Észak-Magyarország, 1952. október (9. évfolyam, 230-256. szám)

1952-10-26 / 252. szám

9 ÉSZAKMXGYXRORSZAG Vasárnap, 1952. október 26. A lagkönyvesére tapasztalataiból Megyénkben — egy-két pártszervezet kivételével — csaknem teljes egészében befejezték a tagok és a tagjelöltek ös­szeírását. A pártbizottságok és a pártszer­vezetek túlnyomó többsége megértette a tagkönyvcsere sikeres lebonyolításának alapfeltételét jelentó' pontos összeírás fontosságát, a Szervező Bizottság útmu­tatásai alapján dolgozott, ezeken a helye­ken nem is maradt el az eredmény- A pártbizalmiak zöme az összeírásnál ' értékes nevelő, felvilágosító munkát vég­zett, ennek nyomán sok párttag, tag­jelölt értette meg még mélyebben, milyen nagy megtiszteltetést jelent az élcsapat tagjának lenni, milyen nagy gonddal kell vigyáznia a párttagsági könyvre, milyen kötelezettségei vannak a kommunistának a szocialista építőmunkában, a békeharc­ban, mi a jelentősége annak, hogy rend­szeresen eleget tegyen a párttagsággal járó elemi követelménynek, a tagdíj- fizetésnek is. Albert tele pen, a kazincbar­cikai kooperáció építésénél és számos más helyen már rendezték hátrálékukat azok az elvtársak, akik több hónap óta elmaradtak a tagdíj fizetésével. Nem egy helyen előfordult, hogy ezek az elvtársak megbírálták a párthizalmi munkáját, amiért elhanyagolta a tagdíj" fizetés szorgalmazását­Különösen jól dolgoztak a pártbizal­miak a sátoraljaújhelyi járásban. A ricsei járás Senijén községében példamutatóan tett eleget feladatának Kiss Tóth László elvtárs, pártbizalmi, egyénileg dolgozó paraszt, aki gyorsan é% jól végezte az összeírást, eredményes nevelő, felvilágo­sító munkával tűnt ki. Helyesen jártak el a párttagok, tag­jelöltek az abaujszámói járás több köz »égében és a kurityáni bányában, amikor felkeresték a pártbizainait, illetve a párt- szervezet. vezetőségét és bejelentették, hogy velük még nem. állítottak ki össze írólapot* Az elsők közön a. sátoraljaújhelyi és a szerencsi pártbizottság jelentette az [ összeírás befejezését. A siker annak kö­szönhető, hogy alaposan tanulmányozták az SZB útmutatásait, reaidszeresen ellen­őrizték az alapszervezietek ezirányú mun­káját. Nem minden járásban történt azonban ez így. Tíöbb pártbizottságnál nem tanulmányozták eléggé alaposan a Szervező Bizottság határozatát, például a miskolci járási pártbizottság titkára sem* Nem is leheti tehát csodálkozni azon, hogy a miskolci, a sárospataki es a mezőkövesdi járásban, továbbá a Diós" győri Kohászati üzemiekben nem kielégítő az ellenőrzés, ennek, folytán az alapszer­vezetek több hibát követtek el az össze­írásnál. Valamennyi pártbizottságnak és párt- szervezetnek most igen alaposan meg kell vizsgálnia, nem maradt*e ki valamelyik .párttag vagy tagjelölt az összeírásból és az esetleges mulasztást a legsürgősebben pótolni kell. Pártbizottságaink, pártszer­vezeteink érezzék nagy felelősségüket azért, hogy minden elvtárs megkapja párttagsági, tagjelölti könyvét, akiket ez a Központi Vezetőség határozata, a Szer­vező Bizottság útmutatása szerint meg­illet. Fonton sokkal nagyobb gondot az ózdi posta a pártlapok pontos kézbssltésiíre! Az üzemi dolgozók régi vágya volt, hogy az előfizetett pártlapot lakásukon kézbesítsék. Ez év júiiu_ sátói teljesült is ez a kívánságuk, azóta