Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)

1952-09-18 / 219. szám

HERMÁN ÖTT$ ' ' MŰZEUM ÉSZAKMAGYARORSZÍG AZ MDP BORSOD-ABAUJ-ZEMPLÉN MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Vili. évfolyam 219. szám Ara 5« fiHér Mlskoäc. 1952 szeptember 18, csliiöriök I Ünnepélyes keretek köalltt megnyílt Miskolcon a megyei S hónapos pártiskola Kossuth a hazaszeretet és áldozatvállalás nagy példamutatója V ________________—_________—J A II, Békekölcsön első sorsolása A ceglédi példát követve Ma kezdődik a H. Békekölcsön első sorsolása. Pártunk, kormá­nyunk — mint mindenben és mindenkor — ezen a téren is megtartja szavát. A most sorsolásra kerülő nagyösszegü nyereményekből és a n. Békekölcsön jegyzése óta eltelt nem egészen egy év alatt megvaló­sított számtalan beruházásból, a Terv újabb alkotásaiból a dolgozók megbizonyosodtak a muitévi köfcsönjegyzés jelszavának igazságáról: „A haza javára, a magad hasznára jegyezz Békekölcsönt!" Népünk megértette, hogy a szocialista államkölcsön — a szocializmus építésé­nek, honvédelmünk erősítésének, függetlenségünk és ■ a békénk megvédé­sének fontos eszköze. A II. Békekölcsön ma kezdődő sorsolása újabb bizonyítéka annak, milyen hatalmas különbség van a szocialista és a kapitalista kölcsö­nök, államkölcsönök között. A szocializmusban a dolgozók százszoro. san és ezerszeresen visszakapják áüamkölesönre jegyzett forintjaikat, a nyeremények, az új gyárak, bérházak, utak, iskolák mellett olyan for­mában is, hogy az állam igen olcsó és hosszúlejáratú kölcsönt nvujt sok dolgozónak új családi ház építéséhez, a termelöcsoportok fejlődésé­hez, a háztáji gazdaságba állat beszerzéséhez. A sárospataki járásban például államkölcsönnel 82 új családi ház épül termelöcsoportok tagjai részérq. A műit rendszerben az államtól csak a gyárosok, a földbirtoko­sok. kaptak kölcsönt. A Horthy fasiszták számtalanszor kértek kölcsönt a dolgozóktól, de soha sem fijiették vissza. A kölcsönnek csúfolt Marshall-,.segély" is vilá­gosan mutatja, mi a kölcsönnek — az államkölcsönnelc is — a szerepe a kapitalista országokban. Az imperialisták agresszív, világuralmi cél­jaik megvalósítására adnak kölcsönöket más kapitalista országoknak. Ezek a kölcsönök és a kapitalista kormányok által kibocsátott belső kölcsönök csak fokozzák a dolgozó nép nyomorát. Népünk is jól tudja, hogy az amerikai háborús uszitók ismét vérbe és lángba akarják borí­tani a világot, ezért fokozzák eszeveszett fegyverkezésüket, ezért lép­tek a nyílt agresszió útjára Koreába«? A háborús uszítók leplezetlenül a fasizmus erőire támaszkodva, gyalázatos támadást készítenek elő a békét akaró népek és a béke bástyája, a Szovjetunió ellen. Az imperialista támadó erőkkel szemben a béke erői mind hatal­masabbá tesznek. A világ elnyomott, kizsákmányolt dolgozói megbont­hatatlan egységben összefognak a felszabadult, szocializmust építő népekkel, felsorakoznak a Szovjetunió vezette béketáborban a béke har­cos megvédésére. Dolgozó népünk tudatában van feladatának és erejét nem kímélve, elszánt akarattal, áldozatkészséggel és új munikahöstettekkel adja fényes bizonyságát forró hazaszeretetének. Építő munkánk nagyszerű eredményei szemünk, előtt nap, mint nap jobbam kibontakoznak. Kazincbarcikán épül a békeváros és a hatal­mas kombinát. Működik már a mályi téglagyár, sokszáz dolgozó gyer­meke tanul a miskolci Rákost Mátyás Nehézipari Műegyetemen. Termel az óriáskohó és rövidesen elkészül a miskolci kettősvágányú villamos­vasút. Épül Szíálin-város és a November 7. erőmű. a budapesti föld­alatti gyorsvasut. Uj iskolák, kórházak, utak épülnek az országban. Halváink százaiban gyullad ki a villany, traktorok, kombájnok é 3 más mezőgazdasági gépek ezrei segítik dolgozó parasztságunk munká- ját, teszik szebbé életüket. A falu dolgozóinak ezred csatlakoznak a szövetkezeti mozgalomhoz. Mint Rákosi elvtárs mondotta: „A dolgozó nép érzi és tudja, hogy végre az övé az ország, az állam az ő javát szolgálja.