Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-26 / 226. szám
EZERT JEGYEZZ BÉKEKÖLCSÖNT! »Szeptember 30-ra befejezik a kazincbarcikai erőmű első kazánállványának szerelései ötéves tervünk egyik büszkeségét, az ország legnagyobb erőmüvét Ka- zincbarcikán nagy lendülettel építik. Az előre gyártott elemekből készült 10 keretállás beemelése után a Német Demokratikus Köztársaságból érkezett szerelők augusztus végén megkezdték az első kazán szerelését. Szorosan együttműködnek és lelkesen segítik egymást az „Április 4“ gépgyár szerelőivel. Német és magyar szerelők egyaránt versenyben Ilyen lesz az erőmű végzik munkájukat. Szeptember 30-ig be akarják szerelni az első kazán állványait. Erre tettek ímne péiyes ígéretet. A hatalmas vasszerkezeteket egy Derrich_daru és két elektromos csörlő segítségével emelik helyére. A német szerelők kiváló minőségű munkát végeznek. Annak biztosítására, hogy a folyamatos szerelésben ne legyen, fcfin akadás, az erőmű építői felajánlották, hogy a második kazán alapjait szeptember 28-ra elkészítik. Lendü letesen halad itt is a muaka, amelyet a tervszerű együttműködés jellemez. A kazánalapot betonozó bri gád jó minőségű munka mellett állandóan 170—lf 0 százalékra dolgozik. Számos észszerüsítést alkalmaznak. Az erőmű belső építését Is rövidesen megkezdik. A kazánház „befűző“ gerendáit készítik már az előregyártók. Az előregyártók arra tettek Ígéretet, hogy a bumkertér középgerendáinak gyártási határidejét 25, a belső födémelemek gyártási idejét pedig 13 nappal megrövidítik. MIT KAPTAK ÉS KAPNAK A TERVTŐL AZ ÓZDI SZÉNBÁNYÁSZATI TRÖSZT ÜZEMEI A harmadik békekölcsönre jegyzett forintok jelentősen hozzájárulnak ahhoz, hogy az Ózdi Szénbányászati Tröszt üzemei is egyre szebbek, egyre korszerűbbek legyenek. Népnevelő elvtársak! Emlékeztessétek a dolgozókat, hogy mit kapott már eddig is üzemük. Mondjátok cl, hogy a PUTNOK1 BÁNYAÜZEM dolgozói számára egymásután épülnek a korszerű, modern munkáslakások. Nagyteljesítményű vízszivattyú dolgozik, amely az ivóvizet biztosítja a bányaüzem dolgozói számára. Az üzem korszerűen berendezett javítóműhelyt kapott, amelynek bővítése máris megkezdődött. Az elmúlt évben épült fürdő bővítését is rövidesen megkezdik. A közeljövőben hozzálátnak a Putnok és a bányaüzem közötti műút építéséhez. PÉCH ANTAE TÁRÓ dolgozói, gondoljatok árra, hogy az új nyestevölgyi bányánál már épül az új drótkötélpálya, amely a szenet továbbítja az osztályozó* hoz. Bánszálláson, ahol a hánya dolgozói laknak, új, 16 családos munkáslakás épül. Péeh Antal táró dolgozóinak régi kívánsága teljesült, amikor bevezették a vízvezetéket a bán szállási lakótelepre. A K1RÄLDI BÁNYAÜZEM dolgozói is megkapják az ajándékokat a Tervtől. Az ötéves terv során új kultúrház épül az üzem dolgozói számára. A jövő évben megkezdik 20 családiház építését. A bányaüzem fejlesztésére, korszerűsítésére az üzem összes műhelyéi villamosítják. SOMSA LYON az ötéves terv során 100 nmnkáslakás épül. 20 már a jövő évben, 16 pedig a következő évben készül el. Uj irodaház is lesz Somsályon. A bányaüzem még ezévben megkapja a mentőállomást, amelynek építéséhez rövidesen hozzákezdenek. Hódoscsépányból új makadámút vezet majd a bányaüzembe. Népi __ államunk vigyáz a dolgozók testi épségére. A bánya bejárati főútvonalát duplaszelvényre szerelik át és a korhadt ácsolatot betonfalra cserélik ki. Jövőre felépül a 