 118.7, illetve 116.1 százalékot értek el. Az ózdi durvahengermű 99.4 százalékot teljesített. A finomhengerdék közötti versenyben az ózdi hengerészek értek el mindkét na, pon kimagasló teljesítményt. 29-é.n 138.6. 30-án pedig 130.1 százalékra teljesítették előírásukat. A diósgyőri hengerészek 30-án mindössze egytized százalékkal maradtak el versenytársuktól, tervüket 130 százalékra teljesítették. HÍREK Ügyeletes gyógyszertárak Állandó éjszakai szolgálat: Miskolc: Szabadság tér 2. sz. JVIalinovszkij u. 2. UjdiósgyŐr: Marx Károly u. 38. Hejő- csaba: Csaba vezér u. 68. Ma Diósgyőrött az Árpád utca 6. sz. alatti gyógyszertár tar» éjszakai szolgálatot. Közöljük, hogy december 1-től kezdődően a Miskolci 19/37. sz. (Sas) gyógyszertár helyett a 19/36. sz. (Oroszlán) gyógyszertár tart hosszabbított szolgálatot (csak hétköznap 8—20 óráig.). Gyógyszertár Vállalat. Időjárás A felhőzet felszakadozása. Helyenként köd, mérsékelt szél, a hőmérséklet délen csökken, másutt alig változik. Várható hő- mérsékleti értékek az ország területére: kedden reggel: északon mínusz 2—plusz 1, másutt 1—4. délben: északon 2—5, másutt 4—7 fok között. A várható napi középhőmérséklet november 2-án, kedden négy fok ala;t lesz. — A „AIOSZFILM" Lenin-renddel kitüntetet] filmstúdiójának kollektívája rövidesen befejezi egy új film forgatását F. E. Dzensinszkijről, Dzerzsinszki.j szerepét V. Jemeljanov, az OS'ASZSZK érdemes művésze játssza. — Jerevánban megnyílt az örmény képzőművészek hagyományos kiállííása. amelyen 403 festményt, szobrot és grafikai műve» mutálnák be. Igen sok Kiállítási tárgy foglalkozik Lenin és Sztálin életével és forradalmi munkásságával. Több festmény örökíti meg örmény kolhozfalvak boldog, jómódú életének egyes mozzanatait. — A Bolgár Tudományos Akadémia kiadásában megjelent Elena Szavowának, a Bolgár Tudományos Akadémia tudományos munkatársának könyve ..Georgi Dlimitrov élele és forradalmi tevékenysége 1882— 1349“ címmel. A könyv részletesen* ismerteti a bolgár nép nagy tanítójának harcos életét és munkásságát. Párthirek mi— 1 1 1 ■ ■" —————|ttBHKKBUT A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÁGIT. prop. osztályának közleménye Értesítjük a pártbizottságokat, hogy az SZKP. XIX. kongresszusa anyagának feldolgozásához a konferenciavezetők, propagandisták és a pártaktivák számára az alábbi helyeken ég időpontokban tartjuk az előadásokat. Borsodnádasdon december 2-án délután 2 órakor: Gyárfás János. Szerencsen december 2-án délután 6 órakor: Viskevits János. Sátoraljaújhelyen december 2-án délután 6 órakor: Kovács Kálmán. Sárospatakon december 2-án délután 6 órakor: Viskevits Elemér. Putnokon december 4-én délután 6 órakor: Patera László. Encsen december 5-én délután 6 órakor: Gyöngyösi István. Abaújszántón december 5-én délután 6 órakor: Vágási Antal. A MISKOLCI VÁROSI pártbizottság közleménye A politikai gazdaságtan I. évfolyamán Sinka és Kövér elvtársak konferenciája december 