Észak-Magyarország, 1952. november (9. évfolyam, 257-281. szám)
1952-11-02 / 258. szám
6 ÉSZÁKMAGYARORSZÁ G Vasárnap, 1952. november 2. Megyénk kultúr munkásai lelkesen készülnek a művészeti együttesek országos versenyére A művészeti együttesek 1952—53. évi IX. országos versenyére hetek óta laikesen készülnek megyénk üzemei, vállalatai, szövetkezetei, falusi és iő~ kólái kultúrcsoportjai. A járási tanácsokhoz eddig érkezeit nevezések mutatják, hogy járási tanácsaink nem mindenütt tekintik kitüntető feladatnak annak biztosítását, hogy a járás minél több községének kultúr, csoportja induljon a művészeti vetélkedésben. Különösen ott vannak komoly fogyatékosságok, ahol a járási tanács a népművelési előadó munkáját nem tekinti éppolyan fontosnak, mint a többi előadókét. A szikszói járásban például a népművelési előadót hetekre lefoglalják más munkákra, emiatt nem foglalkozhatik megfelelően a kultúrmunkával. A mezőcsáti járásban a nevezések eredménye is bizonysága annak, hogy a tanács elsőrendű feladatának tekinti a kulturális tömegmozgalom fejlesztését. A járásban eddig 12 színjátszó csoport, 10 lánccsoport, 5 énekkar, egy rigmusbrtgád, továbbá az iskolai csoportok közül 7 énekkar, 7 tánccso. port és 2 zenekar nevezett a versenyre. Szép eredmények Ígérkeznek az abaújszántói, a szerencsi, a7- ózdi és a miskolci járásban Is, ahol a járási végrehajtóblzottságok helyesen foglalkoznak a verseny ügyével. A putpoki járásbga viszont a járási oktatási eiőádó nem sok gondot fordít arra, hogy az iskolák bekapcsolódjanak a versenybe. Az üzemi, tömegszervezeti és iskolai csoportok általában felkészültek műsorukkal, sok művészeti csoport már be is mutatta n dolgozók előtt versenvmfisorát, kérte, hogy bírálják meg és járuljanak hozzá, bogy ezzel a műsorral induljon a versenyben. A Szakszervezetek Megyei Tanácsa központi színjátszó-, táneesoportja, énekkara és népi zenekara ünnepélyes keretek között mutatta be műsorát, a bemutatón számos központi szerv küldöttet is megjelentek, részletekbe menő bírálattal segítették a hibák kijavítását. A színjátszók a ,.11-es őr- ház’* és a „Veszélyben vagytok embe. rek” című darabokkal mutatkoztak be. A tánccsoport tardi táncaival Indul a versenyben. A Kótay Ákos vezetésével alakult népi zenekar és a fiatal énekkar szintén értékes műsor. Tál" vesz részt a vetélkedésben. A D)óseyőrvasgyári Zene-, Ének. és Táncegyüttes is hemutatta műsorát Miskolc és a Vasgyár dolgozói előtt, az elhangzott bírálatokat megszívlelve készül tovább az országos erőpróbára. Különösen a tánccsoport borsodi táncszámai és a vegyeskar egyszólamű magyar dalai számíthatnak nagy sikerre. Miskolcon eddig 10 iskolai csoport nevezett be. Az MTH általános és kö. zépiskoiák is bejelentették részvételüket-, valamint a KISZÖV kpltúrgár- dája. Igen jó eredményt ígér a RéJfOsi Mátyás Műszaki Egyetem tánc-, szín. játszó és énekcsoportjának szereplése. Bemutatójukon igen tetszett a hallgatóságnak a tánccsoport pusztafalusi tánca, nagy hatást ért el az énekkor lelkessége, egysége és fegyelmezettső1951 uyárán alakult meg Budapes ten a Szakszervezetek Központi Mű. vészegyüttese. Tagjainak zöme a7 üzemi kuiturmunkában kiemelkedett fia tál munkás ég alkalmazott, akik egy éven át kiváló művészeti szakemberek vezetésével magas művészi sr.invoqa. lat értet el. Az együttesnek búrom fő részlege van: az 50 tanú énekkar, a 40 tarrá tánckar és a 20 tagú zenekar. A SZOT elnöksége 1951 októberében hozott határozatában megszabta az együttes feladatait, amelyek közöt; foptos helyet foglal el az üzemj cső portok patronálása, a példamutatás és aktív segítségnyújtás az üzemi művészeti csoportoknak. Ennek a feladatának tesz eleget « Központi Miívégzcgniiltcs bor. godmeggei kőrútjának megrendezésével, amelynek célja, hogy a borsodmegjei iparvidék dolgozóival megismertessék a magyar népművészet haladó hagyományait és szocialista művészetünk legszebb alkotásait. Emellett .