Észak-Magyarország, 1952. december (9. évfolyam, 282-304. szám)
1952-12-02 / 282. szám
\ Kedd, 1952. december 2. (termelést fokozó elöhántós ekéket. A másik úönlőfontosságú rendszabály a terméshozam fokozására: a trágyázás! Népgazdaságunkban rendkívül nagy veszteségeket okoz, hogy nálunk elhanyagolják a helyes irú- gyakezelést, mindenekelőtt az istálló- trágyázást. A trágyázás elhanyagolt voltát mutatja, hogy 1951-ben mindössze 1.2 millió kát. holdat, a szántó- területnek csak mintegy 12 százalékát trágyázták meg szerves-trágyával, s ez is túlnyomórészt rosszul kezelt, ulacsonyértékü trágya volt. Ugyanekkor számos állami gazdaságban és termelőszövetkezetben évek óta hever a trágya használatlanul. Ez évben a trágyázás valamelyes javulást mutat. De .t trágya kezelésénél még nincs ja- vitliás. A terméshozam növelése érdekében lényegesen meg kell javítani a vetőmag-termelést. Meg kell valósítani a minisztertanács határozatát, melynek értelmében minden áVaiui gazdaságnak, minden termelőszövetkezetnek, a saját legjobb itarcellúján kell megtermelni a maga számára a vetőmagot, s az állami vetőmag-termelésnek, vetőmagnemesííő állomásoknak ehhez keil segítséget nyujtaniok. Igen fontos szerepet játszik a T'ü- vénytenuelis hozamának emelkedésében a betakarításnál mutatkozó veszteségek csökkentése. Ez évben, amikor egyébként is igen gyenge termést takarítottunk be, s amikor ezért különösen nagy gonddal kellett volna biztosítani a termés veszteségnélkülí betakarítását, az átlagosnál is magasabb vofy a betakarítási veszteség.,— Igen nagy károk érték a népgazdaságot a rizs késői aratása, a gyapot késői szedése és a cukorrépa késedelmes betakarítása miatt is. Végül rá kell irányítanunk a figyelmet az öntözés kérdésére, mint a terméshozam fokozásának egyik fontos eszközére. Az öntözést a régi Magyarországon teljesen elhanyagolták. Elég megemlíteni, hogy 1938-ban Magyarországon mindössze 19-500 kát. holdon folytattak öntözéses termelést. Ez évben pedig 100-000 kát. holdon, vagyis a háborűelöttinek ötszörösén ! 1953-ban mintegy 150000 kát. hold- nyí öntözött területünk lesz. Ez kétségtelenül igen gyorsütemű fejlődés. De ezen a területen mégis elmaradunk a felemelt ötéves terv célkitűzéseihez képest, s az a veszély fenyeget bennünket, hogy az 1954-ben elkészülő tiszalöki duzznztómű vizét hosz- sz^bb ideig csak kisebb részben leszünk képesek öntözéses , termelésre feliiaszurálni a duzzasztóművet kiegészítő öntözőművek építésének késedelme miatt. Ezért ezt a fontos kérdést újból felül kell vizsgálni s mindent el kell követnünk, hogy öntözéses termelési lehetőségeinket a növénytermelés hozamának növelése és az időjárás szeszélyeitől való függőségünk csökkentése érdekében teljes mértékben kihasználjuk. A nagy, országos jelentőségű öntö- zőművék mellett rendkívül fontos ezen a téren a helyi kezdeményezés, melyre széles lehetőség van. A'ilanii gazdaságaink, termelőszövetkezeteink: használjanak ki ennek érdekében minden adottságot, folyókat, tavakat, patakokat, öntözéses szántó- és lege- löterületük kiszélesítésére; párt- és állami szerveink pedig karolják föl, támogassák az ilyen helyes helyi kezdeményezéseket. A növénytermelés hozamának növelése, mint alapvető és fő feladat mellett a legközelebbi évekre,'nem- szabad megfeledkeznünk a, még mindig folyó őszi mezőgazdasági munkákról- Az őszi mezőgazdasági munkák vontatottan haladnak. Jólehet ősziároá- ból mintegy 90.000 kát. holddal többet vetettünk ei az idén, mint a múlt évben, s jóllehet, az utóbbi évek folyamán az ősziárpá vetésterülete a háború előttinek többszörösére emelkedett, az ezévi tervet nem teljesítettük s