Észak-Magyarország, 1952. szeptember (9. évfolyam, 205-229. szám)
1952-09-28 / 228. szám
2 ÉSZAKMAGYÍRORSZA G Vasárnap, 1952. »September 28. Alaposan, konkrét kelyi példákkal agitálnak ózdi népnevelők az Az Ósdi Kohászati Üzemek népnevelői jói felkészülten fogtak hossá a békekölcsön) egy ács agitációs munkájához. A nagyüsemi pártbizottság, as alapszerve; etek vesetősége is nagy gondot fordított a jegysés jó előkészítésére. A nép, nevelők ha kell, ketszer-háromszor is visszatérnek egy-cgy dolgozóhoz. Össze, hasonlítást tesznek a Szovjetunió s a népi demokráciák dolgozóinak, Valamint a kapitalista államok dolgozóinak élete között. Elmondják többek között, hogy Jugoszláviában éhség, nyomor, nélkülözés dühöng, a kapitalista államokban a börtönök csreiben sínylődnek öntudatos dolgozók csak azért, mert a szabadságért és a jobb életért harcolnak. Szembeállítjuk ezzel az elnyomással és üldözéssel a felszabadult m'agyar dolgozók boldog életét. Felsorolják, hogy nemcsak középiskolát, de főiskolát is kapott már Ózd, amelynek utcáin autóbusz közlekedik. Uj kórház, napközi otthon, bölcsőde mellett a számtalan új munkáslakás mind-mind a felszabadult dolgozók életszínvonalát emeli. A népnevelők példát mutatnak 'a jegyzésben. A fiiiomhengerműben azzal érveltek a népnevelők, bogy közülük sokan a fel. szabadulás óta épített saját házban lak. na.k és alig van olyan otthon, ahol ne szóink rádió. A durvahengerműben a népnevelők számos példán mutatják be, hogy amit a párt, Rákosi elvtárs ígért — az mind megvalósult. A viMamostekercselőben Szabó Ferencné Orra hivatkozik, hogy a tanulás lehetősége mindenki előtt nyitva áll. Férje is, ■— egyszerű munkásember, most műszaki iskolába jár. Rácz János, a közlekedési üzem dől. gozója felhozza népnevelő munkája során, hogy míg a felszabadulás előtt gyalog járt falujából a gyárba dolgozni, ma te. hcrgepkocsin megy munkába. A nagyolvasztómű elegyterén Vágó Károly elmondotta, hogy anunt a gyár. ban már gépesítettek sok munkafolyamatot, rövidesen eljön az ideje annak, hogy az elegytércn is gépicrővel végez- zük majd a nehéz fizikai munkát, A fi. nomhengerműben Balogh János arra kérte dolgozó társait, kölcsönjegyzésükkel segítsék elő, hogy jövőre elkészüljön az új hengersor. Már a Békekölcsön megkezdésekor igen fontosnak tartották a népnevelők a versenykedv felkeltését. Ennek hatása alatt már az első napon versenyre keltek egymással az egyes üzemek. Az eredményeket friss villámokon azonnal köz. zétcszik. Népszerűsítik az élenjáró köl- csöniegyzőket. Például ilyen villámokon: ,,Elvtársak! ""-’cssétek Gergely Imre példáját, alti 1.200 forintos keresete mellett 2.400 forintot jegyzett“, A gyár területén mindenütt színes plakátok, felhívások, karrikaturák buzdítanak a kölcsönjegyzésre. A faliújságok közül különösen színesen, ötletesen agitál a tűzállóanyaggyár faliújságja a Békekölcsönjegyzés mellett. A tűzálló, anyaggyár faliújságja mellett plakát virít, rajta 5 dolgozó nevével, akiknek „csak T0—100—200 forintot ér a béke“. A nagyolvasztóműben színes plakát hívja fel a figyelmet, hogy Kovács Géz1! ala. mizsnának tekinti a Békekölcsönt, amerikai rokonaival dicsekszik és az amerikai ipart