nem az tizemben, hanem la. kasukon kapják a lapot, a posta dolgozói kézbesítik. Sajnos azonban az ózdi postahi_ vatalnál vannak olyan dolgozók, akik nőm tekintik szívügyüknek a pártiapok pontos kézbesítését, ha. nyagul végzik munkájukat. Száni_ tálán példa bizonyítja ezt. lírái Eajos szennavölgyi lakos az egy havi ujságpéldányok közül mind össze tizenhármat kapott meg. Dancsok József, az acélmű villany _ karbantartási dolgozója kifizette az előfizetési díjat, de egész hónap ban egyetlen „Szabad Nép“.et seni vittek lakására. Bajnok Jenő (I. kerület, József Attila u. 8.) a múlt hónapban egyetlen „Szabad Nép“.et' sem kapott, október eddigi napjai_ ban mindössze négyet. Dulai József és Kakuk Mihály hódoscsépányi la kosok előfizettek az „Északmagyar ország".ra, de eddig egy példányt sem kaptak. Prókai Bajos borsod, szentgyörgyi dolgozó számára is igen rendszertelenül kézbesítik a „Szabad ]Vép".et. ijr.v. Vigh Gyulá_ né (I. kerület, Damjanich u. 6.) október 6.ig egyáltalán nem kapott „Szabad Nép“.et, most egy hét óta ismét nem kézbesítik számára. A hibákra több alkalommal is felhívtuk már az ózdi postahivatal, nál Burghardt J3tfa elvtárs, a hir_ lapcsoport vezetője figyelmét, kér. tűk: oktassák ki jobban a kézbesí ' tőket, ellenőrizzék munkájukat, né fordulhasson elő, hogy az előfize. tők helyett mások kapják meg a lapokat. A gyakorlat Itt ugyanis azt mutatta, hogy sok esetben kap. tak újságot olyanok, akik nem is fizettek elő. A hirlapcsoport felületes munká jának követke«,menye az is, hogy például október 8.án október 1.1 lapot kézbesítettek. Az egyik elöfi. zető október lO.én szólt a kézbesí, tőnek, hogy ebben a hónapban még nem kapott lapott, mire a kézbesítő az aznapi lapokból 10 pél_ dányt adott át. Ennek nyilvánvaló következményeként aznap 9 dolgo zó nem kapta meg a „Szabad Nép“.et, illettve a „Északmagyar_ ország“.ot. Dolgozóink már harmadik hónap ja várják és sürgetik, hogy az ózdi posta dolgozói .javítsanak rossz munkájukon. Most az „Északme gyarország" útján az egész megye nyilvánossága előtt hívják fel őket erre. Az ózdi postánál nemcsak a hir lap.csoport, hanem más munkakör dolgozóinak munkájában is van hi. ba. Ez év szeptember 3.án pénzt adtam fel a megyei hirUiplnvatal_ hoz Balogh János részére, de pénzt ezideig nem kapta meg. Gyárunk dolgozói szeretik, hü barátjuknak, segítőtársuknak te. kiütik a párt lapjait, tudják, hogy ezek imp mint nap a párt szavát közvetítik hozzájuk. Éppen ezért tűrhetetlennek minősítik, hogy egyes hanyag dolgozók hibájából ilyen nagy fogyatékosságok van. nak özdon a.pártsajtó kézbesítésé ben. CSAK ISTVÁN a nagyüzemi sajtóelosztó vezetője. SZERVEZETI SZABÁLYZATUNKRÓL ÍRTA : GYÁRFÁS JÁNOS A cikk első része lapunk október 12mit második része október 19-i számában jelent meg. Pleven beszámolt a francia nemzetgviilés előtt a francia expediciós hadsereg vietnami vereségéről Páris (TASZSZ) A francia nemzetgyűlés október 24-én meghallgatta René Pleven had" ügymiinlszter jelentését a francia c&pedíciós hadsereg Észab-Vietnam. ban szenvedett vereségéről. Pleven beszámolt a nemzetgyűlés előtt arról, hogy a francia csapatok kiürítették VASFÉM KULIAOÉKANYAGOK&T November 1—10-ig « egyik támaszpontjukat — Nghia'Lot. Ezt a vereséget „az expediciós had sereg számára kedvezőtlen