ezt tavasszal kell pótolnunk. Ennél nagyobb baj azonban, hogy elmaradtunk a kenyérgabona vetésével, amely túlságosan későre húzódott, s amelyből most november végén még mindig hiányzik néhány százalék. Az őszi munkák elhúzódásánál a rossz időjárás mellett legalább ugyanilyen súlysai esik latba számos tanács, és párt- funciofiáriusunk — közöttük felelős me. gyebizottsági és megyei tanácsi funkcionárius — és igen sok szövetkezeti veze. tőnk opportunista magatartása, melyet az osztáiyellenség, a kulákok és egyéb reakciós eleinek ügyesen megnyergeltek. A kulákok és egyéb reakciós elemek azt igyekeztek terjeszteni, hogy várni kell a vetéssel, mert „az állam majd ad vetőma. gof‘. Számos párt- és tanácsfunkcioná. riusunk pedig az ellenséggel nem szállt szembe, nem leplezte le. s szövetkezeti vezetőink egy része is felült az ellenség hírverésének. Ezt az opportunista hangulatot pz is táplálta, hogy a begyűjtési minisztérium felügyelete alá tartozó be. gyűjtő vállalat összeiratta, hogy mely termelőszövetkezetnél hiányzik takar, mány, s ez ugyancsak fokozta a messiás- várást. Mindebből az a tanulság, hogy a ta. veszi mezőgazdasági munkádat előrclá- tóbban, tervszerűbben kell megszervezni a: vetőmagot elő kell készíteni, elő kell teremteni, s hogy az ellenséget idejében le fali leplezni, s el kell szige. telni. Ez a feltétele annak, hogy tavasz- szal a mezőgazdasági munkákat terv sZc. rint, idejében végezzük cl, s ezzel elősegítsük a mezőgazdaságban a növényter. mclésnél a terméshozam emelését. Az állattenyésztésnél a hozam növelé. sének fő kérdése a helyes takarmánygazdálkodás és takarmánykezelés megszervc. zése, valamint a tenyésztői munkß megjavítása, vagyis mindenekelőtt annak biztosítása, hogy a mag aster melók enysé. gü állatok leszármazottjaiból történjék az anya- és az apaállatok utánpótlása. Emellett, mindenekelőtt az állami gazdaságokban és a termelőszövetkezetekben, komoly erőfeszítéseket kell tenni a napi háromszori fejes cs a mesterséges borjú- nevelés elterjesztésére. Azonban az állattenyésztésnél ugyanúgy, mint a növénytermelésnél, amikor a legközelebbi év és a legközelebbi évek döntő, központi feladataként állítjuk előtérbe a hozam emelését, nem fc. ledkezhetünk meg a reális helyzetről, arról, hogy takarmánnyal szűkösen vagyunk, hogy állatállományunk áttelelte- tését minden körülmények között bizto. fítani kell, hogy ennek érdekében meg kell valósítani a silózás tervét, amely idén sokkal magasabb, mint tavaly, hogy fel kell használnunk minden fellelhető és felhasználható takarmányt, hogy állatállományunkat mennyiségileg is, számszerű, leg is továbbfejlesszük. A hozam növelése a mezőgazdaságban most és a legközelebbi években — a növénytermelésben cs az állattenyésztésben egyaránt — központi feladat azért, mert egyrészt szántóterületünket csak korlátozott mértékben tudjuk növelni, másrészt märt meglévő szántóterületünk, ha ennek hozamát csupán átlagosan 20—2?—30 százalékkal emeljük, elegendő terményt ad ahhoz, boev összes közellátási szükségleteinket kielégítsük és még külkcrcs. kedelmünknck is jelentős feleslegeket bo. csássunk rendelkezésére, tartalékokat is gyüitsünk. A hozam növelése központi kérdés az állattenyésztésben azért is, mert itt különösen szembeszökő az elmaradás. De a hozam növelése úgy a növénytermelésben. mint az állattenyésztésben is előfeltétele és az alapja annak is. hogy a dolgozó parasztok százezrei mielőbb a gyakorlatiban győződjenek meg a nagyüzemi. társasgazdálkodás fölényéről az egyéni, kisüzemi gazdálkodással szemben és teljesen önkéntesen belépjenek a tér. melőszövetkezetekke. Ami a mezőgazdaság szocialista