dicsőíti. A gőgös ember válla felett gúnyosan vigyorog a halálgyáro. sok vezére, Truman. A gépműhely faliújságja foglalkozik a legszemléltetőbben a Békekölcsön jelentőségével. Fényképsorozatban is be. mutatja felszabadult hazánk hatalmas fejlődését és azt, hogy az államnak kölcsönadott forintokból új intézményekben, új gyárakban, új iskolákban minden kölcsönadott fillér ezerszeresen térül. visszaLelkesén készülnek a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban a XIX. pártkongresszusra A XIX. pártkongresszus tiszteletére indított szocialista versenyben na pról.napra újabb sikereket érnek el a szovjet dolgozók. A Leninszk-Iíu znyee,ld Kirov-bá- nya dolgozói szeptemberben 9 szcL vény kokszolható szenet szállítottak a kohászati üzemeknek terven felül. A kuznyecki Sztálin kohászati kombinát olvasztárai szeptember 24-én teljesítették 9 hónapi aeélol- vasztási tervüket. Babos AH. az azerbajdzsáni „Le. ninnyeft“.tr<>szt híres mestere, ez év elején vállalta, hogy hatszáz tonna olajat termel ki terven felül Ezt a vállalását május 1-re teljesítette és újabb felajánlást tett, hogy még há, romszáz tonna olajat ad terven felül. A sztahanovista mester nemre, gén teljesítette vállalását. Most a pártkongresszus előtti történelmi na. ]>okban felajánlotta, hogy további százötven tonna olajat ad terven felül. Antonyina Zsandarova és Olga Agafonova, akik a Magyarországon is elterjedt minőségi mozgalom kezdeményezői, újabb nagyszerű terme, lési eredményekkel köszöntik a SZK(b)P XIX. kongresszusát. Antonyina Zsandarova SztáHn-díjas esz. itergályos, a kongresszus! versenyben elért eredményeiről a követke. zőket mondta: 1952. első nyolc hőnapja alatt másfél évi tervemet teljesítettem. Amikor tudomást szereztem szeretett kommunista pártunk küszöbönálló kongresszusáról, szavamat adtam, hogy müszakonldnt nem kevesebb, mint két és fél normát fogok teljes!, leni és csak kitűnő minőségű munkát végzek. Az idén vettek fel a pártba. Igyekszem sztahanovista és állandó Jövünk a hulladékanyagokért. Gyújtsd össze az elhasznált vas-, fém-, papír, rongy darabokat, mert az nyersanyag. Gyújtsd! Add át a MÉH.nek, vagy az érte jelentkező ifjaknak. minőségi munkával bizonyítani, hogy kiérdemeltem a Sztálin.díjat. A Szovjetunió Kommuniistta (bolsevik) Pártja XIX. kongresszusa tiszteletére indított szocialista, verseny minden nap újabb ragyogó termelési sikereket hoz Lengyelország, ban. A „Barbara-Wyzwotenie“ bánya kollektívája eddig haltezer tonna szenet termelt a harmadik negyedévi terv előirányzaton felül és most sza vát adta, hogy a hónap végéig to. vábbi huszonhatezer tonna szenet ad a népgazdaságnak. A varsói vajdaságban ezerhét száz falu vesz részt az SZK(b)P XIX. kongresszusa tiszteletére inditotit versenyben. A falvak dolgozói vállalták, hogy évi terménybeszol gáltatási kötelezettségeiknek egy hónappal a kitűzött határidő előtt eleget tesznek és egy héttel csökkentik az őszi szántás és vetés idejét.