180 méteres légakna. A FARKASLYITKI BÁNYAÜZEM népnevelői büszkén beszélhetnek arról a 18 lakásos bérbázról, amelynek építését még %% idén megkezdik. A gépműhely dolgozói tudják, hogy jövőre még könnyebb lesz munkájuk: két gépi lemezollót, egy rugóskalapácsot, egy csúcseszíerga-padot, egy asztali és egy állványos fúrógépet, valamint egy egyenáramú hegesztő dinamót kapnak. A föld alatt dolgozók munkáját igen megkönnyíti majd a két rázó- esúzda, a 10 B. kaparó és a 12 E. kaparó, valamint a három fejtőkalapács, a három levegővel működtetett szénfurógép és a 15 villamos fúrógép, amelyet a jövő évben állítanak üzembe. 1953-ban elkészül a 35 személyes bölcsőde. I O F O /-Tv A mezőgazdasági la- \ fkosságegészségügyi ellátásának javítására az eredeti ötéves tervben előirányzott 306 2 helyett 356 falusi orvosi rende- ] . lot kell létesíteni. / (Az ötéves terv törvényből.) f 1951 ‘ 1952 dió PS' maso\dik 'ipqijed- <s*V joryobnu (1 Megyénk földművesszövetkezeteiben egyre több kerékpárt vásárolnak a dolgozó parasztok. ÉPÜL, SZÉPÜL GAZDAGODIK MISKOLC Miskolc város dolgozóinak még jobb áruellátása érdekében újabb hatalmas áruházakat építenek. A jelenlegi Szivárvány Áruház bővítési munkálatait ha* marosan megkezdik 60 méter hosszú* ságban elnyúló modern üzletházban nyitják meg az új ruházati cikk áruházátA Széchenyi-ittca 32. szám alatti ruházati boltot kibővítik az üzlet felett lévő emeleti helyiségekkel. Az átalakí" tási munkálatokat még ebben az évben befejezik. A Széchenyi-mca 58. sziím alatt új reprezentatív háztartási és edényboltot nyitnak. A Tattácsház-tér 20. ssíám alatí a fűszer- és csemegebolt, valamint á Bizományi Áruház 'helyiségének nevesítésével korszerű fűszer- és "Csemegiúizletet nyitnak- Az építési munkákat decem.* ber 20-ig befejezik. Ujdiósgyőrben élelmiszer- és csemege- áruházát létesítenek. Az ötéves terv következő évében 12 millió forintos költséggel a Bajcsy- Zsilinszky-utcában épül állami áruház- Ugyancsak 12 millió forintba kerül az Ujdiósgyőrben épülő korszerű szálloda is. Diósgyőrvasgyár dolgozóinak 600 személyes éttermet, népbüffét és két táncos szórakozó helyet ad a Terv. .............. * —............i TJ" 'I "1 • le a kötelességL j Enss határában j no ven van miből jegyezni Cukorrépából 110 , .7/ / ..a/ — -Z f .i. m *1*-^ gl . 717 Jil.lí 7 4nb tincsen is ! Is megzöldítette a vetést a napokban lehullott eső. A határban mindenfelé ássák a krumplit törik a kuko. riedt, folyik a szántás-vetés. Jót végzik az őszi munkát n szorgalmas, öntudatos cucs-i dolgozó parasztok. Az országúton egymást érik a burgonyával és dohánnyal megrakott szekerek. Az őszi munkában és beadásban is példát akarnak mutatni as enesiek, mint a vséplés idején tették, amikor 111 százalékra tettek ele. t/et gabonabeadásuknak. Bényei Istvdnné, Molnár József, Krusóczki István, Búzás István, Hornomnál István, Fazekas István, Ferenczi János, Gombos András, ifj. Fe. ~hér István és id. Tóth József dolgozó parasztok 100 százalékon felül teljesítették burgonyabeadási kötelezettségüket Tovább sorolhatnánk még 60 nevet, mert Encsen 70 olyan élenjáró dolgozó paraszt van, aki mindenben példát mutat az IS00 lakosú községnek. Száz szónak is egy a. vége. Jól gazdálkodnak az (wtoüicfc. Ebben ttz évben különösen szépek az credmé. ÍnyekPersze, Evesen sincsenek csodák. Kern véletlen a, gyönyörű kukorica, és cukorrépatermés. A dolgozó