“ Van hazánk, von mit védenünk! Ennek felismerése erősíti egész dolgozó népünk elha­tározását: az ötéves terv győzelmes megvalósításáért dolgozva minden erővel harcol hazánkban a szocializmus építésének meggyorsításáért, fokozott éberséggel és helytállással őrködik elért eredményeinken, ha­zánk békéién. AH. Békekölcsön első sorsolása méltó előzménye a III. orezágos békekongresszusnak. Ez a kongresszus egyre izmosodó békemozgalmunk hatalmas jelentőségű eseménye, hiszen népünk küldöttei — egész né­pünk nevében — ismét hitet tesznek amellett, hogy következetesen harcolunk a béke védelméért, a Tervkölcsön és a Békekölcsönök fo­rintjaiból is született nagy alkotásaink megvédéséért. ARANYESÖ NÉHÁNY ÉVVEL ez­előtt egyik központi la­punkban közöltek egy hírt „Ezüst-eső” címmel. Ér. dekes jelenségről számol­tak be- Vihar tört ki egy kisvároska felett és a vihar nyomában szokatlan eső kezdett esni. Egyenesen az égből hatalmas mennyi­ségű apró, régi ezüsttallér hullott a meglepett járó­kelők lába elé. Azonnal megkérdezték a meteoro­lógiai intézetet a jelensé­get illetőleg és a követ­kező magyarázatot kap­ták: Nincs a dologban semmi természetfeletti- A várostól nem messze a vi­har elmosott egy dombot, melyben évszázadok előtt ezüst pénzeket rejtettek el; a vihar jelkapta a tallérokat, a léghullámok néhány kilométerre odébb- sodorták és a város felett hullatták le őket. Ilyen egyszerű volt ennek a „rejtélyesu égi jelenség­nek a magyarázata. HASONLÓ ESET tör. tént nemrégiben Lublin­ban- A Kaganoncs- gép­gyár dolgozói voltak en­nek az érdekes jelenség­nek a tanúi. Ebédidő köz­ben, mikor kiosztották a legjrisebb lapokat, arany­eső hullott a gyár terüle­tére, Nem is ezüst, hanem egyenesen arany! És nem is könnyű ókori ezüst tal­lérok, hanem súlyos szov­jet rubelek. És nem is tucatjával, hanem százár val, estivel hullottak az égből­Ezt a felettébb kellemes. légköri jelenséget elsőnek Praszkovja Babkova kom- szomolka, a rézöntőműhely technikai ellenőre vette észre. Még jó, hogy ebben a pillanatban szabad volt a keze, különben a meg­lepetéstől még selejt szü­letett volna. Első pillan­tásra — mint mondja —, szinte megvakította sze­meit a ragyogás; asztalára sem több sem kevesebb, mint ezer rubel esett- .„4 zsebemben a bicikli" — kiáltotta és szokott élénk, ségével már másnap be­szerezte a biciklit és azon karikáson be az üzembe. AZ ÖSSZES műhelyben megcsendült ez a kellemes arany-pengés. Hol itt, hol ott hallotta az ember: „Nekem is'-”, „Nézzétek, nekem isi” Ezer jutott Rimma Petrovának, a vas öntőmű helyből, ezer jutott ugyanott Anna Szemjone- vának, négyszáz Aleksz. andr Siskinnek a gépmű­helyből, ezer Anton Z<E korjukinnak, a gyárigazga­tóságról, kétszáz Csirkovr nah, a gyári újság mun­katársának és kétszáz lszakovnak a szállítómű­helyből- A gépműhelyben különösen nagy erővel zú­dult alá a zápor; Anna Szcpcsenkova esztergályos gépére huszonötezernégy­száz rubel esett egyszerre. Egyszóval mikor összeszá­molták az emberek, ki­derült, hogy összesen hat­vanezer rubelnyi aranyeső esett. Azonkívül természe­tesen, ami esetleg elgurult valahová és nem vették észre. •. TUDÓSÍTÓNK telefo. non azonnal a meteoroló­giai intézethez fordult, ahol a következő felvilá­gosítást kapta; — Hogy pontosak le­gyünk, nem jó számot hívott az elvtárs. Tudni­illik a pénzügyminiszté­riumot kellett volna fel­csengetnie. Nekünk ehhez