-ár A szófiai „IHmitr Blagoev“ réz. huzatgyárban Dlmitr Szokolov szeptember 14-én kétszázhuszonhat kilo. gramm rezet takarított meg. Elhatározták, hogy Levcsenko és Muha- nova szovjet sztahánovisták munka- módszerének alkalmazásával 11 és fél hónap helyett 10 és fél hónap alatt fejezik be ez évi tervüket. „Lehet, hogy a mi forintjainknak is négy kereke lesz...66 Reggelenkint s hangoshíradó köszönti F.ncs község dolgozóit. Lobogók lengenek a házakon, a főutcán két díszkapu is épült. Népnevelők járják a házakat, beszélgetnek a dolgozó parasztokkal a békéről, az ötéves tervről • •. Felvilágosító munkájuk nyomán mindenki örömmel adja forintjait a haza javára és a maga hasznáraEncs egyik legjobb népnevelője Kovács Nándor, először maga jegyzett 1000 forintot, úgy indult el. Varga János 8 holdas dolgozó parasztot keresi fel először. Beszélgetnek. Eredménye: Varga János 400 forintot ír. — Családom, gyermekeim örömteli életét köszönöm meg ezzel — mondja. — Lányom még külön egyhavi fizetését jegyzi* Simkó Dániel népnevelő jegyzés- gyüjtő ívére Kádas János 3 holdas dolgozó paraszt 300 forintot ír. — Ürömmel jegyzek, mert látom, hogy az állam százszorosra növeli kölcsönadott pénzünket — jelentette ki* Id. Tóth József dolgozó paraszt is 300 forinttal segítette elő a jegyzés sikerét. — Az én csaladom nagyon sokat kapott a népi demokráciától. Gyermekeim főiskolán tanulnak. Boldog jövőjüket segítem elő ezzel is — mondta. * Búzás Klára népnevelő először édesapját kérdezte meg: — Édesapám, mennyit jegyez? Búzás Ferenc most különösen büszke lányára, hogy jegyzésgyüitő lett- Bízik benne a párt, a dolgozó nép. •— Háromszáz íorin.ot — adta meg a választ- — És te __? — Többet mint édesapám. Nyolcszáz forintot. Búzás Ferenc nem tudta megállni, hogy meg ne csókolja lányát- * Daragó Miklós a járási tanácson dolgozik. A napokban a legnagyobb megtiszteltetés érte: — tagjelöltje lett a Magyar Dolgozók Pártjának. Megértette, bogy a kommunisták megtisztelő kötelessége a példamutatás. 2000 forintot jegyzett. ♦ Id- Füleki János 3 hold főidet kapott a földosztáskor. Nem szívesen gondol vissza a múltra, summás- és cselédéveire. Most boldog, vidám emberAmikor felkeresi özv. Kovács Józsefné, aki a népnevelők közt is példát mutatott 1500 forintos jegyzésével, — kész örömmel írta nevét a jegyzési ívre, 200 forintot jegyzett. * Az UjVBarázda termelőcsoport tagjai is lelkesen adják kölcsön forintjaikat a nép államának. Lengyel József 600 forintot jegyzett. Prokob József is tudta, hogy a haza javára, a maga hasznára cselekedett, amikor 500 forintot írt- Juhász József is szívesen adott 200 forintot s így beszélt: — Lehet, hogy a mi forintjainknak is négy kereke lesz .. • A többiek nem értették, mire gondol. Csak aztán nevettek és helyeseltek, amikor Juhász József megmagyarázta: — Traktor lesz belőlük.,» * Bőven van pénz az encsiek erszényé, ben- Nem is fukarkodnak vele, amikor békekölcsönt jegyeznek- Versenyben, állnak Forró községgel, meg akarják szerezni az elsőséget. Rajtuk a járás dolgozóinak szeme. Élenjárnak a begyűjtésben, az őszi munkában, — példát kell mutatniok a köücsönjegyzésben isMax Reimann elviárs beszéde a Német Kommunista Párt esseni nagygyűlésén A Német Kommunista Párt kezdeményezésére pénteken a német egység negyvenezer hívének résztvételével nagygyűlés volt Essenben. A gyűlésen Mai Reimann, a Német Kommunista Párt elnöke mondott beszédet. — A német