átépítését illeti, itt továbbra is változatlanul az eddig elért eredmények megszilárdítá. sa, meglévő szövetkezeteink gazdasági megerősödése a fő kérdés. Lényegében ennek kell meghatároznia a fejlődés üte. mét a továbbiakban. Az idei év tapasztó, lata azt mutatja, hogy többnyire azok a termelőszövetkezetek küzdöttek meg ered. menyesen az időjárás viszontagságaival, a nehézségekkel, amelyek már néhányéves múltra tekinthetnek vissza. Azt is figyelembe kell venni, hogy az idei gyenge termés következtében számos termelőszö. vetkezetünk jövedelme elmarad a, múlt évi mögött s az ilyen termelőszövetkezetek megszilárdítására különös gondot kell fordítanunk. Mindez együttvéve azt jelenti, hogy a legközelebbi esztendőben sem gondolhatunk a termelőszövetkezeti mozgalom túlságosan gyors mennyiségi fejlesztésére. A terméshozam növelésében s a mezőgazdaság szocialista alapon való átszervezésében különösein fontos szerepet kell betöltenie a gépállomások hálózatának. Meg kell azonban mondani, hogy a gépállomások jelentős része ezt a szerepét még csak igen hiányosan tölti be s ebben mindenekelőtt az ÁMG, a gépállomások központja, s a földművelésügyi minisztérium vezetése a hibás. Ezért a mezőgazdaságban megvalósítandó feladatok megoldásának egyik alapvető feltétele: a gépállomások munkájának megjavítása. Ennek érdekébén meg kell szilárdítani a gépállomások központját, meg kell javítani mindenekelőtt az ÁMG vezetését 1 A mezőgazdaság kérdésével szorosan összefügg a begyüj.és kérdése. A begyűjtés területén vannak eredményeink. A kedvezőtlen mezőgazdasági esztendő ellenéje a begyűjtés feladatait alapjában sikeresen valósítjuk meg s biztosítjuk a lakosság zavartalan, mondhatni bőséges ellátását, az összes fontosabb élelmiszerekben. De a begyűjtés területen komoly hiányosságok is mutatkoznak. Hiányossága a begyűjtésnek, hogy nem tesz elég különbségei a termelőszövetkezetek és az egyénileg gazdálkodók között, nem. nyújt megfelelő kedvezményt a termelőszövetkezeteknek. Nem egysz-r előfordult olyan tűrhetetlen eset is, hogy a begyűjtési szervek olyanoktól követeltek többletteljesítést a begyűjtésben, akik kötelességüket már teljesítették. Az ilyen tulka pasakat meg kell szüntetni és a felelősöket szigorúan meg kell büntetni.' Azt sem lehet szó nélkül hagyni, hogy termelőszövetkezeteink jelentős része rosszabbul tesz eleget beadási kötelez rtt- ségének. mint az egyéni parasztgaz lóságok. Különösen feltűnő a termelőszövetkezetei,; elmaradása a begyűjtésben ktiko- ricí-á! és napraforgónál. És az is elérőidül, bogy egyes helyi és járási pirt- valamint tanácsfunkcionáriusaink, helytelenül, igyekszenek a termelőszövetkezeteket mentesíteni az állammal szemben fennálló kötelezettségeik teljesítése alól. jelentősen lemaradtak bcgvüjtési kötelezettségeik teljesítésében állami gazdaságaink is. Ennek oka részben a gazdálkodás igen számos területén még meglévő ÉSZ AKMAG Y ARORSZAG hiányosságokban keresendő, részint áronban txnan is származik, hogy sok allaaii gazdaságunk vezetője még nincsen eléggé tudatában annak, hogy az állami giidt- ság célja nem a gazdaság önellátás t, hi~ nem az ország ellátása! begyűjtési politikánkban a továbbiakban is biztosítanunk kell, hogy a termelők feltétlenül, az előirt időre, teljes mai tőkben elegei tegyenek a nép állama iránti kötelezettségüknek. Ugyanekkor azonban ügyelni kell arra is, hogy az egész mezőgazdaság területén, úgyszólván minden növénynél s az állattenyésztésben is következetesen megvalósítsuk azt az irányelvet, hogy aki az állammal szemben íenná'ló kötelezettségét teljesítette, a fennmaradó résszel szabadon rendelkezzék. Ezt ki kell