«egítsé. get nyújt a borsodi üzemi kulturcso- portoknak műsoruk összeállításához, munkamódszerük megjavításához és művészeti problémáik megoldásához. A látogatás azt a célt is szolgálja, hogy az együttes megismerje és hasznosítsa a borsodi kulturmunkások gazdag tapasztalataitA Központi Művészegyüttes borso. di körútja során •november 1-én Diósgyőrvasgyár- ban, 8-án Miskolcon, 0-én Ilor- sodnddasdon, 10-én Kazincbarcikán, IS-én Perecesen, tS.án 8ajó- bábonyban, llf-én őzdon tart bemutató előadást. November 11-én Miskolcon, a Szab. szervezetek Megyei Kulturotthoná- ban szakmai megbeszélést és tapasztalatcserét rendez a diósgyőrvasgyári népi együttessel, az SZMT kultúrotthon együttesével, valamint több misge. A rendőrség táneesoportja Ízes népi táncmodorával érdemelt ki általa. pos tetszést. Napról napra újabb együttesek jelentik be nevezésüket, ebből arra lehet következtetni, hogy a borsodiak a tavalyinál jelentékenyen nagyobb számban és színvonalas műsorral állnak ki' a művészeti együttesek seregszemléjére. kolci nagyüzem zene, ének és tánckarának vezetőivel és tagjaival. A megyei körnt alkalmával minden előadás előtt hasonló szak. mai megbeszélést tartanak, az üzem, a hánya, illetve a~ építkezés művészeti csoportjaival. A Szakszervezetek Központi Művészegyüttese borsodi bemutató kőrútjának előadásait, a tapasztala’ese. re megbeszéléseket nagy érdeklődéssel várják a borsodi dolgozók és különösen a kulturmunkások, akik biztosak abban, hogy sok segítséget kapnak a második országos kuiturversenyre való féikésziitésii khöz. November í—10-ig TANCTANFOLYAM kezdődik a megyei tánctanítóu munliaközös. ség tánciskolájában (Debreczenyi u. 2.) november 4.én, kedden este 8 órakor. Beírás naponta. A művészeti egyiiiiesek második országos bemutatójára készülő csoportok, megyénk tío gozói nagy érdekiodéssei várják a Szakszó mm Központi Művészegyüttesének borsodi körútja A Magyar Népköztársasági Érdemrend II. (okozatával tüntetie ki az tinöki íanacs lityes Gyuia Kassu It-dijas írót és költőt ’A Népköztársaság Elnöki Tanácsa Illyés Gyula Kossuth-díjas írót és költőt 50. születésnapja alkalmából kimagasló írói és költői munkássága elismeréséül a Magyar Népköztársasági Érdemrend II. fokozatával tűn. tette ki. A kitüntetést szombaton dél. előtt Dobi István, a Népköztársaság Elnöki Tanácsúnak elnöke nyújtotta át Illyés Gyulának. A kitüntetés átadásán megjelent Szabó Piroska, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára, Darvas József közoktatásügyi miniszter, az írószövetség elnöke, Jánosi Ferenc, a népművelési miniszter helyettese, Kerek Gábor, a népművelési minisztérium irodalmi, főosztályának vezetője, Kónya Lajos Kos- suth-dijas költő, nz írószövetség lő. titkára, ArzéI Tamás SzWin-díjas és Kossuth-díjas író. Illés Béig., Teres Péter Kossuth-díjas írók, Zelk Zoltán és Benjámin László Kossuth-díjas költők. B küllő S0. sziilelésnaoiára megjelent válogatott vei sörnek gyűjteménye, a „Petótr