nép nem akarja — mondotta a többi között Max Reimann elvtárs —, hogy Németország harmadszor is a háború kiinduló pontja legyen, hogy ismét hadszíntérré váljék. A német nép békét, nemzeti egységet és függetlenséget akar- Azt akarja, hogy hazája egyenjogú állam legyen a többi békeszerető nemzetek között- Napról-napra világosabb, hogy az csak a Keleten és Nyugaton élő németek megegyezésének útján érhető el. — NyugarNémetország lakossága a Német Demokratikus Köztársaság lakosságához hasonlóan, örömmel üdvözölte a népi kamarának azt az elhatározását, hogy a szövetségi gyűléssel megkezdődő tárgyalások érdekében elküldi képviselőit Bonnba. A szövetségi gyűlés elnöke a közvélemény nyomására Adenauer és a német szociáldemokrata párt vezetőségének közös uszításai ellenére — fogadta a népi kamara küldöttségét megbeszélést folytatott vele és átvette a népi kamarának a szövetségi gyűléshez intézett levelét. A szövetségi gyűlésnek most olyan döntést kell hoznia, amely lehetővé teszi a németek megegyezését az össznémet szaluid választások megtartásának kérdésében és ezzel az össznémet kormány létrehozását és német delegáció küldését a négyhatalmi értekezletre — mondotta Max ReimannA gyűlés résztvevői határozatot hoztak, amelyben felhívják a szövetségi gyűlés elnökségét, a parlamenti csoportokat és a bonni parlament összes képviselőit, szánjanak síkra az össznémet tárgyalások folytatáséért és azért, hogy vegyék le a szövetségi gyűlés napirendjéről a háborús különszerződés kérdésétA din Ifivárosba érkezett amerikai tengerészek botrányokat rendeznek Kopenhága (TASSZ) A dán lapok beszámolnak arról, hogy a szeptember 25-én Kopenhágába érkezett öt amerikai bajó legénysége kihívóan viselkedik és botrányokat rendez. Az egyik kopenhágai vendéglőben verekedés tört ki az amerikai és az angol tengerészek között. A vendéglő berendezését úgy összetörték, hogy az üzletet be kellett zárni- Többször előfordult, hogy az amerikai tengerészek erőszakkal be akartak hatolni magánlakásokbaA lakosság mély megütközéssel figyeli a dán rendőrség tétlenségét. Szemléltető agitáció a •ikeréért a Diósgyőri A Diósgyőri Kohászati Üzemekben a szemléltető agitációt általában jól használjak a Békekölcsön-jegyzés sikerének biztosítására. Az üzemekben a falakon és táblákon sokfelé láthatók színes plakátok, élénk feliratok, szemléltető villámok, amelyeken példaképül állítják oda az élenjárókat és bírálják a lemaradókat. Mindjárt az I-es számú hivatalhoz kapujánál szembetűnik egy édcsanya képe \is gyermekével. Rajta a felirat: ,.Kovács Györgyné 2,100 forintos jegyzésével segítette elő újabb bölcsődék és napközi otthonok fe lépi. tését“. A nagy\ovácsműhelyben színes plakát ötlik szemünkbe. Az egyik dolgozó kalapácsával hatalmas csapást mér a háborús gyújtogatok fejére. Alatta a felírás: „így cselekszik Brindza Imre brigádja, amidőn átlagosan 1.500 forint Békekölcsönt jegyeztek amellett, hogy már 220 mázsa kovácsolt áruval előzték meg tervüket Békekölcsön jegyzés Kohászati Üzemekben A Martin-acélműben épülő 180 tonnás buktatható kemence építkezésének dolgozói hasznosítják legelevenebben színes, ötletes plakátjaikon a szemléltető agitáció módszerét, „Schuller