parasztok felismerték a szovjet agrotechnika előnyeit, al. kai mázzák is öröm mii. ajtaján alig fér be az ember. Talán fmindenki éppen esen a, napon vásárol? Nem. így van ez állandóan. Gazdag a község. Van miből vétsárolniok az encsi dolgozó parasztoknak. Jó hasznot hozott a Mezőkcr-rel kötött termelési szerződés is. Jászai István, Encsi József, Juhász József, D. Kostyó János, Sz. Takács János és Hóm ormai István is örömmel vették fel a altos százasokat. Hornrmnai István 56 évds, jól megtermett paraszt. *ember. S hold földön gazdálkodik, ö is a vásárlók kö. cött vanÁrpából és búzából is ÍZ mázsát termeltem hol- 'dánkint — mtntdja boldog örömmel. — Még a. gép is elfúlt, amikor az én rozsomat etették, — 16 mázsát hozott haldankmt. kötelességteljesítésben. mázsát várok. Ebből tehenet veszünk, a dohányból ruhaneműt télire. — Hány gyermeke van? — Kettő már a maga embere. Egyik fiam. esztergályos, most lett sztahanovista. A legkisebb is szakmunkás akar lenni. — Boldogan élütik, mindenünk megvan — veszi öt a szót az. asszony. készíti a befőttet, utcán messzire érczn Seregély Istvánné ~i télire J Az fl liHdmüyessiövelkezet IPéniem? Mondhatom, van telég. Egyébként fele. ségem kezeli, 5 nálunk a pénztáros — mondja jókedvűen. Ebben az évben kifizettük az adót, sertést, ruhát és cipőt vettünk a gabona árából. Már rádiónk is van. Beadtam, tsy_ sertést ist nein, maradok a paradicsom illatát. Az ólban két hízó röfög, már alig bírnak lábukra állni. Arrébb az istállóban három tehén kérődzik■ — A gazda merre? — Dologidő van, elvtárs, hol lehetne ilyenkor?... Egyedül vagyok itthon- Egyik fiam katona, lányom iskolában van. — A terméssel bizony dicsekedhetünk. Két holdon SS mázsa búzánk termett, árpából 17 mázsa 2000 ölönA nyárikonyhában nyűtt kendert látunk. — Még dohányunk, cukorrépánk is van — előzi meg kérdésünket Seregélyné. — Tavaly 800 ölön 700 mázsa cukorrépa termett. Ebből van a legtöbb pénz. Jövőre még többet vetünk. — Nyertek.e a, tervkölcsönön? — Mind a két fiam nyert, dé ők magukra költötték. Mi majd az ősziekből költekezünk. Csizmát, cipőt már vettünk a férjemnek. A cukorrépából ruhaneműt, télikabátot kap a lányom. Meg aztán lassan stafírungra is gondolni kell — teszi hozzá elmosolyodva. Tan miből pénzelni. Asztalsparhertet vettünk, istállót, s a házhoz még egy szobát építettünk. I II községben I nem egy-két ilyen család van, mint '---------------------! Seregélyék, Ilomonnaiék. Mindenki sokat kapott az ötéves-tervtől. Tudják Enes dolgozó parasztjai, hogy a Tervtől, a dolgozó nép államától kapták az új tüdőgondozót, a itkfsii és a 'lcultúrházat., az új járdát. A községből 80 fiatal tanul egyetemen, főiskolán. A dolgozó nép állama, mindenben segíti a község parasztjainak felemelkedését- Enes dolgozó parasztjainak van pénze, — ezt igazolja a, földművesszövetkezet egyre növekvő forgalma, is. Enes dolgozói tudják, hogy hazafias kötelességüket teljesítik, amikor Békekölcsönt jegyesnek. Boldogan Írják nevüket az ívreígy magyarázza a kölcsöniegyzés jelentőségét furái István népnevelő, edelényi közép paraszt A nép államának köL csönadott forintM a az állam minden* . ............... ben segít minket, jain<ka] védjük jómódú, az állam támogatásának boldog életünket, szabad- köszönhetjük, hogy gya- sagunkat, hozzájárulunk, rapodunk, meg van a hogy életünk még gazda" látatja becsületes mungabb legyen. kánknak. Egyre több és Tekintsünk csak vissza gépet kapunk, hogy a múltra. Agyondolgoztuk magunkat, de minden munka kévés volt, hogy rendesen megélhessünk. Hajnaltól napestig gürcölés volt a dolgozó paraszt- ember élete. Nem volt pénzünk, nem volt időnk, könnyebb legyen a paraszti munka, hogy jusson időnk pihenésre, tanulásra- A gépek azonban nem teremnek maguktól. Kölcsönadott forintjainkkal is hozzá kell járulnunk, hogy új. gyárakat építsünk, hiszen a vasból és az acélból a mi számunkra is hogy tanuljunk, fejlőd- , ... . , I. _ - , , állítanak elő gepeket. A junk, szórakozzunk- Nem , , , . , , „;L/n . . . )alunak is termelik a renvolt miből taníttatni a . gyermekeket, de magasabb geteg lparcikkct’ amd>’et iskolába fel sem vették — van miből — bőven őket. vásárolhatunk. A békekölcsőnjegyzés olyan befektetés, amely száz és ezer formában visszatérül, de azonfelül nyerni is lehet vele. Sokan nyernek nagy összeget, da emellett fillér híja nélkül, kivétel nélkül minden jegyző visszakapja a kölcsönre befizetett pénzt. U azánkat erősítjük to* * 1 vább, békénket, szabadságunkat biztosítjuk a kölcsön jegyzéssel- Minden dolgozó jegyzésével lrá— nyitja, hogy mennyire érti magáénak a béke ügyét, mennyit ér neki az, hogy szabad hazában él, amely már nem mostoha, hanem drága édesanyánk, szero tettel gondoskodik rólunk, megad mindent, hogy maradéktalanul boldogok' legyünk. A mezonyárádi gépállomás az idén már két magyar gyártmányú kombájnnal aratott a termelőszövetkezetek földién. Kölcsönjsgyzésse! is harcolj az irapgriaiisták yiiáguralmi iervsino meghiúsiásáért, akik azt akarják, hogy nálunk is igy legyen Dél-afrikai néger gyermekek. Szüleik az aranybányában dolgoznak az imperialista milliomosoknak, — maguk éheznek, rongyoskodnak családjukkal együtt NE FELEJTSDA MÚLTAT! A Miskolcon megjelent „Reggeli Hírlap“ 1935 április 21-i számába* közölte: Az épületben eredetileg a pénzügyőröket helyezték el. de rövid idő múlva kiköltözködtek belőle, mert a hivatalos megállapítás szerint az épület egész* ségtelen... Ekkor helyezték el itt a H* számú fiú polgári iskolát — ideiglenesen. Ez 1914_ben volt. Azóta 21 esztendő telt cl és az iskola még mindig ebben az épületben van, amelynek falain kivirágzik a salétrom és a padló hasadékain gombák nőnek a földből. A folyosókra soha sem hatolhat be a napfény és valósággal össu szezsúfolják a börtönszeríí, rossz levegőjű termekben az iskolás gyermekeket... Az épület sokkal alacsonyabban fekszik az úttestnél, ezért szivárog fel állandóan a nedvesség a falakba. A levegő nyirkos, nedves... ...Az épület anyaga pnlia kő, mely az idők folyamán annyira elporhanyóso- dott, hogy a legutóbbi vizsgálat alkalmával figyelmeztették az igazgatót, ne helyezzen cl tantermet az emeleten. Félő ugyanis, hogy a legkisebb rázkódtatástól, esetleg a diákok lábdobogásától az épület összeomlik. Az iskolát nagy udvar veszi körül, az építkezésre tehát van hely. Hozzávetőleges számítások szerint, modern, egészséges, nyolcosztályos, 4—-4 párhuzamos osztállyal ellátott iskola felépítése már 150—200 ezer pengővel megvalósítható... ...A Zsolcai kapuban áll az iskola és állni fog még néhány esztendeig, mert nincs pénz az építkezésre.,.“ MI ILYEN ISKOLÁKAT ÉPÍTÜNK A legkorszerűbb szemléltető eszközökkel folyik a dől. gőzük gyermekeinek oktatása. Hárommillió forintos költséggel épült a szikszói általános iskola. Napfényes, ó' rüs esésti •