éghajlati viszonyokkal" próbálta megmagya­rázni és ugyanakkor beismerte a vietnami néphadsereg számbeli fölé­nyét is. Utána Giovoni kommunista képvi* seiő szólalt ed. Hangsúlyozta, hogy a francia expediciós hadsereg vere­ségét nem lehet „éghajlati viszonyok­kal’“ magyarázni. Giovoni a továbbiakban rámutatott arra, hogy a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormánya Indokína la­kosságának 90 százalékát képviseli. Giovoni valamennyi kommunis'a képviselő tapsa közepette jelentette kt: haladéktalanul békét kell kötni a Vietnami Demokratikus Köz’ársir sággal. A vietnami néphadsereg újabb sikerei Sangháj (TASZSZ) X Vietnami Tájékoztató Iroda közH, hogy a vietnami néphadsereg főparancsnokságának október 23-i Je­lentése szerint a-vietnami néphad­sereg október 14-e és 20-a között teljesen megsemmisítette a Nghia-Lo és Fu-En körzetekben (Északnyngat- Vietnam) állomásozó ' ellenséges csa­pa tokit, széthúzott 12 ellenséges szá­Szervezeti Szabályzatunk 7. pontja ki mondja: „Párttagot csalás egyénileg le■ hét a pártba felvenni, llj párttagot ál- tálában csakis a tagjelöltek sorából le, kei 'felvenni, még pedig olyat, aki Leg­alább hat hónap óta tagjelölt, s ezalatt munkájával méltónak bizonyult arra, hogy a párt tagja legyen". Szervezeti Szabályzatunknak ebből pontjairól világosan következik, hogy pártunkban nincs és nem is lehet cso­portos felvétel- A tüzetes egyéni elbírá­lás segítségével megóvjuk pártunkat az oda nem való karrierista, ellenséges ele­mek beépülésétől.. Mi a Szervezeti Szabályzatban lefek­tetett elvhez a felszabadulás után is az első perctől fogva ragaszkodtunk. A fel­ételt kérő dolgozónak életrajzot kel­lett beadnia, kérdőívet kellett kitöltenie, két régi tag ajánlása volt szükséges fel­ételéhez. Csak azokat vettük fel pár­tunkba, akik minden tekintetben meg­felelőknek, érdemeseknek bizonyultak a kommunista párttagságra. Csakhamar ki­derült, hogy hátrányba kerültünk a szo­ciáldemokrata párttal szemben, amelynek taglétszáma rohamosan nőtt, mivel ott nem válogatták ki a párttagokat, a fel­vételt nem kötötték szigorú feltételekhez, mint a Kommunista Pártban, Az ilyen módon megduzzadt taglétszámú szociál­demokrata párt, amellyel egységfrontban oltunk, a nemzeti bizottsági, üzemi bi­zottsági választásoknál, a funkciók elosz­tásánál arra hivatkozott, hogy kétszer annyi tagja van, mint a Kommunista Tártnak és ennek megfelelően biztosít­suk számára a többséget- 1945-ben a választásoknál a szociáldemokrata párt megakadályozta a két párt közös listá­ját. A hátrányos helyzet, a verseny kö­vetkeztében nekünk is szélesebbre kellett tárnunk a párt kapuit, emiatt ugrássze­rűen megnőtt párttagjaink száma. Mi ennek, természetesen nem őrültünk. Tud­tuk, hogy párjunk is felhígult és még nkább felhígul majd a szociáldemokrata párttal való egyesüléssel; nagy számban kerülnek be pártunkba olyanok, akiknek előbb a szakszervezetben, vagy más tő megszervezőben ki kellene járniok a szo­cializmus Nőiskoláját­A fennálló hibák kijayítására több in­tézkedést foganatosítottunk, így: a tag­jelöltség bevezetése, a tagság felülvizs­gálása, a tagok egy részének visszaminő­sítése tagjelöltté. Ezek az intézkedések biztosították, hogy pártunk valóban magyar munkásosztály, dolgozó paraszt­ság és haladó értelmiség