László kubikos brigádja 4.800 forint Békekölcsönt jegyzett, amivel Reményen lesújtott a \ülső és belső ellenségre egyaránt“ — olvasható az egyik feliraton. A \cp pedig, amely a szöveg mellett látható, könnyeit törölgetö potrohos kulákot ábrázol. A dolgozók megértik az ábrából, milyen fájdalmas az elletiségnek, ha az öntudatos doL gőzök felajánlott forintjaikkal is meggyorsítják további felemelkedésünket. Egy másik szemléltető, színes plakát szintén a béke ellenségeit mutatja be, akik meg akarják akadályozni fejlődésünket, romba akarják dönteni új gyárainkat. „Oltalmazd a békét! Jegyezz Békekölcsönt! — hirdeti a plakát felirata. ózdi háziasszonyok is kiveszik részüket a békekőlcsönjegyzcskől ORSZÁGSZERTE ismerik az öntudatos ózdi asszonyokat, akik számtalanszor adták már tanú. jelét helytállásuknak. A felszabadulás, az ötéves terv az ózdi háziasszonyok életét is megváltoztatta. Itt van például Vámos József családja. Ózd, Béketelep 12 4. számú házban iak'K Kis családi házukat az ötéves terv időszakában építették. Vámos József jó mun. kaja jutalmául kát hétig most Hévizén pihen. Felesége és a gyerekek vannak otthon. — A második békekölcsön sorsolásakor, alig néhány napja 300 fönn. tót nyertünk — mondja Vámos Józscfné. Ezenfelül. persze, százszorosán visszakaptuk már az államnak kölcsönadott fo. rintjainkat. Tavaly, bizony, csak 300 forint békekölcsönt jegyzett fér, jem. Most túljegyezzük a tavalyi összeget. Én még külön 200 forint kölcsönt jegyzek. lágy érzem, hogy a jegyzési köteles rég teljesítése, a haza érdeke és saját érdekünk — azonosak. AZ ELSŐ KERÜLET Bem utca 1. számú házban lakik id. EJagymen. gyi Györgyné. Hagy- mengyiné-háziasszony el. mondja, hogy ő már tavaly is jegyzett 200 forintot. Ez évben megtakarított pénzéből 400 forintot ad kölcsön álla. munkna-k. — A szovjet anyák példája lelkesít — mondja, k’k ha kellett, életüket is áldozták családjuk, hazájuk szabadságáért, a békéért. A' Hl. kerületi Sza. badság-út 50. számú házban Kovács Lajosnc házi. asszony lakik- MHDSz-tag. Férje az acélműben a kemence karbantartó brigád egyik dolgozója, ő is szeretettel fogadja a népnevelőket. Ez a szó: „béke“ -— az egyik legszebb magyar szó. A béke minden család félteit kincse, gyermekeink boldog jövőjének biztosítéka. Én arra kérem férjemet, hallgasson szívére és úgy jegyezzen. SOKSZOR gondolok a hős \oreai anyákra, akik életüket nem kímélve, harcolnak a szabadsá. gukra törő amerikai imperialisták ellen. Az eddigi jegyzések során még nem jegyeztem. Most úgy érzem, gyermekeim jövőjének biztosítására nekem i.s kötelességem hozzájárulni fcéke'nk megvédéséhez. Számadást csináltam, s úgy látom, okos beosztással a konyhapénzből fér. jem mellett 200 forintot én is tudok jegyezni. Vándorlásaiét kap a mesőkövestli járás legjobban jegyső községe és termelössövetkeseie A mezőkövesdi járásban a dolgozó parasztság körében lelkesen kezdődött meg a Békekölcsön jegyzés. A kölcsön- jegyzés lendületét fokozza a járási párt- bizottság és a járási tanács helyes kéz. deményezése, hogy a legjobban jegyző községet és termelőszövetkezetet vándorzászlóval tüntetik ki. A járási tanács egyik vándorzászlóját elsőízben jó kölcsön