6-án, szombaton déhitán 3 órakor lesz Déryné (volt Deák) u. 10 szám alatt. Vasárnapi sporteredmények Jelentés a 180 lonntts kemence építéséről Ötéves tervünk nagy alkotása, a diósgyőri 180 tonnás buktatható kemence cpi. tői nagy lendülettel végsik munkájukat. A kemence buktatóműgörgŐjénelc elhelyező, se megtörtént és hozzákezdtek a kemence felső részének szereléséhez. November 29-én elhelyezték a pAlium főta-tóit a kemence nyugati részén. A keleti kamra fűzfejének beszerelését végzik a vasszer, kezeti dolgozók. A bprsodvidéki mélyépítő tröszt dolgo. zóinak 10 napos lemaradása hátráltatja, egyes munkaterületeken a vasszerkezet további szerelését, valamint a kohókőmü- vesek munkáját. A vaskohászati kemenceépítő vállalat dolgozói szorgalmasan végzik a kemence nyugati kamrájában a rácsszerkezet fala. zását. Határidő előtt befejezték a lyiikő-pereeesi alagút összekötését A diósgyőri generátorok a lyukúi bányából kapnak szenet. Ez a szén eddig körülményes, hosszú útvonalon jutott el a bányából a gyárba. Ennek megszüntetése érdekében az északmagyarországi aknamélyí'.ő vál. lalat dolgozói a múlt év tavaszán azt a feladatot kapták, hogy a Lyu. kő és Pereces között húzódó alaguta. kát kössék össze, hogy az új alag. utón lehessen a szenet szállítani. Igen sok nehézséget kellett a mun. kában legyőzni. Különösen nagy lén. dnletet adott azután a dolgozók munkájának, hogy csatlakoztak a komlói 100 méteres mozgalomhoz, megfogadták, hogy elérik a havi 100 méteres teljesítményt. Ettől kezdve hcnapröl.hónapra túlteljesítették vál. lalásukat, júniusban 101.1, júliusban 110, augusztusban 106, októberben 110.5 folyómétert hajtottak ki. A legjobb dolgozók közül Franz 'Mihály, Vineze József, Hegedűs József és Pribéli János a második bányászna, pon sztahanovista jelvényt kapott. November 7 nagy ünnepe alkalmából a dolgozók vállalták, hogy a tér. vezett 1953 márciusi időpont helyett már Sztálin elvtárs születésnapjára befejezik a munkát, öntudatos lelke, sedésiik. szorgalmuk kiváló ered. ményt hozott, november 27-én je. lentették: a két alagutat összekö. lőtték. Jugoszláviában korláíozzáK az árain fogyasztást közben áramkivitclről tárgyalnak A novissádi titóista lapokban hivatalos közlemény jelent meg, amely szerint zz üzletekben, egész sor üzemben és műhelyben reggel hattól tizennégy óráig, valamint délután tizenhattól—huszonkét óráig tilos a villanyáram fogyasztás. Ugyanerre az időszakra megtiltották hogy a háztartásokban villanyvasalót, villanykályhát, vagy villanyfőzöket hasz. náljanak, s korlátozások alá vetették a közvilágítást is. Az előírások megszegőit kizárják az áramfogyasztásból és bíróság elé állítják. A rendelkezéssel egyidejűleg azonban egy másik közlemény is napvilágot látott, s kettő között nem nehéz felfedezni összefüggést. Titóék hivatalos sajtóügynöksége, Tanjug hírüladta: november 20-án Nyu- •gatnémetország, Ausztria, Görögország és Olaszország képviselői leültek tárgyalni Genfben a Titó-klikk