Harmad k és a „Pusztáit népo‘ tizedik kiadása A Szépirodalmi Könyvkiadó Illyés Gyula 50. születésnapja alkalmából megjelentette a Kossuth-díjas költő válogatott verseinek gyűjteményét. A kötet felölelj Illyés Gyula költői munkásságának legjavát, 1923-tól 1952-ig írt több mint kétszáz versét tartalmaz za. Ugyancsak most jelent meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál harmadik átdolgozott kiadásban Illyés Gyuia „Petőfi* című életrajzi tanulmánya és tjzedik kiadásban a „Puszták népe” című híres munkája A Szabad Főid Téli Esték az új oktatási évben A Szabad Föld Téli Esték iránt mr gyünkben is évről-évre no az érdeklődés. A népművelési minisztérium ezévben mintegy 350 különböző előadási anyagot bo" csátott ki. Ezek között szerepelnek a nemzetközi kérdések, a szocializmus építésének kérdései, természet tudományi, filozófiai, agrártudományi, műszaki, föld’ rajzi, egészségügyi, történelmi, irodalmi és művészeti ismeretek. Megyénkben az elmúlt oktatási évben 224 községben voltak SZFTE’előadáspk. Dolgozó parasztságunk növekvő igényei arra köteleznek bennünket, hogy ezévben még több községben tartsunk SZFTE- előadásokat. Ezért az új oktatási évben 260 községben indítottuk el az előadás- sorozatot. Községi tanácsaink zöme felismerte, hogy ezek az előadások milyen nagy segítséget nyújtanak a termelésben, a begyűjtési terv végrehajtásában, doh gozó parasztságunk kulturális és szociális felemelkedéséhez. Az előadások október második felében kezdődtek meg. Egyes járásokban máris szép eredményeket értünk el. Főképp ott, ahol a járási tanács, a községi tanács és a járási népművelési előadó fontos kötelességének tartja dolgozó parasztságunk kulturális színvonalának emelését. A járások közül jó példával jár elő1. az abaújszántói járás, ahol Szádeczki István járási előadó jó munkájának eredményeként mindenütt megkezdődött az előadássorozat és községenkint 100 személyes látogatási átlagot értek el. A sátoraljaújhelyi járási tanács népművelési előadója Balogh Edit eredményes munkája folytán ugyancsak mindenütt megkezdődtek az előadások s a hallgatóság átlaga községenkint 90. Ezzel szemben az encsi járásban a járási népművelési előadót más munka- kürlie állították és mai napig sem gondoskodtak új előadó beállításáról. Est arra vall, hogy az encsi járási tanács nem látja dolgozó parasztjaink tanulásának fontosságát. A mezőkövesdi járásnak vau ugyan népművelési előadója, de a járási tanács mindig más „sürgős munkára’* veszi igénybe. A járási végrebajtóbizottság nem érti meg, bogy a népművelési előadó sokkal többet tud használni minden fontos feladat végrehajtásában, hít a kulturális nevelő munkát segíti elő. A tanácsoknak ezeket a hibákat sör-* gősen ki kell javítaniok, hogy az SZFTE- előadások az idén a tavalyinál is szebb eredményeket hozzanak. GŐZ ISTVÁN megyei tanács népművelési osztály HÉT KÖNYVEI E héten a több! között a kővetkező könyvek jelentek meg: Lenin: A forradalom tanulságai. 12 o. Fűzve —.50 Ft. Sztálin: A szocializmus közgazdasági problémái a Szovjetunióban. 95 o. (A marxizmus.leninizmus kis könyvtára 85— 86.) Fűzve 2.50 Ft. Duclos: írások a börtönből. Levelek és dokumentumok. 112 o. Fűzve: 3.50. Hruscsov: Az SZK(b)P szervezet* szabályzatának módosítása. Az SZKP szervezeti szabályzata. 55 o. Fűzve 1.— Ft. Karácsonyi Béla: Az 1514. évi magyarországi parasztháború, Mohács. 