terjeszteni már 1953-ban például a napraforgóra és a rizsre is azzal az egyedüli megszorítással, hogy olajat ültetni és rizst liántol- tatni csak á.lami olajütőben, illetve állami malomban szabad. C) A TAKARÉKOSSÁG TERÉN Ahhoz, hogy az ]952-es év kedvezőtlen mezőgazdasági eredménye ellenére sikeresen megvalósíthassuk felemelt ötéves tervünket, sikeresen fejleszthessük tovább egész népgazdaságunkat, minden téren a legszigorúbb takarékosságot kell megvalósítani. A takarékosság kérdését most másként kell felvetni, mint ahogy eddig felvetettük. Most sokkal alaposabban, körültekintőbben kell megvalósítani a takarékossági rendszabályokat, szigorúbban, keményebben, mint ahogy eddig tettük. Mindenekelőtt tekintetbe kell vennünk, hogy népgazdaságunkban, a termelésben és az áruforgalomban egyaránt a megengedett normákon felül igen jelentős készletek halmozódtak fel anyagban, félkész- és készáruban. Gyáraink igazgatói gyakran hivatkoznak „objektív“ nehézségekre, amikor a termelési tervet nem teljesítik, hivatkoznak anyaghiányra, holott a valóság az, hogy a rábaiatok jelentés részénél igen sok fontos anyagból cs félkészáruból, félkésztermékből az engedélyezett készletnormát messze meghaladó készleteket tárolnak. Ezek a jelenségek felhívják a figyelmet a forgóeszközök forgási s°bességének lassúságára és felvetik azt a feladatot, hogy mind az iparban, mind a kereskedelemben s általában egész népgazdaságunkban megnöveljük a forgóeszközök forgási sebességét■ Figyelembe kell venni, hogy ha a forgóeszközök forgási sebességét népgazdaságunkban egyetlen nappal gyorsítjuk meg, úgy ezzel 230 millió forint értékű készletet szabadítunk fel a népgazdaság számára. Tehát teljesen reális feladatként lehet és kell magunk elé tűznünk: az iparban a forgóeszközök forgási sebességének megnövelését és ezzel 1953-ban mintegy egymilliárd forint felszabadítását anyagban, félkészáruban, késztermékben. S azt hiszem nem tévedek, ha azt mondom, hogy mindezekkel az eszközökkel egész népgazdaságunkban körülbelül két és fclmilliárd forint értékű anyagot, félkész- és készáruterméket tudunk a népgazdaság számára felszabadítani. A forgóeszközök forgási sebességének meggyorsítása mellett a takarékosság fontos területe: a beruházásoknál tapasztalható pazarlás cs szervezetlenség megszüntetése. 1953-ban mintegy 23 százalékkal több beruházást kell megvalósítanunk, mint amennyit előreláthatóan 1952-ben végrehajtunk. Ezért, mint már említettem, a rendelkezésre álló eszközöket a legfontosabb termelő-beruházásokra kell összpontosítani és gondoskodni kell a megkezdett beruházások mielőbbi befejezéséről. Véget keli vetni annak, hogy fontos beruházásokat nagy késéssel adnak át rendeltetésüknek. Gyakran fényűző módon építenek meg üzemeket, gyári csarnokokat, amelyeket céljuknak megfelelően, szerényebben és olcsóbban is meg lehetne építeni. Általános jelenség, hogy a beruházások sokkal többe kerülnek, mint amennyire eredetileg tervezték és amennyit a beruházó az adott beruházásra igényelt. Ez évben az üzemek között, pártunk kezdeményezésére, mozgalom indult a beruházásoknál elérendő megtakarítások éi-dekében. Ilyen megtakarításra kétségtelenül 1953-ban is lehetőség nyílik. Aagy a pazarlás az anyagfelhasználás terén. A minisztériumok felelős funkcionáriusai, gyárak igazgatói igen gyaki-an szemrebbenés nélkül követelnek drága, nehezen beszerezhető importanyagokat olyankor, amikor az anyagokra nincsen szükségük, vagy csak a távoli jövőben lesz szükségük. Igen nagy megtakarítási lehetőség van a veszteséggel dolgozó üzemek veszteségének megszüntetése s az üzemeknek juttatott állami dotáció csökkentése révén