az esőhöz semmi közünk. Ez a jelenség egyáltalán nem légköri, hanem na­gyon is földi indítékok alapján keletkezett. Éven­te kétszer ismétlődik meg pontos időközökben, vala­hányszor kihúzzák a tenr kölcsön-kötvcnyeket- A legutóbbi zápor nyilván azért keltette fel a gyár figyelmét, mert a rubelek súlyosabbak lettek. Min­den okunk megvan arra, hogy feltételezzük, hogy még u pénzügyminiszté­riumot sem■ kell zavarni az érdeklődéssel a követ­kező prognózist illetőleg, miután súlyát tekintve minden soronkövetkezö eső erőteljesebb lesz és még- inkább növeli minden tervkölcsönkötvény tulaj, donos jólétét. A jólét pe­dig, mint ön is tudja, nem az égből hull az em­berek ölébe. A mi kezünk munkája ez! (L- Apreszjanl Villány versenyre hívta az abauiszánlói járás községeit Mi, Vilmány dolgozó parasztjai el­ső félévi hizottsertés beadásunkat 103 százalékra, a gabonabeadást az Alkotmány Napja tisztelőiére 11.0 százalékra teljesítettük. Sikeresen erősítettük a termelőszövetkezeti mozgalmat. A termelőszövetkezet taglétszámát 26-ról 182-re emeltük, a szövetkezet földterületét 120 hold­ról 930 holdra növeltük. Gépállomá­sunk ugyancsak nagy mértékben megjavította munkáját, A község dolgozó parasztjai most elhatározták, hogy méltóképpen ké­szülnek a Nagy Okilóberi Szocialista Forradalom ünnepére, követik a ceg­lédi járás dolgozóinak példamutatá­sát. Az, alábbi pontok alapján verseny­re hívjuk az abaujszántói járás köz­ségeit. BETAKARÍTÁS: 1. A napraforgót szeptember 20-ig, a kukoricát október 5-ig betakarít­juk. Ugyaneddig az időpontig befe­jezzük a kukorica és napraforgó­szár levágását. A szárat bcsllózzuk, hogy minőségi takarmányt biztosít­sunk állatállományunk részére. SZÁNTÁS ÉS VETÉS: 2. A vetőszáwfást géppel 20 centi­méter, fogattal pedig 18 centiméter mélyen az őszi mélyszántást 20, il­letve 25 centiméter mélyen végez­zük. Földjeink 75 százalékát géppel szántatjuk fel és a szántást a vetés megkezdése előtt 15 nappal befejez­zük. A rozsolt és takarmánykeveré­ket szeptember 27-ig elvetjük, a búza vetését pedig október 15-re fe­jezzük be. UJ MÓDSZEREK ALKALMAZÁS A: 3. Termelőszövetkezeti csoportunk vetésterületének 85 százalékán ke. resztsorosan vet, ami 242 holdon 968 mázsa többtermést jelent. TALAJELÖKÉSZITÉS: 4. A gépállomás 6 előliántós eké­vel rendelkezik, ezeket 100 száza­lékig kihasználjuk. A műhely dolgo. zói vállalják, hogy még két előhán- tós ekét készítenek; a mezőgazdá­szok ellenőrzik az előhántós ekék jó beállítását és munkáját. A kísérleti gazdaság kutatói vállalják, hogy ta­nácsaikkal segítségeit nyújtanak a dolgozó parasztoknak. TRÁGYÁZÁS: 5. A község határának egyötöd részét istállótrágyázzuk. Termelő- csoportunk 200 holdra, az egyéni dolgozók 60 holdra hordják ki a trágyát, amelyet azonnal széttere­getnek és beszálltának. MŰVELETLEN TERÜLETEK FELTÖRÉSE: 6. A község területét, a tagosítás folytán megszüntetett utakból, a mesgyék és árkok szűkítéséből 18 holddal nagyobbitjnk, ezeket műve­lésre feltörjük. A SZAKMAI KÉPZÉS FEJLESZ­TÉSE: 7. A kísérleti gazdaság és a gépál­lomás agronómusa! vállalják, hogy a termelőcsoport brigádjai és az egyé­nileg dolgozó parasztok előtt ismer­tetik az élenjáró szovjet agrotechni­ka módszereit, a keresztsoros vetést." az előhántós eke alkalmazását, az őszi műtrágyázás és a tavaszi fej- trágyázás jelentőségét. Őszi munkánk legjobb elvégzése mellett vállaljuk, hogy a beadási kö­telezettségünket a kapás vélemé­nyekből határidő előtt teljesítjük. Burgonyából szeptember 30-ra, m kukoricából és napraforgóból szep­tember 20-ra túlteljesítjük előírásun­kat. A vilmány! termelőszövetkezet tagjai és egyénileg dolgozó paraszt­jai, valamint a kísérleti