44. *►. (A' Magyar Dolgozók Pártja pártíőiskojLájá- nak előadásai 19.) Fűzve: 1.50 Ft. Malenkov: A Központi Bizottság beszól mólója az SZK(b)P XIX. kongresszusának 1952. október 5. 112 o. Fűzve: 2.— Ft« Szaburov: Az SZK.(b)P XIX. kongresz- szusánnk irányelvei a Szovjetunió fejlesztés sét szolgáló 1951—1955 évi ötödik ötéves tervhez. Az SZK(b)P XIX. kongresszusa-; nak határozata 1952. okt. 30. 80 oldal* Fűzve 1.50 Ft. Illés Béla: Találkozunk. 51 o. Füzvd 3.— Ft. Állandó hétköznapi műsorszámok: Rádióműsor KOSSUTH RADIO 7.45: Levelezőink jelentik. 18.40: Hírek németül. 6 00: Zenés műsor 8.30-ig. ?-55: Műsorismertetés. 19.30: Hírek szerbül. Közben 12.00: Hírek. Hangos Újság. 20.00: Hangos Újság'. 5.30: Hírek, lapszemle. 14.00: Időjárás és vízállás-20-4.0:.A begyűjtési verseny 6.00: Falurádió. jelentés. hírei. 6.45: A Szabad Nép vezér- 15.15: Hírek szerbül. 22.00: Hírek. Sport, cikke. 17.00: Hírek. 24.00: Hírek. PETŐFI RADIO 10.00: Hírek. 6.00: Hanglemezek. *8-25: Hírek szlovénül. 6.45: Jó reggelt gyerekek! 20.15: Sportnegyedőra. 7.15: Hírek szlovénül. 21.00: Hírek franciául. 9.20: Gyermekrádió. 21-30: Hírek németül. 9.40: Gyermekműsor. 23.00: Műsorzárás. Hétfő. _____not. 3 KOSSUTH-RADIO. 11.30: Két-Október. Elbeszélés. 12.30: Körösi Dudus Zoltán és zenekara. 13.30: A békéért. Ciarhosi ifjúsági kórus). 14.15: Heti zenés kalendárium. 15.00: Uttörő-hiradó. 15.30: Liszt műveiből. 15.50: A rádió kisegyüttese. 16.20: Ifjúsági fejtörő. 16.45: Műsor az úttörők zenei szakköreinek. 17.15: A Szabad Ifjúság vasárnapi számának i». merte lóg-e. 17.30: Dalolj velünk! 17.50: Jó munkáért szép muzsikát! 20.00: Tíz perc külpolitika. 20.10: összeomlás. Rádiódráma. 21.30: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 22.25: Zenekari hangverseny PETŐFI RÄDIO: 6.00: Operarészletek. 7.00: A Túrái népi csoport műsora. 7.35: Szórakoztató zene« 9.00: Táncok. 9.20: Szovjet gyermek zene. 10.10: Két operettnyitány, 10.30: Óvodások műsora. 10.50: Délelőtti hangverseny. 15.00: Bartók műveiből, 16.00: Van felelet. Versciklus. 16.30: Toki Horváth Gyula és zenekara 17.20: A világ térképe előtt. 17.40: A rádió népművelési híradója. 18.00: Bach: E-dur francia fizvft. 18.10: Az építőipar gépesítése a Szovjetunióban. 18.45: Szovjet filmek a békéért. 19.05: Gerő Ágnes gordon- kázik. Petur György zongorázik. 19.35: Szív küldi szívnek. 20.00: Forradalmi dalok. 22.00: A rádió népi zenekara. 22.40: Szovjet kórusok, J^l, «K&etaei. ^ í Kedd., n«r. 4 KOSSUTH. RÁDIÓ. 11.30: Női szemmel... 11.50: Hanglemez. 1 12.30: Magyar kórusművek. 13.00: Kóczé Gyula és zenekara. 14.15: Részletek Kacsóh Pongrác műveiből. 15.50: Operarészlet. 16.20: A Gyermekrádió műsora. 16.40: Orosz nyelvlecke a gimnáziumi tanulók számára. 17.15: Egy falu — egy nóta. 17.45: Termelési híradó. 18.00: Tavasz a termelő- szövetkezetben. 20.10: A szovjet zene Ünnepi tíz napja. 21.48: Hanglemezek. 1 22.20: Magyar tájak dalai. 23.20: Tánczene. PETŐFI RADIOS 6.00: Dunajevszkij filmdalaiból. 6.35: Tömegdalok. 7.00: Szimfónikus indulók. 7.35: Népzene. 8.30: Operarészletek. 9.20: Szovjet ifjúsági dalok 10.10: Operettmuzsika. 10.25: Kuliéi Angéla zongorázik. Bálint Dezső hegedül. 10.40: Magyar dalok és hangszerszólók. 15.00: a rádió kisegyüttese. 16.00: Népi demokratikus országok muzsikájából. 17.10: A szovjet zene ünnepi Hz napja. 18.10: Az Októberi Forradalom közvetlen hatása Magyarországon. 18.45: Szív küldi szívnek* 19.05: Erkel Ferenc, Előadás. 19.35: Tánczene. 22.00; A szovjet zene ünnepi tíz napja. — 32.40: Hanglemez. S%erdn. nov. S KOSSUTH RADIO 11.30: Mindig együtt. Elbeszélés. 11.50: Balettzene. 12.50: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 33.00; Szimfónikus táncok* 13.30: Népi demokratikus or. szagok dalai. 14.15: Surányi Éva énekel, Würt?:ler Arisztid hárfá- zik. 14.30: Mai magyar operákból. 15,00: Úttörő híradó. 15.30: Úttörők énekelnek. 15.50: Palotai Boris és Vészi Endre útijegyzetei. 16.20: Tamás bátya kunyhója Ifjúsági rádiójáték. 17.15: Uj életünk dalai. 17.30: A dollár álárc nélkül. 17.45: Szív küldi szívnek. 18.10: Az építődolgozók félórája. 20.00: Tíz perc külpolitika. 20.10: Egy falu — egy nóta. 20.50: Levél egy ifjú kommunistához. 21.00: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 22.25: Tánczene. ' 22.25: Beethoven vonó a- négyesei. PETŐFI-RADIO: 6.00: Uj sereg, uj dal. 7.00: Könnyű hangszerszólók. 7.35: Meseoperákból. 8.00: Magyar zenekari muzsika. 9.00: As Magda zongorázik. 9.20: Hegyen-völgy ön szép hazánkban. 9.40: A Gyermekrádió műsora. 10.10: Mai operettekből. 10.30: Óvodások műsora. 11.00: Hanglemezek. 15.00: A moszkvai rádió műsorából. 15.30: Az Elbától a Kínai- tengerig. 15 45: Klasszikus operettekből. 16.30: A klerikális reakció összeesküvései a magyar nép szabadsága ellen. 16.45: Feleki Rezső énekel, Kovács Barna gitározik. 17.10: Acélországút. 18.45: A rádió tánc és népizenekara. 19.85: Részletek a Déryné c. filmből. 20.00: Állami gazdaságok híradója. 22.00: A szovjet zene ünnepi Csütörtöki nov. 0 KOSSUTH. RADIO. 11.30: Éltető Don. Bukovszkij írása. 12.30: Népi zenekar. 13.00: Könyv, muzsika, színház. 13.20: Hanglemezek. 1 14.15: Operettkeitősök. 14.30: Amit nagyjaink megálmodtak. 15.00: Keringők. 15.30: ......És megdördülnek az Auróra ágyúi. Előadás. 15 45: Állami vállalatok hírei. 15.50: Hangszerszólók. 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. 16.20: a rádió tánczenekara. 17.15: Vidám népdalok. 17.30: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 18.00: A Néphadsereg ! híradója. 23.18: A szovjet zene ünnepi Hz napja. 23.30: Hanglemezek. PETŐFI RADIO 6.00: Hangszerszólók. 1 7.00: Magyar szórakoztató muzsika. 7.35: Filmzene. 8.40: Francja szerzők operáiból. 9.45: Görög gyermekek műsora. 10.10: Csajányi Éghia énekel, Bodonyi Anikó zongorázik. 10.37: Borodin: Igor herceg — nyitány. 10.50: ifi. Veress Károly és zenekara. 15.00: Albán muzsika. 15.25: A .szerencsepénz története. Elbeszélés. 15.45: Maros: Nyulfark- kqntáta. 16.00: Zenei újság. 16.35: Közgazdasági negyedóra. 16.5Q: Szív küldi szívnek. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul! 17.30: Vásárhelyi-Zelk: Győzelem kantáta. 17.40: A rádió postája. 17.55: Népi énekkarok énekelnek. 18.45: Mindenki operája. ' 19.35: A rádió tánczenekara. 22.00: Vidám esti hangverPéntekg not'. 7 kossutii.radio. 6.00: Reggeli zenés műsor. 6.45: Szabad Nép vezércikke. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Ünnepi hangverseny. 10.10: Megtanultunk szabadon dalolni. 11.30: Hangverseny. 13.10: Katonalevél november 7-ről. 13.20: Népi együttesek és zenekarok Ünnepi hangversenye. 14.15: Régi orosz és magyar forradalmi dalok. 15.03: Oda Sztálinhoz. 15.30: Népdalok. 16.0Q: Hanglemezek. 16.48: Uj életünk dalai. 17.20: Dunajevszkij: Békét akarunk. 17.40: Képek Sztdlinváros- ból. 19.U0: a szovjet zene ünnepi tíz papja. 20.20: Dalok Leninről, Sztálinról. Rákosiról. 20.54: Éljen a szabad népek barátsága. 21.50: Novikov: Győzelmi kantáta. 