is. Nagy megtakarítási lehetőségeink vaunak a létszámgazdálkodásnál is. Túlzottan ffijgas nálunk a nemtermelő munkát végzők száma. Arányszárauk Dem javult 1952 folyamán sem. A kívánatosnál gyorsabban nő az államigazgatásban foglalkoztatottak száma. Számos szervnél súlyosan megsértik a létszámfegyelmet, nem tartják be a határozatokat, különféle fondorlatokkal kijátsszák ezeket. Erősen felduzzasztott a mezőgazdasági igazgatásban a megyei létszám. Itt az a helyzet, hogy egy megyei mezőgazdasági dolgozó nemegészen három járási mező- gazdasági dolgozót irányít. Az Országos létszám-bizottság (OLB) létrehozása komoly segítséget jelentett a kormánynak az improduktív létszámok mértéktelen . felduzzasztásával szemben, de a várt eredményt még nem hozta meg. Itt még további megtakarítási lehetőségek vannak. Szigorú intézkedéseket kell tennünk azokkal szemben, akik az állam zsebébe úgy nyúlnak bele, mintha a maguk zsebébe nyúlnának. Megállapítást nyert például, hogy a vállalatok úgynevezett „különféle költségei“ 1952-ben az előző évekhez képest lényegesen emelkedtek. A kohó- és gépipari minisztérium vállalatai például 1952 harmadik negyedévéljen "1 millió forinttal léptek túl a „különféle költségek“ tervét, a könnyűipari minisztérium vállalatai pedig ugyanezen idő alatt 21 millió forinttal. Ennek magyarázata az, hogy a kevésbé ellenőrzött „különféle költségek“ közt bujtatják el a felesleges, túlzott, szükségtelen, nemengedélyezett kiadásokat. Mindezek azonban csak kis részét mutatják meg annak a pazarlásnak, azállami eszközök elherdálásának, a felelőtlen gazdálkodásnak, amely nálunk még elég széles területen feltalálható. Nagyon sok még nálunk a felesleges reprezentáció, a túlzott kiadás, a hankettezás az állam pénzén. Mindezt fel kell számolnunk s ilymódon is komoly megtakarítást kell elérnünk népgazdaságunk, kultúránk, a tudományos kutatás fejlesztése, népünk anyagi színvonalának emelése érdekében. A pazarlás, az állam, a közösség eszközeinek felelőtlen, gondatlan és nem egy esetben bűnös kezelését megkönnyíti nálunk a pénzgazdálkodás lazasága is. Mindezeket figyelembe véve a minisztertanács az elmúlt hetekben Rákosi elvtárs javaslatára, felelős személyekből álló takarékossági bizottság létrehozását határozta el, melynek feladata a minisztertanácsnak javaslatokat l*nni annak érdekében, hogy 1953 folyamán jobban gazdálkodjunk, gondosabban, takarékosabban bánjunk a rendelkezésünkre álló eszközükkel, az állami vagyonnal, a szövetkezeti vagyonnal, mint ahogy ezt az előző evekben tettük. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XIX. kongresszusán, a Központi Bizottság beszámolójában Malenkov elvtárs, összefoglalva a népgazdaság terén a párt előtt áiló feladatokat, a következőket mondotta: „Most az a feladat, hogy végett-essünk a gazdasági vezetők cs pártszervezetek közömbösségének a gondatlcn gazdá’ko- dós és pazarlás irányában. A legszigorúbb takarékosság megvalósításával összefüggő kérdéseknek mindenkor egész gazdasági és pártmunkánk középpontjában kell állnia, Fáradhatatlanul neveljük a szovjet embereket, hogy mint a szeműit fényét, ágy őtízzek a társadalmi, a szocialista tulajdont. Egyszersmindenkorra szüntessünk meg minden felesleges anyag- és munkafelhasználást, valamint pénzkiadást és rendszeresen biztosítsuk a termelés önköltségcsökkentést feladatának teljesítését és túlteljesítését. Fokozottan harcoljunk a gondatlanság ellen, határozottan csökkentsük az ipar, ez építkezések, a közlekedés, a mezőgazdaság, a kereskedelmi, a begyűjtő- és értékesítőszervezetek általános üzemi költségeit, arányosan hajtsuk végre az állami cs gazdasági apparátus egyszerűsítését és olcsóbbat ételét, fokozzuk a pénzügyi szervek rubilcUenörzését a gazdasági tervek teljesítése és a takarékos gazdálkodás követelményének megtartása felett. Gazdasági kádereink a tökéletességig sajátítsák el a szocialista gazdálkodás módszereit, emeljek műszaki és gazdasági felkészültségük színvonalát, rendszeresen javítsák a termelési módszereket, kutassák fel és aknázzák ki a népgazdaság rejtett tartalékait.“ Ha minderre, szükség van — és kétségtelenül szükség van — a Szovjetunióban, 35 esztendővel a szocialista forradalom után, akkor mindez százszorosán inkább szükséges nálunk, a magyar népi demokráciában. Az 1952. évi kedvezőtlen időjárás s az ezzel járó nehézségek viszonyai között s ugyanakkor eddig elért igen jelentős eredményeinkre és sikereinkre támaszkodva, most azt a feladatot tűzzük magunk elé, hogy a nehézségekkel dacolva, az ötéves terv még hátralévő két évében, 1953—54-ben úgy dolgozzunk, hogy egészében teljesítsük népgazdaságunk felemelt ötéves tervét. Ez nem könnyű feladat, de eddigi eredményeink alapján ítélve ez a feladat reális, ezt a feladatot meg tudjuk valósítani akkor, ha nemcsak az állami, a gazdasági munkát szervezzük meg helyesen, hanem lényegesen megjavítjuk a pártpolitikai, a pártszervezeti munkát is s ennek nyomán a tömegszer" vezetek, a szakszervezetek, a DISZ munkáját is. Ha maradék nélkül végrehajtjuk Központi Vezetőségünk júniusi ülésének idevonatkozó határozatait. D) A PÁRTPOLITIKAI ÉS PÁRT. SZERVEZETI MUNKA TEKÉN A pártpolitikai és pártszervezeti munkát mindenekelőtt az alapanyagiparban kell gyökeresen megjavítanunk: a szénbányászaiban és a kohászatban. Fel kell számolnunk azt a tűrhetetlen állapotot, hogy szénbányászatunkban és vaskohászati üzemeinkben, valamint egész sor fontos gépipari nagyüzemünkben a pártmunka (de természetesen a szakszervezeti és DISZ-munka is) általában gyengébb, alacsonyabb színvonalú, mint a legtöbb középüzemünkben és mint a könnyűipar számos üzemében. Ami a gépipart illeti, különösen áll ez olyan nagyüzemeinkre, melyek nehézipari beruházásaink számára gyártanak ipari felszei-elést, vagy amelyek exportra szállítanak. A pártpolitikai és pártszervezeti munka megjavítására konkrét intézkedések szükségesek. Ehhez szükséges — a többi 3 között — bizonyos mértékű káderátcso- portosítás megvalósítása az alapanyagipar különféle ágai, mindenekelőtt a szénbányászat, a vaskohászat és a legfontosabb gépipari üzemek, valamint a megfelelő területi vezető pártszervek (városi, járási, megyei, kerületi pártbizottságok) felé. Szükséges, hogy mindezeken a területeken az eddiginél nagyobb súlyt helyezzünk a káderek képzéseié és továbbképzésére, politikai és szakmai fejlődésére, valamint jólmüködő kommunista aktíva kifejlesztésére s ezzel az aktívával rendszeresen foglalkozzunk. Szükséges továbbá, hogy a nehézipar legfontosabb üzenteibe, a legfontosabb bányákba, kohászati üzemekbe, gépgyárakba fokozatosan, a Szovjetunióban jól bevált tapasztalat szerint, a Központi Vezetőség pártszervezőket küldjön s okot rendszeresen segítse és irányítsa. De szükség van arra is, hogy bátrabban válasszunk bo becsületes, párthü, tehetséges műszakiakat különféle pártbizottságainkba, pártszerveinkbe s állítsuk őket felelős funkciókba, az üzemi, a városi, a megyei, a budapesti-kerületi és a felsőbb pártszervek apptrálusában is. Felkeli vetnünk a mezőgazdasági szak- káderek kérdését is. Vidéki párt- és tanácskádereink az utóbbi évek folyamán sok gyakorlati mezőgazdasági szakismeretet sajátítottak el. De ezz< 1 távolról sem lehetünk megelégedve. Egészében párr és tanácskádereink, különösen a vezető