legjobb, legér­demesebb, legharcosabb tagjait foglalja magában. Központi Vezetőségünk több határozata segítette elő a párt élcsapat jellegének megőrzését és megerősítését így Politikai Bizottságunk ezévi április 10-i határozata a tag- és tagjelöltfelvé­telről. Ez a határozat hosszú időre meg­szabja pártbizottságaink és pártszerveze­teink feladatait a párttagság minőségi színvonalának emelésében. A határozat kimondja: „A párt élcsapat jellegének további megszilárdítása érdekében a jö­vőben a jöjigyelmet nem a párttagság túlzott mennyiségi növelésére, hanem meglévő párttagok és tagjelöltek eszmei színvonalának emelésére, marxista-leni­nista képzésére, harcos szellemű nevelé­sére, aktivizálására és a pártmunkába való fokozottabb bevonására kell helyezni, s a párt erejét ezen keresztül kell meg­sokszorozni. Felszínre kell hozni a párt­tagságban rejlő óriási belső tartalékokat eszmeileg és szervezetileg még egysége­sebbé, még fejlettebbé kell tenni pár­tunkat" A Politikai Bizottság határozata egy­részt azt az igényt támasztja pártszerve­zeteinkkel szemben, hogy szüntelenül ne­veljék a párt tagjait, votiják be őket a pártmunkába, követeljék meg tőlük példamutató helytállást, a párt iránti áldozatkészséget, a nagyobb marxista-le­ninista tudást. Másrészt azt, hogy gon­doskodjanak a párt egészséges tagjelölt utánpótlásáról, állítsanak magasabb kö- telményeket a felvét|lre jelentkezők elé, javítsák pártunk szociális összetéte­lét, azzal, bogy a dolgozók — első' sorban a bérből, vagy fizetésből élők — legjobbjait vonják be soraik köze, E két feladatot nem szabad egymástól elszakí­tani, az egyiket a másik elé helyezni. Csak együttes végrehajtásuk szilárdíthat­ja meg pártunk élcsapat jellegét­A Politikai Bizottság határozatának megjelenése óta megyénkben is javult a tagjelöltek szociális megoszlása. Pártbi­zottságaink lelkiismeretesebben, gondo­sabban bírálják el a felvételre kerülő tagjelölteket, ugyanígy számos pártszer­vezetben alaposabban, jobban megnézik, kit fogadnak el a párt tagjelöltjei közé- Az eredmények mellett több hiányos­ág tapasztalható a pártépitésnek ezen 'a területén. Pártbizottságaink még min­dig továbbítanak javaslatokat alkalmazot­tak felvételére, holott a Politikai Bi­zottság határozata világosan kimondja: ,Eredetileg alkalmazottak, önálló kisipa. sok, kereskedők, valamint ezek felesé­gei és eltartott családtagjai közül to­vábbra is csak /V’i vieles esetben, a Kör­szervezetek még ellenséges elemet is fel­vesznek. Az augusztusi taggyűlésen a gürömbölyi tég agyár pártszervezete ku" lákosemetét, a MÁV miskolci járómü- iavító pártszervezete pedig egy bűnöző feleségét javasolta tagjelöltnek. Vannak olyan pártbizottságaink is, amelyek a Politikai Bizottság Határozatában megsza­bott magaSnbb követelményeket — igen helytelenül — ügy éttelmezik, hogy most mar aztán egyáltalában nem, vagy csak igen kivételes esetekben vehetnek fel tagjelöltet. Diósgyőrvasgyárban június, július és augusztus hónapban mindössze két üzemi munkást vettek fel tagjelölt­nek, a Borsodnádasdi I,emezgyárban jú­nius hónapban egyáltalában nem vettek fel tagjelöltet. Súlyos hiányosságok tapasztalhatók az értelmiség, különösen a műszaki értel­miség felvételénél. Júliusban Ózdon, Diósgyőrött és a bányaüzemekben egyet­len műszaki