22.10: A rádió tánczene23.20: Szabó Ferenc: Emlékeztető szvit. PETŐFI RADIO 8.00: Filmzene. 9.00: Operarészletek. 9,55: A szovjet zene tin nép* tíz napja. 11.10: Óvodások műsora. 11.35: A világ költői Leninről és Sztálinról. 12.05: Mai operettdalok. 13.00: VIT-díia3 művészek hangversenye. 14.00: Opereit- és filmdalok. 15.00: Magyar népművészek hangversenye. 15.25: Táncdalok. 16.00: Ifjúsági műsor. 16.40: Szív küldi szívnek. 17.00: Magyar költők a Nagy Októberi Forradalomról. 17.30: A rádió tánczenekara. 18.45: Az utak találkoznak. 19.48: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 20.10: Vidám népdalok és csárdások. 22.00: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 22.35: Magyar, szórakoztató w muzsika« Ssombai. nov, 8 KOSSUTH-RADIO. 6.00: Zenés reggeli műsor, 6.45: A Szabad Nép vezércikke. 9.00: Egy falu — egy nóta. 9.30: Könnyű út a komoly zenéhez. 10.00: Sztálinvárosi levél. 10.10: A szovjet zene ünnep* tíz napja. 11.00: Béke és szabadság. 11.30: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 13.00: Szántok-vetek hideg őszön. 1445: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 15.30: Helyszíni közvetítés bajnoki labdarugómérkőzésekről. 16.00: Ismerkedjünk holnapunkkal. 16.30: Zenekari művek. 17.00: Egy hét a külpolitikában. 17.20: Operettrészletek. 17.40: Kincses Kalendárium. 19.00: A rádió tánczene. 20.20: 'Vihar Rádiójáték, 22.10: A rádió tánc. és népi zenekara. 23.08: A szovjet zene ünnepi tíz napja. PETŐFI RAJDIO: 8.00: Reggeli muzsika. 9.00: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 9.45: Operettrészletek. 10.15: Hanglemezek. 11.0f): Miska bácsi lemezesládája. 11.35: A rádió bányászmü- sora. 12.05: 1 ranglemezek. 12.50: Életünkről... 13.00: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 14.00: Ünnepi Erkel-hang- verseny. 15.00: Kérdezz — felelek! 15-20: Csárdások, no'kák. 15.45: A Tartós békéért, népi demokráciáért c. lap ismertetése. 16.00: A rádió gyermekszínházának műsora. 16.40: Szív küldi szívnek. 17.00: Irodalmi tanulságok a Nagy Kongresszusról. 17.30: Tánczene. 18.45; Hajnal Moszkva felett. 19.44: Vidám népi muzsika. 22.00; Beethoven müveiből* t nsnrnnp, nov. 9 KOSSUTH-RADIO. 11.30: Szava barátom. Elbeszélés. 12.30: Déli hangverseny. 13.00: Zenekari hangverseny. 14.15: A rádió Gyermekűi** sás owa. 14.50: A szovjet zene ünnepi tíz papja, 15.30: Szovjet sasok. Irodai** mi, műsor. 16.00: Csajkovszki.1 operáL ból. - * 16.30: Beszélő atlasz. 16.45: A 48-as forradalom dalaiból. 17.00: Külpolitikái kérdés sekre válaszolunk. 17.15: Az Jfjúság Hangja. 17.35: Jó munkáért szép muzsikát. 18.00: Szövetkezeti híradó. 18.30: Szív küldi szívnek. 20.10: Ki mit szeret. Tántf éjfélig. 23.00: Szimfónikus hangi verseny. PF/rOFI-RADIO: 1) 6.00: Kókai dal játékai. 8.00: Színes zenekari mu* zsika. 8.30: Az épülő kommuniaa imis országában. 8.40: Qpe rét trészletek. 9.20: A rádió ajándékmű* sora. 10.10: Magyar kamarazene, 10.50: Bura Sándor és zenekara. 15.00: Utazás a föld körül. 15.20: Szentlör*nczy Marian, ne hegedül. Reményi Vera zongorázik. 15.40: Fiatalok zpnei újságja, 16.10: A rádió kisegyüttese 16.40: Ugyanazért a célért. Riport. 17.00: A szovjet zene ünnepi tíz napja. 17 40: Mit jelent a Nagy Októbert Szocialista Forradalom dolgozó parászt- ságunknak. 17.55: Hanglemez. 18.10: Az ötéves terv nyr** mában! 18.45: Szív küldi szívnek. 19.05: Operettrészletek. 19.35: Népzene. 22.00: HangszerSZÓ16K.