megbizottaival arról, hogy megindítják Jugoszláviából az áramkivite*' ezekbe az országokba A belgrádi klikk tehát a föld ménében rejlő nyersanyagok után mo«t a villamosáramot is eladja külföldre, miközben a jugoszláv dolgozók lakásaiban sorra alszanak ki a fények. A vasárnapi forduló döntő > jelentőségű volt a bajnokság szempontjából. Az NB II. keleti csoportjában eldőlt a bajnokság és kiesés kérdése. Az NB I-ben vereséget szenvedett a Di. Vasas, a kiesésre álló csapatok közül győzött a Szegedi Honvéd és a Pécsi Lokomotív. Itt a bajnokságot a Bp. Honvéd nyeri, a kiesés kérdésében az utolsó forduló hoz döntést. A forduló eredményei: Bp. Bástya—Di. Va^sas 5:1 (3:0) A mérkőzés számszerű eredménye nem fejezi ki híven a játék képét. A kiesés ellen küzdő diósgyőri együttes igen lelkesen és helyenkint ötletesen i3 játszott, a játékosok azonban keveset vállalkoztak lövésre, a szemfüles Bástya-csatárok viszont jól kihasználták a diósgyőri védelem átmeneti ingadozásait. Az első gólt Tóth hibájából Palotás révén szerzi még a Bástya (1:0). A 26. percben Palotás ívelt beadását Hidegkúti fejeli a diósgyőriek kapujába (2:0), Diósgyőri rohamok után Palotás Tóth újabb hibájából 3:0-ra növeli a fővárosi csapat- előnyét. Szünet után igen lendületesen támadnak a diósgyőriek, komoly fölényt harcolnak ki és a 17- percben Csorba szépít (3:1). A gól szárnyakat ad a diósgyőrieknek, ők rohamoznak, mégis a Bástya élei újabb gólt. Sándor lövése Palicskó lábán irányt változtatva jut a hálóba (4:1. öngól!) Ezután a Bástya tajrmd és a 39. percben Hidegkúti állítja be a végeredményt (5:1). A diósgyőri csapatból, Pa- iicskó. Török, Pesti, Nagy, Dobd tűnt ki. XB II. keleti csoport Az NB II. keleti csoportjában a 'két bajnokjelölt csapat • győzött, jobb gólarányával a Miskolci Honvéd,-nyerte a csoportbajnokságot. A , Miskolci Honvéd—Salgótarjáni Vasas 3:0 (1:0) A salgótarjáni csapat csak az első percekben tudta megszorítani az igen lelkesen küzdő miskolci együttest. A miskolci csapat a második félidőben döntő fölénybe került és biztosan nyerte a számára bajnokságot jelentő mérkőzést. Az első gólt Tiba lövi a 6. percben. Ezután változatos játék alakul ki. Több veszélyes helyzet adódik mindkét kapu előtt, az eredmény azonban félidőig nem változik. A második félidőben a Miskolci Honvéd támad többet, Tiba révén a 31., majd 11. percben újabb gólt szerez és 3:0 lesz a mérkőzés végeredménye. A Miskolci Honvédből Siklósi. Rafter, Teket II. és Tiba emelkedett ki. ózdi Vasas—Sajószeiitpéter 3/ Hatalmas küzdelmet vívott a Rét csapat. A helyi csapat kezdeményez az első percekben, majd fokozatosan feljön az ózdi csapat és egymásután vezeti veszélyes támadásait. A 20. percben Hamkó ér el gólt, majd Sztibor öngóljával 2:ö~ra alakul a félidő eredménye. Fordulás után ismét a bányászcsapat támad többet az első percekben, de azután az ózdi együttes erősít. A S. percben Puskás szépít (2:1). Wieland büntetőből lő újabb gólt a 22. percben, 3:1 lesz az eredmény. Az ózdi csapat igen jól, lendületesen játszott, nagyobb arányú győzelmét a kitünően működő sajószentpéteri védelem akadályozta meg. Jók: Rózsavölgyi, Wieland. Csurgó I. Csurgó II. Papvári ill. Román, Tóth, .Sztibor, Holányi. Pereces! Bányász—Miskolci Lók. 3:2 (0:2) Az első félidőben a helyi csapat támad többet, a másodikban a. perecesiek kereArureitegeiftt ítélt el a putnoki járásbíróság Molnár Kálmán 17 holdas királdi kö- zépparasit, vb. elnökhelyettes három tételben 95 kg. lisztet vásárolt a boltban bár lakásán 4 mázsa lisztje volt, amely, bőt — a gondatlan tárolás miatt — egy Zsáknyi elromlott. A putnoki járásbíróság Molnár Kálmánt 2 évi börtönre. 1000 forint pénzbüntetésre, 1000 forint értékű vagvonelkobzásra és a közügyektől háromévi eltiltásra ítélte. fi Déryné Színház műsora Ma este 7 órakor: Havasi kört. Bérlet- szünet. 4 mozik műsorát BÉKE. December 1—3: A haláron. Kezdés: hétköznap 5. egynegyed 8, vasárnap és ünnepnap 3, egynegyed 6, egynegyed 8 óra. KOSSUTH, November 27—december 3: Szerelmi bájital. Kezdés: fé! 6. háromnegyed 8. vasárnap fél 4. háromnegyed 6. és 8 óra. D.-VASGYÁRI KULTUR. November 30. December 1—2: Reménység útja. Kezdés: vasárnap fél 3. háromnegyed 5. 7 óra. hétfő háromnegyed 5, 7 óra, kedd 7 óra. DIÓSGYŐRI DIADAL. December 2—5: Világos út. Uj kezdés: vasárnap fél 3, háromnegyed 5. 7 óra. hétfő háromnegyed 5, 7 óra, kedd 7 óra. kednek felül és lelkes játékukkal megfordítják az eredményt. Góllövők.: Zentaí II.. Uliász. Polc.z, ill. Zemzov, Regöczi. Jók: Kovács, Pál, Polcz, ill. Oránszki, Kovács. Radványi. Saujhelyi Petőfi—Miskolci Építők 0:0 Változatos, jóiramú mérkőzés. Jó védelmek. gyenge csatársorok harca. Jók: Katona. Uj, (Joffa, Laczkó, Tófalvi, Verebes, Vékony. Borsodnádasdi Vasas—Debreceni Bástya 6:1 (1:1) A borsodnádasdi csapat végig nagy fölényben, játszott, de csatárai csak a. má- ;odik félidőben tudták kihasználni helyzeteiket. Góllövők: Szkálosi (2), Skaliczki (2), Tóth. Rákosi. Jók: Szakáll, Érsek. Skaliczki. Asztalitenisz Budapesten megkezdődtek Magyarország asztalitenisz csapatbajnokságának küzdelmei. Az első fordulóban megyénk női csapata 5:4 arányban győzte le Budapest V. csapatát. Nagyné 2, Csanádi £ Farkas T. 1 győzelmet ért el. Férfi csapatunk 5:0 arányban vereséget szenvedett a kitűnő Bp. II. csapatától. Pestliy (Győri Vasas) nyert© a Gerevich.emlékversenyt Szombaton és vasárnap rendezték Mis koicon a hagyományos Gerevich vívó emlékversenyt a Mikszáth Kálmán gimnázium tornatermében. A kétnapos verseny igen szép. színvonalas küzdelmet hozott, az utánpótlás valóságos seregszemléje volt. Hiányosság volt, hogy a benevezettek közül Gerevich és Kovács olimpiai bajnokaink nem vettek részt a versenyen. A döntőben igen erős küzdelem folyt, a győzelemért és a helyezésekért. •Eredmények : 1. Pesthy (Győri Vasas) 7 győzelem, 2. Keresztes (Bp. Postás) 6 gy. 3. Magay (Sz. Postás) 4 gy. 4. Kemény vári (Ganz Vagon) 4 gy. 5. Barcza (Bp. Haladás) 4 gy. 6. Nedsezky (Bp, Lók.) 4 gy. 7. Dömöki (Bp. Haladás) 3 gy. 8. Delneki (Bp. Haladás) 3 gy. 9. Demeter (Bp. Haladás) 1 gy. Nemhivalalos toío-nycreniényck A sportfogadások 4S. fordulóján 12 talá- lalot tizennégy pályázó ért el. A nyeremény egyenkmt kb. 4750 Ft. £82 pályázó ért el 31 találatot, ezek egyen kint kb. 175 forintot nyerne*,. A 10 talál atos szelvények száma 3172 darab. Ebben a nyerőosztályban kb. 28 forint jut egy-egy nyerő szelvényre. A gól totó 14. fordulójában 26 pályázó ért el három találatot. A nyeremény egyen kint kb. Jll.50 forint. ÉSZAKMAG YARORSZAG A Magyar Dolgozók Partin Megyei Rizotiságának n^pUanta Felelős szerkesztő: Sárközi Andor. Felelős kiadó* Harmati Sándor. Szerkesztősbe: Mlsknu* •í7^i'hoqvi ti 30. Xeiefonszámok: 13-81: 23 65: 17-37. Kiadóhivatal: Miskolc. Széchenyi u 30 Telefon: 28-61. P^e-1 Afí Egyszámlaszám: 00.878.054-27, Borsuarsegyei ' ' au>an vanata’ Miskolc. FflpjRt rf*7nfn- trendről fwrenft. Esztergályosokat, motorszerelőt. gyors, és gépírót azonnal felveszünk. XVI. sz. Autőjavfió Vállalat. Zsolcai-kapu 9—H. 1252 Perfekt gyors, és gép, írónőt felvesz azonnali be. lépésre, a diósgyőri beruházásokat kivitelező tröszt személyzeti osztálya. 1349 Iga- és gépvon tatású m ezőgazd asá.g i f elszer e1 é„ seket, használt lószerszámot. gépi meghajtású répa- és szecskavágót a mindenkori napiáron meg. vásárolja a nyíregyházi sertéstenyésztő és hizlaló, Dózsa György utca 7. sz. a. 1348 Borcsizma és drőtkeriiés eladó. B. Pál Zsigmonrt Miskolc, Tass u. 15. 4128 Apróhirdeté Modern dióbarna íróasztal eladó. Ady Endre u. 12. sz. 4186 Dolgozóim gyermekének gondozását vállalom. Hunyadi u. 34. baloldali épület, 3. ajtó. 4188 Kombinált szobának is alkalmas konyhaberendezés eladó. Ady Endre u. 12. sz. 4189 Férfi szobatársat keresek. Kun József u. 66. 4190 Üzemi bélyegzőórát átvennénk vállalattól, könyvjóváírással. MÉH vállalat Miskolc, József Attila u. 15. Telefon: 58-21. 3362 A Iteletborsodmegyei népbolt 126. sz. sajókazai boltjának bélyegzője elveszett A bélyegzőt érvénytelenítjük és a bolt sorszámát lift-re változtatjuk. Kérjük az érdekelt vállalatokat, hogy az érvény te leni fett 126, sorszámú bélyegzőre árut ne szolgáltassanak ki. Válla, laivezetőség. 1360 s e k Kétszobás lakáshoz juthat tetőjavítás ellenében* Kun József utca 32. alatt. Felvilágosítás helyszínen. 4187. Villanyvasalól, resot* egy nap alatt javítunk* Villamosipari Ktsz. Széchenyi u. 52. sz. 135S MÄVAUT autóbuszkor- lekedési vállalat gyakori loL gépkocsivezetőket keres Miskolc. Ózd. Salgó- iarján. Győr, Pécs. Székesfehérvár, V eszprém* Tatabánya Eger. Gyöngyös környéki bányász és munkásszállító járataira, középfokú, vagy 1950 ja* nuár 1. előtú keletű, áláp^ fokú, közhasznú jármű vezetésére jogosító személy és teher vizsgával. Felvételi vizsga, felvilágosítás szombat kivételével hétköznapokon reggel 10 óráig, Bp. XIII. Szabolcsai. 17. sz. Munkaügyi osztály. 1361