jegyzésért Szentistván község dől. gozó parasztjai, a másik vándorzászlót a tibolddaróciak kapták. Tibolddarócon a dolgozók látják, hogy Oz újonnan épük kulturházban és a felszabadulás óta épített 30 családi házban is már többszörösen visszakapták -az államnak kölcsönadott forintjaikat, emellett számosán közülük az eddigi sorsolásokon jelentősebb összeget nyertek. így például Tutinka Sándor, aki jelenleg bányában dolgozik, az áprilisi húzáson 5.000 forintot nyert, ez segítette hozzá ahhoz, hogy házat vásároljon. A tibolddaróci népnevelők hangsúlyozzák agitációjukban, hogy a most kölcsönadott forintokból épül fel még ezidén a kéttantermes új iskola jövőre az új orvosi lakás. A tibolddaróci dolgozó parasztok, H kizsákmányoló Botlik báró egykori robo - tosai örömest ajánlják fel forintjaikat a házának. Csizmadia Sándor 2 holdas kisparaszt 200 forint, Koza József 7 holdas 400 forint, özv. Szabó Károlyné 4 holdas és Gál Károly 3 holdas dolgozó partszt 200—200 forint Békekölcsönt jegyzett. A járást pártbizottság vándorzászlaját elsőízben a borsodivátvkai „József Attila-“ termelőszövetkezet dolgozó paraszt j ai érdemelték ki. 52 százalékra emelkedett a kakoricabegYüjtés Rejfibábán a jegyzés első két napján A hejőbábai tárnics jó munkát végzett a kalászosok begyűjtésénél. Most. a kapások begyűjtésénél sem ül tétlenül. Szeptember 25-ig az előirt kukorica- mennyiség több mint 20 százalékát adták be a dolgozó parasztok. A begyűjtési állandó bizottság tagjai azóta is egyre járják a határt, nézik, hol érett, hol alkalmas törésre a kukorica. A kölcsönjegyzés híre megmozgatta a falut. Újságból, rádióból értesültek ar. ról, hogy az ipari munkásság a jegyzés mellett a termelés fokozásával tesz hitet a béke mellett. Nem akartak elmaradni a hejőbábai dolgozó parasztok sem. A határból egyre több szekér érkezett meg kukoricával megrakottan és egyre több szekér vitte az aranysárga csöveket a szövetkezet terményraktára felé. Két nap alatt 23 százalékkal emelkedett a begyűjtött kukorica mennyisége, s a község szombat reggelig az előírt mennyi, ség 52 százalékát gyűjtötte már be. 4.5 mázsás előírását 6 mázsára teljesítette Üveges Sándor 6 holdas dolgozó paraszt is. Túlteljesítette gabona-, ba. romfi-, tojásbeadását is. Kapott is sz4- pen érte. Felesége majd minden nap hozott haza valamit a szövetkezeti bolt. Ma délelőtt 11 órakor nyitják meg ünnepélyes keretek között a heiyiipari kiállítási Miskolcon az SzMI nagytermében Kossuih-u. 11. ból. Cipőt, inget, ruhaanyagot, edényt és sok mást vásároltak abból a pénzből, amit terményük után kaptak, A békekölcsönjegyzéskor számvetést csináltak. Kiderük, hogy 400 forint bé-' kekölcsönt nyugodtan jegyezhetnek, —- hiszen « különféle kedvezményekben, a szerződéses növények termesztéséért kapott előlegben, prémiumban már eddig is bőségesen visszakapták ezt az össze, get. — És ha mindnyájan becsületesen jegyzőnk — mondta Üveges Sándor —■ gyorsabban készülhet d a faluban a tervezett út.Hálók, konyhák, festett bútorok nagy választékban kaphatók Bulorértékesftö Vállalat Miskolc, Széchenyi utca 23, ózd, 48-as utca 15, Sátera-ljaujhely, Táncsics tér 4. Kisvárán, Lenin utca 1, OTP beváltóhely.