gazdaság dolgozói az őszi munka elvégzésében eg.vüttesen páros verseny re hívjuk Göncruszka termelőszövetkezeti tag­jait és egyénileg dolgozó paraszt­jait. A verseny értékelése a határidő félidejében és után három napon be­lül közös bizottság által történik. Munkánk elvégzéséről időben pontos jelentéseket küldünk. Felhívjuk az abaujszárttől járás összes községét, hogy hozzánk ha­sonlóan csatlakozzanak a oegiédi dol­gozó parasztok kezdeményezéséhez és a helyi viszonyoknak megfelelően, a fenti versenyszempontok szerint hívják nemes vetélkedésre régebbi párosverseny-társaikat. Legyen tu­datában a járás minden dolgozó pa­rasztja, hogy ez a versenyfelhívás népi demokráciánk a béke tábor to­vábbi erősítését szolgálja. KISS GYULA községi tanácselnök. JUHÁSZ PÁL KÖVÉR GÉZA MDP titkár, AMG igazgató. DERERA MIKLÓS a kísérleti gazdaság Igazgatója. így született meg a Rákosi elvtársnak tett fogadalom Szűcs Lajos a napokban odaszólt egyik szomszédjának: — A ceglédiek értenek a verseny- szervezésihez. Hallottál róla? Az egész járás együtt tett felajánlást Rákosi elvtársnak. Levelükben megírták^ ho­gyan akarják a legjobban elvégezni az őszi munkát és a beadást. Persze, hogy hallott róla a szom­széd, mint ahogy mindenki a faluban. — Nekünk is tenni kell valamit, — mondták a termelőszövetkezetben is- — Eddig is mi kezdeményeztünk csaknem minden mozgalmat a járás­ban. Ha mi megindítjuk, biztosan so­kan követik a példát. Az egész járás- Tudják, hogy amibe belefogunk, az sikerül. így is van. A község 119 százalék­ban tett eleget gabonabeadásának. Pár napja szövetkezeti községgé fej­lődött, a dolgozó parasztok lelkesen, gyorsan végzik az ősziek betakarítá­sát; jól előre haladtak a szántással és vetéssel. Valahányszor ránéznek a volt Patay kastélyra, — ahol most a gépállomás székel, — ríj erőt merítenek munká­jukhoz. A kastély a múltat juttatja eszükbe minden keserűségével. Sze­mük előtt pedig mindenütt a község­ben új élet pezsdül, amelyet a fel- szabadulás és a nép állama teremtett számukra. Egyebek között mozit, kullúrházat-, könyvtárat kapott a község s olyan jólétet, amelyről azelőtt álmodni sem mertek. ★ Esti beszélgetések közben egyre töb­ben tették magukévá a gondolatot, amely mind határozottabb körvonala­kat öltött: meg kell kezdeni a ver­senyt, össze kell ülni és meg kell be­szélni a tennivalóival. A gépállomás és a kísérleti gazdagéig dolgozói kése­delem nélkül hozzáláttak a vállalások kidolgozásához. Kedden este összehívták a falugyű­lést. Ott voltak a község élenjáró dol­gozói, kommunistái, a. pártszervezet vezetőségi tagjai, a• gépállomás és a kísérleti gazdaság képviselői­Ünnepi hangulat volt a teremben, amikor a gyűlés megkezdődött. A fa­lon ott volt a diósgyőri munkások hatalmas, gyönyörű sélyemlobogója, amelyet a nyáron érdemeltek ki a vilmányiak. Ezt a zászlót akarják most az új versenyszakaszban szilár­dan megőrizni. ¥ X párttitkár elvtárs után Gál Endre elvtárs beszélt a járási párt­bizottság képviseletében. Vilmány nagyszerű fejlődésérg mutat rá; majd örömmel üdvözli az értékes kezdemé­nyezést. Egymásután állnak fel szólásra a dolgozók legjobbjai. Szűcs Lajos elv­társ kiemeli: a verseny sikere érde­kében minden téren értékesíteni kelt az élenjáró szovjet agrotechnikát. Ha csak 400 holdon alkalmazzák a ke­resztsoros vetést, a terméshozam 15 vagonnal emelkedik, ami azt jelenti, hogy elbből a többletből fedezni tud­ják a falu egész beadási előírásának 50 százalékát. Ha kukoricából csak 100 holdon vetnek négyzetesen, a 400 mázsás terméstöbblet elegendő a *5e_ adási előírás teljesítésére. Tóth Lajos, a csaknem 1000 hol­dassá növekedett „Hernádvölgyi Uj Élet" tszcs elnöke a beadás