káderek, szakismeretek szempontjából elmaradtak a követelményektől. Megyei és járási párttitkáraink, megyei cs járási tanácselnökeink között gyakorlatilag alig van szakképzett kommunista agronómus vagy zootechnikus. Pedig ideje elindulni azon az úten, hogy a mezőgazdasági vidékeken legyenek agronómus vagy zootechnikus párttitkáraink és tanácselnökeink is, hogy mind több és több kommunista, marxista—leninista képzettségű mezőgazdasági szakember kei üljön járási párt- bizottságaink és járási tanácsaink élére, de persze az sem ártana, ha minden megyében a megyei titkárok egyiko kommunista mezőgazdasági szakember volna, ipari megyékben pedig kommunista ipari szakember. Ezt természetesen nem lehet hirtelen, máról holnapra megvalósítani, honéin csak fokozatosan. De ezt határozottan el kell kezdeni! S ezt úgy valósíthatjuk meg, ha meglévő kádereink egy részét, anélkül, hogy kivonnánk őket a munkából, agronómussá, zootechnikussá képezzük. Részint pedig úgy, hogy az új szakkáderekből fokozatosan, szívós, következetes, céltudatos nevelő munkával vezető kommunista kádereket képezünk. ÖSSZEFOGLALVA: A fő feladatok, melyeket gazdasági téren a legközelebbi egy—másfél évbeli meg keil oldanunk, tz. m előtt tartva második kongresszusunk határozatait, az azóta szerzett tapasztalatokat és jelenlegi helyzetünket, a következők: 1. Biztosítanunk kell az év még hátralévő részében az ipar 1952. évi tervének teljesítését és túlteljesítését! 2. Biztosítanunk kell az ipari termelésben az átmenetet 1953-ra olymódon, hogy az ipari termelés, a tervnek megfelelően, 1953 januárjában és az ezt követő hónapokban, ez év negyedik negyedéhez és decemberéhez képest is, minden területen, a szénbányászatban és a kohászatban is, egyenletesen tovább emelkedjék! 3. Nagyobb mértékben, mint 1952-ben cs a megelőző években teltük, kell összpontosítanunk a rendelkezésünkre álló eszközöket az alapanyagipar különféle ágainak s mindenekelőtt a szénbányászatnak és a vaskohászatnak az eddiginél is gyorsabb fejlesztésére, valamint a villamosenergiatermelés növelésére s már megkezdett nagy nehézipari létesítményeink tervszerünk gyors befejezésére! 4. Gyökeresen meg kell javítanunk néhány, jelenleg nem kielégítően dolgozó nagy gépgyárunk munkáját, melyek saját nagy beruházásainkra és exportra termelnek. 5. Sikeresen be k-11 végeznünk a mező- gazdaságban a még hátralévő őszi munkákat s az őszieknél szervezettebben kell előkészítenünk és megvalósítanunk az 1953. évi tavaszi mezőgazdasági munkákat. 6. Úgy a növénytermelésben, mint az állattenyésztésben központi feladattá kell tennünk a hozam emelését, mint az égés? mezőgazdaság fejlesztésének, valami!*.- szocialista átépítésének alapvető feltételét. 7. Az 1952'es kedvezőtlen mezőgazda- sági év hátrányos következményeinek mielőbbi felszámolása s általában a népgazdaság szocialista építése érdekében a népgazdaság s az állami élet minden területén fel kell számolni a pazarlást s a legszigorúbb takarékosságot kell megvalósítani ! 8. Alapvetően meg kell javítanunk a gazdaság állami vezetését is és a pártmunkát is, főként a szénbányászatban, a vaskohászatban, legnagyobb gépgyárainkban, állami gazdasagainkban és termelő- szövetkezeteinkben s gyorsabban kell fejlesztenünk gazdasági és pártkádereink szakképzését! Ezek, elvtársak, a legfontosabb feladatok. Ezeknek a feladatoknak a megoldása nemcsak a szocializmus építését fogja előbbre vinni országunkban, hanem egyben ez a leghatékonyabb hozzájárulás a mi részünkről a világot átfogó nagy béke- tábor erősítéséhez, melynek élén a kommunizmust diadalmasan építő Szovjetunió halad s amelyet Sztálin elvtárs lángesze vezére] I