értelmiségit sem vettek fel tagjelöltnek. Hasonló volt a helyzet augusztusban is. Zavarpk mutatkoznak a 24 éven aluli fiatalok felvételénél Vannak helyek, ahol egyáltalában nem veszik tekintetbe Politikai Bizottság határozatát, mely szerint: „Arra kell törekedni, hogy a 24 éven aluli fiatalok elsősorban a párt leg­fontosabb segédcsapatában, a DISZ-ben dolgozzanak, politikailag ott képezzék magukat és aktív munkát olt végezze- ek" — és egyre-másra vesznek fel 24 éven aluli ifjakat. Másutt viszont nem eszik tekintetbe a határozatnak azt a részét, amely felhívja a figyelmet: „A pártbizottságok és a pártszervezetek a DISZ-szervczet megerősítése és a párt egészséges utánpótlásának biztosítása érdekében a 24 éven aluliak közül tag­jelöltnek csak a termelésben, a tanulás­ban, a társadalmi munkában kiváló ér­demeket szerzett fiatalok legjobbjait vegyék fel” — és egyáltalában nem akar­nak felvenni 24 éven aluli fiatalt, még ha érdemességét erre be is bizonyította. Az elntuit hónapokban a termelési ter­vek végrehajtásában, a inunkaversenyben. a begyűjtésben, a mezőgazdasági munkák végzésénél, a békekölcsönjegyzésnél a kommunisták mellett a példamutató, áldozatvállalásban és helytállásban kitűnt pártonkívüliek százai és ezrei bizonyítot­ták be érdemességüket arra, hogy pár­tunk tagjelöltjei, vagy tagjai sorába ke­rüljenek. mégis sok helyen megyénkben arra hivatkoznak: „nálunk nincs a párt­tagságra érdemes dolgozó”. Az ilyen álláspont tarthatatlan, káros, fékezi pár­tunk egészséges utánpótlásának biztosí­tását, fejlődését, erősödését- Akik ilyen nézetet vallanak, elfelejtik, hogy a tag­jelöltfelvétel nem a szocialista építő­munkától független külön feladat, ha­nem azzal szorosan1 összefügg, a párt és a dolgozó tömegek kapcsolatai erősítésé­nek fontos eszköze.. A tag- és tagjelöltfelvétel javítása vé­gett a pártaktívák mellett többet kell törődni a pártonkívüli aktívákkal, a tömegszervezetekkel, a pártonkívüli dol­gozókkal. Politikai Bizottságunk április 10"i ha­tározatának következetes végrehajtásával nagy lépést teszünk előre, hogy még ered­ményesebben tudjuk megoldani felada­tainkat és újabb sikerekkel járjuk azt az utat, amelyet dicső példaképünk, a Szov­jetunió Kommunista Pártja mutat ne­künk­Egy propagandista szeminárium levele Ambrus és Goór elvtársakhoz ponti Vezetőség jóváhagyásával lehet tag- zadoí és sok fegyvert zsákmányolt, cs tagjelöltnek felvenni." Egyes alag­Kedves Ambrus és Goór elvtársak! A Pártoktatás Házában Nyalka és Jánosi eivtársak prop,-szemináriumának hallgatói vagyunk. Tudomásunkra jutott, hogy ti hanyagság é,9 felelőtlenség miatt már másodízben nem tartottatok prop." szemináriumi foglalkozást. Emiatt hallga­tóitokat — már a foglalkozások megkez­dése után — a többi prop. szeminárium­ba kellett szétosztani, ezzel akadályoztá­tok a többi prop.-szeminárium munká­ját- Még nagyobb hiba, hogy hallgatói­tok előtt — akik szintén propagandisták — igen rossz példát mutattatok nemtörő­döm, hanyag magatartásotokkal. A hoz­zátok beosztott elvtársak joggal vetik fel veletek szemben legsúlyosabb felelőtlen­ség vádját, mert magatartásotokkal aka­dályozzátok az ö fejlődésüket, sőt azok­nak a hallgatóknak fejlődését is, akiket ők oktatnak — nevelnek. Mi, akik Nyalka és Jánosi elvtársik­tól sokat tanulunk és nagy segítséget kapunk munkánkhoz, megengedhetetlen­nek tartjuk részetekről ezt a pártszerüt" len viselkedést, amivel akadályozzátok és romboljátok a pártoktatást. Figyelembevéve az általatok elkövetett hibák súlyos voltát, saját érdeketekben és mindenekelőtt a ti prop-szemináriu- motok hallgatóinak érdekében javasoljuk a Miskolci Pártbizottságnak, hogy a tör­téntek miatt pártfegyelmi úton vonjon titeket felelősségre. Reméljük, hogy e levelünk nyomán, valamint a pártbizottság bírálata után prop.-szeminárium vezetőkhöz és párt- megbizatásotokhoz méltó módon végzitek munkátokat és rövidesen n legjobb prop - szeminárium vezetők soraiban látunk: titeket­Elvtársi üdvözlettel: Nyalka és Jánosi elvtársak prop.-szeminárium hallgatói A DÍVSZ felhívása alapításának hetedik évfordulója alkalmából A Demokratikus Ifjúsági Szövet­ség fennállásának 7. évfordulója al" kalmából felhívást Intézett a világ ifjúságához: Világ fiataljai! 1945 november 10-én, .hét évvel ezelőtt született meg a Demokratikus Ifjúsági Világszövet­ség, amely — tekintet nélkül faji, nemzetiségi különbségre, politikai és vallásos meggyőződésre — az egész világ ifjúságának szervezete — hang­zik a többi között a felhívás. Kedves fiatal barátaink! A Demo­kratikus Ifjúsági Szövetség felhív benneteket; hogy ünnepeljétek meg a szövetség megalakításának hetedik évfordulóját. Váljon 1952 november 10- — a DÍVSZ megalapításának hetedik év­fordulója — az egész ifjúság erői egyesítésének napjává. Váljon ez a nap a béke, a barátság és az ifjú nemzedék jogai védelmének nemzet­közi ■ ifjúsági napjává. Német if júsági szövetség 8 terroristáját szabadon bocsátották Hamburgban Hamburg (ADN) Á hamburgi államügyészség köz­lése szerint a Hamburgban leleplezett terrorszervezet olyan csoport volt, amely a nyugatnémet tartományok­ban leleplezett más csoportokhoz ha­sonló központi helyről kapta megüt* zásal't. A hamburgi csoport közvetlen kap­csolatban volt a Schleswig-Holsteinl és az alsószászországi iterroristákkal. Most Brémában Is történt két letar­tóztatás. Hz amerikai válasziák kezdenek undorodni a köztársasági és a demokrata párt választási kampányától Newyork (TASZSZ) „úgy vezeti Stevensont, mint egy bikát, az orrába akasztott karikánál fogva“, Amint a -„New York World Teleg. ram and Sun“ szemleírój'a megállapítja, ,az amerikai választók kezdenek undo, rodni mindkét párt választási hadjárata, tél“. Egyesek annyira „torkig vannak a kölcsönös becsmérléssel“, hogy egyálta. Ián nem akarnak szavazni. Mások azt mondják, hogy már nem is kísérik figye. lemmel a választási harcot. Október 22.én az Eisenhowert támo. gató Dewey kormányzó Troy városában (New York állam) azzal vádolta a demo. kratákat, bogy -„becstelen, szennyes és visszataszító kampányt folytatnak és Ste. venson „Truman szennyes nyomain akar behatolni a Fehér Házba“. Truman október 17.i thompsonvillei (Connecticut) beszédében kijelentette, hogy „a köztársasági párt korrupt alakok gyülekezete“. Nixon, a köztársasági párt (alelnökje. löltje Sekenridgeben (Minnesota) októ. bér 22.én kijelentette, hogy Truman Aranytárgyak és plati natárgyak vásárlására kizárólag az * Óra- és ékszer Kereskedelmi Vállalat jogosult, arany, zálogjegy, ára, ezüst VÉTEL budapesti és vidéki boltjainkban

Next

/
Oldalképek
Tartalom