példamu­tató teljesítésére vonatkozó vállalást jelenti be. A kísérleti gazdaság Igazgatója, Derera Miklós értékes előadást tar­tott az őszi talajművelésről, javasla­tokat tett a betakarítás meggyorsítá­sára. ígérte, hogy a gazdaság agro- nómusni mindenben segíteni fogják a dolgozó parasztok vállalásainak tel­jesítését. Hasonló értelemben szólalt fel Kiss Gyula tanácselnök is. A gép­állomás traktorosai közül Csősz Géza megfogadta; hogy az előhántós eke alkalmazásával az őszi munkában 120 százalékos teljesítést ér el. Hor- nyák József traktoros vállalta, hogy november 7-re 100 százalékig teljesíti talajmnnka tervét. Krocsek András, a gépállomás főagronómusa fokozott támogatásáról biztosította a termelő­szövetkezetet az őszi munka elvég­zése, a brigádszervezet megteremtése és a zöld futószalag bevezetése terén. Vállalta a gépállomás nevében, hogy minden talajmumkát határidő előtt 15 nappal befejeznek. ★ Felolvassák a felajánlásokból összes állított együttes •vállalás szövegét, el­hangzik a, javaslat, hogy hívják fel csatlakozásra a járás valamennyi községét. Lelkes taps csattan fél, a gyűlés résztvevői egyhangúlag magukévá te­szik a javaslatot. Megszületik az el­határozás: fogadalmukat bejelentik Rákosi elvtársnak. ■—• Egyetlen órát sem szabad most mér késnünk, jól ki kell használni es időt, hogy adott szavunkat valóra- ráltsuk. Aielőhb büszkén akarjuk je­lenteni Rákosi éh-társnak, hogy hűsé­gesen megtartottuk ígéretünket, — fe­jezte ki a falu dolgozóinak szilárd el­határozását a tanácselnök elvtárs. Riese és Zalkod példát mutat a burgonyabeadásban Az őszi kapásnövérryek betakarításában és a begyűjtésben megyénk súlyosan le* maradt. Járási és községi tanácsaink sok helyen még mindig nem tekintik első­rendű feladatuknak ennek a munkának mielőbbi elvégzését. Vannak olyan köz" ségek. ahol a tanács engedélye nélkül kezdték meg a még éretlen kukorica és napraforgó törését. Tanácsainknak hala­déktalanul fel kell lépniök az ilyen jelen­ségek ellen. Azokban a községekben azonban, ahol a kapásnövények beértek, sürgősen meg kell kezdeni a betakarítást és begyűjtést­Ott, ahol a népnevelők kellő felvilágo­sító munkát végeznek, dolgozó paraszt­jaink példamutatóan tesznek eleget köte­lezettségüknek. Példaként állítható megyénk vala" mennyi községe elé Riese község ahol « dolgozó parasztok már 80 százalékra tét” tek eleget burgonyabeadásuknak. Zalkod község eddig 70 százalékra teljesítette a burgonyabeadást. Egyénileg dolgozó pa­rasztjaink vegyenek példát Hriczu József zalkodi dolgozó paraszttól, aki már llű százalékra teljesítette beadási kötelezett­ségét­A napraforgó és a kukoricabeadásban úgyszólván minden járás súlyosan le* maradt. A szégyenletes utolsó helyen az ózdi járás áll, amely még egyáltalán nem adott be napraforgót. Tömegtüntetés Rotterdamban a háborús előkészületek ellen A ,,Soha nem fog megismétlődni" el* nevezésü amimilitarista szervezet szep­tember 14-én népes tüntetést rendezett Rotterdamban- A szervezet tiltakozott a fasiszta Wehrmacht feltámasztása ellen és felhívást intézett a holland néphez. Az új fasiszta Wehrmacht — hangoz­tatja többi között a felhívás —, amely félmillió katonát és tisztet egyesít volt hitlerista tábornokok parancsnoksága alatt, mi ismét fenyeget bennünket* A „Soha nem fog megismétlődni'" szervezet azzal a felhívással fordul hozzá­tok, hollandok, akik átszenvedtétek a náci uralom keserű napjait, szervezzétek a „Wehrmacht elleni harci napot". Egy­öntetűen szálljatok síkra a német Wehr­macht feltámasztása ellen! A felhívást százan írták alá, közöttük egyetemi tanárok, írók, festőművészek, szobrászok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom